Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-11 / 76. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám— * 4 „ „ Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr.p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre.. 9 „ 15 „ „ Egy évre 17 „ 20 „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. 76. Kedd, junius 11-én. Szerkesztési iroda : Dri-utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 -től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen­évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4. pengő krajcárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő Emlc­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magánviták három ha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Előfizetési figyelmeztetés a t) l?ISI l:­W 1850. másod-félévi folyamára. --------­----------­ Irányunkat t. olvasóink ismerik. Az e szavakban fejezhető ki röviden : BIRODALMI EGYSÉG. ALKOTMÁNYOSSÁG NEMZETISÉG. A birod. alkotmány mielőbbi megtestesítésére hatni, a MAGYAR nemzetiséget emelni, de a birodalom- s különösen hazánkbeli többi nemzetiségek egyenjogúságát is tiszteletben tartani. Intézkedtünk — és reméljük, hogy intézkedésünknek kellő si­kere leend — miszerint Bécsből, Berlinből, Hamburg- és Londonból eredeti levelezésekkel érdekesítsük lapunkat, Pa­k­sból pedig egy másik levelezőnk is ígérkezett. Az előfizetési föltételek lapunk homlokzatán olvashatók. — Helyben előfizetést elfogad KIADÓ-HIVATALUNK és EMICH G. ur könyvkereskedése. Vidéken leendő árulását egyes számainknak jövő júliustól kezdve: ARAD, DEBRECZEN, GYŐR, KOLOZSVÁR, NAGY­VÁRAD és SZÉKES - FEJÉRVÁR városokra szo­rítottuk. Ingyen mellékletképen adunk ezentúl MINDEN hivatalos RENDELETET (az ívekre terjedőt sem véve ki, mint péld.­a VÁLTÓRENDSZABÁLY volt), és MINDEN KÖZÉRDEKŰ hirdetményt, a hivatalos lap után, nagy k­ edrétben úgy, hogy t. előfizetőink azokat, ha tetszik, külön füzetekbe köttethetik össze. ^ Budapest, június 11-kén. Úgy hiszszük, örvendetes h­írt hozunk t. olvasóink­nak, midőn hazafias örömmel hirdetjük, hogy a ma­gyar Akadémia munkálkodásait újból megkezdette. Az első kis gyűlés tegnap tartatott gróf Andrássy György úr elnöklete alatt, ki azt rövid, lelkesítő be­széddel nyitotta meg, mellyre a szép számmal össze­gyűlt akadémiai tagok részéről Toldy Ferencz t. titok­­nok úr válaszolt. Ezen megnyitó és köszönő beszédek után ugyancsak a t. titoknok úr felolvasá a bizottmányi ülések jegyző­könyveit f. évi martius és május hónapokról, majd egy visszapillantást az Akadémiának munkálkodásba 1848 és 1849-ben. Amabból szomorúan értettük különösen az Akadémia finánczügyeinek igen kedvezőtlen állását ; imebből, hogy azon viharok között is, mellyek hazánk felett az említett két évben elvonulának, az Akadémia összesen 45 kis gyűlést tartott, mellyekben a tagok többjei dicsérendő jelét adák lankadatlan munkásságuknak; s hogy a társaság folyvást fentartotta közlekedéseit a k. bajor és kir. porosz Akadémiákkal. A nagy szótár ügyéről annyi jutott tudomásunkra, hogy azon szomorú sors miatt, melly az említett viha­rok közben azon férfiút érte, ki annak készítésével megbízatott, a szótár az I. betűnél tovább nem halad­hatott ! A kis gyűlések ezentúl rendesen úgy fognak megtar­tatni, mint szoktak volt 1848—diki martius előtt. Azon tekintetből, hogy a mathematikai osztály helyben levő r. tagjai igen csekély számra (Győri és Vállas urakra) apadtak le, s hogy a törvény­tudományi osztály mun­kaköre a jelen új szervezési viszonyok közt szűkebb határok közé lön szorítva. t. titoknok úr előadása foly­tán egyhangúlag határoztatott, hogy a mathematikai osztály a természettudományival, s a törvénytudomá­nyi a philosophiaival egyesülve tartsák üléseiket. Jövő hétfőn még egy kis gyűlés fogván tartatni, azontúl a tagok szokott osztályülésekben fognak ösz­­szejöni. Az ülés folyta közben két füzet osztatott szét a ta­gok között: „Utasítás a magyar akadémiai könyvtár tisztviselői számára.“ és „Reguly Antal s a finn-ma­gyar kérdés. írta Toldy Ferencz.