Pesti Napló, 1857. április (8. évfolyam, 2162-2186. szám)
1857-04-22 / 2179. szám
czélra ajánlják, akkor valóban „ők adnak“ ama bizonyos czélra valamit, 1) mert saját czégek alatt rendezik az egészet, 2) mert, mint a maguk nemében megállapodott tekintélyek, főleg saját egyéniségök érvénye által adnak érdeket a kiadott műnek, a rendezett hangversenynek. De ha Fényes és Liszt valamely „nyugdíjintézeti“ könyvet vagy zeneművet akarnak és pedig előfizetés útján kiadni, minden embernek az leend első, azaz természetes gondolata, hogy az egész jövedelem valósággal a nyugdíjintézeté lesz. És kell-e még azon gyöngéd oldalt említenem, hogy ha pedig nem is valamely megállapodott tekintélyű statistikus,zeneművész vagy naptár szerkesztő adna ki és pedig épen előfizetés útján valamely „nyugdíjintézeti“ statistikai könyvet, zeneművet vagy naptárt, midőn tehát nem lehetne állítani, hogy valaki avagy épen igen sok ember, „főleg“ az ő személyes hiteléért fizet elő, hanem midőn bizonyosan a legnagyobb rész „csupán“ a czégről kitűzött nyugdíjintézet felsegélése végett tenné azt, akkor valóban még inkább kell következni, hogy a kiállítási költségeken kívül, hova az írói és szerkesztői tisztességes díj is tartozik, az egész jövedelemnek világosan a nyugdíjintézet javára kell esni. Vagy még egy példát. Ha valamely lap, például, a „Pesti Napló“ kiadója azt mondaná, hogy jövedelme felerészét a nyugdíjintézetnek adja, ez valósággal adomány volna; de ha egyszersmind azt is mondaná, hogy ezentúl „Nyugdíjintézeti lapnak“ nevezi lapját, s felerészét adná a nevezett intézetnek, akkor már nem ő adna a nyugdíjintézetnek, hanem ő „venne el“ attól illetéktelenül felerészt. A józan ész világosan mondja, hogy midőn ily czímeket olvasunk : „Losonczi“, „Enyedi“, „Fáksy“ album, „Nyugdíjintézeti naptár“, az egész jövedelem a czimül használt városokat, családot vagy intézetet illeti, mert ha a czimben ki van fejezve valami ajánlat, azzal nem szabad játékot űzni; s midőn valamely író vagy szerkesztő ily felajánló czímet ad valamely műnek, különösen ha még előfizetéssel is jár az ügy , azzal teljesen az illetőkre ruházza át a tulajdonosságot, vagyis az egész hasznot. Mikor tehát valamely város, család vagy intézet nevével, és pedig épen előfizetést kéregetünk, s a felerészt adjuk az illetőknek, különösen ha még oly nagy tekintély sem vagyunk az illető szakban, mint például Liszt a zene körében , akkor tulajdonképen nem „adunk,“ hanem egyenesen az illetőktől „veszünk“ felerészt. S ha volt valaha vállalat, melyre ezen hasonlatosságok alkalmazhatók, úgy a kérdéses naptár az, mert ez minden kellékével fel van ruházva a hivatalos kiadványnak. A nyugdíjintézet elnöke ugyanis, kinek több más címje is van még, nem mint ilyen vagy amolyan, avagy mint magánszemély, hanem egyenesen, ünnepélyesen mint intézeti elnök írta alá magát az előfizetési íven. Ugyanezt tette a n. színház intendánsa is. S még Sz úr is nem mint színész, sőt még csak nem is mint szerkesztő, hanem egyenesen mint nyugdíjintézeti jegyző van aláírva. Lehet-e már kellőbb alakja a hivatalos kiadványnak ? Lehet-e annál fogva arról kétség, hogy ez a naptár senki másé, hanem a nyugdíjintézeté, s hogy aki ezzel felez, az nem „ad“ a nyugdíjintézetnek, hanem „elveszen“ attól felerészt ? Tévedés volt abban az illetők részéről, midőn a nyugdíjintézeti naptári előfizetési ívet kiadták, ha azt hitték, hogy ez csak „Szigeti naptár“ lesz, s annálfogva csupán nagyon dicséretes tőle, ha a felerészt a nyugdíjintézetnek felajánlja.