Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-14 / 180. szám

várni a dolga miatt, hanem nesze fél marokkal, hadd lássuk az izit! — gazdázam meg szedd elő a sóárát a ládafiából. Kapni itt ott magyar sót is tizenöt-tizenhat krajczárért font­ját , mert a zsidó szinte messze földről hozza, azonkívül pe­dig minthogy csak egy maga a zsidó, úgy taksálja, a mint neki tetszik. Hej pedig de keservesen esik ezt a főtt sót falni, de még a magyar só is megkínáltatja ám magát szép tizenhat krajczár­ért ! Hisz a boldogabb világban tizenegy krajczárért is meg­nyalta az ember a tenyerét a­hol sóhoz markolt vele, pedig akkor a pénznek is nagyobb keletje volt. Nem is tudom én, hogy van az, hogy még a sónak is szű­kében vagyunk! hisz a bornak a szűkét, csak elnyögi az em­ber, mert ha volt, mit enni, egy ital víz is alácsúsztatja az utolsó falatot; de a só,.... a só !.. kell az embernek, kell a marhának, .... kenyérbe, levesbe egyiránt, pedig a sze­gény ember ha megtakarított is egy két krajczárt, mindig oda gondolt, jó lesz ez­ is sóra! Egy krajzár az igaz, nem nagy darab jószág, de sok kraj­­czárból telik ám a forint, — aztán mikor a hús árát csak egy krajczárral ugratják feljebb, könyökölhet a mészáros a szék­ben, — többet hízhatnék abból a mi megmarad, mint a misel­­kel!... Ennyi az az egy krajczár ! A hús helyett kerekedik valami más, egy kis metélt, vagy egyéb tésztás étel, de a só helyett nem mondhatom: nesze ka­por ! hanem eredj, aztán vedd a hol, meg a hogy kapod. És ha tegnap Mózses gazda adta öt garasért, ma meg adja tizen­hat-tizenhét krajczárért, és ha nem tetszik ? két krajczárért fusson az ember a városra. Aztán mennyi bajunk van ezzel a pénzváltozással, most egyik, majd meg a másik bankónak telik ki az ideje, aztán ha ma még jár, és el nem veszem , mert attól tartok, hogy holna­pig nem tudok kiadni rajt, akkor majd akadnak bíróra; ha pe­dig elveszem , vagy rajtam vesz, vagy kénytelen vagyok ve­le, hogy a Mózsesnek fele azért adtam, mert annak van már ollyan lyuka, a­hol kiad rajta. Bizony, bizony furcsa világot élünk, csak még azt meg ne érjük, a­mi a tabi vásáron történt, hogy egy legényke egy csomó bottal járkálván a vásárban, mindig azt kiabálta: botot annak, a­kinek pénze van ! Napról napra újabbat él meg az ember, pedig ezelőtt, ti­zenöt esztendővel, mikor nálunk egy anglus fúróval ásott ku­tat , annál láttam legelőször ollyan taplót, hogy a csizma tal­pán végig rántotta , aztán jobbot vetett, no már akkor meg­esküdtem volna, hogy már esztendeig sem tart a világ, pedig azóta már pipaszár nélkül is dohányoznak az emberek. Elképzelem előre, mit mindent látok majd Pesten, mert oda szeretnék menni, ha az isten életemnek kedvez, most az egy­szer jó módjával megtehetem az utat, mert egy salitromos komám van, az Budára viszen salitromot, én meg visszajö­vőben sót hozok,­­ azért úgy gondoltuk, hogy majd össze­fogunk , ő a nyerges lovát fogja be, én meg a rudast. Szja, csak megtanulja az ember azt a kurtább gazdaságot, különben összemegyünk lassan kint, mint a tatai szűr! Most jut eszembe még, hogy ivás után kellene látni, pedig ide hozzánk ide oda két nap járó a város, a­hol a passust ad­ják , pedig i­lyen drága időben sokat elcsavarog az ember két napban, mikor napszámost sem lehet kapni, aztán még ha ké­sőbb eső talál esni, drága két nap lesz az ! már ugyan miért nem kaphatná az ember idább azt az írást, hát nem érne rá megírni az a szolgabíró? No, de ha nem úgy van, hát nincs úgy! PARRAG, Paris , oct. 5.