Pesti Hírlap, 1913. november (35. évfolyam, 259-270. szám)

1913-11-01 / 259. szám

_______________________ döntését, akkor ugyanez a hatalom elsősorban a sajtót fogja megakadályozni az ügyvédség igazságkereső munkájának támogatásában. A megrendszabályozott sajtóval az igazságszol­gáltatás lesz a hatalom prédája, a megrendsza­bályozott esküdtszékkel pedig a sajtó lesz a ha­talom biztos áldozata. S ez a kettős tudat moz­gatja meg egyszerre a sajtót is, az ügyvédséget is. Egymást védik, mikor önmagukat védik. És azonfelül az igazságot védik, melyre legjobban haragszik a hoszúállásnak és megfélemlítésnek gyáva kormányzata. Nem lep meg tehát, sőt így tartjuk legtermészetesebbnek, hogy amikor a haragos magyar Jupiter parancsára dr Vul­kán Jenő igazságügyi kovácsmester össze­kovácsolta az esküdtszék és a sajtó lesújtására szánt villámokat, együttes munkára kovácsolta össze egyúttal a sajtót és az ügyvédséget. Sajtó és ügyvédség mindig egy cél szolgálatában állott, de most a cézári gonoszság s a kovács­­legényi tudatlanság egyenesen összekovácsolta őket. S ebből baj lesz, meglássa, Vulkán pro­fesszor úr. Azok a villámok, melyeket ön a geszti Jupiter haragos követelésére jogi és pub­licisztikai kovácslegények segítségével gyártott, esetleg­­ hátultöltő villámok lesznek, melyek visszafelé sülnek el és nem azokat ölik meg, akiket velük célba vettek, hanem azokat, akik könnyelműen hozzájuk mertek nyúlni. A sajtót és az ügyvédséget még senki sem üldözhette büntetlenül és ha a hátultöltő villámok trónu­sáról le találják dobni az ön Jupiterét, hova fog ön akkor szégyelletében sülyedni, Vulkán professzor úr? Egy fentartott professzort ezekbe? Nyugdíjba? Vagy a nevetségességbe? Szegény Vulkán professzor úr, szegény nyo­morék kovácsmestere a munkapárt hoszúálló isteneinek... Belpolitikai hírek. A diplomácia köréből. A királi­ Chude­­citzi gróf Czenin Ottokárt, a birodalmi tanács urakházának tagját, a román udvarhoz rendkivü­­l követte és meghatalmazott miniszterré kinevezte és neki a díjak elengedésével a titkos tanácsosi mél­tóságot adományozta. Nem riasztja vissza a férfiakat, ellenkezőleg: maga is jót nevetne velem együtt, ha látná, hogy este, diner után, mikor végre tisztessége­sen kiöltözködöm, hány dologtalan fajankó fe­lejti rajtam a szemét a kaszinó asztalai körül. Pedig ez nagy szó, mert itt még a hivatásos honmies á fem­mes-ok is százszor többet törőd­nek a játékkal, mint a szép asszonyokkal. Ne vegye silány hencegésnek, de például tegnap egy öreg, angol bácsi (aki valami szörnyű nagy úr lehet, mert az összes honfitársai tisztelegnek nála) annyira elkábult a szép szememtől, hogy a megnyert maximum­ tételét az asztalon felej­tette s csak ismételt sürgetés után volt hajlandó arra az áldozatra, hogy a hatezer frankját be­húzza. Ez persze nem nagy dolog, mert én ug­ratásból teljes tíz percig kacérkodtam vele, de mégis csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok épen a legcsúnyább. Van erre még egyéb bizo­nyítékom is: André, aki az utóbbi hetekben már szinte sértőleg megbízott bennem, pár nap óta rohamosan visszafiatalodik s az ebéd utáni al­vást kivéve, egy pillanatra se hagy egyedül. Ezt különben, magának bevallom, drágám, jól is teszi- az a fiatal nábob, akit az előbb futólag említettem, mindenáron nekem akarja ajándé­kozni a yachtját, mely álmos alamuszisággal alszik a monacói vár alatt. Én persze gőgösen visszautasítottam; először is: sokkal is jobban szeretem Andrát, semhogy hűtlenné tudnék lenni hozzá, másodszor: ennek a fiatal urnak az édesapja valamikor — istenem, de régen volt! — két álló hónapig udvarolt nekem az egyiptomi hotelben és a nílusi dahabijé­n. Min­denesetre van bennem annyi tisztesség, hogy az apa után nem lennék a fiú barátnője . . . Kedves kis­lányom (megengedi, ugy­e, hogy így nevezzem, hiszen vénasszony v­agyok magához képest) most kénytelen vagyok búcsút venni magától, mert az a fájdalmas kötelesség vár rám, hogy félóra alatt átöltözzem. Andre ugyanis át akar vinni Nizzába ahol a férjes húga, egy drága és édes kis párisi asszony lakik, aki engem még a fivérénél