Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-14 / 1379. szám

1854. WláS és feljut ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Ve­lékre postán küldve: fr» i.ipyedr« 5 ft. — kr. p. Fi itftc 10 „ jf ff A ta­vi előfizetes, mi az a szí a mkint­ eladit is megszűnt A lap politikai tartalmit illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, Szttke Otili tFodó :’Uri­«tett 8. fi. vagl figyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : m­int aza 8-ik szím. * ■ -1 ———--------- ■ ■■ ■ Bém­entetlen levelek csupán rendes leve­sfiinktól fogadtatnak el. Pesten házhoz hordva: Félévre • 8 1 ■ Évnegyedre 4 „ — „ ,f Egy hónapral ft. 30 br.p. Bili »lilik 81 ha­sábos petit­ion 4 pgS knj­­ozárjívsl síimirtstik. A be- Igtatisl • 10 pengS krnyi kfllSn bflyefdlj elSre lefize­tendő ■ Msgín viták 81 ha­sábos tora 5 pengd krajcár­jával sí í mit tátik. — A flSIvá­­teli dij szinte mindenkor «18- re lefl­endd a Szombat, ott. 14-én-HIRDETÉSEK és MAGÁNVTTÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegjelen e PESTI NAP­LÓ — kettőt és inneputlni nape­kit — kivéve — jelen évnyi alakjában, mindennap reggeli érik­ban. Előfizetési felhívás & gsr&x october­ decemberi negyedik évne­­gyedi folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 frt. pp. A előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivat­alit, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, ar­uteja 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza s­zegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pitti Napló kiadó­hivatala, B­écs, oct. 11.­­ A­ki hírlapjainkban azon számtalan, a cholerára vonatkozó czikket, jegyzetet, hirdetményt olvassa, két­ségkívül azt fogná gondolni, hogy nálunk naponkint ez­ren halnak meg e betegségben, pedig a baj nem oly rettenetes, s mivel a nyavalya tán hazánk felé is veendi útját, jó lesz róla egy pár higgadt azét mondani. „Ex­­perto credo Ruperto“, tapasztalásból szólunk, mert múlt vasárnap a kellemetlen vendég csekély magunkat is meglátogatott. Őszkor rendesen megtörténik, hogy az ember magát kissé meghúzi, vagy a szóló és szilva által gyomrát rontja. Más években, midőn a cholerától nem tartanak, az ily apró bajt föl sem veszik s egypár ár­tatlan gyógyszer által meggyógyítják, a minő minden háztartásban található. De most, midőn mindenki a cholerától fél, épen természetellenes módon akarják magukat meggyógyítani s ez okozza tulajdon­­kép az igazi súlyos betegséget. A Presse femnszóval di­cséri s terjedelmesen közli dr Pfeufer müncheni tanár cholera-csikkeit; ha valakinek igen sok fölösleges ideje nincs, ne olvassa e czikkeket, mert miután átolvasta, egy hajszállal sem tud többet, mint azelőtt. Ha meg­halt, iparkodjék izzadásba jöni, s ha gyomrát rontotta, tegye azt, mit máskor hasonló alkalommal tenni szokott s fogadni mernénk, hogy 100 közöl 99 életben marad; a századik pedig alkalmasint divalera nélkül is meghalt volna. Mindenesetre legtanácsosabb azonnal értelmes orvoshoz fordulni, mert ez a sokszor ártalmas házisze­reknél hathatósb orvosságot adhat, azt mondjuk azon­nal, mert midőn maga a valódi ázsiai cholera már itt van, ellene az orvos sem tehet semmit. Egyébiránt há­lát adhatunk az égnek, ha Bécsben, azaz majdnem 500.000 főnyi lakossággal bíró városban, naponként 20 ember hal meg bizonyos betegségben; ha rendes időben a vízkör vagy typhusban meghaltakat összeszá­mítjuk, akkor is kikerül naponkint a 20 ember, s innen még sem fogjuk azt következtetni, hogy a vízkór vagy typhus mindenkit meg fog ragadni. — Múlt éjjel a Wanderer szerkesztője betegedett meg hasonló