Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-25 / 138. szám

t­udapest, 1921 XLIll. évfolyam, 138. (14,558.) "••ngijjWi'" ELŐFIZETÉSI Á­RAK »: Egész ívre i t i i i i . 440 S Félévre . . . » i­V. 220 Negyedévre 110­­m Egy hóra40 „ Egyes etám Az» helyben, »i­­déken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés dij­szabás szerint t*«r*HI- 2$. * (/ * Szombat, június 25. Kiadó tulajdonosok » GRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár­ út 78. •FiÓKKIADÓHIVATAL:. 7 ^ Brfdai^.s^asks^piAartt 1. ss, í A marienbadi tárgyalások. Modern állam nem érkózhatik el a szomszédaitól. Különben kifiát vallja maga is, szomszédjai is. Mióta a vasutsik egész konti­nenseket szelnek át s a" gőzhajók néhány nap alatt óceánokon repülnek végig, azóta az oly elzárkózott országok is, mint aminő félszázad előtt még Japán is volt, kitárták kapuikat az addigian gyűlölt idegenek előtt s bebocsáttatás­ért kopogtattak messzefekvő országok ajtaján. Még nehezebb és károsabb az elzárkózás olyan országok között, mint Magyarország és Cseh­szlovákia, amelyek egymásra vannak utalva gazdaságilag. S hogy a háború lefejezése­­ óta egész mostanig elzártuk határainkat egymás elől, az csak annak sokatmondó bizonyítéka, hogy mind éles volt a politikai ellentét a két nemzet között. A most Maxienbadban tartott tárgyalások megvetették annak az alapját, hogy gazdasági téren létre jöhessen a megállapodás. Annyi máris történt, hogy megállapodtak az elvekben, amelyek alapján a részletekre is megegyezhet­nek. És ez annyival örvendetesebb, mert min­den szomszédaink közül épen a csehek azok, akikkel való gazdasági érdekeink a legintimeb­bek. A csehek kapták azokat a vármegyéinket, amelyek a legszorosabban voltak összefüggés­ében az Alfölddel. A­ felföld szorgalmas és ügyes, megbízható tót népe századok óta a délibb fekvésű mélyebb földön kereste és ta­lálta meg a maga kenyerét. Zólyom, Liptó vagy Árva csaknem kizárólag az alföldi búzára volt utalva, otthon sovány hegyei között nem ter­mett annyi, amiből ez a kevés igényű, de erős szaporaságu faj megélhetett volna. Hosszú és eurit fajokban jártak le tavaszonkint munkára e gazdagabb talajú vidékekre. S ezáltal az egy­másra utaltságnak belső érzése még szorosabbá fűzte egymáshoz a lelkeket.­­ Ez az összefüggés meg fog maradni,ezen­túl is, akárminő propaganda eszközökkel dol­goznának is ellene a cseh nacionalisták. A cseh nyelvet erőszakolhatják úgy a magyarnak, mint a tótnak a rovására akár az iskolában, akár az adminisztrációban, de azt semmiképen sem érhetik el, hogy az árvamegyei talaj ne csak zabot és krumplit teremjen, hanem kuko­ricát és búzát is. És ez az, amire mi nagy súlyt helyezünk ezeknek az alkudozásoknak a folya­mán. Ezt nem szabad a kormánynak egy pilla­natig sem szem elől tévesztenie. Szó sincs róla, mi is rá vagyunk utalva nem egy tekintetben a csehekre. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség az alkudozásokra, mert akkor mi egy­szerűen diktálhatnánk. De úgy, ahogy a dol­gok állanak, mi vagyunk a sokkal előnyösebb helyzetben. Ha ők elzárkóznak tőlünk ezután is, sok dologban fogunk hiányt szenvedni, amely dolgokat máshol drágábban kell meg­szereznünk. Mint ahogy például fát csak ők tutaj­ozhatnak hozzánk a Vágón lefelé. De ha mi is elzárkózunk velük szemben, az ő népük nem járhat máshová aratni. Nagy hiba lenne ki nem használni, ezt a helyzetet, még­pedig teljes ridegséggel. Köz­gazdasági alkudozásoknál nincs helye a szenti­mental­izmusnak és semmi okunk sincs rá, hogy épen a csehekkel szemben tanusítsunk túlságos engedékenységet. Nagy engedménye­ket kell követelnünk s értékes rekompenzáció­kat érhetünk el, ha értékelni tudjuk azt, amit­­ adhatunk. A világnak ma legégetőbb problémá­ja ép a kenyér­kérdés. immár a háború előtt csak szűkösen termelte meg a világ azt a búzameny­nyiséget, amelyre szüksége volt. Azóta Orosz­országból nem jön semmi, pedig az lenne Euró­pa igazi gabonás csűrje. Ipari cikkekből vagy luxus tárgyakból egy nemzet kevesebbet is fo­gyaszthat, többet is­­ lefokozhatja az igényelt, de az üres gyomorral nem lehet alkudozni, az minden nap megköveteli a maga jogát, azt min­t denna£ ki kell elégíteni. " " Százharminckét mi££iáPd fóvátétel. Magyarország, Ausztria, Bulgária és Törökország fizetési kötelezettsége. Bécs, jun. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A nemzetközi jóvátételi bizottság részéről megalapított és Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország által fizetendő jóvátétel összege a Corriere della Sera jelentése szerint százharminckét milliárd aranymárkát tesz rá. Az Olaszország javá­ra fizetendő kártalanítás összegét huszonegy mil­liárd arany márkára becsülik és Olaszország legalább ekkora kártalanításra föltétlenül igényt tart. Marienbadban a tárgyalások befejeződtek. A kérdések egy részében "megegyeztek. Marienbad, jun. 24. (Cseh sajtóiroda.) A ma­gyar és cseh delegátusok tanácskozása délutáni 2 óraikor befejeződött. A tanácskozások ezzel véget értek. Horacsek követségi tanácsos, a közös gazda­sági értekezlet elnöke, Budapestre utazik, ahol a gazdasági és forgalmi bizottság tanácskozásai kedden megkezdődnek. A mai miniszteri zárókonferenciáról a követ­kező együttes kommünikét adtá­k ki: Attól a benső óhajtól vezérelve, hogy a békeszerződésből eredő számos kérdés barátságos úton rendeztessék, dr Benes cseh külügyminiszter és gróf Bánffy ma­gyar külügyminiszter június 23-án és 24-én Ma­rienbadban összejöttek, hogy személyes megbeszé­lések alapján hozzájáruljanak némely nehézség megoldásához, amelyek a Prágában és Budapesten ülésező szakbizottságok munkálatai közben felme­rültek. Benes és gróf Bánffy e kérdések egy részé­nek rendezése tekintetében, megegyeztek. A többi kérdés megoldása az újonnan kidolgozandó tervezetek alapján részben a szakbizottságok utján, részben pedig a miniszterek ujabb összejövetele alkalmával fog megtörténni. Az összejövetel idejét később fog­ják megállapítani. Gróf Bánffy és kísérete a ren­des gyorsvonattal elutaztak és holnap reggel Buda­pestre ér­keznek. Prága, jun. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Venkov jelentése szerint a marienbadi tanácskozások legfőbb tárgya az egyrészre--Slovi­kia és Ruszka-Krajna, másrészről Magyarország közötti kölcsönös követelések kérdésében való meg­egyezés volt. Szó van Szlovákia lakosságának a budapesti nagy bankoknál elhelyezett betéteiről, va­lamint a kis betevőknek a postatakarékpénztárnál elhelyezett pénzeiről, főként azonban azokról a fel­esmagyarországi kereskedőkről és iparosokról, a­kiknek tartozásuk van a budapesti nagykereskedők­nél és gyárosoknál. Arról is dönteni kell, vajon a magyarországi vállalkozók tarthatnak-e a Felvidé­ken fiókokat, vagy pedig ezeket a fiókokat naciona­lizálják és önálló vállalkozásokká alakítják át Ma­gyar részről arra törekszenek, hogy lehetővé te­gyék a budapesti biztosító társaságoknak a Felvidé­ken való működését, ami azonban ez idő szerint nem lehetséges. Nem tartják kizártnak, hogy a gaz­dasági természetű kérdései­ következtében — aminő a földreform, ami az ottani magyar nagybirtokoso­kat súlyosan érinti — a konferenciát politikai kér­désekre is kiterjesztik. Prága, jun. 24. Gróf Teleki Pál volt magyar miniszterelnök k­orai miniszteri összejövetel végén a Cseh Sajtóiroda egyik képviselője előtt a követ­kező nyilatkozatot tette: Én voltam az, aki a dr Be­nessel való tárgyalásokat megkezdtem. Ez bizonyítja, mily szükségesnek tartom, hogy a két ország vezető­férfiai és közvéleménye egymást először is megis­merjék, hogy egymáshoz közeledhessenek. Úgy lá­tom, hogy ennek a lehetősége megvan, de az a be­nyomásom, hogy a dolog lassabban megy, mint ahogy az ügy érdekében kívánom. Részletekbe nem bocsátkozhatom, mivel ez idő szerint nincs hiva­talos megbízatásom. Általában megállapíthatom azonban, hogy összejövetelünknek célja, jobban­mondva problémája az volt, hogy a trianoni békeszerződés témáját