És Szigeti úrhoz, ki nemcsak férfi, hanem nyilvános személy is, nem volna illő, midőn az ügy gyöngéd oldalairól felvilágosittatik, ha tovább is gyermekes daczczal vonakodnék hódolni a vélemény előtt. — Mert hogy fel van világosítva, arról semmi kétség, s a jövő évre már nem is ily „felerészes“ nyugdíjintézeti naptárról van szó. Ám járjon tisztességes írói és szerkesztői díj, mert az ingyen munkában nincs köszönet, de nem volna helyén, ha azon pénzt, melyet a közönség nem főleg a híres naptárszerkesztőért, hanem a nyugdíjintézetért ad, s mely egyenesen a nyugdíjintézet nevében, annak hivatalnokai által, és hivatalos alakban jön tőle és előre kérve, valaki jogot követelne megfelezni. Ez nem adomány, ez nyerészkedés, a közintézetek czégének, s egy kis tévedésnek, mely némi jogosultságot ad külsőleg, a közönség szeme láttára kizsákmányolása, és a gyöngéd tekintetek iránti könynyelmű megvetés volna. IRINYI JÓZSEF: A tiszai vasut-társaság első közgyűlése. © Bécs, ápril 20. Ma délelőtt tarta első közgyűlését a tiszai vasúttársaság, melyben számosan vettek részt. Az ügyviteli jelentés dicséretes tisztasággal van összeállítva, de hosszabb, semhogy egész terjedelmében közölhetnők. Csak röviden szólunk. Előre van bocsátva a jelentésben az engedély megadása, az alapszabályok megerősítése a 30%-os befizetés, s hogy az intézet igazgatójául Schimke József úr választatott el. — Az erre következő gyakorlati részből a következőket tartjuk érdekesebb pontoknak. „Hogy a szolnok-debreczeni építésiérben levő vasútvonal egy év alatt kész legyen, s a közönség használhassa, 25 mozdony és 798 darab különböző nemű szállító kocsi elkészítése jön kieszközölve a szolnok-debreczeni és püspök-ladány-nagyváradi vonal számára; az előbbiek elkészítését az ausztriai államvaspályatársaság itteni gépgyára vállalta el. E tekintetben arra kötelezte magát, hogy azon előre nem látható esetben, ha a kiszabott határidőre kötelezettségének meg nem felel, ekkor a hiányzó mozdonyok számát saját fundus-instructusának készletéből fogja a tiszai vasúttársaság használatára átengedni. A szállító kocsikra nézve hasonlókép, a megrendelési alku, mely igen kedvező eredményre vezetett, közelebbről megköttetett. „A szolnok-debreczeni vonal még a folyó évben, s a Püspökladányból II.-Váradig terjedő az 1858 iki év első felében át fog adatni a közforgalomnak, „így a 25 mföldnyi hosszúságú vonal nemsokára megtörténendő elkészítése, s a nemsokára begyűlendő lefizetések nyomán várható valódi jövedelmezés által nagy fontosságú eredmény fog elévetni. A debreczen-miskolczi, aztán a szolnok-aradi vonal építésének terve egészen ki van dolgozva s a magas cs. k. minisztérium elé van engedélyezés végett terjesztve, sőt e két vonalra nézve a kivetések is megtétettek. A n.-váradi indóház építésére nézve támadt nehézségek a cs. k. Apostoli Felsége kegyéből el vannak már hárítva. A társaság aztn okból látta czélszerűnek alkuba bocsátkozni a cs. k. szabadalmazott vasúttársasággal az ehhez tartozó czegléd-szolnoki vonal átengedésére nézve, hogy mielőtt a legfelsőbb engedély leérkeznék , Arad és vidéke a tiszai vasút által Pesttel összeköttessék. „Ezen vonal utolsó részében a cs. k. szabadalmi államvasúttársaság részéről, mint pest-szolnoki vonalával párhuzamos versenyzőnek és szerzett jogait csonkítónak tekintetett, s az említett társaság lépéseket is tett ismét az általunk kért engedményezés ellen. Az e fölötti alkudozások folyama alatt kitűnt, hogy a nevezett egyezkedésben foglalt kiegyenlítési eszköz, t. i. a szolnok-szegedi pályaszaknak a cs. k. szabadalm. államvasúttársaság által a tiszai társulatnak történendő átengedése, miért ez az aradi pályának Török-Sz.