Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-10 / 1275. szám

Ily szép hely nálunk a lövészkert is, melyet különö­sen érdekessé teend azon szép épület , mi állodalmi költségen a megye és város javára ezen kert szomszéd­ságában állittatik, s melyben a ménlovak fognak tar­tatni. — E hely egyik legszebb részét teszi városunk­nak, de a kimenetel oly undoritó, hogy lemondunk in­kább az élvezetről, mint szemét, sár, homok, árnyékta­­lan sikátorok, ugató ebek stb. kíséretében jussunk e paradicsomba, mert ha tövises is a boldogság útja, de ha lehet, mégis szeretjük a töviseket kerülni. — Ezen a bajon azonban, remélnünk lehet, segítve lesz, mert nehezen türendi a felsőbbség, hogy szép épületéhez ily széptelen út vezessen. Pénteken városunk egy nagy koldus ház. — Nagyobb városnak tartjuk magunkat, s az utczai koldulást meg­szüntetni nem tudjuk, — és biztosíthatjuk az ország koldusait, hogy nálunk szélüiben tehetik ranutazásai­­kat, sőt némi erőszakot is használhatnak a vendégsze­retet gyakorlására. Egy küldöttség működik e tárgyban régen —­ igen régen. Szeretnék tőle tudni, mikor sza­badulunk meg e gonosztól. Vagy itt is főnöki rendeletre vagy rendőri felhívásra várunk ? Egressi nálunk remekel. A nagy művészt kis, de vá­logatott közönség tiszteli meg látogatásával. Honnét e részvétlenség, hol vannak azon lelkes hazafiak, kik pár évvel ezelőtt egy művész-család érdekében oly lelke­sen gyűrték színházba a közönséget? (Vége következik.) (Lapszemle). A W. Lloyd, jun. 8-kai számát egy, E. W. tollából folyt következő czikkel nyitja meg: „Ha ma történetesen egy Orosz- és Törökország közti békekötés kerülne tanácskozás alá, akkor a birtok te­rületi határok fölötti kérdés nem nyújtana semmi ne­hézséget. Jóformán magától értetnék, hogy nem volna birtok — akár nagy akár kicsiny, — melyet egyik fél a másiknak átadjon (?). Sem Orosz-, sem Törökország nem folytattak oly győzelmes hadjáratot, hogy azérti jutalmal birodalmuk nagyobbítására igényt támaszthas­sanak. Azon kérdés, mely nehézségekkel volna össze­kötve , egészen másnemű. Törökország hadüzenete, melyet a dunafejedelemségeknek Oroszország általi jogellenes megszállása idézett elő, minden szerződ­­vényt felbontott, melyet ama két hatalom korábban egymással kötött. Azok Oroszországra nézve nagy becs­esei bírtak, de miket az könnyelműleg önmaga játszott el. Hajlandó lesz-e most e veszteséget szenvedni ? És ha szenvedni nem akarja, ki jövend segélyül Orosz­országnak , hogy a már elvesztettet ismét visszafoglalhassa ? — Itt főleg szükséges , hogy ne áltassuk magunkat. A Porta tudja, hogy ama szerződvények , melyek Oroszországnak a Feketeten­geren előjogot , a dunafejedelemségek fölött pro­­tectorátust, s a Törökországbani keresztények fölött in­kább vagy kevésbbé kétséges­­ védjogot engedtek, egyedül okozták mindazon szerencsétlenségeket,melyek­től évek hosszú során át Törökország jujtatott. A­zul­­tán kényszerítő szükség nélkül nem fog soha többé új szerződvényt kötni, mely a régi, lejárt és népjogilag megszüntetett tractatusokat magában foglalná. Ily szük­ségességet az oroszok fegyverei nem szültek. Mely ol­dalról induljon ki most azon erőszak, mely a zultánt kényszerítse, hogy új­onan írja alá romlását, és saját okmányai által buktassa magát végveszélybe ? Hiszi-e valaki, miszerint a nyugati hatalmak Abdul-Medsid zul­tánt kényszeríteni fogják, hogy, mint azelőtt volt, a czár vazallusává legyen ? Vagy azt várja valaki, miszerint talán Közép-Európa fegyvert fog ragadni, hogy a ten­gert, melybe a közép-európai főfolyam szakad, elzárttá tegye, s az orosz satrapák számára Jassyban, Buka­­rest vagy Belgrádban székhelyet állítani segítsen ?