Pesti Napló, 1858. április (9. évfolyam, 2442-2466. szám)

1858-04-22 / 2459. szám

73—2459. 9-dik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1 -ső emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét, illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. K­Ant­mAnnal­ diin ■ 6 hasáb, petitsor 3 szeri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij ilUvUliud­jvik UIJu • külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Csütörtök, apr. 22. Előfizetési feltételek: , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt —r kr. pp. Vidékre, postán Évnegyedre . . . • 6 frt pp. Félévre.. . . . . 11 frt pp. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára: Apr­ilia Janin» , Apr­­is I . jelybrii 5 frt. (hónapokTM­­X,diékre v­eh.syb. 9 f. 30 kr. (vidékre 11 frt. A „Pesti Napló 44 kiadó­hivatala. September PEST, apr. 22. Tájékozás. (Fk.) Koránk egyik jellemző sajátsága az, hogy lázas sietséggel az eseményeken úgy szólván keresztül nyargal s a jelent alig pil­lanatnyi figyelemre méltatva, tovább tovább vágtat —­a homályba burkolt jövő felé. Ön­­kénytelenöl is azon éjszaki mythos jut eszünk­be amaz éji lovagról, ki a szeme előtt feltűnt willi után vágtat, gyorsan s mindig gyorsab­ban, mig végre szive megreped s ő holtan rogy le a tajtékzó ménről. Midőn kiderült, hogy a jan. 14-ei merény­letnek Londonban is vannak részesei, az volt a kérdés : mit teend Anglia? Midőn Bernardot a jury elé állítani hatá­rozták, lázas feszültséggel vártuk a tárgyalás kezdetét. Midőn a tárgyalás kezdődött, azon kérdés lebegett minden ajkon : minő lesz az ítélet? S most, midőn a felmentő ítéletről értesü­lünk, már ismét új kérdéssel állunk elő : mi történik ezután? Bősz néven veszik a hírlapíróktól, ha „com­bin­álnak pedig mi egyebet tehetnek, miu­tán folyvást a jövőre vonatkozó kérdésekre kell felelniök, míg az Úristen a látnoki tehet­séget tőlük csak úgy megtagadta, mint bár­mely más ember fiától?­­ Mi történik ezután ?! Ijj Bernard a súlyosabb vád alól felmentetett, s most csekélyebb bűn miatt akarják kérdőre vonni. Nem valószínűtlen, hogy ez alól is föl­mentik, vagy ha nem , aránylag csekély­üntetés fogja érni. Nem tagadhatni, hogy Palmerston ez ügy­­­­ben sokkal több logikával járt el, mint tory , utódjai. Ő mindjárt eleinte a csekélyebb, váddal akart előállni, de egyszersmind a tör­­­­vényhozást akként módosítani, hogy az ezen c­ekélyebb bűnre szabott büntetés fokoz­ta­s­s­é­k, igy kilátása lehetett, hogy Bernar­­­dot vétkesnek találják s hogy aztán jókora bűn- t­tetést is róhatnak rá. Derby kormánya a súlyosabb vádat sür­gette; ez alól a vádlott felmentetett; most a csekélyebbet fogják előterjeszteni, s még ak­kor is, ha Bernard e miatt elítéltetnék, oly könnyű büntetésben fog részesülni, hogy Fran­­cziaország ezáltal nem lehet kielégítve, hanem okot nyerne újra a törvényhozás módosítását kívánhatni, mely esetben a toryminisztérium több heti vajúdás után ugyanazon örvény szé­lén látná magát, melyben elődjei halálukat lelték. A torykabinet ennyi erősödései után az es­küdtszék ítélete a kormányra nézve ve­reséggé vált, a­mivé nem lehetett volna, ha felülről nem avatkoznak annyira e kényes ügybe... Valóban sok malheurje van e kor­mánynak ; a­mihez hozzá fog, az keze alatt elromlik és egész működése eddigelé abban állt, hogy mindent, a­mit tett, valamivel ké­sőbb vissza kellett vonnia, s balfogásaiért bo­csánatot kérnie; igy az indiai, igy a nápolyi kérdéssel, s igy Bernard perével is. Nem irigylendő helyzet, mely lassanként a kor­mány tekintélyét megöli és — miután pictus masculus-féle holt kormány Angliában nem képzelhető — a kabinetet meg is semmisítendi. A Bernard - ügyben szenvedett vereséget Derby gróf leginkább Francziaországnak kö­szönheti, mely — általános elégtételt nem nyerhetvén — legalább ama menekült eli­téltetése által részbeni elégtételt akart magá­nak szerezni, ámbár Páriában jól tudták, hogy ily elégtétel annyi mint semmi. Csak azért vá­gyódtak rá, csakhogy „aliquid fiat.