Pesti Napló, 1863. április (14. évfolyam, 3939-3963. szám)

1863-04-22 / 3956. szám

91-3956 14-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva , félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Szerda, apr. 22.1863. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egysz­er fürdetésnél 7 ty kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj Kr. Pest, apr. 2. 1863. (Fk) Előre látható lévén, hogy Orosz­ország — suaviter in modo, fortitor in re — az apr. 12-ki ukázra való hivatkozás­sal nagy udvariasan vissza fogja utasíta­ni a három hatalmasság sürgönyeit, min­den ajkon most az a kérdés lebeg : mi fog aztán történni ? A felelet nehéz is, nem is. Nehéz, ha a távolabb lehetőségeket is tekintetbe akarnók venni, és a vég­kimenetelre nézve valami prognoszicont koc­káztatni, de nem nehéz, ha arról van szó, a­mi Oroszország visszautasítását közvetlenül követendi. Ujjmutatásul szolgálhat itt néhány , jó forrásból eredő adat, mely a legköze­lebbi múlt eseményeire vonatkozik. Tény ugyanis, hogy Metternich­ig Bécsben létekor Francziaországnak oly messzire menő terveit leplezte le, melyek az osz­trák kabinetet úgyszólván elkábitották. Rechberg gróf majdnem szédelgéssel pil­lantott fel azon magaslatra, melyre Na­­pole­on az osztrák politikát magával fel­akarta hurczolni. A zavar nem csekély volt, és azon nyi­latkozattal végződött, hogy a franczia csá­szár tervei oly roppant terjedelműek,hogy azokat érett megfontolás tárgyává kell tenni, hogy azonban Lengyelországban ez alatt patakokban foly a vér, és hogy a lengyelek érdekében gyorsan legalább valamit tenni kell, így keletkeztek azon, jóformán halvány sürgönyök, melyek két vagy három nap előtt nyújtattak át Sz.­­Pétervárott. A visszautasító feleletre Francziaor­­szág természetesen meg fogja újítani előb­bi indítványait, és miután ezeknek lé­­n­y­e­g­é­r­e nézve eddig még komoly szó­váltás sem történt, miután a Bécs és Pá­ria közt e téren létező ellentétek szabatos körvonalakban még ki sem léptek, és így kiegyenlíttetésekről még sokkal kevésbé lehet szó: új, hosszadalmas diplo­­matiai alkudozás az, a­mire a legközelebbi jövőben készül­nünk kell, sokkal hosszadalmasabbra annál, mely a három sürgöny útnak in­dulását megelőzte. Ezen alkudozások számára a különbö­ző érdekelt felek máris összehordják az anyagot, és a sajtó ez alkalommal is a diplomatia csatáját képezi. Egyfelől a titkos lengyel comité azon kiáltványát tette közzé, melyben kijelen­ti, hogy a lengyelek nemcsak az am­­nestiáról nem akarnak tudni, hanem áta­­lában semmit sem hajlandók elfogadni Oroszország kezéből, mert teljes önál­lóságuk — magyarán mondva az Orosz­országtól­ elszakadás — mellett küzde­nek, tehát körülbelül a mellett, a­mi hal­lomás szerint Napóleon császár lengyel politikájának is velejét képezi. Másfelől azon közlönyök, melyek Orosz­ország részén állanak, azon felötlő tüne­ményt láttatják, hogy nem helyzik ma­gukat ellentétbe a közvéleménynyel, mely unisono mondta ki az amnestia és az eddigi sóit disant reformok elégtelenségét, hanem ez elégtelenséget részükről is bevallván , Lengyelország „autonómiája“ mellett buzgólkodnak, de nem Oroszországtól­ elszakadás, ha­nem „egy szabadelvű alkotmányos orosz­­országgali egyesülés“ útján. A „Nord“ e tekintetben formaszerű pro­­grammot készített, vagy — helyesebben — az osztrák februári alkotmányt vette kölcsön. Lengyel-, Finnországnak stb. tartományi gyűléseket akar adni, ezeknek succusát pedig egy orosz reichsrathban gyűjteni egybe, mely két házból állana, és az egész birodalom nevében gyakorol­ná az alkotmányos