“ Az „O s t. D. P o s­t“ pedig szintén jun.8-kai számában imigy okoskodik: Mi fog vájjon történni, ha Oroszor­szág Ausztria jegyzékébe beleegyez, s ha azt mondja : én a Dunafejedelemségeket kiürítem, én a Balkánvo­­nalt nem támadom meg; — én egészen a Pruthon túlra húzódom vissza, — mit teend akkor Ausztria ? — De föltéve, hogy a szükségesség minden büszkeség és te­kintetek fölött diadalt vína ki, és Oroszország késznek nyilatkoznék a fejedelemségek kiürítésére, sőt azokat valósággal ki is ürítené, ez­által Ausztriának még ko­­ránsem válik kötelességéül, hogy Oroszország részére álljon, s neki a status quo ante-t a nyugati hatalmaktól kiküzdeni segítse. Azon jegyzék, melyet Ausztria most Oroszországnak küldött, egyike a legnagyobb s legba­rátibb szolgálatoknak, melyeket iránta tanúsíthatott. De akár méltányolja azt Oroszország, akár nem, akár haj­lik a jegyzékre, akár nem : azon egy nem kerülheti ki Ausztriában a figyelmet, hogy Oroszország a dunafej­­jedelemségek esetleges kiürítésére nem állott előbb, csak miután a víz már torkáig ért, hogy Ausztria meg­emlékezve a régi barátságra, —neki még most is hidat vert — melyen még kellő időben visszatérhes­sen, mielőtt t. i. magát fölemészti; ámde nem Ausztria iránti régi barátságból s nem azért ment vissza, hogy ez utóbbi ne emészsze föl magát. — Az april 10-kei fran­­czia-angol szerződvény első csikkében a két szerződő hatalmasság kötelezi magát: „Mindent, mi erejükben áll, felhasználni, hogy az Oroszország s a magas Porta közti béke helyreállítását szilárd és tartós alapokon ki­eszközöljék, s Európát megújulása ellen ama sajnos bonyodalmaknak, melyek által fájdalom a közbéke meg­zavartatott, biztosítsák.“ E pont világosan mutatja, hogy Francziaország és Angliának korán sem szándéka, a már eddig történtek után a Dunafejedelemségek ki­ürítésével megelégedni s a dolgok előbbeni állapotát is­mét visszaállítani. Sőt ők inkább Európát biztonságba akarják helyezni Oroszország ilynemű vállalataihoz visszatérése ellen, melyek meghiúsítására Európa leg­­hatalmasb országainak ereje és haderőködései kívántat­nak meg, megengedjük, hogy bizonyos tekintetben feszültség ta­pasztalható, de azért arra még nincs alapos aggodalom, hogy a vihar elkerülhetlenül ki fog törni, hanem épen No­stitz gróf érintett missiója, — minden eset­re utolsó e tárgybani kísérlet, — reményt nyújt, hogy a jó szó az illető helyen sikerrel fog hatni. A tapasztalt orosz diplomatia belátásáról sokkal na­gyobb véleményünk van, mintsem hihessük, hogy az a politikai végczélokra törekvés állhatatosságát a meg­sértett személyes önszeretet makacsságával felcserél­ni, s ez utóbbinak minden koczkán álló érdekeket felál­dozni képes legyen. AUSZTRIAI BIRODALOM. Bécsből jan. 4-kéről imezt írják a „Trieszt. Zig“nak: Gróf N­o­s­t­i­t­z őrvezér távirda utján Prágába hivatott meg s a császári mulatóhelyre