Pesti Napló, 1852. május (3. évfolyam, 644–667. szám)
1852-05-04 / 646. szám
1852 harmadik évi folyam. 646 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten Évnegyedre 5 f. — k. p. Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Kelevre 10 — „ „ | Évnegyedre 4 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a : „ _ számon kinti eladás is * 11 ” ” megszűnt. | **éyes szám 4 ,, »»PESTI MPLO. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyalé pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utéza Labért ház 8. Szerkesztési iroda: Uri-uicza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap elsejétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. Kedd, máj. s-en. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy hasábos petit-sora 4 p. smjával számittatik. A beigtatási s 10 p. kvnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajcárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalában Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Előfizetési fölhívás május és junius hónapokra. Az előfizetés elfogadtatik vidékre postán küldve 3 ft 20 krjával. — Budapesten házhoz küldve 2 ft 40 kr pengőben. TARTALOM: Telegrafi tudósítások. London. (Az aranyműves-társulat lakomája. Az aranyfölfedezések. Olcsó kenyér. Az Orleans-család pere. Rosas). Lapszemle. Fővárosi élet. Vidéki élet. (Szombathely. Vegyesek). Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Külföld. (Francziaország. Nagybritannia. Németország. Dánia. Németalföld- Olaszország. Spanyolország. Egyiptom. Amerika). Legujabb. (Páris). Vegyesek. (A görög betűk kiejtése ügyében.—Nemzeti színház. — Börze. — Dunavízállás.) Mu tár. (A vardoniták. Eredeti novella Jókai Mórtól). Budapest, máj. 4-én TELEGRÁFI TUDÓSÍTÁSOK London, máj. 1.• A mai alsóházi ülésben d’Israeli miniszter a britt pénzügyekről tett előterjesztéséhez azon nyilatkozatot csatolta, hogy ő a parliamentnek az utóbbi évek alatt követett politikájában nem találhat okot a beviteli vámok visszaállítására. Az ő javaslata a jövedelem és vagyonadónak egy évi időközres megújítását czélozza. Wood , Slume, Baring, Gladstone, Bright és Labouchere parlamenti tagok a kormányindítvány mellett, Libthorp pedig ellene, nyilatkoznak. A kormány indítványa végre elfogadtatik. Turin, apr. 29. — A „Campana“ megcáfolja azon hírt, hogy a székeskáptalan Pinellinek a halotti szentségben részesítése végett tanácskozást tartott volna. Zara, apr. 27. — Omer basa, a seraskier, máj. 5-kére váratik Trebignebe. A niksichi és korniki raják fegyvereiket át akarják szolgáltatni. Athen, apr. 29. — A,.Trieszt. Ztg.“szerint Thamis Karatassos, a király adjutánsa, a complett hirek terjesztőivel egyetértés miatt rögtön elbocsáttatott. Burgas, apr. 19. Egy rablóbanda húsvétvasárnapon Carnabat város imádkozó zsidógyülekezetébe nyomult, s a jelenlevőket ékszereiktől 60 egész 70 ezer piaszter értékig megfosztó. Azután az erdőkbe vonták magukat a rablók , ott újabb gazságokat elkövetendők. London, april. 29. 22 A london-city kellő közepén, a világhírű postahivatalnak épen háta mögött emelkedik egy nagyszerű barna épület, melynek minden londoni „cockney“ vagyis járdataposó előtt ismeretes neve: Goldsmidtshall. Ezen dúsgazdag csarnokban a londoni aranyművesek legtiszteletreméltóbb társulata — the most respectable Company — minap pompás lakomát rendezett a magas tory-minisztérium, és félő arisztokratia tiszteletére. A londoni aranyművesek társulatát széltében azért nevezik „legtiszteletreméltóbbnak“, mert egy ritka tüneményű tulajdonnal bir, t. i. mert dúsgazdag; önök pedig tisztelt hazámfiai jól tudják, miszerint Angolhonban mindenkinek tiszteletreméltósága ugyanazon arányban csap fel, minő arányban pénztára öregbül, a sovereing-telen tehát, vagyis aránytalan erszényű ember életszerepe itt épenséggel nem a legvigabbak közé tartozik. Jellemző volt e lakoma azért, mivel minden sherrytoll pezsgő toaszt, mely mondatott, az auri sacra fames-féle ihlettségből meríttetett. A kegyes királynőnek első minisztere a többi közt mondá: ,,a forradalmak közt, melyeknek nemrég szemtanúi valánk, egynek sem volt oly hatása reánk , s egyikök sem lepett meg annyira minket, mint a földgömb némely részében nagy mennyiségben fölfedezése