az élethez és két országunk együttéléséhez alkalmazzuk. Ez az igyekezetünk annak belátásából keletkezett, hogy a szerződés szó­szerint való alkalmaz­ás­át nem lehet végrehajtani. Persze nem volna nehéz a kormányoknál az emlí­tett probléma teljes megértésére találni, sokkal fon­tosabb azonban, hogy a népek ezt a problémát ne csak helyesen ítéljék meg, hanem kölcsönösen meg is értsék egymást. Ebből a­ célból bizonyos fájó tövi­seket kell majd testükből kihúzni. Remélem, hogy a cseh köztársaság közvéleményét is áthatja az a tudat, hogy történnek olyan dolgok, amelyeket a másik fél nem tud elviselni. A társszerző. írta: Mikszáth Albert. Kovács István író minden mozzanatában át­szenvedte az írói érvényesülés nehéz és súlyos kál­váriáját-Hiába nyerte el már tizennégy éves korában a besztercei főgimnázium önképzőkörének nagy di­ját, hiába jutalmazta meg a­­"­imfy-társaság" már tizennyolc éves korában egy versét a hat forintnyi összegre rugó „Ludmilla-dijjal" és hiába nyert hu­szonkét éves korában dicséretet egy műfordítása: „túlságosan elterjedt'' nevének sehogy nem tudott ér­vényt szerezni. A folytonosan felfelé törekvő és ugyanazon egyhelyben evickélő író mentségére kell megemlíteni, hogy az irodalmi műfajok közül éppen avval próbál­kozott, amelynél az érvényesülés a legnehezebb: a színműi­ással. A színpadi siker a legkeményebb dió! Mi kell hozzá? Jóindulatú színi igazgató, jó szereplős, utolsó percben meg nem betegedő primadonna, ügyes ren­dező, mennél kevesebb intrikus, jó nagy adag rek­lám. Esetleg egy igazi, vagy egy ál-amerikai, vagy yokohamai ügynök, aki a darabot nagy hű­hóval előre megvásárolja. Az sem árt, ha Honolulu vagy Mozambani állam érd­eklődik a szerző iránt. Kell aztán télen sok, jó szén, mert jobb, ha a tingerek verődnek össze, mintha a fogak. Kell azután még jó­indulatu kritika és ki tudhatná még, mi minden más? Kovács István azonban nem volt az az ember, a­ki hamar elcsügged. Szorgalmasan gyártogatva da­rabjait, időről-időre, hóna alatt szorongó paksamé­tákkal kereste fel a színigazgatók sűrűn látogatott fogadóhelyiségeit. Ilyenkor aztán rendesen órákig kellett vára­koznia, amig a hatalmas színigazgatók szeme elé ke­rül, akiknek részéről rendesen csak kesernyés nem­törődömséggel találkozott. — Színdarab? — sz­ólalt meg a színigazgató, Kovácsot szóhoz sem engedve .— van itt már belőle kocsiderékra való. — De . . . — igyekezett ellenvetést tenni, vagy, darabja érdekében valamit felhozni a szegény, • Jó Kovács. A színigazgató azonban közbevágott: — Jó, jó, öcsém, csak tegye le oda arra az asz­talra, majd elolvassuk. Ha aztán a direktor úr még jókedvében is volt, ami rendesen egy fővárosi klub előző esti bakk­áb­­rájával is összefüggött, úgy kituczkolás közben ci­garettát is nyomott a szájába. Ha nem volt jókedvében, úgy bizony a szegény Kovács csak a „majd elolvassuk" ígérettel baktatott hazafelé. Csak pár hónap múlva mert érdeklődni. De akkor sem tudott me­g semmit Sürgetett, érdeklődött, semmi. Amikor a színigazgató aztán már végleg meg­unta Kovács látogatásait, hogy minden egyéb kelle­metlenségnek elejét vegye, hiszent: „a darab el van fogadva". Kovács ilyenkor mindig félremélt. Tehát végre! Az igazgató is megnyugodva sóhajtott: „Ezt elintéztem". A szegény, jó Kovácsnak pedig minden évben azt felelték, hogy a darabja okvetlen egyike lesz a jövő év újdonságainak. Ilyenkor aztán még kijár egy-kétszáz korona színházi előleg, amely arra sem elég, hogy a korgó gyomrot elhallgattassa, a szegény, meggyötört író azonban nem mer panaszkodni többé. Ilyen mostoha körülmények közt élt szegény. Kovács, amikor egyszer hozzá is bekopogtatott a szerencse. Bekopogtatott, még­pedig a szó legszoro­sabb értelmében, negyedik emeleti udvari szobácská­­jának ablakán. " Jóval éjfél után történt az eset. Kovács még fenn volt és gyérfényü petróleumlámpája mellett egy ötfelvonásoson dolgozott. Hirtelen halk kopogtatás kongott az ablakon és egy esdeklő hang susogta.

Next