Pesti Hírlap, 1920. január (42. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-01 / 1. szám

2 Pesti hírlap 1920. jannuár 1., csütörtök. Wekerle a Stelyzetről. (A keresztény nemzeti politika. — Mi a pro­gram­­­feladata? — A legsürgősebb fejlesztés a mezőgazdaságra esik. — A főváros érdeke or­szágos érdek ) A Belvárosi Wekerle-Párt elnöksége azzal a kéréssel fordult Wekerle Sándor volt minisz­terelnökhöz, hogy január 11-én tartsa meg pro­­grammbeszédét a Vigadóban. Wekerle a követ­kező levéllel válaszolt: Tisztelt Elnökség! Köszönettel felelek meg abbeli kívánságuknak, hogy programra beszéde­met e hónap 11-én tartsam meg. Szűk egy pro­­grammbeszéd kerete arra, hogy abban politikai teendőink részlete,5? fejtegetésébe bocsátkozhat-­ nám, s azért csak a főbb elvek okadatolt ismer­tetésére fogok szorítkozni. Azt igyekszem kimu­tatni, hogy a ma annyit hangoztatott keresztény nemzeti politika, hagyományos iránya volt min­dig a magyar politikának. Nem új keletű, csak ujjáébredt a­ forradalmi és a proletárdiktatúrá­nak megsemmisítésü­nkre törő pusztításai után. De alattuk, különöse­n a keresztény jelszó alatt, politikailag ma sem lehet mást­ érteni, mint a keresztény erkölcsnek az egész művelt világ által magáévá tett érvényesülését. Nem szabad azt oly rég köpenynek tekinteni, amelybe belefér az anti­szemitizmus, az osztályok vagy foglalkozások közötti különbség. Aki ily értelmet adna neki, a viszonyaink között annyira szükséges összetar­tás helyett a széthúzás elemét vinné be közéle­tünkbe. Azt igyekszem majd kimutatni, hogy a jelszavak csak a természetes feltételeket s azokat sem mind jelölik m­eg, programmot azonban még nem képezhetnek. A programmoknak közelebbről kell a poli­tika útjait bevilágítani. Általános irányelvek­ként kiváltom megjelölni a vallás és­ lelkiismeret­­szabadságnak, a valódi demokráciának, az egyéni jogoknak és közszabadságoknak biztosí­tékait s a korszellemnek megfelelően azokat a szociális és népjóléti intézményeket, amelyeket a nép szé­les rétegeire kiterjedőleg kell megvalósítanunk, vagy legalább is előkészítenünk. De határozottan ellene szólok minden osztályuralmi, minden szét­választó törekvésnek. A politikai érvényesülés­nek egyedül a mindenkinek egyformán hozzáfér­hető fegyvereit s egyedül általános küzdőterét ismerhetem el. Egyforma mértéket kívánok alkalmazni a gazdasági termelés minden ágára nézve. Ha elis­merem, hogy a­ legsürgősebb fejlesztés — miután előfeltételei mind megvannak — a mezőgazda­ságra esik, sőt, hogy ennek terén helyes és ok­szerű birtokpolitikává­ különlegesen is keres­nünk kell széles néprétegek megerősödésének s a nemzeti termelés fokozásának biztosítékait, mégis elhibázott és meg nem engedhető politikának tar­tanám azt, amely nem teljesen egyenértékű súlyt vet iparunknak megmentésére, minden irányú fejlesztésére s annak a kereskedelemnek védel­mére és megalapozására, amely ezt a biztosítékot szolgáltatja, hogy elősegítve az áruk értékesítését és helyes megosztását, közelebb hozz a termelőt a fogyasztóhoz s a nemzetközi forgalomban az­ a nagy közvetítő feladatot tölti be, melyre hely­zetünknél fogva hivatva vagyunk. Messze vezetne, ha én most modern adózási s általában pénzügyi politikánknak fejtegetésébe bocsátkoznám, avagy azt helyezném kilátásba, hogy erről közelebb nyilatkozhatom: annyira összefüggnek ezek területi viszonyainkka