Pesti Hírlap, 1911. november (33. évfolyam, 272-284. szám)

1911-11-16 / 272. szám

11­1. november 10., csütörtök. __________Pest­i Hírlap estinek tartja meghívását, mert üres kasszával és egy megbízhatatlan hadsereggel m­ár ő sem tud más irányt adni az eseményeknek. A pekin­gi jelentések pedig szomorú képet nyújtanak China pénzügyi helyzetéről. Az államkassza tel­jesen kimerült és bárhová kopogtat be a chinai kormány kölcsönért, mindenütt zárt ajtókra ta­lál. A felkelők sikerei pedig nap­ilap után na­gyobbak lesznek. A császári csapatok ellentállá­­sa is a minimumra redukálódott és azok, melyek modern kiképzésben részesültek, már mind ott harcolnak az ellenség táborában. Talán kétesen tudják, hogy épen ezeknek a modern csapatok­nak első szervezője Juansikkai volt és hogy ez okozta az ő bukását. Az elhalt özvegy császár­­né, ki minden reformnak ellensége volt, túl ve­­szélyesnek találta Juansikkai vállalkozását és a még javakorában levő államférfit, aki a legjobb egészségnek örvendett, elküldte száműzetésbe azon a cím­en, hogy beteg. Mikor a régens a mostani veszélyes helyzet közepette visszahívta Jnansikkait, ez a meghívást azzal utasította visz­­sza, hogy betegségéből még nem épült fel. Ezt a finom célzást megértették Pekingben és úgy lát­­szik, gondoskodtak róla, hogy Jüansikkai mi­nél előbb felgyógyuljon. Az újabb fejleményekről a következő táv­iratokat kaptak: A forradalmárok sikere. Sangh­ai, nov. 15. A japán ellentengernagy, aki a Hankau előtt horgonyzó nemzetközi flotta parancsnoka, tu­datta a hankaui konzulokkal, hogy Sah tenger­nagy három hajója, valamint az összes császári csapatok átpártoltak a forradalmárokhoz, akik el­foglalták a pályaudvart és most lövöldözik a ki­kötővárost. London, nov. 15. Cain an­fu, Santung tartomány fővárosa, to­vábbá Kai­fong, Honan tartomány fővárosa, a felkelők kezébe jutott és így a forradalmárok Po­­csi­k tartomány határáig (ahol Peking van) domi­nálnak. Csinanfuban már ki is kiáltották San­­tung köztársaságot és elnökévé Sunpaotsi kor­mányzót választották meg. Kvantung köztársaság elnöke Huhamnim szerkesztő lett, aki már bizto­sította is a hatalmakat alattvalóik teljes biztonsá­gáról. Juansikkai miniszterelnök. Peking, nov. 15. utasítja az Összeg provinciák alkírályait és kör­ Hiányzóit, hogy három vagy öt alkalm­as delegá­tust küldjenek Pekingbe, hogy a dolgok állásáról jelentést tegyenek és tanácsot adjanak. Junhsik­­kai az özvegy császárnénál és a régensnél audien­cián jelent meg. A forradalmi külügyminiszter kiáltványa, Sanghai, nov. 15. , Vutingfang republikánus külügyminiszter az idegenekhez, kiket külföldi barátainak nevez, ki­áltványt intézett, melyben rámutat a mandzsu-di­nasztia lemondásának szükségességére és ígéri a jogos igények, valamint China külpolitikai kö­telezettségeinek hiánytalan teljesítését. Boszu Njinkingért. Sangn­ai, nov. 15. Két forradalmi ágyunaszád ideérkezett is egyidejűleg tízezer főnyi forradalmár sereg, amely modernül kiképzett tisztek vezetése alatt áll, el­indult Nanking felé, hogy véres boszút álljon a mandzsukon. Vucsangból is tekintélyes lázadó had van után Nanking felé. A forradalom terjed , most már Mukd­en és Ch­ikar között minden város a lázadók kezében van- Idegen beavatkozás, London, nott. 15. Az Exchange Telegraph Company távirata jelenti, hogy Mami­éban két amerikai szállító­­gőzhajó áll indulásra készen. Ezek a hajók ötezer főnyi amerikai katonaságot fognak szállítani Pe­kingbe és Tiencsinbe az amerikai állampolgárok védelmére. Az Exchange Telegraph Company pe­kingi jelentése szerint Vladivosztokból 1500 kozák ment vonaton Pekingbe, hogy megvédelmezzék az orosz alattvalókat. Newyork, nov. 15. A World washingtoni jelentése szerint mi­helyt egyes jelek azt mutatják, hogy a forradalmá­rok, vagy a császári csapatok nem védhetik meg az idegeneket, az