Pesti Hírnök, 1865. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1865-04-22 / 92. szám

Hatodik évfolyam 92. szám. PESTI ATyv­ yv'yV'.'V'AI'AAAy'/V'JWVVWVAfV'A/'AmrwW'JV’.VyV'AAA/'JV'yV'JVW' W) . Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás- | sál vagy postán mindennapi megküldéssel: -j | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- ^ 1­ napos előfizetést. -3­ ^ .AAA/wwwwww.A/Www./wt/www.A/wwww.Arww.AAnAA/wv’o POLITIKAI NAPILAP. Szombat, april 22-én, 1865. HÍRNÖK ^■A/Af,/\r..VAAA/\Ar.A/Vv/VV\A/'AAA/\A/WW\ArAA.A/'.A/‘A/WA/WWA/WA/W(^ | Hirdetések öth­asábos petit, sorért egyszerű hir- |­i­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. ■ Szerkesztőség és kiadó-hivatal.­ s | a hímző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, | a 2-dik emeleten. ‘ ^ C/VAAAAA/'JWWWNAA/W.A/VWWVWVWWWVVWWWWWWWWV/'./WV Cc Hazai közűgyek. Pest, april 22. ■^Azon válasz, melylyel a „Pesti Napló“ I. évi 88-dik száma a bécsi ,,Botschafter“-nek általunk már megelőzőleg elég bőven tár­gyalt sophismáit Husvét napján visszautasító, a publicistikai világban mindenfelé nagy sen­­satiót csinált , s a bécsi politikai lapok az egész lefolyt héten annak elemezésével fog­lalkoztak. Úgy látszik azonban , hogy a kérdéses nyilatkozat a legnagyobb benyomást Bécs­­ben a­miatt téve , mert azon hír terjedt el, hogy azt maga ünnepelt hazánkfia Deák Ferenc írta. S minthogy a „Pesti Napló“ eddig ezen állításnak ellen nem mondott, nekünk sincs okunk kételkedni, hogy a hír alaposan elta­lálta a szerző nevét, annál is inkább, miután ama nyilatkozata megnevezett államférfiúhoz méltó hangon és logikával vagyon írva. Mi azonban részünkről e nyilatkozat fontosságát nem abban keressük, a­mibe azt a bécsi és magyarországi i­d­o­l­a­t­r­­­a fekteti. Mi nem abban találjuk a nyilatkozat fontosságát, hogy ezt Deák Ferenc teszi,­­ hanem abban, hogy e nyilatkozat, az ő tényleges átalánosságában, pártkülönb­ség nélkül az egész nemzet érzel­mét és véleményét tolmácsolja. Azért mi is szóról szóra teljesen egyet­értve ismételjük a „Pesti Napló“ nyomán a nyilatkozat azon szavait, hogy: „ha az elkülönző vágy (Sonder-Zug) alatt, melyet a „Botschafter“ a magyar nemzet tör­téneti jellemzésére felhoz, azt érti, hogy a ma­gyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállásához, s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak, s még­­inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország al­kotmányának mellőzésére, sőt megsemmisíté­sére, s némileg az ország beolvasztására vol­­­tak irányozva, nincs okunk ellenmondani a „Rothschafter“ idézett sorainak , mert azon hit ragaszkodás s a beolvasztás elleni hatá­rozott ellenszenv , csakugyan nemzedékről nemzedékre szállt a magyarnál, s m­a épp oly el­e­v­e­n­e­n él, mint száz évvel ezelőtt, és ha a Mindenható kegyelme tőlünk el nem for­­dul,élni fog még századok múlva is.“ Hasonló megosztatlansággal fogadjuk el a doctrinát, mely az e nyilatkozatban foglal­tató történeti visszatekintésből következik, hogy t. i. ‘mindig csak Fejedelmeink tették jóvá azt, a­mit az osztrák államférfiak Magyaror­szág ellenében vétettek, — s hogy tehát je­len abnormis helyzetében is a Király bölcses­ségétől s törvényszerű érzelmeitől várja a se­gítséget minden dynastikus és alkotmányos magyar!’ S úgy hissszük, velünk együtt Deák Ferenc nagyobb súlyt és horderőt, s a ne­mes ambitiónak magasb fokát találandja azon körülményben, hogy nyilatkozatának szelleme Hunnia terén minden szívben él,­­ mintha az csupán saját magán meg­győződése , vagy csak az o p p o s i t i­ó pro rammja volna. S e szempontból tekintve a dolgot, első pillanatra azt kellene hinnünk, hogy e mély­hínségünk hazánk törvényes autonómiája s 68­ alkotmányos önállása iránt a bécsi centra­listtikus lapokat igen meghatotta s közeledésre bírta mert a kérdéses nyilatkozatot mint a kiegyezt­edhetés igen kedvező, s úgyszólván váratlan, a mozzanata gyanánt látszanak több­nyire elfogadni. És csakugyan törvényes kiegyezkedés­nek más alapja szerintünk sincs , mint az 1790. 