Pesti Hírlap, 1913. november (35. évfolyam, 259-270. szám)

1913-11-01 / 259. szám

1995 november 1., szombat. _____ PESTI HÍRLAP______ a főispánnak van alárendelve, ott nyilvánvaló a törekvés, hogy az állam és a társadalom min­den intézményét kényszerítsék a kormány párt­­hatalmi politikájának szolgálatába. A társada­lomnak nem hagynak meg egyetlen eszközt sem akarata érvényesítésére, sőt szellentyű­je sem marad elégedetlenségének. A munkapárt alakulásánál a legfőbb jel­szó volt, melyet gróf Khuen-Héderváry adott ki, hogy ők a liberális választójog zászlaja alatt sorakoznak. Ezzel csaltak pártjukba sok szabad­elvűen gondolkozó férfiút, sőt a választások ér­dekében a legszélsőbb törekvésüekkel komoly képpel tárgyaltak, el akarván hitetni velük, hogy az ő eszméiket fogják kormányprogrammá tenni. A kortesfogások beváltak és a végén, am­ikor korrupcióval, erőszakkal s a liberaliz­mussal való bolondítás árán megcsinálódott a nagy többség s a sok hatalmi eszközön kivül mindezekkel a vidéken is tudtak a maguk szá­mára hangulatot kelteni, még az a mérsékeltebb, az a liberális választójog se lett meg, mely ma életszüksége a neh­­zetnek. A Tisza István re­formja a jogok gyakorlására érett egész réte­geket hagy kívül az alkotmányon s megnyug­vás helyett, ami minden reformnak célja és igazolása, ez izgató problémát továbbra is sző­nyegen hagyja. Egy szóval: ma már nincs kormány­­rendszer, mely saját polgárainak közszabadsá­gaira oly súlyos reakcióval nehezednek, mint a Khuen—Lukács—Tisza-rendszer. S mégis vannak, akik szabadelvűnek tartják. Az ember azt várta volna, hogy e reakció ellen az egész szabadelvű polgárság síkra fog szállani. Sajnos, nincs ist! A közszabadságokat nálunk is polgári szabadságoknak szokás nevezni, — önkéntelen annak jeléül, hogy a polgárság érdeke különö­sen összeforrott a közszabadságokkal. Az 1848. előtti szabadságküzdelmek előterében legna­gyobbrészt a vallásszabadság ügye állott. A 48-adikiban már nem annyira — de ez volt az, mely a magyar polgárságot nagykorúsította és egyenlőségre emelte. Ami 1867-ben és 1895-ben még utána következett: a zsidók emancipálása, a vallás szabad gyakorlata s az izraelita hitfe­­leket és befogadása, az csak kiegészítése volt a 48-iki törvényhozásnak. Csodálatos, hogy most a magyar polgár­ság egy nagy része mintha a szabadság dolga iránt főkép és szinte csakis vallási és felekezeti tekintetben volna érzékeny. A magyar protestánsok s kivált hitéletük vezetői nagy időkön át legerősebb védelmezői voltak az alkotmányos szabadságnak. Ma so-­i ....................... ....... ■■ ■ *--------- •- • ban közömbösen nézik, vagy egyenesen támo­gatják az erőszak reakciós rendszerét. A zsidók egy nagy részét pedig a mai rendszernek azzal sikerült félrevezetnie, hogy a reakció jól használható eszközökül zsidó val­lású férfiakat is alkalmazott. Ezt úgy tüntették fel, mintha egyes zsidó vallású reakcionárius­­nak kitüntetése vagy egyéb jutalmazása az egész zsidó felekezet kitüntetése és jutalmazása és a kormány szabadelvűségének bizonyítéka volna. Nem szeretem, ha a politikában szereplő­ket felekezet szerint különböztetik meg s beszél­nek kath­olikusról, protestánsról, zsidóról. Csak­­ a mai abnorális helyzet kényszerített erre, mert világosan látható és kézzelfogható, hogy a re­­akcionárius kormány lelkiismeretlen kortesei a felekezetiséggel nagymértékben visszaélnek. Pedig amint nem demokrácia az, ha a nép soraiból egyik vagy másik kiválasztott egyéniség magas polcra jut, mert hiszen ilyen értelemben a demokrácia mindig megvolt, az elnyomatás legsötétebb korszakaiban is, nem szabadel­vűség valamely felekezet egyik vagy másik tagjának kitüntetése vagy jutalmazása azért, mert a kiválasztott egyén jó szolgálato­kat tett a reakció ügyének. Főkép­p megtévesztés okozhatja, hogy a polgárság egy része, sajnos, kormányhata­lom korlátozása, független és pártatlan közigaz­gatás, tiszta közerkölcs, sajtószabadság és a li­beralizmus egyéb kérdései iránt kevéssé érzé­keny, sőt egy része megdöbbentően érzéketlen. Holott részleges szabadságot csak általános szabadság tud biztosítani. A zsidó-keresztény szükségházasság annak idején megbukott. De a magyar szabadelvűségnek sikerült egy általá­nos liberális rendszeren