Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-14 / 235. szám
235 szám, Szerkesztési Iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismertkezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.Budapest, Szerda October 14.1874. REGGELI KIADÓ& ■ Metalésintések. Postán küldve, vagy Budapestet hídhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — k. 6 hónapra . . 12 » ■— » Az esti kiadás postai különkirdéseért felülfizetés évnegyedenként forint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első ■apjától ssámittatik. 25. évi folyam. » Hirdetések szintúgy raint előfizetéses: a KIADÓHIVATALBA, barátok-lere, Athenaeum-épült küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra, Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre . . . . 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. MEI" Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő. „P. Napló“ siertette- és iiató-hivatala. Budapest, oct. 13. A horvát tartománygyűlés nagy buzgalommal halad előre a törvényjavaslatok megszavazásában s most ismét több ily megalkotott reformműről szólhatunk. A napirenden áll még elég el nem intézeti javaslat is, s nem hiszszük, hogy mindazzal, amit a horvát kormány kitűzött, kdt. 24 dikéig (mikor is a horvát tartománygyűlés ülésszaka véget ér s a magyar országgyűlés megnyittatik) elkészülnek, de a legfontosabb javaslatok már megszavaztattak. Ezek között az első helyet a közigazgatás reformjára vonatkozó terjedelmes javaslat foglalja el, melynek szövegét e lapok közölték. E javaslat élénk vitát keltett föl és méltán . A javaslat eltemeti a horvát megyét, a Magyarországéval azonos közigazgatási formát s az osztrák mintán készült bureaucratiát lépteti életbe a Dráván túl. Nincs miért örüljünk e változásnak. Mélyreható az és baljóslata; e változással a tótországi megyékben is elveszti befolyását azon birtokos osztály, mely a közös haza legkitartóbb barátja és leghivebb szövetségese volt. A javaslatot megtámadták: a turopolyai gróf, Vucsetics kanonok ó-unionista, s a szélsőbal. Az ó-unionista szónokok a megyei önkormányzat megsemmisítését fájlalták és elhalasztatni ajánlák a javaslatot, amíg a határőrvidék bekebleztetik. Ez — mint ma látszik — meglehetősen huzamos elhalasztás, mert bizonyos, hogy Mazuranics bánt akármennyi ígéret is kösse e tárgyban, s ennek a kérdésnek megoldása sehogy sincs a napirenden. A szélsőbal szónokainak idétlen pattogása csak ártott az ügynek. E töredék tíz tagból áll, vezére Makanecz lenne, de ő már hosszabb idő óta nincs jelen a tártó gyűlésen — ő tudja, miért. Ő azt mondja, hogy beteg , mások mást mondanak. Elég az hozzá, az unionisták derekasan érveltek, a szélsőbaloldaliak pattogtak ; a kormánypárt részéről Zsifkovics és Spun védelmezék a javaslatot , s az elfogadtatván, Szent István koronájának egyik tartománya levetkőzteté ősi öltönyét, s most közigazgatási tekintetből ép olyan »Kronland«, mint Ausztria bármely tartománya, s a minőnek némelyek közülünk Magyarországot is óhajtanák látni. Ami Horvátországot illeti, azt kell óhajtanunk, hogy csak pénzügyi tekintetben is olyan legyen, mint Ausztria s a protectio ne törje fejét minduntalan új hivatalok alkotásán, melyek száma Horvátországban már úgyis félelmesen megszaporodott. Nem ily tartózkodással kell nyilatkoznunk egy másik horvát javaslatról, amely szintén elfogadtatott. Értjük az első folyamodású törvényszékek felállításáról szólót. E javaslat és függelékei megvalósítják a közigazgatás és igazságszolgáltatás teljes elválasztását, kissé tán nagyon is szőrszálhasogató doctrinák szemmeltartásával , de egészben véve helyesen s a megvalósítás oly módon foganatosittatik, mely practicusnak látszik. A javaslat megszabja, hogy minden 30.000 lélekre egy járásbiróság