Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)
1865-05-05 / 103. szám
Hatodik évfolyam 103. szám. PESTI JATWywUVWWV'AP^A'WWWWVVWVy A/WWJV'JWJ'JV'JV'ArJVW'Vsf)g Előfizetési feltételek: helyben házhozhordáa-sásál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ 1 egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1 ! 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- ? £ napos előfizetést. ! ^ A/'JWVJWVyWVJWVWJVJVW/WVJWVJWVjAAA/WW^V'JWUW'JUW^ ww\l POLITIKAI NAPILAP. Péntek, május 5-én 1865. HÍRNÖK. ArAfAS'ArJV'TJ'SJV-SASKiN' a/\aAva/'wmv S)j1 Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir- fi- detésnél( kr.,bélyegdíj 30krjára számíttatnak. | | Szerkesztőség és kiadóhivatal : § a himző- és kalap-utca sarkán l-sö sz. alatt, | a 2-dik emeleten. SCAA/VVWWéWWWVWJW/VVWlféWWWM/Wl/WWéVVA/VWv’iAAA/W'éV O1 Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre .............................20 firt. auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik. 10T Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „ Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. ' : ' - • : ■ •' ■ v . Kaposvár, máj. 2. (Sz.) Már annyi igaz, hogy a politikai pártok Magyarországban egy erénynyel legalább többet bírnak mint Lajthán túl. S ez a politikai szemérem. Ha bár a sajtó az octoberi diploma után eléggé szabaddá lett, mégsem olvastunk, a 61-ki legelkapatottabb fejetlenség napjaiban, s a legtúlzóbb követelések közt sem , soha egy betű tiltakozást Magyarország részéről a méltányos osztozkodás ellen az osztrák államadósságokban. Annak öntudata, hogy a státusadósságok mai összege, oly hibák következése, melyek intra et extra muros követtettek el, hallgatag mindenkit a státusadósságok solidaritásának elismerésére vezetett. Legalább mi nem emlékezünk, hogy e kérdésben a magyar ellenzék is tagadólag felszólalt volna. De komolyan véve a dolgot, mi csakugyan azon meggyőződésben vagyunk, hogy a birodalmi hadsereg osztatlan közös vezérletén kívül a közös Fejedelem legfőbb vezénylete alatt, — a fenforgó differentiáknak s kiegyenlítésnek lényegesb tárgya nem lehet mint a státusadósságok. S ha az osztrák államférfiak visszagondolnak azon időre, midőn a magyar ellenzék még kétszáz milliót sem akart nyolcszáz millióból elvállalni, — ma pedig a közel három milliárdban tán felezni is kész, — meg kell engedniük, hogy a régi magyar ellenzék, mely 48 óta hazánk sorsát intézte, őszintébb jelét politikai botlásai elismerésének s politikai szemérmének nem adhatja, — s kiegyenlítési komoly szándékának kézzelfoghatóbb biztosi zálogával nem szolgálhat. Úgy látszik azonban, hogy a magyarországi ellenzék e tekintetben nem megy annyira concessióival, hogy az államadósságok solidaritásával a magyar szent korona s kincstár jószágait is egy vonalra állítsa. E téren úgy látszik az ellenzékiek egyetértenek a conservativekkel, s azért úgy hisz azük nem ok nélkül szólalt fel a „Pes ti N apló“ legközelebb az államjavak eladása kérdésében, — egyfelől nemzetgazdasági szempontból fejtegetvén a tömeges eladások káros voltát , másfelől pedig a szerkesztőség elég érthetőleg figyelmeztetvén egy külön jegyzetben az illetéket a dolog közjogi oldalára. S ennyit kellett előrebocsátanom, hogy bebizonyítsam, miszerint a liberálisnak nevezett magyar ellenzék, politikai szeméremben