­­* Berlini collegám úgy látszik , megijedt attól, hogy na­gyon is roszszul gondolkozott a porosz kormány felől; attól tart, hogy pessimisticus jóslata nem talál beteljesülni. Legyen nyu­godt Radowitz úr, és diplomatikai jegyzetei daczára a porosz kabinet semmit sem fog elkövetni társam meghazudtolására. Csak várjon nyugodtan, mindenképen igazság a leend. És vár­jon mit tehetne Poroszország? Opponál? ezt Ausztria is teszi, nem ismeri el a diaetát? Ausztria nem ismeri el az Uniót. A diaeta nem kell a népnek, az Unió sem kell a népnek, de még azonkívül a kormányoknak sem. Kire tart számot Porosz­­ország ? Az Unió kormányai egy része úgy is elpártolt tőle, a többi majd követendi példáját. Katonára nem appellálhat, mert a német népre nem appellálhat, mert arra nem is akar appellálni; az egész differentia tehát nem egyéb, egy igen mu­latságos házi vígjátéknál. Igaz, hogy a diplomatának igen ké­­nyelm­etlenül esik, hogy Németország két leghatalmasabb ka­binetje illy criticus időpontban nem ért tökéletesen egyet, de higgye meg, a diplomatia módot fog találni arra, hogy ne a két kormány fizesse a színdarab költségeit. Hesszen-Kasszel­­ben megkezdték a tánczot; ott nem sükerült­ a hesszen­­basszeli nép józanságán megtöretett Rassenpflug ravaszsága. Most Hesszen-Darmstadtban újra megkísérti szerencséjét a fáradhatlan diplomatia; ha ott sem sükerül, majd másuvá fordulandnak. A födolog t. i. ez : egy kis ernentet idézni elő valahol Németországban, vagy csak valami nevezetesebb agi­­tatiót, hogy Poroszországnak a várva várt ürügy ne hibázzék becsületes capitulatióra. Poroszországnak hazafias királya akart volna ugyan kilépni a síkra, szeretett Németországáért, úgy­mint 1848-diki mártziusban élére akart állani; de a dema­gógia , a socialismus, communismus, és Isten tudja, hány meg hány ismus újra fölemeli letiport fejét, és a társaság, a rend érdekében Poroszország kormánya átlátja, hogy illy idő­ben mindenek felett, a kormányoknak jó egyetértésben kell lenniük, és tehát... éljen a Bundestag! — Ha a német nép pedig olly makacs, hogy a Hassenflugok kelepczéjébe, egy­általában nem akar esni, akkor Oroszország, Anglia és Fran­­cziaország segedelmével, lassan és csendesen, a­nélkül, hogy fájdalmat okoznának valakinek, megint a régi vágásba fogják vinni a dolgot. Én a Bundestagon kívül nem látok jelent Né­metországban .... a messzebb jövő mit fog hozni, ezt Isten tudja. Bonaparte Lajos is édesebb nótákat kezd húzni, az egyik olympikai körmét levágatta, azt gondolván, hogy annak ide­jére úgy is újra meg lesz nőve, Véron doctor ur, a híres Ve­ron, ki miután az operát igazgatta olly dicsőségesen, most Francziaország kormányát ragadta meg, kivált mióta tanítója Thiers ur Németországban tartózkodott. Véron ur — mond­juk — saját keze írásával biztosítja Európát, hogy Napoleon Lajos nem akar státuscsinyt csinálni. A csintalan­­ Bonaparte úr nem akar 18. Brumairt csinálni, nem is akarja az egész világot meghódítani. Véron úrnak mind­ezt tudnia kell, mert Véron „csak föltételesen támogatja az elnököt.“ A feltétel az, hogy Bonaparte Lajos úr megkímélni köteles Véron úr gyenge idegeit, és felhagy minden statuscsiny utáni törekedéseivel. De azért hogy új nótát danol a Constitutionnel, a régi Ca­ira tout seul-féle kedvencz dalát még nem felejtette el egészen, sőt azt reményli, hogy a törvényhozó testület Bonaparte Lajos szerénységét és jóságát megjutalmazandó, önkénytesen fogja meghosszabbítani elnökségét. Isten úgy segéljen, hogy nem az én hibám, ha a mostani franczia politika olly gyakran komikai történetecskéket juttat eszembe, de a Constitutionnel önkénytelenül a bécsi Scholtzra emlékeztet. Feltette magá­ban , hogy nem megy többé a korcsmába, és