Pesti Hírlap, 1924. december (46. évfolyam, 257-279. szám)
1924-12-25 / 276. szám
lg megindultak a hírlapi közlelményei,, Idővel pedig ilyan szűkszavúak lett-k a hivatalos értesítések, hogy,,, épen az volt az érdekes, ami nem volt bennük, mkkor vetettük föl e rovatban az eszmét, hogy a tel-t... l"Vések nyilvánosak legyenek. Kornfeld azonnal magáévá tette tát'az ideát, amellyel azonban ugyan• ..ik els..ismetelve maradt. Hiszen az árjegyzőbizottsági ülések nyilvánosságát is csak nagy nehezen tudta irvéltré ütni. Mindazáltal a tanács üléstermét az uj palotában — az ír intézkedésére — sorzattal látták el. innek most húsz esztendeje, de a galériára soha élő igé ny be nem tette a lábát, noha azóta ismételve reklamáltuk az ülések nyilvánosságát. Most végre megvakul ez eszme. A tőzsde igazgató-bizottságának szere.d ülésén Nagy Andor tanácsos szóba hozta e kér. . .-t, amely a legközelebbi tanácsülés napirendjére kerül. A csukott ajtók mögött való tanácskozás nem velemár a mai korb.t. A misem plebst be kell cn.: (tni a tanácsterembe.' . . '• A szerdai csokka leaxitf — anint e« előrelátható v.l.f.— néptelen maradt- Nem is igen érthető, hogy i néit kezdődött ma a bőfuli óra helyett 10 órakor, ha-yan évig december 24-ikét sohasem ünnepelték a l . .én, de másutt se»». Az összes üzletek a késő délutáni órákig nyitva maradnak, hiszen az ünnep csak •••de indul meg._Másrészt, ha.a tőzsdének ünnepelnie kell, miért szükséges ez csak a Széchényi utca felé i ..ő része» és miért maradit változatlan a tőzsdeide a Jichay-utcai ».ezemben, a gabonacsarnokban? Egy haszna mi is volt a 10—11 óráig tartó börzének: azt láttuk, hogy mostanában teljesen elegendő a napi egyórás tőzsdéidő. A mai kasszanapot, egyébként igen korán és zavartalanul bonyolították le százharminc milliárdos reviaemenírifil. Már kilenc órától,fogva kiázói télipapír-csekkeket, amiket a legtöbb bank U-it váltott be (hivatalosan '1—!•..'.! óra között).. I .í-ből meg azt a tapasztalatot lehet levonni, hogy ! .a helyesebb a délelőtti beváltás idejét általában befizetni. Még helyesebb az egész csekkrendszernek az a törlése, mint amire a mai gyenge, forgalomnál szűk, mg nincsen és ami csak felesleges időpocsékolással, költséggel és kellemetlenséggel jár. A termet 11 órakor kiürítették és a kolacionálási már 2—4 óra között végezték. A háromnapos hét engagementját szám-r a téri d. u. 3 óráig j jelentik be a, január 0-iki lebonyolításra. Következik most a négynapos szünet és hét i .iitii periódus kezdődik, amely az újév miatt csak négynapos lesz és amelynek „kasszája"január 15-re i .ik. A tőzsde forgalma szerdán a gyenge látogatott. • elteiljére: igen ,szilárd irányzatban folyt le. A ma édekea ellátás és a zárva levő bécsi tőzsde impulzusainak hiánya miatt sokan lanyhulást vártak, de a .árványos vételmegbízásokkal szemben nem akadt . .' !