Pesti Hírlap, 1912. november (34. évfolyam, 272-284. szám)
1912-11-24 / 279. szám
68 teau-szerű puha, gömbölyű formáiból. Megizmosodott, megcsontosodott , sovány, karcsú alak lett belőle s elszégyelte magát a krinolin abroncsában, irtózattal dobta le magáról a tumort, hogy előbb a nónnál is, később pedig az eleinte furcsa, de annál praktikusabb fiús, rövid, szűk szoknyában külsejével is egyre közeledjék a férfihoz. És győzött a sport és győzött a divat. A szuverén Pária után Európa valamennyi metropolisza engedelmesen hódolt meg London és Newyork előtt s mig az előbbi erkölcsével és szokásaival, az utóbbi asszony-tipusával diadalmasan vezet a huszadik század minden modern társadalmában. Newyorkot egyébként is találóan nevezték el olvasztókemencének. Ebben a maga nemében sajátságosan egyedülálló nagy városban hihetetlenül gyorsan alakul át az odaözönlő sokféle emberfaj. A bevándorló családot a következő generáció már hamisítatlan newyorki típusokkal képviseli. Azaz, hogy csak képviselné, ha mindenütt megvolna ez a következő generáció. Mert ebben a tekintetben nagy bajok vannak Newyorkban, sokkal nagyobbak, mint Franciaországban. Néhány évvel ezelőtt a város egyik előkelő negyedében épült bérházban a gyermekek arányszámát akarván megállapítani, az ott lakó huszonkét családban összesen három gyermeket olvastak öszsze. S ez nemcsak szociális nézőpontból figyelemreméltó körülmény, hanem egyik főtényezője a belle americaine-típus kialakulásának. Az elegáns gyermektelenség ostoba dicsérete, az egykénél is önzőbb társadalmi perspektíva szülője lett a modern női szépségnek, az anzix-kártyákról felénk mosolygó s nálunk is kézzel-lábbal utánzott, hideg, szenvedelem nélkül való furcsa bájnak, az izomasszonynak, aki szereti az élet örömeit, a társaságot, szereti az urát s a standard bizonyos fokán egyetlen gyermekét, de legjobban és mindenek fölött — magamagát. Szép, szép az ilyen egészséges, okos asszony, hódíthat is a férfi előtt túl a tengeren és a vén Európában, de csak addig, amíg a divatja tartja. A divat pedig szeszélyes tündér; ma ilyen, holnap olyan köntösben csalja a világot, mert tudja, hogy ha tovább hord egyet, hamar elkopik. A belle americaine-t is addig-addig csodáljuk s kritizáljuk majd a kirakatban és az utcán, amíg — megcsömörlünk tőle, föltárnád a régi vágyunk a puha, gömbölyű kar ölelésére s boldog lesz a férfi, ha Éva kevesebb energiával rázza meg a kezét, de több szerelemmel, odaadóbb asszonyossággal hajtja a fejét gonddal terhelt vállára. -mendy. A krónikus székrekedés megszüntetésére csakis a valóban megfelelő szer hosszabb használata vezet célhoz ! A közismert „Ferenc József“-keserűvíz az általában legjobban bevált gyógyítószer e kellemetlen pangás megszüntetésére. Ha reggel, éhgyomorra körülbelül egy fél borospohárnyit megiszunk, ez még régi esetekben is biztosan, gyorsan és fájdalom nélkül szabályozza a gyomor- és bélműködést. Zweifel tanár, a lipcsei tudományos egyetem nőorvosi klinikájának igazgatója, a szász király titkos tanácsosa, írja: A természetes „Ferenc József“-keserűvízzel minden tekintetben meg vagyunk elégedve, mert aránylag kis adag (egy fél borospohárral) már rövid idő alatt fájdalommentes székletet eredményez. Ez a csekély mennyiség lehetővé teszi azt, hogy a beteg utána egy kis friss ivóvizet igyék, ami kissé kesernyés izét rögtön eltünteti. Egy kísérlet minden kényeskedőt meggyőz erről! Utánzatoktól saját érdekében tessék óvakodni! Oly helyeken, ahol valódi „Ferenc József“-keserűvizet a gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerkereskedésekben nem kapni, tessék közvetlenül a „Ferenc József-gyógyforrások szétküldési igazgatóságához Budapestre fordulni. Pesti Hírlap 1912. november 24., vasárnap. A fővárosi tanszermúzeum. — Miért nem láthatják el az iskolai szertárakat? — Még öt évvel ezelőtt, 1907. év november havában a székesfővárosi tanács az Erdélyi-utcai iskolában egy tanszermúzeumot létesített. A múzeumnak