Pesti Napló, 1869. november (20. évfolyam, 252–275. szám)

1869-11-25 / 271. szám

271. szám. Csütörtök, november 25. 186­1.­ Szerkesztési iroda: F­erencziek­ tere 7. szám. I emelet. E lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-h­ivatal: A lap anyagi részét illette közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-h­ivatalhoz intézendők. MPLC Előfizetési felmétések: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva : Egész évre . . . 22 frt. Félévit.................11 frt. Negyedévre . . . 6 „ 50 kr. Két hóra........... 3 „ 70 kr Egy héra .... 1 „ 85 kr. 20. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­­­detésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 9 hasábos petit­sor 26 uj kr. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ 1869-ki deczemberi folyamára. Elélkedési feltételek: Pasten-húshoz hordva, vidékrs postán küldve Fél évre . .....................................11 frt.­­ Negyedévre................................................ 5 frt 50 kr. Egy hónapra..............................................1 frt 85 kr i­ Az „Athenaeum Irodalmi és nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó. Pest, nov. 24. 1869. Az államszám­vevőszék *) azon kér­dések sorába tartozik, melyeket párt­élet szempontjából megítélni nem sza­bad. — Midőn tehát az előttünk fekvő kétféle törvényjavaslat vezéreszméinek bírálatát megkísértjük, nem lehetünk tekintettel az iránt, hogy az egyik alatt Várady Gábornak, a másika alatt pe­dig Lónyay Menyhért kezevonása ol­vasható. Mindenekelőtt tisztába kell jönnünk azon szerep felől, melyre e közeg hivatva van; ki kell derítenünk a számvevőszék viszo­nyát az országgyűléshez és a kormány­hoz, hogy ezek után határozottan ítélhes­sünk a felett melyik törvény felel meg leg­inkább a kitűzött czélnak. Az országgyűlés törvényeket alkot; a kormány azok kivitelét magára vállalja és az országgyűlés őrködik a felett, hogy a kormány e tekintetben megbízásához híven járjon el. A kormányt netáni túl­kapásaiért pedig felelősségre vonja, és így két irányban működik :törvényho­­zólag és ellenőr­zőleg. Míg a törvényhozói funkciók minden egyese egy magában befejezett tény, ad­dig az ellenőrzés feladata folytonos, lán­­czolatos tevékenységet követel. Az or­szággyűlések szervezete azonban nem igen kedvező ily szakadatlan ellenőrző munkának, és mindennap tapasztalhatjuk, hogy az ellenőrzés inkább az országgyű­lésen kívül álló rétegekből veszi eredetét, a parlamentben pedig leginkább csak *( Tisztelt munkatársunk ezen czikkének nem minden tételét tehetjük ugyan magunkévá, mindazonáltal már csak a kérdéses tárgy fontosságánál fogva sem tarthatjuk felada­tunknak a vitát lapunk hasábjain a kelletinél szorosabb sorompók közé zárni. A s­z­e­r­k. interpellátiók alakjában talál kifejezést. E tekintetben azonban a kormányzottak természetszerű bizalmatlanságának reac­­tiója e hiányt nem csekély mértékben pó­tolja, sőt bátran lehet állítani, hogy azon országokban, hol a sajtó és a gyüleke­zeti jog szabad, a kormány ellenőrzé­sére alig lehetne ezeknél érzékenyebb el­lenőrzési szervezetet feltalálni. Vannak azonban olyan dolgok, me­lyekre sem az országgyűlés sem a közvé­leménynek sajtó vagy egyéb úton nyilvá­nuló ellenőrzése gyökeresen be nem foly­hat. Ezek közé tartozik a kormány pénz­ügyi működése is, mely,mind roppant ki­terjedése, mind az annak megítélésére meg­kívánt különös szakképzettség követ­keztében, rendes után csak igen felületes megítélésben részesülne. Pedig épen a pénzügyi kérdések azok, melyek a polgá­rok érdeklődését nem csekély mértékben vonják magukra, és melyekre