10. t. c. által körülirt alkotmányos lét és autonómia-E kecsegtető hiedelemből azonban a bé­csi „Ostdeutsche Post“ egyik cikke igenis kibárándított bennlünket, midőn azt mondja : ,Deák orgánuma (t. i. a „Pesti Napló“) eme lépéssel, (már t. i.a szőnyegen forgó nyi­latkozattal,) azon alapra tér, melyet b. Eöt­vös az 1859 dik évi augustusban elfoglalt, midőn a „Die Garantien der Macht und Ein­heit Österreichs“ című röpiratában egy bécsi centrális par­lament felállítását kívánta.“ E szint oly alaptalan mint csodálatos kö­vetkeztetés tanúsítja miszerint csalódunk, ha felteszszük, hogy a bécsi centralista hipek közül, Deák nyilatkozata, Magyarország autonómiájára s a kiegyezkedés alapjaira nézve tisztább fogalmat s méltányos, engedé­­kenységi hajlamot keltett volna fel. Nem lehet nagyobb tévedés Bécsben, mint feltenni azt, hogy Deák Ferenc s bár­mily alkotmányos magyar, azon pro­­grammot elfogadja, melyet b. Eötvös, idé­zett röpiratában, az önlemondás egyik őrizet­­len és szerencsétlen pillanatában megirt Nem lehet nagyobb tévedés az osztrák ál­lamférfiaknál,mint azzal kecsegtetni magukat miszerint Magyarország igazán alkotmányos fiai, akár a conservativ, akár ellenzéki tábor­hoz tartozzanak,­­ józanul bármikor bele­egyezhessenek abba, hogy a közös ügyek közös elintézésének formája‘centrális par­lament’ alakjába öltöztethessék, m oly alak­ba t. i. mely hazánk autonómiáját csak ár­nyékká tenné, s melylyel átalában (egyéb ve­szélyeket mellőzve,) a monarchia különböző részeinek autonomikus kormányzata, s ennél fogva a bureaucratikus rendszer elhárítása is lehetetlenné válnék. Úgy látszik, a bécsi centralisták, téves következtetéseiket a „Pesti Napló“ nyilatko­zata következő , szerintünk félreérthetetlen passusainak hibás magyarázatából, félreérté­séből vonják ki: „tv vatip,m­lányunk szerint, ugymund a „P. N.“ a birodalom szilárd fennállhatását nem akkor kell biztosítani, hogy félrelökve minden ünnepélyes szerződéseket, törvénye­ket és jogokat, az ezek által biztosított ma­gyar alkotmány egészen azon mintába öntessék, melybe a febr. 26-ki alkotmány öntetett, hanem mindenekfelett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, (tehát nem unificatióját), melyet a pragmatica sanctio is szem előtt tartott, ama kell törekedni, hogy mind a birodalom biztossága teljesen el­éressék, mind a magyar alkotmány alaptörvé­nyei a lehetőségig fentartassanak, mind a lajtántúli országok alkotmányos szabadsága kifejtessék és teljesen biztosíttassék.“ „Egyik cél tehát a birodalom szilárd fennállása (amihez az unificatió sohasem volt szükséges,) melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik cél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fenn­állásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a­mit a birodalom szilárd fennállhatásá­­nak biztosítása mélhatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem célszerű.“ Úgy látszik, az „Ostd. Post“ és centra­lista collegái a „P. N.“ nyilatkozatának imént idézett passusaiból különösen azon kifejezé­seket ragadták meg félremagyarázás végett, melyekben az mondatik, hogy a ‘magyar al­kotmány alaptörvényei a lehetőségig fenntartassanak’ és hogy ‘a pragmatica sanc­tio által biztosított magyar jogokból nem kell többet elvonni, mint a mennyi a birodalom szilárd fennállására megkiván­­tatik. A „P. N.