Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)
1914-08-30 / 210. szám
1914. augusztus 30., vasárnap. PESTI HÍRLAP _ 3 szer annyit kényszerült inni, mint átlagban egy baka. Mikor már messziről kutat látott, elsavanyodott az arca. Tudta, hogy ez megint egy kulacs vizet jelent. Megitta, de már nagyon émelygett. Megsajnáltuk, fel is váltottuk volna, de olyan jó ivópópának bizonyult, hogy a bakák nem akartak megválni tőle. Hát ment tovább az ezreddel és egyre nagyobb lett a hasa. Már úgy tele volt vízzel, hogy az ember szerette volna a fejére állítani, hogy kifolyjon belőle a víz. De hát vigyáztak rá a bakák, mint a szemük fényére. Lankadtan döcögött, mint egy hordó, ivott még, vagy két kútból, de akkor már látszott rajta, hogy többet nem igen bir A második kútnál aztán odajön hozzám egy káplár és jelenti: A lassan jelentem hadnagy úrnak, más pópa után kellene nézni, mert ez már nem tud inni. Azt mondtam neki, hogy sajnálom, de más pópa most nincs Szaluták, ellépett, aztán látom, amint feláll a kút kávájára és hallom, hogy onnan harsány hangon a következő beszédet intézi a legénységhez: — Aki szomjas, az most igyon, amennyi csak belefér, a hadnagy úr azt szenteti nektek, hogy másik pópa nincs, hát ezzel a pápával spórolni kel, mer már tele van. Így is lett. Mindenki ivott. Aztán masíroztunk tovább és addig nem álltunk meg kútnál, amíg a pópa nem jelentette, hogy most már megint lehete m. Végezetül a legszebbet, egy pesti bakáról. Jászai Mari csöndben, feltűnés, reklám és egyenruha nélkül járja a kórházakat. Úgy, ahogy hozzá illik is. Ételt, italt, ruhát, cigarettát, jó szót osztogat a sebesülők közt. Az első napon, ahogy végigment az ágyak hosszú sora előtt, az utolsó ágynál már elvesztette az önuralmát. Elfakadt sírva, mint egy gyerek. Az utolsó ágyban egy pesti baka feküdt, össze-vissza kötözött fejjel. Csöndesen odaszól Jászai Marinak: — Most visszaadjuk a nagyságának! Odamegy hozzá, nem érti. A baka int, hogy hajoljon közelebb és egészen halkan, nagy szomolyan mondja neki: — A színházban a nagysága annyiszor megríkatott minket... hát most mink ríkatjuk meg a nagyságát. A Neue Freie Presse jubileuma. A Neue Freie Presse, az osztrák sajtó legkiválóbb orgánuma, ez év szeptember elsején ünnepli fönnállásának félszázados jubileumát. A lapot 1864 szeptember 1-én alapították dr Friedlander Miksa és Etienne Mihály és az ő vezetésük alatt, valamint korai haláluk után azok utódjaik dr Baeher Ede és Benedikt Mór vezetése alatt sok viszontagság és ellenségeskedés ellenére mind a mai napig egyre emelkedő irányban fejlődött. A Neue Freie Presse voltaképen az 1848-ban Zang Ágoston alapította, Presséből keletkezett. Amikor életbe lépett az új sajtótörvény, melyet Slerz Ede 1862-ben vitt keresztül a parlmentben, amely törvény véget vetett az abszolutisztikus engedélyrendszernek, a sajtó admiisztratív felülvizsgálatának, a megintéseknek és ehhez hasonló rendszabályozásoknak, az öreg Pressenek két kiváló szerkesztője, Friedlander és Etienne, elbotrázták, hogy új lapot alapítanak, amely német szellemű és szabadelvű és a kormánytól független lesz. A legjobb erők követték őket úgy a szerkesztőségből, valamint a kiadóhivatalból, az utóbbiak közül elsősorban Werthner Adolf és 1864 szeptember nl^"^ megjelent a Neue Freie Presse első száma, melyet dr Friedlander Miksa, Etienne Mihály és Werthner Adolf jegyeztek, mint kiadók. Friedlander 1827-ben született Pressben, Porosz-Sziléziában és Berlinben promoveáltatott jogtudorrá. A közönség figyelmét először egy röpirattal vonta magára, melyet az 1848-iki eisenacci diákgyűlésről irt. 1857-ben belépett az ölsz Presse szerkesztőségébe, amelyet, mint említettük, 1864-ben elhagyott, hogy a Neue Freie Presset alapítsa. Itt ő volt