Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)

1853-10-14 / 1079. szám

res tengerészek, mint Parry, Ross, Franklin, Black, nem tudának megfejteni eddig, elvégre megoldatott: egy éjszak-nyugati út, Behrings David csatornáikon átvezető, immár lehetsé­gesnek találtatott. Csak meg­­kisértése vagy inkább kivitele ez utáni áthatolásnak éjszakról délre, a mi az egekig nyúló jégtorlatokkal talán évekig daczolni bátor szivet tetterőt igényel, _ van még hátra ! — E felfedezésről a tudósítást Phoenix hajónak e napokban visszatért kapitánya, ki a Frank­lint kereső expeditio számára élelmet szállított, hozá. Ugyancsak e hajóval érkezett a szinte elveszettnek hitt Investigator kutató hajónak hadnagya, valamint a Franklin keresésében életet áldozott Bellot franczia ha­jós halálhíre. A Times lemond a reményről: Franklint valaha megtalálhatni. Az angol bankjegyek, photograph által utánozhatók­­nak s csakugyan hamis nótáknak tapasztaltatván, ezen­túl sárgáspapiroson kék téntával fognak megjelenni. (Lapszemle.) A Wanderer oct. 12. számában a keleti krízis fölött elmélkedve , imigy szól: A Porta az utolsó órában még egyszer biztosítékot követelt a birodalom függetlenségére s a Dunafejedelemségek ki­ürítésére nézve. Meg fogja-e az európai diplomatia Tö­rökországnak most adhatni azt, mi 1815­ és 1841- ben lehetlenség volt? Ettől s csupán ezen eventualitástól függ ama remény, hogy a Porta hadüzenetét talán vissza fogja húzni. Minden tudósítás Konstantinápoly­ból, melyeket elfogulatlan levelezők közölnek, bizo­nyítja, hogy a Porta az újabb időben nagy hangon szól, hogy elhatározottság és erély lelkesítik végzéseit. Ele­inte Törökország harczi erejét, majd ismét diplomatájá­nak ügyességét becsülték érdemén alul, s határozni akartak sorsa fölött, részvéte nélkül. Ezen kifejtés ered­ménye jön, hogy Törökország önérzete a legfensőbb fokra csigáztatott, és ha a diplomat­a reményt ápol, hogy a harcz elkezdését megakasztja , úgy nagyobb s elhatározottabb részvétnek kellene a Porta mellett mu­tatkozni, mintsem eddig történt. A­zultán utolsó köve­telései mindenesetre igen komolyan vannak értve; többé nem a kiegyenlítési javaslatok elfogadása vagy megvál­toztatása forog szóban, hanem általános biztosítása Törökország jövőjének. Egyébiránt a Porta e követe­léseket kijelölte-e közelebbről, s miben állnak e bizto­sítások ? Mi ezt nem tudjuk — mond a Wanderer —, valamint azt sem tudjuk, mutatkozik-e az európai dip­lomatia hajlandónak, a dolgot ezen oldalról fogni fel. Ámde bizonyosnak látszik előttünk, hogy minden tö­rekvés és igyekezet, mely e pontot érintetlen hagyja, bármi fontosság tulajdonitassék is annak, a dolgok fo­lyamát s a végső elhatározást kevéssé fogja elősegíteni. Ő cs. kir. Fölségének Münchenben és Possenhofenben mulatósa, mikép eddig elhatározva van, nyolcz napig tartand. Ő cs. kir. Fensége József főherczeg Prágából Bécsbe érkezett. A Trieszt. org azon tudósításhoz , hogy Nemours­kg Bulgária­ és Oláhországba utazott, különféle alaptalan aggodalmakat csatol. A herczeg sept. elején Magyarország­ban a Coburg herczegi uradalomban volt, ■ 8-kán a ma­gyar korona megtaláltatásának hírére Orsovába utazott. Onnét, a gőzhajóra várva , háromnapi kirándulást tett a nevezett tartományokba , és september közepén ismét Bécsben volt. F. hó folytában tanácskozások kezdetnek egy a fiatal fegyenczek számára szolgáló korszerű letartóztatási és ja­vító intézet felállítását munkáló új egylet alapítása fölött, mely alkalommal minden az ezen egylet tételét, czélját és hatását illető kérdéspontok tárgyalás alá jövendnek. Jellacsics báró táborszá.