Pesti Hírlap, 1913. április (35. évfolyam, 77-102. szám)

1913-04-01 / 77. szám

­913. április 1- kedd. _______Pesti Hírlap_______ iránt. Azt a szabadelvű párti ellenzéket, mely a koalíció alatt eltűnt, mint a kámfor, sehol található nem volt, mutatkozni nem mert, azt zárta ki Lukács szerint a koalíció a képviselő­­házból. Hát ha már épen erről van szó, elis­merjük, a koalíció idején az egységes nem­zeti közvélemény tényleg ort állt, hogy novem­ber 18-ika hősei ne kerüljenek be ismét a par­lamentbe s ők, a hősök, érezték is ezt a kor­dont, melyet nem a koalíció, hanem a nemzet vont eléjük; annyira érezték, hogy nem is mertek az áttörésére gondolni, gyáván megla­pultak, megfutamodtak, elbújtak a választá­sokon. Ha tehát arra a kordonra céloz Lukács, melyet a nemzet, a közéleti tisztesség vont a szabadelvű párt elé a koalíció alatt, akkor már értjük, hogy mi beszél belőle: annak a jöven­dőnek a félelme, az a rettegés, mely ugyanezt a láthatatlan, erkölcsi kordont fogja a legkö­zelebbi választásokon a munkapárt elé vonni. S ha épen ez alapos félelem miatt a mun­kapárt a világ minden kincséért sem merne most a nemzet elé állni, érezheti viszont már most is a törvényhatóságok hangulatából, hogy mi sors vár reá. Szabolcs vármegye szombati hatalmas tüntetése tagadhatatlan megdöbbenést keltett kormányok táborában. A zempléni bizalmat­lansági szavazatot, melyet a kormány azzal igyekezett kisebbíteni, hogy Zemplénben And­­rássy a kiskirály, oly gyorsan követte Szabolcs­­megye Zemplénnél is impozánsabb állásfogla­lása, hogy a lesújtó hbr első hatása alatt a kor­mány félhivatalosa valósággal félrebeszélt ijedtségében. Az egyhangúlag hozott bizalmat­lansági szavazatot azzal akarta ugyanis ki­sebbíteni, hogy ellenzéki puccsról regélt. A kor­mány Szabolcs megye készülő állásfoglalásáról úgy volt informálva, hogy az ottani munka­párt és ellenzék az állandó választmány javas­lata alapján paktumot kötött s a félhivatalos szerint e paktumot a közgyűlésen Mezőssy Béla tulajdonkép megszegte bizalmatlansági pótindítványával. Természetes, hogy mindebből egy szó sem igaz, amint azt Mezőssy alábbi nyilatkozata is igazolja. A szabolcsi munkapárt és ellenzék között semmiféle előzetes megálla­podás nem történt . Mezőssy pótindítványát a közgyűlés a jelen volt munkapártiakkal egye­asszony az a lány, — mondta jól tettetett rész­véttel — de rád nézve azért elveszett. És ne kérdezz többet, fiam, úgyis sejtheted, hogy mi történt. A nagy szegénység, meg az alkalom.... Fehéren, mint a halál, meredt bele a fiú a világba. Valami végigfutott benne, mint a szökőkút csövében, mikor kinyitották a csap­ját, a fékentartott viz és ez a valami is hideg volt, de nem üdített, hanem gyilkolt. Olyasmit érzett, hogy kilódítja kebléből a szivét meg a lelkét is, mint a vizsugár nyomása a csőben gyűlt maszatot s hogy kifelé megy a testéből az ő remegő kis élete, mint szoritó kéz nyomán a sebes ujjból a vér. Mikor magához tért, felállt s az anyja elé lépett. Első gondolata az volt, hogy csak kíméletlen volt az anyja s hogy könyörtelen kézzel a tüzes vashoz nyúlt, csak azért, hogy kiégesse szivéből a szegény leány iránt való szerelmét. Ezt is megteszi sok anya. De egy pillantás a barázdált, szenvedő arcába és fő­leg könnyező két szemébe, elhitette vele, hogy még­sem azért beszélt így, mert szerinte is a cél és nem az eszköz a lényeges. Nem! Valami történhetett, — gondolta — vagy Pesten, vagy itt Ungházán. Vagy ott Pesten a lány, vagy itt Ungházán valami alávaló rágalmazó részéről. — Édes­anyám, — mondta és szinte zo­kogásba tört ki — vagy helyesen informálták, vagy csak pletyka van a dologban. Ki infor­málta, nem kérdem, a pletyka forrását sem kutatom, hiszen hiába is volna, de azt igenis megteszem, hogy már a reggeli vonattal Buda­pestre megyek. ígérem, anyám, hogy