Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1871-04-22 / 93. szám

Szombat, április 22.1871. 22. évi folyam. 93. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 3 . 70 kr­ Egy hóra ... 1 „ 85 kr. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujfer. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, ÁPRILIS 21. A képviselőház huszon­­ötös bizottsága, mely az első­­folyamodási bíróságok számáról és szék­helyeiről szóló igazságügyminiszteri tör­vényjavaslatnak és az azzal szoros kap­csolatban álló költségvetésnek előleges tárgyalására még múlt évi októ­ber havában kiküldetett, f. hó 18-án egy határozatot hozott, mely azon bizottságnak hat hónapi tanács­­kozmányban megállapított , és eléggé ismeretes munkálatát jóformán megsemmisítette. Mert noha ezen munkálat állítólag csak revideálta­­tik, tudva van mégis, hogy az, min az egész munkálat alapul, t. i. a felál­lítandó egye­s­ bíróságok hatáskörének nevezetes (5000 írtig és 50 holdig) kiter­jesztése, teljesen elejtetett, és az egyes bíróságok mostani ille­tőségének fentartása szándékoltatik , mi­nélfogva a bizottság most valójában egy egészen új munkálat kidolgozását kezdette meg. Kik és mik okozták ezen feltűnő véle­mény- és szándékváltozást ? Hogy a 25-ös bizottság nem m­o­­­u proprio változtatta szándékait, tud­va van; kevésbé van tudva, hogy a hús­véti szünidő alatt tartott minisztertanács­ban lett az új plánum megállapít­va, és pünkösdnek bekövetkezte előtt már a hívőkre árasztva. De ne törődjünk az okozó egyéniségek­kel, hanem lássuk azt, mi nyomósabb : a változás indokait. Miért es­tetett el az egyes bíróságok illetőségének előbb szándékolt kiterjeszté­se és azzal együtt a 25-ös bizottságnak egész eddigi munkálata? Három okból. Mert az ország összes főtörvényszékei, és néhány ügyvédi egylet is, azon kiter­jesztés ellen nyilatkoztak. Mert az ezen kiterjesztés alapján törté­nő szervezés felette költséges. Mert a közvélemény is a 25-ös bizott­ság munkálata ellen nyilatkozott. Nyomós érvek ! De lássuk azokat kö­zelebbről. A főtörvényszékek és ügyvédi egyle­tek, mintha csak összebeszéltek volna, avagy valóságos kánonszerű inspiráció által vezéreltetnének, ugyanazon k­é­t o­k­­ból ellenzik az egyesbírósági illetőség­nek kiterjesztését, az egyesbírósági rend­szernek csak túlsúlyra emelését is, tehát annál inkább ezen rendszernek első fo­lyamodásban kizárólag alkalmazását , mert oly széles hatáskörű egyesbiró­­ban nagyobb képesség kívántatik meg s nem kaphatni az országban ily nagyobb képességű jogászi eleget; mert a telekkönyvek és a hitel tönkre jutnak, ha amazok egyesbirósá­gok mellé adatnak. A­mi az első érvet illeti : csakugyan nehéz arra felelni­­— komolyan. Tehát v­a­n az országban elég alkalmas egyén arra, hogy az e. f. perek számára nemcsak túlnyomólag, hanem akár kizárólag is biró-collegiumokat állítsunk fel; de nincs elég arra, hogy ugyanazon pe­rek elintézését e­g­y­e­sb­í­rá­k­r­a bízhatnék. A gondolat ép oly helyes, mint a követ­kező : telik ugyan tőlünk 3 vagy akár 5 is, de nem telik 1. Komolyan szólva : ha első folyamodású bíráskodásra képes jogászok csakugyan oly csekély számmal vannak, úgy okvetlenül és kizáról­­­ag