-Miklóson keresztül Jász-Berénybe vezetéséről lemond, mind a két rész érdekeinek megfelel, mert először a tiszai pályát azon előnyben részesíti, hogy egy majdnem négy mértföldnyi hosszú, máris az üzletnek átadott pályaszakhoz juthat, miáltal a debreczeni vonal az említett négy mértfölddel közelebb vizetik az ország fővárosához Pesthez; még sokkal fontosabb előny az, hogy ezáltal, a Czeglédből Jász- Berénybe vezetendő összeköttetési vonal egész Felső- Magyarországot, mind Tiszán innen, mind a Tiszán túl fekvő részekkel a lehető legegyenesebb úton kötheti össze, miért is Czegléd, mint a tiszai pálya középpontja sokkal nagyobb hasznot ígér, mint amilyet Szolnok valaha nyújthatna. Az államvasút társaságra nézve pedig az említett egyezkedésből azon előny háramlik, hogy a tiszai vaspálya az említett összekötő vonallal Török-Szent- Miklós és Jászberény közt, mely pest-szolnoki vonalával versenyzett volna, tökéletesen felhagy, és hogy az államvasút most sokkal czélszerűbben terjeszkedhetik ki Szeged felé, később pedig Czegléd leend kiindulási központja; ellenben czegléd-szolnoki vonala, ha a tiszai pálya Aradtól Török-Sz.Miklóson keresztül Jászberénybe vezettetik, csak holt ág maradt volna. A mart. 31-bén bezárt bilanceból vesszük át a következő adatokat : „A társaság a 30% befizetése után 12,000,000 forinttal rendelkezik, ide számítandók még a bevett kamatok (171,292 ft 13 kr) cautiók sat. 493,691 ft 46 kr. Mindössze 12,493,691 frt 46 kr. Ezenfelül rendelkezik még a cs. k. szabadalm. hitelintézetnél letett 78,906 ft 29 krral, a pénztár állása 11,317 frt 50 kr. különböző kint levő adósságai sat. öszvesen 9,999,447 ft 53 kr. És igy mindössze 2,494,243 ft 53 krral vívta ki eddigi eredményeit. A takarékos igazgatás igen jó tanúbizonysága. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A franczia irodalomból. La Question d’argent. (Planche után.) in. E vígjátékot nem fogadták ugyan nagy lelkesedéssel, de a tetszés, melyet kivívott, figyelmet érdemel. Ha a mese nincs oly ügyesen bonyolítva, mint a „Demi monde“ban, a közönségnek , mindamellett hogy nem zajos tapsokkal nyilvánító, tetszését kinyerte, így fel vagyunk jogosítva azt hinni, hogy a párisi közönség a „Pénzkérdést“ valódi új találmánynak, új költői eszmének véli. Pedig nem az. A könyv vagy színdarabírásnak két módja van. Az első : elbeszélni vagy párbeszédbe foglalni, amit már rég tud a közönség. Azon írók, kik ez utat járják, felhasználják az életben körülöttük forgalomban levő eszméket anélkül, hogy tudnák vagy akarnák, mint a tudalmatlanul beszivott levegőt. Művükre nézve kész a tetszés, mert ellentállásra nem találhatnak , csak viszhangjai a közgondolkodásnak s egy új eszmét sem bolygatnak. Kinek jutna eszébe vitatni oly érzetet, mely mindenkivel közös? A nézők annyival készebbek a tapsra, vagy annyival elnézőbbek, mivel a színpadon a magukéhoz hasonló ötleteket hallanak. A második mód, melynek annyi pártolója nincs, több értelmet s erősebb akaratot kíván meg. Az ily után járó írók, nem hogy forgalomban levő eszméket használnának fel, hanem