még tegnap utazott el, hogy, mint kire jár, Császár Ő Felségének egy saját­kezűig irt levelével Miklós császárhoz Sz. Pétervárra induljon. E körülmény, ha minden részleteiben valósul, mindenesetre aztán tökéletes c­áfolatául leend tekint­hető azon itt sűrűn keringő hírnek, mely szerint az orosz és ausztriai két monarcha személyes érintkezése már 14 nap óta teljesen félbenszakadt s legközelebb, diploma­­tiai uton is végleges törés várható volna. Én részem­ről legkevésbé sem tartom tévesnek azon állításomat, hogy ezen pontra,mint bizonyos oldalon táplált óhajtások végczéljához, még nem jutottunk.­­ Ha mindjárt nem tagadhatni is, hogy az Ausztria és Oroszország közötti politikai látkörön felhő kezd emelkedni, sőt bár azt is KÜLFÖLD, Németország. A bambergi conferentia eredményé­ről közli a „Schl. Zig“, hogy az azon igényt, mely sze­rint az Oroszországhoz tett s a dunafejedelemségek ki­ürítését illető követelésnél érdekelve van, határozattá emelte. A felhívás (Sommation) általában most még el­­halasztandó s csak akkor következzék be, ha Ausztria és Poroszország a nyugati hatalmakkali előleges egye­zés után azon határozott biztosítást adhattak, hogy leg­ott Anglia és Francziaország is segélysergeiket vissza fogják húzni. Helvetia­ (D.c.) A­mint biztos forrásból értesittetünk, a múlt év ótai határzár Tessin canton ellen­­ cs. k. Apostoli Felsége legmagasabb határozatánál fogva nem sokára meg fog szüntetni, s az ezen rend­szabály kivitelére szükséges bevezetések már folyamat­ban vannak. — Tessin cantonnak Lombardia terü­­letétőli elkülönzése azon időben politikai biztonsági rendszabályok által volt parancsolva. Az említett can­ton, mint tudva van, Olaszország legelhirhedtebb lázi­tóinak gyülhelye volt. Ezen cantonba érték el szálai azon többszörös lázitásoknak Lombardia belnyugalma ellen, ide csatolván az 1853. febr. 6-ki milánói merényt is. Különösen pedig tudva volt, a mint az törvényesen bebizonyult, hogy Mazzini m. évi februárhóban Tessin cantonban tartózkodott. Ha mindezen észrevételek ál­tal a cs. kir. kormány cselekvési módja tökéletesen iga­zolva volt is, még­sem lehetett szándékában, a dolgok oly állapotát, mely a két, anyagi érdekek által oly szo­rosan egybekötött tartomány közti közlekedést mega­kasztotta, magasabb szükségesség mértékén felül meg­­hosszabbitni,s egyedül f­elveti a legfensőbb ország ható­ságától függött kielégítő s hathatós garantiák megadása által, ily nehézségek újólagos fölmerülésének töké­letesen elejét venni. Mint halljuk, az ily biztosítások már oly módon megadattak, melyek a cs. kir. kormányt kielégítik, s arra bízhatták, hogy a Tessin canton elleni határzárt megszüntesse. A tessini állampolgároknak az ausztriai területrőli kiutasítása azalatt még fentartatik, mivel a zárdas lelkészek ismeretes kiutasítását illetőleg Tessin cantonból, valamint a cantoni hatóság beavat­kozására nézve is a milánói érsekséget illető jogokba a poleggioi és asconai seminariumok fenállása miatt a kiegyenlítésre alkalmas lépések még váratnak. Francziaország, jun. 3. Közönségünk el­kezd némi­leg nyugtalankodni, és mindenütt, az utczákon, a bör­zén, az olvasó termekben, a közhelyeken, csak azon pa­nasz hallható , hogy semmi sem történik. Kíváncsian pillantgatnak már két hónap óta