Pesti Hírlap, 1911. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1911-05-03 / 103. szám

mozgalmat lehetetlenné teszik, követ­ethadás. Magyar történelemben általános volt a pót, amely a hitbizományhoz igen volt. Ez az ős­iség, amely ugyanabból a fS rendből származott, mint a hitbizo­­m. A magyar föld kihasználatlanságának, a ország szegénységének, a nemesség züllésé­nek egyik fő oka volt még abban a legyengült, csonka állapotában, is, amint negyvennyolc előttig fönmaradt. Széchényi legdörgőbb villá­mait szórta ellene. Ha most behoznák a közép­birtok hitbizományát és idővel megszaporod­nék a közép-hitbizományok, az eladhatlan, megterhetetlen középbirtokok száma, alapjá­ban az az állapot térne vissza, amely a sza­badságharc előtt volt. És­kezdődhetnék a ma­gyar történelem elölről. Szép a történelmi nagy családok fénye, szép a középosztály megőrzése, első azonban az ország érdeke. Az ország érdeke pedig nem a hitbizomány megerősítését, reformját kívánja, hanem eltörlését. A közérdek nem az, hogy a latifundiumok megmaradjanak, még tán az sem, hogy középbirtokok legyenek, hanem az, hogy annak a sok százezer embernek, aki ma Amerika felé veszi útját, legalább kis részben föld jusson. A dolgok fejlődése úgysem afelé megy, hogy a föld fölaprózódjék, magától is nagy darabokban áll össze. Minek ezt a sajnos fejlődést törvényekkel még megtámogatni, mi­kor országos érdek az ellenkezője volna. Azonkívül a hitbizomány gazdálkodása pusztító. Látjuk, hogy a hitbizományok urai földjeiket kizsákmányoló és könnyelmű gaz­dálkodásnak engedve oda, számítás nélkül, a legnagyobb nemtörődömséggel külföldön köl­tik el százezreiket; ám hatalmukkal ki­viszik, hogy a törvényben álló köztehervise­lés az ő számukra csupán írott betű maradjon és helyettük szegény parasztok fizetik az adót. Ha a hitbizományi törvény reformjáról van szó, ez az uj törvény csak egy mondat le­gyen, amely igy szól: A hitbizomány, amely káros és igazságtalan és a kornak meg nem felel, eltöröltetik. — Pedig odakünn meztelen fiúk is füröd­nek. — Igaz, de azok rögtön beugranak a víz­be, a leányok azonban kinn állingálnak a par­ton. . . — Lássam, igaz-e? — Salvátor, nyakon ütlek! Bizony isten nyakon ütlek, ha föl mersz kelni. — Nem merek, Mária Immaculata. In­kább úgy teszek, mintha elhinném, hogy a fiúk nem állingálnak a parton, hanem rögtön bele­­ugranak a vízbe. Most különben egyébről aka­rok veled tárgyalni két-három percig, — mert — fájdalom — itt az ideje, hogy hazautazásunk dolgában tiszteletteljes javaslatot terjeszszek színed elé. — Hazautazásunk dolgában? Már? — Fájdalom, már .. . — Ilyen hamar? — Sajnos. . . Pedig még csak harmadik hete, hogy útban vagyunk. — A pisze Zsófi hat hétig volt oda az urával, Gyárfás Magda két hónapig ... és mi már hazamentünk? — Igen, Budapestre, a Róka-utcába, ahol lakni fogunk. — Hol van az a Róka-utca? — A Józsefváros külső részein, közel a Népligethez. — Olyan messze! — Sajnos. . . Két szoba, egy csöpp elő-­­ szoba, kilátás a szemközt levő óriási tűzfalra és egyébre semmire. Ára négyszázhúsz forint — persze jó magasan a harmadik emeleten, mert negyedik emelet nincs. Még szerencse, hogy a villamos alig félórányira van és így, ha nagyot szaladok, még idejében elérhetem, hogy­­ Elnök Berzeviczy Albert. Az elnöki előterjesztések és irományok bemu­tatása után áttérnek a földmivelésügyi tárca költségvetésének tárgyalására. Ki­­gdi József a jegelő- és erdőtörvény ref­­rm­ját sürgeti. Magyarországon elkésve vették észre, hogy a szemtermelés túlságos kiterjesztése milyen káros következményekkel járt. A legelők nagy részeit föl­szántották a gabonatermelés érdekében, tekintet nélkül arra, vajon a talaj alkalmas vott-e erre a célra, vagy sem. Az erdősítésnél viszont olyan területeket bemenjek vele a minisztériumba. Az utazás