Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-11 / 76. szám

len, a számítás egyszerű. Ha a magyar aristokratia előjogainak bár csak néhányat is visszanyeri, a többi tartomány aristokratiája szinto oly igényekkel fog előlépni, miket már következetességből hasonlólag teljesíteni kell. Ebből pedig a következő dilemma ered: a nép vagy tűrni fogja az aristokratia kiváltságait, vagy nem ; ha tűri, az alkotmányosság úgy is oda van, s az alkotmányos birodalom helyébe a régi aristokratikus lép; ha nem tűri, s ellenállásra kel, ezt erővel le kell nyomni, mi ismét az absolutismust vonja maga után. Kormányunk pedig alkotmányos, s illyen maradni is akar; mint illyennek pedig elvei a sz.pétervári kabinetéivel homlokegyenest ellenkeznek, s igy az utóbbi befolyása belügyekben, s névszerint Magyarhon dolgaiban, áldást hozó sehogy sem lehet. — A helybeli sajtó már több ízben vitatta e tárgyat, s még az úgynevezett ellenzéki lapok is, mellyek különben nem igen szirogatják a minisztériumot, e kérdésben a minisztérium mellett, s a magyar e-conservativek ellen szólaltak fel. Ha az összes sajtó, bármilly pártszinezetet képvisel is különben, ugyanazon véleményben találkozik , akkor csakugyan a népakarat kifejezésének nézhető; a nép szava pedig — Isten szava! Somogy , június 1-jén. Derült kebellel írom ezen sorokat, — mert aggódásunk — megyei törvényszékünk Kanizsárai áttétele miatt — megszűnt, s törvényszékünk Kaposvárot maradandó forró érzettel köszünetet nyújtunk Ő felségének atyai kegyességéért mi Somogynak 240,000 hű polgárai; jól esik az enyhítő balzam sok fájdalmat szenvedő lélekre. Illy felvidító balzam volt azon leirat, mellyböl legfőbb óhajtásaink egyikének teljesültét megértettük ; kívánatos még előttünk, hogy ezen kegyes rendelet mielőbb életbeléptettessék, mert illy örökös ideiglenességek csak ideiglenes jókat szülhetnek. Igaz ugyan, hogy nálunk a törvényes dolgok igen rendesen folynak valamint járási főbíróink úgy törvényszékünk előtt is, s jelenleg egy itéletnélküli rab sincs , de ezt egyedül igazság iránti buzgóságban s becsületességben őszült kedvelt elnökünknek Hochreiter Ambrus úrnak köszönhetjük, kinek érdemeit itt ha előszámlálni, s azon szeretetet s tiszteletet, mellyet iránta érzünk, leírni próbálnám, tudom, hogy ismert egyenességét, szerénységét sérteném ; azért is röviden csak azt jegyzem meg , hogy midőn múltkor remélve felszólaltunk ezen szavakkal: „mikép hiszszük, hogy törvényszékünktől megfosztalni nem fogunk“, s kérésünk teljesült, úgy ismét nyilvánítjuk hasonló óhajtásunkat : „mikép kedvelt elnökünktől megfosztatni nem fogunk“ s hiszszük, hogy ezen buzgó óhajtásunk is teljesülésbe menend! — S minthogy egy illy törvényszék előtt — mostani szerkezet által — életünk s vagyonunk jöhet kérdésbe: bizton hiszszük és reméljük, hogy a kinevezendő tagoknál a nálunk uralkodó táblabirói vaskalap, és az igen elharapódzott atyafisági és sógorsági rendszer nem leend kizárólagos elsőbbségi olly érdem, melly a kellő tudományt s kapacitást az ötét illető helyről kiszorítja. Egyébiránt a bekövetkezendő rendezésről s tagokról annak idejében a tisztelt közönségnek kellő tudósítással — észrevételeinkkel — szolgálandunk. Politikai életünkről igen keveset irhatok. Múltkor egy olaszt láttam medvét tánczoltatni, melly gazdája füttyére igen jó kedvvel tánczolt, s csak félszemmel pillantott a gazdája kezében levő botra; ollykor ugyan