mó­don, de már e reggel ő is jobban érzi magát, azért félre a túlzott félelemmel; a halál bármikor la utol érhet; egy kis hasjárás — salva veria — még nem cholera, sőt a legtöbb esetben, kellő óvatosság mellett a valódi cholerát el szokta hárítani. Azonban a cholera nélkül is hasgörcsöket kaphat az ember, ha bizonyos lapok émelygős kifakadásait ol­vassa, miket tudatlanságuk s tapasztalatlanságuk bizo­nyítványai gyanánt a világba küldenek, így példa egyik „nagy“ estilap — alakjára nézve csakugyan „nagy“ — szörnyen lehordja az egyesülteket, mert Szebasztopol előtt tétlenül állanak. Az olvasó emlékezni fog talán, hogy mi is keményen megróttuk e tétlenséget, mielőtt az egyesültek még Krimiában voltak, mert akkor szán­dékukban kételkedtünk, a vitézségekben s ügyes­ségükben soha sem! A fentebb említett nagy politikus alkalmasint azt hiszi, hogy erősséget is csak oly hamar vesznek be, mint példa oroszellenes czikket írnak. A jó ember nem látszik meggondolni, hogy már most nem a világ gondja, az egyesültek működései felett őrködni s azokat tettre nógatni; most saját becsületük, katonai becsületök azt kívánja, hogy félúton meg ne állapodja­nak. Ha váratlan óriási akadályok az operációkat feltar­­tartóztatják, az illetőket biztatni és bátorítani kellene, nem pedig korholni és lehordani. A gondolkozó olvasó, még inkább pedig a tulajdonképeni szakértő, undorral fordul el ily tapintatlan kifakadásoktól, melyek csak azért nem zavarják meg a közönség ítéletét, mert a közönség előtt már egy csepp hitellel sem bírnak. Düsseldorfban a remek torzképek szülőhelyén kis képes füzetke jelent meg, mely a minap könyvárusi után ide is jutott. A képek valóban remekek s a jelen török orosz háborúból néhány igen eredeti jelenetet áb­rázolnak, így példa egyik képen az oroszok rögtönzött hídon a Dunán átkelnek, midőn már majdnem a túlsó partot elérték, a híd leszakad s az oroszok ezrei pere­­puttyöstől vizbe fúlnak. A túlsó parton a törökök mo­solyogva s keresztbe font karokkal nézik e látványt; a kép alatt e szavak olvashatók : „Múlt hó 30-kan bá­tor hadsergünk a Dunáni átkelést megkezdte s a törö­kök egy mocczanással sem merték ez átmenetet hábor­gatni, ámbár szemük láttára történt.“— Egy másik ké­pen számtalan halottal telerakott szekérsor látható, mely „nagy trabban“ javaslet; az egyik szekérről egy halott leesett s most a földön hever, mig a kocsik sietve to­vább haladnak. A kép alatt ez áll : „Szilisztria elől visszavonulván, csupán egyetlen egy halottat vesz­tettünk el.“ Az igen diszes kiállítású füzetkének ára csak 36 pkr., s igy képzelhető, miszerint az élezso­­vár bécsiek mohón veszik. 0 e t o b a r 12­— Az ismeretes tatár-tudósítás oly nagy zajt ütött, hogy még most is, utólagosan, midőn a hír maga régen valótlannak bizonyult, azon törik a fejeket, miként tá­madott e hir s miként terjedt el oly hamar a világ egyik végétől a másikig. A hir támadását illetőleg már a ma­ga idején közlöttük azt, mit eziránt Letang tábornok környezetében beszéltek, azon gyorsaságot pedig,mely­­lyel e hir nevezetesen itt Bécsben terjedett, azon mo­­hóságot, melylyel azt felkaptá­k és tovább terjesztették, igen egyszerűen magyarázzák. Szombat valt, Septem­ber 30-ka, midőn ama hir ide érkezett. A börze igen lankadtnak mutatkozott, a szűk pénzviszonyok, melyek a hónap utolsó napján szokottnál jobban érezhetők, igen kellemetlen hangulatba ejtették a pénzvilágot s már is egyik másik új calamitástól tartottak. A börze bezáratása után érkezik ama famosus hir, mely — fél­órával előbb köztudomásra jutván — mindenesetre roppant hatással lett volna a pénzvásár magatartására, képzelhető tehát, mily sietséggel terjesztették az e hit birtokába jutott bankárok a nagy újdonságot, azon re­ményben, hogy a szorult helyzet ezáltal némileg javulni fog. E remény valóban teljesült, az árkelet emelkedett. September utolsó év october első napja minden baleset nélkül múlt el s igy a hazug hirnek legalább egy jóté­kony következménye volt. Ámde a félhivatalos „Oestrr. Corresp.