a minisztériumig rövid ötnegyed óráig tart és igy, ha félkilencre hivatalomban akarok lenni, elég, ha reggel félhatkor kelek — Félhatkor ! Hiszen télen ilyen­kor még sötét van. — Persze hogy sötét van. — És a havon keresztül kell sétálnod­­a villamosig? — Igen, térdig érő havon kell rohannom lélegzetvesztve a villamosig akkor is, ha jég­hideg orkánok próbálják is leráncigálni rólam a télikabátomat. — De hiszen halálra hűlhetsz! — Meleg trikót húzok. — Az semmit sem ér! Ha kimelegszel, csak annál könnyebben halhetsz meg. Ilyes­mibe én sohasem fogok beleegyezni! Még csak az kellene, hogy megbetegedj. Kijelentem ne­ked, hogy nem teszem lábamat abba a csúf ne­vű Róka-utcába. Ott fogod hagyni azt a lakást és más lakást bérelsz valahol benn a városban, a minisztérium közelében — érted? — Értem, de miből? Látod, édes szívem, most is azért kell hazamennünk, mert már csak 220 lírám van. — Több nincs? — Nincs. A többit elköltöttük. Keveset költöttünk, hisz mindössze ezer lírával érkez­tünk Itália földjére, ami bizony nem sok, de hát nem tudtam többet összeszerezni. Az ilyen magamfajta fiatal keszdő fogalmazónak nem igen van még hitele az uzsorások előtt. — Hm. . . erre nem­ is gondoltam. (Hosz­­szú szünet.) Mondd csak, kérlek, a papám csakugyan nem adott neked semmit? .— Nem is kértem. És nem is kaptánk !• o i I­niKLAP 1911. május 3., szerda. ................-ni..,............................. nini ■MWMMpnMMHIli 1. A földmivelésügyi költségvetés vitája ma is az eddig tárgyalt kérdések körül forgott. Két ellenzéki és két kormánypárti szónok beszélt. Thegdy József többek közt a céltudatos erdőpolitika fontosságát hangoztatta, de ép oly­­ nagy súlyt kíván helyezni arra, hogy kü­lönö­­­­sen az Alföldön rendezzék a legelő-kérdést. Herczegh Sándor igen szomorúnak festette a kisgazdák helyzetét. Élesen megkritizálta, a gazdasági egyesületek működését és mezőgaz­dasági kamarákat ajánlott helyükbe. Nagy hallgatósága volt a munkapárti Ixxtinovics Pálnak, aki értékes megfigyeléseit jóízű ma­gyaros humorral tette élénkké. Kedélyesen mesélte el, hogy ezer holdas kis pusztácskáját kiadta bérbe kisembereknek. — Nagyon meg vagyok elégedve velük, —• mondta, — pontosan fizetnek, úgy, hogy mindjárt,dől is emeltem a bérüket. Aztán beszélt a lótenyésztésről, szőlőmű­velésről, a halászatról, a konyhakertészetről, mindvégig nagyon érdekesen, lelkesen meg­tapsolták beszédét, melyet így fejezett be: — Én nemcsak azt kívánom, amit a franciák nagy királya, IV. Henrik, hogy min­den parasztnak tyúk főjjön a fazekában, ha­nem azt is, hogy pénz legyen a bugyellárisá­­ban és vagyonosodjék. Ha ezt teljesítettük, ak­kor tettünk igazán eleget törvényhozói köteles­ségünknek. Baross­­János azt­ fejtegette, hogy a jö­vőben a középbirtokra kellene kiterjeszteni a hitbizomány-alkotás lehetőségét. A vita még egy-két napig eltart. Gróf Se­rényi Béla földmívelésügyi miniszter a csütör­töki ülésen készül hosszabb beszédben vála­szolni az elhangzott felszólalásokra. T­. A képviselőház ülése május 2-án­ is befásították, amelyek legelőknek lettek volna al­kalmasak. Az­ új legelőtörvényben az úgynevezett föltétlen legelőterületek fölszántását el kellene til­tani, sőt az olyan szántótól is újra legelővé kellene termi, amelyeken a szemtermelés nem eredményes. Fölhívja a miniszter ügyelmét ezekre a szempon­tokra. A költségvetést elfogadja. Herczeg Sándor a gazdasági tudósítói intéz­­mény fogyatkozását fejtegeti. Híve a mezőgazdasági kamarák fölállításának s ez iránt határozati javas­latot is nyújt be. Sürgeti a kötelező állatoltást és ingyen oltóanyag kiosztását az állam részéről, ezen­­kívül az alsófokú gazdasági oktatás fejlesztés é­s a DrávaSport szabályozását. Jatinovics Pál mint harmincöt éves gazda gyakorlati tapasztalatait kívánja előadni és ha némi