s a béke által megállapítandó terhekkel és gazdasági keretekkel, hogy csakis az elodázhatatlan szük­ségnek s egyes általános elveknek hangoztatá­­sára szorítkozhatom. Megemlékezve hadikészült­ségünkről s külviszonyainkról, tüzetesebben csakis arról a mesterségesen fölkeltett ellentétről kívánok szólni, mely a városoknak s a főváros­nak, másfelől a falunak viszonyára, s az állító­lag túlhajtott koncentrációra vonatkozik. Változatlanul­­istartom azt az állásponto­mat, hogy a főváros érdeke nem helyi, hanem országos érdek és egy nagy emporium nélkül nemzeti fejlődés nem képzelhető. Szívélyes Üdvözléssel és köszönettel, tisztelő­ hívük: dr Wekerle Sándor. A bánatos szemek. Irta: MIKSZÁTH ALBERT. Kilencet ütött egymásután a bank. A sze­rencsés bankár kilencszer egymás után söpörte össze a téteket. Váraljay bosszúsan tekintett maga elé, a m­ég az imént előtte fekvő pénzhal­aazból alig maradt, meg egy-két bankjegy. Meg­nézte óráját, fél kilenc volt. Feleségének meg­ígérte, hogy vacsorára pontosan otthon lesz. Ha Oikésik megint olyan szemrehányóan szomorú tekintettel fog ránézni, mint tegnap. Felállt, kedvetlenül gyűrte tá­rcájába a bankjegyek©, s bosszúsan sietett a ruhatárba, kar háttérért. Jobban szeretett volna a kaszinóban maradni és tovább játszani, hátha visszanyer­hetné veszteségét? Felesége szemrehányásaitól azonban félt­­e mert sehol sem kapott kocsit, megkétszerezett gyors léptekkel, majdnem futva Biete­it hazafelé. De­ minden igyekezete hiábavaló volt: elké­sett. Az asszony már egyedül ült a vacsoraasz­talnál s megbántott őzikeként v­ete­tt rá szomorú szemeik Váraljay semmit »«an hozott fel ment- ^ végére. Gyerekesnek találta, hogy hazudjon vala­mit. De viszont az asszony nem is kérdezte: hol késett? Néma duzzogés adta meg a fűszert a va­csorához De a férj alig várta m­ár az utolsó fala­tot, hogy feleségének hidegen jó éjszakát­ kí­vánva, hálószobájába temessen. I­nk­ább a kaszinóban maradtam volna, gondolta magában. Másnap pedig még jobban megerősödött ebben a feltevésében, amikor hal­­lotta, hogy előző este alig hogy­ a kaszinó épü­letét elhagyta, a bankárt hihetetlen bateferenese­­kezdte üldözni , mindannyian nemcsak, hogy Az aradi kormány román fogsága Az Aradról Szegedre haladó ellenforra­dalmi kormány különvonatát Arad-­te Csanád­­megyék derék földmívesnépe nagy lelkesedéssel köszöntötte mindenütt, amerre elhaladt. A fran­ciák által megszállott Makón ünnepi ebéddel vár­ták a kormányt és Szegeden is nagyszabású elő­készületek történtek fogadására. De a kormány csak Mezőhegyesig tudott el­jutni. Amikor a különvonat odaért, már ott állott szuronyos román öröktől és gépfegyverektől kö­rülvéve az a másik vonat, mely a kormányt kí­sérő csendőrséget vitte és három órával azelőtt indult el Aradról, hogy a kormány útrakelt. Amint a kormány különvonata megérkezett, azt is fegyveres román katonák vették körül, motor­ját lekapcsolták de a román őrnagy, aki mindezt elrendelte, kijelentene, hogy a két vonat utasait mindaddig nem bocsátja tovább, amíg erre a had­osztálytól parancsot nem kap. Hiába tiltakozott ez ellen az eljárás ellen a kormányt kísérő francia tiszt a lehető legeré­­lyesebb módon. Hiába hivatkozott arra, hogy az utazás előre be volt jelentve, hogy ehhez az aradi román nemzeti tanács, valamint Suciu János nagyszebeni miniszter kifejezetten hozzájárult te hogy a