Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-10 / 1275. szám

1854. öt Mik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánkü­ldve : Évnegyedre 5 fr. — ter. p. Félévre 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 ,, — ,, ,, Évnegyedre 4 „ — „ Egyhónapra 1 fr. 30 kr p 132—12*5 hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­cárjával számíttatík. A be­­igtatási s 10 pengő krnyl külön bélyegül) előre lefize­tendő * M a g 4 n v 11 á k öt ha­sábos sora 5 pengő kraj­czár­jával számíttatík. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Szombatfán. ID­én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyaz ő pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: m­i­nt az a 8-ik szám.K­íserkesztési iroda: Mil­etoxs 8. ss. Megjelen a FÜSTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — Jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás A RRSITS BIAREsé második félévi folyamára Vidékre postán küldve, félévre julius 1-étől­­ december végéig 10 frt. — Évnegyedre julius 1-től September végéig 5 írt. pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 írt. — Évnegyedre 4 írt. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, m­iut aza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve kützdendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. P­ár­i­s , jun. 5. #** Francziaország népe Champagne borához hason­­­ló, könnyű, tüzes, pezsgő életű, minden pillanatban ki­­c­ordulással fenyeget s ennek meggátlására szükség a kés élét a habzó pohár fölé tartani. A proletariátus országában e rendszabály az állambölcseségnek egy főelve; s a kormány, mely azt úgy tudja alkalmazni, hogy a pohár se csorbuljon meg s a pezsgő nedv is határai között maradjon, legszilárdabb alapot biztosít magának. A munkátlan kéz munkát, a fedezett napi szükség dicsőséget kiván, nem egyéni, hanem általános franczia dicsőséget, melyre minden egyes polgára az államnak büszke legyen : ha e kettő megvan, a nagy többség — akár a császári sasok, akár a fehér lobogó, akár a tricolor lengő színei alatt — vidám és könnyen vezethető leen­. Lajos Napóleon kormánya, midőn a dicsőségvágyók­­nak a nemzet nevében keleten és éjszakán tért nyit, arról sem feledkezik meg, hogy honn a munkáért csengő kezeket foglalkoztassa. Már a hosszú útra indult seregek kikészítése s a keleti tábornak minden szükségesseli ellátása is tömérdek kezet hozott és tart mozgásban. Minden katona, ki csak néhány sous-t nélkülözhetett, a távol földre némi kényelmi czikket vagy honi emléket akart magával vinni , s a franczia szemügyes nyerészlet fel tudta használni e szükséget és egész raktárakat adott el a távozóknak. E forgalom-élénkség a népszerű há­borút még népszerűbbé teszi.­­ Ezenfelül az építke­zés magában Parisban 400,000 embernél többnek ad naponkint foglalkozást és élelmet. A keletről visszaté­rők majd reá sem ismernek többé a fővárosra, annyi új ház, új palota, uj utcza keletkezik s nő fel gyorsan minden városrészben. A kormány felügyelése alatti szépítő bizottság liknareusi karokkal dolgozik az ó város újjáalkotásán. Alig épült a megvett és ledöntött régi házak helyein a gyönyörű Rivoli utcza, midőn árkád­jainak tovább folytatása elhatároztatván, az imént épült házak újra lebontattak s a tulajdonosok kártalaníta­n­ak. A Louvre közeléből 200 ház tűnt el, hogy a diszépület­­hez méltóbbak álljanak mellette. A Louvre benső ud­varán a hely, hol a forradalom előtt Orleans herczeg lovagszobra állott, üres s a csatatér felé tekint, hol e hely betöltésére érdemeket lehet