jogokat stb. Nem kutatjuk, vájjon a „Nord“ által választott minta oly kielégítő eredménye­ket szolgáltatott-e eddig, melyek Orosz­országot utánzásra buzdíthatnák, — az­zal sem törődünk, vájjon általában Oroszországra alkalmazható-e oly kor­mányrendszer, a­milyent a „Nord“ in­dítványoz, csak azt a tényt akartuk megállapítani, hogy az orosz kormány hajlandónak látszik az április 12-diki ukáz engedményeinél tovább is menni, és hogy — valamint a minapi sürgönyöket az említett ukáz által megelőzte — úgy talán meg fogja előzni a diplomatia to­vábbi lépéseit az iménti említettekhez ha­sonló ú­j engedményekkel. Anglia, Francziaország és Ausztria ezentúli alkudozásai tehát főleg két „meg­oldási mód“ körül fognak forogni; egyik a varsói titkos comité, a másik pedig­­a Nord, illetőleg az ezt inspiráló orosz kor­mányférfiak programmja. A vita főleg Ausztria és Francziaország közt fog foly­ni, mert Anglia végre ahhoz fogja magát alkalmazni, a­mire nézve e két hatalom egyezkedni tudott. Főkérdés tehát : vájjon e program­mód melyikét fogja Ausztria elfogadható­nak tartani ? A Nord-é mindenesetre csábító az osz­­rák államférfiakra nézve, mert ki ki sze­­reti azt az idegen gyermeket, ki a magá­énak szakasztott mása. Hanem itt nem homályos érzelmekről, hanem fontos ér­dekekről van szó, miket higgadtan kell szemügyre venni. Akkor pedig az osz­trák kormánynak először is be kell lát­nia, hogy az ő fő czélja — a lengyel for­radalom lecsillapítása — ez után nehe­zen, későn, vagy épen nem érhető el. Az orosz birodalomnak oly modoni szerve­zése, a­milyent a Nord tervez, éveket igénylő munka, és a lengyelek ily puszta „kilátásért“ valóban nem teendik le a fegyvert. De még akkor is, ha a szóban álló terv tüstént valósítható volna, nem hihető, hogy a lengyelek a nyújtott en­gedményekkel meg fognak elégedni. Az autonómia azon mértéke közt, melyben például Galliczia részesül, és a közt, me­lyet a varsói comité Orosz-Lengyelor­­szág számára igényel, mégis igen tetemes különbség van. Ha az oroszok minden várakozás és az eddigi tapasztalásokból merített valószí­nűség ellenére rögtön valami roppant győzelmet vívnának ki , olyant, mely nemcsak egy ponton semmisíti meg a fölkelést, hanem annak­­ gyökerét irt­ja ki minden ágakkal együtt , ak­kor, meglehet, hogy a lengyelek az ily mérsékelt autonómiát elfogadnák , de csak azért, hogy a küzdelmet a csatatér­ről az ülésterembe vigyék át, és a legrö­videbb idő múlva ismét ott volnának, a­hol félév előtt voltak, az engedmények visszavétele, új elnyomatás és új forra­dalom. Ha pedig Lengyelország orosz szuve­­rainitása alatt a lengyelek kívonatai leg­alább megközelítő mértékét élveznék a szabadságnak és önállóságnak, tehát jó­val többet, mint a­mennyi Ausztria len­gyel alattvalóinak jut, akkor — úgy hisz­­szük, ez sem oly combinatio, mely Ausz­triára nézve nagyon kívánatos volna, mi­ként ezt már a minap fejtegettük. A Nord programmja tehát Ausztriára nézve leg­feljebb csalétek, melyet ez — reméljük — érintetlenül fog hagyni. Minél többet gondolkodunk e tárgy felett, annál inkább szilárdul meg ben­nünk azon meggyőződés, hogy Ausztriá­ra nézve a lengyel kérdésnek csak egy előnyös megoldása képzelhető, az, melyet e napokban megjelöltünk: a franczia esz­mének elfogadása, hanem egyszersmind Ausztria érdekébeni értékesítése. E körül fog forogni a legközelebbi jövőben vár­ható diplomatiai vita, és ámbár távolról sem merjük azt állítani, hogy az általunk pártolt eszme győzelme biztosítottnak, vagy akárcsak valószínűnek mondható , mégis legalább lehetségesnek tart­juk, hogy a birodalom érdekeinek hig­gadt megfontolása túlsúlyt fog nyerni egy letűnt kor politikai hagyományai felett, nyilatkozik Erdély a reichsrathba küldést illetőleg ? Általában, úgymond, nagy súlyt fektetnek itt Schaguna báró közreműkö­désére. Az országgyűlést az „O. P.