­s horvátországi bán pd­.­i­-kén reggel Kőszegre utazott, jelenleendő amaz emlék fölszentelésén , mely ott az 184­9- d. évben megölt cs. kir. határőrök­ és horvátoknak állittatik. A „K. Zig“ imezt írja: Bizonyosnak mondják, hogy a két német nagyhatalmasság neutralitásuk szükséges­ségére nézve egymás közt megegyezett, s hozzá teszik, miszerint még csak az forog­jon, hogy Oroszország ré­szére a visszavonulást ném­ileg elfedezzék, miután a czármagassa Nesseirodeféle legújabb sürgönyöket élén­ken sajnálja. Oroszországban állítólag a végső pillana­tig azon meggyőződést táplálták, hogy az angol-fran­­czia szövetség megszakasztását kezökben tartják. Mi nem tudjuk mennyiben alaposak ezen állítások, de az orosz békeszeretetnek nem volnánk hajlandók föltétlen hitelt adni, mivel Oroszország már egy hosszabb halo­gatásból is különféle, magára nézve kedvező fordulato­kat várhat. Ausztria mindent elkövet , mennyiben Oroszországgal­ szövetsége csak megengedi, hogy a há­borút megakadályozza. A bécsi kabinet azért mindjárt a bécsi kiegyenlítési javaslat visszavettetése után egy új javaslatot dolgozott ki, melyben a Portától kívánt módosítások tekintetbe vétettek. Ezen újonnan formu­­lázott javaslat a nagy hatalmaknak egy felvilágosító jegyzékkel adatott át s azoknak beleegyezése köretett. Anglia nem adta hozzá megegyezését. Anglia javasla­tot ten­ul közös tanácskozások kezdésére. E tanácsko­zások már eddig.Bécsben alkalmasint folyamatban is lesznek. KÜLFÖLD. Németország. Bornin, octob. 8. A „Schies. Zig“ imezt írja : Az orosz császár jelenléte most természete­sen azon sarkpont, mely körül a politikai beszélgetések és elmélkedések az itteni fővárosban forognak. Ezen beszélgetések annyival élénkebb­ és hevesebbek, mivel a sajtó itteni közlönyei egy hozzájuk érkezett megintés folytán az orosz-török vita kérdést önálló vezérczikkek­­ben többé úgy­szólván nem is érintik. A hallgatagság eredménye azonban az orosz felfogásra nézve koránsem kedvező , mivel az itteni közvélemény, mely tudomás szerint a nagy tömegben az orosz felfogással ellentét­ben áll, az orosz-török ügyréli felfogásában szabad nyilvános röptének megakasztása által csak még inkább megszilárdul. Az itteni Vossi újság ez alkalommal Jar­­cke-nak egy mondatát emeli ki, mely így hangzik: „A sajtó mindig a már létező érzelmek symptomája, s nem gondolhatni hatást oly s­ó részéről, ki már egy vele öszhangzó, homogén közönséget nem talál. Nagy téve­dés azt hinni, hogy a sajtó teremti egyenesen a közvé­leményt. De a közvélemény az államhatalom puszta törvényei és parancsai által a világból ki nem irtható.