Pesti Napló, 1863. október (14. évfolyam, 4088-4114. szám)

1863-10-14 / 4099. szám

234—4009 14. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-8­3 emelik A lap OSCUCUil ICRBCb lUClU UUliUCU &UB1CU1QU/ a szerkesztő­séghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek teré’n 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 26 kr o. é. 1863. Szerda, oct. 14. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 aj kr Bélyegdij külön 30 aj kr. Magánvita & hasábos petit-sor 25 aj kr. a­ j Előfiszetés October 1-jéi/a kezdődő évnegyedre „Pesti Napló“-ra. Előfizethetni 5 ft 25 krral. A kiadó-hivatal. Pest, oct. 13.1803. Kezdjük túl az óczeánon; tán kielégí­tőbb szórakozásra találunk, mint a vén Európában, mely annyi hires orvos, oly sok jeles készitményü szépítő szer elle­nére sem akar megifjedni, sőt zsémbessé­­gében mintegy tetszeni látszik magának abban, ha n­e­m­mel felelhet ma a teg­napi ig­en­re, s hátat fordíthat holnap annak, kit ma az arcz biztató mosolya még tán reményre is ébresztett. Amerika ifjabb, erőteljesebb izmai nem lankadtak még el a sokféle kuruzso­­lás kísérletei alatt, kedélye elevenebb, fogékonysága éberebb, s azért az esemé­nyek is gyorsabban fejlődnek ott, s vál­nak tetté, mint emitt, hol a jogot és kötelességet is csak az érdekek szerint mérik. A táviró jelenti New-Yorkból, hogy az ottani kikötőben egy erős orosz hajóraj jelent meg; hogy ezen hajóraj megjele­nését New-York lakossága hangos lelke­sedéssel üdvözlő; diszlakomát rendeztek az admirál és törzskara tiszteletére, mely alkalommal volt jó kedv, tüzes beszé­dek, hangzatos pohárköszöntések, kézszo­­rítás, és — kivált az asztal vége felé, ölelkezés és — csók. Furcsa vegyüléke az ember a jónak és rosznak. Éjszak-Amerika republiká­nusai harczolnak hazájuk egységes sza­badságáért, harczolnak oly elvek ellen, melyeket a mai kor humánus szelleme elitélt, ti a haladó idő végrehajtott­a— az oroszok is harczolnak erőszakkal épített birodalmi határaik között egy nép­faj ellen, mely nem kér egyebet, mint a mi egy ezredév sorozatán át sajátja volt, a hazáját, vallását és szabadságát. Oly kívánalmak, melyeket a korszel­lem helyesel,­­ az igaz és jogos iránti he­lyes fogalom szentesít. És miként válaszolnak erre az oroszok ? Miu­tn eszközlésbe vett minden kínzási tortúrájuk nem volt képes a lengyel faj­ból e vérré vált meggyőződést kisajtolni, exterminatióhoz nyúlnak, fajirtást kezde­nek, mire a történet a sötét századokban sem nyújt példát. És a köztársaság férfiai, kik vérrel és pénzzel áldoznak két éven át naponként a fekete faj emancipatiójáért, lelkesednek, midőn kikötőjükben ama hatalom hajóit l­átják, mely exterminatitót esküdött azon elv ellen, melynek életéért az unió küzd; — csókolkoznak azon harczosok­­kal, kik — hogy a rabszolgaság örök le­gyen, nemzedékeket irtanak ki, melyek a szabadságnak csirjai lehetnének. A fogadtatás szívélyessége által elra­gadtatott muszka admiral mondott egy pohárköszöntőt is, melyen a yankeek szer­felett épülhettek. Az admiral megemlíti, hogy a muszkák egyszer már elégették Moszkvát, ma készek hamuba dönteni Sz.