részrehaj­­latlan s szigorú ellenőrzés leginkább ráfér. Midőn tehát az országgyűlés e kérdé­sekben kellő ellenőrzést kifejteni nem tud, szükségkép kell gondoskodnia egy szak­közegről, mely e sok vesződséggel és phy­­sikai fáradsággal járó munkának techni­kai részét, a törvényhozás megbízásából elvégezi, míg az országgyűlés maga csak az általános, a magasabb ellenőrzést vál­lalja el. Ily szempontból véljük az állami szám­vevőszék feladatát és egyúttal azon állás­pontját is meghatározhatni, melyet az az állam egyéb hatalmaival szemben elfog­lalhatna. E tekintetből az államszámvevő­­székről, azaz a törvényhozás szám­­vizsgáló szakközegéről talán nem is lehet mondanunk, hogy a kormánynak koor­dinálva lenne, sőt egyátalában nem is kell azt a kormányhoz viszonyíta­nunk. Az államszámvevőszék pontos telje­sítője azon számbeli munkálatoknak, me­lyeket a törvényhozás reá bízott. Feladata az országgyűlést biztosítani arról, hogy parancsai minden tekintetben megtartat­tak, vagy pedig kimutatni, hogy hol sér­tettek meg. Ily körülmények közt természetesnek fogjuk találni, ha jelentései közvetlen az országgyűlés, nem pedig a pénzügyminisz­ter vagy a minisztertanács elé terjesztet­nek ; természetesnek fogjuk találni, hog­y felelős elnökének kinevezésére igenis az országgyűlés, nem pedig a miniszterel­nök folyjon be. Szabadságában állhat azonban a szám­vevőszéknek az előforduló nehézségeket közvetlen az illető minisztériummal közöl­ni, felvilágosításokat adni és kérni, de semmi esetre sem mondhat ítéletet, mely jog kizárólag az országgyűlést illetheti. Gyakrabban hallottuk, mintha a szám­vevőszék ily módon szervezése által a miniszterek felelőssége megcsorbíttatnék. Be kell vallanunk, hogy e nézet alapos­ságát nem tudjuk megérteni. A miniszte­rek a számvevőszék felállítása után cse­kély nézetünk szerint csakúgy lesznek felelősek, mint voltak azelőtt; csakhogy megeshetik, hogy a számvevőszék vizs­gálatai folytán gyakrabban fog az or­szággyűlés tőlük felvilágosítást kérni, mint kérhetett eddig, midőn az anyag legy­őzhe­tlen terjedelme mellett figyelmét egyik, másik körülmény szükségkép ki­kerülte. KÖRÖSI JÓZSEF: A „Pesti Napló“ tárczája nov. 25. Mezőgazdasági mozgalmak az amerikai Egyesült­ Államokban. I. A ki csak kevéssé ismeri is Európa s Észak- A­merik­a mezőgazdasági viszonyait, a kinek fi­gyelmét nem kerülték ki az atlanti közlekedés­ben közelebb létre jött újítások, — azt hiszem az egy perczig sem fog kételkedni azon állításon, melyet már több külföldi író s köztök épen amerikaiak is hangoztattak, s melynek igazsá­gát mi magunk is érezzük, ha mezőgazdásza­­tunkra gondolunk, t. i. hogy Magyaror­szágnak az“ európai piaczokra nézve legfélelmesebb vetél­y­­társai az északamerikai Egye­­s­ü­l­t­ Á­l­a­m­o­k. S azt hiszem, sőt meggyőződésem továbbá, hogy e tételben Magyarország követendő politi­kájának egy fontos irányelve van kimondva,me­lyet jelenleg szem elől téveszteni csak kevés időre is,­úgy lehet visszatarthatlan bukásnak vin­né elé az á­lamot. Nem szükség itt fejtegetnünk hogy mely té­nyezők voltak azok, melyek a legközelebb le­folyt 60 as évek alatt, az amerikai vérengzések idején, s midőn Európában, az egyetlen Duna völgy kivételével szűk termések jártak minde­nütt, —­ az addig elő nem nyomulhatott Magyar­országnak oly tért nyitottak az európai piaczo­­kon, minővel rendelkezni az előtt még csak né­hány évvel is a legvérmesebb reménynek sem álmodhattak."