épen az egyesbírósági rendszert kell első fokban elfogadni és behozni, mert a collegiális rendszer mellett h­á­­romannyi e. f. bíróra van szükségünk, mint ama rendszer mellett. A­mi pedig a telekkönyvi ügyet illeti : érteném az abból merített érvet, ha telekkönyveink jelen, t.i. a collegiá­­lis biróságok mellett való állapota— nem mondom fényes — de csak tűrhető is volna; de köztudomású, hogy a kisbirtok, tehát a telekkönyvi testeknek talán 99°/» iránt telekkönyveink igazán 1 u c u s a non lucendo: azt, hogy mi nem áll az életben és jogban, meglehetős biztos­sággal megtudhatjuk azokból, de azt, mi áll, csak kivételkép. És ezen nagy baj onnan támadt és marad majd a collegiá­­lis rendszer túlsúlya mellett ezentúl is, még­pedig növekvő mértékben, mert a kis birtokban történt jogváltozást a­­nak bejegyeztetése — mivel a telekkönyvek a hely­színétől távol vezettetnek és e kö­rülmény a bejegyeztetést fáradságossá te­szi és mód nélkül megdrágítja — folyton elmulasztatik. Ha tehát a telekkönyveket megmenteni akarjuk, úgy okvetlenül gondoskodni kell arról, hogy azok a hely­színhez közelebb jöjjenek, minthogy máskülönben egy még további évtized múlva láthatunk új helyszíneléshez, új te­lekkönyvek készítéséhez. Tehát a te­lekkönyvi ügy is az egyes bíró­­s­á­g­i rendszer behozatalát igényli. Ezek a főtörvényszéki és néhány ügy­védegyleti véleményeknek érvei; mind­kettő épen annak ellenkezőjét igazolja, mint a­mi mellett felhozatott. A­mi az egyes bíróságok túlnyomó il­letősége melletti nagyobb költséget illeti, ezen érv felfedezésének érdeme ma­gát a magas kormányt illeti. Nem láttuk ugyan a nevezetes calculust, mely ezen meglepő eredményre vezet, de azt az egyet tudjuk, hogy 1 egyesbiró nem kerülhet annyiba, mint 3 vagy 5 collegialis biró; azt is tudjuk, hogy egyetlen egyesbiró csaknem annyit végezhet egymaga, mint egy (hár­mas vagy ötös) birócollegium; tehát , hogy minél inkább terjesztjük ki az egyesbiróságok illetőségét és szorítjuk meg az e. f. collegiumokét, annál ol­csóbb a szervezés. De igenis megenge­dem, hogy 5000 írtig és 50 holdig ítélő 400 egyesbíróság mellett nem 90, ha­nem legfeljebb 40 e. f. törvényszékre van szüksége az országnak, hogy tehát a 25-ös bizottság most elejtett munkálata ez irányban revideálandó lett volna. Hátra van még a közvélemény szava: azt mondják, hogy ez is a 25-ös bizottság munkálata ellen nyilatkozott. Hol és mikor ? Kérvények igenis beadattak, melyek­ben X város számára törvényszék igé­nyel­tetik az Y-é helyett vagy az Y-é mel­lett, vagy Z község számára járásbiróság szintúgy, de ily elégedetlenség­gel még maga az úristen által készített szervezés is fog találkozni, ha csak nem ad törvényszéket minden helységnek külön-külön és nem fizeti meg valameny­­nyinek költségét mennyei banknótával. A­mi azonban a főr a járásbirósá­­gok illetőségének kiterjesz­tése ellen tudtommal egyet­len egy törvényhatóság és község sem szólalt fel, mely ténykörülmény valamivel többet nyom, mint főtörvényszékeinknek, vagy pro forma az egész ügyvédegyletnek nevében szóló 5—6, bár még oly tiszteletre méltó városi ügyvédnek — mint kimutat­tam — nemcsak minden alap nélküli, hanem a mellette felhozott