Pesti Hírlap, 1928. augusztus (50. évfolyam, 173-185. szám)

1928-08-12 / 183. szám

1928. augusztus 12., vasárnap. PESTI HÍRLAP Oroszország szerepe a világpolitikában. Irta Gugelino Ferrero. Copyright by Pesti Hírlap and Anglo-American N. 8. Sokat vitatkoznak az orosz forradalmik világpolitkai jelentőségéről. A vélemének különbözők. Voltak, akik az hitték song, hogy a vörös fegyverek az egész világt be fogják járni, úgy, mint annak idején első francia köztársaság hadserege. Alig unt meg ez a vélemény, és már a másik lett a helyére, hogy tudniillik az orosz foradalom egy lépést sem fog előre tenni, ham teljesen elszigetelt marad. Ez az utóbbi nézet épen annyira téves s túlzott, mint az előbbi. Az orosz forradam visszahatást gyakorol még most is az ■ész világra és ámbár befolyása nem közveti, de azért nem jelentéktelen. Nem túlzás, s azt állítjuk, hogy az orosz forradalom az ■esz földnek az egyensúlyát megváltoztatta. 1848 után, vagy nogy pontosabbak legyünk, 153-ban, a krími háború után Oroszország is viselte Európában a nyughatatlan és az ihatatlan elemet. A krími háború sokkal jentősebb esemény volt, amint az általában iszik. Eltekintve közvetlen hatásától és a itható következményeitől, ez a háború volt, amely Európa monarchikus egységét megantotta, amelyet 1815 után a Habsburgok és Romanovok közötti viszály állított helyre. Ismeretes dolog, hogy a krími háború tán Ausztria császárának magatartása meglhetősen kétes és gyanús volt. Nemcsak hogyem tett semmit Oroszország érdekében, amely 1848-ban a magyar szabadságharc elnyomásában segítette és megmentette, de voltak elek, amelyek arra mutattak, hogy Bécsbenoglalkoztak a gondolattal: nem lehetne-e Oroszországot megtámadni. A pétervári udvar ezt sohasem felejtette és nem bocsátotta meg Ausztriának. Oroszország telve nehezteléssel Ausztria élen és elkeseredve a megalázás miatt, amelyen őt Törökország, Francia- és Angolországámogatása mellett részesítette, egyszerre mint török és Habsburg uralom alatt levő szláv épek pártfogója jelentkezett. Mint ezeknek a népeknek természetes támogatója, szította a szabadság és a függetlenség utáni vágyukat, erősítette nemzeti alkotmány elérésére való törekvésüket. Ez Oroszország részéről mindenesetre ügyes politika volt, hogy ellenfeleit gyengítse, de ez a politika ötven éven keresztül állandóan fenyegette Európa békéjét és nyugalmát. A XIX-ik század második felében a Balkán államoknál tapasztalható ez, az állandó nyugtalanság szülte a világháborút, Ázsiában ellenben a múlt század második felében, a háború előtt, Oroszország teljesen nyugodt maradt. Ennek jelentősége csak akkor tűnt ki, amikor már megszűnt. Oroszország mit szárazföldi hatalom sokkal nagyobb volt, mint Anglia tengeri hatalom és uralmát zavartalanul kiterjesztette Ázsia nagy országaira és részben Törökországra, Perzsiára és Kínára. Ezek az államok nem voltak megelégedve sem kormányformáikkal, sem vezetőikkel, sem pedig külső helyzetükkel. De azért gondolni sem mertek arra, hogy forradalmi mozgalmakkal segítsenek magukon és változtassák meg nemzetközi helyzetüket. Az északi muszka kolosszus mint állandó veszedelem fenyegette őket. Az 1914 előtti forradalmi kísérleteket Perzsiában Oroszország segélyével hamar és könnyen leverték, és az orosz veszedelem miatt sem az 1908. évi török, sem az 1911. évi kínai forradalmak ki nem fejlődhettek. Ennek a helyzetnek Anglia élvezte előnyét. Az orosz forradalom kitöréséig az ázsiai országok mind Angliához húztak, az orosz veszedelem elől az ő szárnyai alatt vonták meg magukat. És Anglia az orosz forradalmi erők ellensúlyozására állandóan az orosz veszedelmet festette a falra. Minden nagyobb kockázat nélkül így keleti politikája meglehetős hasznot húzott. A helyzet azonban megváltozott és ez a fordulat az orosz forradalom legérdekesebb