maguk igyekeznek a tömegnek eszméket adni; megelevenített mesében igyekszenek megtestesítni a fáradalmas munkával talált eszméket. Művök gyakran zajos ellentállásra talál. A tömeg nem képes föltalálni magát azon gondolatok közepett, melyeket az ily írók adnak személyeik ajkára, s még az első hallásra nem ad hitelt az igazságnak, mely később egészen népszerűvé lesz, miután az idő tűzpróbáján keresztül ment. Az első húsz előadás (Párisban) igen zajos, az óvások mind hangosabban nyilatkoznak, s közben még fütyülések is felelnek a tapsokra, de a küzdelem kimerültével a szerző a szellemi athleták közt foglal állást, a történetben helyet vívott ki magának s neve mély nyomot hagy az emberek emlékezetében. E két út közöl Dumas az elsőn jár : visszaadja a közönségnek, a mit tőle kapott, s a közönséget meg , lepvén azon szellemgazdagság, melyet tudtán kiviit bír, valódi ajándékkép fogadja, ami nem egyéb csupa visszaszolgáltatásnál. De csalódik a szerző, ha az ily siker tartósságában erősen hiszen. Hamar feledik a tömegtől vett szegény vagy szinmű alakjában a tömegnek visszaadott eszméket, mivel az eszmék már előre ismeretesek voltak. A „Pénzkérdés“, mely igen szép emlékezőtehetségre mutat Dumas urnál, a szó szoros értelmében nem költői mű. Majd, midőn a szerző által vonásról vonásra festett eredeti alakok nem lesznek többé közfigyelem tárgyai az életben, a börze felemlített emberének torz alakja épen úgy el lesz felejtve, mint maga a börze embere. Dumas úr csak úgy foglaland el kitűnő helyet az egykorú irodalomban, s akkor tesz szert állandó hírnévre, ha felhagy az eddig követett eljárással, s nem vesz föl művei alapjául oly eszméket, melyeket mindenki ismer a közönséges életből. Azonban ez nehezen remélhető. Ha a „Tudákoshölgyek“et írja, sem volnának több magasztalói. Életei, elmés mondatai szájról szájra keringenek s gyakran tulajdonitnak neki olyakat is, melyek épen nem elmések, de mint csodákat emlegetik. Igen erős józan észszel kell bírnia, hogy e hízelgéseknek ellentálljon. A „Pénzkérdés“ írója, mint többnyire azon tetszésben részesült írók, kik a közönség kényeztetett gyermekeivé lettek, megszokta a nyilvános életet, s az elvonultság, melyre szüksége volna, hogy eredeti műveket hozzon létre, arra fogná kényszeritni, hogy mondjon le a tapsokról s a mosolygó üdvözlésekről. A levegő, melyet beszl, zajteljes. Alig képes megkülönböztetni a maga szavait a másokéitól. Ha megakarja érdemelni mint comicai író a költő nevet, oszsza két részre életét : vegyüljön a világba vizsgálódás végett, aztán vonuljon félre, gondolja és alakítsa át emlékeit.“ Nem azért közöltük Planche fennebbi czikkét, mintha minden szavát saját irodalmunkra szeretnék alkalmazni. A franczia irodalom viszonyai a magyar irodaloméitól különböznek ,s azért franczia ítész nem mindig ugyanazon egy szempontból ítél, mint a magyar. Ott gyakran a visszaélések más neműek, a rész ízlés más irányt vesz, mint nálunk, s azért az ítészek más igazságokra fektetik a fősúlyt. A művészet törvényei, alapelvei ugyanazok a világ minden józan ítészetében. A ki azt tarja, hogy a művészetben a hány ember, annyi az ízlés, rendkívül meg volna lepetve, s hamar kiábrándulna, midőn látná, hogy egy azon íróra vagy műre nézve a franczia, angol irodalom jelesb ítészei, kik egymásra nem szorultak, többnyire egymásról tán nem is tudnak, s kik kétségkívül legkevesebbet tudnak az irodalmilag művelt magyarok