azon éreznek, mely kormányzatunk s világhatalmunknak egyik sine qua non conditio-ja, s melyen épen e legtiszteletreméltóbb társulat gyakorolja híres iparát. Ezen nemes érez néhány évvel ezelőtt még oly ritka tünemény, mainap mintegy isten intésére a földgömb több pontjain nagyban mutatkozik — ez, uraim, merem állmi, gyökeres reformok elébe vezetendi a státusok oeconomiáját. És valóban az Ural-, Kalifornia-, s Ausztráliából Angolhonba nagymennyiségbeni beszivárgása az aranynak, Angolhonban a kamatlábnak oly nevezetes csökkentését eszközli, hogy szükségkép az államadósságok kamatjainak, következőleg a direct s indirect adók leszállítását vonandja maga után. A legújabbi franczia financziális műtét, mely, mint tudjuk, az 5% állampapírok kamatjának 4(5 % leszállítását tárgyazza, teljes sükerüktét ugyancsak az imént érintett oknak köszönheti. Miért is itt általán hiszik, miszerint az angol consols-ok kamatjai, melylyek az 1844-dik évbeni conversio-jok ellenére alpak állanak , rövid időn leszállítandók lesznek. A parliament feloszlatásának előestén állván, a pártok meetingeznek. A mostani minisztérium, hogy többséget nyerhessen a tartandó követválasztásokban, eddigi politikai hite fokonkénti eltagadásához folyamodik. Tacitus róla mondaná: Omnia serviliter pro dominatione. Ugyanis párthívei s hírlapjai által hirdetgeti, de csak amúgy ildomosan s kéz alatt, hogy az olygarchia hozta gabnatörvényt eltörlő reformokat, melyek a magas tory-aristokrátiának daczára, olcsó kenyeret adnának az angol nemzet szegényebb részének , nem szándékolja megtámadni; pedig ismeretes dolog, hogy a torysmusnak egyik alapelve a nemzeti földészet vedlésének szmleges ürügye alatt, a kenyér egyedáruságát ismét kezére játszani a földbirtokos angol aristokratiának, vagyis, az olcsó búzabevitelt akadályozó védvámok által kényszerítni a szegény dolgozó népet, miszerint mindennapi kenyerét kirekesztőig csak a honi kevésszámú földbirtokos aristokratiától jó drágán vegye meg. A párisi elsőbírósági törvényszéknek , az Orleanscsalád jószágai elkobzását tárgyazó perben hozott ítélete, melyben a kormány ellenmondásának ellenére , kimondó illetőségét, roppant figyelmet gerjesztett mind a high-life salonaiban, mind a sajtóban, s általában helyeseltetik is ezen ítélet, melylyel egyébiránt a törvényszék függetlenségi öntudatát is bizonyíta be. A kevésbbé öntudatú bíróság előtt, Paillers Berryer urak, az Orleans-család ügyvédei nem szólhattak volna úgy szabadon, mint szólották, anélkül, hogy tüstént a törvényszéki tagok közöl valamellyike tollbicsakjával nem rohan vala ellenök. Az orleanscsalád „egy millió“ példányban szándékozik kinyomatni a kérdéses port, s e végett már 13 a sz. Pál templom melletti híres Paternoster Rowban székelő nem tudom melyik Publisher-rel, azaz kiadóval egyezést kötött. Nemde változnak az idők? boldogult Lajos Fülöp francziák királya mindent elkövetett, hogy elnyomhassa a szabad sajtót, s ő ártatlan benne, hogy terve nem siikerült. Derék fiai, fájlalván a szabad sajtó nem létét hónukban, folyamodnak az absolut szabadsági angol sajtóhoz , hogy védelmezhessék atyjuk jó hirét-nevét, s hogy kaphassák vissza Bonaparte Lajos úr által elkobzott örökségüket. Minden múlandó! Rosas úr Buenos Ayres kegyetlen ex-diktátora sokévi dühösködése után elvégre legyőzetett, s uralma tönkre menvén, és most Angolhonba érkezett két leányával. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A VARCHONITÁK. (Novella.) Irta Jókay Mór. Krisztus születése után ötszáznegyvenötödik évben egy addig ismeretlen része a világnak kezdé a historicusok figyelmét magára vonni. Egy mesés világrész, Ázsia belsejében , köröskörül kétezer mérföldnyi távolban minden tengerparttól, melynek magas hegyeiről a világ mind a négy részeiben lakók azt lárták, hogy ott a világ vége. E hegyek fehér ormai messze belátszanak China, Persia, India és Siberia határaiba, szétágazva hoszszú lánczolatban. A rómaiak nevezik Imaus-nak, a chinok Altai-nak, a persák Ke/hegy-nek. Ezek ama mesés „aranyhegyek,“ — „a földnek öve,“ melyek a pars mythologiában az istenség által érző idegekkel vannak ellátva, itt beszél isten a földdel, midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék az emberi bűnök terhe