érvek által is megc­áfolt előítéletes véleménye, így állván a dolog, a 25-ös bizottság által első dolgozatának alapjául elfo­gadott, most pedig a kormány egy kije­lentésére elejtett azon föltevés és illetőleg javaslat, hogy az e. f. jogszolgáltatás ja­vulása az egyesbírósági rend­szer tágításának, később tán kizárólagos alkalmazásának ösvényén keresendő, sem érvekkel megingatva nincs, sem a közvé­lemény által vissza nem utasíttatott. Sőt tovább megyek és egész bátorsággal meg­fordítom a kérdést, hogy mármost, t. i. miután a 25-ös bizottság által kilátásba helyzett széles­ illetőségű járásbíróságok felállításának reményével telt el több mint 400 kerület, ha majd köztudomásra jut és kellőkép megértetik az újabb jelszó: „a járásbíróságok illetősége leszen és ma­rad a szolga bírói,“ — hogy ekkor, mon­dom, minő érzület fog támadni azon mil­liókban, kik sem 100, sem 150, de még 200 törvényszéknek felállítása által sem jutnak közeli, tehát olcsó és gyors igazságszolgáltatáshoz? Ezen kérdésre — nagyon tartok tőle — egy valóságos kérvényözön fog felelni. Ugyanazért — ha még az idén aka­runk látni c. f. kir. bíróságokat — jó lesz, gyorsan létesíteni a húsvéti plá­­numot. Az egyesbirósági rendszer jövőjéről nem aggódom, mennyi áll az 1848-as törvényekben és rendületlenül fenn életünkben olyan, mi kevés idővel azelőtt csak néhány hazafi ábrándjának látszott. HOFFMANN PÁL: A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Nyáry Pál. (Született 1806. decz. 12. Meghalt 1871. ápr. 21.) Hatvanöt év, eltöltve dics- és népszerűségben, a közügyek, nemes és nagy eszmék fényes szol­gálatában i­s ilyen vég ! Mintha a halál a leg­­keserűbb iróniával kaczagná le az élet fáradal­mait, vagy mondjuk inkább, mintha a végzet tragikuma csak ilyen véggel fejezhette volna be egy férfias, büszke jellem küzdelmeit. Mert önérzetesen büszke, jellemszilárd s ön­zetlenül nemes volt a férfiú, ki ma oly végzet­­szerűn gyászosan határozta el sorsát. Hisz nem sokáig kellett volna még tűrnie ! Viszonyai sem voltak olyanok, hogy menekülésre ne lett volna remény. Csak barátai segélyét kellett volna igénybe vennie, csak meg kellett volna h­aj­o­l­­nia, vagy egy kis nyegleségre kellett volna szert tennie, s tán még irigylett jólétben is fe­jezheti be napjait. Ő azonban mást határozott. Inkább meghalt, semhogy lássa, semhogy meg­élje, hogy nevére a legkisebb árny is boruljon. Szemben állt a sorssal, küzdött vele saját erejé­vel, s midőn az megtörött, a végzet elé veté ma­gát, hogy az összezúzza. Nem volt családja, a melynek gondja az életet kötelességgé tette vol­na. Nem volt semmi, mi az élethez közé, mint csorbítatlan hírneve és reputatiója. S ezért meg tudott halni. Nyáry Pál 1806. decz. 12 dikén a pestmegyei Nyáregyházán született. Szülei egy szegénye­s nemes család ivadékai voltak. Atyja Nyáry Pál, anyja Beretvás Erzsébet. Közpályáját már korán a megyénél kezdte, b­elsóbb hivatalokat viselvén, 1836-ban a megye főjegyzőjév­é lett. Már akkor, mint közigazgatási tehetség általánosan feltűnt és nyomós tekin­téllyel bírt. 1840-ben a megye közigazgatási rendszeréről terjedelmes­ művet is irt, s azt nyomatásban kiadta. Nagyobb mérvű politikai