Pesti Napló, 1869. május (20. évfolyam, 100–122. szám)
1869-05-16 / 112. szám
112. szám. Vasárnap, május 16. 1969. 8®. évi Sólyom, Szerkesztési iroda : Peroiiosiek-tor« 7. «tim. L smelet. E Melleki rtszét illeti minden közlemény a szerkezettségbei In tízen is. Bármentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó hivatal: Firrkincsiek tere 7. szám földszint. A lap anyagi rássét'illető' köztemények (et&V:/*»»i pina, kiadta körüli panaaeok, birditmények) a kizdfi-luvanyhoz Intézendok.PESTI lap: REGGELI K I ADÁS. Elfizetési föltételek: \ időkre, potán , vagy helyi» í‘M, házhoz hordva : Félévre..................2 frt. Évnegyedre .... 6 frt. Ktry hóra .... 2 frt. Az «ti kiadás killönküldéseért felülfizetés havonkint . 30 kr Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegiy kíi'tíu Ju ujkr. Nyílt-tár : 7 hasábos petit bor 25 uj kr. SíUwtS'Td»'IS sS ■ — íz a-r.:Sisrí5É$iiiÍ553ÍELSS5®S5KaTOBU l*?aw -' - .nsíTt^s-í^.ne r-^r Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1809-dik évi folyamára. EneflKetéail *&**»*.. Egén éne..........................................................................24 forint. Félévre................................................................................42 . Negyed évre ....................................... . Szíay bén.................................................................................2 a A »Pesti Napló* kiadóhivatala. Petit május 15. 180. Az ellenzék felirati javaslatai. I. (t. i.) A képviselőház bizottmányának munkálatán kívül még három felirati javaslat tétetett le tegnap a ház asztalára. Az egyiket a baloldal nevében Tisza Kálmán ur, a másikat a szélsőbal nevében Simonyi Ernő ur, a harmadikat Miletics Szvetozárul nyújtá be önmaga nevében. E felirati triásból, melyben a bihari telivér conservativ képviselő a destruktiv szerb agitátorral együtt lép ki a porondra, — hadd válaszszuk ismertetésünkben elsőnek azon töredék javaslatát, mely töredéktársai közt legnagyobb véleménynyel van önmagáról. A baloldal javaslata azon hatást teszi ránk, hogy az csak formájára nézve felirati javaslat, lényegében azonban inkább pártprogramm. Hányadik, azt hamarjában nem győzzük összeszámítani. Nem felel meg a felirat fogalmának, mert ebben fővonásiban egy gyakorlati kormánypolitika képét várjuk, ha az ellenzéki oldalról kerül ki; e munkálatban pedig kicsinyes és indokolatlan vádaskodásoknál, merő negátiónál s végre feles számú parázisoknál egyebet nem találunk. — Igaz, hogy ugyanezt van jogunk megkivánni egy pártprogrammal is, ■— de e hiú várakozástól a baloldal számos programjai már elszoktattak. Az operátum tehát inkább programra, a szó baloldali értelmében, semmint felirati javaslat. De mint programaiból is kitűnik belőle, hogy a baloldal nem feledett és nem tanult semmit. Legnagyobb súlyt természetesen az államjogi kérdésekre fektet. Avval, hogy a nemzet a választásokban e kérdések felett már nyilatkozott, hogy a 67-diki művet szavazatával szentesíté s a baloldal törekvéseit defavoyálta, avval ez urak épen nem törődnek. A javaslat e tekintetben elmondja mindazt, amit baloldali házak egeszén Magyarországnak már minden „hazafias“ verebe csiripel, mondja nagyrészt azon ártatlanul pongyola modorban, melyet a feliat készítői akár lapjaik apróságíróitól tanulhattak. Feleslegesnek tartják még bizonyítani is állításaikat. Biztatják ugyan a királyt, hogy „sikerülendőt meggyőzniük“ arról, hogy a delegátió és közös minisztérium feleslegesek, de a jó akaratú biztatásnál többre nem is mennek. Bajos is volna különben ezt bizonyítaniok. E helyett felállítják ismét a personal unió elméletét. Nekik kell két ország, Magyarország