szerezni. A közvélemény, s különösen az, mely a sajtó utján nyilatkozik, itt koránt sem oly türelmetlen a ser­­gszál­­lítási késedelemre nézve, mint a csatornántúli szom­széd országban. Lám — úgymond a Journal des Débats — 1­830-ban csaknem egy év kellett az előkészüle­tekre, hogy Toulontól 150 mérföldnyire 32,000 embert lehessen szállítani s most Francziaország tiz hét alatt 40,000 embert, az e számnak megfelelő hadkészlettel felszerelve küldött el keletre. A balti tengerről és Svédországból érkező híreket a diplomatia és nép egyiránt örömmel fogadja. E perc­­­ben a külviszonyokat illetőleg itt alig van égőbb kíván­ság, mint a skandináviai szövetség.­­ Ennek közeli megköttetésére sok reményt nyújtott ama legújabb tu­dósítás is, hogy az angol hajóhad az Aland-szigeteken lévő orosz helyőrséget néhány magvas lövéssel megkö­szöntvén, Karlskrona felé vitorlázott tovább, ott a svéd és norvég flottával egyesülendő.­­ A stockholmi tudó­sítások is kielégítők. Az egész ország a nyugati hatal­­makkal a szövetség mellett buzog, s mindenfelé egyesü­letek alakulnak,melyek azon pillanatban,midőn Oroszor­szágnak svéd részről tettleg megszenve lesz a háború, a kormányhoz köszönő feliratokat intézzenek. Egyéb­iránt a svéd közvélemény nem elégli az orosznak csu­pán tengeren leendő megtámadtatását s azt tartja, hogy saját szárazföldi erejét 40,000 franczia katonával meg­toldva, sikeresben lehetne az ős-ellenség ellen működ­ni. Csak Dánia haboz még, mely Norvégiának elszaki­­tását és Své­ziához csatolását nem feledheti s e sebe gyógyítását Oroszországtól látszik várni. Hiteles kútfők után állítják itt bizonyos körökben, hogy az ausztriai kormány felszólítása a Dunafejede­­lemségek kiürítése iránt, június 3-án küldetett el Bécs­­ből Sz. Pétervárra. E jegyzéket egyébiránt Bud­ gróf­nak Nesselrode grófhoz intézett igen nyomatékos levele előzte volna meg. Mondják, hogy a bécsi udvar határ­időt kíván kitüzetni, mely alatt a kivonulás megtör­ténjék. Albánia, Montenegro és talán Szerbiának Ausztria általi megszállását itt általában úgy tekintik, mint az orosz megtámadására teendő első lépést. E megszállás egy szerződvény folytán fogna történni, mely Konstan­tinápolyban állítólag Ausztria, Anglia, Francziaország képviselői s a Porta által íratott alá. Görögországi levelek nem győznek eleget írni a ki­rályné a fölötti ingerültségéről, hogy a byzanczi csá­szárság álmairól le kell mondania. A nyugati hatalmak befolyása által kényszeritett Ottó király száraz és ked­vetlen hangon tette nyilatkozatát s adta tudtul az uj mi­nisztérium alakulását, melynek­­ ismeretes nevekből álló sorozata Parisban legjobb hatást gyakorolt. Külö­nösen Maurocordato a miniszterelnök s az egykori mis­­solunghi-i hős az, ki Parisban és Pyraeusban egyiránt nagy népszerűséggel bir. Székes-Fehérvár, junius 5. E lapok székes­fehérvári derék levelezői meg fogják önnek drága szerkesztő úr engedni, hogy néhány pün­kösdi eszméinknek becses lapjában helyt adjon. Ön lapja férfias, őszinte, s jóakarattal teljes beszé­det szeret. Ily szellemmel szólunk mi is városunkról, s azért hízelgés és oly távol van tölünk, mint becsmérlés. Sok haladás, sok elmaradás látszik közülünk. — A magas kormány helyeslésével a nagyérdemű cistercita­­rend apátja városunkat nagyobb gymnasiummal gazdagította. E jótétemény horderejét nem kell muto­gatnunk. E tanház tanárai kitűnő buzgósággal vetélked­nek szép hivatásuknak megfelelni. Munkásságukat szá­mos irodalmi művek hirdetik. Útjaink fegyelem , rend, és tanulmány tekintetében biztos kezekben