“ Derby lord most azért lakói, hogy ily kisszerű hiú­ságot gyámolítani akart. Az új franczia követnek most alkalma lesz, tapintatát tanúsítani. Nem hisszük hogy ő most a rideg katonát fogja kifelé fordítani a körülbelül úgy szólni, mint a kozák, ki azt állította, hogy a czár kertjében ökölnyi mé­hek piczinyke lyukon át jutnak a kasba, s a hallgatók azon megjegyzésére, hogy ez nem lehet, dühösen azt kiáltá : „Már hogy ne le­hetne, mikor a császár úgy akarja!“ — Tehát nem hiszszük, hogy Pelissier az angol büntetőtörvény, vagy épen a jury-intézmény megváltoztatását fogná kívánni, azon érvre támaszkodva : „már hogy ne lehetne, mikor a császár úgy akarja­* — mert ily esetben min­den bizonynyal azon tapasztalást tenne, hogy Angliában a méhek nem hajtanak a császári akaratra, s minden kényszerítésre —s falánk­­jukkal felelnek. Röviden : az utóbbi hónapok eseményei kézzelfogható bizonyossággá tették, hogy a franczia nyomás Angliában csak ellennyomást szül, de nem engedést; a franczia közbátor­­sági törvény óta brit földön még jobban éme­lyegnek a ragouttól s kettősen becsülik az itt ott talán kissé nyers, de erősítő, a gyomrot nem rontó s nem csak az ínyét csiklandozó, hanem egyszersmind tápláló „beefsteak“-et, szidalmazott „Laczi-konyhájukat“ még min­dig sokkal jobbnak tartják az annyira ma­gasztalt „Lajos-konyhánál.“ Ezek után némi valószínűséggel előre láthatni a történendőket vagy legalább a végkimenetelt! Akár terjesztetik elő a Bernardper követ­keztében összeesküvési bili akár nem, — an­nak elfogadására a kilátás most sokkal ki­sebb mint valaha! MÁRTHA. Irta VALIJEY. XX. Szent Pál mondá . Oportet haereses esse *). Spa­nyolország tökéletesen igaznak bizonyítja e mondást: most Európában ez a legkeresztyéntelenebb nemzet. Ha az ember a katholikus Spanyolországot ismerni akarja, elég a nagy hetet Madridban töltenie. Szerdá­tól szombatig a boltok zárva vannak s kocsiknak nem szabad járni. Nagycsütörtökön az egész nép az ut­­czákra tódul s templomból templomba megy. A spa­nyol nők már egy hónappal előbb külön öltözékeket készítgetnek maguknak ez ünnepélyre, oly kiczir­­kalmozott kaczérságú gyászöltözékeket, hogy a csa­ládanyák a nagyheti piperék segélyével remélik lá­nyaikat férjhez adhatni. A nők e jámbor zarándoklá­­suk alatt valóban úgy látszik csak egygyel vannak elfoglalva , hogy magukat bámultassák, s a férfiak is csak egyet forgatnak eszükben : hogy a nőket érde­­mek szerint megbecsüljék. Másnap, nagypénteki iste­ni szolgálatkor, az egyházak úgyszólván üresek, de négy óra felé, ha a körmenet megindul, az utczák újra megtelnek. A rosz világ mondja, hogy a tömeg foly­tonos tolongásánál fogva e héten több a kézszorítás és szerelmeslevél átadása a templomajtók körül, mint különben egész éven át a sétányokon s estélyeken. Mi e részben mindössze csak azt tudjuk, hogy dona Carmen, ki francziás neveltetése daczára valószínűleg be volt avatva hazája szokásaiba s ezeket, a mennyi­ben jóknak találta, követe is, hogy dona Carmen — mondjuk — szerdán egy kis levelet irt Mánuelnek, melynek utóiratában az volt, hogy a választ a cala­travai templom kimenetelénél adhatja át. Mánuelnek nagyon nem tetszett dona Carmen mohó­sága melylyel ez nyájaskodásait nagy szenvedéllyé változtatá, — nem tetszett pedig neki azért, mert do­na Carmenre nézve még semmi bizonyosra nem volt elhatározva. Azonkívül Júliának is meg kellett volt ígérnie, hogy a templomjárásokban