Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-11 / 126. szám

udapest, 1921. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ....... 440 K Félévre . ... 220 j Negyedévre ...... 110 „ Egy bóra ........ 40 „ Egyes szám­ára helyben, vi­déken és pályaudvarokon 3 K Hirdetés és apróhirdetés dij­szabás szerinti ^ 1%:­ 11 XLIIL évfolyam, 126. (14,546.) szám. Szombat, június II Kiadótulajdonosok ! 1.ÉGRÁDY TESTVÉREI? SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár­ út 78. FIÓKKIADÓHIVATAL.1 ! Budapest, Erzsébet­ körút 1. BZ| Cseh-román védszövetség. Tudtuk eddig is, hogy a csehek és romá­nok szövetséget kötöttek ellenünk egy netán ki­ütendő háború esetére. Az illetők nem is tagad­ták, hogy ily megállapodás létrejött s hogy kö­telezték megsegíteni egymást, ha valamelyikü­ket megtámadná Magyarország. Most közzé­tették magát az okmányt is, melyet meghatal­mazott-kik aláírtak. Azonban amily nehéz volt annak idején megérteni, hogy ezt a szövetséget megkötötték, és oly nehéz ma megtalálni annak okát, hogy a közzétételt miért tartották szüksé­gesnek és miért épen ez idő szerint. Hiszen az okmányban határozottan ki van mondva, hogy a kölcsönös segítségre csak akkor vannak kö­telezve, ha Magyarország támadólag lépne föl valamelyikük ellenében. Már­pedig minden el­fogulatlan ember tisztában lehet azzal, hogy ez az eset ma nem tartozik a lehetőségek biro­dalmába. Őrült lenne az a magyar politikus, aki kész lenne egy ily kalandba belevinni a nemzetét. Hadseregünk leszerelve és leszállítva olyan minimális létszámra, mely épen csak a belső rend biztosítására elegendő s hiányában lévén a kellő fölszerelésnek, egyenesen öngyil­kosságot követne el, ha ez idő szerint, barátok és szövetségesek nélkül bárminő támadó lépésre vállalkoznék. Fájdalom, ma úgy áll a dolog, hogy­­ mi csak az entente államok által garantált béké­ben s a létrejövendő népszövetségben bizakod­hatunk, nem pedig a magunk katonai erejében. Hiszen ha van valami célja ennek a népszövet­ségnek, úgy az csak abban állhat, hogy elimi­nálja, vagy legalább is lehető szűk határok közé korlátolja a kis nemzetek összeütközését. És hogy szükségtelenek legyenek az olyan szö­vetkezések, mint amikőt most a csehek és romá­nok kötöttek. Mi legalább így fogjuk föl a nép­szövetséget, így magyarázzuk annak célját, bí­zunk annak jóhiszeműségében s azért tudunk csak nyugodtak maradni most is, ennek az el­lenünk kiélezett rossz szándéknak a konstatálá­sakor. Nyilvánvaló, hogy szomszédainkat a lelkiismeret bántja elsősorban. Érzik, hogy mit vétettek ellenünk. Talán nem is az vezette szomszédainkat, hogy ránk ijesszenek s bolondságok elkövetésé­től bennünket visszatartsanak. Se túlságos fé­lénkek nem vagyunk, se bolondságok elköveté­sére nem hajlandók." Inkább az a benyomásunk, hogy cseh szomszédaink azért tartottak szüksé­gesnek egy kis kardcsörtetést, mert nyomást akartak gyakorolni ránk a most kezdődő gazda­sági megegyezés alkalmából. Talán azt hitték és hiszik, hogy engedékenyebbek leszünk, ha kissé megfélemlítenek. S amellett nem veszik észre, hogy az ily ijesztgetés visszafelé sülhet el s ami még fontosabb, hogy a nyugaton föl­kelti irántunk a szimpátiákat. És itt konstatálnunk kell az utolsó időben bizonyos jobbrafordulást. Nemcsak az angol parlamentben karolták föl egyesek az ügyün­ket, de aki a sorok között is hajlandó olvasni, észrevehette, hogy még Franciaországban­­ is sokkal szelídebben nyilatkoztak felőlünk, mint csak néhány hónap előtt is. Észre volt ez vehe­tő Briand miniszter beszédében, amikor oly erősen aláhúzta a kisebbségek jogának tisztelet­ben tartását. De megnyilatkozott még a szocia­lista szónokok felszólalásában is, akik rámutat­tak a sérelmekre, melyek rajtunk estek s a gaz­dasági határok tarthatatlan voltára, melyeket ránk kényszerítettek. A francia közvélemény magatartása inkább azt a benyomást keltette, hogy ők egyáltalában nem érezték, hogy igaz­ságtalanságot követtek el s eljárásuk inkább a részletek nem ismerésének, semmint a boszu­nak a következménye. Már­pedig, ha egy nép az igazságot keresi, közel van hozzá, hogy meg is