túlszárnyalja a láttántúli liberálisokat. A magyar ellenzék a státusadósságok közösségét és solidaritását még országgyűlési feliratban is elismerte, a lajtántúli liberálisok azonban a solidaritást túl viszik e határokon is, mert midőn a magyar államjavak eladása szőnyegre került, ez ellen sem nemzetgazdasági, sem közjogi tekintetben nem találtak nehézséget. Annyi bizonyos, hogy azon összeg, mely ezen államjavakból kikerül, valamint az osztrák financiák állandó rendezésére elegendő nem lehet, úgy a kiegyenítés financiális részében a legfőbb akadályt nem képezheti, de éppen azért véleményünk szerint a magyar államjavak eladása nem is lehet életkérdés a birodalmi financiákra nézve, s azt szerintünk célszerű lenne a magyar országgyűlésig mellőzni, s a hiányt bármily más után pótolni. S egyrészről ezen szerény észrevételünket, másrészről a „Pesti Papló“ minapi fejtegetéseit, bátorkodunk néhány történeti adattal megtoldaani. A magyar koronajavak már Szent István király alatt „elidegeníthetleneknek“ mondattak ki. Akadtak azonban uralkodók, kik azokat meghiányosították. (Lásd: Cziráky magyar közjogát 142. §.) Az adományozásokat csak eltörte volna az országgyűlés, de a közbenjött prédálások ellen fölszólalt a nemzet, s ennek megnyugtatására Albert király az 1439 : 16. t. c.-ben megígérte, hogy jövőre a királyi javak sem örök jogon eladatni, sem elzálogosíttatni többé nem fognak. Mivel pedig idő múltával az ország rendei azt tapasztalták, hogy a királyi kincstár végelszegényedésre jutott, elhatározták, hogy a magánosok által zálogcímen birt királyi javak a koronának visszaadassanak, jövőre pedig bármi sürgető szükség dacára is az ország beleegyezése nélkül, sem részben sem egészben el ne idegeníttessenek. (1514: 1, 2, 3, — 1608 : 22, 1609 : 54, 1622: 46, — 1715: 34, — 1791 : 7.) Melyek az ily természetű, az ország beleegyezése nélkül el nem adható kormányjavak? elősorolja az 1514: 3. 1. c. Ezeket a fentebb idézett törvények szerint sem eladni, sem zálogul lekötni, sem instribálni senkinek nem szabad, s ha mégis úgy történnék , ismét viszszafoglalandók a koronához, mégpedig minden kárpótlás nélkül. Igen, de mondják a Lajthán túl, van a törvényben egy eset, a „publica necessitas“ esete , midőn a zálogbatétel a koronajavaknál is megengedtetik. S már a jelenleginél nagyobb közszükséget képzelni sem lehetvén, a ministérium pedig nem szándékozván a magyar korona jószágait el-, hanem csak zálogba adni: eljárása ellen semmi alapos ellenvetést tenni nem lehet. És igaz, hogy ez állításnak történeti alapja is van, mert a zólyomi, munkácsi és diósgyőri uradalmak, szintén ilyen végből zálogba adattak; de, — jegyezzük meg, — 1. a rájok fölvett pénz az ország sürgető szükségeire fordíttatott, és 2. az elzálogosítás az ország helybenhagyásával történt, mint ezt az 1608. 22. k. e. bizonyítja, és mint az 1715. 104. t. c. ezen szavaiból látszik: „eo non obstante, quod bonum coronale fuit, propter publicas necessitates regni, consentientibus regni statibus etc.