és Ausztria, teljesen elszigetelve egymástól, s csak egy kapocs által, a fejedelem személye által összekötve. De hogy ily rideg,ersonal-unió a jelen korban lehetetlen, hogy ha lehető volna, vagy absolutizmusra vagy a monarchia szétbomlására vezetne szükségkép, ezt a baloldali felirat nem tartja érdemesnek a figyelembe vételre. Különben a közönség is megelégelhette már e baloldali államjogi theóriák feszegetését. E részéről tehát a felirati javaslatnak elég lesz azt mondanunk, hogy az sem több, sem kevesebb a baloldal által eddig produkált félszeg eszmék halvány, elmosódott ismétlésénél. Térjünk át a munkálat másik részére, mely úgy tesz, mintha a baloldal politikáját a reformkérdésekben akarná kifejezni. el-Csak úgy tesz, mondom, mintha ezt akarná. De nem akarja. A reformkérdésekben a baloldalnak nincs politikája. S hogy nincs, ezt maga bevallja, mondván, „hogy a nemzet öszszes erejét kizárólag a benső átalakulás nagy munkájára irányoznia nem lehet.“ . Az ürügy, mely a reformoktóli idegenkedésre palástul téríttetik, természetesen kedvezőtlen államjogi helyzetünk. Ily őszinteséggel meghiúsítva mindazok reményeit, kik még feltették a baloldalról, hogy az, miután államjogi programmját a nemzet elejte, képes lesz a szabadelvű haladás terén valódi reformpártot, s ha kell, szabadelvű ellenzéket alkotni, — ifjú előre kimondva, hogy a belső reformok mezején tőle bizony senki sokat ne várjon, — áttér e javaslat a trónbeszéd egyes pontjaira, s azokat igen alkalmasnak találja annyi fogas-szegnek, melyekre phrázisait felaggassa. Mert vehetjük-e másnak mint phrázisnak, ha e, Tisza Kálmán úr által felolvasott, — s mint halljuk, általa is készített javaslat, a megyéket „a szabadság és jogegyenlőség“ szellemében akarja rendezni, — midőn ugyanő egy röpiratában a közvetett választást ajánlja a megyében. Nem puszta phrázis-e, ha a parlamentáris rendszer, és a baloldali koordinált vármegye közti ellentétet „csak képzeletben levőnek“ neveli? Nem parázis-e, ha a választási rendszerünkben legújabban előfordult visszaélések közt nem a megyei „urak“ visszaélései, hanem mindenekfelett a „kormány beavatkozása“ ellen keres biztosítékot, — azon kormány beavatkozása ellen, melynek gyakran örülnie kell, ha a nemes megyék az ő hatáskörébe nem avatkoznak ? Nem puszta phrázis-e, ha „teljes vallászabadságot“ kíván egy szuszszal saját államjogi programmjával, s ez által azt mintegy maga ad graece calendas halasztja, s ha e nagy fontosságú kérdésről egy betűvel nem ír többet, mint a fentebb idézett két szót ? A képviselőház bizottmányának javaslata nem tárgyalja pontonként a trónbeszédet, mint a baloldalé. Helyes-e e modor vagy nem, a felett még lehet véleménykülönbség. De az áll, hogy ha a munkálat már belemegy a részletekbe, akkor nem szabadna a legfontosabb tárgyak felett pár röpke phrázissal elsuhannia. Pedig ezt teszi a baloldali javaslat. Némelyik kérdésről sokat ír, de azért anynyira nem mond semmi positívet, annyira nem ad semmi határozott eszmét, hogy a szélső jobbon kezdve a bal legszéléig mindenki jólelkűleg aláírhatná. Két türű határon keresztül a reformkérdésekről szaporítja a szót e munkálat. S ha mindezekben nem találunk egyetlen termékeny alkotó eszmét, is vájjon nem azt mutatja-e ez, hogy a baloldalban semmi fogékonyság nincs a szabadelvű haladás érdekei iránt ? Ugyanazon negatív, sérelmi zamatú reerimirátiók , ugyanazon alantcsúszó táblabirói észjárás jellemzi e javaslatot, mely a baloldal egész politikáján elömlik. E táblabiró poliikának könnyen felfoghatólag nem tetszik az, amit a trónbeszéd a múlt hagyományaival való szakítás szükségéről mondott. A viticus lelke