vannak. Várni lehet, hogy a közel lakó szülők tanodánkat, mint hazánk jeleslejei egyikét, megismerni és szeretni fogják. Felsőbb intézkedések folytán városunk választmánya ipar­tanoda felállításához is szives készséggel sza­vazta meg járulását. Mily kincset nyerend ebben váro­sunk, és vidékünk iparűző osztálya, csak az nem fogja fel, ki az iparűzést nagyszerű rendeltetésében felfogni nem képes. És nő növelnénk? Ebben kiáltó szükséget szenve­dünk. Azonban e lapok olvasói tudják, hogy Farkas Ferencz prépost úr magasztos áldozata, s a városi vá­lasztmány józan tapintata e tekintetben is forró vágyainka­t és reményeinket kevés idő múlva kielégitendi; az nem lehet, hogy Apostoli Urunk magas nevével felruházott, s már megalapított, Ferencz József nő­ növeldénk, megnyitása prépostunk halálával történjék. Mi neki hosszú életet kívánunk, s ő jótéteményével dicsőített hosszú életében ne élvezze-e azon boldogságot, hogy szülővárosának boldogságában ,­­ örömkönyeiben , a növendékek ártatlan hálafohászaiban, s egy szebb jö­vőnek általa felderített hajnalában örömét, boldogságát, dicsőülését még életében keresse. Mi hazafius tisztelet­tel járulunk a főtisztelendő ur nemes szivéhez, esdőlt, hogy ezen a holta esetére alapított, de már tettleg bő­kezűen biztosított intézetét mielőbb hozza életbe, nem lévén kétségünk, hogy a városi község-választmány tö­rekvéseit áldozatokkal is előmozdítani kész leend. A magas név, mely ez intézeten ragyog, varázs­erővel emelendi annak áldásait. Szeretnék kisdedóvodáról is szólani — de ezzel még nem bírunk, pedig kár, mert földműves és iparűző vá­rosunk ez intézet kebelében sok kincset találna. És ta­lán, ha akarnék, létesülhetne is ? Miről apáink nem gondolkoztak, mi is elmulaszszuk-e ? Kisebb iskoláink elegendő számmal vannak ugyan, de szegények. — Egy parányi előhaladás történt eb­ben is. Ezen iskolák igazgatását kevés ideig a cisterczi rend itteni házának főnöke, és a tanodák igazgatója Bula Teofil vivé. E fáradhatlan, és a nevelés ügyét lelkén viselő nemes férfiú a tanárok és tanházak sorsát figyelmére méltatván, miután né­mely iskola a kanászok és csordásokkal — mondd a pásztorokkal — egy födél alatt volt, miután a tanár 200, segédje 100 forint fizetést húzott, felemelő szavát, s e bajt orvosolni kívánta, a község-választmány belátván e fonákságot, uj iskolák felállítását, s a tanárok és se­gédek fizetésének 60 psttali emelését elhatározta. Nem sok, de kezdetnek szép, mert jeget tört, s utat nyitott arra, miszerint ott, hol legszentebb érdekeink forognak fen, ki kell emelkednünk a szűkkeblű fülérkedés gyáva­ságából, és min erőnkből tennünk kell, mielőtt magasabb akarat tennünk parancsolná. Uraink hírét nevét veszély fenyegeti. A magas kormány a budai utat gyökeresen csináltatja — a ráczvárosi utcáa köveztetik, vidékünkön sokhelyütt az utak javul­nak. Kevés idő múlva megszűnünk talán híresek lenni rész utainkról. De még néhány hírességünk fenmarad, hacsak fel­sőbb akarat, vagy a szépet, és jót kedvelő megyei fő­nökünk, vagy a városi hatóság, vagy valaki más nem segít rajtunk. Utczáink por- és szemét-fellegben úsz­nak; egyik utczáról kihordatik a szemét és gaz, hogy a másikra vitessék, s hogy innét ismét szépen vissza is ka­­varodjék előbbi helyére; nálunk a mobile perpetuum így készül. Pedig az utczákat, kivált a főbbeket, min­den héten szépen ki lehetne söpörtetni, s vagy egy kö­zös trágyahalommá, eladandóvá összegyűjteni , vagy távolabb helyekre kihordani, miután a városnak több igásai vannak , s nem volna nehéz néhány rabot e czélra