essék, s megállapítja a törvényszékek helyeit, mégpedig: Zágrábban, Varasdon, Bellováron, Eszéken, Vukováron és Pozsegán. A járásbíróságok és törvényszékek területi kiterjedését azonban nem a törvény határozza meg, hanem az felhatalmazza a kormányt, hogy e tekintetben rendeletileg intézkedjék. Úgyszintén — közbevetőleg legyen mondva — a létesítendő alispánságok területe s a megyék kikerekitésének szándékolt reformját a kormány rendeletileg szabja ki. Ezáltal megszabadultak egy hosszas s meddő törvényhozási vitától, s a particuláris helyi érdekeknek a törvényhozásban való túlságos legyezgetésétől. A kormány mindenesetre nagy kiterjedésű discretionarius hatalmat nyer, a melylyel járó felelősség aggodalomba is ejthetné ; — de azon benső s eddig meg nem zavart viszony folytán, mely Mazuranics kormánya és a horvát tártógyűlés többsége között uralt, a kormány remélheti, hogy intézkedései általában helyeseltetni fognak. Ezek a már elfogadott fontos javaslatok. Ha azokhoz hozzászámítjuk a népoktatási javaslatot, melyet a múltkor volt alkalmunk ismertetni, előttünk van nagyjában a horvát kormány és tártó gyűlés legújabb reformműködésének képe. Be kell vallani, hogy gyorsan és tervszerűleg járnak el. Amint megolták a közjogi kérdést, s a kiegyezés revisiójának árán Horvátországnak nagyobb önállóságot és kedvezőbb pénzügyi helyzetet vívtak ki, hozzálátnak mindkét kézzel az ország belügyeinek reformjához, s rövid idő alatt meg is oldák a legfontosabb kérdéseket. Összes törekvésük abban központosul, hogy minél nagyobb fokú centralisatiót léptessenek életbe s hogy e centrálisan államgépezet élén álló kormány minél nagyobb hatalmat fejthessen ki. Ezt eddig el is érték, de csak elméletileg s csak a papiroson. Vájjon Horvátország megbírja-e pénzügyileg is mindazon intézményeket, melyeket épen a centralisatió tesz szükségessé , az a jövő még meg nem oldott kérdése. Politikai tekintetből sehogy sem osztozhatunk azok aggodalmában, kik meg szeretnék semmisíteni egy fennálló közjogi tény : Horvátország törvényszentesített önállóságának természetes következményeit. Horvátország a törvény alapján rendezi belügyeit, arra joga van, s hogy használja az időt és gyorsan dolgozik , az csakeszélyességét mutatja. Az alkalmazott reform sok részletével mi sem értünk egyet, de ez nem indokolhatja azt, hogy becsméreljük joga használatát. Úgy látszik, minden népről áll az, hogy csak a maga kárán tanul. Horvátország rövid idő alatt meg fog győződni (az ország korlátolt anyagi segélyforrásai mellett, ez igen természetes), hogy nem fedezheti a költséges centralisatió szükségleteit, keresni fog más megoldási módot, s adja az isten, hogy a mi közigazgatásunk akkor oly állapotban legyen, hogy azt Horvátország mintaképének vehesse. Ma a discreditált magyar megye elől a rend fenntartását ígérő osztrák közigazgatáshoz menekült. A „Pesti Napló“ tárczája. Az ősz az erdőben. Theuriet Andrétól. Sept. 5. Nem láttam már egy éve erdőt s van már tizennyolcz éve, hogy nem látogattam meg azt. Midőn leszállva a vasútról, füleimben még a párisi zajos élet visszhangjával, beléptem az erdő szentelt magányába, megindult lelkem, s felébredt bennem a régi erdőkedvelő. »Műveletlenné lesz az ember az erdők illatától,« mondá a költő. Talán különösnek fog ez tetszeni azok előtt, kik a nagy városok zajában élték le gyermekkorukat s töltötték ifjúságukat; de a szó szoros értelmében igaz marad a mondás azokra nézve, kik az erdők körében nevelődtek fel. Az, a mi bennünket megragad, a mi gyönyörködteti lelkünket, nem a dombról-dombra hullámzó zöld természet eredeti szépsége; nem a százados tölgyek büszke növése, nem a csörgő patakok kedves danája, nem a mély völgyek csendes nyugalma. Nem. A múlt emlékei, az egykori