Pesti Hírlap, 1912. június (34. évfolyam, 130-154. szám)

1912-06-01 / 130. szám

­ 1912. június 1., szombat. % Pesti Hírlap______ Az ellenzéki pártok igyekvése a választó­jog terén leplezetlenül arra irányul, hogy ab­ban az esetben, ha a választójogi tervezetük visszautasításra találna, a kormányt és a mun­kapártot azzal kompromitálják: ime, Lukács és a­­munkapárt reakciósabb, mint Apponyi meg Károlyi Mihály, mert Apponyi és Károlyi Mihály közösséget vállalt az ellenzék választó­­jogi tervezetével, Lukács és a munkapárt ellen­ben ezt túl­ radikálisnak tartja. A dolgok ilye­tén beállítása mellett a munkapártiak viszont leplezetlenül adnak kifejezést ama gyanújuk­nak, hogy az ellenzék egyöntetű választójogi tervezete nincs is arra szánva, hogy elfogadás­ra találjon, hanem épen ellenkezőleg, a célja e tervezetnek az, hogy ne fogadtassák el. Sőt — rossz nyelvek szerint — az ellenzéki pártközi konferencián egyes aggályoskodó nagyurakat bizalmasan azzal nyugtattak meg, hogy bátran belemehetnek ebbe a tervezetbe, hiszen ezt a kormány úgy sem fogadja el és az a tény, hogy ők is jegyzik a tervezetet, csak arra jó, hogy a kormány és a munkapárt annál reak­ciósabb színben tűnjék fel. A választójogi tervezet némely aláírója — rossz nyelvek szerint — nagyon kellemet­lenül lepődnék meg, ha a kormány mégis ma­gáévá tenné a tervezetet, egészben vagy lénye­gében. Ezeknek az uraknak minden bizalma gróf Tisza Istvánban összpontosul, hogy az ő felfogása eleven akadályul fog szolgálni az el­lenzéki választójogi tervezet elfogadásával szemben. Gróf Tisza István, hír szerint, már a pénteki képviselőházi ülés folyamán folyosói nyilatkozat keretében eleget is tett várakozá­suknak, kijelentvén, hogy az ellenzék béke­­propozícióit még csak tárgyalási alapul sem lehet elfogadni. Ahogy mi tudjuk, ez a kijelen­tés főképen a véderőprovizóriumra vonatko­­zott. Mert a választójog kapcsán Tiszának egy másik nyilatkozatát ismerjük, amely szerint igen lényeges közeledés válnék lehetségessé közte és az ellenzékiek között, ha a választói jogosultság harminc éves korhatárát fogad­nák el. Tehát egyelőre még nem gróf Tisza Ist­ván a miniszterelnök és így az ő véleményénél bizonyára fontosabb Lukács László miniszter­elnök vélekedése. Már­pedig, ahogy mi tudjuk, Lukács László aligha fogja teljesíteni azt a jámbor óhajtást, hogy az ellenzék békepropo­­zícióit a limine visszautasítsa. A miniszterelnök teljes konditánssággal bele fog menni a béke­­tárgyalásokba és mindent el fog követni, hogy a tárgyalások békés megegyezésre vezessenek. A békés megegyezés lehetőségének min­den­esetre két fő feltétele van. Az egyik, hogy az ellenzék adjon módot a végleges véderőreform elintézésére, mert ez a régóta vajúdó kérdés épen elég ideje áll útjá­ban a törvényhozás egyéb sürgős és szociális munkásságának. A véderőprovizóriumról csak egy formában lehet szó. Abban a formában, amelylyel Lukács László már egyszer előhoza­kodott, hogy tudnillik a végleges véderőreform életbelépése csak a jövő évre állapíttatnék meg, a most folyó esztendőre pedig fölemelt létszámú provizórikus javaslat kerülne az or­szággyűlés elé. Ily módon ez az egyéves provi­zórium csak azt a célt szolgálná, hogy a vég­leges véderőreform egyidőben lépjen életbe az időközben elintézhető választójogi reformmal. A kormány felfogása szer­in nem is lehet ko­moly követelése az ellenzéknek a véderőprovi­­zórium és a kormány bízik is abban, hogy ehez a követeléshez a tárgyalások során az ellenzék nem is fog ragaszkodni. Bízik továbbá a kor­mány abban, hogy­ a közismert előzmények után a 43. paragrafus ügyét sem fogja fesze­getni az ellenzék, mert