Egyesült­ Államok interveniálni fog­nak Chinában. Ugyanezen forrásból származó hí­rek szerint az Egyesült­ Államok 10,000 embert szállítanak Chinába és egész atlanti­ flottáját az ottani vizeken vonná össze. Taft elnök és tanács­adói nem aggódnak ugyan, de nem mulasztanak el egy óvintézkedést sem. Brüsszel, nov. 15. gát a tlókdái, n­ehogy nemzetközi bonyodalom szár­mazzék. A chinai korm­ány csakis akkor számít­hat Japánra, ha ez a saját érdekében interveni­álhat. A Jnonarchla 63 a matrokkói egyezmény. Pakisból jelentik, hogy a marokkói egyezmény ügyében kiküldött bizottság keddi ülésén De Selves külügyminiszter bejelentette, hogy Ausztria, Magyarország is azok közt az államok közt vám amelyek még nem járultak hozzá a marokkói egyez­­ményhez. Ez a hozzájárulás még nehézséggel jár, mert Ausztria-Magyarország előbb pontosan akarja tudni, hogy a nyitott ajtó politikája milyen gaz­dasági előnyöket biztosít részére. Toutée tábornok fenyegetődzik. Toutée tá­bornok, a kelet-marokkói francia terület visszahí­vott kormányzója, fenyegetődzik, hogy nem engedi ez udsdai visszaéléseket agyonhallgatni. Ha a kor­mány nem szolgáltat neki elégtételt, akkor elő fog állnni bizonyítékaival, hogy Udsdában a francia közigazgatás hivatalnokai sarcolják a benszülötte­­ket. Arra is bizonyítékokat igér az elmozdított ka­tonai kormányzó, hogy az udsdai vámigazgató le­tartóztatásakor alantas hivatalnokai ölték meg Meyer helyettes dandárparancsnokot, aki a vámhi­vatalnokok t­zelmeit leleplezte, így akarták meg­akadályozni, hogy Meyer tábornok ellenük valljon. A spanyol kormány győzelme. Madridi jelen­tés szerint a most lezajlott községi választások a republikánusok súlyos térségével végződtek. Mad­ridban a községtanácsnak most 29 monarchista tagja van, szemben 22 republikánus és szocialista taggal. Szevillában egyetlenegy republikánus sem került be a tanácsba. Bilbaoban 1­7 monarchista és 7 republikánus, Saragossában 14 monarchista és 8 republikánus lett megválasztva. A köztársaságiak vereségét a hadsereg ellen intézett támadásoknak tulajdonítják. A romániai liberálisok a kormány ellen. Bukaresti távirat szerint a liberális párt országos nagygyűlést tartott, melyben elhatározta, hogy a legerélyesebb akciót indítja a kormány ellen, hogy az ország ügyeit ismét kezébe vehesse. Pherekyde volt kamarai elnök, Kosztíneszky volt pénzügymi­niszter és Djuvara volt külügyminiszter tehetetlen­séggel és önkényű­vel vádolták a kormányt. Végül felszólalt a liberális párt vezére, Bratianu Jones is, aki a legmesszebb menő propagandát prokla­­málta a választási reform érdekében. A liberális párt hadüzenetével egyidőben a konzervatív de­mokrata­ párt is a legmesszebb menő harcot hirdeti a kormány ellen. A konzervatív párt trót árnyalata közt voltak ugyan tanácskozások, melyek fúzió lé­tesítésére törekedtek, e tárgyalások azonban Take Ionescu, a konzervatív demokrata párt vezérének mereven visszautasított magatartásán hajótörést szenvedtek. Ediktummal a császár megparancsolta Juan­­sikkainak, hogy tekintettel az ország javára, ve­gye át a miniszterelnökséget. Egy másik ediktum végén már inkább úgy hangzott, mintha egy homéroszi hexameter lett volna. A kis nő kecsesen megbiccentette a fejét. (Olyan huncut frizurája volt, mintha minden kis kacskaringója kacagott volna.)