kísérője lesz, félt tehát, hogy ez nyomába jön a dolognak. Azonban *) Kell lenni eretnekségnek, egyikével sem akarván összezörrenni, föltette magá­ban, hogy ir néhány szépszavu sort a szerelmi levél­írás szabályai szerint, saját ügyességében s szeren­cséjében bízva, hogy majd kézhez is juttatja; azután honfitársai következetlenségéről a legerkölcsösb el­mélkedésekbe merülvén, Villa asszony háza felé in­dult. Ez nap még valami más is rontotta Mánuel kedvét. A mozgásnak és zajnak közvigaság napjaiban oly ra­gadós ingerét Mártha is érezvén, még reggel kérte volt Mánuelt, vezetné a templomokba. Mánuel azon ürügy alatt, hogy holmi végeznivalója van, megta­gadta kérését. Mártha csodálkozott, hogy Madridban, hol az emberek úgy szeretik másnapra halasztani dolgukat, épen nagycsütörtökön kell valamit végezni é s Mánuel egész tömeg hazugságba s képtelen ma­gyarázgatásba volt kénytelen bonyolódni, hogy állí­tását valamennyire valószínüvé tegye. Mánuel izgultsága csak a calatravai templomban csillapult. Valami tíz lépésnyire magától meglátta dona Carment egy koros nőrokona társaságában tér­delni, s remélni kezdé, hogy minden a legjobban fog menni. Dona Carmen, lopva reá pillantván, fölállt s az ajtónak indult. Szerencsétlenségre ugyanekkor Ju­lia egészen imádságba merü­ltnek látszott. Mánuel hozzáhajolva kérdezé, hogy tán örökké e templomban akar maradni. Erre Julía is fölkelt. Dona Carmen ez­alatt oly ügyesen lépdel vala­kifelé, hogy Mánuel épen akkor csúsztathatá levélkéjét jobbik kezébe, mi­dőn baljával a szentelt vízbe nyúlt. Mánuel úgy híve, már minden megvan, s könnyebbült lélekkel fölsóhaj­­­tott, midőn — épen a küszöbön átléptekor — a tem­plomba betolakodó tömegnek közepette, Márthát látta szembejönni. Első indulatában a templomba akart volna visszahúzódni; de Julia, ki szintén ráismert Márthára, észrevevén Mánuel ezen szándékát, karjába függeszkedett s gúnyosan mondá : — Vigyázzon, mert dona Carmen észre talál venni valamit, a­mi bizonyosan ártani fogna levele hatá­sának. Mártn­éi dühös volt, de Júliát botrány nélkül el nem hagyható. Dona Carmen és nénje még mindig ott va­­lának mellettük. Mánuel szemlesütve haladt el Mártha mellett. — Ez méltatlanság, suga Júliának. Megöli­­őt.l Legyen nyugodt, az efféle nem öli meg az em­bert. Hát ön belül kínoz-e engem három hónap óta az­­­zal, hogy mellettem mást is szeret ? Mánuel vállat vonított. —■ Ez a mozdulat kétségtelenül azt jelenti, hogy engem nem is lehet ővele összehasonlítani – Jegyzé meg Julia gúnyosan. — Talán. — Ön tehát nagyon vétkezik, folytatá Julia ugyan­azon hangon, hogy ily angyali lényt egy magamféle tökéletlen teremtésnek ... és egy dona Carmennek föláldoz. E közben a szent-józsefi templom lépcsőzete aljá­hoz jutottak Mánuel megrántotta karját, hogy Júliá­tól szabaduljon. — Ugyan ne siessen úgy, szólt ez, talán csak nem kétkedik abban, hogy az irgalmasság és a bántalmak elfeledése szintén megvan az ő tökéletességei között ? Sírjon egy kicsinyt, hazudjék sokat, mindenek fölött esküdjék meg, hogy engem sohasem szeretett. — Ezzel csak merő igazat mondanék, viszonzá Mánuel távozva. Mánuel pontról pontra követé a tervet, mit Júlia eléje rajzolt. Sirt, hazudott s megesküdött Mártha előtt, hogy Villa asszonysággal soha semmi dolga se volt. — Igaz, mondá neki, ő mindent elkövetett, hogy engem szerelmessé tegyen. Ő rád féltékeny, ő téged utál. Dühében, hogy nem boldogulhat, a körülménye­ket használta fel, hogy minket összeveszítsen. .... mert én egészen véletlenül jutottam a calatravai tem­plomba. Hiszesz-e nékem ? megbocsátsz-e ? S letérdelt a pamlag előtt, hol Mártha fekvék. Ez igazolásban a hazugság oly nagy mértékben volt vegyítve igazsággal, hogy valami