-Pétervárt is, ha a háború szeszélye úgy hozná magával. — Különben, ha Európa békét akar, ezt Oroszország nagy­lelkűen megadandja neki stb. Miért érkezett a muszka hajóraj az amerikai vizekre? Sokan fejtegetik e kérdést, és különfé­­le képes­. Legtöbben abban egyeznek meg, hogy az orosz kormány a háborút a nyu­gati hatalmakkal kikerülhetlennek tartja, nehogy tehát flottájával úgy járjon, mint 54-ben, hogy magának kelljen azt meg­­semmisítnie, jókor szabad lábra helyze, hogy a tettek nagy napjai majd bekö­vetkezvén, tegyen az a különféle vizeken a nyugati hatalmak hajózásának annyi kárt, mennyit csak tehet, s okul szolgál­jon rá, hogy azok egész hajóerejöket ekként megosztani kénytelenittetvén, ne jelenhessenek meg tengeri hadaik teljes zömével a balti kikötőkben. Csak mint véleményt jegyeztük fel , különben magunknak is sok észrevéte­lünk lenne ellene; — az egésznek súlya egyébiránt abban van, hogy a muszka hajóraj New­ York­ban megjelent — fra­­ternizálni a republikánusokkal. San Domingóban is komolyan foly a harci. E sziget lakói sokáig békén tűrték a legkatolikusabb fejedelem uralkodását, keresztyén bizalommal várva, hogy az ígéret majd tetté válik, s a nyomás száz­féle sajtolását egy kis szabadság, s egy kis jólét is kisérni fogja. Mindhi­ába! A máglyák lángja nem lobog ugyan az inquisitio palotája előtt, de azért a rabszolga láncra ma is csörög és lealáz, mint akkor, s az ártatlanra mért korbácsütések vért fakasztanak, és sebet képeznek most is, mint bármikor más­kor, melyeket az idő behegeszthet, de emlékezetét el nem törülheti. A san domingóiak is azon egyszerű igazságból indulva ki, hogy azért, mert valaki fekete, vagy színes anyától szüle­tett, Isten által nem lehet a fejérek go­noszságának rabjául törpítve, fegyvert fogtak, kiverték üldözőiket, s önkormány­zatuk élvezetébe beléptek. A spanyol kormány az anyahonból nyolcz­ezer katonát, s harmincz millió reált tartott szükségesnek Havanahba küldeni, hogy az elvesztett souverainitás visszaszereztessék. De más részről meg azt is olvashatni, hogy az angol kormány nemes em­berszeretetével nem egyeztet­hető meg, hogy ama boldog szigeteken embervér folyjon, azért közbelépés van szándékban a san-domingói felkelők javára. Minő könyörületes szivü keresztyén emberek azok az angolok — San Domin­góban ! Pedig Lengyelországban iszonyúbb a vérengzés és emberpusztítás, közelebb is fekszik Angliához; —­ kedvező széljárat­tal tán a fájdalom jajjai, a haldoklók hör­­gései is áthallatszanak; — és a könyörü­­letesség — még­sem ébredez! — Ugyan miért is nem spanyolok azok az oroszok ? □ A reichsrathok örvendenek. A bécsi lapok constatirozzák ezen örömet. A „Vaterland“, mely egyébiránt szo­­morkodni látszik, „Der Himmel voller Geigen“ czím alatt a magas minisztériu­mot is a­ s örvendezők nagy d­órusába ve­gyíti,­­ élénk színekkel rajzolja azon re­ményeket, melyek a­ Schottenthor előtti épület új korszakára vonatkoznak, s az erdélyi követeknek megjelenésével álla­­­nak kapcsolatban. Mi figyelemmel olvastuk el a bécsi napisajtó czikkeit, hogy olvasóink szá­mára pontosan regestrálhassuk a reichs­­rath urak örömének különféle indokait. S ime a következő eredményekhez ju­tottunk ! Az erdélyiek Bécsbe érkezésével már többé nem a februári alkotmány 13-dik paragraphusa változtatja át a szűkebb reichsrathot teljessé, hanem­ az új 26 követ. Ez az Ostdeutsche Post szerint azért is örvendetes tény, mert a külföld nem tudta fölfogni: miért szűkebb a reichsrath ugyanannyi egyénnel, mint a­mennyivel akkor bír, amikor teljes? Most már ezen nehéz kérdés el van hárítva. Örvendetes továbbá a 13 dik­k­nak forgalomból kivétele, mert mint Schind-­­­er úr állítá — bár be nem­ bizonyította — a képviselőház szabadelvű többsége soha sem fogadta el azon kise­gítő eszközt, hogy különös felhatalmazás által oly jogok ruházh­assanak rá, melye­ket különben az alkotmány nem engedett volna gyakoroltatni . Örvendetesnek mondják az erdélyi ro­mán és szász reichsrathok megjelenését a Schottenthor előtti épületbe azért is, mert egy szerencsés siker új