Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 272-284. szám)

1912-11-24 / 279. szám

1912. november 24., vasárnap Pesti Hírlap_____ A jegyzők illetményrendezési küzdelme. Azok között a fizetésemelési mozgalmak kö­zött, amelyeket az utóbbi években a különböző tiszt­­viselőkranche-ok indítottak és folytattak több-ke­vesebb eredménynyel, egyike a legjogosabbak­ és leg­­szimpatikusabbaknak a magyar jegyzői és segéd­jegyzői kar küzdelme. A küzdelem, mondhatni, már a jegyzői és segédjegyzői javadalmazás legutóbbi megállapítását magába foglaló 1904. évi XI-ik­­.­c. megalkotásakor indult meg. Ennek a rendezésnek 1600 koronás (5 évenkénti 100 koronás emelkedéssel) illetve segédjegyzőkre nézve 1000 koronás (semmi­féle emelkedés) fizetési minimuma már akkor sem volt az a fizetési mérték, amelylyel a jegyzői és se­­gédjegyzői kar megelégedett volna. Ám azért 1909-ig komolyabb formában nem tett lépést a jegy­zői kar a törvény revíziója érdekében. Az 1909-ben megindult általános fizetésemelési mozgalmak azonban mihamar cselekvésre szólították a jegyzői elégedetlenséget és innentől kezdve nem múlt el év, nem volt jegyzőgyűlés, amely a jegyzők kormány­hatósághoz intézett memorandumainak számát ne gyarapította volna. Ezenközben a drágaság egyre nyomasztóbbá vált, a pénz vásárló ereje egyre csökkent és a kor­mányzat majdnem esztendőről-esztendőre gondos­kodott arról, hogy a jegyzői magánmunkálatokból egy-egy jövedelmező kört (anyakönyvi díjak, ki­­vándorlási magánmunkálatok) kiszakítson. Viszont a jegyzői kívánalmakat illetőleg, míg egymás után vette programmjába és oldotta meg a városi, vár­megyei tisztviselők illetményrendezését, a jegyzői kar deputációinak, feliratainak rendszeresen kitérő választ adott. A jegyzői kar efeletti mérhetetlen aggodalma, szülte meg a f. évi országos jegyzőkon­gresszust, amely ötezernyi résztvevőjével határo­zott formába öntötte a kormánynyal szemben táp­lált igényeit. Jobb fizetést, modern fegyelmi törvé­nyeket és a hivatali helyzet javítását kívánják a kongresszusi határozatok. Nyílt választ, határozott terminust várt e kérelmére a jegyzői kar, de a kor­mány ismét csak diplomatikus választ adott: el fog­ja rendelni az adatgyűjtést. Nem is csoda, hogy a jegyzők őszi gyűlése Kolozsvárott nem elégedett meg a kétséges értékű ígérettel és kimondotta, hogy ha a jövő év január elejéig pozitív kormányható­­sági ténykedést nem tapasztal kívánalmait illető­leg, akkor passzív rezisztenciát és kultúrsztrájkot kezd. Itt áll ma a jegyzői kar küzdelme. Kevéssé gondolkodóba esik az ember, vajon nem az-e a nehézsége a kormányhatósági tényke­désnek, hogy a jegyzői kar összes sérelmeit egyszer­re, közöttük különbséget nem téve, kívánja orvo­­soltatni, de viszont a kormányzat, valahányszor jegyzői feliratra élőszóval nyilatkozott, mindig az összes kérdések együttes, radikális megoldását ígér­gette; és ha csupán a kívánságok szétválasztásán és nem a kormány cselekvő szándékának hiányán múlt volna a jegyzők felsegítése, módjában lett vol­na a kormánynak a kérelmek közül a legégetőbb fizetésrendezési kérdést kiemelni és megoldani úgy, hogy egyelőre legalább a legfájóbb anyagi sebek enyhülést találjanak. Pedig soha kérést méltányosabb formában kormányzat elé nem terjesztettek. A jegyzői kar már a túlságig is menő belátással módosította két ízben is kívánalmait úgy, hogy ami a módosítások után megmaradt, nem fizetésrendezés, de alamizsna, nem a munkásság megfelelő jutalmazása, de segély lenne csupán. A jegyzői kar ugyanis kongresszu­sán a fizetési osztályba sorozást