elborzad ez attentátumon, mely a trón lépcsőjén követtetett el az ősmagyar varkocs tekintélyén. Siet is fájdalmát kifejezni, s e munkálatban több helytt óvja magát s a nemzetet az „elhamarkodás“ a »rögtönzés“ veszélyéből, végül pedig kenetes hangon plaidiroz a »régi“ az »ezredéves® dolgok kegyeletteljes fentartása mellett. S vájjon kinek jut eszébe Don Quixotte harcza a szélmalmok ellen, midőn a magyar táblabirót 1869-ben a rögtönzés és e hamarkodás egyrémei ellen hadonázni látja, kinek nem jut eszébe Pató Pál úr jelmondatai:Ejh, ráérünk arra még!? Bizony pedig ebben áll a baloldal egész politikája. A botbüntetésről. A »Magyar Újság“ múlt szombati számában K. L. úr a fentebbi czím alatt egy czikket irt, melynek c célzata oda irányul, hogy bebzonyítsa, miszerint az igazságügyminiszternek tudomása volt a Magyarországon divatotozás egyes eseteiről; ennélfogva nem adott megfelelő választ Schwarz Gyula képviselő úrnak múltkori e tárgyú interpellátiójára. K. L. úr bizonyítása azonban téves uton jár. Schwarcz képviselő úr ugyanis a vallatásoknál űzött visszaélések felől tette az interpellatiót, míg K. L. úr czikke a kérdést más térre viszi át, s az igazságügyminiszter által, a fegyintézetek 1867-ki állapotáról kiadott »Hivatalos jelentésiből vett idézetekkel azt akarja feltüntetni, hogy igenis, a miniszter tudta azt, hogy az orsz. fegyintézetekben a bot és vessző fegyelmi büntetésül használatik. Az interpelláció lényegére, hazánk törvényeivel felelt a miniszter, melyek határozottan mondják, hogy a vádlottat sem megeskettetni, sem ígéretek, ámítások, kecsegtetések, annál kevésbbé akármiféle testi fenyegetések, kényszerítő eszközök, bántalmazások által vallomásra vagy bármely nyilatkozatokra bírni nem szabad, sőt ez utóbbiak alkalmazása legszigorúabban hivatalvesztés terhe alatt tilalmaztatik. Bennfoglaltatnak ezek az 1792. 42. cz.-ben, az id. törv. szabályok II. 8 §-ban, a 1777 oct. 27.5677. sz. a., 1798. aug. 31.17869. sz. a. s az 1818. sept. 20. 26841. sz. a. kelt helytartótanácsi intézményekben. K. L. ur azonban oly színben tünteti fel az igazságügyminisztert, mintha ő, tudomással bírván az orsz. fegyintézetekben fegyelmi büntetésül használt vesszőzés és botozásról, ezt megtűrni talán hajlandó volna. Ennek ellenében nincs szükség hoszszas czikkezésre, álljanak itt inkább a miniszter által folyó évi február hó 10-től kelt: »A m. kir. orsz. fegyintézetek számára kibocsátott házszabályok“ némely pontjai. Az I. rész 42. §. a bilincselésről igy szól: »Addig is,mig a törvényhozás a bilincsbüntetés eltörlése iránt intézkedni fog , lábbilincset azon fegyencek tartoznak viselni, kiknek ítéletében ezen súlyosbítás határozottan ki van mondva. Ha a végzendő munka folytatásában a fegyencz a bilincs által gátoltatnék, az igazgató jogosítva van, a bilincset kellő elővigyázat mellett csak egy lábon viseltetni, —azon esetben, ha a bilincshordást«. Itnl az egyénnek egészsége szenvedne, az orvos írásbeli vélményére a bilincs leveendő. Azonban a bilincs alól felmeri tettekről pontos jegyzék vezettessék és abban a felmentés oka is kiétessék.“ A 70. §. rendeli: »A fegyenczeket káromolni, úgyszintén ütlegekkel, lökdöséssel vagy bármi más embertelen módon bántalmazni, sem a hivatalnokoknak, sem az őröknek nem szabad e tilalom megszegői ellen hatályosan fellépni, az igazgató kötességei közé tartozik.