kezdeménye­zésre bátorít, s már a horvátokkal lehet kísérleteket tenni a reichsrathi választá­sokra nézve. Ezen főbb indokok hozattak föl a bé­csi lapokban. Azonban vannak még más forrásai is az örömnek, melyeket a részrehajlatlan­­ságnak hódolva szintén nem hallgatha­tunk el. A reichsrath most már a Lajtán túl uralkodó nézetek szer­int képessé vált al­kotmányának módosítására is. Ennél fogva — mint több bécsi lap mondja — alkalma nyílt Magyarország­gal a kiegyezkedést megkísérlem. És a­mit egy bécsi lap sem említ, szin­tén alkalma nyílt a reformació életbe­léptetésére erélyesen befolyni, a Frank­furtba küldendő követek megválasztása, és a februári alkotmány azon módosítá­sainak foganatba vétele által, melyek le­hetségessé teendik, hogy a német szövet­ség künn tekintélylyel, benn pedig Országgyűlési levelek. XXXII. NI.-Szeben, oct. 9-én. (B) Az itteni tartománygyűlés megmu­tatni akarta, hogy a tör­vényhozásnak önálló tényezője, s mint ilyen nem veti magát rögtön és megfontolás nélkül alá a másik törvényhozási factor kezdeménye­zésének ; e tekintetből a közelebb leérke­zett s elvileg ugyanazon egy ülésben azon­nal elfogadott két leirat átvizsgálására bizottmányok neveztetvén ki a román nemzet beczikkelyezéséről szóló és módo­­­­sítva visszaérkezett I. propositio megfon­tolására 3 — a birodalmi tanácsba leen­dő követküldést megrendelő leirat átte­kintésére s e feletti véleményezésre 6 napi határidő tűzetett ki. Itt csak az tűnt fel, miért utasittatik az I. kir. előterjesztés bizottmányhoz, mikor a románok készek voltak azt a felsőbb helyről leérkezett módosított alakjában vita nélkül elfogadni, így a birodalmi tanácsba küldendő követek választására is a legtürelmetlenebb készség nyilvánult minden oldalról. Nagy és fontos okok bírhatták rá az illetőket a halogatásra, azt azonban biz­ton állíthatjuk, miszerint tévedés volna föltenni, mintha kormánykörökben az utóbbi kir. leirat felkiáltássali elfo­gadását reméltették s ebbeli vára­kozá­­sukbani csalódás következtében kény­telen lett volna az államminiszter az előb­bi szándékától elállva, a költségvetést az erdélyi szász és román birodalmi taná­csokat be nem várva, tárgyalás alá bo­csátani. Magas kormány­hivatalnokok indítvá­nyozták itt e gyűlésben a 3 és 6 napi határidőt, mit bizonyára nem tesznek, ha a felsőbb akarat más felé irányult volna. Nem tévedünk tehát, ha azt állítjuk, hogy a székely föld egy részében meg­lepő gyorsasággal elrendelt 3-ik válasz­tás eredményére való várakozás volt oka az említett elhalasztásnak, ugyanis ha e választások jól sikerülnek , azaz ha oly követek kerülnek ki, kik e tartományi gyűlésbe belépni hajlandók, s e végett még a birodalmi tanácsosok megválasztása előtt beérkeznek, abban a kellemes helyzetben lesz a „római csá­szárnál székelő gyülekezet, hogy szé­­kely reichsrathokat is küldhet a Schottenthor előtti palotába. A közben a 3 és 6 nap letelt, az idő el­haladt, nem maradt tehát egyéb hátra, mint az eddigi erőkkel bevégezni a nagy munkát. Volt ugyan szó tegnap is, ma is, a székelyföldről érkezett kedvező hí­rekről, melyek azonban alkalmasint nem valósultak, mert a gyűlés ismét gyorsí­tott léptekkel haladt előre. A nevezett két kir. leirat tárgyalása három ülés alatt mindhárom olvasáson átalános vitán keresztül ment, s válto­zatlanul elfogadtatott. Igen helyesen je­gyezte meg e szerint Puskariu úr, misze­rint „24 óra is veszteség, és hogy nem kellene épen akkor vonakodni az órának, midőn már templomba viszik“, de hisz a szende szeméremnek is megvannak jogai, igényei, melyek tekintetbevételt kö­vetelnek. Ily szempontból kell felfognunk három magas állású férfiúnak a sept. 7-ki ülés­ben dr. Ratiunak felelőleg tett azon nyi­latkozatát is, „miszerint a privilégiumok, pátensek és mindennemű rendeletek azért maradtak ki az első t. javaslat 6-ik­­­ból, mert az 1791 : 8. t. sz. értelmében úgy sincs törvény érvényük, és mert az eddi­gi közjog alapelve azt tartja, hog­y ilyen rendeletek csak ak­k­or érvényesek, ha a hazai törvényekkel nem ellenkeznek.