Pesti Hírlap, 1940. május (62. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-01 / 98. szám

Csáky külügyminiszter erélyes hangú nyilatkozata a magyar-szlovák viszonyról „Nemzeti becsületünk védelmében nem fogunk habozni cselekedni sem“ — Szüllő Géza a felsőházban szóvátette a szlovákiai magyarság elleni erőszakoskodásokat A felsőház keddi ülésén Szüllő Géza ál­talános figyelem közben tette szóvá napi­rend előtt a szlovákiai magyar kisebbsé­gek ellen legutóbb elkövetett sérelmeket. — Sohasem volt — úgymond — Magyar­­ország külpolitikai viszonylatban nehe­zebb helyzetben, mint most. Meg kell őriz­nie korrekt semlegességét, meg kell tar­tania erős, nemzeti állam kereteit és ezt a feladatát a kormány kitűnően látja el. Nem azért szólalok fel, hogy hullámo­kat kavarjak fel, hanem azért, mert bi­zonyos esetekben a türelem gyávaságnak, a hallgatás pedig beleegyezésnek tűnhetik fel. Negyvenéves politikai múltam alap­ján hivatkozhatom arra, hogy mindig a nemzetiségek közötti jó viszony ápolását tűztem ki célomul. 1938-ban, amikor a régi Magyarország egy területét Isten sege­delmével és a magunk erejével vissza tud­tuk kapni, államunk szomszédjává lett az új, független Szlovákia. A magyar állam ezeréves kultúrájával és ezer esztendős múltjához híven igyekezett a legkorrek­tebben és a legnobilisabba­n ápolni ezt a szomszédi viszonyt, de azonnal látnia kel­lett, hogy ez a törekvés csak egyoldalú volt. Az egyoldalú tapintatot gyávaságnak, vagy meghunyászkodásnak is vélel­mezhetik azok, akik azt meg nem tud­ják érteni. A helyes kormányzáshoz kultúra, a kultú­rához pedig idő kell. Akik ma vezetik Szlovenszkó politikáját, sokkal fiatalab­bak, semhogy elegendő idejűk­ lett volna arra, hogy ezt a kultúrát ilyen rövid idő alatt elsajátítsák, ami azonban nem zárta ki, hogy a politikában azokat az irányo­kat el ne sajátították volna, amelyekben benne van az ártó szándék és a volt ellen­lábas tönkretételének vágya.­­ „El akarják égetni a mi államunkat“ — Az önálló Szlovákiában másfél év óta olyan tüneteket látok, amelyeket ed­dig csak a bizottságban említettem meg, de most kénytelen vagyok a nyilvános­ság elé­ lépni. Szlovákia protektorátus alatt álló állam, amelynek protektora a német birodalom és ennek a birodalom­nak mi hű barátai­­vagyunk.­ .Éppen azért feltűnő, hogy a protezsáltak egészen máskép vise­lik magukat, mint ahogyan azt a Pro­tektor szelleme megköveteli. Szlovenszkóban a hamu alatt parázs ég, ezt a parazsat pedig trízzé akarják lob­bantani azok, akik el akarják égetni a mi államunkat. Mi magyarok, mind Szlo­venszkóban, mind itt mindig észrevettük azokat a tűszurásokat, azokat az ellenünk kibocsátott falánkokat, amelyeket a kor­mány, a sajtó, vagy a szlovákság velünk szemben jónak látott alkalmazni. Ezek azonban az állam fenségét nem érintették és ezeket számba nem vettük, rájuk nem reagáltunk, mert a jó modor mi reánk kötelező. Most azonban a kereskedelmi tárgyalások újrafelvétele előtt szükséges­nek látom a közvélemény tájékoztatását arról a magatartásról, amelyet észleltem. Pozitív tüneteket hozok fel, amelyek már pattanásig feszítik a húrt. „Ki kell tépni a nyelvét annak, aki magyarul beszél. Április 25-én Nyitrán a hivatalos jellegű Hlinka-párt gyűlést tartott, amelyen Kosec Imre elmozdított bánkeszi katolikus plé­bános előadást tartott a magyarországi szlovákok helyzetéről. Szörnyű hamis hí­reket mondott el, dolgokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Utána azon­ban az egész népgyűlés, hatósági vezetés mellett, az odairányított tanítók, tanárok, ifjúság teljes asszisztenciájával a nyitrai városháza elé