“ Az itteni ,,I reuss. Hochenblatt“ arra emlékeztet, hogy az orosz kormány az ő első jegyzékeinek közzététele ál­tal a keleti kérdésben maga idézte elő az európai sajtó polémiáját, s itt tanúságul kiemeli a „Nord. Biene“ izgató czikkeit, Wjasinski herczeg költeményeit, s a moszkovai patriarchának az orosz lapokban kinyomta­tott szózatát, s ezt az orosz kormány, maga részéről mind megszenvedte. Francziaország, Pária, oct. 7. — A harczi aggo­dalmak napról napra nagyobbulnak , és a M­o­n­i­t­e­u­r hallgatása, mely a megnyugtató tudósításoktól tartóz­kodik, nem bír kielégítő hatással. Azonban itt tudni akar­ják, hogy a tegnapelőtti, St. Cloudban tartott miniszteri tanácsban, elhatároztatott, miszerint a nyugati hatalmak­nak Törökország részére leendő föllépése, Angliával egyetértőleg szabályoztassék, s hogy ennek alapja volna az általános háború kikerülése. Ennek következtében di­­plomatiai és katonai intézkedések történtek, azonban erre nézve az általános háború eventualitását sem hagy­ták figyelem nélkül. Ez azon körülmény következtében erősíttetik, hogy Canrobert tábornok valósággal pa­rancsnokává neveztetett egy 30,000 emberből álló tá­bornak. Ezen hadtest a római helyőrségből és azon erő­­sítvényekből fogna állani, melyek oda fognak menni. Az iderendelt seregek részint elhajóztak, és minden bi­zonnyal más időben ezen körülmény az európai kabine­tekre nézve összeütközés tárgya lenne, azonban most Európa, bármit mondjanak is ellenkezőleg , ostromálla­potban van, és ez alal minden megmagyarázható. A római hadsereg nagyobbításának kettős hordereje van: ha a diplomatiának sikerül a háborút Orosz- és Török­országra szorítani, akkor az Olaszországban kitörhető mozgalom lenyomására szolgáland; azonban ha általá­nos európai bonyodalom fejlődnék ki, a nyugati hatal­mak azt könnyen Európa más részei ellen alkal­mazhatnák. Egy német lap levelezője , ki a francziák császárnéját most közelebbről látta, midőn az északról visszatért, ezeket írja róla : „Én először látom a császárnét, és most is virág­füzérekkel szeretném halmozni, melyek fölött áthaladt, oly igéző­, oly szépnek tűnt föl előttem. Mindaz, mit e nő cso­­daszerű jelenségéről olvastam, hallottam — és pedig tudo­más szerint a francziák nem igen fösvények a dicsőítésben, ha nemzeti hiúság forog kérdésben — előttem tökéletes igaznak és valónak látszott. Mint született királynő ment át a hódolattal és nyájasan üdvözlő sorokon , arczán ki­­mondhatlan varázs ült, egész odaengedés­ és bizalommal, de mégis fensőséggel , mely tudattal bir azon fényes koroná­ról, melyet hordoz. Egyszerűig volt öltözve, mint ezer nő szokott naponkint öltözni, és mégis ezer közöl meg lehetne ismerni és mondani: ennek kell lenni, ez ő ! A császár vezette, mint mindig, tábornoki egyenruhában való, tollas kalapját kezében tartva és barátságosan köszöntgetett mindenfelé nejével együtt. Míg a menet rendezkedett, a magas párnak kissé a bejáratnál megállapodnia kellett; idő volt a szemlélődésre. — Azonban a császár mennyire megváltozott! — Őt elutazásom előtt kevéssel a múlt évben láttam, midőn octoberben bemenetelét tarti Pá­­risban , a déli tartományokbeli visszatérte alkalmával. — Akkor ő feledhetlen benyomást tett reám. — Egész Páris fölékesíté magát érte és az egész Páris elibe sietett, s elő­ször nevező császárjának. Egy pompás arab lovon , talán a legszebben Francziaországban lovagolt át az örömriadó tö­megeken, némely helyeken a virágfüzérek és koszorúk majd­nem lenyomták, s különben oly komoly vonásain a mosoly dicsőülve vala, akkor ő minden szivet megnyert, tükre vala saját, oly fényesen teljesült végzetének. De tegnap ? Majdnem görnyedezve ment neje mellett, előttem kicsinek, vastagnak, sőt ügyetlennek látszott. És