a főorganizátor és egy rendkívüli nagy hírlapírói tehetség minden fényes tulajdonságát fejtette ki. Tulajdonképeni rovata a belpolitika volt. Német birodalmi származása ellenére mégis bámulatosan tudta beleélni magát az osztrák politika bonyodalmaiba, amelyeket formailag is tökéletes vezércikkeiben, jogi éleslátással és a németség és a szabadelvűség alapelveihez való hűséges ragaszkodással és meggyőződéssel tárgyalt, úgy, hogy csakhamar a szabadelvű osztrák németségnek egyik legmegbízhatóbb támasza lett. Mellesleg Friedlander irodalmi színvonalú tárcákat, helyiérdekű cikkeket, sőt közgazdasági fejtegetéseket is írt. 1872. április 19-én hirtelen meghalt. Etienne Mihály 1827-ben született Wienben, atyja francia emigráns, édesanyja pedig Bécsi származású volt. Huszonegy éves korában az esküdtszék, a Wandererben megjelent egy cikke miatt, amelyben a reakció ellen érzett lángoló gyűlöletének adott kifejezést, háromheti szabadságvesztésre ítélte. Ekkor elhagyta Wient és öt évig Párisban élt, mint német és osztrák lapoknak ottani levelezője. Visszatérése után 1856-ban átvette az öreg Presse szerkesztését. A Neue Freue Presseben Etienne főleg a külpolitikáról írt és rendkívül temperamentumos cikkeiben küzdött minden elnyomatás ellen. Így természetesen harmadik Napóleon zsarnoki uralkodói rendszerének is leghevesebb ellenzője volt és ezért az 1870-iki német-francia háborúban, ámbátor Ausztriának 1866-ból származó sebei még sajogtak, kezdettől fogva a legnagyobb határozottsággal a németek oldalára állt. Friedlander korai halála után egyedül vezette tovább a Neue Freie Presse szerkesztését. 1873-ban a wieni világkiállítás alkalmával a rotundában Internationale Weltausstellungs Zeitung címmel külön lapot adott ki, amely ott íródott, ott lett kiszedve és nyomtatva és mintaszerű technikai berendezésével nagy bámulatot keltett. Etienne is fiatalon halt meg 1879 április 29-én. A Neue Freie Presse vezetését most dr Baeher Ede és Benedikt Mór vették át. Nehéz idők következtek. Az akkori miniszterelnök, gróf Taaffe, minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett a neki kényelmetlen újságot, amely megdönthetetlen hűséggel ragaszkodott a németség és a haladás ügyéhez, károsítani és gazdasági létalapjában megrendíteni. Dr Baeher Ede Saaz melletti Postenbergben 1876 március 7-én született. Átlátszó világosságú vezércikkeiben a legnagyobb erélyességgel küzdött a kormánynak minden kárhozatos intézkedése ellen és nem engedte magát megfélemlíteni semmiféle erőszakoskodás által. A siker hűségesen az újság oldalán maradt, annak emelkedése és haladása egyre fokozódott, véleménye még nagyobb tekintélyre tett szert a bel- és külföldön és tartalma egyre gazdagodott. A hírszolgálatot minden irányban fejlesztették és általános feltűnést keltett az a hétezer szóból álló sürgöny, amelyet a Neue Freie Presse Bismarcknak a német birodalmi gyűlésen 1888 február 6-án mondott nagy beszédéről közölt. Az úgynevezett szaklapokat amelyek kezdetben az esti kiadás alkatrészei voltak, önálló mellékletekké szélesítették ki. Az Ekonomist című közgazdasági részre a legnagyobb figyelmet fordították és lelkiismeretes gondozásban részesítették a tárcarovatot, amely csakhamar az egész német nyelvű sajtóra nézve mintaszerű lett. Az e téren működött mesterek közül csak az elhunyt Speidel Lajost, Hanzlik Edét és Herzl Tivadart említjük, akikhez most méltón csatlakozik Wittmann Hugó. Bachernek 1908 január 16-án bekövetkezett halála óta Benedikt Móra kizárólagos kiadó és főszerkesztő. 1849 május 27-én született a morvaországi Kwassitzben. 