“ Érdekes ismertetése R. tisztelt hazánkfia éjszak-keleti hosszas utazásinak, külön lenyomatva a Reguly-Albumból. Ez rövid vázlata az Akadémia tegnapi kis gyűlé­sének. Valódi hazafiúi örömmel üdvözöljük a m. Akadémiát munkássága ezen új küszöbén; s midőn ezt teszszük, lehetlen hálás köszönetü­nket nem nyilvánítnunk gróf Andrássy György úrnak, ki közbenjárása által lehe­tővé tette, hogy ezen tudományos testület újból felfog­hatta teendői fonalát a jelen kivételes állapotban is. De lehetlen szinte hálás elismeréssel nem emlékeznünk le. Geringer cs. teljhaz, biztos, és az illető miniszter urak­ról , kik nemzetiségünk egyik leghatalm­asb emeltyűje — nyelvünk—művelésének ezen szent hajlékát újból megnyittatni rendelvén, ezáltal kétségtelen jelét adák az alkotmány megtestesítésére irányzott szándékuknak, és megnyugtattak sok csüggedő keblet, melly nemzeti nyelvünk jövő sorsa iránt aggodalmakkal telék el. Ennyit ezúttal rövid jelentésképen. Legközelebb el­­mondandjuk véleményünket a m. Akadémia mai hiva­tása iránt, s a felett: mit és mennyit várhat a haza ezen intézetünktől jövőre? LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. I. , Bécs, jun. 6-kán. A nyár küszöbén állunk, a lép nyo­masztó, s a­kit a hosszú téli pihenés egészen el nem bénított, az kifelé kívánkozik — a szabadba ! Csak kettő az, kinek nem illatozik a virág, kinek nem zöldül a bokor, kinek nem csattog a csalogány, s e kettő: a diplomata és a journalista. Mind­kettő éber szemmel lesi a világgép mozgását, s néha néha egyet fordít e vagy ama keréken. A diplomaták és journalisták azok, kik most is csaknem kizárólag foglalkoznak a varsói confe­­rentiával, míg a tulajdonképeni nép közönyösen nézi a diplo­­matia fejtörését. Sajátságos tünemény az, — s az utóbbi két év alatt gyakrabban mutatkozott, mint valaha, — hogy a nép, akár öntudatosan, akár ösztönszerüleg, csak olly események iránt viseltetik érdekkel, mellyek saját keblében gyökereznek, saját lelkéből indultak ki; innen lett, hogy a frankfurti parla­ment annyi rokonszenv­, az erfurti annyi közönyösségre talált, hogy a mostani franczia nemzeti gyű­lés sokkal kevesebb rész­vétnek örvend a nép között, mint az 1848-ki alkotmányozó gyűlés; innen van, hogy a varsói conferentia érdeket sehogy sem tud ébreszteni, habár állítani lehet, hogy e tanácskozm­ány az utóbbi évek legjelentékenyebb eseménye, mellynek követ­kezményei tán még a következő évtizedbe is át fognak nyúlni. Ha azt kérdik ön olvasói: mi határoztatott e conferentián? — aligha adhatnánk kielégítő feleletet, még rendesen jól értesült személyek is csak annyit tudnak, hogy az orosz czár erélye­sen oda nyilatkozott, miszerint e perc­ben Ausztria és Po­roszország közti háborúnál nagyobb balfogás már nem tör­ténhetnék, s hogy nyíltan kimondá, minő helyzetet foglaland el Oroszb­an, ha Ausztria e háborút előidézné. Ez utóbbi nyi­latkozat, mint mondatik, igen kellemetlenül hatott Schwar­zenberg­iy miniszterelnökünkre. Ezenkívül még Magyarhon jövendő viszonyáról is lett volna szó. Ausztria tehát két te­kintetben volt érdekelve e conferentiánál: egy bel- és egy külpolitikai kérdéssel. Az utóbbi tán nem olly komoly, mint a minőnek látszik, s nem hihető, hogy akár Osztrákhan, akár Poroszország szándékában állana, a kölcsönös egyetértést csak egyetlen perezre is háborítani. Ha e két hatalom közt sok a szétágazó érdek, mindenesetre még több az összeegyező. Ki futólagos pillanatot vet a földabroszra, látni fogja, hogy e két állodalomnak együtt kell hatnia, s legszorosabban egyesülnie, ha a kelet s nyugat egymás ellen törő, s előbbutóbb öszve is ütközendő elemei által fetiportatni nem kíván. Ez teszi szük­ségessé e két állomány egyességét, nem pedig — mint az Oester. Correspondent mondja — a porosz király ellen me­rényleti gyilkolási kísérlet, mellyben a nevezett miniszteri közlöny újólagos intést lát, hogy a kormányok összetett vál­lal a demokratia kiirtására hassanak. Mintha egy megbolon­dult katona vétkes tettet nem követhetne el a­nélkül, hogy a demokratia annak indoka volna ! De térjünk ismét a varsói conferentiára! Meglehet, hogy Magyarhon dolgaira is került a szó, de hogy ezek hivatalos tanácskozás tárgyát képezték, nem hihe­tő. — Ausztria belügyeire nézve legkisebb befolyást sem en­gedhet Oroszországnak; ennek oka kézzelfogható. Oroszhon absolutistikus értelemben kormányoztatik; szükséges-e az ot­tani nép műveletlenségénél fogva e rendszer vagy nem ? ide nem tartozik. Annyi bizonyos, hogy Oroszország saját tőszom­szédságából mindazt el akarja távoztatni, mi idővel a muszka nép elméjébe is átszivárogván, a mostani rendszert, ha