vonult és a városháza hi­­tles erkélyén megjelent dr. Turcek Zolt, a Hl­inka-gárda vezére, különben­­,Jamure sógora és óriási taps között jö­­n ki, hogy aki Nyitrán vagy Szlo­­kóban magyarul beszél, annak ki kell­i a nyelvét és aki magyarul beszél a társaságban, abba bele kell fojtani­a . (Felkiáltások: Hallatlan!) Ugyanak­ Pozsonyban a magyar követség elé onultak az egyetemi hallgatók és az­kossegédek. A rendőrség lábhoz tett gyverrel állt és az ő felügyelete mellett­­verték a tüntetők a magyar követség okait és sértő kiáltásokat kiáltottak a gyar nemzet felé. Mind Nyitrán, mind egész Szlovenszkóban mindenfelé röp­­alákat osztottak ki és mindenütt hán­­tatták, hogy a szlovák nép jogos­­a­­sona­­ mostani Magyarországnak Vácig, Mis­­olcig, a Tiszáig és egészen Szolnokig erjedő területe és majd fegyverrel vessük el (Nagy­ zaj.) Olyan röpcédulákat osztogattak, amelyeket leteszek a Ház asztalára. A szlovákok veszélyes játszmába kezdtek . A machináció tovább tart. Protekto­­ruk hatalmában bízva, veszélyes kártya­játszmába kezdtek a szlovákok, akiknek egyik része azt a játszmát játssza, hogy álhírekkel lehetőleg megrontsa Magyaror­szág és a német birodalom közt a jó vi­szonyt, hogy ez hasznot jelentsen neki, a másik részük pedig abban mesterkedik, hogy a német protektorral szöges ellen­tétben álló államcsoporttal keressen meg­egyezést, hogy ezáltal magának hasznot tudjon teremteni. Pozitíve tudom, hogy a Spanyolországban lévő szlovák ügyvivő tárgyalásba bocsátkozott Madridban az ottlévő, a Benes-féle irányzatot még a régi csehszloák, vagyis a német érdekek­kel ellentétes politikát képviselő csehszlo­vák követtel. Ez a hír megjelent az olasz Tribunában is. A szlovákok mindenütt azt hangoztatják, hogy a szlovákiai német iparvállalatoknak az ottlevő magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat el kell­ bocsátaniuk, mert ezt a német ipari vállalatok kíván­ják így. A magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat, akiket onnan kiutasítani nem lehet, igyekeznek mindenünnen ki­utaltatni és vagy elbocsátják őket, vagy arra kényszerítik, hogy önként elhagyják helyeiket, úgyhogy az éhenhalásnak van­nak kitéve. Odáig mennek a német pro­­tektorban bízva ezek a közéleti tényezők, hogy a német hadvezetőség megmozdulá­sait félremagyarázzák és ha bizonyos né­met csapatokat ide vagy oda tesznek, ezt olyanképpen tüntetik fel, mintha ennek árnyékában volna az a fizikai erő, amely­nek segítségével Magyarországtól elvehetik mindazt a területet, amelyet Magyarország a bécsi döntés után visszakapott. Ez nem magyar belügy, hanem nemzetközi kérdés . A magyar ázsiai, ezeresztendős nép, nem türelmetlen, tudja, mi a várás és mi a türelem...Tud­ja, hogy aki haragszik, an­nak nincsen igaza.. A türelem és a gyáva­ság, a hirtelen cselekvés és a megfontolás között a különbség az értelem és ez az ér­telem megvan bennünk, de nincs meg mindenkiben. A feltörekvő tömegeknél szükséges adott pillanatban az önérzetes Gróf Csáky István külügyminiszter a kö­vetkező választ adta a felszólalásra: — Magyarország volt az első állam, amely elismerte az újonnan megalakult szlovák köztársaságot 1938-ban. A rákö­vetkező hónapok folyamán megkíséreltük, hogy a békülékenység politikáját folytas­suk és szlovák szomszédunkkal helyre­állítsuk azt a testvéri viszonyt, amelyben a két nemzet évszázadokon keresztül élt. Nem tagadom, hogy sok keserű pillana­tot okozott a magyar kormánynak és talán még több csalódást a magyar nem­zetnek, hogy a baráti jobb, amelyet a szlovákok felé nyújtottunk, nem talált megfelelő fogadtatásra, sőt a szlovákság egyes — igaz, hogy csekély — rétegei a magyarság közeledését először gyanakvás­sal fogadták, később egyenesen rosszaka­­ratú rágalmakkal igyekeztek lehetetlenné tenni.