a hold­tenger felé , az emberek keble megtelt a legnagyobbszerű várakozá­sokkal, de Napier hajóhada nyugodtan horgonyoz a finnlandi öböl torkolatánál, s az orosz partoknak még egy erős pontja sem támadtatott meg erélyesen. Hiszen a jég már rég elolvadt, s a tengeri út nyitva áll Kron­stadt felé . Hasonló panaszokat hallhatni a Duna part­jain történő események fölött, s lázas feszültséggel vár­ják a tudósítást, hogy Omer pasa és az orosz főtábor­nok közt komoly összecsapás történt. A bekövetkezendő események fontosságát mindenki nagy mértékben érzi, s és azért a világ azt óhajtja, hogy a dolgok gyorsab­ban fejlődjenek ki, mint a­mint az jelenen történik. Az ily nyugtalankodó emberek nem gondolják meg, hogy ezen nagy ügy még az előkészületek stádiumát sem hagyta el, és hogy, ha egyszer az elhatárzó hadműkö­­dések meg fognak kezdetni, az események sokkal gyor­sabban gördülendnek le, mikép tán eleinten hitték. Az után ítélve, mi hivatalos körökben hallatszik, hosszabb háborúra készülnek ugyan, de azt is remélik, hogy a támadás erélye, a hatalmas harczeszközök, általában az ügy túlnyomó voltánál fogva, az ügy szerencsés vé­get érend. A nyugati hatalmak szövetségének köre naponként tágul, s ez iránt a legmegnyugtatóbb s legkielégítőbb tudósítások érkeznek, így bizonyosnak állítják, hogy a madridi udvarral folyamatban levő alkudozások, Spa­nyolország közreműködését illetőleg keleten a bevég­zés pontján állanának, és hogy a dolog már végkép el lenne döntve, hogyha legújabb időben a viszonyok Ma­drid és Washington közt oly annyira feszültekké nem váltak volna, miszerint ellenségeskedések kitörésétől méltán lehet­ tartani. Úgy látszik, hogy a nyugati ha­talmak leginkább azon törekszenek, hogy morális ere­jüket minél inkább növeljék, és hogy egész Európát szövetségesekké tegyék Oroszország ellen. Ugyanezen gondolat vezényli a párisi és londoni kabineteket, mi­dőn Svédországgal alkudozásokba bocsátkoztak, melyek az ottani hangulat által oly hatályteljesen gyámolittat­­tak. Sőt még azt is beszélik, hogy a Svédországgal a szövetség, valamint az Oroszország elleni háborúbani részvéténe­k mértéke is már szerződésileg meg van ha­tározva, s nemsokára hivatalos utón közzé fog tétetni. Az utolsó tudósítások az orosz befolyásokról Koppen­hágában itt semmi különös fontosságunknak nem tekin­tetnek. P­á­r i­s, jun. 3. Mint már tegnap is tudatom önnel, Bolhhotor befogatása által egy orosz-baráti demon­stratio hiúsult meg. A vörösek természetesen egy diver­­siót akarnak csinálni Oroszország javára, azon remény­ben, hogy a kormányt kényszerítsék csekélyebb számú csapatokat küldeni a csatatérre; csakhogy ők a gazda nélkül számolnak, s alig leendnek képesek egyetlenegy zászlóalj elküldetését is megakadályozni. Ezen agitatio kezdői jó orosz­ érzelműeknek tettetik magukat, a pá­risi lakosság azonban még a legalsóbb rétegekben is nemzeti érzelmű, s minden izgatást határzottan utasít vissza. Még a legutolsó gamin is a külvárosokban oroszellenes érzelmű. Olaszország. A „Parlamento“ jelenti Speziából, mi­szerint minden politikai aggodalom a béke újólagos megzavarása miatt tökéletesen megszűnt. Malfatano gőzös, mely a partokat őrizte, már eltávozott; a fog­lyok Sarzanába vitettek, hol a per fog ellenök foly­tathatni." *­­ • rattoHiU ntgH­iki tu á› Nagybritannia, London, június 25. A „Times“ je­lenti, miszerint a nyugati hatalmak nem fogják kiüritni Görögország földét, a­nélkül, hogy az 1832-diki alapon tetemes változásokat ne tennének. Az orosz befolyást Görögországra tartósan ki kell irtani. Más részről pedig arra is gond fog fordíttatni, hogy a török pasák zsaro­lásai s kegyetlenkedései Thessalia­ és Macedóniában többé ne ismételtethessenek.