“ Ily szempontból kell felfognunk — mond­juk—, különben azt, mint Ügyvédeknek tudomásul kellene vennünk, mint poli­tikusok pedig azt kérdezhetnők , hogy hát ... de nem kérdünk semmit, hanem átmegyünk Rannicher úr egy más nyi­latkozatára, mely fonák történelmi tanul­mányra mutat. Mondott képviselő úr ugyanis felem­­líté, miszerint abban korántsem lát sem­mi sérelmet az alkotmányosságra nézve, ha az erdélyi országgyűlés követeket küld a frídhsrathba, még mielőtt e rész­ben a maga rendén hozandó törvény be­­czikkelyezve nem lesz, hiszen a pragma­tica sanctio 22, a lipóti hitlevél fél év múlva czikkelyeztettek be, és mégis tisz­teletben állott­ak. Az elsőre nézve ezúttal adósok mara­dunk a felelettel, a másodikat illetőleg uta­sítjuk szólót az 1791: II. t. czikkre, melyből könnyű leend meggyőződnie, hogy a Li­­pót hitlevelének beczikkelyezése addig nem volt szokásban, hogy ennek minden trónralépés alkalmávali megújítását e 1. czikk rendeli el először, s hogy ezt II. Jó­zsef 10 évi absolut kormánya tette szük­ségessé. Ép igy mellőzzük a feleletet is, mely­­lyel Zimmermann urnak tartoznánk a reeriminatiók azon halmazáért, mely­­lyel a gyűlést ismét megörvendeztette és hangos kitörésekre ragadta. Nem szere­tünk egyenetlen fegyverekkel küzdeni, s csak azt jegyezzük meg, miszerint az a Magyarhon és annak erdélyi részei közt újonnan feltalált „personális unió“ a „Donau Zeitungéból kölcsönzött so­­phismákkal aligha bebizonyítható. De annál inkább meg kell érintenünk brassói követ Se­hnell beszédét, ki is­mét rámutatott az üres padokra és ezzel ellentétben czímzetes püspök Fogarasi újabb érthetlen szónoklatát. Megemlítésre méltónak tartjuk még azt is, hogy kolozsmegyei román képviselő Vajda László, ki oly melegen felszóllalt volt a birodalmi tanácsosok azonnali választása ellen, az utóbbi ülésekben nem volt jelen, holott több napokkal ezelőtt már tudva volt, hogy hosszabb beszédre készül. Még hátra van Schuller Mihály föl­­kiáltása, melylyel a gyűlést a birodalmi tanácsosok sürgető választására buzdítni kívánta, mondván : „ha a gyűlés meg­teszi e lépést, legalább el lesz döntve, hogy se nem 1848, se nem 1861, hanem 1863, sőt még azt is el lehet mondani, hogy alea jacta est és még a Rubicon is át lesz lépve.“ Bocsánat, csaknem feledtük Lászlóffy úr törvényjavaslatát, melyet az örmény nemzetnek ötödik nemzetté, s az örmény kath. vallásnak hetedikké leendő be­czikkelyezése iránt beadott, és a mely a mai ülésben jön előterjesztve. Kir. hiva­talos ur — ha jól emlékszünk — első be­szédében fenntartotta volt magának, hogy egy ily törvényjavaslatot előterjeszthes­sen maga idejében, t. i., ha erre nemzeté­től megbízatást nyerne. E föllépése tehát azt jelentené, hogy ama megbízás meg­érkezett; mindazonáltal szabadjon két­kednünk, mintha L. úr az örmény nem­zet közérzületének, óhajtásának hivatott tolmácsaként léphetne fel, s hogy egyál­talában az ily módon beczifekelyezés ked­ves adomány lehetne az alkotmányos gondolkozásu örmény hazafiak előtt. 14. L­i­p­o­t­a­r­­­u János 15. 15. Dunk­a Pál 14. 16. F­e­k­e­t­e (Negrutiu) 12 szavazattal. A IV. osztály által választatott (21 szavazó): 17. Zimmermann (kir. hiv.) 17. 