­­— Jó napot! — csilingelt ki szava a lu­gasból. — Kit tetszik keresni? — A ... a ... «nagysága ... a nagysá­gos asszonyt, — nyögte ki nagynehezen Tibi és ugyancsak rajtfelejtette szemét az uzsonnázó tündéren. (Mert Tibi a maga mithológián hiz­lalt fantáziájával mindjárt tündért látott a kü­lönben tagadhatlanul szem­re való leányzóban.) — Nincs itthon! — felelte keresetlen egy­szerűség­gel a tündér és egy hatalmas darabot tört a fehér fesztéból a kalácsból, apró egérfo­gaival nyugodtan szétmajszolta, ivott rá egy korty kávét, csak azután folytatta: — Horogváron van, de estére hazajön. Ha talán meg tetszik várni, tessék helyet fog­lalni. ■— Ó köszönöm, ha megengedi, nagysád, . . . egy percre csak, — fogadta el Tibi, némi fejt tartással, a szives marasztalást és leült egy kerti székre, szemközt a leánynyal. (De micsoda nevető kék szeme van, akár csak ama glauko­­pia Athénének...) — Oh, kérem, én ne­m vagyok nagysága, — tiltakozott kedvesen a leány, noha közben egy igen hálás és meleg pillantást vete­tt Tibire, — én csak egyszerű nő vagyok, kérem ... Szol­gálhatok talán egy kis uzsonával? Bizonyo­san jól fog esni egy kis hideg kávé ebben a nagy hőségben, — fordult ezután hirtelen öt­lettel Tibihez és a következő pillanatban már Tokióból azt jelentik, hogy Vantagsie chi­nai követ azt táviratozta a régensnek, hogy bár­milyen nagy legyen is a veszedelem, ő nem haj­landó idegen segítséget kérni. Vantagsio hasonló értelemben táviratozott az összes chinai követek­nek és kérte őket, hogy támogassák az ő felfogá­sürgén föl is ugrott és rithmikus táncléptekkel belibeget a lakásba. Valami kellemesen izgató parfma-illatot vert Tibi felé a suhanó ruhája... — Ez ő! — ujjongott fel az igy magára maradt Tibi. — Ez ő ... Épen olyan, amilyen­nek a mama rajzolta. Egyszerű, kedves,, házias leány. Lám, a nagysádozás ellen is tiltakozott. Ezután kisasszonynak fogom szólítani... Mennyivel szebben, melegebben is hangzik ez, mint az a hideg, merev „nagysád“... Az öltö­zete is milyen egyszerű. Budapesten jobbféle szobalánynak nézné az ember. És a mellett bi­zonyára művelt lélek, a szabad idejét, ime, ol­vasással tölti. Nini, itt könyvek is vannak! Néz­zük csak, kik a kedvenc költői... Az egyik széken cifra fedelű könyvek he­vertek, közelebbi megvizsgálásukra azonban már nem volt ideje Tibinek, mert a „kisas­szony“ ezenközben visszaérkezett. Egy jókora pohár kávét és egy karaj foszlósbetű fehér ka­lácsot hozott magával, amit igen szíves és barátságos mosolylyal fűszerezve Tibi elé tett az asztalkára. Tibi nagy hálakodás között hozzálátott a kávéhoz (soha ilyen hideg kávét, amitől egyre hidegebbje lesz az embernek!), a kisasszony is elfogyasztotta a magáét. Kevés beszéd esett ezenközben. Már tudniillik szó­beszéd. Mert a szem­ beszédben, sőt bizony a vége felé már­ a láb­beszédben is, ugyancsak szorgalmasan gyakorolták mágukat a fiatalok... A történeti igazság kedvéért itt meg kell jegyeznünk, hogy a tanár úrnak ez alkalommal a tanítvány sze­repe jutott, de viszont azt sem hallgathatjuk el, ——rrm—««"W'«­«”«—­hogy igen gyors felfogása és szorgalmas tanít­ványnak bizonyult. Egy szó, mint száz, mire Tibi az utolsó korty kávéját is kiszürcsölte, teljesen tisztában volt a helyzettel és úgy vélte, hogy most már teljesen fölösleges bevárnia a mama önagysá­­gát Horogvárral. Sőt célszerűbb lesz minél előbb elkallódnia, mert ki tudja, milyen al­kalmatlan pillanatban toppanhat be önagy­­sága. Átadta tehát a kisasszonynak a málna­­szüretre szóló meghívást és egy hosszú, néma, — de ah, oly sokatmondó! — kézcsókkal távo­zott. A közeli boldog viszontlátásra . . . Mikor a kapun kívül volt, elégedetten mormogta: — Sohasem hittem volna hogy ilyen könnyű az az édes munká­­ m. "Szidáman, derűsen tartott hazafelé, szin­te kellé lépett egy helyett. Ami virág útjába akadt a mezőkön, a réteken, azt mind letarol­ta és egy egész kévére valóval állított be otthon, mint valami győzelmi lobogóval._ (A virágkévét persze ő neki szánta, a nagy Ö-nek, Sárika kisasszonynak. Mert az bizonyos, hogy holnap eljönnek a málna­szüretre.) Arca sugárzott a boldogságtól, szeméből már messziről ki lehe­tett olvasni a diadalmas cézári jelszót: láttam, győztem! — Nos, nos? —­ kérdezte jósejtelemmel és mohó érdeklődéssel a mama. — Rendben vagyunk! — felelte röviden és majdnem gőgösen Tibi — Meghódítottam! ...„3

Next