nyerni, mint nem volt nehéz ezeket kinyerni , a dicséretes gondossággal kiültetett fasorok öntözésére. Ad vocem fasorok: a Fenséges főherczeg Kormányzó Ur akaratára, s a megyei főnök úr buzdítására mi ia már szép ültetvényezéseket kisérlünk meg, de istenem, még mennyit lehetne tennünk. Egyik legszebb utczánk portengerből áll, városunk némely vége szintén sárten­­ger; mily szépekké, mily magasztosakká varázsoltatná­­nak e helyek, ha ültető kezekkel nyúlnánk hozzájuk. De ez jönni fog, és siessünk vele, mert egy szép őszi reggelen a megyei főnök úr az ültetést megrendelendi, s akkor bizony a dicsőség nem lesz mienk, — pedig mily jól esik említenünk, hogy polgármesterünk a szép buzapiacz csatorna­ partját szép ültetvénynyel ellátta. A leggondosabb jó anya, az áldott természet, egy gyönyörű helyet adott városunknak. E helyet egy drága emlékű, különben külföldről származott iparos polgártársunk, s egy másik, nálunk kevés ideig lakott, külországi származású tábornok kedvessé varázsolta. E hely a,sóstói és a hozzá kivezető sétány.Boldog és sze­gény itt talál éleményt. Mily paradicsom lehetne ez, ha e szép tó környezetét végig ü­ltetnék, ha a már lé­tező ültetvények között gyönyörű utakat metszenénk, ha az után útfélen elénk tóduló koldusok seregétől közön­ségünket megmentenék, ha a kivezető út melletti ház­sor botrányos szemetjeit eltisztíttatnak — ha — ha gondunk lenne , hogy városunk e megbecsü­lhetlen kincse díszben, virágzásban emelkedjék és gyarapodjék. És ez sem maradhat el soká. KÁRPÁT­HI ZOLTÁN: Regény irta Jókai Mór. II. A kedves barátom uram. (Folytatás*) — Ez ideig csak igen általános pontok felett cziva­­kodtunk; én engedtem embereimet belekevülni a mun­kába. Most következik majd a specificus támadás, az eddigi csak megszállás, csak hadkészület volt; most következik a réslövés, az ostrom. — Valóban hosszú megszállás volt; tovább tartott a trójainál. — Csendesen kedves nagysád. Nekem szükségem volt erre a tizenkét esztendőre, okvetetlen szükségem. Majd meg fogja kedves nagysád azonnal érteni, hogy ez elmúlt tizenkét év, és még néhány lefolyandó év eredménytelensége nagyszerű eredmény reánk nézve. Az ügyvéd benső örömmel mosolygott, mutató ujjával orrczimpáját pirosra dörzsölve. Abellino egész lelkével rajta függött. — Nekem régóta megvan az emberem, a­ki ellen egyenesen fogom intézni támadásomat, folytatá az ügyész. Néma meghalt Karpathy, nem annak neje, nem fia áll többé velünk szemközt, hanem valaki im­ás, ki önmagát észrevétlenül adta kezembe , évek lefolyta alatt lassan körülhálóztatva, s nem is gyanitva , hogy minden elejtett szavából egy göcs támadt, mely őt tőr­ben tartja mint az ostoba fürjet. — Ki az ? Maszlaczky súgni akarta a nevet, azonban eszébe véve, hogy ezt Abellino nem fogja meghallani , azzal kinyitá a cancellaria ajtaját s rákiáltva Bogozyra: „nézze meg fráter : be van­­ zárva az előszoba ajtaja ?“ mig ez künn járt, az alatt odasietett Abellinóhoz s tölcsérül idomított markán keresztül fülébe kiáltá : — Ez, gróf Szentirmay Rudolf ! — Valóban ! Kiálta fel Abellino örvendő arczczal, mely azonban hirtelen ismét előbbi feszültségébe tért vissza: — nem értem. — Majd mindjárt megmagyarázom, szólt Maszlaczky úr, felülve kerek székére. E pillanatban csengettek. Bogozy m­orogva ment az ajtót kinyitni. Ez alatt Maszlaczky sebtében összekötő a percsomagot, elzárta szekrényébe, várva, hogy ki jő most *) Lásd P. N. 1273 számát. Csak az öreg Tamás volt. Hozott egy pár vajas szarvast a péktől s azokat letette az asztalra. Maszlaczky ur elvette a