­­ A „Chronicle“ vissza­tér az ausztriai-porosz szövetség­kötésre, s úgy véleke­dik, miszerint az első benyomás, melyet ezen okmány a közvéleményre gyakorolt Nyugaton, fájdalom! mindin­kább igazolja magát. Bátran csatlakozhatnak a kis né­met államok oly szerződéshez, mely azokat Oroszország irányában semmi ellenségeskedésekre nem kötelezi.­­ Az elfogott orosz haj­ók matrózai szaka­datlanul soroztatják be magukat a brit tengerészeti mari­nához. Ezen emberek, kiknek orosz hajókon alig van 13—14 shill, havi fizetősök , most túlboldogoknak érzik magu­kat, hogy 3—4 font sterlinget is kereshetnek havonként, s köszönik az égnek, hogy fogságba kerültek. Görögország- A franczia-angol csapatok a görög föld­re kiszállása oly rendszabály, mely idővel a görög trón és dinasztia előmozdítására szolgálhat. Görögországban még nem sikerült ekkorig oly értelemben kormányt alakítani, milyen jobban rendezettebb államokban fen­­áll. Az utolsó minisztérium kétnyelvűsége és ravaszsá­ga csak részben feneklett tagjainak jellemében, más­részt azon gyöngeség és tehetetlenségben, mely ily fér­­fiatlan tulajdonokat felmerülni enged. A minisztérium, ha eszeset akar is, ha elfogadja is a nagyhatalmak által előszabott feltételeket, azokat nem vihette volna keresz­tül, mert a közvélemény eszközévé aljasodott, mely kényszeríté, az ő akaratát teljesítni. Ámaz országban nem csak a törvények, hanem főleg a hatalom tartja fen a rendet, s miután a kormány ennek még csak ár­nyékával sem bírt már, jó volt azt más oldalról vinni. Majd a tengeri hatalmak fel bírják tartani a rendet, s békésebb viszonyok beálltával Ottó király rendezet­tebb ország felett kezdhetendi meg újból a maga ural­mát. Jobb reá nézve, hogy hatalmát egy ideig fegyel­mezett, s felebbvalóinak felelős hatalom, mint ha nyers csőcselék tömegek korlátozzák. Sajátságos önámitás volt a hellén nép részéről, és most tenni kísérletet a hellén királyság nagyobbítására. Más időben legalább is kétséges leendett: lesz-e a Portának szövetségese, s így csak a török erővel kellendett megküzdeni; a jelen viszonyok közt azonban bizonyosan még a legkis­­korúbb ész is könnyen beláthatta, hogy a tengeri hatalmaknak be kellett avatkozniuk. E kis ország lesz most kénytelen a beszállásolás költségeit vi­selni. Remélhetni, hogy ez alatt e nép megtanulandja törvényeit tisztelni, azok iránt engedelmességgel visel­tetni, és hogy a tengeri hatalmak akarata Ottó király­nak jövőben a kormányzást könnyiten­i. A hellén nép önámítása természetes érzelmeken alapszik, s azért csak rendre utasítást érdemel, mely azonban elég erős le­gyen, hogy megmentse azt a saját örvényébe rohanás­tól. Egy ily kevés idő előtt regenerált nemzet megér­demli a jó akaratú kíméletet, ha tévelyben van is, s mi meg vagyunk győződve, hogy e katasztrófa Görögország javára fog szolgálni. E