alatt, s tövisekkel, szárazsággal, viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn azt akarja, hogy édes éltető melegség terjedjen szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen az egész mosolygó világon. E hegyek talapzatában van azon roppant smaragdkő, melynek viszfényéből támad az égnek azurkék színe, így a pars mythologia. De nem arany és nem smaragd terem azon hegyek keblében, ereik gazdagsága vas; a vad Geoug nép, — a hogy e nevet görög classicusok szokták írni — e béretek legrégibb ura, vassal szokott innen kereskedni, — ha szabad igy neveznünk a háborút. Valami tatárfaj volt ez, fényűzésre, kényelemre épen úgy hajlandó, mint a hogy munkára nem; házait más épité, földjeit más mivelte, selymét, bíborát idegen ország terme, neki csak az elvevésre volt gondja; még fegyvereit is más kovácsolta; valami kóbor nomádfaj, melyet leigázott, volt arra kárhoztatva, hogy az Imaus hegyi vasbányákból előhozza a fegyvernek való érczet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon belőle. Ezek voltak a vardoniták, a legelvetettebb, a legszegényebb valamennyi rabszolgafaj között, melynek még csak joga sem volt az élethez, nem hogy örömei lettek volna benne. Asszonyai nem ismerték a piperét, férfiai a kényelmet, gyermekeik felnőtt korukig nem jártak ruhában, törvényeik, isteneik nem valának, hajlék, épület kényelme hírben sem létezett náluk, bornak és kenyérnek még nevét sem halták; ölhette őket, aki akarta, szabadon, mint más akármi vadat, kiket senki sem vesz számba. És mégis a vardoniták évről évre szaporodtak, és gyermekeik izmosaknak , életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek voltak , déleregek , erőteljesek, férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor náluk még csak öregségnek sem volt nevezhető, s ha nem volt is náluk vallás és világi törvény, de volt erkölcs-tisztaság. Egyszer egy vardonita nő geong vadászoktól üldöztetve, ölében vitt csecsemőjét elrejté a bokrok közé, s maga ellenkező irányban kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve, gyermekét megszabadítsa tőlük. A durva üldözők nem sokára lelőtték az anyát nyilaikkal, mint valami kártékony vadat, a csecsemő ott maradt a bokrok között. Hogy a keleti rege nem lopott eszméje a rómainak, arról eredete kezeskedik, az ismert világrészeken túl, hol Romának még nevét sem halják, egy vad, elnyomott, erdei közé szorított nép között ismételve jön Romulus és Romus regéje. Egy nőfarkas meghalld a csecsemő sírását s szoptatni kezdé azt. Ez időtől fogva kezdenek a farkasok mythoszi befolyással lenni a vardonitákkal rokon fajok eseményére. Mikor már a gyermek megerősödött s tudott futni és harapni, mint a többi kis farkasok, akkor ráakadtak nemzetebeli férfiak s magokkal vivék azt és átadva nejeiknek, azok felnevelek őt ember módra, s Bertezena nevet adtak neki. De benne volt már a fiúban a szabad vadállat teje, s midőn felnőtt és ifjúvá erősödék, s társaival együtt durva bőrkötényét maga elé kötve, a kovácsüllő előtt véré a szikrázó vasat, szikrázó gondolatok támadtak fejében. — Hát e fegyver nem volna olyan jó a mi kezünkben, mint azokéban, a kik ezt velünk készítetik ? — monda egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő társainak. — Hát azért készítünk mi lánczot és kardot, hogy az elsőt mi viseljük, a másikat ellenségeink ? Hát nincs jogunk nekünk megölni azt, aki bennünket öl ?s használni azt a vasat, melyet magunk élesítünk? Mit veszthetünk mi, ha vesztünk? Van nekünk valamink, a miért drága az élet? Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk faragta kardok ? Az ifjaknak tetszett a szó, a nők is bíztatták őket, s a vének még emlékeztek boldog rég elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak meséit regélték nekik. Ott körülfogták Bertezenát s áhítattal hallgatók szavait. — Testvérek, íme parancsolóink ismét kétszáz ezer font vasat ásattak ki velünk, hogy két hó leforgása alatt negyvenezer kardot kovácsoljunk belőle. Ez terhes munka nekünk, de én tanácsot mondok, miként segítsünk rajta. Ha negyvenezer kardot készítünk, minden kard leend öt fontos. Készítsünk csak tízezeret, de legyen mindegyik húsz fontos. Ez egyre megy, minden kard négygyel fog felérni, mert négynek a súlya