“ is közölte ama hirt — fogják mondani — ily tekintélyes közlönytől csakugyan több óvatosságot vár­hattunk volna! — Vegyük a dolgot úgy a mint van ! Az Öater. Corresp. először nem közölte hivatalos alakban, hanem megnevezte a forrást s igy minden felelősséget ma­gától elhárított. Másodszor pedig a kormány maga sem tudhatta, igaz-e a közlemény vagy sem. Sajnáljuk, hogy nem volt igaz, de hisz szintoly könnyen igaz is lehetett, mennyit lármáztak volna ez esetben,ha megtudják,hogy az ausztriai kormány az oroszok veszteségét hirde­tő közlemény birtokában volt s azt szántszándékkal visz­­szatartóztatta. Nem azt mondták volna-e, hogy Ausz­tria kormánya e győzelmen boszankodik, hogy alakom­ban mégis rokonszenvvel viseltetik Oroszország irányá­ban, hogy ellenkező esetben — ha 1.1. az oroszok győznek — bizony mindjárt közölte volna a hozzá ér­kezett tudósításokat stb. A kormány tehát ama sür­gönyt közlötte, hogy részrehajlatlanságát bizonyítsa,­­ a bankárok közölték, mivel ezáltal pénzviszonyaink nyo­masztó helyzetén legalább perezre könnyíthetni reméltek, oly közleményt pedig, mely egyszerre mind a kormány, mind a legtekintélyesb kereskedelmi házaktól indul ki, a hislapok ne terjesszenek-e? úgy hiszem nagy igaz­ságtalanság volna, a szerkesztőségeknek ezt bűnül fel­róni, főleg a vidéki lapok szerkesztőinek, kik köteles­ségüket teszik, ha a birodalmi székváros lapjainak ki­váló híreit — főkép, ha minden bécsi lapok által egyhangúlag közöltéinek s oly hitelre érdemes forrá­sokból erednek — olvasóikkal minél gyorsabban köz­tik. Igazságtalanság, ha az olvasó ez alkalommal azon „locus communis“ra fakad , a mit a hírlapok írnak, mind hazugság, már most nem hiszünk semmit ! Ha a hírlapok midig csak hivatalos és tökéletesen hiteles tudósításokra szorítkoznának, az újdonságsóvár közön­ség bizony nem fogná megköszönni. — A nyájas olvasó ezen igénytelen megjegyzéseket ne vegye úgy, mint Cicero „pro domo“ szónoklatát, mert a t. szerk. meg fogja erősíteni, hogy a kérdéses hír nem általunk telegrafi­oztatott a Naplónak, csak azt akartuk kevés szóval megmutatni, hogy ily esetekben nyugalommal keresztül kell esni a keserű csalódáson és a körülmé­nyeket, nem pedig a hírlapokat okozni. A Krimi­beli valótlan hírekről csak azért beszélünk annyit, mert való híreink onnan még nincsenek s ha volnának is, a nagy közönségre nézve aligha érdekkel bírnának, mert a valamely erősség megszállására meg­­kivántató előkészületek mindig ugyanazok. Ezalatt egy másik erősség kezd ledőlni s ez­­ az eddigi porosz közönyösség vagy inkább orosz barátság. Porosz hg­y fenségét már most teljes határozottsággal ide várják s vele együtt a porosz politika gyökeres megváltozását. Adná az ég ! Nem mintha e változás győzelmünkre nélkülözhetlen lenne, hanem mivel azt sietteti s ke­­vésbbé véressé teszi. KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény írta Jókai Mór. xvm. Rosz diadal. Folytatás. *) Ide, e száz meg száz esztendős aristocraticus platán­fák alá nem hangzik a teremek profanus zaja, h­a van­nak még tündérei a földnek és égnek, nyugodtan el­játszhatnak a hús levelek alatt, s mérhetik parányi araszszal a sétáló lyánkák piczi lábnyomait. Liza