része. Oroszország már nem veszedelem Európára, hanem Ázsiának lett állandó fenyegető réme. Az orosz kormány megkísérelte, hogy Európában forradalmi mozgalmakat teremtsen és szítson, de ezt a törekvését kevés eredmény koronázta. Középeurópának és a Nyugatnak államai sokkal műveltebbek, fejlődöttebbek és sokkal felvilágosodottabbak, szászadóivá és törvénytisztelő kormányzathoz szokottabbak, egymás között is erősebb kapcsolatokkal bírnak, mintsem oly kormányzat, amellyel esetleg Oroszország megajándékozhatta volna őket, megállta volna helyét, megmaradhatott volna. A kommunista veszedelem, az csak egy-egy pártnak, csoportnak ijesztgetése, de nem komoly, súlyos veszedelem a civilizált Európában, ahol a vezető pártok jóérzésűek és bátrak. Oroszország Ázsiában mint forradalmi agitátor igen élénk tevékenységet fejt ki. Az orosz birodalomnak összeomlása, illetve ennek a szárazföldi óriási hatalomnak, amely a háború előtt mint titokzatos, sötét, állandó veszedelem állott Európa északi részén, és amely 1914-ig terrorizálta Ázsiát, az elpusztulása már elegendő volt, hogy felébressze az összes lappangó forradalmi erőket és a függetlenségi törekvéseket, amelyek az ázsiai országokban el voltak nyomva. Törökországban, Perzsiában, Kínában, Japánban, mindenütt megváltozott az angolok iránti rokonszenv és helyébe az ellenszenv lépett. Megszabadulván az Oroszország felől fenyegető veszedelemtől, nem kértek többé Anglia jóindulatából sem. Japán nem újította meg Angliával szerződését, hanem Oroszország felé fordult. Törökország eltörölte a monarchiát, a kalifátust, a szultanátust és nemzeti köztársasággá alakult át. Perzsiában új dinasztiát emeltek a trónra. Kínában a forradalom olgári háborúvá nőtte ki magát, amelynekövetkezményei még beláthatatlanok. Indiában is állandó a nyugtalanság, amely semmi jót nem ígér. A háború okozta nagy katasztrófa felszabadította az erőket és teljesen átformálódott az orosz politika iránya. Amint a cári uralom Európában a szláv népeket Ausztria és Törökország ellen uszította, aszerint a bolsevista uralom most az ázsiai népeket Európa ellen izgatja, különösen Anglia ellen lázítja és minden erővel támogatja őket, hogy a lázadást minél nagyobbá tegye. Vannak, akik az ázsiai orosz mozgalmat túl sötéten látják, sőt akadnak, akik a kínai forradalomban is Oroszországnak a kezét látják. Tény az, hogy Oroszország Ázsiában, folytonosan szítja a tüzet, amely már oly, régóta nyughatatlanul lobog. Ha nem sikerül nekik Ázsiában zavart teremteni, akkor majd mindent elkövetnek, hogy az európai nagyhatalmaknak minél több nehézségeket, károkat szerezzenek. Az orosz forradalom Ázsiában, Afrikában, Amerikában Európa engesztelhetetlen ellensége lett. Ezekre a tünetekre, azoknak mély okaira Európának fel kell figyelni, hogyha szembe akar szállni velük és ha nem ringatja magát illúziókban a veszedelmeket illetőleg, amelyek reá várakozhatnak. A bolsevista Oroszországnak ez a törekvése nem a gonosznak az akarata, hogy roszszért rosszul fizessen, nem sátáni gonoszság készteti, hogy elpusztítsa az európai hatalmakat, hanem ez nála politikai szükségesség. A világháború és a forradalom elpusztították a cári uralmat. Igen jelentős területek el lettek szakítva. Oroszországnak a hegemóniája a rokon népek fölött megszűnt. Ami megmaradt, az nem más, mint különböző eredetű népeknek köztársasági szövetsége. A régi katonai nagyhatalomból nem maradt meg csak szegényes árnyéka. Hallatlan katasztrófa szakadt Oroszországra, amelyért elsősorban a cári abszolutizmus a felelős. De a forradaloms a maga részéről teljessé fogja tenni a rombolást és abból hasznot akar húzni. Könnyen érthető, hogy a forradalom miért akarja feltüntetni, mint hogyha a katasztrófa semmit sem rombolt volna el, sőt ellenkezőleg az új korszaknak lett a megteremtője és az orosz cári