az volt a rendeltetése, hogy a kereskedőkkel felvegye a versenyt és egyedül lássa el a fővárosi iskolák szertárait a szükséges tanszerekkel, hogy ez által tetemes kiadásokat takarítson meg a székesfővárosi tanács. A múzeum vezetésvel Vangel Jenő kir. tanácsost bízták meg, ki a fővárosi tanács kívánalmainak figyelembe vételével elsősorban is a kereskedők túlkapásait szorította meg. Hosszú ideig tanulmányozta a fővárosi iskolák összes tanterveit, amelyekből megállapította a szigorúan szükséges szertári ismeretterjesztő tanszereket. Hogy milyen üdvös feladata van a fővárosi tanszermúzeumnak, bizonyítja az a tény is, hogy eddigelé az iskolai szertárak igen szegényes és abszolúte nem megbízható anyaggal voltak ellátva. A kereskedőnek például senki sem írta elő, hogy milyen felszerelésre van szüksége egy iskolai szertárnak, ő csak kénye-kedve szerint állította össze a szükséges anyagot azon tárgyakból, amelyek épen raktáron voltak nála. Ilyen rendszer mellett természetesen nagy anyagi kárt szenvedett a fővárosi pénztár, de megsínylette ezt az áldatlan rendszert még a tanulók teljes kiképzése is, amenynyiben az iskolai könyvön kívül, a természetben, csak silány ismertetést kaphattak. A tanszermúzeum ezeken a tűrhetetlen állaptokon úgy segített, hogy Mágocsi egyetemi tanárhoz fordult, ki azután a herbarium pontos és megbízható összeállítására kitűnő botanikusokat ajánlott. Azóta a székesfővárosi tanszermúzeum herbáriuma részére Wagner, a kiváló tudós, szállítja a növényeket, melyeknek felkutathatására megbízható botanikusok segítségével az összes tanítók és tanárok rendelkezésére precíz indexek állanak. Az index katonai térképekkel van ellátva, melyben sok egyeden kívül meg van jelölve a különböző növény és ásvány termőhelye is, úgy, hogy a tanár mélyebben, behatóbban tud foglalkozni a tanítvány kiképzésével. Az állattannál például a selyemtenyésztés tanulmányozására minden iskola részére, a hernyó petéitől kezdve egészen a selyemszövet vagy selyemcsipkéig összeállított ismertető; a Magyarországon élő szárnyas és négylábú kitömött állatokon kívül exotikus állatok és a többi különféle állattanhoz tartozó anyag áll a szertárak rendelkezésére. Eltekintve az iskolákra nézve nagyfontosságú precizitástól, a szükséglendő anyagot a fővárosi tanszermúzeumnak módjában áll olcsóbban előállítani, amennyiben saját műhelyei vannak az anyagok feldolgozására s azokban tizennyolc embert foglalkoztatnak. Maguk dolgozzák ki az ásványokat, preparálják a növényeket és állatokat. Van szobrászműtermük, hol természethűen állítják elő a tanulmányra szánt anyagot; van asztalosműhelyük, ahol a faipar tanulmányozására szánt különböző fákat dolgozzák ki. Hogy milyen nagyfontosságú szerepet játszik a tanszermúzeum működése a fővárosi pénztár érdekeire nézve, azt igazolja sok eklatáns bizonyíték, többek között például az is, hogy a kereskedő egy preparált gólyát huszonnyolc koronáért szállít a szertárak részére, míg ellenben a fővárosi tanszermúzeumnak egy preparált gólya előállítása csak hat koronába kerül darabonként és pedig: három korona lőpénz és három korona preparálási díj a háziműhelyében. Itt mindjárt huszonkét koronát, háromszáz iskolánál, háromszázszor huszonkét koronát, összesen hatezerhatszáz korona haszontalan kiadást takarít meg a főváros pénztára. Mindezen áldásos és hasznos működés dacára, csudálatosképen a székesfővárosi tanszermúzeum mégsem szolgálhat rentabilitással a tanács pénztárának, ugyannyira, hogy szinte felmerült az a kérdés: miért is van hát a világon ez az intézmény, ha egyszer — dacára a tantervek szerint tökéletes recizitással összeállított anyagoknak — mégsem ő látja el egyedül az iskolai szertárakat, hanem mindezideig szükség van még a kereskedők drága értékeira is?! Ennek bizony nagyon sok oka van, de elsősorban is legfontosabb okozója az a megdöbbentő rendszertelenség, amelylyel a fővárosi tanács kezeli ezt az intézményt. Úgyszólván minden esztendőben