“ sze­rint még e hónap vége felé kihirdetik. Azonban még nem bizonyos: Kolozsvárit lesz-e vagy Szebenben. A „Don. Ztung“ egyik közelebbi szá­mában újra meg újra visszatér a jogfoly­tonosság elvének vitatására. Elismeri an­nak bizonyos tekintetben hasznos voltát,­­ de, úgymond, absolut érvényességre nem tarthat számot. Meg kell egyeztetni az állam fenntartása elvével. Felhívja a „Don­ Ziung“ az ellenzéket, hogy a té­nyeket is méltányolja valahára, ne csak a jogokat. Bécsi dolgok. A „Lloyd“ után a „Presse“ is közli, hogy a magyar udvari kanczelláriában, az alkanczellár elnöklete alatt, sajtórend­szabály fölött tanácskoznak Magyaror­szág részére. Azt is mondják, hogy e saj­tószabályok, a­mennyire lehet, a 48-as magyar sajtótörvényhez közelítenek, más­felől meg a német-szláv koronaországok számára készített új sajtótörvényből is átvesznek annyit, a­mennyi csak a ma­gyar viszonyokkal összefér. A 48-as saj­tótörvény visszaállítását azért tartják le­hetetlennek, mivel az esküdtszék a provi­­sorius rendszerbe nem illik bele, aztán meg igen általánosnak, minden­esetre ki nem terjedőnek tartják azon törvényeket a journalistikára nézve. Azonban — az idéztük források szerint — a m­. udvari kanc­elláriának ezen szándéka is nagy akadályra talál. Az ideiglenes sajtórend­­szabálylyal megszűnnék a katonai ható­ság eljárása sajtóügyekben, ami bizonyos körökben aggodalomra ad okot. Másfelől meg a királyi curiának octrogált törvény alapján kellene felebbviteli törvényszék­képen járni el, a mi viszont Pesten nem tetszik. Az erdélyi dolgokat illetőleg, a „N. Nachr.“ szerint, döntő körökben legin­kább azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy Prouiemoria a pestmiskolczi vasút érdekében. I. Midőn 1848-ban Széchenyi István gróf az országgyűlés elé terj­eszté a hazai köz­lekedési ügyekről irt javaslatát, azon meggyőződését fejezé ki a nagybecsű mű zársoraiban, hogy „hazánk, saját fekvése, kedvező alkata s kimerithetlen terményi kincsforrásai miatt, melyek ugyan még kifejletten veszteglenek, többet várhat a közlekedések létrehozásától, mint bármely más ország; mert mi a természet kedve­zései által hivatva vagyunk az emberi ipar majd minden ágait meghonosítani e változatos fekvésű hazában, hol minden, mi anyag, meg van, csak a szellem nem fejlődött még ki.“ A sors, mely az anyag gazdagságát, a productív természeti erők bőségét árasztá a hazára, éveken át mostoha volt magá­hoz a nemzethez. Innen az anyag túlhal­­mozottsága mellett a paralizált tevékeny­ségű szellem. Innen az eredmény, mely mialatt örömben s boldogságban áldo­zatokat mutat fel, a nemzet anyag­ gaz­dagságán még­sem tüntet fel helyrehoz­­hatlan csorbát. A legnagyobb magyar fentebb idézett meggyőződése nem egy nap műve, s nem is emphemer érdekek képviselése. Országos szempontok szülték azt, hogy mélységéből s elvitázhatlan nyomósságá­­ból idők jártával se veszítsen. Van-e valaki e hazában, kinek eszébe ne jusson Felső-Magyarország akkor, mi­dőn az emberi ipar majd minden ágainak meghonosításáról hallja idéztetni hazájá­nak egyik legnagyobb fiát? Van-e valaki a róna alföldön bár, ki a felvidékre ne gon­doljon, valahányszor az anyagi fejlődés hátramaradásának okain s szemmel lát­­ható tényén méltó joggal borul el a lé­lek ? S végre van-e valaki, ki forrón ne óhajtana akadálytalan iparos, gazdasági