harmadik kö­zönyös azt elfogadhatónak ítélte volna. Martha meg­győzésére annyi sem kellett. Van-e nő, ki sokáig két­kedjék, ha a férfi, a­kit imád, lába előtt sír ? Megnyugtatásához még egy igen természetes gon­dolat is hozzá­járult. — Miért hazudnék ? monda magában , miért igye­­keznék úgy megnyugtatni, ha nem szeretne többé. Tegyünk szemünk elé valami nagyon kis tárgyat, az egész világegyetemet elfödi előttünk. A legcseké­lyebb benyomás alatt, midőn azt jelennen érezzük, lelkünk egyetemes állapotát könnyen elfelejtjük. Ek­­kép az ember, keveset hazudva, nagyon csal. Mánuel azt hitte, hogy Márthát imádja, mivel Julia ellen fel van ingerelve. Meg akarta nyugtatni Márthát, csak hogy a kelletlen jelenetnek­ végét szakítsa. Mártha, néhány napig, boldognak képzelte magát., A nagyravágyás azonban veszedelmesebb szírt való Mánuelre nézve, mint a szerelmi csábok. Júliától el­szakadván, egészen nagyravágyási érzelmeinek ten­gede át magát, s így a végzetes pillanat csak siettet­ve jön. Visszatért a nagyvilágba , dona Carmennek határozottan udvarolni kezdett. Czélja eleinte főkép az volt, hogy Júliát boszantsa; a példálódzások és szerencsekívánatok azonban, melyeket e tárgyra vo­natkozólag hozzá intéztek, csakhamar megbarátkoz­­taták őt a gondolattal, hogy Márthát elhagyja, hogy a miniszter lányát elvehesse. Midőn mások vélemé­nyét titkos óhajtásainkkal egyezőnek találjuk, nincs szükség erős kim­ogat­ásokra, hogy magunkat elra­gadtassuk. E házasságról Mánuelnek szólam őszerinte annyi volt, mint őt annak megkötésére bírni. Azon erkölcsi válságban, melyben Mánuel épen forgott, az önzés, a képzelődés s a gyakran velejáró ál­léleknagyság hatalmasan segítik. Ha Mánuel nyer­sen kimondta volna magában : „Én e nő életét és szívét, a­kit szeretek, meg akarom törni, hogy a vi­lágban szerepelhessek, hogy részem legyen pénzben és élvezetekben, a­miket nyújt, hogy szép palotában lakjam, csinos fogatokban járjak.“ S ha Mánuel ezt tisztán kimondja magában, igaz, hogy jó közel járt volna az igazsághoz, de ez elöl alkalmasint borzad­va vissza is riadt volna. Ő azonban egészen máské­pen tett. Neki majdnem az is sikerült, hogy a gyáva­ságát szinte erénynyé emelje. A részrehaj­latlanság és őszinteség pillanataiban azt is­ megvallá ugyan magának, hogy jövőjének, dicsőségének akarja Már­thát föláldozni; de még ismét oly pillanatokban,midőn szive és lelkiismerete kissé igen hangosan kezdenek beszélni, az önmegtagadás és teljes lemondás elméle­tével igyekvék ezeket lecsitítani s mintha önmagával is elhitetni remélné, egyre ismételgető, „hogy Mariba elhagyása afféle kényszerűség, minek a nagyobbra való emberek életében végzetesen fel szoktak me­rülni, hogy ő mindenek fölött hazájának tartozik ma­gát szentelni, s hogy Spanyolország Boldogsága meg egy nő könyei között neki nem szabad habozni.­Spanyolország nem is álmodta, hogy jólléte ily ál­dozatot kiván ! (Folytatjuk.) Félévre . . . 9 firt 30 kr. pp.) A helvét hitvallású alsó-borsodi egyházmegye közgyűlése. A helvét hitv. alsó-borsodi egyházmegye folyó hó 8 és 9-dik napjain tartá közgyűlését Igricziben. — Miután a szokásos templomi isteni tisztelet elvégző­­dött, n. t. esperesünk Édes Albert úr. — az egyházi és világi részről szép számmal összegyűlt ügy baráto­kat —­ őszinte, szívélyes megnyitó beszédével üdvö­zölvén : kijelenté egyszersmind, miszerint ügyszere­tetéről ismert tisztelt segédfőgondnokunk ezúttal el-, háríthatlan teendői miatt a gyűlésen meg nem jelen­hetett. — hogy azonban egyházi törvényeink szerint az eddig fennálló kettős elnökség nélkülözése miatt a tanácskozmány hiányt ne szenvedjen; az elnöki szé­ket világi részről, legidősebb egyházmegyei ülnök n. Papszáz József ur foglalá