nem a szerelmes ember, hanem a bíró szemével fo­gom kutatni, hogy mi igazság van a dologban. — Hát tudod, hol laknak Unghyék? Már az is gyanús, fiam, hogy itt senki sem tudja s­zemben egyhangúlag fogadta el. De ha a kor­mány azzal akarja magát vigasztalni, hogy a szabolcsi munkpárt és ellenzék az állandó vá­lasztmány javaslatában előzetesen megegyezett,­­ ezt a kétségbeesett önvigasztalást ugyan ki sajálja tőle, mikor az állandó választmány javaslatának szövege is magában foglalja a kormánynyal szemben táplált legteljesebb bi­zalmatlanságot, a június 4-ike óta folytatott törvénytelenségek és erőszakosságok szakadat­lan láncolatáról beszél s annak a reményének ad kifejezést, hogy a választójog ügye a szente­sítéssel nem kerül nyugvópontra a közvéle­ményben. Ha a kormánynak vigasz az, hogy az ő szabolcsi munkapártja egy ilyen szövegű javaslatban állapodott meg az ellenzékkel s hogy ezt a szöveget, minden ellenzéki puccs nélkül, a munkapárti tagok helyeslésével maga az állandó választmány javasolta a közgyűlés­nek,­­ akkor teljék öröme a kormánynak az olyan munkapártban, mint amint a szabolcsi s az olyan támogatásban, melyben a szabolcsi állandó választmány munkapárti tagjai része­sítették. De hogy a szabolcsi bizalmatlansági szavazat a kormánynak, akárhogy takargatja is, mennyire fáj, azt legjobban bizonyítja az, hogy Szabolcs megye főispánja máris beadta a lemondását. A közel­jövőben a szabolcsi főispánon kí­vül Zemplén­ és Hont megye főispánjai is tá­vozni fognak és alapos a remény, hogy a tá­vozó főispánok sora még bővülni is fog abból az okból, hogy a törvényhatóságok bizalmat­lanságát leszerelni nem tudták. Szabolcs után most Hajdú megye és Kolozsvár készül a kor­mány megbélyegzésére. Mindjobban dagad a bizalmatlansági áradat a kormánynyal szem­ben az egész országban. A törvényhatóságok mellett új tüntetésre készülnek az ügyvédi ka­marák s a jegyzők testületei. Szabolcs megye után ma a kassai ügyvédi kamara lepte meg a kormányt egy kis bizalmatlansági szavazattal, továbbá a borrsodmegyei jegyzők egyesülete, mely egyhangú határozattal foglalt állást a jegyzők tervezett államosításával szemben. A mai nap politikai krónikájában meg kell még emlékeznünk arról, hogy a tábla már f. hó 3-ikára, csütörtökre tűzte ki a Lukács— Bésy-per tanácsülési tárgyalását, továbbá az­— Én se tudom, de az mindegy. Majd ta­lálkozom velük az utcán, vagy hol, tán a du­­naparti sétányon. Akik úgy élnek, ahogy K­ir szerint ... — inkább megnémult volna örökre, semhogy folytassa a mondatot: az Unghy-lányok élnek . . . — Hát nem bánom, irigy és nyisd ki a szemedet, — mondta Abosiné, úgy, mintha biztos lett volna a dolgában. — Majd meglátod, fiam, hogy nem zörög a haraszt, de még a pe­hely sem mozdul meg, ha nem fújja a szél. Másnap délután Pesten volt és harmad­nap délben, ahogy a Váci­ utcában sétált, szem­be találta magát Mártával és a húgával, Irénnel. Szive veszettül feldobbant. Megígérte volt anyjának, hogy a biró szemével fog kutatni és úgy vélte, hogy bizony nagyon elegánsak a leányok. Szegényes ruhában, félretaposott ci­pőben látta volna meg Mártát, talán felordított volna: ide nézz, Ungháza! így öltözködik egy leány, akinek nagy úr a barátja? De az az elegáns toalett (tavalyi ruha volt, egy kissé felfrissítve) úgy hatott rá, mint a megingató kétely. — Szent istenem, — gondolta — légy kegyelmes, irgalmas. Meg-megcsuklott a térde, mikor a lányok elé lépett és mikor kalapot emelt előttük, csak nehezen bírta kinyögni: — Kezüket csókolom, hölgyeim. Ezek meglepetve fölnéztek, ki szólitja meg őket? A sétálók hullámzó, tarka tömegé­ben csak most látták meg Abosit és szinte meghökkentek, mikor megszólalt. Irén arcán meglátszott, ilyeit kellemetlen ránézve ez a meg sem álmodott találkozás, Márta pedig el­pirult és halálos