­­ Nem szükség fejtegetnünk to­vábbá, hogy e véletlen jött kedvező fordulatnak, a piaczok e hirtelen megnagyobbodásának mily hatása volt már e csak rövid pár év alatt is Ma­gyarország egész állami s társadalmi életére. Ki e hazában élt,s át szokott tekinteni az ese­mények változásain, az mindezt jól tudhatja, — de tudni fogja azt is hogy a mint a körülmények összehatása a történetből a mi öntudatos működé­­­sünk nélkül sodort e kedvező árba be, h­ogy ki is fognak azok sodorni onnan mi­hamar, ha legalább most már annál több erővel, és tájéko­zottsággal nem ragadjuk önkezünkbe a kor­mányt. Ha a régi „laisser faire“ eljárás szerint en­gedjük körültünk folyni tovább is az eseménye­ket, s mig a külföld politikai lépteit oly lázas fi­gyelemmel kisérjük, e külföld mezőgazdasági mozgalmára mit sem ügyelünk, — ha nem akar­juk azoknak még korán kilesni erős és gyenge oldalát, hogy mi is még korán ahhoz alkalmaz­hassuk magunkat, — félő hogy nemcsak a győ­zelem, nemcsak a gyors felvirágoztatás remé­nye , hanem mezőgazdászatunk , e nemzet egyetlen legkorább istápja,­­ az utolsó támasz, a koldusbot is elvétetik kezünkből, mert egy ipar nélküli földmivelő országnak el­veszteni az egyszer megnyert fpiaczokat, me­lyeken alkalma volt egyetlen vagyonát, nyers terményeit értékesíthetni, s pénzt szerezhetni arra, hogy gyáripara is kifejlődhessék, — nem csak annyi mint elveszteni a paradicsomot, mely kecsegtető képeivel már nyílni kezdett előtte, hanem sokkal több, — elveszteni magát az életet. Visszabukni a magasról, hová már egy­szer felmelkedtünk, — a bukott angyalok iszo­nyú sorsa csak! Ha ezek igy állanak, és igazak, alig lehet reán­k nézve valami fontosabb, mint Ameri­ka mezőgazdászat­át figyelem­mel kisérni. Reánk nézve mig t.­i hazánk nem haladt át az élet azon phasisán, midőn a földmivelő or­szágból iparos lett — a­mi pedig még nem fog bekövetkezhetni egy hamar — reánk nézve, mondom, az élet addig terjed, míg az euró­pai piaczoknak olcsóbban tu­dunk termelni mint ők. És most ép ez életfeltételünket fenyegeti a veszély. Az Egyesült­ Államokban, mint már a multi jelentésünkben emlitünk („Pesti Napló“ esti kiadás 1869. jan. 15) oly változások vannak alakulóban, melyek ha érett korra jutnak, ké­pesek lesznek egy szorítással agyon fojtani ter­mény kivitelünket. Ez azon okok, melyek a múlt évekbeni szerencsénket a kezünkbe játszták t. i. az amerikai termelés hanyatlása, bírták az Egyesült­­ Államok kormányát oly intézkedé­sekre, melyek már is kezdik gyümölcsüket te­remni. A bajt előre érezvén ugyanis, létre­jött mint mondánk már 6 évvel ez­előtt, a congressus 1862. máj. le-iki határozatánál fogva, a kor­mány ágai közzé a „Department of Agriculture“, azonban mint a Departe­ment jelenlegi elnöke, J. W. Stokes, a congres­­sushoz intézett legközelebbi jelentésében maga is kiemeli, — mint gondolhatni, egy új kor­mány­ágnak a első pár évben, a berendezések idején vajmi kevés lehetett gyakorlati hatása, úgy hogy nincs mit csodálk­oznunk, ha látjuk, hogy a Departement létre­jötte daczára a már régebben indult baj még azután is tovább­­fej­­lődött, s 1866 oly fokra jutott, hogy e­z é­v­­ben már több mint 60 millió busbel (lbusbel 0.59 mérő) volt a termelési apadás csak egye­dül a búza­féléknél. Azonban a Departement megkezdte műkö­dését, s Amerikában mint tudjuk, minden gőz erővel haladva, a jelentésből azt látjuk, hogy már ugyancsak a legközelebb említett évben annak különböző osztályai erősen működtek.