mormogott, de hamar öszvekapta száját, egyébként igen engedelmes medve volt. Privát életünkkel, kivált mi földmives gazdák, épen nem vagyunk megelégedve, s jelenleg legroszabb sorsunk van; semmi termesztményünket el nem adhatjuk, vagy pazar olcsó áron , holott kézi müvek s más szükségesek s cselédek igen drágák, a legnagyobb adóteher fekszik rajtunk, termesztményeink silányak s reá még fatalitásokkal, iszonyú záporokkal s jéggel látogattatunk meg; ha a kereskedés más irányt nem vesz, a földmivelő osztálynak — melly Magyarországnak — mint termelőnek — legfőbb részét teszi, de leginkább nagyobb birtokosainknak — tönkre kell jutniok, s ez az ország elszegényedését vonandja maga után. Az is kimondhatlan sérelme ezen osztálynak, hogy az elveszett urbériségek kárpótlásai csak a jó reménység fokán , látcsövén s igen meszsze szemlélhetők, a dolognak nagy feneke-keriléseit, terveket, szószaporításokat olvasunk, és eszünkbe ötlik az éhes ökör, melly a tüskével becsinált szénás baglyát kerülgeti s éhen vesz el: qui cito dat, bis dat. Nem szükségesek azon sok becsülések s más czemmoniák; állittassék fel az egész országban egy osztályzatú kulcs, s ezek szerint történjék a kielégités; az urbér-vesztesek, habár nem kapják is meg teljesen veszteségeinket, mégis szívesen hozzáállnak s köszönetet szavaznak. A zavarok, Istennek hála, elenyésztek, mellyek mindezen megnyugtató intézkedéseknek teljes étletbe menetét akadályozók, s igy ezen sérelmük az urbérveszteseknek mentül előbb orvosoltatni fog, azt tökéletesen hiszszük, mert mi az igazságnak nagy hive is jó keresztények lévén, a szent irás szavain megnyugszunk, melly igy szól: „Boldogak az igaz hitüek, mert övék a mennyeknek országa.“ BALATONI. VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest. Junius 11. Nemzeti színházunkban, ma kedden adatik : ÖCSÉM, HÁZASODJÁL, eredeti vigj. 3 felv. Irta Dobsa Lajos. — Holnap pedig mind a rendes mind a külön bérlet szünetével fog adatni először a PRÓFÉTA, nagy opera 5 fv. Irta Seribe, zenéjét Meyerbeer. Francziából fordítottak Egressi B. és Szerdahelyi. De la Grange asszony mint vendég Fides szerepében fog fellépni. — Azt hittük, hogy tegnap a Próféta főpróbáján csak néhány műkedvelő fog megjelenhetni. Azonban délutáni öt órára véletlenül annyira megtelt színházunk, hogy a holnapi nyilvános előadásra sem férhet be sokkal több látogató. Ingyen lépett be mindenki. Ide nem értvén az ollyat, ki belépti jegy helyett, más jegyet használt. A próba teljes diszítménynyel történt. Egy pár nehezebb mutatvány, mellyel még egészen készen nem voltak, elhagyatott. A nagyszerű operáról előlegesen annyit mondhatunk, hogy abban a rendkívüli hangerő, és a látványosságnak minden elemei óriási egészszé vannak teremtve. Lázasztó bosszúállók és föllázadt szenvedélyek. Legmagasbb és legmélyebb vidékei a hangjáratnak. Középutat benne sehol sem találunk. Az igen erős zenekar viharos zenéje, a nagyszámú személyzet, a díszítmények nagyszerűsége és újsága meglepik, elragadják a nézőt. Az ötfelvonásos játék előadása 5 órától 10-ig tartott. Lagrange, Szimanszka L., Stéger megfeszített erővel, művészi ihletettséggel működtek. Lagrange asszony megtestesíti előttünk egy fiát szerető anyának fájdalmait. Könnyeket csalt igen sok szép szemekbe. Játéka túlhaladta várakozásunkat, sejtelmünket. Szimanszka k. asszony Stégerrel együtt lehető legjobban feleltek meg igen nehéz feladatuknak. A