odadőlt védnője keblére, ki őt gyöngéden tartja átölelve, úgy sétálnak együtt az angol kert tekervényes utjai kavicsán. Mind aketten két évvel idősebbek már, mint midőn legutolszor láttuk őket : egyik sem gyermek többé, a vak leányka arcza sokkal ragyogóbb még, Vilmáé sok­kal halványabb. Halkal beszélgetnek egymással, még a falevél sem hallja meg, mit mondanak ? — Aztán oda jött hozzám, és azt mondta, hogy öleljelek meg szépen, és el ne bocsássam kezedet, mert akkor esni fogsz mélyen, mélyen. A vak leány valami álmát beszéli el bizonyosan, a miről azt hiszi, hogy ébren történt. Reá nézve mindegy akár álom, akár ébrenlét, szemei előtt zárva a fény, csak lelkével lát s abban összezavarja a kettős lét tüneményeit. V­ogy ám. Milyen erősen tartott bennünket ölében, tégedet az egyik karján, engemet a másikon, így repült *) Lásd a P. Napló 1879-dik utánit, velünk a levegőn keresztül, s alattunk meg a mély viz zúgott. Oh hogy féltem ! — Sokat álmodol róla Liza, sokat gondolkodol róla. — Mindig, mindig. Talán te nem ? Mikor olyan so­káig elhallgatsz és haragszol, ha valaki megszólít, ta­lán nem tudom, hogy olyankor felőle gondolkozol, mi­kor melletted alszom, kezedet kinyújtod, a nyakamat átöleled vele, talán nem tudom, hogy ő róla álmodol olyankor ? Én nem láttam, én nem ismerem, én csak annyit tudok róla, hogy a­mint Istenhez imádkoztam a halálveszélyben, az ő szava felett imádságomra, és midőn karjára emelt, kezemet végig csusztatám fején, olyan volt mint a selyem és arcza , mint az égő bársony. És én mégis erről a hangról álmodom annyit s erről a selyemhajról, hát te a ki láttad őt, a ki azóta is láthattad, beszélhettél vele ! — Soha sem láttam azóta. — Nem e ? szólt egészen elszomorodva a vak leány­ka. Miért nem ? — Messze utazott, igen messze. — Igen messze ! Ismétlő Liza. Mit tesz az egy vak előtt, igen messze ? — S nem jött még vissza ? — De igen. — Hát mért nem jön ő is ide ? Mit hagy váratni ma­gára, annyi időn keresztül ? Sok nap elmúlt már azóta ugye­bár ? Miért nem jön hozzánk beszélni. Látod, én csak szeretném szavát hallani, vagy ha a kezét megfog­hatnám, azt a hatalmas, erős, azt a gyöngéd,selyempuha kezet, de te láthatnád is őt, talán meg is simogathatnád homlokát, mint az enyimet, talán beszélhetnél vele olyasmit, a­min mind a hárman kacsaghatnánk. Miért nem tud ő ide jönni, ide mi hozzánk ? Vilma szíve úgy szorongott, úgy dobogott. Tán meg kellett volna szakadnia,ha ki nem önthető, a­mi kínnal telve volt az. Körül­tekinte, ha nem hallja-e meg valaki ? Senki sem járt hozzájuk közel, mindenkit elfoglalt a vigalom. — Kedves Lizám, szólt remegve; a­kiről te beszélsz, azt mi nem fogjuk látni soha, azzal mi nem beszélünk soha, azt mi legfeljebb megsirathatjuk titokban. — Hát nem szeret ő minket ? ha nem szeret, miért jött oda, minket megmenteni ? hiszen sokkal jobb lett volna, ha el hagy ott veszni. Vétettünk mi neki valamit? Mi oka van neki, minket kerülni. — Az igen szomorú dolog, kedves lánykám. Lásd ez egy gazdag ifjú volt, a­ki, mert maga gazdag volt, jót tett a szegényekkel, s most ő is egyszerre szegény lett, és legjobban fájhat az neki, hogy másokon nem segíthet többé. Földönfutóvá lett. Semmije sincsen. — Hogyan történhetett az ? — Más emberek elpörölték jószágait, miket atyja hagyott reá, csak azért, hogy ők annál többet hagyhas­sanak saját gyermekükre. — Óh gonosz emberek ! kiálta fel a vak leány el­­szörnyedve, az Isten ne. . . . — Ki ne mondd! kiálta Vilma, kezével befogva társ­­néja száját, nehogy kimondja az az őszinte átkot a­z ő szülőire. — Azok az emberek, a kik őt koldussá