kifogást tesz, azt ne tekintsék­­rendőrségnek. Keveseli a földmivelésügyi budget emelkedését, mert jobb be­fektetés nem is lehet finánc-szóvá t­élve „az adó­alanyok nevelését illetőleg“, mint a földmivelésügy istápolása. A gazdatársadalom helyzete folyton sú­lyosabb, nemcsak a közterhek, hanem a munkás­­hiány miatt. Azt hiszi, hogy ötven esztendő múlva senki se fog Magyarországon nagybirtokon gazdál­kodni, a ksbirtok és a kisbérlet terjedése föltartóz­­hatatlan természetes folyamat. A szónok maga is kiadta apró­ bérletekbe egyik ezerholdas birtokát s a bérlők nagyon jól fizetnek, ugy hogy rövid idő alatt fölemelhette a bérösszeget. (Derültség.). Fejte­geti a konyhákért őszét nagy jelentőségét, Zombor környékén ezren és ezren élnek kertészkedésből s annyi pénzt keresnek vele, hogy az adót, a sok nikkel- és ezüstpénzt zsákokkal, külön vonaton szállítják, Zomborba. A magyar lóteny­észtés érdekeit is jobban fel kellene karolni. A búr háborúban is milyen nagy sikert arattak a magyar lovak. Csuha István: A munkapártot is lóra kell ültetni. Latinovics Pál: Szívesen lóra ülök, magam is huszár voltam. (Derültség.) Kéri a földmivelésügyi minisztert, hogy esetleg diplomáciai után járjon közbe az angol kormánynál, hogy katonai lószükségletét nálunk szerezze be. Utal a konyhakertészet nagy je­lentőségére, sajnálja hogy a halászatot nálunk el­hanyagolják. Megvédi Bernáth Bélával szemben a homoki szőlőkultúra hasznosságát. A kultúrmér­nökök fizetésjavítását sürgeti. A költségvetést el­fogadja. Szünet után Baross János a hitbizományok kérdésével foglalkozik. Nem az a baj nálunk, hogy* a hitbizományok elszaporodtak, hanem az, hogy* a földrajzi eloszlásuk ,nem­ kedvez a nemzeti érdekek­nek s az ország közgazdasági és szociális szükségle­teinek. Számadatokkal igazolja, hogy Poroszország­ban sokkal nagyobb százalékot ez a kötött birtok, mint nálunk, de ott ennek káros következéseit ellen­súlyozni tudták. Arra kellene törekedni, hogy össze­egyeztessük ebben a kérdésben a nemzeti érdekeket a gazdaságiakkal. A reformnak oly módon kell tör­ténni, hogy­ a fölszabadult földből parcellázás, tele­pítés útján kis- és középbirtokok alakítandók, ami nemcsak gazdaságilag, hanem nem­zeti szempontból is jelentős dolog, mert nemzetiségi érdekeken magyar telepek alkotása a nemzetiségek ellen egyik leghat­— Nem kértél? — Isten őrizz! Inkább leharaptam volna a nyelvemet, semhogy hasonló nterészségre ve­temedjek. Csak nem tehettetek kockára — té­ged, te drága-----mindenem ... A­mikor ma­gad is akárhányszor érzésemre adtad, hogy azonnal ki tudnál belőlem ábrándulni, ha ész­­revennéd, hogy én is azoknak a hozomány­­vadászoknak rút gárdájába tartozom, kik pénz­re aspirálnak és nem házasodnak hozomány nélkül. Apád pedig, mint a féle­lemény spártai létek, kereken kijelentette, hogy amíg él — nem ad egy krajcárt sem. Lássam, hogy boldogulok. — Igen, a papa ezt mondta . . . — Bánom is én! Majd cs­ak megteszünk valahogy nélküle is. — Ez szép tőled, drágán és én nagyon szeretlek, hogy a papa szigora, nem riasztott vissza. . . érzem, a lelkem súgja­, hogy önma­gam miatt vettél el és ez büszkédé és boldoggá tesz ... de most már nem egészen úgy gon­dolkozom, mint ahogy eddig gondolkoztam. — Hát hogyan? — Máskép . . . Főleg, mert,látom, hogy te meet is úgy gondolkozol, mint eddig. Meg­ kell neked vallanom, hogy titokban égésé, nász­úinak alatt figyeltem rád és észrevettem, meny­nyi geridot okozott neked a pénzhiány ... szin­te összerezzentél, ha ezt vagy azt az apróságot meg akartam venni. Derék, kedves, jó fiú vagy, édes kis uram, — szeretsz engen és én imád­lak, amiért ilyen vagy — csakhogy ez így mégsem mehet tovább ... Az én szüleim va­gyonos emberek és voltaképen nem volt szép tőlük, hogy úgy eresztettek el, mint egy kel­­dust. — Semmi koldus!

Next