érzelmek, melyeket újra és újra ízlelünk, melyek gyengéd üdeségükben élednek fel keblünkben, ez az, ami eltölti egész valónkat. A sajátságos illat, melyet csak az erdő áraszt, az erdei virág, mely bájosan hajtogatja vadon ékített fejét lábaid előtt, a hajdan oly megszokott hangok kedves zenéje, a favágó fejszéknek elfojtott recsegése, a tisztáson legelő nyáj kolompjainak méla viszhangja — minden azon elemi érzelmeket hívja életre bennünk, melyek a művelt ember lelkének legmélyén rejtőzködnek. Azután ama szinházi ruha, melyet felöltünk, hogy annál szebben játszhassuk szerepünket, mely e kiművelt világban osztályrészünkkül jutott, e kölcsön vett, kiszínezett, művészien megbérlelt s drágán sujtásozott öltözet önmagától lefoszlik rólunk, s rongyai ott maradnak fógyva a fák ágas-bogas lombjain, melyek utunkra árnyat vetnek. A primitiv ember ébred fel bennünk természetes mozgásának önkénytelenségében, vágyainak gyorsaságában s gyermekes csodálkozásának eredetiségében. Elmerülve e zöld természet illatos fürdőjében, mintha egy uj forrás éledne fel keblünkben, képviselőtehetségünk elővarázsolja a múltak fényes tündéreit, kik regélnek szép, kedves emlékeket.............. Már éreztem e csodálatos átváltozást, midőn kocsim az erdőt környező magaslaton lefelé indult a természet bájos ölébe. A lovak csengetyüi ünnepélyesen hangzottak fel a jégbe, s a felhők közül kibontakozó nap ezer szinti sugaraival árnyalta be a sűrű lombokat. Szemem előtt végtelen messzeségben zöld levéltenger hullámzott; tekintetem, a zöld szín különféleségében gyönyörködve, majd a meredeken emelkedő szikla béretek változatos színeiben, majd az éjsötétében zöldelő völgyekben tévedett el. Mily békés, és mily elaltató magány! Alig hogy itt-ott egy őrház repkénynyel befutva emeli fel mohos fejét az ég felé. Lenge köd-pelyhek szálltak alá lassan-lassan a fák csúcsairól, s nedves lehelletükkel bevonták a tájt, melynek legszélső kerületén szikrázó színekben törtek meg a nap sugarai. Az est kiváló frissesége még áthatóbb illatot kölcsönzött a levágott fák nedűjének, mely a virágok jegével párosult. Az erdő eme nedvtelt illatossága alkonyatkor, a sziklaüregekből folydogáló viz moraja, a bérezek sötét feketesége, s a természet vadsága, mely oly fennségesen tárul itt szemeink elé : elkábitotta fejemet. Megkisérlettem kiugorni kocsimból, hogy megöleljek egyet e terebélyes fák közül, vagy felkuszszam a legmagasabb tölgy tetejébe, hogy onnan kiáltsak egy nagyot szabadon és háborítlanul be az erdő titokteljes mélyébe. Midőn kocsim Auberive vendéglője elé ért, tetőtől talpig erdei ember vált belőlem. Sept. 6. Itt vagyok a Champagne Bourgogne határán, a Haute-Marne egyik sarkában. Auberive, mint neve is mutatja, az Aube partján fekszik, a folyó forrásától két mértföldnyi távolságban. Daczára annak, hogy földrajzi fekvése a canton egyik legfőbb helyévé avatja fel, nem egyéb csekély városkánál. Húsz egynéhány parasztház áll az erdő szegélyén, a kis folyó fölött; két három major, itt egy kápolna, ott egy malom, s távolabb egy régi kolostor romjai: ez minden, a mi szemeid elé tűnik; de minden eredeti s festői egészet képez, főleg ha azon után haladsz, mely az apátságot a városka közepével köti egybe. Az utat egymásba nyúló lombos ágakkal díszített fák szegélyzik, s két oldalán átlátszó csendes viz csergedez a fák mögött. Jobbról kivájt öblöket takar el a csergő kárászt, melynek árnyában fülmisék és fürjek lakoznak; a malom kereke nagy robajjal veti a nap felé a cseppesőt; a gazdaságokban tanyázó szárnyasok lármásan követelik az estebédet, a kertek víg népességgel telve. Az erdők ünnepi magányában jól esik e zajos csendélet. Az erdő magához vonzott, s azért nem sokat késlekedtem a városban, melyet három rettenetes terjedelmű