midőn a csábító borezégér alatt jár, csak behúzza varászerővel, de a férfi diadalmasan ellentáll­ó impavidum ferient bimnne. Csakhogy ezen antik állhatatosság annyira megindította szívét, hogy hős tette megjutalmazására egy másik korcsmába betoppant. Rendesen jól informáltak azt mondják, és Girardin Emil is azon nézeten van, hogy az elnök maga semmiféle kezde­ményt nem fog tenni a nemzeti gyűlés előtt hatalma meg­hosszabbítására. Úgy akarná elintézni a dolgot, hogy látszó hozzájárulása nélkül, a törvényhozók kénytelenek legyenek el­be jöni. Mi módon reméli ezt kieszközölhetőnek , azt nem tudom , de meg kell vallani, hogy tökéletesen előnyére szol­gál, ha sorsát az Assamblée pártjaiéhoz köti. Igaz, hogy most egyelőre nem igen lesz többsége a törvényhozó házban, de ez nem legyőzhetlen nehézség, és azt is hozzá kell adnunk, hogy a szerencse neki még mindeddig kedvezett. Mit már több hetek előtt megírtam volt, hogy t. i. a legiti­misták hadjáratukat a kamarában, a választó törvénynyel nyi­­tandják meg, ez mindinkább valószínűbbé válik. Az illetők orgánumai már érintgetik e tárgyat, és mentik magukat, hogy barátaik májusban az általános szavazat ellen dolgoztak. Az Opinion publique szeretetreméltó naivsággal bevallja, hogy az egész csak boszúból történt a megjavíthatlan választók el­len. Azaz, mert ezek nem akartak legitimistát küldeni a tör­vényhozó házba, azt mondták nekik : jövőre épen nem fogtok választani. Ez minden­esetre szép politika; úgy tesznek a nép­pel, mint a gyermekkel; a­kinek a leves nem kell, az nem kap semmit. Aztán­­­­gy folytatja az érintett lap, az egész csak kísérlet volt, és minthogy az experimentum rosszul sült ki, megint a régi után vágyódnak. Eddig csak a választó törvényt bánják meg a legitimisták, nemsokára a mostani sajtótörvényt is lesz alkalmuk megbánni. Az utolsó napokban a Corsaire, és Assamblée nationale, a reactio fő oszlopának egyik száma tiltatott el, és az Opinion publique a törvényszék el­be idéztetett. Mind a három lap kevés bonapartikus rokonszenvei miatt. Ezek az urak tapsol­tak, midőn a kormány a demokrat lapokat megbuktatta számos üldözései által; most saját bőrükön tanulhatják megbecsülni remekművek érdemeit. Ha azt mondom , hogy a katonai szemlék csak folynak ví­gan , a jó champagni borral együtt, mindent megmondtam, a­mit politikai apadásunk tudnivalót nyújt. Majd lesz érdekes hadd el hadd a törvényhozó atyák hazajövetelekor. Berlin, october 8-kán. Tí A Siadowitzféle lárma félig elhallgatott már, s csak ott ne­veztetik, hol állásával összeköttetett dolgokról vagyon szó, de főképen, mivel háttérbe nyomatik most, Németországban min­den, a roppantul érdekes hessteni történet által, még a sze­gény holsteiniakról is feledkezünk mindamellett, hogy ritka kitartással harczolnak, de örömmel fordul a német jelenleg Hesszen felé, mert csak ott tanulhat valamit, ottan elégítheti ki nagy tudásvágyát. Szemeink csak oda fordítvák, hol az élet legvalódibb iróniáját látjuk, s ollykor ollykor jó kedvünkben el is nevetjük magunkat, kívánva, hogy komolyabb fordulatot a dolog ne vegyen. Nemde sajátságos szép gondolat, hogy a hesszeni kormány végrehajtó erejének fő­ személyei, mind meg­betegednek ? Bauer tábornok az első volt dementijával. Rög­tön beteges lett. Utána öt más nagy férfi, s íme a tisztelt öreg Haynau a hatodik a körben, s kezeiből alkalmasint más vala­ki lesz kénytelen a vesszőt átvenni. Reményijük, hogy az egész hassenpu­ngi párt le fog betegedni, jobb gondolatokat szülendő, mint egészséges állapotban. A levelezők most igen zavarodott állapotban vagynak. Íté­letük