zavarral küzködött ról, hogy az új létszámemelést a kormány még a nyári szünet előtt akarja elintéztetni. Bécsi hírek szerint a közös hadsereg állományát 50.000 újonccal akarják fölemelni s e létszám­­emelés egyszeri költségei mintegy száz millió koronára fognak rúgni. A munkapárti delegá­ció a hadügyminiszterrel tudvalevőleg abban állapodott meg, hogy öt évig nem állhat elő újabb követelésekkel. De a hadügyminiszter ak­kor Auffenberg volt, ő fogja mondani a mun­kapárt s amit Auffenberg ígért a munkapárt­nak, azt nem köteles megtartani Krobatin s amit a munkapárt ígért az országnak tavaly, azt a munkapárt nem köteles megtartani az idén. * * * A miniszterelnök nyilatkozatai. Lukács László miniszterelnök hosszabb nyilatkozatát közli a Pester Lloyd vasárnapi száma. — A kormány, melynek élén állok, — mon­dotta Lukács — elvégezte azt a feladatot, ame­lyet a politikai viszonyok reánk hárítottak. És ha majd itt az óra, amely bennünket a hatalom­tól való megválásra int, akkor a becsületesen tel­jesített hazafias kötelesség öntudatával távozha­tunk. Ám abból, hogy a kormány immár az or­szág kára nélkül hagyhatja el hivatalát, még egyáltalán nem következik, hogy mi már a le­mondás gondolatával foglalkozunk. Nagy meg­nyugvás ugyan számunkra, hogyha visszavonu­lásunk a közérdek szempontjából ajánlatos lesz, jól végzett munka után távozhatunk és anél­kül, hogy magunk után valami hiányt hagynánk hátra. De ha az ellenzék azt hiszi, hogy egy kormány, amely megállta a helyét, csak azért engedje át a helyét ellenfeleinek, mert megállta a helyét, ez ismét egyike azoknak a gondolkozá­­si hibáknak, amelyekkel ellenfeleink körében oly gyakran találkozunk. Azok a tényezők, akik egy kormány helyzetének megítélésénél számba jönnek, ezt a nézetet egyáltalában nem osztják. Ezért azok, akiknek a mi sikereink annyira fáj­nak, és akik a mi bukásunkat türelmetlenül vár­ják, még egy jó ideig gyakorolhatják magukat a türelem erényében. — Mi kezdettől fogva sem voltunk, most sem vagyunk határidőhöz kötött kormány. Az ellenzék ezt a tényt nem fogja épen nagyon épü­letesnek találni. Dehát végre is a kisebbség ked­vetlensége vagy türelmetlensége lehet-e döntő té­nyező egy kormány sorsára? Azok, akiknek akaratelhatározása döntő, teljesen tisztában vannak vele, hogy a kormány a maga hatalmi érdekét mindenkor kész alárendelni az ország érdekének. Nekünk igazán nem lesz szükségünk — Megengedik a hölgyek, hogy velük tartsak egy ideig? — kérdezte Abosi remegve. És ezt gondolta hozzá: — Majd kikérdezem őket, úgy, hogy észre se veszik a szándékom, és csak megtudok valamit. Irén adós maradt a válaszszal, szomo­rúan is, boszosan is félrefordította a fejét, mintha kelletlenül kérdezné: mi köze van ve­lünk ennek az ungházi embernek, mit tolako­dik az utunkba? — és Márton is meglátszott, hogy inkább nemet mondana, mint igent, any­­nyira húzódozott a választól. Az otthonára gondolt, a harmadik eme­leti két sötétes kis szobára, ahol még vendéget se fogadhat, mert a konyhán át van a bejáró és mert csupa ágy az a két szoba, a cimb­ásra gondolt, a gyászos szegénységre, hogy az any­ja most ciberét és rizskását főz ebedre s hogy ez a sok eltitkolt szegénység most fel legyen fedezve, mert csak nem állja meg Abosi kér­­dezgetés nélkül és ő nem szeret hazudni . . . ezért hazódozott a választól. Félt a sok indiszkrét kérdéstől és azt sem akarta megtenni, hogy úgy rövidesen el­küld­je. Neki szimpatikus volt Abosi; elköltözé­sük előtt foglalkozott is vele és ő szívesen lát­ta, itt Budapesten pedig, ha elvétve az ungházi ifjúságra gondolt, tudja Isten, miért, legin­kább Abosira gondolt. Végre leküzdötte zavarát és alig hallha­tóan megszólalt: —­ Ha megígéri, tanár úr, hogy semmit se kérdez és semmire se lesz kiváncsi, akkor velünk jöhet egy darabig. (Vége köv.) 3

Next