találj­a." A cseh-román szövetség-okmány köz­zététele csak jobban meg fogja világítani a mi igazunkat. És így talán javunkra fog ez válni a­lvilág Ítélőszéke előtt Törvény­ja­vas­lat az üzleti záróráról. Állásfoglalás a párbajbüntetés szigorítására; az igazságügy min­iszter ellenezte, Beniczky Ödön tömeges lovagias ügye. Mint nemzetgyűlési tudósításunkban olvasha­tó, az igazságügyi tárca tárgyalása során huszon­nyolc szavazattal huszonhárom ellenében elfogadták Ralsay Károly indítványát, amely utasítja a kor­mányt, hogy a párbaj büntetésének szigorításáról tör­vényjavaslatot nyújtson be. A határozati javaslatot Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter elle­nezte, a Hásfoan azonban ennek ellenére megvolt a többsége a párbajellenes indítványnak. Élénk feltű­nést keltett, hogy a Ház többsége szemben az igaz­ságügyminiszter álláspontjával, az ellenzéki indít­ványt támogatta. A leszavazás miatt Tomcsányi igaz­ságügyminiszter élénk szemrehányásokat tett a párt vezetőinek és azt mondotta, hogy ilyen pártfegyelem mellett lehetetlen kormányozni. A párt vezetői, akik között ott volt nagyatádi Szabó István földmivelés­ügyi miniszter is, azt hangoztatták, hogy a minisz­ternek számolnia kellett volna azzal, hogy ebben a kérdésben mi a párt többségének az álláspontja. Tomcsányi igaz­ságügyminiszter a folyosón ki­jelentette, hogy a mai szavazásból kész levonni a maga részére a konzekvenciákat és lemond. A kép­viselők azt hangoztatták, hogy a lemondásra nincs ok, mert a szavazásnak semmi politikai jelentősége nem volt. Olyan kérdésben történt a szavazás, mely­ben a párt előre nem kötötte le magát és így a párt tagjai teljesen szabadon jártak el. A kormány is arra az álláspontra helyezke­dett, hogy az igazságügyminiszter helyzetét a mai szavazás nem érintheti. Az ülésről a kormány tagjai a Várba mentek, ahol délután öt órakor minisztertanács kezdődött. Mint értesülünk, a minisztertanácson Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi miniszter előterjesztette az üzleti záróra megállapításáról szóló törvényjavas­latot. A mai ülésne­k még egy érdekessége volt, amelyről a folyosón sokat beszéltek: Beniczky Ödön fölszólalása, amelyben töbek közt kijelentette, hogy egy „vadásztársaság van alakulóban ellene" és hi­vatkozott bizonyos „ma történt eseményekre". Be­niczkyhez kérdést intéztünk, hogy milyen esemé­nyekre célzott fölszólalásában, ő azonban kijelen­tette, hogy erről ma még nem nyilatkozha­k. Beniczky beszéde alatt Zeőke Antal a követ­kező közbeszólást tette: „Nyulakra nem lövünk ágyúval". Beniczky a közbeszólás miatt Lingauer Albin és Somogyi István utján magyarázatot kért Zeökétől.. Zeőke kijelentette, hogy nem volt szán­dékában sérteni Beniczkyt s miután a megbízottak Beniczky mai nyilatkozatának lényegére vonatkozó bizalmas felvilágosításokat közöltek vele, kijelentet­te, hogy ezek után visszavonja kijelentéseit. Beniczky Ödönt a mai nap folyamán minapi beszéde miatt a kormányzóság tisztviselői kara és az oda beosztott tisztek egyénenként provokálták. Úgy értesülünk, hogy Beniczky Ödön a tömeges afféreket nem hajlandó lovagiás úton elintézni és álláspontját részletesen meg fogja indokolni. Indo­kait Beniczky a nemzetgyűlésen fogja k­ifejteni. Lingauer Albin szombaton előterjeszti a cen­zúra megszüntetése ügyében bejegyzett interpelláció­ját, amelyet igen érdekes adatokkal fog támogatni. A Polgárok és Munkások Szövetségének inté­ző­bizottsága ma este ülést tartott, amelyen megüt­közéssel vette tudomás­ul, hogy a főkapitány beta­rolta Bárczy Istvánnak a Tattersallba hirdetett be­számolóját A szövetség ebben a közszabadságok megsértését látja. Drozdy Győzőt felmentése alkal­mából üdvözölték s tudomásul vették a Magyaror­szági Iparosok Országos Szövetségének csatlako­zását. A római parlament meg­nyitásának előkészületei. Róma, jan. 9. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Rómában folynak az előkészületek a kamara kirá­lyi szóval menyitandó ülésére. A fölvonulás útvona­­lán a falakról lekaparják a választási hirdetéseket, a képviselőház folyosóit és csarnokait szőnyegekkel, pálmákkal díszítik. Feszült várakozással tekintenek a trónbeszéd és a pártok viselkedése elé. A képviselők mind Rómába érkeztek a pártértekezletekre. A ked­vezőtlen időjárás miatt eredeti terve elvetésével aero-­ plán helyett vonattal érkezett meg ma délután Mus­­solini, a harminchat tagú fascistapárt harcias vezéré­re, akinek tiszteletére a nacionalisták impozáns fel­vonulást rendeztek. A házmegnyitás alkalmából e. király tizenegy szenátort nevezett ki, köztük Bac­­celi, Berenini, Chimieni, Nova és Pantano, a válasz­­­tásokon elbukott volt minisztereket, Contarini kül-i­nframinisztériumi vezértitkárt és Quartieri mérnök­­öt, a jugoszláv-olasz határt megállapító bizottság el­nökét, aki legutóbb sikerrel rendezte a fiumei kikötő, ügyének tárgyalását. Hazay. Első szerelem. Irta: Szemere György. Mari szakácsné pofonütötte Gál Boriskát, a fás szolgálót, mert a belső cselédek rábízott bab­jából kifelejtette a rántást. Konyhaművészeti szempontból elég fontos lehet a rántás a babcsuszpajzban, de tekintve, hogy Boriska még csak tizenhatéves volt s azonfelül szép is; finoman kecses, mint akár egy grófkisasszony, — a kemény büntetés nem volt igazságosnak mond­ható. Szegény Boriska majd a föld alá sülyedte szé­gyenletében. Fejére borította a kötőjét és kiszaladt a kertbe. Addig pisszenni se mert, ott kedve szerint kisírhatta magát. Párnás kis nyakából ömlött a zokogás, szeméből a könny. A gesztenyefák alatt épen magolt az úrfi. Horáciussal vesződött, legnagyobb ellenségével, aki miatt pótvizsgát kellett tennie. Meghallotta a búgó leánysírást s némileg megvigasztalódott. Egyrészt mert ki nem állhatta a leánynépséget, másrészt mert jobb helyett az is vigasztalás, ha az ember nem egyedül szenved ezen az árnyékvilágon. László diák zsebre gyűrte az ódákat s miután elutazott apjától nem kellett félnie, rágyújtott egy cigarettára. Biz' ő megélvezi a leány keservét kö­zelről is. Vajon ki lehet s mi a bajai Hamarosan rábukkant Boriskára, aki egy vén celtisznek zo­kogta el a bánatát. Belekapaszkodott a vén fába, mint Niobe a sziklába, de valamint az ókori szikla, az újkori vén fa is érzéketlen maradt a leányköny­nyek iránt. Simándy Laci elnevette magát. — Mit rücskölsz Bori? Azt hiszed, megsajnál valaki? A leány rásandított a fiúra s eleresztette a fát. — Nem is akarom, hogy sajnáljon, — mondta durcásan, — magamnak sirok. — Hogy nem szégyelled magad? — hence­gett az úrfi. — Minap akkora pofonokat kaptam apától, mert elloptam egy rongyos szivarját, hogy szikrát szórt a szemem, mégse sírtam. — Az más, — hüppögte a kislány, — az írni ficska lopott, de én ártatlanul szenvedek. — Mi bánt? — Én is pofonokat kaptam Mari nénitől, mert nem jól főtt meg a bab. — Úgy kell neked, miért nem főzted jobban, hehehe! Az úrfi kárörvendő kacagása felingerelte az érzékeny leányt. Egy száraz tövises galy akadt a keze ügyébe, meg akarta vele a fiút dobni. De ügyet­lenül csinálta: a galy beleakadt az ingvállába és nemcsak azt tépte meg, de megkarcolta a bőrét is, ott, ahol legfehérebb és legérzékenyebb volt, a kicsi mellén. Most már nem kacagott a fiú, igen bámult. Eleven rubincsöppek a havon! Még sohasem látott ilyen szépet és szomorút. Elszontyolodott, majd lesütötte szemét. Megszánta a leányt, aki ijedten takargatta tenyérnyi fehér mezítelenségét mind a két kezével. — Fáj, Boriska? — Nem fáj, csak ne nézzen most ide, mert meghalok. A fiu fülig pirult. (Hát olyan szent dolog egy leánykebel, hogy egy fiúnak nem szabad látnia, különben belehal a leány.) Sarkon fordult s mély gondolatokba merülve távozott. Kemény fickó volt László diák, mindezideig szóba sem állott a lelkiismeretével, kikacagta a vádjait. Most azonban sehogysem bírta a kelle­metlen bírót elhallgattatni: szégyenkezve vette be keserű szemrehányásait. Igazat­ adott neki. Igenis disznóság volt tőle, hogy úgy bánt a zokogó kis­lánnyal, kicsúfolta az érzékenységét, nevetett a bá­natán, pedig olyan fehér és finom a bőre, mint a patyolat, a szeme meg olyan szelíd, bársonyos, hogy csak a vadaknak nem esnék még rajta a szíve. Hová tette a szemét, hogy nem látta meg a leány

Next