leírásával, illyen bonyolódott — ha egyszerűnek is lát­szó — dologban, mint a hesszeni, p. o. mi szemünk előtt min­denkor ezen ítélet lebegett: a nagyok nem fogják egymást bántani apróságok miatt; mint láthatjuk a porosz király leve­léből is a választó herczeghez, más részről meg kell vallanunk, hogy másképen minisztériumunk nem is léphet fel, t. i. diplo­matikai szempontból, minthogy politikája legelső szabályához tartozik , minden kihívást elkerülni, .. de ha mások átlépen­­dik a határt, akarata nélkül, ő is át fog lépni. — s akkor va­lóban megtörténhetnék, hogy nolens, volens, az alkotmányos­ság védőjévé állami fél. — Ez mind megtörténhetik, hanem mi azért még­is zavarodásban volnánk, — ha ebbeli hiszékeny­ségünket okokkal kellene bebizonyítanunk, — mert ezer jó okokat hozhatnánk fel ellene, szotta az itteni egész jelenést, valamint a sírboltbelit is. Vala­mint a négy első felvonásban Lemlvai játékát teljesen elta­­láltnak, és mindenütt az ábrázolt érzelem növekedő szenve­délyességéhez mértnek tartjuk, úgy a költő értelmében vél­jük tenni azt, hogy az utolsó felvonásbeli jelenéseket azon hi­deg gúnynyal, nyugott határozottsággal, s a sors elleni szilárd daczczal adja, mellyet szerepének szavai követelnek. Ugyanez utolsó felvonás sirboltbeli jelenésében, miként az színpadunkon adatik, kell még némi viszásságra figyelmeztet­nünk. Midőn Romeo az őt megtámadó Parist megöli e szavakkal ,,Hadd lássam arczát,“ fáklyát vesz kezébe s igy ismer Párisra. Utóbb a sírboltba lő Lőrincz, s minden fáklya nélkül megismeri Párist és Rómeót. Ebből az következnék, hogy a sírboltban egyszer olly sötét van, hogy csak szembe világított fáklyával lehet az embert megismerni, máskor ismét olly világos, hogy a megismerés a fáklyának közel ki­használása nélkül rögtön egész könnyűséggel történhetik. Ez ellenmondás elhárítására egyik mód volna, ha Lőrincz fáklyával vagy lámpával érkez­nek a sírboltba, mellynek használása által ismerné meg ő is a holttesteket. Ez azonban felesleges, s miután a sírbolt bejá­rásánál fáklya ég, felesleges az is, hogy Romeo a meghalt Parisnak szemébe világítson. Helyesben véljük a költő szándé­kát következőleg magyarázni: Romeo magába fojtott szen­vedéllyel érkezvén a sírboltba, saját fájdalmán, és véghez viendő tettén kívül mindennel, a mi körüle van, mit sem gon­dol, így nem gondol azzal is, ki az, a­ki öt föltett szándékában gá­­tolni akarja, mert ingereltetik, párbajra kel Párissal, s a nélkül, hogy a mindenek felett magával elfoglaltnak, eszébe jutna vizs­gálni, ki e megtámadó, leszúrja őt, egyedül, mert szándéka vég­hezvitelében gátoltatik általa. Midőn a meghaló Páris azon kérelmet nyilvánítja, hogy fektesse őt Julia mellé, csak ekkor ébred lelkében kíváncsiság, a megöltnek kilétét tudni, s ezt megtudja egyedül az által, hogy közelebbről szemébe néz, a nélkül, hogy erre fáklyavilágitást használnia szükséges volna, I­lykép cselekvésében lelki állapotának psychologiai rajzolása­­ fekszik. Oct. 8. MACBETH, opera 4 szakaszban, irta 7 — fordítot­ta Egressi Béni, zenéje Verdi­től. — De la Grange assz., ki (köztetszés közt, mint mindenkor) lady Macbeth szerepében mint vendég lépett föl, azért is méltányló köszönetet érdemel, hogy jeles előadása által a közönséggel közelebbről ismertet­te s megkedveltette ez operát, melly nálunk nem a legnagyobb népszerűséggel bir, mind a mellett, hogy egyike a legjobbak­nak azok közül, mellyek színpadunkon megfordulnak. Oct. 9. MARQUIS BRUMON, eredeti drama 4 llv., elöjá-»­lókkal 1 llv., irta Dobsa Lajos. — A drámabiráló választmány, elé, az eredeti darabok megítélésében, a „színpadi