Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)
1854-07-22 / 1309. szám
1854- ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: Pesten házhoz hordva . Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : ariutcza 8-ik szám. Félévre . 8 ., — „ , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra! fr. 30 kr.p. Szerkesztési iroda : Uri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve — Jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban Távirati magán sürgöny a PESTI NAPLÓ Szerkesztőségéhez! Elindult Bécsből, július 21 -kén 6 .51. 30 p. este. Érkezett Pestre „ „ „ „ 40 „ „ Madrid népessége és helyőrsége a felkelőkhez csatlakozott. A minisztérium leköszönt. San- Louis (Sartorius) a miniszterelnök menekült. Budapest, jul. 21. I. Valamint a földmivelés emelkedése 1848 előtt a jobbágyföldet terhelő dézma-tartozás által akadályozva volt, s ez úrbéri viszonynak megszüntetése a hazai mezőgazdaságra nézve valóságos áldás; — úgy a szőlőmivelés s a magyar borok nemesítése tetemes ösztönt nyerne, ha azok, kik a fennálló törvény értelmében, széleiktől akár hegyvámmal, akár bordézmával tartoznak, — magokat s szőlőmivelési iparösztönüket e tehertől váltság utján felmenteni igyekeznének. Ugyanazon státusgazdasági indokok, melyek az ezelőtti hűbéri viszonyok s úrbéri állapot ellen szólottak s a jobbágyföldet teljes felszabadulásra vezérlették, sürgetik a bordézma mielőbbi megváltását. Az államra nézve politikai tekintetben is igen fontos dolog, hogy, miután a hűbéri viszonyok eltörlése birodalomszerte a birtokviszonyok rendezésének s a törvény előtti egyenlőségnek egyik alapjául vétetett, törvényszerű mód nyuttassék minden olynemű kötelezettségek megváltására, melyek, mint a hegyvám és bordézma, a múlt állapotból maradtak fenn, s a hűbériség színét viselik. Egy cseppet sem kételkedünk, hogy e viszony rendezését maga a bordézma-jövedelmet jogszerűen élvező birtokos osztály is óhajtja, nem követelhetvén, hogy a dézmakötelezett e terhet szőlején örökös passivum gyanánt megválthatlanul tartozzék viselni. De azt sem hihetjük,hogy a bordézina kötelezett, miután neki e teher megváltása meg van engedve, egy pillanatig is habozzon e szabadsággal élni, annál is inkább, minthogy széleinek nagyobb és biztos a jövedelmezése s ezzel korai nemesítése végett nehezen lesz hajlandó újabb beruházásokra költségeket fordítani, míg dézmát adni tartozik, mert e költségek jövedelmező kamataiban nem akar a dézmatulajdonossal megosztozni. S ez igen természetes, valamint az is, hogy addig is, míg e részben tán az állam részéről a feleket kiegyeztető, a bordézmaváltságot könnyítő rendszabályok hozatala szükségesnek tartatnék, a dézmatulajdonos és dézmakötelezett e teher megváltása iránt egymás közt szabadon egyezkedhetik. Mindkét félnek saját érdeke parancsolja, hogy ez egyezkedéssel siessen. A tulajdonos egyéb birtoka s mezőgazdasága korszerű javítására nyer abból egyenetlen s alkalmatlansággal járó jövedelem helyett biztos tőkét; — a kötelezett pedig megváltván magát, erkölcsi rugót nyerend szőlejének rendezésére s bora nemesítésére áldozatot hozni. Arra pedig a bordézmakötelezett hasztalan számol, hogy e tartozás megszüntetését bármikor is az állam vállalja el és eszközölje az úrbéri tehermentesítéshez csatolva. A hegyvám és bordézma (kivévén az úrbéri állományokon imitt amott netán ültetett szőlőket) nem úrbéri tartozás; a szőlők különböző tartozások kikötése mellett rendszerint a nemes birtokos állodiumain állíttattak, azért is e teher megváltása (közgazdászat fontossága daczára) tisztán magánjogi kérdés. Ily önkénytes bordézma-váltságok bizonyosan történtek már eddig is, habár az egyes esetek tudomásunkra nincsenek; hogy