uralomnak a bukása Oroszországra és az egész világra dicsőségteljes esemény. Ez csak a forradalomnak mintegy végleges igazolása akar lenni, mert sem az orosz érzése, hogy nagy ostobaságot követett el. Hosszan meredt szeme az ablak felé, ahonnét a fény már beszűrődött. Madárcsippegést hallott, friss, regélt hangokat, ami máskor langy örömbe ringatta elő addig, amig az alvástól elernyedt teste lassanlssan visszazökkent nappali frisseségébe. Bambán bámult s úgy érezte, hogy az egész vilg megváltozott körülötte. Alig, hogy kilépett az utcára, a polgármesterel találkozott. Leplezett, fanyar mosollyal nézett rá a köszönésére csak megbillentette a kalapját. Egy pillanatra megállt s szúró pillantással térte végig a doktort. Ez nézett rá fájó várakozással, ezig dobogva, könyörgő pillantással, de a polgármester hideg, kegyetlen tekintetére lehajtotta a fejét. Csak mintha nagyon távolról zengett volna, hallotta a polgármester szavait: — No? Igyekezzem, kedves barátom, hogy ítélezd a kegyelmes urat. Nem hinném, hogy ez a mi városunkban lehetséges! önkéntelen pillantást vetett a doktor csúnya, vörös kezeire, amelyek csontig fagytak egyszer, réten, a hideg boltban s aztán tovalibbent, a kalapja szélét megérintve. A doktor szomorú tekintete egy darabig utána szállt. Nem is vette észre a főispánt, aki mellette vonult el a jegyzővel s megjegyzést tett rá. — No. Ez tán egészen megbutult? Észre sem tesz benünket. Pedig éppen az anyósomhoz akartam hivatni! Aztán a jegyzőhöz fordult: — Hallottad tegnap mi történt? El akarta mondani a kegyelmesnek, hogy valamikor fűszeresinas volt. Mind a ketten hangosan felkacagtak s továbblépkedtek. A főispán kedves leereszkedéssel emelgette ide is, amoda is a kalapját, óvatosan, nagy gyakorlattal megvárva, amíg előbb neki köszönnek. A takarékpénztári igazgató botlott beléjük. A főispán hangosan köszönt neki: — Szervusz! No, mit szólsz Bérczi doktorhoz? Az igazgató dühöngött: — Az ostoba! Ha már fűszeresinas volt, hallgatott volna! A főispán mosolyogva mérte végig az igazgatót. — No, de azért csak nem megy vissza a parti? Az igazgató elvörösödött, lökött egyet a testén s hevesen felkiáltott: — No, annyira még nem vagyunk! Még meggondoljuk! Bérczi doktor csak ténfergett. Bement egyikmásik betegéhez, de érezte, hogy különös, hűvös, csalódott arccal néznek rá az emberek s azt is érezte, hogy nagyon szórakozott. Egyszerre az igazgatóék háza előtt volt. Megállt. A nyíló orgonák kihajoltak a kerítésen s a szaguk az arcába ömlött. A szivét összeszoritotta valami s tétován megállt. Aztán fájó reménység vibrált a lelkében • a pilláira nedvesség futott Hirtelen elhatározással benyitott a kapun. A verandán találkozott a leánnyal, aki a délelőtti napfényben valami csipkét vasalt Alig, hogy felnézett, amikor Bérczi halkan üdvözölte. Az arca, bosezas és hűvös volt. Szemrehányással lobbant a szeme a doktor arcába. Ez állt előtte, mint a megvert gyerek, várakozással, kinyílni készülő szívvel, hogy a szívére öleljen egy meleg, biztató szót, hiszen a leány már bizonyosan tudta. A leány ráemelte a vasalót a tartóra, az ujjait egy picit beletörölte a fehér kötőjébe s a doktor arca felé fordulva, jéghideg hangon kérdezte: — Mondja, Bérezi? Igaz, hogy maga valamikor fűszeresinas volt? Bérezi fájdalmasan kiegyenesedett. A vér az arcába futott s keményen, nyakasan mondta: — Igaz! A leány feje lebicsaklott, a száját félrerántotta. — Kár, — szólt hűvös rezdüléssel. — Ez nem használ itt a maga karrierjének. Majd fagyos arccal folytatta: — Aztán végre is ... Végeredményében nekem sem tetszik. Lopva a szemét kereste a férfinek. — Ugye, nem haragszik, hogy ezt megmondtam? A doktor fájdalmasan végigmérte a leányt s szó nélkül megfordult. Még a kezét sem nyújtotta. A vörös, sebhelyes kezét, nehogy a finom kisasszony megirtózzék tőle. 35