Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-25 / 138. szám
tudapest, 1921 XLIll. évfolyam, 138. (14,558.) "••ngijjWi'" ELŐFIZETÉSI ÁRAK »: Egész ívre i t i i i i . 440 S Félévre . . . » iV. 220 Negyedévre 110m Egy hóra40 „ Egyes etám Az» helyben, »idéken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés dijszabás szerint t*«r*HI- 2$. * (/ * Szombat, június 25. Kiadó tulajdonosok » GRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár út 78. •FiÓKKIADÓHIVATAL:. 7 ^ Brfdai^.s^asks^piAartt 1. ss, í A marienbadi tárgyalások. Modern állam nem érkózhatik el a szomszédaitól. Különben kifiát vallja maga is, szomszédjai is. Mióta a vasutsik egész kontinenseket szelnek át s a" gőzhajók néhány nap alatt óceánokon repülnek végig, azóta az oly elzárkózott országok is, mint aminő félszázad előtt még Japán is volt, kitárták kapuikat az addigian gyűlölt idegenek előtt s bebocsáttatásért kopogtattak messzefekvő országok ajtaján. Még nehezebb és károsabb az elzárkózás olyan országok között, mint Magyarország és Csehszlovákia, amelyek egymásra vannak utalva gazdaságilag. S hogy a háború lefejezése óta egész mostanig elzártuk határainkat egymás elől, az csak annak sokatmondó bizonyítéka, hogy mind éles volt a politikai ellentét a két nemzet között. A most Maxienbadban tartott tárgyalások megvetették annak az alapját, hogy gazdasági téren létre jöhessen a megállapodás. Annyi máris történt, hogy megállapodtak az elvekben, amelyek alapján a részletekre is megegyezhetnek. És ez annyival örvendetesebb, mert minden szomszédaink közül épen a csehek azok, akikkel való gazdasági érdekeink a legintimebbek. A csehek kapták azokat a vármegyéinket, amelyek a legszorosabban voltak összefüggésében az Alfölddel. A felföld szorgalmas és ügyes, megbízható tót népe századok óta a délibb fekvésű mélyebb földön kereste és találta meg a maga kenyerét. Zólyom, Liptó vagy Árva csaknem kizárólag az alföldi búzára volt utalva, otthon sovány hegyei között nem termett annyi, amiből ez a kevés igényű, de erős szaporaságu faj megélhetett volna. Hosszú és eurit fajokban jártak le tavaszonkint munkára e gazdagabb talajú vidékekre. S ezáltal az egymásra utaltságnak belső érzése még szorosabbá fűzte egymáshoz a lelkeket. Ez az összefüggés meg fog maradni,ezentúl is, akárminő propaganda eszközökkel dolgoznának is ellene a cseh nacionalisták. A cseh nyelvet erőszakolhatják úgy a magyarnak, mint a tótnak a rovására akár az iskolában, akár az adminisztrációban, de azt semmiképen sem érhetik el, hogy az árvamegyei talaj ne csak zabot és krumplit teremjen, hanem kukoricát és búzát is. És ez az, amire mi nagy súlyt helyezünk ezeknek az alkudozásoknak a folyamán. Ezt nem szabad a kormánynak egy pillanatig sem szem elől tévesztenie. Szó sincs róla, mi is rá vagyunk utalva nem egy tekintetben a csehekre. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség az alkudozásokra, mert akkor mi egyszerűen diktálhatnánk. De úgy, ahogy a dolgok állanak, mi vagyunk a sokkal előnyösebb helyzetben. Ha ők elzárkóznak tőlünk ezután is, sok dologban fogunk hiányt szenvedni, amely dolgokat máshol drágábban kell megszereznünk. Mint ahogy például fát csak ők tutajozhatnak hozzánk a Vágón lefelé. De ha mi is elzárkózunk velük szemben, az ő népük nem járhat máshová aratni. Nagy hiba lenne ki nem használni, ezt a helyzetet, mégpedig teljes ridegséggel. Közgazdasági alkudozásoknál nincs helye a szentimentalizmusnak és semmi okunk sincs rá, hogy épen a csehekkel szemben tanusítsunk túlságos engedékenységet. Nagy engedményeket kell követelnünk s értékes rekompenzációkat érhetünk el, ha értékelni tudjuk azt, amit adhatunk. A világnak ma legégetőbb problémája ép a kenyérkérdés. immár a háború előtt csak szűkösen termelte meg a világ azt a búzamenynyiséget, amelyre szüksége volt. Azóta Oroszországból nem jön semmi, pedig az lenne Európa igazi gabonás csűrje. Ipari cikkekből vagy luxus tárgyakból egy nemzet kevesebbet is fogyaszthat, többet is lefokozhatja az igényelt, de az üres gyomorral nem lehet alkudozni, az minden nap megköveteli a maga jogát, azt mint denna£ ki kell elégíteni. " " Százharminckét mi££iáPd fóvátétel. Magyarország, Ausztria, Bulgária és Törökország fizetési kötelezettsége. Bécs, jun. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A nemzetközi jóvátételi bizottság részéről megalapított és Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország által fizetendő jóvátétel összege a Corriere della Sera jelentése szerint százharminckét milliárd aranymárkát tesz rá. Az Olaszország javára fizetendő kártalanítás összegét huszonegy milliárd arany márkára becsülik és Olaszország legalább ekkora kártalanításra föltétlenül igényt tart. Marienbadban a tárgyalások befejeződtek. A kérdések egy részében "megegyeztek. Marienbad, jun. 24. (Cseh sajtóiroda.) A magyar és cseh delegátusok tanácskozása délutáni 2 óraikor befejeződött. A tanácskozások ezzel véget értek. Horacsek követségi tanácsos, a közös gazdasági értekezlet elnöke, Budapestre utazik, ahol a gazdasági és forgalmi bizottság tanácskozásai kedden megkezdődnek. A mai miniszteri zárókonferenciáról a következő együttes kommünikét adták ki: Attól a benső óhajtól vezérelve, hogy a békeszerződésből eredő számos kérdés barátságos úton rendeztessék, dr Benes cseh külügyminiszter és gróf Bánffy magyar külügyminiszter június 23-án és 24-én Marienbadban összejöttek, hogy személyes megbeszélések alapján hozzájáruljanak némely nehézség megoldásához, amelyek a Prágában és Budapesten ülésező szakbizottságok munkálatai közben felmerültek. Benes és gróf Bánffy e kérdések egy részének rendezése tekintetében, megegyeztek. A többi kérdés megoldása az újonnan kidolgozandó tervezetek alapján részben a szakbizottságok utján, részben pedig a miniszterek ujabb összejövetele alkalmával fog megtörténni. Az összejövetel idejét később fogják megállapítani. Gróf Bánffy és kísérete a rendes gyorsvonattal elutaztak és holnap reggel Budapestre érkeznek. Prága, jun. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Venkov jelentése szerint a marienbadi tanácskozások legfőbb tárgya az egyrészre--Slovikia és Ruszka-Krajna, másrészről Magyarország közötti kölcsönös követelések kérdésében való megegyezés volt. Szó van Szlovákia lakosságának a budapesti nagy bankoknál elhelyezett betéteiről, valamint a kis betevőknek a postatakarékpénztárnál elhelyezett pénzeiről, főként azonban azokról a felesmagyarországi kereskedőkről és iparosokról, akiknek tartozásuk van a budapesti nagykereskedőknél és gyárosoknál. Arról is dönteni kell, vajon a magyarországi vállalkozók tarthatnak-e a Felvidéken fiókokat, vagy pedig ezeket a fiókokat nacionalizálják és önálló vállalkozásokká alakítják át Magyar részről arra törekszenek, hogy lehetővé tegyék a budapesti biztosító társaságoknak a Felvidéken való működését, ami azonban ez idő szerint nem lehetséges. Nem tartják kizártnak, hogy a gazdasági természetű kérdései következtében — aminő a földreform, ami az ottani magyar nagybirtokosokat súlyosan érinti — a konferenciát politikai kérdésekre is kiterjesztik. Prága, jun. 24. Gróf Teleki Pál volt magyar miniszterelnök korai miniszteri összejövetel végén a Cseh Sajtóiroda egyik képviselője előtt a következő nyilatkozatot tette: Én voltam az, aki a dr Benessel való tárgyalásokat megkezdtem. Ez bizonyítja, mily szükségesnek tartom, hogy a két ország vezetőférfiai és közvéleménye egymást először is megismerjék, hogy egymáshoz közeledhessenek. Úgy látom, hogy ennek a lehetősége megvan, de az a benyomásom, hogy a dolog lassabban megy, mint ahogy az ügy érdekében kívánom. Részletekbe nem bocsátkozhatom, mivel ez idő szerint nincs hivatalos megbízatásom. Általában megállapíthatom azonban, hogy összejövetelünknek célja, jobbanmondva problémája az volt, hogy a trianoni békeszerződés témáját az élethez