azonban feltűnő és kiterjedt számban nem látjuk e megváltást előfordulni , annak egyik oka az , minthogy az illetők magukat nem igen tudják tájékozni a dézmaérték és váltságdíj kiszámításában; — a másik, s jóval lényegesb ok az, minthogy a dézmakötelezettek bármikép óhajtsák is a megváltás eszközlését, csakhamar visszaijednek attól, ha a váltságdíj képzelhető teljes öszvegére,s annak egyszerrei lefizetésére gondolnak. Nem jut eszükbe, hogy e sommát már előbb apródonkint félre lehetne tenni. Nekünk pedig az új államkölcsön eszünkbe juttatja, hogy az takarékpénztár gyanánt szolgálhatna azok számára, kik a bordézina terhétől felszabadulni óhajtván, a váltságdíjat megerőtetés nélkül, s kényelemmel szeretnék kiteremteni. Ez eszmét jövő számunkban illustrálni fogjuk. London, jul. 16. 4» Megfordult ismét sarkán az európai nagy bajügy, mely már annyiszor változtatott meglepő gyorsasággal alakon miszerint bámulnunk kell azok balgaságát, kik még mindig külső physiognomiájából hiszik kiolvashatni lelkét. — Két hét előtt még az oroszokat a dunai fejedelemségekből ki-, ellenben az osztrák hadat azokba bevonulónak hitte a világ; sőt amazt a Moniteur egy elhamarkodott közleménye, — imezt az angol kormányközlönyök után már bevégzett ténynek tekinté. Ma ellenben nincs többé, ki ezt az események által megczáfolva ne lássa, eloszlatva reménymámorát azoknak, kik a jelennek élve mindenek fölött csak közel békéért sopánkodnak, s csillapítva aggalmait azoknak, kik a jövőt tartva szem előtt, az európai helyzet nehézségeinek tartós és biztos megoldását óhajtják. Az ügyállás e hirtelen fordulta, kapcsolatban az erélylyel megnyitott seregszállításokkal a balti s Feketetengerre, valamint a keleten egyesült három had tétlenséget felváltó sürgős mozdulatait, s némi megnyugvásra hangolta azokat, kik az események eddigi folyamával megelégedve nem valának. Különösen élénk örömmel látják ezek Omer pasát átkelni vitézeivel a Danán a fejedelemségek megváltására , s lelkesedésök határos „az Ábrahám ölében nyugvó nagy és szent lelkek“-ével, melyek — Abd-el- Kademek Ramazan előestvérén aludt álmában — „az ottománok vezérének Omernek nevét örömittasan hangoztatja ”— Mi az ügyállás hirtelen megváltozta tárgyában a kormány híveinek véleményét illeti: ez határozatlan, benső, éles tusakodást eláruló. Örülni látszanak azon, hogy az oroszok ki nem vonulván önkényt a fejedelemségekből, meg nem szüntetek ekként okát s ingerét a háborúnak , melynek különben szélesb határok közt s nagyobb czélokból óhajtott, további folytatására, kevés kilátás nyilnék. Vigasztalják ezenfölül magokat azzal, hogy Ausztria ezentúl nem mint semleges hatalom, hanem mint Oroszország’egyenes ellensége fogja megszállani seregével a Dunafejedelemségeket, a hogy a ví-keztyű a hatalmas két szomszéd közt hamarább fog elvettetni, mint elvettetett volna különben, — mert Bécsből az ultimátum már útban van Pétervár felé, holott Oláhs Morvaországoknak Ausztria sergei által megszállása, ha az az ügyállás megváltozta előtt történt volna, Oroszország iránti barátságos semlegesség értelmével bírhatott volna. Kételyeket ébreszt továbbá lelkekben Manteuffel ezredes állítólagos missiója „kiengesztelni az ellenkezés szellemét, mely Anglia s Francziaországban az alkudozások megúyittatását illetőleg él.“ Nem is vetik ezért ma annyi bizalommal, mint azt eddig tevék, reményeik horgonyát a közép-európai diplomatia sima tavába, hanem vetik azt a nyugati politikának szokottnál hullámzóbb tengerébe. .Calais-n függ főfigyelmek, melynek révéből ma indul ki a balti tengerre 15 angol hajó, köztök Waterloo , franczia csapatokkal fedélzetén. 