s közlekedési kifejlődést azon felvidékek­nek, melyek nem egyszer védték meg s tartották fenn a magyarságot alkotmány­­harczaiban és úgy, mint a török ár ellen ? Fényesen felelt erre az 1848-diki or­szággyűlés, midőn Felső-Magyarország anyagi kincsforrásainak kifejtése körül buzgólkodva, elfogadta Széchenyi gróf azon indítványát, hogy Pestről, mint köz­pontból, a felvidék népes városait érintő­­leg, vaspálya vezettessék Miskolczon át Kassáig, s onnan köttessék össze Galli­­cziával s az éjszakkal, mely évszázadokon át nemcsak a hegyaljai boroknak, de leg­főbb kiviteli czikkeinknek hálás piacza volt. (Közlekedési Javaslat. I. 57. 1.) Népet felemelni s nemesíteni, valamint egy ország segélyforrásait áldást hozó bő­ségben kifejteni, alig lehet sikeresebb mó­don, mint teljes előnyű közlekedési rend­szer létrehozása által, mely az érdekek támogató szövetségét az emberek kölcsö­nös érintkezése által szilárdítsa. Hazánk közlekedési rendszerében egy ily tulajdonságú sugár azon vonal, mely Pestről kiindulva Miskolczon s Kassán át nyomulna Tarnówig. Talán elég is lenne a közlekedési Javaslatra, s a Magyar Országos Gaz­dasági Egyesület vasúti memorandu­mára hivatkozni, talán elég lenne reámu­tatni azon vidékekre, városokra, megyék­re, melyeknek egyhangú nyilatkozatai, homogén érdekei országos szükségként állítják elénk a pest-miskolczi vaspálya kiépítését, a vonal kijelölt irányú folyta­tásának egyidejű elhatározásával , hogy fel legyünk a tüzetes tárgyalásoktól mentve. Én nem hiszem. Az anyagi téren az érdekek néha csaknem rohamos sebességgel változnak vagy cserélnek helyet, s így nem lehet­nek már termesztőknél fogva sem kedve­zők egyes vélemény örök változhatlan kul­tusának. És itt rejlik szüksége az időközi elfogulatlan vizsgálódásnak , itt rejlik szüksége annak, hogy vizsgáljuk meg, minő uj tényezők állanak a sorompók közt, minő módosulások alapján állott elő uj viszony s ebből uj szükség, mert kü­lönben vesztegmaradásunk készakaratos süketség lenne kiáltó szükségek előtt, s még úgy is járhatnánk, hogy változott viszonyok daczára is és azt védnék, mit maga lángeszű teremtője is bizonyos fel­tételekhez kötött. Például az eszék-fiumei vaspályaterv ma már életszükség, holott az ellen 1848 előtt Széchenyi maga is agitált. Anyagi­ érdekek terén soha sem árt a nagy világosság s összevető, bíráló, bár­ha nem a legkimélőbb, de őszinteségben találó vizsgálódás, különösen akkor, mi­dőn megyék s megyék életkérdésüknek tekintik a fenforgó tárgyat, s inkább ér­­deklődnek­ annak legkisebb részletei, mint önmagukkal meghasonlott programm-ko­­vácsok ábrándozásai iránt. Különösen áll pedig e tétel a pest-mis­kolczi vaspálya ügyében, mely iránt nem csak Borsod, Gömör déli s keleti része, Szepes, Torna, Abaúj, Sáros, Zemplén, Szabolcs északi része, Ung és Bereg me­gyék — hanem már eddig tényezőkül elismert jónevű társulatok is érdeklőd­nek, értvén a Sz. István kőszénbányatár­­sulatot s a tiszai szabadalmazott vasút­társaságot, gróf Károlyi Ede concessiója csak azért nem jöhetvén szóba, mert azt a pest-miskolczi vaspálya központi bizott­mánya megmási­hatlanul átruházta s az illető társulatra átruházni kívánta. Néhány nappal ezelőtt említést tevén a pest-miskolczi vaspályáról, megemlé­keztünk a pest- losonczi tervről is, s nyi­latkozatunkból azt lehetett kivenni, hogy mi a két hazai vállalatot párhuzamba vonjuk, súlyt fektetve a pest-miskolczi pályatervre akkor, midőn a pest-loson­­czinak az előbbivel összevetve, csak alá­rendelt szerepet tulajdonítottunk. Az érdekek rátartóbbak a legelkényez­­tetettebb hajadonoknál