belül a zsidók számá­ra megszerezni a házassági egyenjogúságot s felekezetük törvényes befogadását. Aki az egyházpolitika küzdelmeiből a szabadelvű eszmék szolgálatában becsülettel ki­vette részét s Szilágyi Dezső iskolájában tanult liberalizmust, azt nem hiszem, hogy bármily tapasztalat vagy csalódás eltántoríthatná e végiggondolt liberalizmustól, a felekezetitől sem. Engemet semmikép — sőt én azt tartom, hogy mentül kevésbbé becsülik meg az embe­rek a szabadságot s mentői gyöngébbek ennél­fogva a megvédésére, annál inkább intézmé­nyekkel kell azt biztosítani. Ha tehát fájdalom­mal és megdöbbenve mutatok rá érzéketlenség­­­­re vagy bátortalanságra, mely­­vel polgársá­gunk egy része a most tomboló sötét reakciót támogatja vagy fásultan nézi, azzal nyugtatván meg lelkiismeretét, hogy nem vét a szabadelvá­­l­ság ellen, mert a kormányzat jogtipró ugyan, imHiMimnÉii.i, ..........II­WhíIímérés ift ..........n.... iMÉÉIi hím de felekezeti dolgokban, amint ezt egyes sze­mélyi kérdések bizonyítják, tüntetően demokra­tikus és liberális: e megfigyelés és e fájdalom az én szájamban nem jelent olyasmit hogy: szavazzatok reánk, mert különben antiszemi­ták leszünk! Nem. Bármennyire ugyanazon szemmel nézek zsidót, mint nem zsidót- az én liberaliz­musom nem a zsidók kedvéért lett s nem szű­nik meg, ha a zsidóság egy része kevésbbé libe­rális, mint én. Csak épen még nehezebb lesz a feladatunk. Mert veszedelme a szabadságnak, ha a társadalom­­széles rétegei elkedvetlenednek a liberaliztitussal szemben. Már­pedig elkedvetle­­nedést okozna, ha azt kellene észrevenni, hogy a szabadság ügye iránt nem elég kötelességtudók azok, kik a liberalizmusnak köszönhetik pol­gári és felekezeti szabadságukat. Ne feledjük, hogy sok kiváltságról és hagyományos elfogultságról kellett lemondatni a más felekezetű­eket, kiket rábírtak, hogy az addig másodrendben tartott felekezetek vagy rétegek iránt méltányosak legyenek. Meggyő­ződésükre a leghatalmasabb érv mindig az az örök igazság volt, hogy a közszabadság min lehet r­észlet­es és egészen és minden von­atkozá­­sában nagykorúszott, egyenjogúsított és föl­szabadított társadalom tud csak helytállani a nemzet szabadságáért és önjogúságáért. Tudom, hogy ezek a témák kényesek és rosszakaratú ferdítéseknek teszi ki megát, aki ezekről beszél. De jai volna a szabadság ügyé­nek, ha egy nagy veszedelméből hallgatnánk, csak mert beszélni róla kényelmetlen. Pedig a megtévesztettek sem tagadhatják, hogy vesze­delem következik abból, ha érzéketlenségük vagy bátortalanságuk most megtűri egy teljes jog- és szabadságelnyomó rendszer kiépülését, mely azzal biztosít magának alakuló lehetősé­get, hogy korteskedik a felekezeti érzés fölkel­tésével. Mert ki áll jót arról, hogy nem jöhet-e idő, melyben a hatalom ezzel az érzékenységgel sem törődik, é­s mi lesz, ha a hatalomnak esetleges felekezetellenes törekvések számára is rendelkezésére áll majd az elnyomás most ki­épülő rendszere? Ki áll jót arr­ól, hogy egy ilyen kiépült gépezettel dolgozó általános el­nyomás viszont nem azzal akarja-e majd a társadalom többségét a rabság iránt elnézővé, és türelmessé hangolni, hogy a gépezetet ren­delkezésére adja felekezeti féltékenységnek és elnyomásnak törvényes színbe való öltözteté­sére? E nagy veszedelemnek nem szabad elkö­vetkeznie s ha bárkinek hibájából elkövetkez­nék, engemet szemben talál. De gondolnunk kell rá, hogy voltak már ilyen esetek a világon, sőt újabban mindig úgy volt, hogy az abszolu­tizmus radikáliskodó kezdetek után csakhamar felekezetieskedő végletbe csapott át. A felekezeti Szabadságnak és boldogulásnak is, hiába, csak egy biztosítéka van, kijátszhatatlanul és meg­kerülhetetlenül csak egy,­a közszabadság és a közboldogulás, a nemzet önjogúsága, mely az összes polgári szabadságok rendszerének tör­vényes intézményeire van sziklaszitárban rá­építve. Az ország komolyan liberális elemeinek látniok kell, hogy a munkapárt liberalizmusa nem liberalizmus. A polgárságnak maga iránt tartozó kötelessége liberálisnak lenni és tartani a liberalizmusra,­­ de az igazira s a teljesre. Ez a nemzet nem oly erős, hogy kivárhatná, míg fontos részei saját kárukon tanulják meg, mivel tartoznak az egésznek. Ez a kérdés túl­haladja a pártok­é a