39 év előtt is tábor állott e város körül, s akkor is mint ma egy Napóleon éleszté a sereg harcztüzét, martialis, szellemét, csakhogy akkor Anglia ellen buzdíttattak, de ma a szövetséges Anglia s Francziaország közös ellensége ellen indulnak a csapatok. Méltán is fordul várakozás teljesen milliók szeme az eseményre, mely csakugyan „egyetlen“ a történetben, s joggal vézetik szebb jövő első zálogának az angol-franczia szövetség mindazon frigyek között,melyek a nagybalügy felmerülte óta a különböző európai hatalmak közt köttettek, vagy köttethetnek. Általában nem voltak a háború kitörte óta oly nagyok s erélyesek a készületek Nyugaton, mint minőknek azok ma tűnnek fel. A Calais partjáról távozott seregen kívül, melytől Napoleon császár „közel viszontlátásig“ búcsúzik el, a Fekete-tengerre is szakadatlanul küldetnek csapatok, had-b nehéz ostromszerek. Az egyesült hajóhadak mind a balti tengeren, mind Euxine vizein biztosan közelednek az ellenséges partok vádpontjaihoz; az ostromzár napról napra szigorúbb, s jövő hó elsején már a fehér tengeren is teljes leend. A szárazi segélyseregek pedig Várnáról már mozogni látszanak : vagy Dobrudzsa felé, Omer pasa Dunán átkeltének támogatására, vagy Krimia irányában s különösen Szebasztopol ellen. Kik nyugatnak érintette hadmozdulatait s készületeit a Középeurópában beállott ebbeli szünet s ébredező alkudozási hajlammal párhuzamba állítják, az eseményeknek nem erkölcsi, hanem külső physiognomiájából ítélni szoktak,— azok az irányadó európai kabinetek jövendő állását a következő szójátékba foglalták : „Ausztria and Prussia : desires peace for Russia; England and France : wants a piece of Russia.“ (Ausztria s Poroszország : békét óhajtanak Oroszországnak; Anglia s Francziaország darabját kívánják Oroszországnak.) Az angolok igen szeretnek találgatni. Hirlik, miszerint Görögország megszállásának, valas KARPATHY ZOLTÁN. Regény irta Jókai Mór. VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Maszlaczky ur füleit az ütötte meg, hogy Vilma kisasszony nincs jelen. — Hol van Vilma kisasszony ? A kedves kisasszony. Talán nem beteg ? — De igen. Gyöngélkedő. Sohajta a tanácsosné asszonyság. Azért honn maradt. — Az igen különös, szólt bele a hétszemélynökné, hogy valahányszor nálunk mulatság van . Vilma kisasszony olyankor mindig gyöngélkedik. Ez észrevétel nem volt ment minden malmától. — Sajátságos véletlen. Monda Eveline; midőn azonban a házi asszony egy pillanatra felkel, utan érkező vendégeit fogadni, a tanácsosné bizalmasan odasugó Maszlaczky urnak: „Valóban a septemvirné nem alaptalanul gyanakodik , csakhogy ő nem sejt, nem észlel, ő igen közönséges eszmetehetségű nő , csak azt tudja , mit lát. Vilma csakugyan rész kedvvel jő e házhoz, de annak sajátságos oka van, már egyszer említem ön előtt. Valami kimondhatatlan gyűlölettel viseltetik ezen ifjú Karpathy iránt, aki most . . Tarnaváryék gyámsága alá adatott, amit én nem is csodálok: az ifjú ember egyike a legkiállhatatlanabb egyéniségeknek.— Nemde fiscalis úr ? — Tökéletesen egyetértek nagysáddal. — Vilma valóban beteg. De beteg attól a gondolattól, hogy az ifjúval találkoznia kellene e helyen. Vilma nagyon sensitive, benne sok magnetismus van, ön hisz a magnetismusban ugye bár? Oh én azt csalhatatlannak tartom. Vannak titkos rokonszenvek és ellenszenvek, miket a legkérgesebb szív sem képes megtagadni. — Ok vannak, szólt Maszlaczky urtragikus sóhajjal, mit a tanácsosné sajnálkozó elértéssel látszott fogadni. Ezalatt visszatért a háziasszony. Emmanuel barátunk nagyanyja érkezett meg, kivel unokái elhitették, hogy ennek a nagy néptolongásnak az utczákon az az oka, hogy a török követet várják, s holnap ki lesz világítva a város. Ó szegény semmit sem tud arról a veszélyről, melyet csak