nyilvános előadásnak feszült várakozással nézünk elibe. — Adjuk ezennel egy tisztelt műértő barátunknak a legrészrehajlatlanabb, de azért szinte csak egyéni nézeteit a Próféta czimű dalmű próbaadatásáról. Budapest, június 11. Itt Tegnap délutáni bg2 órakor a Próféta nagy dalműnek főpróbája tartatott a színházunkban. Első fölvonás előtt, Fáncsi úr figyelmezteté a közönséget, miszerint, a mai előadás csak próba lévén, nagy követelésekkel hagyjon föl, és pedig mind magára a működő személyzetre, mind a diszítvényekre nézve is. E figyelmeztetés maga helyén való. A dalmű nagyszerű, s fölötte nehéz; a zenének tömegei, különösen a karénekekben, annyira — de rendszeresen összehalmozvák, hogy jó hoszszu idő fog még kivántatni e nagy dalműnek nem mondom tökéletes, de csak kellőleges előadhatására. A recitativokban, mellyeknek a genialis hangszerző nagy és szabad tért nyitott, a művész kitüntetheti tehetségét-E sorokat sine ira et studio from. De la Grange asszonyság ma nem vala Polyhymnia, ellenben dramatikus actio-ja magasan meghaladt minden követelést. Ha jó ismerőse volnék de la Grange asszonynak, fülébe súgnám, miszerint trilláival hagyjon föl. Ezek nehezek, mesterségesek — de görög harmónia nincs bennök, és szerintem nem fuvolyaszerűek. — Symanszka kisasszonynak nagy ügyekezetét örömmel s dicsérettel említjük; remélni lehet, hogy: szava zengőbb és szabályszerűbb leend annak idejében. Stéger úr a czímszerepben kitűnőkig jól énekelt. Reina úr, nemcsak énekénél, de szép játékánál fogva is, helyét megállotta. A többiről ezúttal nem szólunk. A dalkarok, valamint szinte a zenekar is, pompásan, de ennél is több, legpompásabban viselték magukat. Erkel karmester úr, a közönség részéről nagy köszönetnél is többet érdemel! A ballet-személyzet ügyekezetét, s ennek ugyancsak megfelelő szép sükerét ki nem emelni, igazságtalanság fogna lenni. A ballet-személyzet által adott korcsolya-táncz egyetlen a maga nemében.* A diszítvények dicsők; a nap keltének jelenése valóban szép, de nem nagyszerű! — Általában az egész főpróba a nagyszámú közönségtől tetszéssel fogadtatott. Vége 10% órakor. — Megjelent az Emléklapok VI. füzete. E füzettel befejeztetik az első kötet. Tartalma elég hosszú és érdekes. Tizenhat darab prózai és verses mű foglaltatik benne. — Budán, mint halljuk, tegnap kezdették meg az országos népösszeirást. — E napokban egy szolgáló csak azért hagyta oda dunaparton lakó korcsmáros gazdáját, mivel, úgymond, ő nem bírja lelkén elviselni, hogy napról napra az ő karjai fogyaszszák a Duna vizét s szaporítsák vele a korcsmáros borát!.. Szegény lelkismeretes leány ! s a közönség folyvást hiszi, hogy bort iszik, mikor dunavizet iszik. — f Pesten jul. 1-sejétől kezdve egy „természet- és gyógytudományi német heti folyóirat“ fog megjelenni Wachtel Dávid orvos szerkesztése alatt. A kiadó Länderer és Heckenast. — A rendőrileg megszüntetett Spiegel czimü német lap szerkesztője, ki mint tudva van, letartóztatott — e napokban ismét szabadlábra állíttatott. Hogy lapjával mi fog történni, megengedik-e folytatását, vagy örökre betiltva marad, nem tudjuk. — Előre figyelmeztetjük a közönséget e czímű, sajtó alatt levő munkára: „A büntető jog elemei, vezérfonalul a bíráknak s ügyvédeknek a fenyitó bíróságok illetősége és a bűnvádi eljárás tárgyában kiadott legfelsőbb pótló ideiglenes rendeletnek alkalmazásával, irta Csacsko Imre.