kormánynak és fegyveres kíséretének szabad utazását külön okmánynyal biztosították. Hiába szólította fel a románokat az aradi te szegedi francia parancsnokság, hogy a kormányt te a hozzá ti. \ ’ '''hatalmat ne aka­dályozzák meg útja folytatásában. A román őrnagy letagadta, hogy az utazást előre bejelentették. A román útlevelét érvényte­lennek mondotta. A feltartóztatás okául pedig azt hozta fel, hogy a románok által megszállott terü­leten sem fegyveres csapatot nem bocsáthat be­visszanyerték veszteségüket, de még tetemes nye­reséggel végezték a játékot. — Utamban van az asszony! — dönyögte magában s mérgesen gondolt előző esti vesztesé­gére: „Mit ér így a húszezer korona apanázs, a melyet telecégem­mel kapok, ha azzal, hogy pon­tosam kell hazatérnem, egy nap alatt majdnem a negyede el­vész.“ Máskor meg m­ás ürügyet talált arra, hogy felenégtee megharagudjon. Néhány napra rá mi­niszteriális bankett volt, amelyre azonban nem ment el, mert e héten már harmadszor maradt ki ugyanezen ürügy­gyel. De nem is nagyon bánkó­dott rajta, mert inkább kedvelte a kár­ját te a hangosabb mulatságokat, mint a kollégákkal való közös vacsorákat amelyeken a fő téma rendesen a rossz előmenetel, vagy a minisztérium vezé­­­rcégének a rendjel-adományozások körüli szt­k­­keblürésge volt De most az egyszer mégis saj­nálta, hogy nem vett részt a banketten, mert más­nap azt hallottt, hogy az elnöki osztály szigorú főnöke, szokása­ ellenére djött­­ a habosgyöngyű ital szürcsölése közben, jóindulatúan meghall­gatta a fiatalok panaszait . Ha ott vagyok, szóba hozhattam volna szak­tudósítói megbízatásomat. De az asszony­­ miatt nem­ jutok el sehová, — jegyezte­ meg nem csekély bosszúsággal s ezentúl a feleségét cokin tette legnagyobb ellenségének. Máskor meg éppen a mulatságot kellett leg­jobbkor félbeszakítania. A cigány vig­nózákat hulott, a leányok vidáman kacagtak , neki haza kellett mennie, mert tudta jól, hogy az asszony nem álsják td addig, amig a lakáskulcsot nem hallja a zárban forogni. Alig két óra, a lányok még csak most kezdenek engedékenyebbek lenni s neki már haza f­ell menni, mert­ nem akar he­tekig sz­emrehányó félrontásokkal találkozni. —* Rettenetes állapot! Olyan vagyok, mint a rabszolga! Mindenkor és mindig utomban van Harc a bolsevizmus eben k­ resztül, sem pedig azokat, akik fölötte rendel­keznek. A fegyvereket másnap tényleg elvették, de a továbbutazást nem engedték meg. Két napig a kormány és kísérete a vonaton volt internálva. Azután az állami ménesbirtok két épületébe zár­ták külön a kormányt közvetlen kíséretével és külön a katonákat. Közben a román hadosztály jelen­tette a dolgot a hadtestnek és a hadtest a főparancsnok­ságnak. Innen a nagyszebeni, majd bukaresti kormányhoz került az ügy. Ezen a törekvésen hajótörést szenvedett a­ francia parancsnokságok gyors és erélyes közbe­lépése. Gondrecourt tábornok személyesen ke­reste föl a Békéscsabán időző román hadosztály­­parancsnokot és követelte a kormány szabadon engedését. A belgrádi francia főparancsnokság, majd a keleti entente-hadsereg Konstantinápoly­ban székelő főparancsnokságának közbelépése is eredménytelen maradt. Végül a párisi négyes ta­nács elé került az ügy. Mialatt mindez történt, az aradi kormány Mezőhegyesen a külvilágtól teljesen elzárva töl­tötte napjait A miniszterek, államtitkárok és a többiek, akik a kormány közvetlen