szarvasokat a tányérról, megropogtatta, egyet ketté tört, és a szájába dugá : — Felséges szarvasokat sütnek itt Pesten. Nem tet­szik kedves báró ? Én minden reggel ilyet eszem kettőt, ez az én reggelim. A kávé nekem nem jót tesz. Ellen­ben ezeket a szarvasokat igen jól tudják sütni. Csak az az egy hibájok, hogy napról napra kisebbek lesznek. Juratus korunkban épen két ekkorák voltak. Nem pa­rancsol egyet kedves báró. A becsületes férfiúnak igen jó életműszerei lehettek. Legkevésbé sem látszott étvágyára hatni azon körülmény, miszerint 6 e perezben épen egy egész család lételének megm­érgezésén jártatja elméjét, oly nyugodt lélekkel ropogtatta a vajas szarvasokat, teljesen átengede magát a sybaritai élvezetnek. Abellino már bánni kezdő, hogy az egyik szarvast el nem fogadta; legalább úgy hama­rább készen lettek volna vele. Végre elgyű­rte az utolsó falatot is s leütve tenyerei­ről a morzsákat, folytatá magyarázatát : — Én egyenesen Szentirmay grófot vádolom házas­ságtöréssel. Abellino maga is összeborzadt e szavakra. — Ez veszélyes játék. — Ez nem játék. Bizonyítványok vannak kezeim kö­zött , ah annyi éveken keresztül nem híjába jártam én ezen gőgös nagy urak között, — bocsánat, nagyságod is közölök való; — ők azt hitték, hogy én vagyok az ő bolondjuk .... Bizonyítványok vannak kezemben ! S ezt mondva diadalmasan ütött bezárt szekrénye írólapjára rövid tenyerével. — Azon buzgóság, melyet a gróf gyámfia ügyében tanúsított, alkalmat nyújtott nekem a közte és a fiú szü­lei közt létezett viszony kifürkészésére. Kutatásaim czélhoz vezettek. Világos, hogy Szentirmay egy egész hetet töltött a Karpathyak madarasi kastélyában, a midőn az öreg Karpathy, nem törődve nejével, engedő őket mulatni egyedül, a grófnő egy akkori szobaleánya bizonyítja, miszerint ugyanez időben oly éles családi­viszály támadt a gróf és neje között, hogy a grófnő több napokon át bezárta szobáját férje előtt. Ez fontos kö­rülmény. Rövid idő múlva egy társaságban férfiak tré­fás c­élzatokat mondanak Karpathyné felől, a midőn Szentirmay gróf közbelépett s mindenkit párbajjal fe­nyegetett, a ki e nő felől tiszteletlenül szól; — a hal­dokló nő halálos ágyán azt kívánta, hogy gyermeke Szentirmay gyámsága alá adassék, mit a halál révén lévő férje meg is erősített; a gróf éltes nőrokona, Marion kisasszony többször említé kötekedve , hogy az ifjú Karpathy Zoltán arcza mennyire hasonlít Rudolf gr.éhoz; azontúl a gróf gyöngéd, valóban atyai szeretetének nyilat­­kozványai mind meg annyi tanúbizonyságok, melyek őt compromittálják. Ha megvan a kezdet, önként jön a foly­tatás, egy pont, egy adat tizet húz maga után. A grófnak vannak ellenségei, pártviszályosai, elkergetett cselédjei, sértett hivatalnokai, azok mind sietenének kiboszuból, ki jó remény fejében ellene adatokat szolgáltatni, apró eseményeket kigömbölyitett tényekül adni elő, miknek összegéből én mint a napvilágot, fogom kideríteni a súlyos vád eltagadhatlan alakját; ily módon uram gyil­kosságokat is hoztak már napfényre; rémséges bűnö­ket, mik az emberi szivek fenekére voltak elásva, si­került a törvénytudóknak lélektan és bölcseleti eljárás útján napfényre hozni, s ez nem csekélyebb bűntett bármelyiknél azok közöl, miket Pitaval velünk megis­mertet. Abellino egészen megittasodott az ügyész ékesen szólásától. Felkelt, nyakába borult és megölelő : — „Uram, ön nagy ember.