és két országunk együttéléséhez alkalmazzuk. Ez az igyekezetünk annak belátásából keletkezett, hogy a szerződés szószerint való alkalmazását nem lehet végrehajtani. Persze nem volna nehéz a kormányoknál az említett probléma teljes megértésére találni, sokkal fontosabb azonban, hogy a népek ezt a problémát ne csak helyesen ítéljék meg, hanem kölcsönösen meg is értsék egymást. Ebből a célból bizonyos fájó töviseket kell majd testükből kihúzni. Remélem, hogy a cseh köztársaság közvéleményét is áthatja az a tudat, hogy történnek olyan dolgok, amelyeket a másik fél nem tud elviselni. A társszerző. írta: Mikszáth Albert. Kovács István író minden mozzanatában átszenvedte az írói érvényesülés nehéz és súlyos kálváriáját-Hiába nyerte el már tizennégy éves korában a besztercei főgimnázium önképzőkörének nagy diját, hiába jutalmazta meg a"imfy-társaság" már tizennyolc éves korában egy versét a hat forintnyi összegre rugó „Ludmilla-dijjal" és hiába nyert huszonkét éves korában dicséretet egy műfordítása: „túlságosan elterjedt'' nevének sehogy nem tudott érvényt szerezni. A folytonosan felfelé törekvő és ugyanazon egyhelyben evickélő író mentségére kell megemlíteni, hogy az irodalmi műfajok közül éppen avval próbálkozott, amelynél az érvényesülés a legnehezebb: a színműiással. A színpadi siker a legkeményebb dió! Mi kell hozzá? Jóindulatú színi igazgató, jó szereplős, utolsó percben meg nem betegedő primadonna, ügyes rendező, mennél kevesebb intrikus, jó nagy adag reklám. Esetleg egy igazi, vagy egy ál-amerikai, vagy yokohamai ügynök, aki a darabot nagy hűhóval előre megvásárolja. Az sem árt, ha Honolulu vagy Mozambani állam érdeklődik a szerző iránt. Kell aztán télen sok, jó szén, mert jobb, ha a tingerek verődnek össze, mintha a fogak. Kell azután még jóindulatu kritika és ki tudhatná még, mi minden más? Kovács István azonban nem volt az az ember, aki hamar elcsügged. Szorgalmasan gyártogatva darabjait, időről-időre, hóna alatt szorongó paksamétákkal kereste fel a színigazgatók sűrűn látogatott fogadóhelyiségeit. Ilyenkor aztán rendesen órákig kellett várakoznia, amig a hatalmas színigazgatók szeme elé kerül, akiknek részéről rendesen csak kesernyés nemtörődömséggel találkozott. — Színdarab? — szólalt meg a színigazgató, Kovácsot szóhoz sem engedve .— van itt már belőle kocsiderékra való. — De . . . — igyekezett ellenvetést tenni, vagy, darabja érdekében valamit felhozni a szegény, • Jó Kovács. A színigazgató azonban közbevágott: — Jó, jó, öcsém, csak tegye le oda arra az asztalra, majd elolvassuk. Ha aztán a direktor úr még jókedvében is volt, ami rendesen egy fővárosi klub előző esti bakkábrájával is összefüggött, úgy kituczkolás közben cigarettát is nyomott a szájába. Ha nem volt jókedvében, úgy bizony a szegény Kovács csak a „majd elolvassuk" ígérettel baktatott hazafelé. Csak pár hónap múlva mert érdeklődni. De akkor sem tudott meg semmit Sürgetett, érdeklődött, semmi. Amikor a színigazgató aztán már végleg megunta Kovács látogatásait, hogy minden egyéb kellemetlenségnek elejét vegye, hiszent: „a darab el van fogadva". Kovács ilyenkor mindig félremélt. Tehát végre! Az igazgató is megnyugodva sóhajtott: „Ezt elintéztem". A szegény, jó Kovácsnak pedig minden évben azt felelték, hogy a darabja okvetlen egyike lesz a jövő év újdonságainak. Ilyenkor aztán még kijár egy-kétszáz korona színházi előleg, amely arra sem elég, hogy a korgó gyomrot elhallgattassa, a szegény, meggyötört író azonban nem mer panaszkodni többé. Ilyen mostoha körülmények közt élt szegény. Kovács, amikor egyszer hozzá is bekopogtatott a szerencse. Bekopogtatott, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, negyedik emeleti udvari szobácskájának ablakán. " Jóval éjfél után történt az eset. Kovács még fenn volt és gyérfényü petróleumlámpája mellett egy ötfelvonásoson dolgozott. Hirtelen halk kopogtatás kongott az ablakon és egy esdeklő hang susogta.