tették, az én szüleim, és ez a jószág, ez a kastély, melybe ma oly nagy zajjal helyeztek bennünket, az ő igazságos birtoka, ez a kert az ő kertje és én szeretnék a föld alatt — a föld alatt lenni, — a melyről őt elűzték! A leányka zokogva dőlt le egy mohos jávor fa tövé­ben, magával vonva gyámoltalan tásnéját, ki szintoly hevesen sirt, mint ő, világtalan szemeit az ég felé for­­gatá, mintha az Istent keresné ott, a kit sehol sem lát. — Minden virág, a mit itt látok, folytató a leány zokogva, azt mondja nekem s ez ló az övé volt, ezt is A tőle rabolták el, minden ételnél, minden pohárnál az 1......." f.'wi i .'..’n.»', 11 ■HIB!1 ui. ii1.......fflgaasaaujgBa^ jut eszembe, hogy ő most talán éhezik, szomjazik, s mikor én pihenek csöndes ágyamban, talán ő neki nincs hová fejét lehajtani, a­kit elkergettek az én szüleim ősi örökéből, azért, hogy engemet tegyenek gazdaggá. De ez a gondolat megöl engem. A vak lánykát úgy megzavarta ez az eszme, hogy sírni is elfelejtett, mintha a túlságos rohamtól megtom­pultak volna túlérzékeny idegei. Csak tagolatlan sza­vakat bírt rebegni. S­ötét tették nyomorulttá ! Kiálta fel ellenőrizhetlen fájdalmában Kőcserepy tanácsos leánya, a­kiért a tel­kemet is oda adtam volna, sőt kem szerezték meg azt a vagyont, a­mit az ő átka terhel ! Ha valaki lett volna a kertben, okvetlen meg kellett volna az indulatos szavakat hallania. — De meghidd,Liza, az Isten nem bocsátja azt meg nekik. Higyed, hogy szomorú vége lesz ennek. Azzal fogja őket megbüntetni, a­mi nekik legkeservesebben esik. Egész életükben az volt a vágyódásuk, hogy en­yémet gazdaggá tegyenek. Én értem követtek el min­dent, miattam bántak olyan igazságtalanul ő vele, majd megtudod, hogy én meghalok nem soká, és ő nekik nem lesz, a­kit szeressenek többé. Milyen szomorú gondolat egy gyermek szívében : „nem lesz nekik, a­kit szeressenek többé!“ Odabenn a vig­teremben zajosan csendülnek össze a poharak, lelkesült vendégek rivalló hangon kiáltják az élj­ent az uj birtokosnak, ki diadaltól ragyogó arcz­­cra! Ül a Kárpáthy családfők ősi székében s életében talán először igazán szivéből örömmel mosolyog. Pedig bizony mondom nagyságos tanácsos ur, rosz diadal lehet még ez ! (Folytatjuk.) 336—1390 Ausztriai birodalom. a k. fenrége, Meklenburg - Schwerin nagy­herceg ma oet. 12-kén Sichlből Bécsbe érkezett. Ő Felsége a Császár ő kir. fenségét a meklenburgi nagy­­herczeget látogatásával lepte meg. Ma délben ő k. fensége egy udvari vadászatban vett részt; legközelebbi napokban jelenlétének tiszteletére katonai dísztartán leend. ó k. fen­sége a nagyherceg hat vagy nyolc napig mulatand Béenban. a CB. kir. Felsége az adókiirási nyílt parancsot 1 855-dik évre múlt hó 27-kén szentesítette. E szerint a föld-, ház-, kereset- és jövedelem­­adó azon arány­ban és határozványok szerint, mint a folyó évre kiíra­tott, leszen fizetendő; csakhogy azon tartományrészek­­hez, melyekben a földadó az állandó catastrom ered­ményei szerint 100 forint tiszta jövedelemtől 16 frttal vettetik ki, Csehországnak néhai Cikrudim és Czaslau kerületeit magában foglaló tartományrész is soroltatni fog. Horvát- és Tótországban a földadó 100 ft tiszta jövedelemtől 15 fttal számittatik. Erdélyben a földadó a tiszta jövedelem 10 pcentje lesz, s nov. 1-jétől kezdve megszűnnek : az appertinentiang taksák, a külföldön legelő marháktóli taksák magánjövedelmektől­ taksák s az erdők jövedelmétől vett adó. B­é­c­s, oct. 10. Báró H­e­s­z táborszernagy már hol­napra kitűzött viszaérkeztének oka a Felsége a Császár egy különös parancsában rejlik, melynek folytán a tizernagy ur fel is hagyott útjával s haladéktalanul Bécsbe indult vissza.