szereplése 1845-ben kezdődik. Ekkor lett ugyanis Szentkirályi Mór mellett Pest másodalispánja, s mint ilyen, csakhamar a megyei szabadelvű párt vezér­­tagja. Egész életén át a mérsékelt liberalismus híve volt. A nemesi előjogokkal szemben határozot­­tan és férfias elszántsággal a szabadságot s ha­ladást hirdeté, é­s tette pedig ezt nem egyszer a legelhatározottabb, férfias modorban. Ez időtáján tartotta hires megyei beszédét a nemesi szabadalmak ellenében, mely nevét ün­­nepeltté tette a liberálisok köreiben, mig retteg­ték ott, hol a feudális előjogokat dédelgetők. E beszéd elmondására, (1847 ben) a Pestmegyé­ben tanácskozásra került azon kérdés szolgál­tatott alkalmat, hogy a nem nemesek is a me­gyében való választás jogával felruháztassanak. Nyáry Pál ekkor a többi között így szólt: „Régóta részt veszek már a megyegyűlések­­ben, ezóta mindig azt tapasztalom, hogy bármit tegyünk, bármit mondjunk vagy határozzunk, annak végső értelme oda megy ki, hogy mi a tekintetes karok és rendek vagyunk. Engedjék meg, hogy őszintén kimondjam véle­ményemet : én ezt a folyvást­ egyhangúságot már rettenetesen meguntam, eresszünk tehát valahára ide be más embereket is, hadd halljunk egyszer már valami ú­j­a­t i­s!C íme az uj idők embere, a jóslatszerű szózat, mely a következő zivatarok sejtelmében provo­­cálta a hazát védő, a hazát védő uj elemeket. Az 1848-diki mozgalmak Nyáryt Pestmegye első alispáni székén találták, míg a képviselő­­házban az események egyik mozgató tényező­­je jön. Ő neveztetett ki a közcsend-bizottság elnö­kévé , s az ő elnöklete alatt küldetett Budára a helytartó tanácshoz azon bizottság, mely Tán­csics kiszabadítását s a sajtószabadság helyreál­lítását kérte. Ő mondotta ki a képviselő­házban először azt a nagy szót,melylyel Kossuth lángoló szavai foly­tán, a haza védelmére kétszázezer katonát aján­lottak meg, s mire Kosssuth kijelenté, hogy» le­borul a nemzet fensége előtt.“ Nyáry lelkének egész heve, meggyőződésé­nek hatalmas erejével elősegíti az önvédelmi harczot, de mindvégig király-párti maradt. A debreczeni napok alatt vezér tagja volt ama ma­­­ gyár girondistáknak, kik az „Esti lapok“ körül csoportosultak, a ha­d meggyőződése keserű órá­kat is szerzett neki, azokat a hazafias cseleke­det édes öntudatául tűrte. Az önvédelmi harcz lezajlása után tíz évi börtönre ítéltetett, miből hét évet töltött el fog­ságban, szenvedve a hazáért, mi alatt ez is po­rig aláztatott. A többi önkényuralmi évet gazdálkodással tölté, mig az 1860-dik évi mozgalmakban Pest megye első alispánjának s orsz. képviselőjének választatott. Mint alispán a megy­ében oly fö­lénynyel birt, melyhez hasonlót alig tudunk. Ő volt a megye lelke­s intéző szelleme. Nem történhetett semmi Nyáry nélkül, s a mihez ő megegyezését adta, annak az ügynek diadala már biztosítva volt. Makacs, vasfejü ember volt, olykor a kíméletlenségig akaratos s alispánsá­­ga nem múlt el a­nélkül, hogy a megye tisztvi­selői s több kitűnőségével zajosó jelenetei ne lettek volna. Mint országgyűlési képviselő a határozati párt­hoz tartozott, s a felirati vita alkalmával mon­dott beszéde nagy feltűnést tön, bár ekkor is észrevehető volt, hogy a 48 óta lefolyt évek na­gyon megviselték, s nem bírja a szónoklat amaz erejét, mely korábban oly előnyösen kitüntető. Az országgyűlés eloszlatásakor ő tette ama nevezetes a­dó­megtagadási indítványt, mely a nemzet törvényes ellenállásának maradandó em­léke leszen, s melynek folytán ő szintúgy, mint sok más, vagyonilag nem jelentéktelenül meg­­károsodott. 