hatás“ el­ve van tűzve vezérelvül. Mi rosszalluk ezen, csupán külsősé­gekre, s tartalom nélküli ürességre vezető elvet, és roszalni fogjuk mindenkor... Azon eredeti színművek közöl, mellyek színpadunkon megfordultak, alig ismerünk a jelenen kívül mást, mellynek egész szerkezete bővebben tanusitná, miszerint ben­ne a mondott elvnek megfelelni volt a szerző legfőbb törek­vése. Az eredmény mutatja, mit tesz a színpadi hatás kere­sése a költői hatás elhanyagolása mellett. — Hogy e színmű másodszor is ism­ételtetett, ezt elhibázott lépésnek tartjuk, azért, mert csak olly darabokat szabad előszöri nem tetszés esetében másodszor is közönség elé vinni, mellyek éplelküek, de testükben hibásak, vagyis­ mellyekben beltartalék van, de mellynek élvezetéhez hibás külszerkezet miatt a közönség egykönnyen el nem juthatott; hol e belbecs, a költői tartalék hiányzik, s a színpadi hatásra számolt külső első ízben, nem bírt érdeket gerjeszteni, ott az ismétlés minden helyes számo­lás nélkül történik, mert épen ezen színpadi hatás az, melly, ha van, első alkalommal mindjárt czélt ér, s ha nincs, belbecs hiányában, ismétlés által soha elő nem idéztethetik. Oct. 10. HUNYADI LÁSZLÓ, eredeti opera 4 szakaszban, írta Egressi A., zenéjét Erkel Ferencz. De la Grange assz. mint vendég Erzsébet szerepében. Oct. 11. Először: MOJROUD et COMP., vígjáték 1 llv., irta­­ Bayard és Devorme, ford. Bulyovszkiné. — Színpadi hatásra­­ számolt kis vígjáték, s mint illyen , czéljának jól megfelel; bár sem jellemfestést nem találunk benne, sem az életet csak mindennapi felfogással sem ismerteti valamelly érdekes olda­láról, sőt még csak helyzeteiben is alig hoz valami újat, mit színpadon már ne láttunk volna, de az ismert helyzetek olly ügyes szerkezettel vannak benne összeállítva, a mulatságos­­jelenések olly sűrűn követik egymást, hogy az egész kis mű­vet folyvást élénk érdekkel és jó kedvvel lehet végig nézni. Blanchet nevű úr nőül vett egy özvegynőt, ki daczos szeszé­lyeivel és uralkodási vágyával őt a legszigorúbb módon tartja papucs alatt. A nőnek azonban első férje, kit ő Amerikában elhaltnak állít, nem halt meg, hanem visszaérkezik, s pénz­ügyben Blanchethez jő. Itt épen házi per foly a férj és nő közt Victor szerelme s házassága miatt, ki Blanchet asszonynak és ezen első férjnek (Boninnek) gyermeke. A nőnek, ki uj férje s a világ előtt folyvást valódi özvegynő akar maradni, emiatti zavarai, s a Victor miatti bonyodalmak teszik a mulatságos vígjátékocska tartalmát, melly mind végig élénk menetű, mig Bonin egykori nejét rá bírja , hogy Victor szerelmében és házasságában megegyezzék. . . Bár az efféle, pusztán szín­padi hatásra számolt, darabok igen harmad rangú helyet fog­lalnak el a színművek világában, mind azáltal ha olly ügyes­séggel szerkesztetnek, mint a szóban forgó vígjáték, mindig kedves szerzeményül szolgálnak a színházi igazgatóságoknak s szintolly kedves mulatságul a közönségnek. Ajánljuk az olly íróknak, kik működésük czéljául, felsőbb tekintetek mellez­­tével, szinte a színpadi hatást tűzték ki, az efféle darabok szerkezetének szorgalmas tanulását. — Ezt követte „A JÓS,“ regényes ballet 3 flv., szerzette Campilli balletmester; zenéjét több zeneszerző műveiből szerkesztették Doppler és Ellenbogen nemzeti színházi zene­kari tagok. — Königsbaum Armin, Abeles tánczmester tanít­ványa, igen kis fiú, mint műkedvelő „komoly magyar m­agán­­tánczban“ lépett föl, és megtapsoltatott. Oct. 12. PRÓFÉTA, opera 5 flv., irta Seribe, ford. Eg­ressi J. és Szerdahelyi; zenéjét szerzette Meyerbeer. — De la Grange assz, mint vendég Fidel szerepében.

Next