pillanat keretét , s így nem is azért fordulok hozzájuk, hogy támogas­sák a mi politikánkat, de igenis azért, hogy ha tovább megmaradnának abban a táborban, leg­­alább kényszerítsék igazi liberalizmusra azo­­kat, akikhez a liberalizmus címén csatlakoztak, után is átszivárog az ajtaja alatt. Nem jól alszik, reggel karikák vannak a szeme alatt, de azért hájasabb és finomabb, mint valaha: ha férfi volnék, már rég halálosan szerelmes volnék bele. Különben nemcsak én vagyok így: a képe előtt, mely most a téli tárlaton ki van állítva, egész délután valóságos csődület van , innen­­onnan a rendőrség segítségét kell majd igénybe venni, hogy a szerelmes tömeget szétoszlassák. Elképzelheti drága nagyságos asszonyom, hogy szép ur­om állapota engem ép oly őszinte aggódással tölt el, mint az öreg Lujzikát, hiszen az életben jóformán mindent neki és a tanár urnak köszönhetek s a világ leghálátlanabb te­remtése volnék, ha megindító vergődése hidegen hagyna. Már akárhányszor elszántam magamat arra a merészségre, hogy egyenesen megkérde­zem tőle, mi a baja, de az utolsó percben mindig visszariadtam ettől a lépéstől, mert attól fél­tem, hogy tolakodónak tart, így tehát csak tá­volról figyelem a lelki állapotot, meg lehet győ­ződve róla, hogy ezután is szemmel tartom s végre is rá fogok jönni a titok nyitjára. Iste­nem, milyen végtelen boldogság lenne, ha Szép úrnőm jóságát legalább eza vadrészben Vissza­fizethetném . . . A tanár úr — hagyjuk most már ugy­e, a szomorú dolgokat? — állandóan a régi. Vagyis: állandóan az a kivételes földi lény, aki — mint valaha Szent László — egy egész fej­jel kiemelkedik a közönséges halandók közül. Most is bűnnek tartaná, ha munkaidejéből a szórakozásra is elfecsérelne egy félórát, hiszen ő egyedüli hivatásának azt tartja, hogy az em­beri fájdalmat és kétségbeesést enyhítse. A har­monikus lelkek boldog nyugalmával jár reggel­­től-estig a betegei közt , ha este a felesége és a gyermekei közt ül, minden kívánsága be van töltve, amit az élettel szemben táplál. Nem kell neki több, mint hogy a gyönyörű asszonyát maga mellett tudja, hogy az álmai fölött vir­­rásíthat, hogy a királynők kényelmével és fény­űzésével veheti körül. És a vérében van, hogy mindenkit boldoggá tegyen, akit a sors melléje rendelt, még azt az anyátlan kis csavargót is, aki csak gyermekmeséiből ismerte meg a szere­­tetet. Hisd-e kedves asszonyom, hogy a sápadt kis penészvirág, akit a budai Várban a jóságával elhallgOZOtT s akit ma a bájos levelével megtisz­telt, most délutánonként csinosan kiültözködve sürög-forog a nagy ember oldala mellett, mert legújabban az a soha nem álmodott kitüntetés érte, hogy a féle kis magánasszisztens szerepét töltheti be a híres tanár rendelőszobájában. Én fogadom a betegeket, én segédkezem a vizsgála­toknál s nekem diktálja a recepteket is, nem azért, mintha ez a csekély munka a terhére volna, hanem azért, hogy nekem örömet okoz­zon. Megérti-e, hogy milyen boldog vagyok, s hogy mily édes könnyeket sírok esténkint, mi­kor a tanár úr arcképével magam előtt, az or­vosi könyveimet és jegyzeteimet olvasgatom? Késő van, éjfél elm­últ s én — ha nehezen is — búcsút veszek magától, kedves szép asszo­nyom, mert félek, hogy a sok irás már a terhére van. A háztetők tele vannak hóval, a hideg fe­hérség becsillámlik hozzám a függönyön ke­resztül s én a tavasz csillogó színeire gondolok, melyek a maga szőke fejecskéje köré glóriát fonnak. És ünneplés fogadalmat teszek, hogy tőlem telhetőleg mindig őrködni fogok a két ember boldogsága fölött, akiket annyira szere­tünk mind a­ ketten. Ugy­e maga is, drágám? Nemde megengedi, hogy a finom, szép kezét millió csókkal halmozza el a maga sze­gény és örökké hálás is­énje. ____________________3 Ausztriai hírek. Than herceg az u­rakházik­iak elnöke. Bécsből jelentik: Wiedlüchgr­ätz herceg, az osztrák urak­­házának elnöke, aki fiának a halála óta többé nem viszi az elnökség ügyeit, ezt a jövőben sem szándé­kozik tenni. Egyelőre nem mond ugyan le form­a­­szerint is a hivataláról, de hire jár hogy ha a cseh helytartóságban változás áll be, Thun herceg lesz Windischgrätz herceg utóda, mert Thun az urak­­háza jobboldali pártjának az elnöke, az urakháza elnökét pedig ebből a pártból fogják kinevezni.

Next