arczán ismét azon bánatos kifejezés, melyet a múlt években rajta mindig ész­revettem, és a mely csak egyszer , azon nap , melyről szó­lottam, enyészett el egészen. Meggörnyed nagysága miatt, mondám magamban, nyomja koronájának súlya, melyért ő egész életét áldozta, mely alól neje mint egy kegyistennő tűnik ki? A császári pár az első trónmenyezet alatt a vá­rosi préfettől néhány szóval üdvözöltetett, azután egy négy fogatú kocsi állt elő, előtte lovasok állottak fölvont pisz­tolyokkal, hátul vértesek kivont karddal, és elő­indult a menet egy csoport udvari kocsi és a szokott fogatoktól kí­sértetve, istennek legyen hála, szép lassan, hogy a császár­­nőt mindenki láthassa és üdvözölhesse, mert az átalános lelkesedés nyilatkozványai leginkább őt illették.“ Páris, oct. 8. A Pays és Constitutionn­el a keleti kérdésről értekeznek. Hangjuk különböző , de lényegileg tökéletesen egyek, s látható hogy tételeket ugyanazon egy sugallatnak köszönhetik. Minthogy mind­két czikk ugyanazt beszéli, arra szorítkozunk , hogy a Pays lényeges tartalmát közöljük. Azon különböző háborúkra utalva, melyek Európában 25 év úja, az azokban részt nem vett nemzetek vagyonára és jóllétére csak alárendelt befolyást gyakoroltak, kérdi a Pays, miért történik az, hogy az Oroszország és Törökország közti összeütközés a kedélyeket épen most oly élénken miért foglalkoztatja, az érdekeket annyira miért nyug­talanítja, s miért nehezül oly veszélyesen minden nagy állam köz- és magánvagyonára. Látszólagos okát egye­dül azon félelemben találja , hogy a török-orosz viszály európai fog lenni, és azon átalános gyuladás nundoord­ről kiüthet, minek legkisebb szikrájának kioltásában a diplomatia h­arminc­ év óta nagy gonddal fáradozik. Ausztria és Poroszország, véli a P­ays tovább, nem akarják, hogy a háború Európában kitörjön. Oroszor­szág sem akarja az Európávali háborút, mert tudja, hogy általa mit koc­káztat. Nem , Ausztria és Porosz­­ország nem akarják, hogy az orosz birodalom a tö­rök birodalom rovására szerfölött nagyobbodjék. Ebb­e nem azt kellene következtetni, hogy ők, a­helyett hogy ezen borzasztó kérdést a Törökország elleni nyílt ellenséges­­kedés által, vagy Európávali daczolás által bonyolítná . Sőt inkább azt kívánják, hogy az békésen oldassák meg. Mi nem hisszük, s nem hittük soha egy coalitio tehetsé­­gét Poroszország, Ausztria és Oroszország között; sőt ellenkezőleg , a két elsőt illetőleg az érdekek kibékíté­­sére nézve őszinte közremunkálásukban hittünk, és mi m­eg vagyunk győződve, hogy ők a nyugati hatalmak­tól a békeszerzési munkálkodásokban , miért velük egyesültek volt, nem fognak elszakadni. Minden hata­lom e czélra nézve nézete, külön helyzete és méltóságá­nak kötelessége szerint cselekszik; azonban van egy átalános politika, egy magas­ érdek, mik mindezen egyes cselekvények fölött uralkodnak : ez az eszély po­litikája, ez az egész Európa érdeke. Azonban ez erdők békét kíván, békét, mely az új polgánsodás alapja, az előhaladás föltétele és sokáig megrendített társadalmunk szükséglete. Minden nemzet jelenleg, az erkölcsi és gaz­­dászati világ nagy föladatain törve fejét, azzal foglal­kozik hogy hosszú forradalmainak kárait jóvá tegye, a társadalmi, politikai és vallásos rend alapelveit megszi­lárdítsa és a belsóllét minden elemét kifejtse. A kormá­nyok , legsürgetőbb okok nélkül, a polgárosítás ezen művét egy átalános háború esetlegeinek nem áldozzák föl , nem veszélyeztetik a hódítások és erőszakoskodások szelleme által, mit nem lehetne menteni, vagy coalitiok és daczolások által, mire ürügy hiányozni fogna. Meg­elégesznek vele, közbenjáróul lépni föl, mihelyt Euró­pában komoly viszály tör ki, midőn a gyengét védik, az erőst mérséklik és a jogot mindenütt, hol fenyegettetik, védelmezik. Most is úgy fog történni. Végre bizonnyal formát találnak, hogy minden érdeket törvényszerűleg kielégítsenek; a közvélemény minden esetben nyugodt lehet; ha a háború Orosz- és Törökország közt kitör­hetne is, mint a dolgok állanak, föl nem tehető, hogy azért Európa más államaiban is kitörjön. Egy német lap párisi levelezője után a bécsi Presse írja : „Az itteni angol követség a czárhoz intézett had­­üzenet szövegét ma megkapta. Azonban, mint erősítik, a Bécsből távirdai után jelentett 4 heti idő a Duna­fejedelemségek kiürítésére a nyilatkozatban nem­ foglal­tatik. Midőn Kisseleff a sürgöny tartalmát meg­tudta , ezt mondotta : „Ha a sürgöny egész térjében megvalósul, császárom és uramnak egy ukáza jelen meg, mely Moldovát és Oláhországot az orosz császár­ságba keblezetteknek nyihánítja.“ , F­rancziaország déli részein seregösszevonások tör­ténnek. Az ottani helyőrségeket két főtiszt járja be, hogy a hadügyminiszteri parancs gyors végrehajtásán őrködjenek. A római franczia helyőrség mégis nagyob­­bitatni fog. (?) A franczia seregek elhajózása előlegesen szükségességi okmánynak nyilváníttatik, hogy a pápai államokban a rendet fentartsa. Mert itt bizonyítványok­­kal bírnak az Olaszországban elterjedt forradalmi mes­terkedésekről. A franczia kormány ez ügyben Piemonttal már alku­dozásba lépett, mely azon ponton áll, hogy megköttes­sék. A piemonti seregnek eventualitások következtében oly állás jelöltetik, mely közelebb volna a támadó mint védő álláshoz. Az angol kabinet a tervet gyámolítja, sőt mitöbb, lord C­o­w­­­e­y (angol követ Párisban) egyik an­gol minisztertől (Palmerston) é­rtesíttetett, hogy Sicili­­ában nyugtalanságoktól félnek. Ámbár meggyőződve le­hetünk, hogy Sicilia egészen csendes, mihelyt Palmer­ston az ellenkezőt mondja: épen úgy tudósítják a fran­­czia kormányt Romából, hogy Romagnában hasonlókép fölkelés készül, a Mazziniféle titkos társulatokra támasz­kodva. Ezek és más aggodalmak elégségesek, hogy Napoleon Lajos az isteni gondviseléstől a rendet illetőleg rábízott küldetést újból teljesítse, és seregeket küldjön Olaszor­szágba.“ — Eddig terjed a közlemény. Az I n­d. b e­­­g - nek írják Konstantinápolyból, sept. 25-kén: „A törökök szilárdan elhatározták nem engedni, jőjön a minek tetszik, és inkább buknak becsületesen, minthogy új engedményeket adjanak. Bármi súlyos hord­erejű legyen is ezen határozat, a Porta meg nem vál­toztathatja. ... A nemzet hangja megszólalt és annak engedelmeskedni kell, ha az országot egy forradalom borradalmainak nem akarja kitenni. A kormány jelen­leg ily állásban, mit túlfeszített követelések irányában kellett vennie. Tegnapelőtt négy gőzfregatot küldtek Syriába, hogy onnan új seregerősítvényeket hozzon, más kettőt pedig álgyukkal az ázsiai sereg számára a fekete tengerre indítottak. A compiègnei császári vadászatokon csak kevés diplo­mata jelen