meg nem buktatná is, legalább veszélybe ejthetné. Oroszhon nem tűrhette, hogy népe egy törvényes fejedelme ellen fölkelő nemzetet győzni lásson, s azért önérdekében cselekvők, midőn Magyarhonban interveniált, — de egy alkotmányos Ausztriá­ban sem látand igen kellemes szomszédot, s utat módot keres e veszély elhárítására. Helybeli lapok azt írták, hogy néhány magyar főnemes a muszka czár közbenjárását kérte meg, hogy a magyar aristokratia régi jogainak legalább részleges birtokába helyeztessék vissza, s hogy a czár e közbenjárást megígérte. Az egész dolog bizony nem olly igen valószínűt- A FESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A TARDI-HÁZ. Eredeti beszélt/ *) írta E * * * Folytatás. Sötét palástjával leszállott az éj, és homálya elboríta Klárika szemei elöl az apai házat. A lelkész hívta meg szerény haj­lékába a siró két testvért, a­hol őket, mint gyermekeit fogadta a jámbor ősz neje. A pap udvarára hordta becsülettel mind azt, mit a tűz elöl megmenthetett, saját életének koczkáz­­tatásával a derék tardi nép. Nem volt a falunak tán egy haja­­d­ona, ki Klárikának valamit nem hozott volna ajándékul. „Ke­gyed tanított meg minket hímet varrni, s hogy kötni jól tudunk, ennek köszönhetjük; szívesen megosztjuk szegény gazda­ságunk azzal , ki hozzánk mindig jószivü volt.“ Ekként szól­tak ők a szép magyar leányok, kik a huszárnak szive örö­mére pántlikát és kendőt tűztek a dolmányra. A bárót s még egy pár elfogott legényt szekérre ültetők a huszárok. A szekereket s a tomboló paripákon ülő huszárokat a nép állta körül. A vitézek, közszemlélöket folytatandók, in­dulásra sítték a kocsist s búcsúra nyújtók kezeiket, midőn a jegyző udvarára veritékes arczczal futott be egy zsellér. — No mi baj van János? kérdé a lihegő atyafit a jegyző. — Hát csak azt jelentem, megkövetem szépen, felesé a kérdett, hogy a­mint a tűz után haza takarodtam, édes anyám­asszony felküldött a padra *­, hogy kaparnék össze egy kis szénamorvát. — Csak röviden János, mond a jegyző; a vitéz uraknak sietős utjok van. — Megkövetem szépen nótárus uramat, hát a mint fel­akarok a padra menni, észreveszem, hogy a lajtorja sehol sincs. Tán Gergely sógor vitte őt, gondolom, de Gergely sógor váltig állítja, hogy biz ő nem látta. — Beh sok szóval jár kend , atyafi, a lelkét, szólott közbe nyugtalanul a huszárok egyike. Hát meglelte-e kend aztán a lajtorját? — De hogy leltem uram , se hire se hamva , majd megett a méreg. — Hát miért nem kért kend egyet kölcsön ? kérdé egy ősz ember. — Úgy is tettem bátya. György komám, az Isten áldja meg idadra az egyik lajtorját. — Aztán felment kend a padra morvát szedni; folytató a jegyző, hogy a beszéd végét siettesse. — Úgy van, tisztelem a lássan; de a mint felértem, majd nem hanyatt estem ; csak gondolják kentek, a padlás végében, ép a kémény mellett, a sarjába búvá hortyogott egy horvát. — Hát miért nem hozta őt el bátya, adtál ? kérdé negéde­sen az előbbi huszár. — Mit gondol vitéz uram, hát ha meglett volna! — Hiszen aludt sógor, kötekedek vele egy csintalan legény. — Hát ha eddig minden tüskén-bokron túl van, jegyzé meg egy huszár. — Ne féljen figyelmed; rá húztam az ajtót s be is laka­­toltam, nálam van a kulcsa. — Egyikünk majd elmegy kenddel bátya s majd utánunk hozza a hortyogó vitézt, mond a legöregebb huszár; mi pedig megköszönjük szépen a szives ellátást s isten utalmába ajánl­juk kendteket. És ezzel sarkantyú közé vette tüzes paripáját s előre rúg­­tatott, mig két társa a szekér mellett lovagolt. A negyedik huszár János gazdával a falu vége felé tartott; nyomon kö­vette őket a tiszttartó , a jegyző és a nép. A mint János gazda hajlékához értek, körülvétete a hu­szár néhány felfegyverzett emberrel a lakot. Maga pedig fel­ment a padlás ajtajához és levette róla a kisded lakatot. Az ajtó felnyílt, de nem hallatszott már a horvát hortyogása. Visszatartott lélekzettel figyelt a nép, a huszár bedugta fejét, de szemei a sötétből mit sem vehettek ki, a padláson mély csend volt. —■ Ne menjen be, kérjük, vitéz uram, hátha a sötétből orozva törne kigyelmedre, kérek többen a nép közöl a bátor vitézt. — De a ki lelke van, itt csak nem maradhat, mond a nyalka huszár. — Add meg magad pogány! Semmi felelet, semmi nesz nem hallik.*) Értsd : padlás. .. •) Lásd PESTI NAPLÓ 70. 71. 72. 73 74. és 75-d. szám.

Next