18. Trauschenfeld Ferencz 16. 19. Schuller Mihály 14 szavazattal. A II. osztály által választatott (15 szavazó.) 20. Braun de Lemény 14. 21. Pope­a Nicola 14. 22. Pus­car­iu 13. Utóválasztással: 23. Cipariu 11 szavazattal. Az V. osztály által választatott (16 szavazó.) 24. Gáll József 15. 25. Binder Mihály 15. 26. S c­h u 11 e r- L i b­­­o y 14 szavazattal. A megválasztottak nevei éljenzésekkel fogad­tattak. Elnök jelenti, hogy Obert képviselő által Szépmező (Küküllő megye) és Monora (Alsó Fehér megye) községek kérvényt adtak be, melyben az illető megyékből kikebleztetni s a nemzeti universitás alá rendeltetni kívánnak. — A kérvényig bizottmányhoz utasittatik. Ülés vége d. u. 1 */3 órakor. Legközelebbi ülés oct. 12-én. Napirend: fel­terj­eszt­vény a választás eredményéről, czéljainak és a reformació intézkedései­nek megfelelő hatáskörrel bírjon. Mi nem kételkedünk, hogy az utolsó tekintet az, a­melyért a reichsrath tagjai leginkább örvendenek az erdélyiek meg­érkezésén. Az erdélyi tartományi gyűltes XLIV. ülése,I. Szeben, October 10 én kezdete d. e. 10 órakor. Az erdélyi szász és román birodalmi ta­nácsosok megválasztása. A jegyzőkönyv helybenhagyása után áttér a ház a napirendre, a választás megkezdése előtt azonban Brandsch azon indítvány teszi, hogy a tel­jes házból választandó 6 tagra a szavazatok a 3 nemzetiségre való tekintettel adassanak be, — úgy hogy minden nemzetiségből két-két válasz­tassák. Elnök figyelmezteti indítvány­ozét, hogy 4 nemzetiséget kellene ilyképen tekintetbe venni, mert a magyar és székely, hat­ár ugyanazon nyelven szól is, külön külön nemzet. M­á­n­d arra figyelmeztet, hogy az örmé­nyek szintén külön nemzetnek kívánnak te­kintetni, legalább az utóbbi ülésben beadott tör­vényjavaslat azt gyaníttatja, Aldub­an nem tartja czélszerűnek az ily választást. Zimmermann: Ha két magyar választ at­nék a teljes házból, akk­­or a regalisták számára csak egy magyar maradna hátra. A választás megszorítás nélkül történjék. Brendsch ind­tványa kisebbségben ma­radt. Megkezdettén a választás, először a teljes ház szavazott, a hiányzó III. és VI. osztály he­lyett. A szavazás eredménye volt, hogy 91 sza­vazó közül megválasztatott: 1. G­r­o­i­s­z Gusztáv (kir. hív.) 88. 2. B. Reichenstein 82. 3. Pop László 81. 4. S­c­h­m­i­d­t Konrád 73. 5. Moldovánu Demeter 89. 6. Alduleanu János 48 szavazattal. Ezután választatott a VII. és VIII. osztály ál­tal (19 szavazó) : 7. B. Friedenfels Jelé 15. 8. R­a­n­n­i­c­h­e­r 15. 9. Baritiu (kir. hiv.) 13. 10. E­r­a­n­o­s­z (kir. hiv.) 12. 11. Bologa 11. Utóválasztással: 12. Lászlóffy (kir. hiv.) 11 szavazattal. Az I. osztály által választatott (16 szavazó): 13. Bohetiely Sándor 15. Jár­adék elvadó*). Bármily alaposnak tűnjék is fel elvileg a pénzügyminiszter úr által a birodalmi tanácsban javaslatba hozott új adónemek közül a „járadék elvadó — mely a miniszteri előterjesztésben, mint igen méltányos, az illetőket csakis valódi jövedelmük arányában terhelő, s azon felül a kormány részére a kivetést, ennek ellenőrködé­sét s a leszedést tetemesen könnyítő eljárással egybekapcsolt, jelöltetik meg; — ez mégis mind­ezen előnyökkel csupán addig bir, mig annak papírra tett tervezetét olvasva, az egyes, külö­nösen kiemelt s elméletileg helyes tételeknek, a gyakorlati élet külömböző viszonyaiban gyö­keredző helyzetek s eseteikre alkalmazását meg nem kísértjük. Mert ámbár tagadhatlan, h­gy : ha m­i­n­d­e­n adós az általa felvett kölcsönöket s az ezért fizetett kamatot lelkiismeretesen beváltaná, — az ily alapon a megadóztatásnál egyszerűebb s jogo­sabb nem is létezhetnék ; — de feltéve ennek lehetőségét, okvetlenül egészer mind minden kölcsönvevőnek a visszafizetés iránti becsületes szándékáról­, — kétségbe nem vonható — meg­győződésünket kénytelenitetnénk előre is az összes adósok tömegére.