“ Még elcserélni is csak az ország rendeinek beleegyezésével lehetett a koronajavakat, így például 1790-ben a 7. t. c. ő Felségének előterjesztésére megegyeznek az ország rendei abban , hogy a munkácsi uradalom, mely a koronáé volt, a Schönborn családé legyen, s a helyet a bácsmegyei tíz helységből álló „sic dictus cistibiscanus districtus“ legyen koronás birtok. (Lásd: Deák Feriő közjogi és történeti észrevételeit.) Győződjenek meg róla a Lajthán túl, hogy pénzügyi bajaink végre is nem a pénzhiányban, hanem a hibás politikában gyökereznek, s aki „amazokat“ meg akarja szüntetni, „ezt“ kell megváltoztatnia mindenekelőtt. STock báró, ki Ausztria anyagi érdekeit az imént is oly értelemmel és kitartással védelmezé, s a gyakorlat terén nem kevesebb bölcsességgel jár el, a mily képzett az elméleti mezőn, egy okos könyvet irt „Über die öffentlichen Abgaben und Schulden.“ Olvassák el ezt a Lajtán túli urak,és ebben igen biztos receptet fognak találni Ausztria financiális sebeinek orvoslására, mint kormányoztatott. A kormány absolut akarata ekkor kétségkívül hozhatott volna ily határozatot: Össz-Ausztria, Magyar- és Horvátország, Galicia s a lombard-velencei királyság ezentúl a német szövetség alkatrészeit képezendik. Senki sem birt hatalommal ellenszegülni. A széles Ausztriában nem létezett egyetlen szószék, melyről tiltakozás hangozhatott volna. Akkor az ügy az osztrák koronatartományok ellenállása nélkül — miként ezeket ama időben hivatalosan nevezték - volt kivihető. Ha mindjárt 15 évvel későbben a királyságokban s tartományokban — miként ma hivatalosan neveztetnek, — népképviseletek keletkeznek is, ezek már bevégzett tényre találtak volna; s ha mindjárt tiltakoznak is, mindenkor nehéz dolog marad egy fennálló, habár aetrogált jogállapotot mellőzni. Ma ellenben, midőn a birodalmi tanács s az egyes országgyűlések országos és birodalmi ügyekben autonómiával birnak, s határozatképesek ; midőn a magyar országgyűlés egybehivatásának hosszú előestéjén áll, ma a nem szövetséges tartományok belépése a szövetségbe többé nem ootrogáltathatik. A kormány kényszerülne hasonló tervet vagy a birodalmi tanácsnak vagy az egyes országgyűléseknek előterjeszteni. Tegyük fel, hogy az első történnék, mily nagy agitatio keletkeznék akkor ez ellen a nem német tartományokban! S ha a legerősebb opposido talán nem is éppen Magyarországból eredne, a „háromegykirályság,“ s az egész szláv párt, mely a török örökségre számit, még hasonlíthatlan nagyobb zajt ütnének. A csalétek tehát, melyet a „Kreutz Ztg.“ Össz- Ausztriának a szövetségbe lépésével élőnkbe tart, nem egyedül azon okból mondható igen soványnak, mert Poroszország átalában a szövetséget minden alkalommal kérdés alá helyezi, s időnként kilépésével fenyeget, hanem azért is, mert Ausztria ezen szándéka kivitelénél beláthatlan nehézségekbe ütköznék, melyeknek elmellőzését ugyan nem tartjuk teljesen lehetlennek, de a kivétel mindenesetre hosszú időbe, és számos harcba kerülne, hogy alkotmányos utón — mely itt egyedül megengedhető—létrejöhessen.“ LAPSZEMLE: „Valóban úgy látszik — mondja május 4-ki számában az „Ost-Deutsche Post“ — hogy némely államférfiaink össz-Ausztriának belépését a német szövetségbe, boldogult Schwarzenberg Felix hercegnek ezen eszméjét, még ma is panacea-nak tekintik, és lehetségesnek tartják. Ezen urak félreismerik ama nagy különbséget, mely a jelen, s a Schwarzenberg herceg korában fennállott viszonyok közt létezik. Midőn a herceg Össz-Ausztriának a német szövetségbe lépését politikai programm gyanánt állította fel és sürgette, akkor nálunk a népképviselet minden neme le volt küzdve Lajthán