lesz benne. A férfiak helybenhagyták a tanácsot, s mire a két hó lefolyt, elkészültek a húszfontos kardok. A geong sereg is megérkezik azokat átvenni. Büszke vezérük lóhátral beszélt a félmeztelen bőrkötényes vardonita rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett. — Te ősz kutya, monda egy kiszemelt vénnek, lépj elő, hadd beszéljek veled. — Ez itt vezérünk, első emberünk Bertezena, szólt az agg, az ifjúra mutatva. — Mit ? ti nektek vezértek van, kutyák ? mióta választanak a farkasok maguknak fejedelmet ? Mióta lehet valaki rabszolgák között legelső, a kik mindnyájan utolsók? Mióta mertek ti magatoknak neve- ikét adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek, holott mindnyájan egyenlők vagytok? — No tehet lépj elő te első kutya. Hol a negyvenezer kard ? Bertezena kinyujtá izmos karjait, melyek vastagok voltak, mint egy cserfa ág, fölemelé nagy büszke homlokát, hogy szinte oly magas volt gyalog, mint a tatár vezér lóháton, s elkezdő magyarázni a dolgot. — Dicső vezér, a kardok készen vannak, a kétszázezer font vasat mind kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket megjavítsuk, négy kardból készítünk egyet, húsz fontosat tizezeret, eként tízezer karddal annyi munkát lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel. A tatár oda volt bámulatában. — Te nagy kutya ? tréfálni akarsz velem ugye ? hogy igy beszélsz ? mutasd azt a kardot. Bertezena oda nyújta a nehéz pallost a tatárnak, ki amint egyet vágott vele a levegőben, kiejtette azt a kezéből, s dühösen támadt az ifjúra. — Te veszett állat, hát azt hiszed, hogy lehet harczolni ez idomtalan vassal ? — Azt majd mingyárt be is bizonyítom előtted, monda Bertezena, fölemelve a nehéz kardot, s könnyeden , mint egy palctát megforgatá azt a feje fölött , s azzal úgy hasította vele ketté a tatárt, hogy fele jobbra, fele balra hullott. Erre általános csataorditástól zendült meg az erdő; a varchonita ifjak fölkapták a fegyvereket, nem volt az nehéz az ő kezeiknek, de nehéz volt a tatárok fejének, igazán négy kardot ért mindenik, mert azon az egy nappon tízezer varchonita harczos negyvenezer geougot vert agyon az erdők közt. E naptól fogva nem készített a varchonita nép tánczot magának és kardot az idegennek. Bertezena lett fejedelmük, s a geoug nagy kán azon véve észre, hogy megszűnt az Imausnak ura lenni. Békét is hagyott a varchonitáknak, várva jobb időkre, mind addig, mig Bertezena egyik leányát megszeretve, azt nőül nem kérte. E vakmerőség haragra gerjesztő a nagy kánt; egy fegyverkovácsból lett fejedelem, kinek király korában sincsen mit enni, az ő leányára meri vetni szemeit! Ezt nem lehete boszulatlan hagyni. Rögtön fölülteté hadait, s kétszász ezer lovassal megindult Bertezena nőszülési kedvét elveendő. A vardoniták engedők őt hegyeik közé jönni, s mikor ott saját sokaságától nem birt mozogni, bezárták völgyszorosaikba, s egy tiz napig tartó harczban kiírták őt az utolsó emberig. Folytatjuk: LAPSZÁMLK. A Magyar Hírlap (máj. 4-dikes szám) dicsérettel szól az államigazgatásnak ama nemrég hozott bölcs és üdvös rendszabályáról, mely szerint az ausztriai nemzeti banknak papír- kibocsátási túlbuzgóságát mérséklendő, e végett az iparosoknak szánt bankhitelt jónak látta eddigi gyakorlati föltétlenségéből a szükségesség, czélszerűség és hasznosság korlátai közé szorítani vissza. — Mily nagy volt, úgymond, ennek következtében az ijedelem és aggodalom az iparos világban, de néhány nap elég voló, hogy az aggály hullámai lecsöndesedjenek, s a megfélemlített kedélyek megnyugodjanak s a józan gondolkozás a kormányrendszabály lehető jó eredményének hideg megvizsgálására vezettessék. A M. H. nem tartja normális vagy legalább czélszerű állapotnak azt, ha egyik néposztály a másiknak kegyétől függ, és ő csak akkor véli minden rétegzetek erőteljes és egészséges fölvirágzását — mi az állam közvetlen czélja és feladata — lehetségesnek, ha minden osztály a társadalomban , sőt minden egyén függetlenül, önmagából képes kifejteni azon erőt saját boldogulásához. Szerinte tehát okszerű és az állam czéljával öszhangzó állapot az , ha úgy az iparos , mint a földművelő , vagy bármely más szűkebb munkakörű osztály saját hitelintézetéből veheti a vállalataihoz szűk-