“ A 71. §. a fegyelmi büntetésekről szól, s hiában keresné valaki azok között a bot - vagy vesszőütést; eltöröltettek ezek jóval előbb, mintsem valakinek eszébe ötlött volna ez iránt a miniszterhez interpellációt intézni. Az orsz. fegyintézetekről kiadotthivatalos jelentés azon időről szól, midőn a miniszter ezeket a fennállott helytartótanács és az érd. kir. főkormányszék felügyelete alól átvette. Valóban szomorú leírást olvasunk az akkori állapotokról. Azóta azonban másfél év telt el s az igazságügyminiszter ezen időt ami fordítá, hogy az orsz.fegyházakat olyan intézetekké alakítsa át,hol a bűnözöttek javítására, rendszeres munka, elemei tanítás, vallási oktatás és humánus bánásmód által, a fennálló rendszer természetéből folyó akadályok daczára mindaz megtétessék, ami csak emberi erő, ügyszeretet, jóakarat és a humanitás elvei szerint eljáró kormányzat törekvéseitől kitelik. Az igazságügy miniszter, gondjainak legfőbbjei közé számítja a köztösök javítását s a megkezdett után mindig csak előre halad. A „hivatalos jelentés“ által vázolt viszonyok 1867-ben léteztek ugyan, de 1869-ben többé nem léteznek, annál kevésbbé használtatók az orsz. fegyintézetekben a bot és vessző, azért: „De strigis, quae non sunt, nulla questio fiat.“ T. E. A „negyvennyolczas párt“ válasz felirati javaslata. (Vége.) Annyit mindenesetre már most hivatva érezzük magunkat , kijelenteni, hogy midőn a korszellem az alkotmányos jogoknak nem szűkítésére, de tágítására utal, a magyar törvényhozás határozottan elutasítja magától azon gondolatot, mintha a választási törvény hiányainak orvoslása, a választási jog megszorításában lenne kereshető ; — ellenkezőleg mi azt tartjuk, hogy annak okszerű tágítása szükségeltetik. Az országgyűlés függetlensége, úgy mint a kormányzat és közigazgatás rendjének tekintetéből szükségesnek tartandjuk a maga idejében oly törvény alkotásához kikérni Felséged királyi szentesítését, mely szerint közhivatalnokok s bírák vagy a kormány engedélyezésétől függő vagy azzal hivatalos viszonyban álló nyerészkedési s üzleti vállalatok engedményesei, igazgatói és tisztviselői országgyűlési képviselők ne lehessenek. A hon polgárait különbség nélkül megillető egyéni szabadságok közt elsőnek ítéljük a személyes szabadságot. Ennek az önkény elleni megóvása igényli, hogy minden polgárnak joga legyen a törvénytelen elfogatási vagy személyén elkövetett bármely sérelméért, mind annak elrendelőjét, mind végrehajtóját törvényes bíró előtt felelősségre vonni és hogy e felelősségtől bármely felsőbb parancs vagy rendeletre hivatkozás senkit se mentesíthessen. Felséged a sajtótörvények hiányainak orvoslására hívja fel figyelmünket; mi hódoló köszönettel fogadjuk Felséged eme figyelmeztetését, mert magunk is érezzük égető szükségét ezen, törvények megváltoztatásának. A véleménynyilvánítás szabadságának, legyen az szóval, irásban vagy sajtó útján, semmi előleges feltételektől függővé tétetnie nem kell és annak más korlátja nem is lehetvén, mint a többi polgárok jogai és szabadsága tiszteletben tartásának kötelessége, mi azt a köztörvények utalma, s csak is a köztörvények iránti felelősség alá helyeztetni kívánják. A sajtó egyébiránt is a közművelődés egyik leghathatósabb eszköze lévén, melynek terjesztése a honpolgárok szellemi és anyagi emelkedésének első feltétele, mi azt minden kivételes megszorítások és megadóztatástól felmenteni kívánják. Halaszthatlannak tartjuk mi is, mint Felséged, az egyesülési és gyülekezési szabadságnak biztosítását, és e részben úgy vagyunk meggyőződve, hogy azon elv alapján, ami egyes polgárnak szabad, annak számra való tekintet nélkül többeknek is szabadnak kell lenni, s ez oly módon érhető el legbiztosabban, ha az előbbi pontban kifejtett elveknél fogva, ezen jog is egyedül a köztörvények utalma és ezek iránt tartozó felelősség alá helyeztetik. A polgárok egyéni szabadságával kapcsolatban nem mulaszthatjuk el Felséged előtt kijelenteni, miképen