krízis után a második stádiumba lép e nemzet, melyben életre valóságát megmutatand­­hatja; reméljük, hogy e leczke után több bizonyítvá­nyait adandja czéljai helyes felfogásának, mint az első stádiumban. .Dunafejedelemségek Rendeletet várnak, mely a bojá­roknak a külföldre utazást megtiltandja;sokan sietve utaz­nak el tehát még a rendelet megjelente előtt. Kevés na­pok múlva az oroszok által megszállt Oláhország el lesz zárva; szomorú jövőnek megyünk eléje — így i­­onnan egy levél — a paraszt nem akar idegenek szá­mára vetni, munkálni; kéz és jóakarat egyaránt hi­ányzik a föld megmivelésére. Adja isten, hogy Európa e gabnatára éhség martalékává ne váljék. A készle­teket elvitték az oroszok, s a vetetlen földek bizony nem adhatnak gazdag aratást. Az oroszok veszteségei iszonyúak, s alig van hadsereg, mely ily aránylag cse­kély háborúban oly aránytalanul sok legénységet vesz­tett volna. Főleg a tisztek sorai vannak gyéritve. Va­lóban szomoritó ennyi nyomort és áldozatot látni min­den benső ok nélkül, majdnem játékból. Még egy év előtt a jólét karjain ringatóztunk, bárha a nagyúr fel­sége alatt, s azon hatalom, melynek kötelessége leendett bennünket védeni, a legnagyobb nyomorba taszított! Adjon isten mielőbb segélyt! A bojár viszonyok Oláhországban. Bukarest. Ki a moldvai és oláhországi bojárokat előkelőségi segélyzett modoruk, hon és külföldön gya­korlott pazar fényűzésük, s a grófi és herczegi czimek után ítélik meg, melyeket részint önmaguk igényelnek, részint mások tudatlanságból ruháznak reájuk, az kön­nyen azt hihetné, hogy dús és hatalmas aristocratiával van dolga. Ez azonban tévedés, mert a tartományok bojátsága sem oly dús sem oly hatalmas, mint általában hiszik, sem pedig oly értelemben vett aristocratia vagy nemes­ség, mely Európában e kifejezéssel kapcsolatban áll. Hiányzik abból a szó szoros értelmében vett nemesség első feltétele : a czim-örökl­és s az ezzel összekö­tött jogok és kiváltságok. A törvény (Oláhország szer­vezeti szabályzatának 45-ik czikke e. b.) az ország­gyűlésre választhatóban megkívánja , hogy ne csak bojár fia, hanem maga is bojár legyen ; azaz, hogy saját személyére nézve is külön czimmel vagy ranggal bír­jon. Mert ha ezzel nem bír, a következő (46-ik) czikk értelmében csupán választó lehet. E határozat alapján az unoka már e joggal sincs felruházva, Bibescu herczeg azonban e jogot az uno­kára is kiterjeszté. Ez azonban, ha bojár-rangra nem emelkedik, fiában már nemcsak minden politikai jogot, hanem a bojársággal járó minden kiváltságot is elveszt. A Domin-vá választandó bojárnál a törvény (szerv, szabály, 26-ik sz.) megelégszik a nagy­apán kezdődő családfával. A herczegi czim ép íly kevéssé örökölhető mint a Domnu méltóság. Ha tehát a volt Domnu fiai hercze­­geknek czimeztetnek, ez hon nem egyéb mint hízelgés, külföldön pedig tudatlanságból eredő tévedés; ezek egyszerűen herczeg­ fiaknak neveztetnek s rendszerint e török kifejezéssel : Bei-Zadé, mi ugyanazt teszi. A Domnu legidősb fia a többi bojár fiú fölött amaz elő­joggal bir, hogy ha atyja halála, elbocsáttatása vagy távozása idejében nagykorú, a Domnu méltóságra jelöl­tek közé felvehető, mire máskülönben betöltött 40 év kivántatik. (Szerv. szab. 26. sz.) A szervező szabályozat 351-ik czikke beszél