erdő vesz körül : Montavoir, Montanbert és Montgérant. Midőn szt. Bernát szerzetesei apátságuknak legelő köveit rakták le itt, e magány kiválólag tetszhetett nekik. Mintha csak arra teremtette volna azt a természet, hogy e szentélyben végezzék csendes imájukat. Nem vezet ide semmiféle út , az erdők áthatlan tömkelege teljesen elzárja e helytől a világ zaját. Hosszú időn keresztül olyan volt e kolostor történelme, mint a boldog népeké: csendes és egyforma. A szerzetesek termékenynyé tették e vidéket, gazdasági lakokat építettek, s az apátság jövedelmei lassan-lassan öregbedtek. A nagyobb jövedelemhez a jólét és fényűzés költségei járultak. Vashámorokat építettek a vizek mentében, a patakokat elzárták, hogy dús halászatot rendezhessenek. A 18-ik században a szerzetesek, mint az erdő és a síkság birtokosai, fényes életet éltek. Vadásztak hegyen-völgyön s a Chanbonniére körüli erdőben még most is látható egy pihenőhely, a »Belle-Étoile«, hol széles kő asztalok és kényelmes padok romjai szemlélhetők, melyeken a szerzetes-apát szokta megvendégelni vadászat közben vendégeit. Az apátság csendjét mint villámcsapás zavarta fel a 89-ki forradalom. A szerzetesek elfutottak, az apátság eladatott legtöbbet ígérőnek s a sorsnak sajátságos szeszélye folytán végre Caspillon-Vandeul asszonynak, a »la Religieuse« szerzője leányának, Diderot Angelikának kezeibe került. A szerzetesek hosszú uralma, úgy látszik nagyon kellemes vola. A jó atyák igája könnyű és szelíd volt, s a város öreg lakói nagy tisztelettel emlékeznek meg az egykori páterekről. Sehol sem hallod mesélni azon furcsábbnál furcsább históriákat, melyek a 15-ik század regekönyvét élénkítik, s rendesen hallhatók ott, hol a papok felütötték tanyájukat. Csak egy szójárás, mely a földtől látszik kölcsönözni üdeségét, jelöli meg ama nyomot, melyet a szerzetesi uralom hagyott vissza a városka népének parasztos elméjében. Ma reggel láttam egy fiatal lánykát menni az erdőbe vezető úton, amint kosarában eledelt vitt valamely munkásnak. Mint La Fontaine tejárus leánya, a kurta szoknyába öltözve, haladt nagy léptekkel előre.« — Héhé ! mondá felém fordulva Trinquesse, s varga tenyerével egy megkeményedett talpra csapdosva: »úgy megy, mint a barát a zsázsába.« Elmerengve haladtam a felfelé vezető ösvényen s elgondolkoztam e sajátságos hasonlaton. Elképzeltem magamban e gyönyörű vidéken, hol oly békésen csergedez a patak s hol oly nagy bőségben terem a zsázsa, hogy miként járhatott a barát, midőn e növény közé ment. Lassanként, — mint ez könnyen megtörténik azokkal, kik sokat szeretnek valamely tárgyon elmerengni, — a barát egész valóságában előttem termett, amint lehajtott csuklyával, térdig feltörött kámzsával gázolt a zsázsa között. Gépileg követtem árnyékát a zsázsa között, s szemeim előtt elvonultak a régi boldog idők képei. Minden lépésnél, melyet tettünk, a barátnak kezdetben elég közönséges árnyképe méltóságosabban és büszkébben magaslott fel előttem; fejét öntudatosabban hordta, taglejtése ünnepélyesebb lett. Nem a zsázsa zöld, virágai voltak azok, melyeket a barát a hullámzó patak mentében szedegetett, hanem a legendák aranytól, azúrtól és bíbortól pompázó virágai, melyek csak a misekönyvek lapjain láthatók ; a középkor csodálatos virág-ékítményei, a mysticus rózsák, melyek csak szt Graal költeményeiben nyílnak ki. E virágok mindegyike az ősi apátság történelmének egy ismeretlen részletét mesélte el nekem a maga nyelvén, és úgy belemélyedtem a merovingiek korának távol szürkülő ködébe, azon időbe, midőn a monda szerint szt Rémy épitette e kápolnát, mely most Montaubert tövénél romban hever, s melyen emberemlékezet óta »nem látott még senki pókhálót.