el, s igy a törvényes forma­litás megtörténvén ; a gyűlést n. t. esperes ur meg­nyíltnak kijelenté. Legelőször is a múlt gyűlés jegyzőkönyvének né­mely jelen tanácskozmányunkra vonatkozó pontjai olvastattak föl. — A fölolvasott pontokban többek közt érintve volt egyházmegyénk afeletti sajnálko­zása is, miszerint Tamkó Ferencz keresztesi, lelkész, még múlt őszi gyűlésünkre írásban beadott levelében Ülnökségéről határozottan lemondott. — Teljes örö­münkre szolgált azonban meggyőződhetni a felől, hogy a tisztelt férfin lemondása­­csak részben történt­­ — és bár az Ülnöki székről lelépett is, de a közügyek­től visszavonulni épen nem akar; sőt jelenlegi gyű­lésünkben személyesen megjelenvén, szóval nyilvá­­nitá, hogy ő ezután is szolgálni kiván a Protestantis­mus ügyének, s egész erejét továbbra is a közjónak szentelendi. A múlt gyűlés jegyzőkönyve némely pontjai fölol­vasása után, három megüresült egyházmegyei hiva­talszékek betöltésére nézve emeltetett szó.­—­ Jelen­tetvén azért az erre vonatkozó szavazatok hiány nél­küli beérkezése, azoknak egyszersmind felbontása következett, melyből kifejtett eredmény mindnyá­junkra nézve örvendetes alakban nyilvánult, mennyi­ben ezúttal is oly tisztelt egyénekre esett a többség véleménye; kiknek elfoglalt uj hivatalukbani buzgó­­ságuk felől semmit nem kételkedhetünk — sőt már eddig is többször nyilvánult józan elveik s ügyszere­tetük jövőre még szebb reményekre jogosítanak. —. A világi ülnökségre 38 szavazattal telt. Szentimrey József, a papi ülnökségre Vatai Sándor keresztúri lelkész urak választattak; —egyházmegyei főjegy­zővé pedig nagy általános többséggel, nevezetesen 39 szavazattal Bódogh János a zsolczai lelkész nevezte­tett ki — kik is ünnepélyesen letevén az esküt, hiva­tali széküket elfoglalók. Ugyanekkor eszmetársításnál fogva, fölmerült az „ülnök“ szónak általánosan az illető hivatalt viselő egyénekre nem egészen helyes alkalmazása.­­ Az ebből kifejtett némi kis vitatkozás eredménye lett, hogy az említett „ü­lnök“ szó ezentúl „tanácsbiró“ szóval pótoltassák, mely czim mindenesetre megfele­lőbb az azon hivatalt viselőkre nézve; lévén ők gyak­ran, a sokfelé szét­ágazó vélemények egyesítésére nézve szavazattal döntő bírák. Olvastatott továbbá főtisztelendő superintendens ur­nak, még e hó végén Miskolczon tartandó egyházke­­rületi gyűlésre meghívó főpásztori lev­ele — melynek értelme szerint n. t. esperesünk mellé egyházmegyei képviselők neveztettek ki. Aggodalommal vétetett azután Karakas Ferencz, egyházmegyénk kebelében volt iskola tanítóra nézve azon esperesi jelentés, melyből értesülünk, hogy ne­vezett ifjú ügye (ki mint tanító a múlt év tavaszán cs. k. katonává Boroztatott) mind ekkorig nem javult; sőt a már két gyűlés határozatából, n. t. esperes ur által beterjesztett és szabadon bocsátását kérő minden fo­lyamodványok, az illető hatóságoktól kedvező ered­mény nélkül küldettek vissza.­­ Erre nézve fölme­rült újra a panasz, s­­ az ügy tovább vitelét sürgeté az is, miszerint jól értesültek nyomán hallánk, hogy az ungi egyházmegyében ez idei ujonczozás alkalmával hasonló eset történt, s a s.­pataki főiskolából is egy tanuló szintén besoroztatott. — Teljes reményünk van, hogy a népnevelés ügyét pártoló magas kormány elvégre is meg fogja szüntetni e reánk és egyházainkra levetőleg ható körülményt, s e részben egyházme­gyénk a fő tiszteletű superintendentiát fölkérendi, hogy a Karakas ügyét a magas minisztériumhoz be­terjesztvén, egyszersmind alázatos kérvényt nyújtson, jövőben hasonló esetek megszüntetésére nézve. — Annyival is inkább szükségesnek­ látja pedig ezt egy­házmegyénk , mivel jelen gyűlésünkben bebizonyult az is, hogy mindinkább­­kevesedik időnkben azon

Next