is jobban szeret, írjon nekem minél előbb egy hosszú levelet, írja meg, jár-e még sétálni a kicsikékkel a vár­bástyára vagy az egész hosszú napon át csak­ugyan a sütött kandalló mellől néz-e ki a havas utcákra, melyeken csengős orosz tarantuszok suhannak végig? De főkép a bátyámról ,és a feleségéről írjon meg mindent, erről a bájos, egyetlen teremtésről, akinél Mentone-tól Gan­­nesig se találtam még szebb és elragadóbb asz­szonyt ... Isten vele, fagyoskodó kis írónként, gon­doljon rám ma éjjel, ha a lámpát eloltotta, aminthogy ugyancsak magára fog gondolni s gondolatban össze-visszacsókolja a maga hűsé­ges és ragszkodó V Mán­ni Mariskája. Gärtner Irén levele Marie de Vitte Anniy asszal­x­arlóba. Drága nagys­ár­, elhiheti ne­kem, hogy kevésszer '«h örömöm az életben, mint ma reg hosszú édes levelét, melyből a Föld. ibolyaillata és napsugara áradt fel * egymás­után végigolvastam. A beo­linót ad­ták át nekem s én oly átsz­é­pantással hajoltam föléje, a sápadt ai * ra ki­pirult, hogy még a tanár ur i*. .itolya né­zett rám, a méltóságos asszon­yig tréfásan igy szólott hozzám: — Ejnye, ez nagyon gyanús. -- magát az a hosszú levél ugyancsak kihozva a sodrából. Csak nem valami csinos fiú irta? Zavartan dugtam zsebre a levelet s kije­lentettem, hogy egy távoli rokonomtól való, egy öreg asszonyságtól, akit asztmája miatt a dél­vidékre küldtek, de a méltóságos asszony jó­kedvű pillantása elárulta, hogy nem igen hisz nekem. Ennek különben nagyon örültem mert hetek óta ez volt az első mosoly, amit az arcán láttam. Rendesen nincs kedve hozzá, hogy tré­fáljon, későn kel, félnapokat olvasással tölt el, délutánonkint bezárkózik a szobájába, vagy hosszú gyalogsétákat tesz egyedül. Lujzikát, a régi kedvencét is kerüli s mikor esténkint haza­jön, néha még arról is megfeledkezik, hogy a kicsikéit megcsókolja. Pedig bizonyosan tudom, hogy jobban szereti őket az életénél, hiszen akárhányszor épen az ellenkező túlzásba csap át, minden ok nélkül szenvedélyesen magához szorítja őket s egyszer-másszor könnyeket is lát­tam a szemében, mintha attól tartana, hogy örökre el kell válnia tőlük. Mikor a házba jöt­tem, maga volt a jókedv, most többnyire mé­lyen elgondolkodva ül a helyén s ijedten rezzen föl ha a tanár úr hirtelen megszólítja. Valami történt vele, én azt hiszem, hogy az egészsége nincs rendben, hogy az idegei napról-napra rosszabbak, bár az arcszine nem mutat arra, hogy beteg volna. Attól tartok, hogy állapota a tanár urat is aggasztja: ebédnél, vacsoránál néha rajtaka nem, hogy tűnődve néz perceken keresztül a méltóságos asszonyra, esténként arra kényszeríti, hogy egy-két pohár pezsgőt igyék sz eközben úgy dédelgeti, mint valami kis­babát, aki nem akarja bevenni az orvosságot. A méltóságos asszony ilyenkor könnyes szemmel, megindulva néz rá, de vacsora után akárhány­szor sietve visszavonul a hálószobájába, anél­kül hogy a kicsikéktől elbúcsúznék. A hálószo­bája a harmadik szoba az enyémtől s mivel én sokszor hajnalig is ott ülök a könyveim mellett (talán tudja, szigorlatra készülök), akárhány­szor látom, hogy a világosság még sokkal éjfél- II Pesti Hírlap______ ____________1913. november 1., szombat. Justh Gyula és a makói főispán, Justh Gyula tudvalévően olyan nyilatkozatot tett dr Markovics Manó csanádi főispán egyik bizalmasa előtt, hogy nem szívesen venné a látogatását, mert társadalmi utón sem akarja az érintkezést olyan emberrel, aki presszionálja a közigazgatási tisztvi­selőket a bizottsági tagválasztások körül. A főispán megbízásából erre báró Urbán Péter és Návay Ta­más felvilágosítást kértek Justhtól arra nézve, hogy mi kifogása van Markovics Manó főispán személye ellen. Justh azt válaszolta a megbízottaknak, hogy a főispán magánszemélye ellen kifogása nincs és eljárásának oka a főispán politikai működése volt. Munkapárti liberalizmus. Irta: Gróf Hadik János. A munkapárt, alakulásánál, nem tartotta ugyan opportunusnak fölvenni a szabadelvű nevet, de mégis a régi szabadelvű párt örököse gyanánt lépett föl. Tagjainak első sorában ál­lanak azok, kik mindig mindenben a szabad­elvű álláspontot