“ Francziaország, Páris, jun. 4. A pápa a köztársaság elnökének pompás imakönyvet, középkori festvényekkel ékeset, ajándékozott. A könyv tábláján három ujjnyi magas aranykereszt van, melly nagy Károlyé volt. Az első lapra a pápa saját kezével e szavakat irá be : Dilectissimo filio Ludovico Bonaparte. — Egy montpelliersi kávéházban a rendőrség a szabadság istennő gyászszobrát több más szobrokkal, kik Marat, Saint-Just s másokat ábrázoltak, elkobozta. A szabadság istenasszonyának vörös topánjai s vörös ruhája volt, kezében vörös zászlót tartott. A többi szoborképeknek vörös phrygiai sipkájuk, nyakkendőjük, s vörös övük volt. — Leuchtenbergia Madeirából, hol egészsége miatt a telet töltötte, Lizabonba érkezett. — A pápai nuntiusnak tegnap Lahitte külügyi miniszterrel hosszas tanácskozmánya volt. Amaz tudata ezzel, hogy lord Palmerston a római kormánynak jegyzékiratot küldött, mellyben Ercole angol hivatalnok megbántása miatt elégtételt követel. Az utolsónál házkutatás történt, Mazzininak levelezéseit akarván elkobozni. A lord az anconai kikötő ostromzár alá vételével fenyegetőzött, ha kívánsága nem fog teljesittetni. A tegnap Versailles-ban tartott lófuttatásnál a köztársaság elnökének lord Normanby angol követ irányábani kitűnő nyájassága igen szembeötlött. Többi között igy nyilatkozott:s pedig szánt szándékosan olly hangon, hogy a körülte lévőknek hallaniok kellett): „Illy versenyre kell minden Angol és Francziaország közötti czivódásnak szorítkozni.“ Paris , jun. 2. A Tisztelt szerkesztő úr! A nagy világban, nagyszerű jellemek, de roppant bűnök is vannak. A nagy világban az ember látköre tágul, de egyszersmind lelke szomorodik el annak látásán, hogy azt, mit azelőtt szépnek és nagynak hitt, közelebbről tekintvén meg, nemcsak nem szépnek s nem nagynak, de sőt rútnak és aljasnak találja. Istenem! mennyi csalódáson kell keresztülesnünk! Azonban én mindezen nem csodálkozom. Hatvan éve, hogy Francziaország a forradalommal küzködik; hatvan éve, hogy a státusélet, a családviszony, az embernek minden eleme, meg vannak ingatva; csoda-e tehát, hogy ezen skeptikus országban találkoznak egyes emberek, kik önmagukat ámítják, s balga ámításukban megfeledkezvén kötelességökről s hazafiságukról, visszaható törvényekkel akarják megakasztani a prométheoszi eszmék ellenállhatlan folyamát! Kábák! hiszen ti idéztétek elő a forradalmat, s tudjátok-e miképp az által, hogy szabadalmaitokat fentartani akartátok. Nem ok nélkül mondta egy aristosz, de bölcs arisztosz-iró, hogy a forradalmak közvetve azok által tétetnek folyamatba, kik ellen eredetileg intézték. — Tán rosszul látott kend János ? tán a kend padlásán nem hortyogott senki ? nem volt kend ma este a czifra korcsmában ? kérdék egymás után többen János gazdát. — Dehogy nem hortyogott , hisz nem ettem gombát, nem ment el az eszem, egy kortyot sem ittam. — Nem ért magyarul a szegény pára, szólalt meg a jegyző. Nem tud e valaki horvátul vagy tótul, ki őt felszólítsa, hogy adja meg magát. — Tudok egy keveset, szólott a tiszttartó, Eperjesen jártam egykor iskolába. — Hát mondja meg neki, hogy nem lesz hántása, ha megadja magát; utasitá a tiszttartót a huszár, ki ez alatt a lajtorján lejött; de ha vonakodik, fejére perzseljük tüstént a házfedeit. A tiszttartó, a huszár meg a jegyző bátorítására, bizonytalan léptekkel emelkedék a lajtorja közepéig s félelemtől rekedt hangon kezdett tótul szónokolni. De ékesszólásának nem volt több