is, s akkor is sért­ve érzik magukat, ha rokon­, bár de nem azonos érdekek árnyait látják. Midőn én a pest-miskolczi és losonczi pályatervekről azon ígérettel emlékeztem, hogy az egyik vonal országos előnyeiről tüzetesebben szólani fogok, nem volt c­é­­lom a pest-losonczi tervezet értékét csök­kenteni, bárha annak országos vonali mi­nőségét semmiesetre sem ismerhettem ak­kor, midőn a pest-miskolczi tervtől ezen minőséget az egeket verő bornírtság vádja nélkül meg nem tagadhattam. Én ki akartam emelni a pest-mis­kolczi pálya országos fontosságát, mely nem praejudikál a Szent István-kő­szénbánya - társulat lelkes szándékának az osztrák vasúti törvények tettleg ér­vényben álló rendelkezése szerint „bá­nya-vaspályát“ építeni a roppant gazdagságú kőszéntelepekhez, sőt azt hit­tem, hogy mindenki előtt egyengetve lesz a két irány fusiója iránti nézet, ha emitt a roppant bánya­ érdeket, amott az orszá­gos vonal fontosságát s egész felső vidék érdekeit felismeri, s mindkét társulat a fusió alapjául egyedül szolgáló szilárd biztosítékot bír majd felmutatni. Voltak a­kik nem így fogták fel fel­szólalásunkat. Ezen urakat fel kell mindjárt előzőleg világosítanunk. Mi azt hittük, mert fájdalom a gyakor­lati tapasztalás naponkint igy győz meg , hogy a pest-miskolczi vaspályatársu­­latnak sem hevernek még milliói készen a Wertheim ládában, s hogy ezekkel a szent István bányatársulat sem elég sze­rencsés dicsekedni, hanem mig amannál Zichy Ferencz gróf összeköttetései, szakügyessége, elismert pénztekintélye és erélyessége, ugyszinte a felsővidék rész­véte kilátásba helyezik rövid idő múlva a tőkék összefolyását, azalatt emennél a társulat egyik lelkes igazgatója Havas, k. tanácsos ur s maga a társulat szintén előszerzendik a szükségelt tőkét, addig pedig lehet arról publicistailag szóltani, hogy a pest-miskolczi vaspálya országos fontosságú s hogy a sz. István bányatár­sulat bányajövedelmezőségi kilátásai is bízvást gyarapodnának, ha a kisebb érdek a nagyobbhoz simulna. Mind­addig, míg a pénz kérdése el nincs döntve — gondoltuk — lehet az ügy érdemle­ges vitatásába, a párhuzamozásba bocsát­kozni, s valódi érdekekre szállítani le a kissé merészebb vágyó érdekeket. A „Pester Lloyd“ f. hó 17-ről szóló számában azonban azon meglepő hírt olvassuk, hogy „a pest-losonczi vona­lon már májusban meg fog kezdődni az építés, mert ez ideig a kisajátítások s bizottsági hátralevő munkák be lesz­nek fejezve , s az építésnek semmine­mű pénzbeli nehézségek nem állják út­ját.“ Szívünkből kivánunk sükert az építéshez ! Megvalljuk, hogy­ nekünk ala­pos skrupulusaink voltak az építés ily korai megkezdése iránt, és pedig azért 1-er , mert 21 mértföldnyi vaspálya vo­nalra 18 milliót igényelvén a szent Ist­ván bányatársulat, Európa ezen egyik legdrágább vona­lának építési megkezdése, 2-ér , t, 1 engedély kikötése szerint a társulati alapszabályok helybenhagyásától s a ki­bocsátandó társulati részvények 30 száz­­lék­ névleges értékének befizetésétől füg­gött, a­mennyiben részvények csak így bocsáttathatnak ki, s 3-ot, mert a vasúti törvények értelmében a politikai vizsgáló bizottságnak is fel kell tárni a vonalt, s csak ennek bizonyítványa után kezdőd­hetik meg az építés. A fentebbi hir azt sejteti velünk, hogy a szent István bányatársulat nemcsak pénzzel rendelkezik a quantum satis, ha­nem a törvényes kellékeknek is eleget tett, s így az építésnek se pénzbeli, se tör­vényes akadályok nem állanak ellen. Minthogy azonban a miskolczi vonal országos fontosságát maga a kőszénbá­­nyatársulat is elismeri — daczára a fentebbi körülménynek — nem tartjuk feleslegesnek ezen vonal előnyeit kiemel­ni, s reflectálni egyszersmind a pest-lo­­sonczira, bizonyítani óhajtván, hogy mig a pest-miskolczi vonal országos érdekeket elégít ki, a losonczi — járjon bár moz­donya akár ez évben — széles bányaér­dekek előmozdítására van főleg hivat­va, s ha már nem lenne készen a nagy pénzmennyiség­­, (!!) eszélyesebb lenne, a pest-miskolczi vonal­nak engedve az elsőbbséget, be­érni oly vonallal, mely Hatvan­tól a kőszénbányáig vezetve, ugyanazon eredményt idézné elő, mint a 18 milliós pest-lo­sonczi vasút. REVICZKY SZEVER: Jelenségek a lengyel ügyben A „Pays“ s utána a „Constitutionnel" azt je­lentik, hogy a szent­pétervári kabinethez intézett franczia sürgönyt Montebello hg apr. 17-én reg­gel közlötte Gorcsakoff herczeggel, s hogy az angol és osztrák sürgönyöket szintén a is nap kellett közölni az illető nagyköveteknek. Ellenben a „France“ úgy tudja, hogy a fran­czia jegyzék (mert Lagueronniére úr lapja jegyzékről beszél) 18-kán való átadandó, az an­gol és osztrák jegyzékek pedig csak 20-án vagy 21-én. Ez utóbbi verzió szerint tehát a három nagy­hatalom egyetértéséből le kellene vonni az e­g­y­­szerrességet, a­minek szinte van némi fon­tossága, habár a „France“ hozzá­teszi, hogy a dolog a három hatalom pétervári képviselőinek megegyezése folytán történik ily renddel. A „France“ egyébiránt megjegyzi, hogy a ha­talmak még soha nem tettek így ki magukért, mint jelenleg. Az 1831-diki felkelés után is vál­tottak ugyan sürgönyök a londoni és pétervári kabinetek közt, azonban Nesselrode fennhé­jázó feleletei után semmi sem háboríta többé az orosz czárokat a lengyel tartományok feltétlen birtokában. A júliusi kormány csupán azért tett valamit, hogy lelkiismeretét salválja, de a do­log érdemében, úgy látszik, el volt határozva, a csupa platonikus tiltakozással beérni. „Ellenben Európa mostani intervenciója — teszi hozzá a „France“ — semmi módon nem azon jellemmel bír, s kell, hogy komolyabb sikerre hivatottnak tűnjék fel.“ — A „France“ magán értesítéseket kapott Stockholmból április 12-ről, s jóllehet azokban a lengyel ügy egy szóval sincs említve, azok után, mik a legutóbbi tudósításokban Svédor­szágra vonatkozólag olvashatók valának, e ro­vat alá kell soroznunk, annyival inkább, mert azon tudósításokat maga Laguéronniére úr lapja is nagy érdekűeknek mondja „a mostani körül­mények közt.“ A „France“ közleménye így hangzik : „Néhány hóval ez­előtt a svéd kormány egy bizottmányt küldött ki a végre, hogy Svédor­szág hajóhadainak és tengeri védműveinek újjá­szervezését tanulmányozza. E bizottmány elvé­gezte munkáját, s megállapította,hogy késedelem nélkül vértes hajókat kell építeni azon fémleme­zes fregatté mintájára, melyre 1861-ben a költ­séget megszavazta az országgyűlés. Ugyanazon bizottmány egy sereg katonai és tengerészeti intézkedéseket tett javaslatba, a­melyek elfo­gadtattak. „Azt állítják, hogy a stockholmi kabinet leg­közelebb elhatározta, hogy ezen intézkedések közül többeket, melyek csak meglehetős távol eső határidőben valának foganatosítandók, leg­közelebb életbe fog léptetni. Ezek közt említik a carlscronai kikötőre vonatkozókat. E tengeri művet, mely az ország legfontosabb hadi kikötője, oly kárba fogják tenni, hogy magába fogadhassa nemcsak a svéd hajóhadat, hanem azon hajórajokat is, melyeket oda küldeniük a többi hatalmaknak érdekükben állhatna. Ezen hajórajok feltalálandják ott az eszközöket a ma­guk kijavítására és élelemmel ellátására. Ezen­kívül, hogy az ország vértes hajóhada gyor­sabban fel legyen állítva, elhatározták, hogy

Next