hangoztatták. Most azt látjuk, hogy következetesen és durván vétenek a szabad­elvűség ellen. Hatalmuk biztosítására nem riadnak vissza a legridegebb reakciótól sem, úgy, hogy ma már arra kell visszakövetkeztet­ni, vajon annak idején liberálisok is nem csu­pán a hatalom kedvéért voltak-e. Talán arra számítanak, hogy örökké szabadelvűeknek fogják őket tekinteni, ha egyes felekezeti kérdésekben azok maradnak? Alább kifejtem, hogy e részleges szabad­­elvűség sem lehet tartós, mert a felekezeti sza­­badelvűség szigete csal­ ideig-óráig állhat meg egy általános reakció tengerében. De tisztázzuk előbb, hogy a munkapárti politika, a Khuen, Lukács és Tisza rendszere mennyire feladta a közélet egész során a szabadelvű álláspontot. Hogy a parlamentarizmus megtörése és meghamisítása, hogy az alkotmánygaranciák megsértése minden inkább, mint liberalizmus, az kétségbe nem vonható. De a Tisza István önkénye nem állt meg a parlamentnél. A parlamenti őrség szervezé­sénél a parlament szuverenitását alája vetette a katonai hatalomnak, úgy mint már előbb a katonai bűnvádi eljárás új szabályozásánál a polgári szabadságot vetette alá a katonai bírás­kodásnak, megtörve azt a szabadságbiztosítékot, hogy polgári személyek fölött csak magyar és polgári hatóság ítélkezhetik. A rendszer egész törvényhozása abban mesterkedik, hogy a polgári szabadságot meg­kösse, a kormányhatalmat mindenhatóvá tegye. A kivételes hatalomról szóló törvény fölforgat­ja a büntető, sőt polgári törvénykezés teljes rendjét s azzal, hogy a statáriális eljárás sza­bályainak megállapítását is a kormányra hagy-­ ja, a kormány és közegei teljes önkényének­ szolgáltatja ki a polgárok személyes szabadsá­gát, anyagi biztosságát, sőt életét is. Ami biztosíték a hatalom túlkapásai ellen a bíráskodás függetlenségében foglaltatik, azt megtörte a polgári perrendtartás életbeléptetése és a bírói szervezet módosítása, átmeneti intéz­kedéseivel megingatván a bírói függetlenséget. A rendszer egész törvényhozása arra irá­nyul, hogy az esküdtszékek intézményét élette­lenné tegye. Már az eddigi törvények szűkítet­ték hatáskörét — most beterjesztett reformja­vaslata megfosztja függetlenségétől, lényegétől s képmutató játékká teszi. Az esküdtszéknek az volt a rendeltetése, hogy biztosíték legyen az állampolgár számára, ha politikai cselekede­tért kerül szembe a hatósággal vagy kormány­nyal, hogy biztosíték legyen a sajtó számára, melynek szabadsága nem az újságírók kincse, hanem a nemzeté. Most pedig még az ereje vesztett esküdtszék hatásköre alól is kivették a politikai pörök nagy részét, köztük a sajtópö­­röket is. S ami szabadságát a sajtónak az elő­készítő törvények s az esküdtszéknek úgyneve­zett reformja meghagyná, azt végkép elkobozni készül a dilettáns sajtójavaslat, mely a sajtó­ügy rendezése címén ép oly szakavatatlanul, mint ugyancsak képmutatóan a rendőrt teszi a gondolat urává, a tőke kiváltságává teszi az újságírást s még a közönséges bűntetteseknek is biztosított perrendi garanciákat a sajtó munká­sai számára jogásziatlan brutalitással forgatja fel. A választási visszaélésekről szóló törvény, melyet a munkapárti parlament zárt körében rögtönöztek, nem nyújt kellő védelmet a ható­ságok választási visszaélései ellen, de büntetendő visszaélés gyanánt teszi üldözhetővé a magán-­­ személyek politikai propagandáját. Idestova maga az ellenzékiség is bűntett számba megy s hogy teret ne foglalhasson, arról gondoskodnak a kormány intézkedései, melyek a sajtószabad­ságot, a gondolatok törvényben biztosított sza­bad terjeszthetett a hatóságok kegyétől teszik fügővé — gondoskodnak a gyülekezési jogot állítólag megvédő intézkedés­ek, melyek a köz­szabadságot szolgáltatják ki a hatóságok önké­nyének. Azzal, hogy a bűntettes helyett már a csupán gyanús egyén ellen is büntető intézke­déseket lehet tenni, visszaélésekre nyílik alka­lom az egyéni szabadság ellen. S hogy a társa­dalom függetlensége is megszűnjék, arról gon­doskodik majd a készülő államosítás, az önkor­mányzat megsemmisítésével, a tisztviselők kor­tesszolgálatba való állításával. S ahol a tanító is

Next