meg. A nagyhatalmak képviselői közöl csak Cowl­ey hivatott meg. Francziaországban jelenleg 614 lap jelen meg, még pe­dig hetenkint vagy naponkint. Helvétia. Emlékezhetni, mikép az ausztriai kormány múlt­jul. 17-kén a Slelvétiában levő ausztriai munká­sokhoz egy parancsot küldött, hogy két hónap alatt ha­­zájokba visszatérjenek, mely határidő ha eltelik, azután nem engedtetik meg hatájok határainak át­épése. Ezen határidő sept. 17-kén telt ki; a határszéli ausztriai hivatalnokok a jul. 17-diki parancsot szigorúan végrehajtva a határról visszautasítottak szabálysz°erüieg minden oly munkást, ki a kitűzött határidő alatt magát nem jelentette az Ausztriába való menetel iránt. Ered­ménye jen, mikép az Ausztriával határos cantonokban jelentékeny számú idegen gyűlt össze és ennek követ­keztében a cantonok a központi szövetségi kormánynál igen komoly panaszokkal léptek föl. Thurgau és St Gallen cantonok hatóságai főleg igen nagyon sütet­ték, hogy a szövetségi kormány e tárgyban mielőbb elő­terjesztéseket küldjön Ausztriához. A panaszló cantonok, mint az Indep­ beige tudósí­­tatik, azt állítják, hogy Ausztria e kérdésben forgó pa­rancsát nem kapták hivatalos úton, hanem csak°töríé­­netesen találták föl az ausztriai újságok hirdetményei között. (?) S ez lett volna oka, miszerint a szövetségi kormány csak hat hét múlva értesíthette a cantonokat a parancs kelése után. (?) Mint fenebb említettük, az ausz­triai munkásokat két hónap eltelése alatt kellett eltá­volítani a mondott rendelet kerésétől kezdve, és ott a szö­vetségi kormány csak aug. 31-kén tudathatta a can­­ton-kormányokkal. Ezeknek nem volt több idejök mint 1ó nap, hogy kikerültessék azon veszély, mikép­­j honta­lanokkal ne terheltessék, és nem lehet csodálkozni, ha a visszaküldött ausztriai munkások nagyrészint sept. 17-ke után érkeztek a határokra. Im ezek a védvek, melyeket a canton-hatóságok a központi kormánynál érvényesítni akarnak, és a­me­lyekre ez Ausztriánál tett előterjesztéseiben támaszko­dik. Azonban Ausztria mindeddig nem látszik engedni az om szigorból, mely­yel a M 17-ki parancs végrehaj-Belgium. B­r­üssel, oct. 4. Azon franczia jegyzékre me­g sept. «lejen a belga sajtó elleni panaszokkal ide érke­zett tegnapelőtt egy más következett, melyben panasz emeltetik az első panasz figyelemben«« vétele miatt meg­tornánart r *S20kkal. 3 nevezetesen t­agjai volnának a menekültek kérdése és az állítólagos orlea­­nista összeesküvés, melynek tűzhelye Belgium volna Ha Napóleon ezen panaszainak a legrövidebb idő alatt eleget nem tesznek, ő a Francziaországgal szomszédos Tien­negau tartományát megszállja. E­z a 11 a 1 c­s­a­k * á­­logot akar kezében fontos k fi vet 1 x” teljesítés ére dót azon pillanatban e 1 h a­e v­i a 1 * lás VG-k 16T- te|je8i“e‘nek Hog; Xes aV mn’rf ,a113tndk V0'gre’ határozottan 2 ' mondja, miből azt következtetik, hogy ezt maTM Napoleon sem tudja, s hoTM d­ömA é. * maSa keleti kérdés fordilatát, a harezra kerül a dolog akarja vét- .