• A kontermin fedezésekbe fogott és csakhamar .v egész vonalon áremelkedés állt be ,amely a Ganz-,rál és Első biztosítónál 200, Fegyvernél,"'Stummmél és Cukornál 150, Nasicinál 125, Ganz-villamosnál, Hazai takaréknál és Kőszénnél 100, Kereskedelmi l.'.nknál 50 ejjjjet tett. Az ellátást tizenegy óra után hamarosan elvi-1 '•••'.'!•: félszázalékos, nagyon ritka esetekben háromnegyedszázalékos alapon" Egyes nehéz papírokban, amikben a kontermin kénytelen volt menekülni, pélt a Ganzban, majdnem egyenlő volt a prompt és i .vitongás darabok árfolyama. .1 déli, utól'itsd; forgalma (zárjelben a proton\ 't. kötéseké): Hani: Földhitelbank 070-80«. Hazai i',» (146), Magyar hitel $27 (55»), Leszámítoló 72 (73), Kereskedelmi 1255-42« (1265), Ingatlan 215. lakarkpénztár: Egyesült fővárosi 114 (115.5), Általános l.tkaréiTl6^ Testi"' házai '3600-3620 foC-fi«. Malom: l'. ifsod-miskolci 200(203), Concordia '45 (45.5), Budai -ül 151 floS). Hungária 13(1 (131.5), Viktória 2») (2V.' /tuja: Beoc.-ini Szászvári 340-:»), Kohó 435 — '' 1-5, Magnezit. 2x5^-2350, Kőszén 3300-3370 (3380), : á.:góm (585), Urikánjy-i 980.. Vas: Fegyver 1230 12351, Ganz 3460--3110 1350), Ganz-Kll. 1675 (1090), Láng 143 (144), Rímia 153 (M. Schlick 58 (50). Fa: »Littmann SKI-120, Ofa «60-565, Slavonia 72 (73), Nasici 2550-2375). Közlekedés: Nova 167 (168), Levante 210—212 (211—213). Cukor: Magyar cukor 2675 —2700 (2700—2725), Georgia 435 (430—440) ezersor. Tizenkét órai zárlat prolongált kötésekben: Hazai bank 146, Magyar hitel 528, Kereskedelmi bank 1265, Általános takarék 135, Pesti hazai 3110, Első budapesti gőz 153, Viktória 284, Salgó 585, Fegyver 1235 Ganz 3510, Ganz-vill. 1690, Nova 178, Levante 213, Cukor 2725, őstermelő 245 ezer korona, .-1 Alemzeki Bank-részvények iránt intenzív kereslet mutatkozik az e -exotapiacon. Elég különös, hogy még nincs hivatalos jegyzés. A pénzpiacon szerdán háromnegyed százalékkal kínáltak nagyobb tételeket, úgy mint tegnap a másfélpercentes hivatalos kamatláb napján. Megjegyezzük, hogy a PK, amely az értékpapírpiacon az árfolyamok emelkedése érdekében interveniálni szokott,, ezúttal ugyanezt tette a kamatláb emelkedése érdekében, amennyiben a kihelyezve volt ,tételeket fülmondotta. Budapest kölcsöncimleleinek árfolyamai száz korona névének után: 1897. évf. sorsot "3 000, 1903. évi sorsolt 3000, 1910. évf. sorsolatlan 160.000, 1911. évf. sorsolatlan 100.000, 1914. évf. sorsolatlan 140.000, 1916 évf. sorsolt 1500, 1918. évf. sorsolt 1500, 1920. évf. sorsolt 10,00, 1920. évf. sorsolatlan 1500 korona. Sorsjegyek nem hivatalos hozzávetőleges árfolyamai: Bazilika 1000, Erzsébet 1000, Vöröskereszt 181.), Jósziv 1500, Ilazai takarék 18.000, Olasz vöröskereszt 175.0.0, Szerb dohány 80.000 korona. Államadósság: N. K. 6 százalékos; 1150—1250, 55 százalékos 760—800, korona járadék 7500—ScOff, aranyjáradék nosztrifikálatlan SWG.000—110.000, nosztrifikált 32.(!(.!)