egy vékony földhányás választ el még a várostól. Velök együtt érkezett meg báró Berzy is, a genialia báró, ki épen most jővén a pesti partról, tele van kedv) Lásd P. N. 1308. számát. vés anecdotákkal, s azokat életekkel fűszerezve szórja a társaság közé. Emmanuel barátunk mindenütt a nyomában jár, s a mit ő el talált volna felejteni , siet utána toldani. — Rémület van a pesti filiszterek közt uraim, holt rémület, — tudósit a genialis báró; valamennyit meg lehetne riasztani egy sajtát vizzel; végig álltak az egész Dunaparton , ember hátán ember; ha mindenki csak egy követ hozna a töltéshez , s egy darab jeget vinne el a Dunából, nem volna mitől tartaniok. — Egy czukrásszal találkoztam a parton , aki nagyrémülten sietett valahova : az idén olcsóbb lesz a fagylalt áram, mint tavai volt, mondom neki, kaphatni jeget eleget. Az ember úgy nézett rám, mintha kedve lett volna a Dunába belevetni. Akadt egy pár, aki nevetett rajta. — Hát a fürdő-kádat ? mondja el csak a fürdő-káddali tréfát. Juttatá eszébe a fiatal epigon, Emmanuel barátunk. — Oh, az is igen jeles tréfa volt. Egy vén filiszter házában lakom, valami nagykereskedő, aki rendkívül fél az árvíztől. Megtudtam, hogy ugyanazon szobában alszik, mely fölött az én fürdőszobám van. A múlt éjjel tehát egyet fordítottam a fürdőkád csapján, s az onnan kiömlő víz egyszerre elkezdett a padlón keresztül az alanti szobába átcsurogni. Képzelhetni azt a jelenetet, midőn az én Dandin Györgyöm egyszerre az orrára kapja a zuhanyt. Ez felugrik esze nélkül az ágyából, ki az utczára, mit én tudom, hogy öltözve, ordit, hogy itt az árvíz, mig a szomszédok el nem fogják s eszébe nem juttatják, hogy az árviz nem felülről, hanem alulról szokott kezdődni. Ekkor azután nekem esett, szakkorlátozott mázsa számra, felmondott, fenyegetett mindenféle perekkel, mi pedig majd megpukkadtunk kaczagva. Már ezen méltán is lehetett nevetni. A társaság nagy része osztá a vidámságot. — De legszebb volt az a mostani, mondá Emmanuel. Azt beszélje el báró úr. Az jeles volt. Majd agyonvertek bennünket. — Már az igaz. Hát egy külvárosi házban már annyira fölfakadt a víz, hogy az egész udvar tele van vele s a kapun be nem lehet járni. A bejárás előtt hét csizmadia legény iparkodott torlaszt emelni nagy sietséggel. Erre én nagy harsány szóval bekiáltok a kapun azon hangon, ahogy a vízhordó emberek szoktak kiáltani : „Donauwasser!“ „Dunavizet vegyenek!“ Hanem azután szaladtunk is, mert az én csizmadiáim utánunk rohantak a sámfákkal s alig bírtunk utat veszteni előttük. Ezt az ötletet lehetetlen volt igenigen elmésnek nem találni. — Hol van Zoltán? Hadd mondjam el neki. Nyüzsgött Emmanuel. Ugyan kérem méltóságos ur , hol van Zoltán barátom ? — Tudja a hét mennyke ! dördült rá vissza a megszólított házi úr, ki már azon is dühbe jött, hogy mint mer ez a fiatal gyerek ő hozzá szólani, mikor nem kérdezik. Keresd öcsém. Én nem strázsálom a te Zoltán barátodat. — De valóban hol lehet Zoltán ! aggódék maga a házi asszonyság is; egész este nem láttam sehol. Julcsa kisaszony is bizonyítá, hogy ő sem találja, pedig már kereste is, mert vele tánczva volt ígérkezve. Czudarság tőle, hogy meg nem tartotta a szavát. Sem inasok, sem lovászok nem tudtak felőle semmit. Csak annyi volt bizonyos, hogy a paripája nincs az istállóba kötve. Az jeles dolog volt, hogy a Karpathy család féltett ivadékáról még csak annyit sem tudnak a gyámatyai háznál, hogy otthon van-e vagy nincs. Maszlaczky úr és Kőcserepy tanácsos úr különös tekintetet váltottak egymással. Az ugyan sajátságos eset volna, ha a veszedelmes fiatalember valahol nyakát törte volna, vagy a paripa beleragadta volna az árvízbe, és ott fuladott. Mennyivel rendebbé tenné