­­ A tábornok visszaj­öttét függőben lévő igen komoly tárgyalásokkal hozzák kapcsolatba s igen jól értesülve lenni szokott helyről származik a hír, hogy közvetlenül a császár el­nöklete alatt fog majd egy katonai tanács tartatni.Bizo­­nyosnak látszik, hogy Hosz­­sznagy úr Bécsben idézése után Krakkón át Lembergbe utazandó közvetlen érint­kezésben fog az itteni központi katonai hatósággal ma­radni. Szinte tény az is, hogy a politikára befolyással biró itteni körökben a hangulat igen komoly, s hogy e körök nem hányják be szemeiket az eshetőségek előtt, melyekkel Ausztriának már talán a legközelebbi jövő­ben is szembe kellene szállania. (Brest. Ztg.) A „Wien. Ztg“ban megjelent hivatalos közlemény sze­rint a belügyminisztérium kibocsátványával elrendelt egészségügyi bizottmány f. hó 10-kén hatályba lépett s Bécsben az epemirigy eredményeit folytonosan a közön­ségnek tudomásul fesadja. Az első erre vonatkozó átnézet kimutatja, hogy f. évi sept. 10-ke óta, mint mely napon a kór első, ámbár csak sporadicus, nyomai mutatkoztak, 693 személy betegedett és 289 halt meg, 337 egyén az utolsó napok óta még orvosi ápolás alatt van. A hivatalos lap ezenkívül még egy népszerű utasítást közöl a járvány tartama alatti magatartásra nézve. A kor eddigi föllépésé­nek módja alapos reményt nyújt, hogy annak szelid lefo­lyása vann. KÜLFÖLD. lémetom&g. Berlin. A sept. 30-ai ausz­triai sürgöny által Berlin döntő körei­ben gyakorolt hatás, minden oldalról érkező tudósítások szerint, oly jelentékeny volt, hogy a már gyakrabban keletkezett miniszterkrízis megújulását idézte elő. Berlini levelezőnk , írja a W. Lloyd, erről már néhány nap előtt ten említést. Pótlólag, egyéb berlini levelek után, álljon erről még itt a következő: Miután Poroszország az Oroszország ellen harc­oló kormányok jognézeteit minden eddigi okmányaiban méltányolta, s miután szellemi támogatását mindenütt megígérte­ a miniszterelnöknek e pillanatban, midőn arról van szó, hogy Poroszország továbbá is karöltve járjon-e Ausztriával, lehetlen volt Poroszország töké­letes elszigetelésére, mi Oroszország közvetett támo­gatásával csaknem egyre megy, szavazni. Minthogy azonban, beszélk továbbá, az Ausztriával­­lő egyetér­tést minden körülmények közt fenntartani kívánó ter­vezetei nehézségekkel találkoztak. Manteuffel úr pén­teken hivatalátóli felmentetését kérte, s még ugyan­az­nap lausitzi jószágára utazott, ott a király elha­­tárzását bevárandó. A miniszterelnök elbocsátása a jelen kor­viszonyok közt Poroszországra nézve ok­vetlen határozott krizist fogott volna előidézni s többé kevésbé az orosz hajlamú nézetek győ­zelme leendett. Az ausztriai Császárnak itt pénte­ken átadott sajátkezű levele, melyről beszélik, hogy az, monarchánk­­nak Németország hatalma és becsületéért élénken érdeklett érzületére hivatkozott a végett, hogy a jelen elhatározó pillanat ne engedtessék a német ér­dekekre nézve felhasználatlanul elsiklani — úgyszinte a tényállásnak nyugodt tiszta felfogása, idő közben le­győzték a Manteuffel úr tervezetei ellen gördített ne­hézségeket, minélfogva a miniszterelnök tegnap este Drahnsdorfból visszatért, résztveendő a ma délelőtt 10 órakor a király elnöksége alatti minisztertanácsban, ő felsége már 9 órakor megérkezett Potsdamból bellevu­­ei kastélyába , a miniszterek pedig már a reggeli órákban összeültek egymás közt tanácskozni. A dolog jelleme hozza magával, hogy ily­emb ülések részletei a nagyobb közönség­ek­be nem kerülnek, annyi azonban a mai fontos tanácsülés eredményeként tudva van, hogy

Next