—37.50) korona szűz korona névérték után. Előéeleg jog: Központi jelzálog 500, Általános gázizzó 2500—3250 korona. A január másodiki fizetőnapra az értékpapírokat december hó 27-én (szombaton), délután 1—2 óráig és 29-én (hétfőn), délután fél 4—5 óráig kell a tőzsdeteremben a pénzintézetekhez beszállítani Ugyane fizetőnapra az átvételi elismeréseket, legkésőbb december 30-án (kedden), délelőtt 12 óráig kell iinyújtani a giroba. Bécsben teljesen szünetelt a tőzsde (a magánforgalom is). PESTI HÍRLAP mt 102 . december 25., csütörtök TERMÉNY- ÉS ÁRUPIAC Már nem tíz fillér a bonsfikíció Az ez idő szerint még érvényben levő tőzsdei szokások szerint, ha a bemutatott áru egyes részeinél keverék tekintetében 2 százalékot meghaladó eltérések fordulnak elő, az eladó az átvevőnek kezülési költség, fejében 100 kilogrammonként 10 fillért tartozik megtéríteni. Az ' usance-okat revideáló bizottság nem sikert el felületesen e tétel fölött, mert úgy tájálna, hogy a tíz fillér métermázsánként, vagyis 'iz korona vagononként' való kezelési költség nem igen felel meg a mai kornak, mivelhogy nagyon csekély összeg. Ugyan mit is lehet ma tíz koronávalkezelni?" A tíz fillér helyébe tehát egy percentet tettek vagyis egy vágón búzánál most már nem tíz korona, hanem körülbelül félmillió a kezelési költség. A régi usancc-oknak egy másik paragrafusa kimondja, hogy a zsákot adj fel, zsákonként egy korona biztosíték letétele mellett, köteles megengedni, hogy a gabona az ő zsákjaiban szállíttassák el. Persze, ez sem épen kellően megnyugtató biztosíték manapság, amikor egy becsületes gabonazsák huszonötezret kostál. Szem előtt tartva az idők változását, az idézett szakaszt egészen mellőzték Ez a két példa is bizonyítja, milyen képtelenség, hogy a nevetségességig elavult szokásokat csak most fogják reformmálni. A minőség tekintetében egyébként teljesen új, határozvaányókat léptetnek elete, amelyek a búzára nézve a következők: Nem szállítható a búza, ha: a) .súly szerint 2 százaléknál több keveréket -,üszköt vagy idegen magféléket); b) a szemek száma szerint akár külön, akár együttvéve 1 százaléknál több kubankabúzát, kemény búzát (toló dm- vagy fehér búzát; c) a szemek száma szerint 2százaléknál több csírás szemet tartalmaz. Ha a buza a szemek száma szerint 2 százalékot mag nem haladó, de 1 százaléknál több csírás szemet tartalmaz, az eladó a vevőnek értékkeresleetelmén 1 százalékos megtérítéssel tartozik. Szállítható azonban a „magyar" búza akkor is, ha suly szerint 2 százaléknál több, de 5 százalékot meg nem haladó keveréket (üszköt vagy idegen magféléket) tartalmaz. Na az üszőkből és az idegen magfélékből álló keverék súlya 2 százaléknál több, az eladó a vevőnek "értékkereslet címén megtérítéssel tartozik, mely 2,5 százalékig "5 százalékot, VA százalékon felül 3 százalékig 1 százalékot, 3 százalékon felül 3 1százalékig 134 százalékot, százalékon felül 4 százalékig 2 százalékot, 4 százalékon felül 4 százalékig 2 A százalékot, 41 százalékon felül 5 százalékig 3 százalékot