|la komolyan elleni fenyegetéseit. Levelező Jazonfirehajtfni Bft­gium nem kezeskedik, jóllehet rnpedeh ./• an,.a fenel­biekért hallotta. J meglehetős hiteles forrásból Kp* . hospitiuiuában, S. Mihály ünnepi. *Az egykor ő szentsége paedagogiai kormányzója vola az ezen nagyszerű intézetben alapított mulani iskolának. A guardia nobile és három osztály franczia dragonyosok kíséretében délelőtt 10 órakor hat lovas pompakocsiba üt más három kocsival, melyben a szolgálattévő főpapok ültek hagyta el a quirinalt, és a Quatro Capa hídon át a Ripa grandera ment, hol őt T­o­s 11 bibornok ő emin, és Montreal osztály tábornok az intézet ajtajánál üd­vözölve fogadták. A nagy mise után a szentsége az er­kélyre jött, melyről a Tibet kikötőjében horgonyzó szá­mos belföldi és idegen hajók matrózainak és a piaczon összegyűlt számos népnek a hajók kisfegyvereinek ropo­gása közt apostoli áldását osztá. Ő szentsége ezután meglátogatta azon teremeket, melyekben a műtani is­kola növendékeinek a szobrászat, festészet, rajzolat, gé­pészet és ipar különböző ágaiban készített művei a közönség megtekintésére kitéve valónak. A szent atya igen jó kedvű volt, a a kitett tárgyakra nézve meg­elégedését nyilvánította. Mindjárt délután visszatért a Quirinalba.­­ ,, A­z­ atya egy apostoli brevet írt alá, a jezsuita atyák kollégiumának alapítására szülő­városában Sinigagii­ban. Hogy ő szentsége irántoki hajlamának bizonyít­ványát adja, az iskolát maga alapítá, s azután átadta a Jézus társasága atyáinak. Ezen iskolában az ifjúság egyházi tudományokra képeztetik ki, s minthogy An­cona és Romagnahoz e város közel esik, a­ romai kol­légium után legjelentékenyebb lesz az egyházi álla­mokban. Spanyolország, Madrid, oct. 3. Soulé, amerikai követ megérkezett, ■ néhány nap múlva, magán­ki­hall­gatás alkalmával nyújtja át megbízó levelét. Midőn a királyi udvar oct. 1-jén az Atocha-templomba ment, a palotától a templomig katonai sorfal képeztetett. Midőn a nagyszámú néptömeg a királynőt, karján az astu­­riai herczegnővel meglátta, átalános örömriadásba tört ki. Az egész ünnepély nagyszerű látványt nyújtott. Nagybritannia- London, oct. 7. Az angol lapok név szerint a „Press,“ nagy fontosságot tulajdonítk azon körülménynek , hogy a középtengeren nagy szám­mal jelentek meg északamerikai hadihajók, s minthogy Jonathan öcsét sokkal gyakorlatibb tapintatúnak tart­ják , semhogy róla feltehetnek, hogy flottáját csak úgy semmiért küldte volna oly hosszú nagy útra, ezen ame­rikai armada megjelenéséből azt magyarázzák, hogy Jonathannak ismét kedve jött, szintúgy mint John Bull­nak , komolyan beleszólani az óvilág bonyodalmaiba. Hiszen egy amerikai tengerésztiszt, midőn Washing­ton s ennek be nem aratkozási elve szóba jött, minap így nyilatkozók: „Washington is másképen beszélne, ha most élne; nem is viselné magát úgy, mint hanyag whig, de mint tevékeny democrata.“ A „Press“ kimu­tatván a yankeek mostani politikai hitvallását, emlé­kezteti angol olvasóit, hogy az Egyesült államok keres­kedelmi hajói már tetemesen felülmúlják Nagybritan­­niáéit, s csupáncsak az új-yorki kikötőben levő hajók tartalma már is annyi, mint a Londonban s Liverpool­ban levőké összevéve.