véleményéről, csakhogy nem épen szoról szóra, de épen azon véleményben vannak, mint a tanulmány és gondolkodás által kiképzett magyar olvasó. Mint legyen képzelhető, hogy egymástól oly különböző viszonyok, oly különböző jellemű népek között felnőtt műveltebbek egy költői műre nézve ugyanazon véleményben legyenek, sőt mint lehessen az, hogy egy költői mű ha nem is egyenlő fokú, de egyenlő nemű hatást tegyen a civilizált népek széles közönségére is, ha állana, hogy a művészetnek nincsenek állandó törvényei, hogy a hány ember annyi az ízlés ? A valódi ítészet is alapjában egy és igen egyező minden irodalomban. Csak abban különbözik mint fenebb mondom, hogy mindenütt különböző visszaélések ellen küzd. A fegyver ugyanaz, csak a harcztér különböző. Közelebbről, a Teleki-jutalom elitélése egy felszólalásra adott nálunk alkalmat, melyben ugy látszik a francziák példájára van hivatkozás, kiknél a vígjáték másként értelmeztetnék, mint mások szokták értelmezni, kik a comikai elemet abban főkelléknek tartják. Olvassa el mindenki Planche itt közlött czikke elejét, s azonnal látni fogja, hogy a francziáknál a józan ítészek nem akarják valódi „comédie“ gyanánt fogadni el a „Pénz és becsület“-et, a„Börzé“-t,a „Demi monde“-ot, hogy Planche, s kétségtelenül minden franczia valódi ítész azt mondja, hogy a vígjáték, midőn komolyan tanulni akar, szomorúvá lesz. Hasonlókép Planche fenebbi egész bírálatának compositiójából kitűnik, miszerint ő a jellemek festését s kivitelét tartja fődolognak, mert csupán a jellemekből bírálja az egész mű szerkezetét, a jellembe fektetett comikumból a mű comikumát. Nem is szól a helyzetek, véletlenségekből származó nevettető jelenetekről, melyeket, ha comikum gyanánt fogadunk el, engedékenyebbek vagyunk, mint az Ítésznek megengedhető. Nem általános igazság-e továbbá, mit a közlött bírálat végén olvasunk, miszerint a vígjáték-íráshoz nem elég az élet közvetlen vizsgálata, hanem átgondolás, átalakítás is kell hozzá, mely nélkül költői művet nem alakíthatunk. E megjegyzés saját irodalmunkban is több színdarabra, s nevezetesen népszínműre nézve is áll, melyekben némely írónk elégnek tartja az életbeli alakokat úgy vinni be a színpadra, amint az életben látjuk. Nem e tévedésen alapul-e, hogy mást ne említsünk, az egész „Kisértet“ ? *) Azonban egy magyar ítésznek nem ez ellen kell főként harczolnia. Sőt az írók legnagyobb részét nálunk épen oda kell utalnunk, hogy az életet közelebbről tanulmányozzák. Nálunk se e tanulmányozás nem divatozik eléggé, sem pedig az átgondolás és átalakítás. Ha a franczia színmű íróban azt roszalja az ítész, hogy mindent az életből vesz, a magyar ítész csataterét azon visszaélés jelöli ki, mely szerint a színmúírók még csak nem is az életet tanulmányozzák, hanem más színdarabokból veszik át az eszméket, néha a jellemeket, sőt a jeleneteket, ami már egy fokkal nagyobb szolgaiság, s ezen egész fokkal áll alább színirodalmunk a francziákénál. Innen van, hogy nálunk a helyes kritika is kevesebbel elégszik meg, mint a franczia. Megdicséri az oly darabot, melyben jól eltalált alakokat lát s némileg helyes kivitelt a jellemekben. A franczia kritika a „Vén bakancsos“-sal oly zajt nem ütött volna, mint azt mi tettük egy két eltalált alak kedvéért. Uj eszme azon műben sincs. Még is voltak, kik a magyar kritikát azzal vádolták,hogy szempontjait a franczia ítészektől kölcsönzi! SALAMON F. ’) Olvassák el , kérjük , Íróink