az egész processust! Tarnaváry maga legkevésbé sem aggódott. Olyan nagy gyerek már nem vész el. Bizonyosan jobb mulatságra talált, mint itthon. Majd megjön a lélekadta. Uraim, dámáim, vigadjunk! Minek hagyták abba azt a tánczot ! Mindenki folytatja előbbi mulatságát: a fiatalság a tánczteremekbe vonul, az éltesebb urak és asszonyságok kártyaasztalaikhoz ülnek. A házi asszonyság átengedte helyét az öreg nehezen halló úrnőnek, s maga a tánczterembe engedé magát csábíttatni, csak egy keringőre báró Berryvel, azután egy másikra Misztizlávval, meg egy harmadikra Emmanuel barátunkkal és azután még ki tudná hányra és ki tudná kikkel ? Néha néha egy-egy távoli lövés döreje vegyült a zene közé. Senki sem látszott azt észrevenni. Már közel volt tizenegy óra, midőn a kapu alatt lódobogás hallatszott s egyik pitvarnok jelenté, hogy Zoltán urfi épen e perezben érkezett meg. — Rögtön ide jöjjön, és adjon számot, hol volt. Riadt fel Tarnaváry ur. — Azonnal jönni fog, de elébb átöltözik, mert minden ruhája csűrön víz. A fiatalabb hölgyek kíváncsian kezdenek a mondottakra ügyelni. Várjon hol járhatott. Öt percz múlva megjelent Zoltán. Elragadó szép volt a gyermek. Különben is életvidám arczát a hideg oly pirosra festette, mint a rózsa, s szemeiben valami szokatlan felhevülés tüze látszott lobogni, termete bélereg volt és izgékony, mint rendkívüli erőgyakorlat után szokott lenni nagy lelki és test erélylyel hird egyéneknél. A septemvirné súgott férje fülébe, hihetőleg olyasmit, hogy ne szóljon most Zoltánnak ennyi vendég előtt, majd inkább ő kérdőre vonja elmaradása felől. Nőknek az ilyesmi sokkal jobban áll. — Ej, ej, kedves Zoltán, ön ily soká elmarad. Ön kis házigazda volna, s vendégeit váratja magára. — Igen sajnálom, de vendégeim voltak nekem is, akiket nem lehetett korábban elhagynom. — Kik? és hol? kérdé Karolina neheztelést éreztető kíváncsisággal. — Kilenczercsényi lakos, kik egy lélekvesztőn menekültek ki a jeges vizárból ruhátlanul és segélytelenül, nem szabadítva meg egyebet, mint a puszta, meztelen életet. . . . E felelet elhallgattatott mindenkit, csak Tarnaváry ur talált módot bele kötni. — Képzelem, hogy megint az utolsó fillérig mindenét kihányta. Zoltán reá nézett, nagy, érzékeny szemeivel. — És én tudom, hogy méltóságod hasonló helyzetben még a rajta levő kabátját is odaadná. E válasz nagyon lefegyverző a septemvirt. Megütő Zoltán vállát: — Igazán mondtad. Jól ismersz, azt tenném. No ezért nem neheztelek rád. Ha szerencsétlen embert látok, már akkor a rajtam levő ing sem az enyém: olyan ember vagyok. Hová szállítottad őket szegényeket ? — Ki a Rákosra, a vendéglőbe. — Kár volt olyan messze. No holnap én is küldök nekik holmit. Nyomorultak. — De nem addig van az Zoltán barátom! Kiálta közbe Emmanuel. Te elhallgatod a javát, ez csak mellékes dolog volt. Épen most beszéltem a lovászoddal, aki veled járt, hiszen te nagy bravourokat követtél el. Azt el kell monanod nekünk. — Csekélység az. Nincs mit beszélni róla, szólt Zoltán restelve a válaszadást, de gyámja szigorúan fogta. — Nos, mi volt az Zoltán? Nekem tudnom kell. — hogy ön hol járt ? Mondja el. — Az árvizet nézni kilovagoltam a soroksári töltésen végig. Az borzasztó látvány! Az egész környék egy nagy kék tenger színe, melyen nagy fehér tömegekben úsznak az elszabadult jégtáblák, s a fehér jegek között néhol egy-egy fekete tömeg, — valami távolról elhozott hulla.......... Minő jéghideg borzadály futott végig egyszerre mindenki szivén, — ott feküdni a hideg jégtáblán, némán, mereven; amint viszi alá a folyam a hullát csendesen s ülnek körülötte a jégravatalon, meg-megrebbentve szárnyaikat — a fekete hollók .... (Folytatjuk.) 166—1300 Szombat, jul 22-én.