mi a vallásszabadságnak, annak minden következményeivel együtt, és a vallásfelekezetek tökéletes jogegyenlőségének törvényesítését az előhaladott kor sürgető igényei közé sorozandóknak tekintjük. A vallás lelkiismeret dolga. Miért is „a törvényesen bevett vallások“kifejezésnek törvényeinkből kihagyása mellett szükségesnek tartják kijelenteni, hogy vallását kiki szabadon választhatja és változtathatja, hogy továbbá ezen szabadság az alkotmány által biztosított egyéni jogok közé iktattassék, és annak sérthetetlensége, mint minden más egyéni jogoké, a köztörvények védelme alá helyeztessék. A népek anyagi jólétének s szellemi emelkedésének, következőleg a megelégedés és erkölcsiség, az önerejébeni bizalom s ebből kisarjadzó véderő fejlesztésének s gyarapodásának leghatalmasabb tényezője, nézetünk szerint, a nemzet értelmiségi fokozatának emelésében fekszik. Miért is miszintúgy mint Felséged, úgy vagyunk meggyőződve, hogy a nemzet legfontosabb érdekei sürgősen igénylik a tanítás rendezését Valamint az állam minden polgárainak faj, nyelv, valláskülönbség nélkül jogokat ad és reájok kötelességeket ruház, úgy jogaik gyakorolhatására, kötelességeik teljesithetésére, szellemi emelkedések s anyagi jólétek előmozdítása által faj, nyelv s vallásra való tekintet nélkül gondoskodni tartók. Annálfogva mi a népnevelési általánosnak, ingyenes és kötelezőnek, a közép és magasabb tanintézeteket mindenkire nézve könnyen hozzáférhetőknek kívánjuk. Különös fontosságot helyezünk pedig abba, hogy a népnevelési s közoktatási ügy az ország közigazgatási szervezetével a községtől kezdve fel a kormányig, várhatlan kapcsolatba hozassák és hogy a katonai oktatás fokozatosan az elemi tanodáktól az egyetemig a polgári közoktatással egyesittessék. Felségednek a hűbéri viszonyok még fennálló maradványainak megszüntetésére vonatkozó intése, a nemzet egyhangú és már több ízben kifejezett kívánatéval találkozik. Most is az igazság, méltányosság és a tulajdon szentségének teljes megóvása mellett kívánjuk eszközöltenni. Áthatva mindannak fontosságától mi hazánk anyagi fe virágzásának fejlesztésére befolyással lehet kiváló figyelmünket fordítandjuk azon nemzetközi szerződések átvizsgálására, melyeket Felséged kormánya élénkbe terjesztene. A kereskedelmi és ipartörvények javításánál és alkotásánál figyelemmel leszünk arra, hogy jóhiszemű üzleti kötések gyors elintézése biztoítva legyen, az ipar és kereskedés fejlesztésére kiválólag hivatott társulatok és egyletek egyrészt a kalandos vállalkozók túlkapásaitól megóvasodnak, másrészt a kormány túlságos beavatkozása által a vállalkozási szellem el ne zsibbasztassék. Egy józan és független hazai bankrendszernek megállapítását s és általa forgó tőkének szaporítását, úgy mint a hitelintézetek hálózatának az egész országbani kiterjesztését véljük mi főleg ezen czél elérésére hivatottaknak. Nem mulasztandunk el továbbá kiváló gondot fordítani az ország főjövedelmi forrását képező földművelésre, elhárítva az akadályokat, melyek felvirágzásának útjában állnak, és pártolva mindazon intézkedéseket, melyek e czél előmozdítására szolgálnak. Közutainknak jó karba helyezését, vasúti hálózatunk országos szempontból mihamarabb kiépítését, folyóinknak szabályozását s csatornákkal összeköttetését, anyagi felvirágzásunk mellőzhetlen feltételének tekintjük. Kellő figyelemmel vizsgálandjuk meg tehát azon törvényjavaslatokat, melyek közlekedési eszközeinkre vonatkozólag Felséged kormánya által országgyűlési tárgyalás alá terjesztetni fognak. Mi azonban az óhajtott czélt, hazánk anyagi felvirágzását, csak úgy véljük elérhetőnek, ha kellő gondot fordítva a köz- és