hiszen senki sem felejt­hette el, hogy a királynak mily érzelmi emó­ciója idézte elő azt, hogy a munkapárt is el­állott e kérdés feszegetésétől. Ami már most a választójogi reform ügyében való megegyezést illeti, — és a kor­mánynyal való megegyezés lehetőségének ez a másik fő feltétele, — ez első­sorban attól függ, vajon az ellenzék a maga tervezetét — ultimá­tumnak tekinti-e vagy pediglen csak tárgyalási alapnak. Egyes Kossuth-párti vezérférfiak azt hangoztatják, hogy ez a tervezet csak tár­gyalási alapnak van szánva. Mint ilyennek, mint tárgyalási alapnak komoly megvitatásába a kormány kétségkívül szívesen megy bele. Justh Gyula azonban már­is nyomatékosan hangoztatta, hogy ez az ellenzéki tervezet a mi­nimuma annak, amit ő elfogadhat és abból semmit többé lealkudni nem enged. Ez a két­féle kijelentés, egymással szembeállítva, már­is előrevetíti annak a valószínűségét, hogy a nagy szívóssággal keresztülvitt ellenzéki egyesülés­nek föl kell bomlania, ha egyáltalán valamilyen békés eredményt akar elérni. Mert ha Justh Gyula ultimátumnak tekinti ezt a tervezetet, Kossuthék pedig nem tekintik annak, abból az következik, hogy Kossuthékkal talán megegyez­hetik a kormány e tervezet módosítása alapján, de már Justh Gyulával nem, mert neki ez a tervezet a minimum. — Igen ám, de az ilyen részleges megegyezést viszont lehetetlenné teszi az ellenzéknek az a taktikai megállapodása, mely szerint ők csak együttesen egyezhetnek meg a kormánynyal, különben együttesen men­nek a harcba a kormány ellen, még­pedig a technikázás eszközeivel is! Ily körülmények között nagyon nehéz lesz az ellenzéknek azt a célját elérnie, hogy a béketárgyalások esetleges meghiúsulásáért a kormányra hárítsa az ódiumot. Annál nehe­zebb lesz ez, mert a kormánynak értesülésünk szerint az a szándéka, hogy az ellenzék vá­lasztójogi tervezetét komoly tárgyalások alap­jául vegye és a kormány szívesen fogad el eb­ből a tervezetből mindent, amit lelkiismerete szerint jónak talál, amit pedig elfogadhatatlan­nak talál, arról komoly argumentumokkal akarja bebizonyítani, hogy az csakugyan elfo­gadhatatlan Már­pedig az ellenzéki választójogi ter­vezet semmi esetre sem vindikálhatja magánál azt, hogy kritikán felül állónak tekintessék Vannak ellene aggályok nemzeti szempontból az intelligencia kellő érvényesülése szempont­jából és a városi kispolgárság kijátszása szen­pontjából. Egy hevenyészett reform-tervez­­nem is számíthat arra, hogy változatlan meg­valósulásra találjon. És ha a kormány csak­ugyan megteszi azt, amire késznek nyilatkozik ha a kormány teljes tárgyilagossággal bele­megy e tervezet megvitatásába, akkor a kö­vélemény is bizonyára azt várja az ellenzéki, hogy az argumentumok és adatok ellenér ne villogtassa már előre a technikázással van fenyegetőzés fegyvereit. Ez a taktika igen köny­nyen visszafelé sülhet el. Mert abban a re­ményben állítani föl választójogi követeléseket hogy ezeket a kormány így semmi esetre sem fogadja el: — ez a taktika lehet jó a további harc kierőszakolására, de semmi esetre sem arra, hogy ezért a harcért a kormányra hárítsa az ódiumot. ** Az ellenzék megegyezett. —­­Az utolsó tanácskozás. [A képviselőházban pénteken délelőtt tizen­egy órakor értekezletre gyűltek össze az ellen­zéki pártok vezérférfiai, hogy a­­közös programm függőben hagyott kérdéseit elintézzék s a kibon­takozási elaborátum végleges szövegét megálla­­­pítsék. Az értekezleten, amely az I. számú bizott­sági teremben volt, megjelentek a Kossuth-párt­­ból: Kossuth Ferenc, gróf Apponyi Albert, Disy Zoltán, Mezőssy Béla és Sághy Gyula. A Justh­­párt részéről: Justh Gyula, Holló Lajos, Földes Béla és Bakonyi