« így jutottam el, a nélkül, hogy magam is tudtam volna miként, egy sűrű szálaserdő kellő közepébe, ahol az én barátom rögtön elhagyott, gondolván magában, hogy eléggé elő vagyok készítve egyedül maradni e vadregényes magány édenében. Körülbelül egy negyed mértföldnyi területen dombokkal és emelkedésekkel behintett terület látható, melyet bátran óriások temetőjének nézhetnél. E kövület bemélyedő öbleiben, e sírdombokhoz hasonló emelkedések hoszszában sűrű szivacsszerű moha nő; helylyel-közzel izmos sáfrányok terjesztik ki terebélyes leveleiket. Óriási bükkfák, zömök tölgyek , nyúlánk kőrisek terjesztették ki a föld alatt terjedelmes gyökereiket s lombjaikkal békés és mély árnyat terjesztenek a titokteljes hely fölé. Mi rejtőzik a hallgatag moha alatt, e temető titokzatos kebelében ? Talán egy ősi gall város, vagy római tábor, vagy druid gyarmat ? A nép hite e csendes helyhez a temető fogalmát kötötte s azt ősidők óta a »sirok erdejének« nevezi És ha a történelem itt el is hallgat mindarról, ami a keresztény korszakot illeti, a római invasiók emléke annál sértetlenebbül maradt fenn az utódok számára a nép emlékezetében. Azt mesélik, hogy midőn a rómaiak elözönlötték Galliát, a föld népe az erdőkbe menekült, s ott elsánczolta magát. És csakugyan Montavoir és Montgérand csúcsain nagy kövekből alkotott védmüvek maradtak fönn s e vidék népe az erdők hullámzó talaján látni véli az elpusztult gall városok határait. Midőn a Vercingetorix által vezetett lázadás kitört, a rómaiak, mint mondják, elhagyták Laugrest, magukkal vivén hatezer helvét foglyot s Montaubert-en ütöttek tábort, egy mély üreg aljában. Az élelmiszerek folytán voltak ez elhagyatott vidéken, s mivel a hatezer fogoly hasznavehetlen csőcselék volt, belehajtották őket a barlangba s egy új éjen át meggyilkolták valamennyit. Még e pillanatban, daczára, hogy kétezer év Budapest, oct. 13. (A felsőház reformja) tárgyában — mint halljuk — elkészült a törvényjavaslat és már September közepén áttétetett a miniszterelnökséghez. A munkálat, melyhez igen terjedelmes indokolás van csatolva, a kormány kebelében utóbbi átvizsgálás alá kerül, mielőtt az országgyűlés elé terjesztetik. A kormány e törvényjavaslatot, már csak a trónbeszéd ígéretére való tekintetből is, mindenesetre és kellő időben szándékozik előterjeszteni, s így a képviselőház munkarendjétől függ majd, várjon a jelen országgyűlés utolsó ülésszakában tárgyalás alá veszi-e vagy nem ezen törvényjavaslatot. (A vidéki pénzintézeteknek a pesti hazai első takarékpénztár közvetítésésével nyújtandó beszámítolási hitel engedélyezése iránt — mint bennünket értesítenek — tegnap nyújtatott át a hivatalos megkeresés az osztrák nemzeti banknál Bécsben, ahol annak hivatalos elintézése már a legközelebbi első vagy második ülésben be fog következni. Azon tárgyalások után, melyek a pesti hazai első takarékpénztár választmányának kiküldött tagjai és az osztr. nemzeti bank illetékes közegei közt ismételve tartottak, biztosnak vehető, hogy a kért visszleszámitolási hitel azon czélra, mint azt az 1875. január 1-jével megszűnő hitelsegélyegylet leírta és azon módozatok mellett, melyek a pesti b. e. takarékpénztár és a vidéki pénzintézetek képviselőivel megállapíttattak, az osztr. nemzeti bank által engedélyeztetni fog. Valószínű azonban, hogy az osztr. nemzeti bank az engedélyezendő összeg megszabásánál tekintetbe fogja venni azon legmagasabb mértéket, melyen túl a hitelsegély- egyletnek enge- s délyezve volt összeg, a legnehezebb időben és a legroszabb pénzviszonyok közt is, soha igénybe nem vétetett. (A királyi pár csehországi útjáról) a mai »Presse« következő közleményt hoz: »Ő felségük vadászati kirándulása Pardubiczben a legközelebbi napokban beható eszmecserék tárgyát fogja képezni. Lesz elég commentár és commentator, kik a látogatás