leérte: a jegyzők ré­szére a X—VIII., a segédjegyzők részére a XI—X. osztályokat. Pár hónapra rá lemondott a jegyzők összességét képviselő vezetőség az osztálybasorozás­ról és a korpótlékos rendszerre tért át, a jegyzőknek 2400 korona törzsfizetést és ötévenkénti 400 korona korpótlékot, a segédjegyzőknek 1600 korona törzs­fizetést és 200 korona ötödéves pótlékot kérve. Ma már 2400 koronás létminimummal is megelégednék a jegyzői kar, csak hogy kapjon valamit. Ámde a kormánynak ez időszerint nincs szándéka még erre se, nincs fedezete még a létminimumos megoldás egy-két milliójára se. Méltatnunk kell itt azt az akciót is, amely a vármegyei törvényhatóságok körében folyamatban van a jegyzői kar felsegítésére. Egyik vármegye 2400, illetőleg 1600 koronára emelteti fel községei­vel a jegyzői, illetőleg segédjegyzői javadalmat, má­sik 30 százalékos drágasági pótlékot ad át, ismét másik jóváhagyást ígér a jegyzői fizetést felemelő községi határozatok számára. Ennek az akciónak nem az a legnagyobb baja, hogy egységtelen, de­centralizált, de az, hogy kivételszerű. Az egész ak­ció alig fog a kezdeményező vármegyéken túl ter­jedni. Torontál megye, Bács megye tehetős községei­ben, ahol úgyis jobb a jegyző megélhetése, köny­­nyen megy a dolog, de a szegényebb vármegyék nyomorúságos viszonyok között élő jegyzői, akiknek érdeke a legfontosabb lenne a kérdésben, minden bi­zonynyal kimaradnak a fizetésjavításból. Az lenne a mozgalom legpikánsabb csattanója, ha a 20 szá­zaléknál nagyobb pótadójú községekre nézve a bel­ügyminiszter sorra feloldaná a törvényhatóságok oktroj-határozatát. Még egy kérdés volna tisztázandó: a jegyzői magánmunkálat jövedelmezősége. A kormánykö­rök és a nagyközönség egy részének felfogása ugyanis az, hogy a jegyzői kar a magánmunkála­­tokból általában igen tetemes jövedelmet húz. Ha ez az ütköző­pontja a jegyzői törekvések érvényesü­lésének, könnyen lehetne tabula rasa-t csinálni. Mert valóság ugyan, hogy a jegyzői kar egyes tag­jai közgazdasági tevékenységük folytán vagyont szereztek; megengedjük, hogy egyes gazdagabb, na­gyobb ingatlanforgalmú községek jegyzői a magán­munkálatokból tisztes megélhetést biztosítanak ma­guknak, de ez csupán szórványos, igen ritka jelen­ség és bizony a jegyzői kar mérhetetlenül nagyobb hányada, a segédjegyzői kar pedig kivétel nélkül, munkával agyonterhelve, nyomorúságos viszonyok között él, családját társadalmi állásához méltóan el­tartani, gyermekeit neveltetni, sőt tisztességesen ruházni sem képes. Így fest a valóságban a ma­gánmunkálkodás, amelyről — a barsi jegyzők ha­tározata kész tanúbizonyság — egy jó fizetésrende­­zésért bármely percben kész lemondani a jegyzői kar többsége. Úgy látszik tehát, hogy a kormánynak nincs is szándékában a jegyzői sérelmek orvoslása vagy csak komoly lépés is ez irányban, nem marad más hátra, mint az, hogy a jegyzői kar beváltsa fenye­getését és a passzív rezisztencia és kultursztrájk út­jára lépjen. De ha valaki azt gondolja, hogy a jegy­zői karnak e sztrájkszerű demonstrációja aggresz­­szív, erőszakos lesz, bizony nagyot csalódik. Ó, nem, lassú magába zárkózása lesz egy igen értékes tisztviselőelemnek; a közélet e lelkes munkásai be­látva azt, hogy munkásságuk, törekvéseik semmifé­le értékelésre nem találnak, csendesen elvonulnak a közélet színteréről a rideg büróba; kedvetlen, elfá­radt emberekké válnak, akik megpróbálnak beletö­rődni a lekicsinylésbe és méltatlan bánásmódba. Nem helyes ez a rezignáló álláspont — egy egye­sületnek sohasem szabad "felhagyni a küzdelemmel , de olyan emberi, olyan érthető. Hogy pedig mindezeknek a köz issza meg a levét, arról aztán már azok adjanak számot, akik a jegyzői karnak e szomorú temetkezését előidézték . . . Molnár Béla: Valódi perzsa szőnyegek ,e b­nlom dolga! fő, hogy azt csakis #40 szolid cégnél vásárolja! Olcsó, szabott árak! Nagy választék ! Polgár Hugó és Emil Budapest,­VM Erzsébet-tér 18.