­­ A múlt év végén az összes északamerikai kereskedelmi hajók tartalma négy, az­ angoloké nem egészen negyedfél millió tonnát tett. —­ Ezen csodás adatok szembeszökőleg fontosak, kivált ha meggondoljuk , hogy itt egy fiatal , előretörekvő köztársaságról van szó, mely azt látszik hinni magáról, miszerint Istentől és jog szerint arra van hivatva, hogy mindenütt a politikai censor és közbenjáró szerepét ját­­sza el. A „Cincinnati Gazette“ egyik párisi levelezésé­ben nagy helyesléssel van említve az amerikai ügynök­nek a franczia udvarnál, Sandford urnak jótapintatú magatartása. Ez ugyanis minap a Drouin de Lhuys külügyministertől adott diplomatiai ebédhez nyomtatott meghívót kapott, melyen mint a többieken, „en unifor­me“ volt olvasható. Sandford úr azonnal ír a mi­niszternek, s kifejezi sajnálatát, hogy a M­a­r­c­y állam­titkártól kapott s a miniszter előtt is alkalmasint isme­retes utasításoknál fogva udvari díszruhában meg nem jelenhetik, kérvén egyúttal a minisztert, tegyen jelentést a Tuileriákban, hogy ő — az ügynök — ezentúl az ud­­varnál is mindig csak egyszerű polgárruhában fog meg­jelenni. Drouin de Lhuys úr utóbbi meghívása folytán tehát Sandford úr megjelent az arany-, drá­gaságok- , keresztek- és csillagoktól ragyogó gyüleke­zetben, s fekete kabát- és nadrágban, fehér mellény- és nyakkendővel, a schweizi ügynök mellett foglalt helyet. Ugyanaz­nap est­e, I. Napóleon születése napját­, ar ünnepélyére, a Tuileriákban válogatott társaság gyűlt össze, s Sandford ur is ott volt, szemlélgetvén a tűzijátékot és kivilágítást. Sandford ur épen Ma­­thild bűnővel s a porosz követtel beszélgete, midőn a császár belépett, s végig menve az egész, termen, egye­nest hozzámegy , barátságosan kezet fog vele , néhány perczig beszélget, aztán kéri, köszöntse tőle, ha Ameri­kába ér, egyik közös barátjukat, s végre ajánlja magát, s visszatér a császárnéhoz. Most már természetesen egé­szen megfordult a koczka, mindnyájan felkeresik Sand­­ford urat, kik előbb tőle távoztak volt, s az amerikai ügynök valódi diadalünnepet ült az udvarnál, a­helyett, hogy — mint sokan hivék — megalázásban részesült volna. London, oct. 8. — A „Times“ a kabinet állásá­­róli közleményeit azon észrevéttel kezdi, hogy a ta­nácskozás azon okból tűzetett tegnapra, mert feltévék, miszerint a hét folytában részletes­ tudósítások érke­­zendnek Konstantinápolyból. Azonban a hétfői távirati sürgöny óta rejtélyes homály borítja a keleti állapoto­kat. Minden órán várják a futárt, és felteszik, hogy a zultán eddig nehezen követhető a nagytanács javaslata, mert ngm fontos rendszabály, mint egy hadüzenet, azóta már e­gész Európában közhírré lett volna. ,,N­a’ adott magyarázatunk (e hallgatásról) helyes, úgy lehetlen megmondanunk, meddig fogja még a zultán, ki ez ügy­ben alattvalóinak nagy részével nem látszik egyetértés­ben lenni, tanácsa javaslatát mint segélyének biztosí­tékát s mint Oroszországot figyelmeztető tényt, magá­nak fentartani. Azonban valószínű, hogy ha már eddig ennél is többet nem tett, s a háborút még valósággal meg nem üzente, ez ma vagy holnap megtörténhetik. Ezen esetre látni fogjuk, hogy a brit kormány meg­teve mindazon elővigyázati rendszabályokat, melyek az ottomán birodalom megvédésére szükségeltetnek. Úgy hisszük, többet a london-taverni harczias gentlemenek sem követelhetnek tőle, kivéve azon esetet, ha az Orosz­­országgal a háborút oly valami bizonyos szerencsének tart­juk, hogy az minden időben, minden áldozattal, túl min­den erkölcsi kételyeken, létesíthető. De a kormányok, bár­mikép legyenek is összeállítva,nem indulhatnak a vak­­­sze­zon után, s bizonyosan mindazon miniszterek közöl kik­kel­ 40 év óta bírunk, egyik sem nyúlt volna oly rendsz­a­­bályokhoz, melyek a két, most szerencsére Európa leli

Next