“ Azután visszaült székére, még egyszer elmondva. — Ön nagy ember. Maszlaczky nem szerette, ha dicsérték; ő nagyobb aristocrata volt, mint azok,kik inasaik gombjaira is czi­­mereiket veretik; ő eszére volt dölyfös, s még az is bántotta, ha valaki dicséri; mert hisz azt, hogy ő okos ember, épen oly megszokott eszmének lehet tekinteni, mint hogy egy grófot méltóságos urnák hínak. Abellino pedig magán kívül volt örömében. — Ah, az öröm elfojt annál a gondolatnál, hogy ezt az embert, ezt az örökké gyűlöletes embert összetörjük. Nem a vagyon,nem a gazdagság reménye éleszt föl, ha­nem az, hogy őt megalázva, megbecstelenítve lássam, botránykőre állítva ostoba imádói előtt. Ennek örülök, ez jól esik. — No ebben a gyönyörűségben aligha fog részesülni kedves nagyságod, szólt közbe szárazon Maszlaczky. — Mit beszél ön ismét ? kérdé Abellino elbámulva. Hát bolonddá tart-e engem, vagy gyermek vagyok én, hogy egy perezben felbiztat, másikban lehűt ? — Én csak annyit ígértem, a mennyit teljesíteni fo­gok. A Karpathi-uradalmakat mostani tulajdonosától visszavenni. A mit kedves nagyság oly örömmel vár, Szentirmay gróf botránykőre állítását, erre nekem­ egy csep szükségem sincs. — Ön fél ! — Nem félek. Senkitől sem félek. Párbajt nem ví­vok, ezt már régen kimondtam, a­hol pedig tollal kell harczolni, ott helyt állok magamért akárki ellenében. Én Szentirmay gróf ellen odáig vihetem a dolgot a meddig nekem tetszik, de nekem a substratum kell, és nem a scandalum. — Folyvást nem értem, a­mit ön beszél. — Azt elhiszem. Szólt az ügyész nyugodt büszke­séggel. Az nem is oly egyszerű. Ha értené a törvény­kezések folyamát, belátná a bizonyítékok súlyát ked­ves nagyságod, akkor meg tudná különböztetni azt, mi­szerint az általam felhozott vád­terv által annyit elér­hetünk ugyan, hogy, ha nyilvánosság elé kerül a per, a­mi végítélet folytán megtörténik, akár ellenünk, akár mellettünk szóljon az, ez által gróf Szentirmay a világ szemei előtt meg van bélyegezve, családja előtt gya­núba hozva, közte és az ifjú Karpathy között kiegyen­­líthetlen szakadás előidézve. — Én épen ezt akarom elérni. — Én pedig épen ezt akarom kikerülni. Kedves nagyságod úgy cselekednék, mint egy regényk­é, ki ha­lomra öli, a kiket nem szeret, én pedig úgy cselek­szem, mint philosoph és fiscalis, ki élni hagyja ellen­feleit, de tartozásaikat kérlelhetlenül exequálja. — Ez a Zoltán úrfi jelenleg mintegy tizenhárom, vagy tizen­négy éves. Én hagytam őt nőni szép csendesen s nem siettem vele, mig ekkora nem lett. Valóban derék szép ifjú. Oly kifejlett, mint más tizenhat éves korában; gyönyörű alak, arcz és termet. És a mellett oly nemes szívű, oly gyöngéd, teli jó érzelemmel. Meglátszik rajta Szentirmay nevelése: lelke teste viharokhoz edzett, tettekre, küzdelemre kész, kész a legnagyobb áldozatra azért, a­kit szeret,és szeretni tud egész lelkével. Gyám­atyját és annak nejét imádja, bálványozza, ée azok va­lóban meg is érdemlik azt.......... — De uram, mi lelte önt e dicséretekkel ? Engem akar a próbára tenni ? — Csak türelem kedves nagyságos úr. Ez mind a dolog érdemére tartozik. Még az is valószínű, hogy az ifjú Karpathy sokkal szorosabban van fűzve a Szentir­may családhoz. Én láttam a minap, minő gyöngéd fél­tékenységgel viseltetett a gróf lyánkája irányában; az ilyen gyermekkori viszonyok erősek szoktak lenni. — Csak nem gondol ön erre komolyan ? — Sőt igen helyesnek találom azt, mert köztünk mondva, én legkevésbé sem hiszem azt, hogy Szentir­may gróf legkisebb tilos viszonyban is állt volna Zol­tán anyjával, és így semmi megróni valót nem találok a fentebbi eszmében. Ezt csak kettőnk közt mondom. Abellino a szobát érző maga körül forogni e sza­vakra. (Folytatjuk.) IWBIWWraWt II II H

Next