1865ben ismét képviselőnek választatott, szintúgy a jelen országgyűlésre, melynek elő­munkálatai alatt, mint a központi baloldali bi­zottmány feje, ő igazgatá az összes ellenzéki vá­lasztásokat. 1867 ben — alkalmasint okulva a csak imént szerzett tapasztalatokon, nem fo­gadta el a pestmegyei alispánságot, de azért me­gyei vezérszerepét egész mértékben gyakorolta, sőt azt mondhatni, hogy Nyáry újabb közpá­lyája nem is annyira a képviselőházban, mint a megyei zöld asztal körüli tanácskozásoknál folyt le. A képviselőházban többnyire halkan, kuszál­­tan beszélt. Beszédeiben nem volt semmi fom­­­pncsin, s igen kedvetlenül szokta előadni. A me­gyei asztalnál azonban nem egyszer fölmelege­dett. A régi ellenzéki hang szólalt meg belőle akkor, a­midőn körbekörül a viszonyok mind megváltoztak. Ő állította fel a tant a megye és kormány coordinatiójáról. De ha, mint e tan hí­ve a municipális törvényben, a megye sírját is kellett látnia, e törvény létrejötte ellen nem fej­tett ki élénkebb ellenzéket. Érezte, hogy ereje hanyatlik, s a végzet elsodró kereke roham­osan gördül feléje. Hogy mi okozta balsorsát, a felett hátraha­gyott jegyzeteiben némi felvilágosítást nyerünk. Azt írja, hogy 48.000 frt tartozása volt, melylyel szemközt áll ugyan birtoka, mely a tartozást tízezer írttal meghaladja, de nincs reménye, hogy viszonyait rendbe szedheti. Egyes ismerő­sei azt mondják, hogy e jegyzetben a birtok túl van becsülve, de bármiként áll a dolog, kétség­telen, hogy Nyáry állásában, viszonyainak ren­­dezése épen nem lett volna lehetetlen, csak né­mi körültekintés, és — életkedv kellett vol­na hozzá. De úgy látszik, ez utóbbi hiányzott Nyáry­ban. S ha közelebbről tekintjük a dolgokat, megta­lálhatjuk ennek természetes nyitját. Íme a hat­vanöt éves férfiú, ez egyszerű patriarchai jellem, a becsületes táblabiró — azzal a szennytelen homlokkal s meggörnyedetlen nyakkal: egy hosszú hosszú dicsteljes élet után,vén napjaira ko­­czogtasson be barátaihoz, kérve segélyüket, mire sokan azt is mondhatnák, hogy — kérve ala­mizsnát ! — Arra képes volt e büszke, makacs, jellemes férfiú, hogy magát összezúzza. —­an­a, hogy megalázza, nem. Ki dobhatna ezért reá követ?! Az életu­tiság Nyáryn már jó hosszú ideje észrevehető volt. Nemrég meghalt báró Nyáry reményteljes huszártiszt fia. Egy társaságban igen szánakoztak e derék fiatal­embe­r elhunyta felett, mire Nyáry Pál így szólt: .. nem saj­nálom, hanem irigylem. Boldog, a ki meghalt, mert az nem érez semmit!" — Barátai igen el­­komolyodtak e felkiáltásán, s azzal vigasztalód­tak, hogy Nyáry csak azért beszól igy, mert az nap épen rosz kedve volt De az a rosz kedv igen állandó kezdett lenni. Nép rég még sokat olvasá Stuart Milli­s Cons­tant Benjámint, kiknek műveiből országgyűlési beszédeiben egyet-mást idézni szokott. Újabban azonban abbahagyta az