tesz. A szerdai budapesti gabonatőzsdén igen csekély volt a forgalom. Fizettek 77—78 kilós búzáért 5250— 5275 koronát budapesti paritással, rozsért 400 koronát budapesti paritással. Csöves tengeri 1800—1850, dunántúli állomásokon Zab 4020—4150 korona Budapesten. Bécsben szerdán magyar tiszavidéki búza 5450— 5500, rozs 4400 osztrák koronát ért el franko és elvámolva Hegyeshalom állomáson. Amerikából másfél centig terjedő áremelkedést jeleztek. A karácsonyi szünet a gabonatőzsdén kétnapos, amennyiben szombaton rendes tőzsdei forgalom lesz. Az árupac szerdai ár.egyvécei: »sertösvásár. A ferencvárosi sertésvlságra tak 126 darab Mrt írt, ' jgpusti szuróaiszhavvzár. Víhajtás 120 darab íH »-«r'taWI -12.'. kicsontozni .15—7. V.ÍI-eudekHiarna 8.5—1.'»5 '••'•T íruroí'tb' ,. Az árak vAltozatlan XrT^yZ »ém'k«...' ijave i.eni -rlnv.V»:-a.21-i,-ö?!, 20-24. »„apt Sá-88 ezer Voiona. vuda-ie&ti tisrkavisS? A fereticvirosi marlui víst.tr. ... • . , ... ., j (szú'1, : Ijorju • Ara-:: la 2 ).,)!.! vél. i,'si-a 21, Ua 20—21 ezer Ku 2—8.1. Arat: 8kir T-jobb r-A kivételes 19-19..*-, . n ,',...„-a' 11-i.V.5, -yoTvii-bb 7-io.ö.,r'°a kitónként. ika jobb lutuisií i 11—18, kiv.' tolóéi» 18.3—ll. láusipin Budapesti juilvásar aiine-ii^a »—I.-1.3, u-h'íB Jobb síi- Felhajtás 42 hizlalt üril, melyek nivsúgtl 18—17.5. kivételesen i-- .k ez.-r koronás «top mind eikill. 13.5, közép és gyttok« mluSv^a |tek. • JU. ím. .1» rmw TJI—, ^.er—* uejw!rcar ww^xT-az^wBwanm« SPORT. Magyar bírkólő népszerűsiti a görög-római birkózást Cuba sztretén Babana, december. Habanában, az amerikai szabadbírkózás hazájáran, kezd meghonosodni a görög-római birkózás. Különösen érdekes, hogy a kezdeményezés ejitl fiatal magyar amatőr birkózó, Galba János énlerne, aki az MTK tagja és távol idegenben is becsülést szerez hazájának és klubjának. Galba egy zágrábi futballista-birkózóval mutatta be a Habanában még ismeretlen klasszikus birkózást egyik sportklubban, ami után sorozatos propaganda-mérkőzésekre kérték fel őket. A mérkőzést óriási érdeklődés előzte meg, ami, abban teti magyarázatát, hogy Habanában a tz eres gyermektől kezdve minden férfi, aktív sportember és még az aggastyánok is sportolnak. A görög-római birkózást csak azok ismerik, akik jártak Európában, képzett birkózójuk pedig, aki azt érti is, csal", egy van, az amerikai szabadbirkózás kubai bajnoka, Benjamin Gonzales, a ,,Henry Clay" szivargyár ösztviselője. A propaganda-mérkőzés Kuba egyik előkelő és létigesen berendezett sportegyesületében, a „Htepana"-klubban folyt le, meghívott közönség jelenlétében. A küzdők a bosringben álltak fel, a bíró tisztét Benjamin Gonzales látta el, aki habanni szokás szerint bemutatta a küzdőket, majd a ,,Tsisyana"-klub egy vezetőségi tagja mondott, köszönetet a sportélvezetért. Ezután a két birkózó felállott. A mérkőzés a kubai szokásoknak megfelelően, három perces pihenővel, kétszer tíz percig tartott. Propaganda-mérkőzésről