környezeteihez tartoztak, hárm­asával-négyesével laktak arány­lag kis szobákban. Sétahelyül egy körülbelül 24 méter hosszú, 12 méter széles kertecske szolgált. Ennek kerítésén túl lépni nem volt szabad. Az épület négy oldalán szuronyos őrök állottak, bent az épületben golyószóróval felszerelt állandó ké­szültség tartózkodott A román parancsnok rendeleteket adott ki, melyek arról szóltak, hogy mit nem szabad tenni. Az egyik rendelet haditörvényszékkel fenyegette meg a szabályok ellen vétőket Mindjárt az első napokban számba vették úgy ez állampénztár tar­talmát, mint a magánpénzeket. Minden este ki­lenc órakor becsukták az épület kapuját és attól kezdve még inkább fogolynak érezte magát az aradi kormány. A románok különben sem csináltak titkot abból, hogy a kormány tagjait és kíséretét fog­lyoknak és nem internáltaknak tekintik. A kormányhoz tartozó karhatalom helyzete még rosszabb volt A tisztek összezsúfol­tan lak­tak, legtöbbjének rendes fekvőhelye sem volt A legénységet olyan piszkos helyiségbe zár át, hogy többen közülök megbetegedtek. De ezek a szenvedések még akkor sem szűntek meg, ami­kor a mezőhegyesi fogság véget ért, mert a kor­mányhoz tartozó 70 tisztet és 150 főnyi csendőr­­séget a románok Brassóba, szállították. Az aradi kormány mezőhegyesi fogsága két hétig tartott.. Ekkor a románok szabadon bocsá­tották. De még ekkor s nem mehetett Szegedre. Ugyanaz a különvonat, amely hozta, Aradra vitte vissza a kormányt és legszűkebb kíséretét. Időközben a románok Aradra is bevonul­tak. De a kormány visszaérkezését követő napon Gondrecourt tábornok ismét átvette a románoktól az Arad feletti legfőbb parancsnokságot és vis­szaállította a­ magyar közigazgatást. A város fő­sz asszonyt Csak legalább ne tudna oly bánato­san nézni, fittye, hánynék az egészi házasságra! — kergetéstek a gondolatok fejében. — Nem, ezt nem bírom tovább! — mor­mogta félhangosan magában « megérlel­ődött benne a végleges elhatározás, hogy othagyja az asszonyt és békésen elválik. Reggel, ahogy felkelt és otaset hazulról, legelső dolga volt telefonon Márai egy jó ba­rátját, aki válóperekben specialista ügyvéd volt. — Kérlek, mikor bendélhatnék veled, rend­kívül sürgős és fon­os ügyben? —­ Ma nagyon el vagyok foglalva, de azért elsze hatkor szívesen állok rendelkezésed*»­ — volt a válasz. —■ F/tte hétkor nálad vagyok. — felölte Várai jay a kissé idegtepen akasztotta a kagylót a horogra. Aznap ut*n ment haza ebédelni so, etsak te­lefonon tin­nie, hogy n­yan sok dolga van, legfel­jebb az esti órákban lesz odahaza. Két órakor aztán felment a k­asinóba- de kissé nyomott volt a hangulata. A vidám ebédlő­ társaság azonban hamar jókedvre töríte­tt. Milyen szép itt a víg fickók között ésenmi! Ez is mond valami tréfásat, ama* is v’tenni ér­dekeset. Ebéd után egy kis „zse” volt. Várai­jay szórakozóttan ü­lt le, de nyert. A azowiooo ne® tágított mellőle. Akárhogy játszott az előtte fekvő bankjegyek mindinkább szaporodtak.­­Ez jó jel.“ — Gondolta magában * meg* elégedett arccal kelt fel az tataitól. Hat óra 14* múlt­a ügyvéd barátjához kellett mennie. „Ez m­ost már minden nap igy lesz“ —– fűzte tovább gondolatait amikor a bankjegyeket tárcsájába dugta. Az utcán azonban már más­ként gondolkozott. Ahogy az ügyvéd lakásához közeledett, jókedve mindinkább elhagyta. „A vá­lóper sok kbl­lsütetlenséggel fog járni, ele ha meg

Next