innen és Lajthán túl, a birodalom absolutisticus forma sze Vasipartnk és a szabad kereskedés. II. De ha egy pillantást vetünk a térképre, láthatjuk, hogy a Tiszavidék nem lesz kénytelen gabonaneműivel Pesten a sokkal olcsóbb aldunai és bánsági búzával versenyezni , mert terményeit Miskolci és Füleken és Besztercén át a legegyenesebb vonalban szállíthatja a birodalom fogyasztó északi részeibe. A hegyalljai és mátravidéki borok, szintén a legegyenesebb és így legolcsóbb vonalon jutandnak nem csak a jelenleg is legnagyobb és legbiztosabb belföldi fogyasztási helyekre, a bányavárosokba, és az északi megyékbe , — de a birodalmi északi részeiben és Poroszországban, újabb és kiterjedettebb piacokat is nyerenének. Ki kell még emelnem, mikép ezen vasúti tervezet szerint Pest, — habár 5—6 mértfölddel hosszabb vonalon mint az egyenes — Füleken át Miskolccal is összeköttetik, és igy azon kiáltó országos hiány is pótolva leend, mely már oly számtalan és alapos panaszra szolgáltatott okot. Nem tartom szükségesnek különösen megemlíteni, mert az illetők által ismét felhozatott, hogy a főváros kőszén-szükséglete ezen vonal segítségével a legbiztosabban és lehető legolcsóbban fog fedeztetni. Csak azt hozom fel még ez alkalommal, hogy az ezen fővonalba eső, olcsó építési anyagokban gazdag völgyek, mind mennyiségében, mind pedig jelenlegi költségeiben biztosan kiszámítható forgalma, a Hollán úr által ajánlott skót féle szárnyvasútvonalak felépítését is lehetségessé teendi. Forgalmi viszonyaikat szem előtt tartva azonban, azt hiszem, hogy e szárnyak mértföldenkint 300,000 fttal kiépítve és felszerelve még mindig drágák lennének, mert mértföld és mázsánként 2 krajcár szállítási bért feltételezve, és az üzleti költségek fedezésére a bruttó jövedelemnek csak 30°/%-át számítva, 6 száztoli jövedelmet csak akkor biztosítanak a vállalkozónak, ha a forgalom az 1.170.000 mázsát meghaladná; pedig tudjuk, hogy ily jelentékeny forgalom hazánkban még oly helyeken is ritkán található, ahol az említett szárnyvonalak építése nagyon is érzett szükség. Én azonban azt hiszem, s tapasztalásból is úgy tudom, hogy az ilyen kisebb forgalom közvetítésére alkalmatos, vágányaikban keskeny, vasfelszereléseikben könnyű és fordulataikban az 50 öl hosszú félátmérőt meg nem haladó vasutak, a fennemlített költségeknek felével is kiépíthetők, és ezen olcsó tulajdonságaik mellett is elbírják a 120 mázsa nehézségű kocsikat. De vissza kell térnem kiindulási pontomhoz, a felső magyarországi vasiparhoz. Azon véleményben lévén, miszerint az említett vasútvonalak, t. i. az építésben levő pest losonc-besztercebányai s az engedély tekintetében majdnem bizonyos kassa-oderbergi, — közlekedési rendszerünkben egy országosan érzett hiányt pótolandnak , bátran elmondhatjuk, hogy az álladalomtól csak éppen oly eszközök létesítését várjuk, melyek közvetlenül az országos érdekű földipar előmozdítására szükségesek, s csak mellékesen fognak vasiparunk emelésére szolgálni. S valóban, ezen vasutak segítségével nyersvasiparunkat a szabad kereskedési rendszer életbeléptetése esetére is biztosítva hiszem. A versenyképesség megítélésénél tekintetbe kell vennünk cikkünk minőségét is. Nyersvasunknak aránylag nagyobb becsét bizonyítja azon tény, hogy ezt Poroszország tőszomszédságában, t. j. Szilézia és Morvaországban 