(Sas-utca sarok.) 1UH0PLAST100H A­ndrássy-út 3. A kinema szenzációja. Minden előadás­ban éneklő, beszélő és színesen vetített plasztikus képek. 10 elsőrendű mozi-sláger! 15337 Minden hétfőn és csütörtökön új műsor. Délután 5, 7, 9 és 11 órakor előadás. Vasárnap d. e. 11 órakor ifjúsági előadás. Ki akar napközibe? A mi iskolánk idekünn van a kültelken, olyan messzire, ahová a koldusok is csak vicinálison járnak el, a katonák meg lovon. Ám­bár a koldulás sem fizetődik ki, ha ily sokáig kell várakozni a vicinálisokon. Mi magunk kapunk is útiköltségre vagy ötven forintokat a várostól s még jó pár száz forintot megérne az is, amit rá­gyalogolunk. Hát kihirdettetődik, hogy össze kell írni azokat a gyerekeket, akik napközi otthonba jelent­keznek, de egy osztályból legfölebb csak ötöt, mert többnek nem jut leves, talán még ennyinek sem. Bemegyünk az első elemibeliekhez. Amolyan tottyos kicsi legények, kicsit játékos kedvűek, már amilyen hat éves korában az ember. — Hallgassatok ide. Álljanak fel azok a gye­rekek, akik a napközibe szeretnének. Csak azok álljanak fel, akiknek a papája, de még a ma­mája sincsen otthon egész napon át, akik délben nem kapnak otthon ebédet s akiknek a lakása egész nap hideg. , Egyszerre felállanak az ötvenből vagy hu­­szonketten. És ezek még mind csak hat évesek. Megszólítok egyet közülök. Nyári kék mosó­­ruha van rajta, az is kopott, pedig most novem­ber közepe van. — Mi a te papád? — Kőmives. — Hát az édes anyád nől van egész nap? — Téglát hord. — Hányan vagytok testvérek? — Négyen. Egy még kicsike, azt az anyám felköti az ölébe. — Mit esztek délben, ha hazamentél innen? — Kenyeret. Meg a nénikém szalonnát pirít hozzá a szomszédéknál a tűzhelyen. — Jó a szalonna? — Jó. — Mekkora leány a nénikéd? — Ide jár a negyedikbe. — Mikor esztek levest? — Vasárnap. — Máskor soha? — Soha. Megszólítok most egy másikat. — Mi a te papád s hova jár az édesmamád egész napon át? — Édesapám kocsis, a mama mosni jár be a városba. • — S mit eszel ebédre, ha haza fogsz menni délben ? — Pénzt hagy hátra — suttogja nagy titok­ban. — Veszek kenyeret, meg kolbászt. — Jó-e az a kolbász, te? — Jó. Az ize olyan, mint a krumplinak. Oszt paprika van benne. — Mikor megy a papád munkába, reggel? — Nem tudom. — Látod, milyen jó papád is van neked. Olyan korán elmegy hazulról, mikor még aluszol, hogy nektek kenyeret keressen — mondom neki elérzé­­kenyedve. — Aztán mikor jön haza este? A gyermek erre különösen néz fel, a hangja szinte neheztelő lesz. — Nem jön haza, mert részeg — Hát tégedet hogy hívnak? — kérdezek meg egy másikat. — Milanek Jócó. — És az édesapádnak mi a neve? — Szőke Ferenc. — Az lehetetlen. Ide az van beírva a nagy könyvbe, hogy a te apád Kalugyer Dávid. — Ő is a papám most. Van még egy harma­dik apám is, de az oda van Amerikába. A néném­­mel ment oda. Heten vagyunk testvérek. A néném is testvérem a legelső anyámról, aki volt. — — ■ ni —i - - . . . -------------— és­ szép ékszerek, esküvői ajándéktárgyak, jegygyűrűk stb. SCHONWALD IMRE legnagyobb óra-, ékszer-, arany-, ezüst- és látszerészeti áruk­­elepe. 16087 Országos központi üzlet: Törzstelep Budapest, Deák Ferenc­ utca 21. PÉCS. Telefon 157—73.

Next