­­ Tavaly a gazdasági tárgyalások meg­indítása, amelynek sikere talán erős meg­rázkódtatásoktól óvta meg a fiatal szlo­vák államot, újólag bizonyítékul szolgál­hatott volna arra, ha ugyan egyes körök megengedték volna, hogy a magyarság magatartását a szlovákság minden népré­tege megismerje —, hogy a magyar kormány a legnagyobb ön­uralommal csak arra törekszik, hogy elfogadható szomszédi viszonyt te­remtsen Szlovákiával. A magyar kormány több ízben kifejezésre juttatta az országgyűlés színe előtt, hogy a béke és nyugalom kedvéért sok minden fölött szemet huny és hajlandó a türelmet a végletekig gyakorolni, hiszen mi­­nem egyes mai vezetők hibáit, tévedéseit, tak­tikázását nézzük, hanem a két baráti nemzet jövőjét . „Van egy határ, amelyen a pohár megtelik“ — Nem egy adatról tudomásom van azok közül, amiket Szüllő Géza felhozott és méltóztassanak elhinni, hogy a kor­mány nem elégedett meg azzal, hogy a tényeket vagy a tetteket egyszerűen tu­domásul veszi. Ebben az igen veszélyes és bátor fellépés, mert a türelmet elviselő esetleg gúny tárgyává lehet. Nem enged­hetjük meg véreink védelmében, hogy gúny tárgyává tegyék azt, ami az ő szí­vükben megszentelt fájdalom. (Általános helyeslés.) Ezért hoztam ide az okmányok­kal beigazolt tényeket, hogy kérjem a kor­mányt, amelynek magatartása iránt teljes bizalommal vagyok: éljen a kezében lévő hatalommal és értesse meg, hogy ezek a megnyilvá­nulások immár nem az ott élő magyar kisebbség, vagy az itt élő magyarság belügye, hanem nemzetközi kérdés. Az élettér eszméje által befolyásolt áram­latban a magyar állam által többé ilyen dolgok el nem tűrhetők és azért hoztam fel ezeket, hogy a velünk baráti viszony­ban lévő német birodalmi kormány nyíl­tan dezavuálhassa azokat, akik az ő inten­cióival ellentétben cselekszenek. (Általá­nos helyeslés.) Értesse meg a kormány, hogy a magyar állam, ha kicsiny is, de jo­gaira támaszkodva erős azokkal szemben, akik jogait sértik, vagy nemes gesztusát nem értik meg. Szüllő beszédét az egész felsőház hatal­mas tapssal és helyesléssel fogadta, külpolitikai helyzetben azonban, amely­ben egész Európa és talán Ázsia sínylő­dik, kettőzött óvatosságra és önuralomra van szükség és ennek érdekében méltóz­tassanak megengedni, hogy a magyar­szlovák viszony jelenlegi stádiumának részletes és teljesen beható taglalásától jelenleg eltekintsek. Mint régi európai nemzet tudjuk, hogy mi a kötelességünk földrészünk eme sarkában, de annak is tudatában vagyunk, hogy van egy felső határ, amelyen a pohár megtelik és ak­kor esetleg olyan intrikákat és okvetetlen­­kedéseket is megfelelő módon utasítunk vissza, amelyek mellett egyelőre csak váll­­vonogatva megyünk el. Türelmünk határa ott ér véget, ha a Szlovákiában lakó magyarság jogait az emberi élethez és vagyonához, to­vábbá a magyar alattvalók szlovákiai vagyonát és jogait nem tartják csor­bítatlanul tiszteletben. (Általános he­lyeslés.) . . Nem fogunk habozni cselekedni sem“ — Harmadik államokban, vagy zárt aj­tók mögött elhangzott ígéreteknek, nem kevésbbé szép beszédeknek és újságcikkek­nek megszűnünk jóindulatúlag hitelt adni, ha a szolvákiai magyar kisebbséget, ha­zánk fiait vagy a magyar állam méltósá­gát komoly, sérelem éri. Ne igyekezzenek ellenünk fél- vagy egész hivatalos szlovák személyek a német birodalmat, Szlovákia protektorát állandóan kijátszani, mert mi teljesen megbízunk a magyar-német barát­ság szilárdságában és azokban a tényezők­ben, amelyeken ez a barátság