a tegnapi tárczaczikkben közlött német tanverseket. Szerk. PESTI NAPLÓ. Pest, ápr. 22. Szalay László azon kevés íróink közé tartozik, kik minél kevesebb zajjal faytonosan s fáradkatlanul munkálkodnak ; kik a kenyérkeresés s a hiúság minden gyanújától mentiek lehetnek, s a tudományra és irodalomra nézve hasznos munkálkodás lelki szükségökké vált; kiknek még szórakozásuk is becses munka. — E jeles történetírónk, históriai fáradalmas buvárlatai közben mintegy szórakozásul, s kedvtelésből Cicerónak a kötelességekről irt három könyvét fordította le. Meglátszik a fordításon , hogy az kedvvel, s nem robotban készült. A fordító rövid élőbeszédben indokolja, miért bocsátá közre, e nála már másfél év óta készen álló fordítást. „A munka“ mond a fordító, „tudományos végmunkája azon férfiúnak , ki minden ha egyike leszen a humanitás leghatalmasabb képviselőinek, s kinél nagyobb írót az ókorban , úgy nem ismerek , mint nem az újban. Benne az embert, a polgárt, az irót többször támadták meg , napjainkban.“ A forditó Cicerót e vádak ellen néhány észrevétellel védi s aztán a nagy római szónok s államférfiu ezen előttünk fekvő, bujdosás közben irt munkájának rövid jellemzését adja. „Mennyi bölcseség merül fel, úgy mond, „a munka tartalmából, s mily kellemes, mily nemes formákban nyilvánul az. Dolgozata, mint maga is említi, népszerű akart lenni, s hogy azzá válhassék csin és ízlés ömlik el mindenik során... A tiszteletet, melyet a gyermek követelhet magának nevelőjétől, követelheti magának a nép is az írótól. S ez tiszteletét azzal fogja tanúsítani, hogy munkájának tartalma minél nemesebb, formája minél művésziebb leszen. Attól ne tartsunk, hogy a nép majd nem fogja érteni a könyvet. Megérti bizonyára, feltéve, hogy a könyv egyszerű is, mint kell. Amit egyebet, amit más burokban nyújtunk neki, az nem méltó, hogy általa olvastassák , mert tudákossá teheti ugyan, de nem fogja őt jobbá , nemesebbé, bölcsebbé tenni.“ Mily tiszta, határozott nézetek a tudományos formára, az ismeretek népszerűsítése körül! — Nemcsak az előttünk fekvő könyv ajánlásául, hanem méltó, hogy irodalmi fogalmaink tisztázására nézve is figyelembe vegyük s gondolkodjunk felőle! A fordítást illetőleg megjegyezzük, hogy az abban is hű az eredetihez, miszerint Cicero körmondatainak egész numerositása is utánozva van. A szöveget számos jegyzet deríti fel, s a kiállítás igen csinos. Figyelmet érdemel még egy külsőség, t. i. e munkát a közelebbi időkbe minden vállalattól visszavonult H a 1 11 -ben K. A. adta ki, kinek tulajdona e fordítás. — Közelebbről ily czím alatt : „Hány hét a világ?“ egy röpirat fog megjelenni, mely a június 13-kára jósolt világ végéről fog értekezni, tudományos szempontból , s igy felesleges mondanunk, hogy e kérdésre „Hány hét a világ?“ körülbelül az lesz a felelet : Mával is kevesebb. Nálunk , hol a tudomány ítéleteinek érvényessége nincs eléggé elismerve, nem felesleges az ily vitatás. Meglehet sokan nem fognak hinni még olvasás után is az astronomiának, mint nem hisznek az aestheticában az Academicusoknak. Érdekes lesz majd e csillagászati kérdésben is a karzatra hivatkozni! — „Tölgyek és világok“, czím alatt egy „költői beszély“ füzért vettünk Halász Dezső költői első zsengéje. A bátorság, merészség szépen áll az ifjúnak ; — megengedjük, hogy az írónak nemcsak e füzetke kiadása , hanem költői eszméi is tanulságot tesznek a merészségről. Annál feltűnőbb a hallási képesség, s a rhytmus érzékének szerénysége. Elég lesz erre nézve idéznünk a „Dicsőség és honszeretet“ czimű költői beszélyből e néhány sort : Fogd ez Írást! palotám, kincsemre Már én többé nem tartandok számot. Hildegunda birja mig te megtérsz Azután meg majd ketten bírjátok. Ismét Ősi czimeredet tedd koczkára íme én tizet tűzök ki..., látod ! Sokat idézhetnénk még. Nehéz lesz ily csikorgó verseléssel fiatal költőnknek szert tenni a dicsőségre. — A „P. O. Z.