vasutakra, úgymint csatornák és folyókra, melyek a belforgalom könnyítésére szolgálnak, főigyekezetünk oda leendirányozva, hogy nyers terményeinket a legolcsóbb módon a tengerre, s igy a világvásárra szállíthassuk. S ha továbbá az állam nem vállal magára oly kötelezettségeket, melyek a nemzeti vagyonosodással kellő arányt nem tartva, oly terheket rónának a nemzetre, melyeket az előbb-utóbb megbizni képes nem volna. Azért mi az eddig leginkább követett kamatbiztostás melletti engedélyezés helyett, időszakonként és számítva teendő állami beruházások által, még pedig kamatlan kölcsön útján kívánjuk közlekedési eszközeinket egy országos szempontból megállapítandó terv szerint kiépíttetni. Ez iránti megállapodásainkat, annak idején Felséged szentesítése alá fogjuk terjeszteni. Kötelességünknek ismerendjük az államháztartás szükségleteinek fedezéséről gondoskodni. Jóakaró készségre azonban a közterhek viselésében csak azon állam számíthat, mely viszont az elvállalt kötelezettségeket maga is teljesíti. Mindezért, mind a jog é a közerkölcsiség tekinteténél fogva is, a nemzet által adott szónak szentnek kell lenni. A múlt országgyűlés pusztán méltányossági tekintetből évenként 30 millió forintot meghaladó súlyos terhet vállalt el a nemzetre az osztrák birodalom államadósságaiból, melyekhez hozzájárulni nem tartozott. E ténynyel szemben érzékenyen sértenek a jog és igazság követelményeit és megrázkódtatnék a közerkölcsiség érzetét, ha azon kötelezettségek teljesítését és ígéretek beváltását saját polgáraink irányában elmulasztanék, melyek nehéz időkben a nemzeti becsület védpajzsa alá helyeztettek. Az államháztartás fedezete mellett tehát ezen nemzeti becsületszó beváltásáról is gondoskodandunk. Ezen gondoskodásunk készséges és köteles felajánlása mellett azonban mulasszhatlan kötelességünknek ismerjük Felséged előtt ünnepélyesen kijelenteni, hogy a fennálló terhek az ország lakosainak adóképességét felülmúlják, és hogy azoknak növekedése a közvagyonosság gyarapodásával annyira nem áll arányban, miszerint kétségbevonhatlan, hogy az adók magát a nemzeti vagyon tőkeértékét támadják meg. Népképviselői kötelességeink legfőbbjei közé tartozik, hogy ezen bgjon az államkiadások s az adózási képesség közötti súlyegyen helyreállításával segítsünk. Miért is a most két év kiadásairól szóló, még eddig országgyűlés elé nem terjesztett számadások szoros megvizsgálása után az államköltségvetés megállapításánál a legszigorúbb gazdálkodást fogjuk szem előtt tartani. Első tekintetben egy, a kormánytól független, az Országgyűlés által pártkülönbség nélkül választandó jősságavevőszék felállítását véljük szükségesnek. Gazdálkodás tekintetében pedig az adó tetemes részét a költséges kezelés, s az igen számos hivatalnokok emésztvén fel, igyekezni fogunk az adónak törvényhatóságok utján behajtása, s a kormányzat egyszerűsítése által tetemes megtakaritásokat eszközölni. A’.c.. ken könnyítés legjelentékenyebb részét azonban a honpolgárok védelemképességének kifejtése mellett a nemzet erejét kimerítő állandó hadsereg mértéktelen létszámának leszállításában véljük keresendőnek. Mi a Felséged által figyelmünkbe ajánlott adóügy reformját annál nagyobb készséggel veszszük tárgyalás alá, minél inkább meg vagyunk győződve, hogy a fennálló adózási rendszer némely neme szerfelett, súlyosnak, némely más neme pedig vagy az ország termelő erejének , iparának szabad fejlődését gátolónak, vagy pedig kutatási természeténél fogva szükségtelenül boszszantó jelleműnek bizonyult. Feladatunknak tekintendjük tehát az adózási rendszer átvizsgálásáról gondoskodni, hogy az ál- Mai számunkhoz egész iv melléket van csatolva.