50—60 krral drágábban fizetik, mint a poroszországi nyersvasat. A mi az angol vagyis skót nyersvasat illeti, ez 70—80 krral magasabb áron kél a mienknél, de ez csak folyékony tulajdonságánál fogva használtatik, és igen csekély mennyiségben, Bécsben. Ezen magasabb ár azonban nem a kitűnő minőség, és ennek folytán nagyobb keresettség jele, hanem csak azt bizonyítja, hogy a beszerzési költségek Bécsig, a kisebb eladási árt, lehetetlenné teszik. Minőségileg tehát a skót nyersvas is azon arányban ill a mienkhez, mint a porosz, és ennek folytán a fentebb említett értékkülönbség itt is nyersvasunk javára esvén, versenyképességét emelendő. Ha tehát ezen javunkra eső értékkülönbség, és az említett vasutak közvetítése által meggazdálkodott szállítási költség, a jelenlegi főfogyasztási helyekre annyival nagyobb, amennyivel a megszüntetendő vámtételek miatt, nyersvasunkat olcsóbban fog kelleni áruba bocsátani, kereskedelmünk és üzletünk gazdasági oldala érintetlenül marad, s a versenyt csak úgy ki fogjuk állani, mint jelenleg, amely azonban a forgalom gyorsasága és így a kezelési tőkék kisebbsége miatt mindenesetre könnyebb lesz. A sziléziai s morvaországi főfogyasztási helyeinkre jelenleg a szállítási bér Poprádról, mint nyersvas üzletünk forgalmi központjától élő krajcárra rúg mázsánként; a vasúti szállítási költséget ezen vasút tervezői 42 krra teszik. A különbség tehát javunkra, a nyert szálítási költség fejében 68 kr, az értékülönbség 70 kr, és így összesen 138 kr, holott a vámtétel csak 29 krra rúg. Azt hiszem, tehát, hogy ezen legfontosabb és legnagyobb piacunkat egyátalában nem félthetjük. A szállítás költsége Rimaszombattól Bécsig 105 krra rug, a létesítendő vasút segítségével, fogná Lénártfalváról, — a mely az olvasztókhoz oly távolságban fekszik mint Rimaszombat, — kerülni Pestig 30 krba, innen Bécsig 40 krba, összesen 70 krba. Esik tehát javunkra itt is fuvarnyereség címe alatt 35 kr., és belérték fejében 70 kr, összesen 105 kr. h a vám a tengeri kikötőkön bejött nyersvasra 70 kr. lévén, itt is maradna javunkra 35 krnyi felesleg. Ezek folytán határozottan kijelenthetem, hogy a közlekedés mellett nyersvasunk versenyképességét minden körülmények közt biztosítva látom. Fájdalom, hogy finomított vascikkeinkről ezt nem mondhatom, s el kell ismernem, hogy a 131 — 352 kmnyi vámok egészbeni eltörlése, ez osztályú vasiparunk igen nagy részét veszélyeztetné. Ezen állítás ugyan, nyersvasunk olcsóságát tekintve, anomáliának látszik , és mégis igen természetes következménye viszonyainknak és közlekedési eszközeink hiányának. A finomított vascikkek kereskedése mindig megszabott s rövid időhöz van kötve, s a cikk maga is a külső befolyások ellenében nagyon érzékeny lévén, a kereskedés nagy kiterjedésben s távolabb eső vidékekre csak ott keresztül vihető, ahol a pontos elszállítást a vasutak biztosítják. A nyersvas-kereskedés azonban, a darabonkinti bizonyos súlyt és formát nem igényelvén, lehetségessé teszi a készletben való üzletet, és az árucikk maga a hosszú szállításoknál elkerülhetlenül rosz befolyások ellen, természete által biztosítva lévén, belértékének veszélyeztetése nélkül időzhet a szabadban , amely körülmény az elszállítást távol vidékekre aránylag olcsóvá és így lehetségessé is teszi. A fent említett viszonyoknál fogva, az üzlet a