“nak írják Kassáról : Az ottani jogakadémiában, a bányászat-, törvényszéki, gyógytan s államszámtani fölolvasások tartását engedi meg a m. minisztérium, ha az arra fölterjesztett tanítók ki bírják mutatni képességüket. Ezenkívül az ottani gymnasiumhoz egy meteorológiai vizsgáló intézetet csatoltak, s a cs. k. földtani intézet részére egy tudósitó lön kinevezve. — Ugyane levélben olvassuk, hogy Kassa városi népessége az 1850-iki összeírás szerint 13,014 lelket számlált. A jelenlegi összeírás szerint, a lakosok száma, a rendes szaporodást ide nem számítva, legalább is 15,200, így a népesség száma, csak ennyiben is, 2116-al nagyobb. Ebből mintegy 1500 izraelita. Az 1850-diki összeírás szerint az izaeliták száma Kassán 729 volt, 1848 előtt ki voltak tiltva. Mindamellett, hogy a lakosság így növekedett, a házak száma csaknem ugyanaz, ami volt. Nem csoda, ha a szállások igen keresettek és drágák. A lakházak építése igen jövedelmező volna, s hogy ily építésekre nem vállalkoznak a birtokosok, abban levelező részint a tőkepénz szűk voltát okozza , részint azt , hogy a tőkepénzesek előtt vidéki városokban még ismeretlen az ilynemű vállalkozás. Mindenki ipar-, gazdasági-, s a felvidéken bányavállalatokba fekteti pénzét. Felhozza végül gátló körülményként a munkabér drágaságát is. Egy kőmives legény napszámra 1 ftot kap, egy erősebb napszámos 24 kr. p. p — Beszterczebányán egy 6 nagy, világos szobából álló lak 120—130 ft; ugyanily lak Kassán 500 ft. Ebből láthatni a lakbérben uralkodó szükséget és drágaságot,— valamint azt is, hogy a lakházakra fordított tőkepénz mindenesetre, a nagy költség mellett is szépen kamatozna. — Kis Tarcsa helysége Czinkota mellett f. hó 18-dikán reggel csaknem egészen a lángok martaléka lett. Nemzeti színház. April 20-kán Hónai úr föllépteül Essex gróf, szomorujáték 5 felv. irta Laube. Forditotta Szigligeti. — Nem vitatjuk, miért szeretik annyira színészeink e melodrámát választani jutalomjátékul. Hogy színésznőink miért szeretik ebben Rutland grófnőt adni, mint már egyszer írtuk, megfejti az, hogy az őrülési megbomlott logika sokkal több szabadságot enged nekik — hitek szerint, s aztán háládatos, mert érzékeny dolog. Hogy színészeink miért szeretik „Essex“ német „Pursch“ot adni, azt nem tudjuk megfejteni magunknak. Az egész darabban nem is találunk élő alakot; azok elkezdve lord Burleigh s Raleighen kezdve az utolsó Cuffig és Jonathanig mint a»* ga Essex jó németséggel mondja, papirlov»"'’ M. padi papiralakokat értünk alatt» A jellem és az országon Magyar könyvészet. 178. Tölgyek és virágok. Költői beszélyfüzér. Irta Halász Dezső. Pesten, Müller Gyula bizománya 1857. Nyomatott Wodianer F. betűivel. Kisrét 122. lap. Ára 50 pkt. 179. Keresztény katolika tudomány, vagy katekizmus a hívek számára. A főmagasságu bibornok herczegprimás érseki jóváhagyásával. Kiadja a Szent-István-Társulat. (Negyedik kiadás). Pesten, 1856. Herz János könyvnyomdája. lerét 64 lap. Ára 8 pkt.