“ nyilatkozata írójának e con­­cessiókkal bizonyosan nem lehetett szán­déka azon alapjogokra visszamenni, melyek már 1848 előtt érvényben voltak, melyek­kel a birodalom nagyhatalmi állása és szük­séges egysége összefért, s melyek nélkül ha­zánk autonómiája nem is képzelhető. A határozatlanul kimondott concessiók bizonyosan csak a 48 által megnövesztett jo­gokra vonatkoznak, vagy­is, a mi felfogásunk szerint, az író itt csak hajlandóságát fejezte ki a 48-diki törvények oly re­­visiójára, a­melynek határai a birodalom fennállhatásának feltételei által indokolva lehetnének. Hogy a kérdéses kifejezéseket csak így,­­ nem máskép lehet magyarázni, kitűnik a tolatkozat következő, általunk is már szám­­tlanszor elmondott praecis szavaiból: „Párhuzamosan a magyar alkotmány­nyal régi ét­ a közös Uralkodó alatt, a közös véde­­lm mellett, a Lajtántúli országok teljes al­­katmányos szabadsága is. Nem állanak ezek elentétben egymással; azt hiszszü­k, hogy megál­lhatunk e­g­y­m­á­s mellett, anélkül, hgy egymást absorbeálni ak­a­r­n­ó­k.A Centrális parlament pedig szükségkép absorbeálna és con- Centrálna minden hatalmat s­k­ü­­ll a­jogot magában, s igy a magyar autonómiát is; a kiegyenlítésnek ily mód­­ja tehát szerintünk sem Deák Ferenc, sem a „Pesti Napló“ nem érthette. Úgy látszik tehát, hogy az úgynevezett „liberalismus“ fogalma Lajtán innen és Lajtán t­ú­l nem egyértelmű fogalom , — ellen­­ben bizonyos, hogy ugyanazon „Liberalismus“ fogalma tisztább és önzéstelenebb Lajtán­­ li­tt­en, mint Lajtán túl. A Horvát-Magyar kérdéshez. V. Volt-e a magyar törvényekben nyelv kényszer a h­rvátok irányában ? P (i z 8 o n y , apr. 14. Avagy talán az 1848. V. t. c. azon ren­deletét : „miszerint a törvényhozási nyelv ~-'* — J -*' 1 V. V 1 f * / ’ o ~~ ~ tud, .képviselőnek mm választható“ — mon­­dandja valaki kényszernek a horvátok irá­nyában? Nem vala-e ez az imént közlött hor­­vát követ nyilatkozata folytán az 1844. II. t. c. természetes következménye? Sőt maga az 1848-diki törvényhozás — melynek egyébként összes intézkedéseit osz­tani nem tudjuk — ápril­i­án kelt határozata folytán a kapcsolt részekhez azon hó 10-én kibocsátott nyilatkozványban ") nem monda­­tá-e ki biztosításkép, mikép­p a törvényhozás ünnepélyesen kijelenti, hogy azon kapcsol, mely által Horvátország és Magyarország egyesülve vannak, nem abban keresi, hogy a horvát honpolgárok nyelve a helyhatósági közigazgatás köréből száműzetvén, helyette a magyar állíttassák. — Kijelenti, hogy va­lamint eddig célja soha sem volt : Horvátor­szág lakosainak nemzetiségét és nyelvét el­olvasztani, úgy ezen nemzetiséget és nyelvet, mint a horvát honfiak eltu­ajdoníthatlan sa­játját, most is tiszteli és épségben meghagy­ni óhajtja.“ „Ex parte legislations solemniter declaratur, vinculum, quo Croatia Regno Hungáriáé jungitur, non in eo positum haberi, ut lingva eonscivium Croa­­tarum ex sphaera administrationis municipalis pro­­pulsa, eidem hungarica substituatur. — Quin imo, prout abolitionem lingvae et nationalitatis incolarum Croatiae pro scopo nunquam bábuit, sic easdem, qua inalienabilem Croatarum proprietatem, pro praesenti quoque veneratur, porro tutas et intactas esse cupit.“ Im­ ezek tehát összes törvényeink , a magyar nyelv terjesztését tárgya­ik 1790-től 1848-ig, melyeknek kimélőn békés ha-­­ a­d­ó szellemét leghűbben jellemezhetni az 1825-t­ki országgyűlés e szavaival : „SS. et OO. non obstante baud vetere exemplo, quod per subitaneam et violentam Germanicae in­­ductionem datum fuerat, tarnen in propagatione lin­gvae patriae sensim tantum et absque co actione processisse, leges etiam boc in objecto conditae luculenter remonstrant.