ugyan örökölhető nemesség adhatásáról, mi legalább tanúsít­ja, hogy a bojárok igyekeztek czimeket és jogaikat örökölhetőkké tenni; ilyszerű nemességgel azonban sem a szervező szabályzat előtt, sem utána nem jön felru­házva senki. Ama grófi, bárói s egyéb örökölhető nemességi czi­mek, melyeket korábbi időkben néhány családra ruház­tak, sem érvényesek otthon; ki politikai jogokat nyerni kíván, a szokásos bojár rangra kell emelkednie. E czimek eredetileg valóságos állam- s Domnn-ud­­vari hivatalnokokat illettek csak, de később a hivatal­­tól különválasztva puszta rang-czimezésekké lőtek. Ma már csak néhány , a mágnás-osztályhoz tartozó oly egyén van, kinél e czim rangot és hivatalt egyszerre jelent. E czimek egykoron a byzanczi udvartól, hol a hivatalos és diplomatikus nyelv az ó-bolgár volt ve­zetvén, az elnevezések nagyobb része ma is szlávok; akad néhány román és görög, sőt két török is, jelesül : Aga és Szerdár, mi ez utóbbiaknak régibb erede­tére mutat. E czimek nagyobb részét , s különösen az első és második osztályba tartozókat , Oláhországban herczeg Ghyka Sándor kormánya eltörülte s jelenleg mindössze csak 1 i rangczimezés áll fenn; 6 az első, 2 a második, és 3 a harmadik s utolsó osztályzat számá­ra. E tizenegy czim tiz rangfokozatot képez, mert az első osztályzatban két czim csak egy fokozatot jelöl. Ellenben Moldvában a régi czim-tövérség uralkodik s e czimmeli felruházást senki sem tudta saját gazda­­gulására előnyösebben kibányászni, mint az utolsó Domna Sturdza Mihály s több minisztere. E czimek fo­kozatai Moldvában közel ötvenre mennek. Oláhország­ban soha sem volt ennyi. S nem is egy jelentőségűek mindig a két tartományban. A „bojár“ vagy mint itt hangzik „b o i e r u“ név szintén bolgár eredetű s azt teszi : h­a­r­c­z­o­s. Ezen elnevezés a bolgárok bukása és előzése után is megtartatott a­ bojársági intézmények­kel együtt, mert ama háborús időkben az államhivata­lokra és méltóságokra vezető pálya a katonai szolgá­lat volt. A bojárrangra emeltetés törvényszerű czime : az ál­lamnak tett hasznos szolgálatok (szerv. szab. 350 sz.); szokott útja pedig e rang elnyerhetésének , valamely befolyásos egyén részére tett szolgálatok s igen gyakran pénzen vásárlott pártfogás; a legbiztosabb út pedig az orosz consulok általi ajánltatás, mi hogy parancscsal ér fel, önkényt érthető. A szervező szabályozat 35­­-ik czikke nyíltan ki­mondja, hogy minden román, ki közszolgálatban magát kitüntető, a bojárrangra emeltetés képességével bir. Miután pedig az államszolgálat osztálykülönbség nélkül mindenkinek zárva áll, igen természetes, hogy évről évre új családok lépnek a bojárosztályba s a régiek csaknem hasonló arányban tűnnek le abból, a bojárság örökölhető nem lévén. E miatt igen kevés bojár család van, mely négy nemzedéknél fölebb vihetné származá­sát. A bojárosztályban rendesen csak ama családok tartják fen magokat, melyek eredetileg földbirtokosok valának vagy később gazdagodtak meg s igy gyerme­keiknek államhivatalt vagy más módon bojár czimet szereztek. Ennélfogva a bojárrá emeltek legnagyobb részének törekvése a legújabb korig mindig a meggazdagodásra volt irányozva; s miután az államhivatalnoki fizetés természetesen itt is csak a napi szükségek fedezésére megy fel, fájdalom igen­is