—­­kivétel nélkül — egész általánosságában kiterjeszteni, — s ennek folytán azon paradicsomi idők bekövetkezésé­hez­ reményünket nyilvánítani, midőn a tartozá­sok beszedésére — mely most oly sok bíróság működését veszi igénybe — minden perlekedés, tanuk kihallgatása, s eskületételek felesleg­esé válnak, az adósnak az adóbizottm­ány — tehát hi­teles hatósági testület — előtt önkényt tett beval­lása alapj­n kiállítandó „járadikéivadó“ fize­tési meghagyás a tartozás létezését, mint önbe­­ismerés folytán jogérvényes hatályú tényálla­­dékot minden bizonyítéknál hite­lesebben tanú­sítván. Már­pedig az emberiség jogi s polgári viszo­nyainak kü­önféleségénél fogva, legtöbbször — vagy az adós, vagy a hitele­inek érdekében áll a köztük létrejött jogviszony által elvállalt köte­lezettségeket, vagy az abból élvezendő haszon nagyságát épen nem, vagy csak egy, a valódi­nál sokkal kisebb részletben vallani be ; — a pénzzavarban lévő kereskedő például, ha több ízben, és bármily nagy kamatra kénytelen pénzt felvenni, — mindenesetre óvakodni fog, ezen kölcsönzések bejelentése által, zilált pénzviszo­nyait köztudomásra juttatva, önteni tartatására okvetlen szükséges hitelét önmaga aláásni, míg viszont, a törvényesen megengedettnél ma­gasabb kamatra kölcsönző csak azon feltétel alatt fog a pénzszükségben levőn segítni, ha ez a kikötött kamatot vagy épen nem, vagy nem a valóban uzsoravétséget képező nagyságban vallja be. Ezek folytán tehát, kevés kivétellel, csak­is a fekvő birtokra biztosítva lévő járadékélvezet képezendi az új adónak tárgyát, mely jelenlegi kereskedelmi s közgazdászan viszonyaink kö­vetkeztében, pénzforgalmunknak legjelentékte­lenebb részét teszi, miután minden tőkepénzes a lehető leggyümölcsözőbb módon törekszik va­gyonát értékesíteni s saját jövedelmét, a meny­nyire teheti, öregbi­ni, mely törekvésnek a vál­tóüzlet a legtágabb tért engedi, a nélkül, hogy az igy gyarapodott jövedelemnek aránylagos megadóztatására legkisebb irányszabó kiindulási pontot is szolgáltatna. Az itt röviden mondottakból tehát világosan kitűnik, hogy: „a járadék-elvadó“ a tervezett alakban, az ahhoz kapcsolt remények , a befo­­lyandónak számított jövedelem nagyságának alig fog megfelelni, a­míg más­részt az adókötele­seket sem részarányosan terhelendi, mert pén­zét az ingatlan vagyonnal kölcsönzésbe fektető, teljes jövedelmétől fog adót fizetni, mivel az egész ebben­ haszon élvezetének mennyisége a hitel könyvekbeni feljegyzésekből az utolsó krajcrárig megállapittathatik; — a váltóval, vagy k­ézi zá­log iránt uzsorás kölcsönnel üzérkedő pedig vagy mindennemű adótól ment marad, vagy csak jö­vedelmének legkisebb részétől fizetendi azt. Végre pedig, ha minden polgár pontosan be­vallani akarná is minden tartozásait, nem volna-e az államnak ebbeli jövedelménél sokkal tete­mesebb kiadása, a méltányosság elvénél fogva minden, habár csak tíz lélekkel bíró helységben is, fizetett hivatalnokok által képzendő „adó­bi­zottmányok" felállítása által, mert az csaknem kívánható, hogy ha N. N. sógorától 40 ftot 6°/a kölcsön vesz, ennek bejelentése végett a járási adóbizottmányhoz utazván, fuvarra tán többet ad­jon ki, mint mennyit egész tartozásának egy évi kamatra tesz ? Ha tehát a „járadék-élv adó“ elméletileg min­den előnyökkel bírhatna is, a gyakorlat terén ( *) (Bhuthu-Ithahr.)

Next