­­ A kísérleti teleken a lefolyt 186718-ik évben: 29 takarmány, 36 burgonya, 35 borsó, 27 dinnye, 9 czukorrépa faj­jal 43 téli búza, 66 tavaszi búza, 21 gabona, 21 árpa, 20 zab, történtek tenyészeti kísérletek. A növény­ter­jesztési kertből 42,000 példány osztatott szét, s a mag­terjesztő osztályból szinte 1,426,000 cso­mag szállíttatott széjjel, részint a congressus tagjai, részint különböző egyletek, vagy különö­sen ajánlott magánegyének által, s ez után az ország különböző vidékei az épen azon viszo­nyok közé legalkalmasabb, termelési ágakkal láttatnak el. A vegytani intézetben a répa-c­u­­kor termelés tanulmányoztatok, és pedig kedve­ző kilátásra mutató sikerrel, míg a statistikai osztály a termelési mozzanatokat folyvást figye­lemmel kísérve, s nyilvánosságra hozva, ezáltal a termelőket tájékozta, hogy ne jussanak a lel­ketlen speculátorok harácsolásának áldozatul. Hogy mindez osztályokban mily mérvű lehe­tett a működés, képzelhetjük magunknak csak e két tényből, hogy egy felől e departement épü­lete, mely a múlt év közepe tájára lett készen több mint 104,000 forintba (48,720 dollár) ke­rült, s 1867-re a department évi budgetje 179,000 dollár, vagyis csaknem 400,000 frt volt. i­ „Department of Agriculture“ működésé­hez hasonló jótékony hatású az Egyesült Álla­mok mezőgazdászai­ra a Hugh Smithon nagy­szerű dotatiójából alapult „Smithsonian Institution“ is. E jelenleg körülbelül másfél millió forint tőkével, s egy 990.000 frt értékű jól felsze­relt helyiséggel bíró intézet, bár ere­detileg csak átalában a tudományok művelése és terjesztésére van szánva, működésének nagy ré­szét mégis a hazai mezőgazdaság érdekeinek szentelve, tudományos vizsgálatokra kitűzött díjai által nagy becsű contributiókkal szolgált­­a múlt évben is ez ügynek. Ezekhez járul még a congressusnak azon már régibb határozata, mely az 1862-iki 4 ik capi­­talban is ismételtetik, miszerint „az államok te­rületéből eladott földek ára egy oly állandó tő­kévé egyesittessék, melynek kamataiból min­den állam számára legalább egy oly collegium tartassák fen, melyben más tudományok mellett a fésusy a mezőgazdaság és eröműtannal rokon tudományok tanításának adassák . (the interest of which shall be invariably appropriated by each State to the endowment, support, and main­­tenance of at least, one college, „where the leading object shall be . . . to teach such bran­­ches of learning, as are related to agriculture, and the mechanic arts,“ — a törvény szavai.) E három főtényező volt eddig egyedüli a sze­replésben. A mezőgazdaság érdekeinek ily pénzben erős, buzgalomban kitartó előharczásai mellett lehe­tett e mást várnunk, mint hogy az ügy, melynek lobogója alá hűséget esküdtek, hamar is győze­lemre fog jutni. Valóban az Egyesült Államokban az újabb nézet­változás, a közvélemény átalakulása, a mezőgazdaság iránt, aligha másnak tulajdonít­ható, mint e jó példáknak. „Megszűnt a csalá­doknál, — mint Stokes többször említett jelenté­sében mondja, — a legbárgyúbb gyermekeket a család söpredékét (the delt of the family) szánni a mezőgazdaságra kezdik belátni még a kevésbbé értelmesek is, hogy az iparág mivel­­tebb elmét, több tudományos készültséget, a ter­mészeti törvényeknek alaposabb ismeretét igényli mint talán bármely más foglalkozás. Másfelől nagy miveltségű és tudományú em­berek is mindinkább kezdik figyelmüket a me­zőgazdaság felé fordítani, s tudományos kutatá­saik gyümölcseivel azt gazdagítani, gyarapítani. A tisztán mezőgazdasági czélból tett kísérle­tek száma elsorolhatlan, a gazdasági folyóiratok óriás irodalma csak a legközelebb múlt két év alatt 1867. és 68. első felében is 27 új folyóirattal szaporodott, melyek közül némelyek, mint pl. az 1867-ben indult­„T­he Ru­ral American“ 20,000, a már régibb „The american agriculturist“ pedig 150,000 példányban jár!