felépül. Re­mélem, hogy a szlovákok egyes vezetői nem tévesztik el lehetőségeik mértékét il­letőleg felső határát és komolyan számol­nak azzal, hogy a nemzeti becsület védelmében, amely­hez számítjuk véreink életének és jo­­ainak megóvását, nem fogunk ha­bozni cselekedni sem, ha szomszédaink a józanság utolsó szikráját is elveszí­tik. (Általános helyeslés.) — A magyar kormány a nemzet egyete­mével mindig arra törekedett, hogy a meg­maradt szűkös örökségből legalább azt, ami nekünk a legnagyobb értéket jelenti, az európai gondolkodást, a várni tudást, a hitet és a rendíthetetlen bizalmat a jövő iránt, valamint elsősorban a nemzeti be­csületet, amely éppen a mai napokban olyan nagy értéket képvisel, csorbítatla­nul, úgy, amint elődeink ránkhagyták, ru­házzuk át az utódokra. (Éljenzés és taps.) Ennek a vezérelvnek a szemmeltartása mellett fogunk igyekezni úgy cselekedni, ahogyan az leginkább az ország javára vá­lik. Veszélyes volna azt föltételezni, hogy gyengék vagyunk, vagy gyengéknek érez­zük magunkat, mert minden életrevaló és életre hivatott nemzet elérkezhetik ahhoz a határhoz, amikor az erkölcsi elvek érdeké­ben minden kockázatot vállal és a meg­gondolás vagy pillanatnyi haszonteóriát félrelöki. (Taps.) Csak azok a népek nem támadnak fel, amelyek nem tudnak vagy nem mernek élni. Célszerűbbnek látszanék, ha inkább az erő öntudatát látnák az érdekeltek a magyar kormány amaz el­határozásában, hogy úgy és akkor cse­lekszik, amikor az neki a leghaszno­sabbnak látszik és nem akkor, amikor erre provokálni szeretnék.­­ Amikor Szüllő Gézának, aki hosszú évek tapasztalatai alapján bizonyára ko­moly okból szólalt fel a magyar-szlovák viszony kérdésében, köszönetet mondok, hogy alkalmat adott szerény megjegyzé­seim megtételére, még csak azt kívánom megállapítani, hogy a magyar kormány továbbra is a türelem és a béke politikáját kívánja folytatni szlovák szomszédjával szemben. Hosszantartó éljenzés és általános he­­lyeslés fogadta a külügyminiszter beszédét. A mezőgazdasági demagógia ellen A legkisebb gazdasági munkabérekről szóló törvényjavaslatot tárgyalta ezután a felsőház. Téglássy András helyesli a ja­vaslatot, de szerencsétlennek tartaná a szociálpolitikát, amely egy elesett nemzet­réteget egy másik réteg lerántása árán akarna felemelni. Szóvátette, hogy az utóbbi időben, a mezőgazdasági demagógia példát­lan arányokat öltött. Báró Inkey Pál a kerettörvény alkotást csaknem alkotmány­­ellenesnek tartja. A javaslatban előírt eskü, amelynek szövegét meg nem jelölik, a kerettörvény fogalmán is túlmegy. A gazdasági rend alaptörvénye a gazdasági életben nyugalmat kíván. A javaslat cse­kély változást jelent azok számára, akik­nek névleg javát szolgálná, ezért a javas­latot nem fogadta el. Báró Fiáth Tibor aggodalommal tekint a törvény jövője elé, általánosságban mégis elfogadja. Lel­ki­­ismeretleneknek tartja azokat, akik bele akarják vinni a közhangulatba a földbir­tokososztály elleni gyűlöletet. A kormány­nak ezekkel szemben a legerélyesebben, kell fellépnie. Gróf Jankovich-Bésán Jó­zsef egyetért a javaslat általános célki­tűzésével. Rámutatott olyan intézkedések­re, amelyek nem szolgálják a több terme­lésre való serkentést és nem biztosítják a termelés jövedelmezőségét. L. Bálint György elfogadta a javaslatot és a mező­gazdaságfejlesztő törvényjavaslat sürgős beterjesztését kívánta. Legfelsőbb gazdasági tanács Gróf Teleki Mihály földmivelésügyi mi­niszter válaszolt ezután a felszólalásokra. Utalt arra, hogy a népi erők minden vona­lon való megerősítésére van szükség. A falusi lakosságnak a­­városokba való fel- Gróf Csáky István válasza

Next