“ 2) Egyet még horvát atyafiak! Önök köré­ben bizonyára számos példányban feltalálható leend még ama rendelet, mely 1856. jul. 26- dikán a zágrábmegyei első biztos aláírása alatt a járás-biztosokhoz kibocsáttatott, s mely a „Kapcsolt részek“ cimü könyv­ 1 - ben, 3) önök hazafia Bogovich Imre 4) után eme szavakkal közöltetik : „Wiewohl wir mehrere Völker zählen, die ihre eigene Sprache haben, ist dennoch unser heiliges In­teresse : Deutschlands Sprache zu fördern. Mein oftmaliger mündlicher Verkehr mit Euer Wohlgeboren hatte stets den Zweck, Euer Wohlgeboren zu überzeigen, wie die wissenschaftli­che deutsche Sprache für Croatien heilsam wäre. — Die Intelligenz ist der Kern des Staates und die Nation ist Nichts! — Schliessen sich Euer Wohlgeboren dem durch unseren Monarchen (?) 5) und unsere Regierung vor­gesteckten Principe der Ausrottung oder wenigstens Schwächung aller Na­tionalitäten ausser denDeutschen, an, und ich stehe für alles Gute. Diese Handlungs­weise wird von E. W. jeden Donner ferne halten, und es wird dann der Schutz der Oberbehörden, die An­erkennung der Regierung und das Wohlwollen des Mo­narchen (?) nicht fehlen, die nur Jenen protegiren, der in ihrem interressehandelt. Die Einführungder deutschen Sprache trage ich E.W. somit auf, wogegen sich E. W. alle Unannehm­lichkeiten zuzuschreiben haben werden, falls E. W. weiterhin sich beifallen Hessen, das Interesse der Regierung dem Interesse ihrer Nation unterzuordnen, deren Sprache, als verhasst, ich Gottlob! gar nicht verstehe.“ Horvát atyafiak! Hasonlítsátok össze eme irat tartalmát a magyar törvényhozás­nak általatok oly igen vádolt ma­gyar nyelv késztő intézkedéseivel! „Die Weltgeschichte ist das Weltge­richt“ ! mondá igen alaposan Schiller is. Megjött az idő, melyben a 800 éven át 1 1''Uv.Jrrvrlvnn ri£»mrtaHtaI? plAir fl 1 1J.lTH3. lön meggyőződni Révay Péterünk ') eme szavainak arany igazságáról: „Simultates nunquam nonpromo vent Turcarum utilitates, estque discordia nostra ipsissimum furoris Turcarum et nutriraentum et potentiae augmentum. Equidem , cum duobus mo­­dis soleant homines sententiam in melius mutare, vei propriis calamitatibus edocti, vei cladium alienarum exemplo admoniti; opto ex animo, u t j a m tandem malis nostris eruditi vei deinceps reddantur cautiore s.“ És ne feledjék a horvát atyafiak! miként a bizonyára általuk is nagynak tisztelt ná­dor József maga már éppen a horvátok ügyében 1843. jun. 28 án tanácskozott főrendi ülésben kárhozatot mondott mind a felett­ , mik nemzetiségünknek károsok s az országnak szerencsétlenségét és veszélyét húznák maguk után, és ide számítáaz ilyi mozgalmakat is.“') „Én e tárgyba mélyebben beleereszkedni nem akarok, — mond ő —s­ hanem átalánosan csak azt jegyzem meg, hogy ez azon események közé tartozik, me­lyek hazánk javára eddig sem voltak, s ezután még kevésbé lennének, ha legfelsőbb intéz­kedések ellenük nem történtek volna. Ta­pasztaltuk , hogy eddig honunk a közelebbi időkig azon boldogságot élvezte , miszerint ámbár több s különféle ajkú nem­zetek és nemzetségek lakják azt, mégis mindnyájan magyaroknak tartottak; ha azonban az történendik, hogy az ország nemzetének ily kü­lönféle töredékei külön nemzetisé­­get követnek, az eddig élvezett közboldogsága e hazának veszé­lyeztetni és megzavartatni fog.Néz­zük Európát és látni fogjuk, h­gy ily tö­rekvések és mozgalmak mily zavarokat szültek. Én teh­át azokhoz tartozom, kik azt hiszik, hogy a­z, ki Magyar­honban lakik, akármely ajkú le­­gyen is az, miután azon jogokkal, kiváltságokkal s jótékonyságok­ 3 * * 6 7 8 1) L. egész terjedelmében „Kapcsolt-Részek“ 153-155. 1. 2) 1825-ki országgy. írásai I. k. 326. 1. 3) L. a 176. 1. *) L. „Politische Rückblicke in Bezug auf Croa­tien.“ Agram II. Aufl. 1861. 65. 1. Ä)Mit kereken tagadni a Fejede­lem iránybani kegyelet kötelez. 6) Comment. de S. Corona. 7) 1843-ki fő Rendi Napló I. k. 55. 1. 8) U. O. 33. 1.

Next