­ A gazdasági tankönyvek száma, mint az „American Jour­nal“ mondja, jobbnál jobbakkal növekedik], a népszerű gazdasági tárgyú felolvasások, a leg­távolibb nyugati tartományokba is kezdenek be­hatolni. S ez újabb szellem e „gazdasági mivelődés“ terjedésének már­is oly bámulatos hatása van, hogy míg pl. 20 évvel ezelőtt, 1847-ben mind­össze csak 43-ra ment a mezőgazdasági találmá­nyokra kivett engedély, a múlt 1867 ik évnek 10 első hónapja ala­­ már 1778-ra hágott fel e szám. Ha a termelés könnyítését eszközlő ez újítá­­sok közül csak a hazánkban még majdnem tel­jesen ismeretlen görekéket veszszük tekintetbe, már csak ez egy esetből is lehet fogalmunk, hogy mily befolyással vannak, ők lesznek a találmányok az ame­rikai termelésre. Az utczai tüntetések. Pest, nov. 24. Néhány nap óta fővárosunk igen mery jeleneteknek lön színhelyévé. Nem szükséges mondanunk, hogy a Szilágyi Virgil úr által rendezett gyűléseket ért­jük, melyek a közös iskolák ellen és mel­lett — a véleményszabadság érdekében kétségkívül nem örvendetes tüntetésekre adtak alkalmat. E zavargásokat helyesel­ni csak az fogja, ki nem veszi tekintetbe vagy felfogni nem képes,, hogy politikai tüntetések gyakran, midőn egy közelfek­vő kisebb fontosságú elvet felsegíte­nek, a nagyobb , de távolabb fek­vő s így a felületes szemlélőnek annyira fel nem ötlő elvet veszélyeztetik. A közös iskoláknak hive vagyok, ezt kell mindenekelőtt megjegyeznem, hogy részrehajlással ne vádoltassam, s ha te­hát a jelen alkalommal felszólalok, nem a felekezeti iskolák védője vagy ellenző­­jeként, hanem mint egy szabad állam sza­bad polgára a veszélyeztetett vélemény­­szabadság és megsértett egyesülési jog mellett tartom kötelességemnek síkra szállani — azon szent jogok mellett, me­lyek nélkül szabadság nem képzelhető. Voltak idők, midőn nem a szabadság napja árasztá hazánkra sugarait, midőn nem csupán nemzeti jogaink, de minden liberális eszme is prostibálva volt. Eb­ben az időben tüntettünk , mint de­monstrált minden más nemzet is, vala­mikor a hatalom elzárt előle minden tör­vényes fórumot — az utczán kivül, me­lyet el nem zárhatott. Azon korban a kénytelenség megtanított oly föllépések­re, melyek az elnyomatás korában ment­hetők sőt egyedül lehetségesek, de sza­bad államokban fölöslegesek, sőt veszé­lyesekké válhatnak. Mai napság már tüntetnünk nem kell, mert nyitva áll előttünk minden fórum, melyen a nemzet akarata, nézetei érvé­nyesíthetők Ennek daczára azt kell ta­pasztalnnk, hogy egy katholikus gyűlés megzavartatik, rendezőjét kifütyülik, mert saját nézeteit ki merte mondani. Ha Szi­lágyi V­­isy gyűléseket nem rendezett volna, megvallom, köszönettel tartoztam volna neki, de ha jónak találja azokat összehívni, nem látom át, miért kellene macskazenével megakadályozni. Mire vezet az, ha ma a katholicismus híveit kifütyülik ? Arra, hogy holnap egy néptömeg felkerekedik s a protestánsok gyűléseire tör, mig egy másik Románia példájára a zsidókat veszi űzőbe; arra, hogy a széhek a szabad kereskedelem pártolóit fütyölik ki, ha ezek gyülésezni akarnak, vagy a munkások, a gyárosok ellen erőszakkal törnek, ha tanácskozá­saik inyökre nem volnának, szóval arra, hogy a szabad vélemény a tömeg zsar­noksága alá kerül, a közszabadság nem csekély csorbájára. De hát van-e ily tüntetésekre szükség, nincs-e az országnak elég orgánuma, mely a közérzületet meghamisítatlanul tolmá­­csolhatná­ és néhány fiatal ember füttyeire szorul-e Magyarország, hogy a világ meg­tudhassa, ha szabadelvű-e? Úgy tudom, van országgyűlésünk, vannak vallási con­­gressusaink, bírunk felelős kormánynyal, az ügyek élén oly férfiak állanak, kiket oda épen szabadelvű múltjuk miatt helye­zett a nemzet.Ez talán elégséges garantia. Ha a szabadságot óhajtjuk,első köteles­ségünk mindenki