olvasást. Jó ideje, hogy aludni sem tudott. Az látszott rajta, hogy valami kínzó-gyötrő fájdalom bánt­ja. Orvosa, dr. Rózsaytól ópiumot kért, hogy aludhassék, de az orvos ezt nem teljesíthető. Ugyancsak orvosától többször kérdezte, hogy melyik a legmagasabb ház Pesten, s midőn az több házat megnevezett, Nyáry mindig arra tért vissza, hogy a legmagasabb ház a Stein Natháné a lánczhíd mellett. Az orvos természetesen nem sejtő, mily jelentősége volt e nyilatkozatnak; ma — fájdalom! — tudjuk, hogy minő baljós­latú volt az ! A múlt éjjel Nyáry mit sem aludott. Lefeküdt, megint fölkelt, fel s alá járt lakásán a Gyer­­tyánffy-házban. E ház tulajdonosa régi jó barát­ja volt s e házban lakik Nyárynak egyik ked­ves rokona, Szilassyné asszonyság is, kit majdnem naponkint meglátogatott. Alkalmasint ezek iránti tekintet is hozzájárult, hogy nem lakásán lett öngyilkos. Nyáry korábbi években 9 — 10 órakor szokott felkelni, egy idő óta — az álmatlanság miatt — már 6 kor kelt fel. Ma azonban csak 9 óra táj­ban szób­ta elő gazdasszonyát, csak e női cseléd levén körülte. Azt kérdezte tőle, milyen idő van ? A gazdasszony azt felelte, hogy hűvös, mire Nyáry felöltet húzott fel. Félóra múlva azonban hazatért, s megpirongata a cselédet, hogy miért mondja, hogy hűvös az idő, mikor meleg. Nyáry ki volt pirulva s izzadott. Leve­tette a felöltőt, körülnézett lakásán s eltávozott. Ekkor látta utoljára lakását. Elment a képvisel­ő­h­á­z­b­a, de on­nan csakhamar eltávozva, benézett a megye­házba. Itt egy szobából kitekintett az ablakon, többekkel beszélgetett, s aztán a váczi s do­­rottya-utczán át a végzetes hely, a Stein ház felé tartott. Mint kérdezte itt a házmestertől a főlépcsőt, s mint történt itt az öngyilkosság, esti lapunk­ban már elmondtuk. A hatóságnál tett újabb je­lentések szerint most már constatálva van, hogy a negyedik emeletről ugrott le. Egy valaki látta, hogy a­mint a negyedik emeletre fölért, a lépcső rácsozatánál néhány pillanatra megállt. Kezével elfedte szemeit . Pest, április 21. A képviselőház mai ülésében Stratimiro­­vich interpellált, ezúttal nem a keleti politika, hanem Fiume újonczkiállítási mentessége tár­gyában. Ezután a ház az irtványokról szóló tör­vényjavaslat tárgyalására tért át, melyet a 9 §-ig néhány módosítása­­ végig tárgyalt, midőn a tárgyalás folyamát Nyáry Pál szerencsétlen halálának megdöbbentő híre félbeszakitá. A mai napon a főrendiház is tartott ülést. A képviselőház átküldötte a szászországi vasúti szerződést és az úrbéri törvényjavaslatot; — első a hármas állandó bizottsághoz, a másik a jogügyi bizottsághoz tétetett át, melyeket az el­nök felkért, hogy nyomban ülés után ez iránt értekezz­enek, és ha — a­mint nem kétli, —fen­­akadás nem lesz, a két tárgy már holnapra na­pirendre lesz tűzve. Ezen elnöki nyilatkozatot azért említjük fel, mert ebben eléggé érthető megczáfolása foglaltatik azon hirnek, mintha a főrendek az úrbéri törvényjavaslatot visszauta­sítani kívánnák. Pest, április 21. Harcz és vihar közepett halad előre az összes emberiség. Mint Sinai hegyén, az istenség ma is villámlások és megrendítő zivatar kíséretében nyilatkoztatja ki esz­méit az élők előtt, hogy felragadják