gyakran törvénytelen módok­hoz nyúlnak, hogy vagyont szerezhessenek. A veszte­getés azonban még nagyobb a magasabb körökben, mert a legrégibb bojár családok többsége is, kik terjedt jószágokkal bírnak vagy bírtak, pazar életmódjuk miatt nyakig ülnek adósságban. Ősiség, majorátus, hitbizo­­mány s más egyéb intézmény, mely másutt a birtoknak a családbani maradására szolgál, e tartományokban egészen ismeretlen dolog. A nézetek folytatásáról s öröklött politikai vélemé­nyekről tehát a bojár családoknál szó sem lehet, s így e tartományokban a szó szoros értelmében vett nemes­ség vagy aristocratia nem létez. Mindamellett a fenn­­említett első három bojárosztály kizárólag gyako­rolja a politikai jogokat, s mindennemű adótól tökéletesen ment. Mi tehát az oláh-moldvai bo­járság ? Ú1­y emberosztály, mely az ország­tól vesz mindent s érte az államnak egy fi­ll­é­r­t s­e­m ad. Ez ma igen furcsán hangzik, de azért szóról szóra igaz. S ezen osztály kedvéért engedményezett a jót akaró védhatalom e tartományok­nak képviseleti alkotmányt! Ha czélja ezáltal az volt, hogy erős kormányt itt lehetlenné tegyen, úgy ezt tö­kéletesen elérte. Valahányszor egy Domnn megalázását vagy bukását kívánta az északi politika érdeke, erre valamennyi nagybojár kész volt, mert ez dics vágyának hizelgett; s valahányszor egy Domin a minden terhet egyedül vi­selő parasztság telekadóján könnyíteni akart, az or­szággyűlésen valamennyi egy szívvel lélekkel szegült ellene, mert ez egyéni érdekeiket érinté. Csak a balta­­limani szerződés után, az izgalomban lévő néptőli fél­tőkben egyeztek abba, hogy az orosz foglaló sereg ál­tal okozott költségek egy részét viseljék. — Végül megjegyzendő még, hogy e tartományokban is létezett egykor örökölhető nemesség, sőt létez ma is, de csak mint parasztnemesség. Ez örökölhető ugyan, de a bo­járság idegen intézménye kiszoríta azt minden jogaiból. Ez az állam­ terheket épen úgy viseli mint a paraszt. Es az egyetlen politikai jog, mit élvez, abban áll, hogy a kerületi elnök választásánál szavazattal bir s ezenkívül ment az ujonczozástól. Oroszország. K a 1 i s b ó 1, jun. 4-ről jelentik. E na­pokban ismét 4 gránátos ezred vonul be Varsóba. El­lenben igen valószínű, hogy a még a lengyel királyság­ban álló ezredei a Paniutine hadtestnek , melyek már csak legfelebb 20,000 emberből állnak, a csatatérre fognak elindulni. A Paniutine hadtest elvonulása által támadandó hézagokat állítólag az első hadtest csapat­­jai fogják pótolni. — Minthogy Finnland most Európa figyelmét vonta magára, ennélfogva a N. Z. után közöljük a kö­vetkező sajtórendeletet, melynek czélja a finn littera­­turának minden további fejlődését gyökeresen elvágni s az orosz irányában annak minden versenyt lehet­­lenizni : „Mi I. Miklós stb. parancsoljuk, hogy a censurai szer­kezet Finnlandban a következő rendelet által egészittes­­sék ki. Uj könyvek, röpiratok, folyó- és időszaki iratokból, bármily elterjedtséggel birjanak is, finn nyelven csak azoknak szabad­ elterjesztetniök, melyek anélkül hogy szel­­lemek és irmodorokra nézve a censurai szabályzatba üt­köznének, kizárólag vallási épülést vagy gazdászati hasz­not czéloznak. Ellenben teljesen tiltva van, politikai új­donságokat finn nyelven közzétenni, valamint regényeket

Next