szabad véleményének kijelentését tűrni tudni,mert különben a réginél nem kellemes­ rabságra jutunk. S csak későn fogjuk belátni, hogy csupán urat cseréltünk. Egy urnák absolut ha­talma oly kevéssé kivánatos, mint sok űré­s a lánczok­ egyaránt szorítanak, akár fe­lülről, akár alulról fűzzék kezünkre. bk. B kifáradottságát,“ hozzák föl. Megvalljuk, hogy e hit a 19- és 20-diki táviratok után, amily vá­ratlan volt, és oly különösen hangzik. A „hani szoros, a dragalji fensik elfoglalása, s a Dragalj és Risano közti összeköttetés helyreállítása és biztosításának hite után előbb vártunk volna még oly tudósítást is, mely a felkelők teljes meg­semmisítését jelző vala, mint épen azt, hogy a hadi operácziók bizonytalan időre beszüntetet­tek. Hogy egyeztethető ez meg a hivatalos lap tudósításaival, melyek szerint a Velika Zagvoz­­dok vadonai közt a visszavert Albrecht ezred csak 11 halottat, 34 sebesültet, a 8. vadászzász­lóalj 4 halottat és 8 sebesültet, tehát az egész visszavetett balszárny összesen csak 15 halottat és 42 sebesültet vesztett, míg az egész északi hadvonal a centrummal és a jobb szárnynyal „diadalmasan“ (de azt nem tudni minő áldozatok árán) nyomult előre, a hani szoroson át, a dra­galji hegykatlanba. S a hivatalos lap mind e kételyekkel szemközt hallgat! A 18—19-diki eseményekről egy hangot sem tudat többet, mint amit az általunk is közzétett orákulumszerű táv­sürgöny azon eseményekre vonatkozólag jónak tartott nyilvánosságra hozni. A bécsi hivatalos lap eljárása, melylyel csak hetek után, s ekkor is csak vontatva hoz részletes tudósításokat a fel­kelés színhelyén történtekről, s addig a közön­ségnek meg kell elégednie rövid, általánosság­ban tartott távsürgönyökkel, melyek ép oly ke­veset mondanak az események való állásáról, mint sokat mondó szavakkal írnak nagyszerű diadalokról, melyeket a pár hét után napvilágot látó részletes communiquék rendesen néhány felkelő szétverésének tényeivé, vagy strategikus visszavonulássá redukálnak. S itt még tekinteten kívül hagytuk azon körülményt, miszerint hiva­talos és tárgyilagos tudósítások hiányában tág tere nyílik a magán hírek gyártóinak s szer­­teküldeinek, kiket még Auersperg tábornok olysztén eljárása, miszerint Cattaroba érkezte al­kalmával először is az ujságirók s levelezőkre tartott haj­tó vadászatot, sem képes holmi sensa­­czió-hirek világba bocsátásától eltiltani. — A legújabb 18—19-diki eseményekre vonatkozólag is a magán tudósítások forognak közkézen. Ezek pedig vajmi szomorú színekkel rajzolják a had­sereg állapotát. Két eshetőséget hagynak fenn. Vagy annyira pyrhusi jellegű volt hadcsapataink előnyomulása, mi a hivatalos lap közleményeivel ellenkezik ; vagy mi még sajátságosabban hang­zik, a Risano és Dragalj közti összeköttetés, vagy helyre sem állíttatott, vagy ha igen, az újólag megszakíttatott. A Velika Zagvozdak elfoglalása is újabban kétségbe van vonva. — Érdekes, mit a „Mrgost“ cattaroi levelezője ír a krivosciek elszántsága és vadságáról „Bizton állíthatom irja , hogy Krivoscieben előbb nem lesz béke, mig az utósó móriak ki nem végeztetett. Ezek nem ismerik a „megadás“ szót. Előbb hal meg a móriak háromszor, mint sem a védkötelezett­­ségi törvénynek alá­vesse magát egyszer. Ha a felkelők kiszorittatnak Montenegróba s ennek te­rületén gyülekezni fognak, új beütéseket ren­­deznek, a cernagorai jóbarátok kíséretében, az osztrák-magyar területre.“ A cattaroi felkelés. Tegnap jeleztük már, hogy a felső Krivosese­­ben a hadi operácziók bizonytalan időre beszün­­tettettek. A távsürgönyök, melyek erről értesíte­nek, okul, „a csapatok jelentékeny veszteségét.

Next