lévén ,szó, a két birkózó az első tíz percet iskolabirkózással töltötte, különösen arra helyezve a f esúlyt, hogy a fogások és ellenfogások szépsége és érdekessége, kidomborodjék. Egymásután szemléltették a sajto-, Hippies-, csipő- és válldobásokat, amelyek Kubában, teljesen ismeretlen dolgok. A mérkőzés csak a második menet hatodik percében vált komollyá, amikor Galba rövid, heves, izgalmas és ötletesen fordulatos küzdelem után bravúros válldobással tetta is Manevitset A két menet közötti rövid szünetben a lelkesedés hatása alatt szinte gyermeki közvetlenséggel tolultak a küzdök köré és urak, hölgyek ragyogó szentekkel kínálgatták őket a coca-colával és egyéb frissítőkkel, szivarral és ci garettával. A " mérküzőbefejezése után pedig viharos „rá-rá-rá!" és „ábra Hungaria" kiáltásokban törtek ki és kubai szokás FELSÉGES CHCIOUKK 12613 A terménypiac szerdai Erjegyzese Az elhalt termények árai. 200 ram. 77 1.116a búza ..210 ko-Tuna budapesti psritával K.O iniu. r<K9 40(10 torona buőape«:: paritíissat, 800 mm, zab 4(00 iarona Kudapr-stsii. íiivataíoa ano!vart-.oit. Hillartissavidésci 78 kilos 512... -013, 77 latór 517.5-320 73 fdi-Ws ,*áá.3-c(23, fober® egyes)fctvifluin 7ti kilós 310-313.3.T' kiló? 513—37.3, ZS Unica SS0— 512.6. Itozs 4-7,5—483.5, takar»«Byírpa 4«1—4W, sikárpa i7to— r«t, kulcs aiO-270, zab .»3—413, tenjeri uj 230—253, lMti.e «00- 990. korpa WO-i':«, luArna 2-100 Wre Í000~sti30 e»«t M-tgiia builapc.-tc-n. ÖrlsniunveU. BuOapeíii nialomárak: lisst O?? 8850. Off «830, ä-f» SS80, S o» <0*0 • korona. Jlüs-.akiib«: Ogg 7730— 7M0, Og 7500—VtdjO. 2-c-s 72DO-7í!Ó0. liví 3800—3000 korona. KattvaSt Biborbíre <400-4ttQfl. muhnr ma» 21110—350(1. cirokmai 1500--IfiOO. csillaslttrt. «4.«»- 2.NX) miiktwiv SeOO-SSW síSíí.J'' bUk. 5300 —5700 lenv.M? «9DÚ-7ÜHO. kcnliirir.aj sa O-I/.-.»). tiikmas 4800-8000, ooti«nl«f 5305—4000, oapn• ferjó S200-ai'O. napraíorjí tetár ! SflOO—S700, mi;: 10.500—21.000. Idió 15.500—16.500, Viktória borsi> 4000-4300, expretí bor=ó 5500- COCO, őszi bor?6 1000-4200, lencs .[irima 2500—5000, lencse apró•zemü 2500-5000, fehír bab WHI im, vogyol bab 8300-3700 K. . ftSütaKarmany-1 Arak: Korpa SKK, takarmák-1 liszt. H300, konkolv 2600, rópaszoirt l*v, malátacsira «600, malátai törköly tSOO, szárított mosiók. :H.-i. f.'.ajpogáva S2IH». «trsa«í Unta«0, lóláp 1500, mVaíss ! 1200 korona kilónkíot % SzAlas takarmánjy. Arak: rt«'ti?zína la 100-155, II.-» ÜnV—íía, Illa. csoroa;o!í»ra Fííraz/illa UAdtakarminy 40, mubarszína 150—170, laecinaszéna 190—gi». Mb›w‹b8 kkS»y.sz4na IST» • —1431 takarmányrípa .KI, alon vizalma 55—75, istipszalfia 110— . 120 méteTO ázsink.'r.t. zsupp?aliB.k ...3—4 ezer korona kivéti kínt. Ujvidéki vermenytőzsde. $ áfákat buza 417.30. bácskai »ah .30. Íjácskai tengeri II. tengeri isnírra teljes kasszával 100, februárra 205, tengeri teljes kasszával márciurra 1S4, tengeri tirs kassával áprilisra 197.Su d ; -r.