eredménye, mint a huszár felhívásának. A padláson mély csend uralkodott, mellyet némellykor szakított meg a tücsök vignózája. Szálljon le csak onnan tiszttartó uram, majd beszélek én mindjárt a büktafejével, mondá türelmét vesztve a huszár. Nincs időm sokáig tempózni, a lelkét. Ide csak azzal a lámpással, hadd lássam, hol van az a horvát? Ezzel a lámpást bal kezében tartva, kivont karddal lépett be az ajtón. A sarjából két szem villogott feléje s rimánkodó hangon szólalt meg magyarul az üldözött: — Nem vagyok én horvát! — Hát ki vagy ? bújj elő, kiáltá a vitéz. — Megálljon az Istenért vitéz uram, kiáltá alulról a kétségbeesés hangján a tiszttartó, hisz ez a nagyságos úr hangja. — Igen, én vagyok Márton, mondá rejtekét elhagyva és siralmas hangon Lajos úr. Hát mit akartok velem ? kérdé a lajtorján felsiető tiszttartót. Miért beszélt maga velem tótul? meg akarnak ölni a jobbágyok, vagy a horvátoknak akarnak átadni ? — Megbolondult az úr? rivalgott rá a vitéz. Nem látja az úr, hogy én huszár vagyok. Senki sem akarja az urat megölni. — Mi horvátot kerestünk, mond Márton, de hát hogyan jött ide a nagyságos úr ? — A pajtában voltam sokáig elbúva, mig a horvátok arra nem jövének. Azt hittem, hogy engem csapáznak, s ide menekültem , hol meglepett az álom. — Bizony János gazda, aligha nem volt kend a czifra korcsmában , szólott a ház gazdájához, lovát élőkéivé, haraggal a vitéz. A kendtek ura volt ez a félénk legény ? Vagy ő tett rósz fát a tűzre, folytatá a nyeregbe pattanva, vagy kigyelmetek rósz emberek, mert azt hiszi a jámbor, hogy kendteküt halálra keresik. Némán nézett össze a becsületes nép. A huszár egy pillanat alatt eltűnt száguldó lován az éj homályában, a nép pedig János gazdának jó éjszakát kívánva hallgatagon oszott szét. Azonban sokáig fenmaradott a faluban ez est emléke, s János gazdát még mai napig is bosszantja a falu pajkos népe s kötekedve kérdi: ha hortyog e még padlásán a horvát ? Tardi úr és Márton haza ballagának, tulajdonkép, az üstelek udvarára mentek. A leégett hajlék nem nyújthatott szállást a telek urának, a ki, mig a cseléd a szabad ég alatt nyugodott , a szomszéd gazdának ajtaján kopogtatott be. Szívesen megosztá a gazda szűk lakát, elfelejtő minden tettét szomszédjának , a ki ha az apró marha áttévedett Lajos úr kertjébe avagy udvarára, fegyvert ragadott a paraszt jószágára s dögölve hajintá azt át a palánkon. Most e hatalmas úr szegényebb jön a szegény gazdánál, mert nem volt hová lehajtsa fáradt fejét, ezért a szívesség nyájas ajkaival üdvözölte őt és ágyat bonta tüstint. Útközben a tiszttartó elbeszélte a történteket, Klárika vészes helyzetét, Béla tettét, a báró elfogatását, elbeszélte a nép viseletét, mint fáradozott ez megmenteni Lajos úr vagyonát, elbeszélte a kaland kezdetét, mellyben ez a szerencsétlenség érte, hogy tótul perorált a nagyságos urnak. Lajos úr homlokára a bánat jellege szállt. Leküzdhetlenül emelkedett lelkében a bámulat, a tisztelet e nép iránt, melly annyi méltatlanság után is illy tettekben adá jó indulatának zálogát, mellyet ő még néhány percz előtt is megkáromolt. Elodázhatlanul emelkedett fel előtte minden ínségével a jövő. Eladóságositott birtokának idei jövedelme, a gazdag osztagok, néhány óra előtt hamvadott el; hitele rég megszűnt, és nem volt reménye, hogy felépíthesse az atyai házat. És mindehhez még azon csapás is járult, hogy a Tardi család törzsfája elégett. Vége köv..