költözteti a múzeumot. Jelenleg a régi képviselőházban szorított a múzeumnak egy öt szobából álló helyiséget, melyben nemcsak a műhelyekkel nem férnek el, hanem magával a múzeummal sem. A kinnlevő anyagok halomszinra vannak rakva, de helyszűke miatt a múzeumi cikkeket ládákba is szorítják s igy nem juthatnak szükség esetén a tanszerekhez. Rendszertelenségnek nevezhető az a körülmény is, hogy a kiküldött szakfelügyelők pusztán hiúságból kifogásolták a múzeum tervezetét. A tervezetbe ugyanis bele volt foglalva, hogy milyen nehezen engedélyezi a tanács az iskolák által kért szertári anyagokat. Sokszor egy esztendőbe is belekerül az iskolaigazgató türelmes várakozása, míg megkapja a tanszerekre vonatkozó vásárlási engedélyt és bizony legtöbb esetben már tárgytalanná válik az anyagok beszerzése. E nehézség megkönnyebbítése szempontjából készült a tanszermúzeum tervezete s ezt a praktikus normál tervezetet utasította viszsza a székesfővárosi tanács egy-két szakfelügyelő indítványára. A hegemóniára vágyó szakfelügyelők kifogásolták a rigorosítással összeállított beszerzendő tanszereket és így természetes, hogy a múzeum nem tud hivatásának kellőképen megfelelni. Azonkívül a tanács felejti azt, hogy ez az intézmény tulajdonképen egy erkölcsi testület, melynek az a hivatása, hogy a tanuló ifjúság széktárait lelkiismeretesen, megbízható anyagokkal lássa el. Ezzel szemben a fővárosi tanács rendkívül csekély költséget irányzott elő a múzeumnak, hogy képtelenek felvenni a kereskedőkkel a versenyt, amennyiben azok a lelkiismeretlenül megbízhatatlan selejtes tananyagokat sokkal olcsóbban tudják szállítani, de amelyek egy csöppet sem alkalmasak a szemléltetésre. A megbízható tanszerekre pedig annál is inkább szükség van, mert sok esetben maguk a tanítók és tanárok sem bírnak természeti ismeretekkel. A székesfővárosi tanács szűkmarkúsága lehetetlenné teszi a múzeum nagyfontosságú rendeltetését, mert épen ezen szűkmarkúságával dobja ki a felesleges pénzt és támogatja a kereskedőket. Az iskolaigazgatók legnagyobb része pedig, különös előszeretettel inkább a kereskedő cikkeit szerezteti be a főváros által és ezt igazolja az a temérdek tanszerkérvényező iv is, amelyeket a fővárosi tanács elé terjesztettek fel engedélyezés céljából. Csak egynéhány évén szerepel a beszerzési helyen a fővárosi tanszermúzeum; legtöbb esetben különböző cégek vannak megjelölve az igazgató által beszerzési forrásul. Érthetetlen, hogy a fővárosi tanács szó nélkül akceptálja az ilyen kérvényeket. Egy cseppet sem vizsgálja felül, hogy a kérdéses tanszert, okvetlenül szükséges-e a megjelölt kereskedőtől beszerezni?! Nagy hiba az is, hogy a múzeum tanszertervezetét elutasította a tanács és így senki sem írja elő, senki sem ellenőrzi, hogy az iskolai szertáraknak mire van szükségük?! Van-e valóban szükségük olyan tanszerekre, amelyeket a múzeum feleslegesnek tartott beszerezni s amelyeket legtöbbnyire kereskedőktől szereztetnek be az igazgatók? Így állanak az ügyek a székesfőváros egyik igen, fontos intézményénél. Ezek az állapotok lehetetlenné teszik a múzeum hasznos működését, mert hiába minden fárasztó munka, eredeti célját sohasem fogja elérni a székesfőváros tanácsa, ha csak nagy buzgósággal neki nem lát a tűrhetetlen helyzet restaurálásának. Igen üdvös volna, ha a főváros elsősorban is egy megfelelő szép helyiséget áldozna a múzeum részére, ahol állandóan megmaradhat és ahol kényelmesen, ládákba csomagolás nélkül elférhet a múzeum anyaga. Nagy eredménynyel járna még egy újabb intézkedés is, mely szerint szakfelügyelőkkel évenként legalább egyszer felülvizsgáltatnák az összes iskolák szertárait, hogy milyen felszerelésre van tulajdonképen szükségük?! Ezáltal ellenőrizni lehetne azt a temérdek felesleges kiadást, melyet egyes felületes igazgató okoz a városi pénztár rovására, azzal, hogy érthetetlen (vagy nagyon is érthető?) előszeretettel ragaszkodik egyes privát kereskedők méregdrága árucikkeihez. K. L.