1872-ben belépett a Neue Freie Presse szerkesztőségébe és 1881-ben lett annak kiadója és főszerkesztője. Eleinte főleg a közgazdasági rovatban működött és rendkívüli nemzetgazdasági ismereteit ismételten érvényesítette a legnagyobb sikerrel a monarchiának és a közérdeknek szolgálatában. Így többek között ő volt egyike a négy kirendelt szakértőknek a részvényszabályozás ügyében egybehívott enquéte-en és döntő véleményt mondott a kilencvenes évek elején egybehívott nagy valuta-rendezési enquetenca, amelynek eredménye éppen a mostani háborús időben mutatkozik rendkívüli áldásosnak. Nevét azonban leginkább az 1907-ben Ausztria és Magyarország közt folytatott legutóbbi kiegyezési tárgyalásokon való közreműködése tette ismeretessé. Ő alkotta a közös bank ügyében létesített kompromisszumot, az úgynevezett Benedikt-féle formulát. Munkássága különösen eleinte korántsem szorítkozott kizárólag a közgazdasági rovatra, hanem jóformán kiterjedt a lap valamennyi rovatára. Így többek közt fölemlíthetjük híres interwiewját, amelyet Bismarck herceggel 1892. júniusában tartott,amikor Bismarck fiának Iloyos grófnővel kötött házasága alkalmával Wienben időzött és a német kormány megakadályozta az általa Ferenc József ő felségénél kért kihallgatást. Ez az interwiev, amely bejárta az egész világot, valóságos történelmi okirat Caprivi politikájának elődje által történt megítélésére. Mint említettük, 1908. óta Benedikt egyedül vezeti a lapot és bámulatos fáradhatalansággal törődik a hatalmas, egyre növekvő ügyforgalomnak minden, még legkisebb részleteivel is. A mostani jubileumi napon büszkeséggel mondhatja, hogy elődjeinek művét nemcsak fönn tudta tartani, de általuk nem is sejtett színvonalra emelte. Esti levél. — Hazulról a távolba. — Búgó galamb száryára kötöm e levelet. Vigye el a messze földre, csillagfényes éjszakába, hol az értünk küzdő hősök pihennek. Szelíd galamb vigye el a hit hitves csókját, az anya áldását, a testvér büszkeségét hozzátok, magyar vitézek, kik sas-szárnyakon száguldtak a véres veszélybe. Hazulról jön a levél, abból a hazából, amelyet a ti erőtök véd meg, a ti bátorságtok tart fönn. Beleírjuk a hálánkat, a köszönetünket, hogy érettünk és helyettünk szenvedtek; telesírjuk a meghatottság könnyeivel, hogy milyen bátrak vagytok. Mi szegény itthon maradtak, asszonyok és aszszony férünk, obsitosok és untauglichok, igyekszünk hozzátok méltók lenni. A mi civil életünk is lassan utána cammog a ti gyors rohanástoknak. Ti egy pár nap alatt változtatok át jámbor hivatalnokokból hősökké, számító kereskedőkből vakmerő vitézekké, alig pár napjá, hogy szelíd kávéházi újságolvasókból a világtörténelem csinálóivá léptetek elő. Hát a mi lomha polgári agyvelőnk is lassan átidomul s kezdjük megszokni, hogy a háború is robles foglalkozás lesz egy kis időre. Hiszen az őseinknek évszázadokig ez volt a főfoglalkozásuk. Úgy látszik, ez az ősi örökség, ez a történeti hagyomány tört most ki a ti vitézségiekben. Azzal próbálunk hozzátok méltóak lenni, hogy a mi polgári életünkbe bevisszük ugyanazt a bátorságot, fegyelmezettséget és önfeláldozást, amit ti a háborúban tanúsítotok. Mert a polgári élet rendje, ereje, biztonsága adja meg a háború biztos hátvédjét. Aki méltó akar lenni az értünk vérüket áldozó csapatokhoz, annak itthon a mi untauglich világunkban is áldozatkésznek, bátornak, nyugodtnak s fegyelmezettnek kell lennie. A polgári életben is mindenkinek híven ki kell tartania a maga posztján; minden munkaadónak — amíg bírja — össze kell tartania a maga munkásseregét, mert óvakodni kell a közgazdasági elvérzéstől s a nyomort a tehetősek önkénytes adománynyal enyhítsék. Meg is nyugtathatjuk a távolban küzdő harcosainkat: az egész társadalom megmozdult, hogy a könnyeket fölszárítsa. Jótékonyságunk ősi szervezete most is akcióba lépett: a legelőkelőbb arisztokrata hölgyek gyűjtöttek az utcákon is, a szegények adakoztak s aztán a