Samu. A pártonkivül 48-asok részéről: Polónyi Géza és Egry Béla. A néppárt részéről gróf Zichy Aladár, Szmrecsányi György és Huszli Károly. Kivülök még gróf Károlyi Mihály is résztvett a konferencián, amely első­sorban a véderőreform kérdését tárgyalta. Fél­­egy órára elkészültek ebben a kérdésben a meg­egyezéssel, amelyet gróf Apponyi Albert nyom­ban írásba foglalt, s aztán a jelenvoltak előtt felolvasta. Azután a választójogi reform életbe­léptetésének garanciája, majd a taktika került szóba. Az értekezletet megelőzőleg gróf Apponyi Albert és Kossuth Ferenc hosszabb ideig tanács­kozott Hazai Samu honvédelmi miniszterrel. E tanácskozás során a honvédelmi miniszter föl­világosította az ellenzéki vezéreket, hogy a kor­mány semmiképen sem nyúlhat a véderőjavaslat 43. paragrafusához s ennek kihagyása teljesen lehetetlen dolog, mert minden idevágó törekvés felújítaná a rezoluciós kérdést, amiről a bécsi irányadó körök többé hallani se akarnak , ami így eleve lehetetlenné tenné a békét. Úgy látszik, e tanácskozás eredménye volt aztán az, hogy a pártközi konferencián a vég­leges védeltreformmal szemben provizóriumban állapodtak meg, hogy így szükségtelenné váljék a 43. szakaszszal szemben való állásfoglalás is. Ezt a határozatot a munkapárti folyosón nagyon kedvetlenül fogadták. Gróf Tisza István kijelentette, hogy a provizórium alapján a kor­mány még csak tárgyalásba se bocsátkozhatik az ellenzéki pártokkal. Elsőnek Holló Lajos és Szmrecsányi György hagyták el a konferenciát és az érdek­lődőknek azt mondották, hogy a véderő dolgá­ban kész a megegyezés. Fél kettőkor Mezőssy Béla jelent meg a folyosón és igy nyilatkozott munkatársunk előtt: — Megegyeztünk a véderő dolgában telje­sen és megállapodás jött létre a garanciák dol­gában is. Most folyik a szövegezés munkája. Kossuth Ferenc szombaton a képviselőházi ülés elején fölszólal és elmondja az ellenzék közös követeléseit, majd azt a kérést intézi Lukács Lászlóhoz, hogy mielőtt válaszol, napolja el a képviselőház üléseit két-három napra. Gróf Apponyi Albert azt mondta: — Az alkohol gyengíti a tüdőt, kimeríti a szivet, tönkreteszi a vesét. Máskor megint orvosi munkákat küldött át Palinak, amikben az alkohol romboló hatá­sát tárgyazó fejezetek gondosan ki voltak jelöl­ve s egy-egy markánsabb eset piros ceruzával volt bekerítve. S mikor mindez sem használt, hosszú levelet irt a Pali feleségének, melyben a hitvesi kötelmekről oktatta ki, különösen hangsúlyozván, hogy iszákos embernek nem lehetnek életrevaló utódai, tehát az asszonynak legelső kötelessége, hogy férjét a szesztől óvja. Egyszer meg épen rapportra rendelte magához Palit, aki azonban határozottan vo­nakodott megjelenni s követelte, hogy az öreg úr tudassa vele, milyen címen idézi magához kihallgatásra. Almásy István először egykor viselt katonai rangfokozatára, majd titkos ta­nácsosi méltóságára hivatkozott. Hanem ezzel azután megjárta, mert Pali azzal vágott visz­­sza, hogy ha a titkos tanácsosság kellő jogcím volna, akkor a kalocsai érsek bármikor maga elé citálhatná. Már­pedig arról nem bír tudo­mással, hogy egy szolgálaton kívüli huszárka­pitányt érseki parancsszóval lehessen idézni. Az öreg úr, végre is, kénytelen volt be­adni a derekát. De felülkerekedett benne a di­naszta, az ellenmondást nem tűrő nagyúr s most már családfői minőségében rendelte ma­gához az unokaöccsét. Ennél erősebb jogcímre csakugyan nem hivatkozhatott. Almásy Pali másnap parádéban jelent­kezett nála s oly feszes tartással állott meg előt­te, mely különben csak a katonai hatalmasok­nak jár ki. És a korlátlan tekintélyű családfőnek. Diplomata: _______________________

Next