és tetteik, pályájuk zsinórmértékévé tegyék azokat. A harcz, a küzdelem mindenütt foly, de nem öli meg a szellemek termé­kenységét, hanem ellenkezőleg, a kiontott vér fokozza, emeli s naponta új eszmék, új elvek szülőjévé teszi. Alig ért véget ama hosszú párviadal, melyet a nyugat két legnagyobb nemzete kétségbeesetten folytatott, Francziaország a sociális kér­dés megoldásának szükségét dobta a bá­muló világ elé. A megoldására Páriában tett kísérlet sikertelen marad, mert téves alapfogalmakból indult ki, de maga az eszme az emberiség legjobbjait mindad­dig foglalkoztatni fogja, míg a kérdés a különböző viszonyok és érdekek követel­ményei értelmében meg nem oldatott. Németország, mely a politikai és tár­sadalmi ügyekben mindig más nemzetek­nek engedte át a kezdeményezést s saját számára csak a benső, contemplativszerű, kedélyéleten alapuló s igy jellemével in­kább összeegyező vallási kérdést tartotta fenn, ma újólag nagy egyházi mozgalom előestéjén áll. Mint a XVI. században a birodalom szétmállását a reformatio kisér­te, mely a politikai nézet-és érdekellenté­tet a nemzetnek két ellenséges hitfeleje­­zetre szakítása által még inkább kibékít­­hetlenné tette, úgy kiséri ma a biroda­lom föltámadását, a politikai és kereske­delmi egység újjáalkotását a német ka­­tholikus mozgalom, s ki tudja, hogy a már létező egységhez nem sorakozik-e előbb-utóbb az egyház terén való újra­egyesülés is? Mint a nagy egyházi reformatio, mely a bölcsőjéből levő új kornak első éveit oly dics­ és reményteljesekké tette, a mai mozgalom is, ámbár indító oka egyházi mozzanatokban rejlik, nemzeti, első­sorban német nemzeti jellemmel bir. A refor­mátorok nemcsak vallási állításaik igaz­ságát, nemcsak a római egyház elfaju­lását és evangélium ellenességét, ha­nem az állami jogoknak az egyháztól va­ló függetlenségét is a bibliából bizonyí­tották. Luther, mint a német nemzeti jel­lem legsajátabb kinyomata, és oly hévvel támadta meg a bucsubullákkal stb. üzér­kedő papismust, mint a­mily erélylyel és lelkesedéssel védte hazája jogait a százke­­zű római zsarnokság ellen. A mai mozga­lom hasonló körben, hasonló czélok után halad. Ugyanakkor, midőn Né­metország egységének eszközével a fény és hatalom legmagasb polczára jutott, erőszakolta a római pápa saját csal­hatat­lanságának hitelvét a katholika egyházra. A gondolkodó német ember, kiben a leg­újabb események a nemzeti önállóság esz­méjét is csaknem a végletekig kifejték, vonakodik meghajolni az uj forradalmi tan előtt, mely ép úgy arczul üti az ész szabályait mint az egyház tizennyolc­ százados hagyományait és alapelveit. De első­sorban mint állampolgár ve­ti azt vissza, mert nemcsak az egyén füg­getlenségét rabolja el, hanem az államot az egyház rablánczaiba visszahajtani is akarná. És épen azért, mert az infallibilitás kérdése mélyen belenyúl az állami, a polgári élet hatás- és hivatáskörébe, épen azért bír a német egyházi mozgalom rend­kívüli fontossággal. Nem Döllinger-kér­­dés, nem a theológusok szőrszálhasogató czivakodása az többé. Nem tudjuk, vál­jon a Döllingerek, Haberek és Friedrichek sorából, kiknek az infallibilitás ellen vi­selt harcrai adták az első impulzust a

Next