politikai horderejét erős színekkel fogják kifesteni s hozzá mindenféle sejtelmeket fognak fűzni küszöbön álló transactiókról, noha a félhivatalos közlemény a »Wiener Abendpost«-ban részletesen hangsúlyozza, hogy a felséges császári pár a vadászati kirándulás idején a legszigorúbb incognitot fogja megőrizni s hogy semminemű elfogadás nem tartatik. Ezen újabb utazásban, melyet ő felsége felséges neje kíséretében teend Csehországban, mi is nagyfontosságú politikai eseményt látunk épen azért, mert az utazás politikai jellemet nélkülöz. Abban, hogy az ügyek Csehországban az utolsó császári látogatás alatt és következtében olyképen alakultak, hogy most ő felségének egy újabb kirándulása a cseh ellenzék félig-meddig komoly politikusainál várakozásokat nem kelt, a birodalomhoz s az alkotmányhoz hű körökben pedig a kedélyek nyugalmát nem zavarja. — fekszik a jelen helyzetet jellemző politikai mozzanat. Azon beható tapasztalások után, melyeket a cseh és feudális ellenzék a brandeisi hadgyakorlatok előtt Prágában tett, beállottak ama normális viszonyok, melyekben nem mutatkozik többé rendkívüli eseménynek az, hogy az uralkodó rövid látogatással tiszteli meg koronájának egyik legfontosabb országát. A császárné ő felsége kladrub-pardubiczi kirándulása alkalmával húsz év óta először fog újra cseh földre lépni. Az osztrák nép meleg rokonszenve, mely a felséges aszszonyt minden útján kisérni szokta, számára Csehországban is ép oly lelkesült, mint szívélyes fogadtatást késziteni, a mennyiben a szigorú incognito a loyalitás nyilatkozatai elé korlátokat nem von.« (A császári rendelet), mely, mint távirataink jelenték, a bankadóra vonatkozólag a »Wiener Zeitung«-ban megjelent, következőleg szól: »Az 1873. évi május 13-án kibocsátott császári rendelet, melylyel a nemzeti bank felhatalmaztatott, hogy alapszabályszerüleg váltókat leszámítolhasson vagy értékekre alapszabályszerüleg kölcsönt adhasson a nélkül, hogy az erre kiadott bankjegy összegekért a bank alapszabályai 14. §-a 2. pontjában megállapított összeghez kötve lenne — hatályon kívül létezik. A jelen rendelet azonnal hatályba lép. Schönbrunn, 1874. oct. 11. Ferencz József s. k. Auersperg s. k. Lasser s. k. Banbans s. k. Stromayer s. k. Glaser s. k. Unger s. k. Chlumeczky s. k. Pretis s. k. Horst s. k. Ziemialkowski s. k. (Két belügyminiszteri törvényjavaslat.) Említettük, hogy az országgyűlés összeülése alkalmával a közigazgatás reformja tárgyában három javaslat fog előterjesztetni. Ezek : a városi főispánok megszüntetése, a kisebb városok bekeblezése s a háziadó behozataláról szóló javaslatok. Az első két javaslatra vonatkozólag a »P. Lloyd« a következőket írja : “E javaslatok megállapításánál pénzügyi tekintetek döntöttek, bár még nem bizonyos, hogy az utóbbi változatlanul fog-e az országgyűlés által elfogadtatni, mindenesetre a Deák-körben nagy vitát fog előidézni. A főispáni intézményre vonatkozólag arról értesülünk, hogy annak teljes, elvi megszüntetése nem terveztetik, ami tekintve azt, hogy a végrehajtó hatalomnak a városi törvényhatóságokban mindenesetre ellenőrző közeggel kell bírnia, sem tanácsos, sem üdvös nem volna. A törvényhatóságok szervezéséről szóló 1870. évi 42. t. sz. 52. §-a határozottan kimondja, hogy a megyei főispán nem lehet egyszersmind városi főispán is. Takarékossági szempontból azután az úti átalánynyal el nem látott városi főispánok egyszerre több város fölé helyeztettek, minek következménye az volt, hogy sok város hónapokig nem látta főispánját, míg a megyék székhelyeit képező szabad kir. városokban gyakran két főispán egyszerre működött. A 9-es bizottság tudvalevőleg a főispánságok megszüntetését indítványozza. Minthogy azonban az olyan városoktól, melyek, mint Szabadka, Szeged, Debreczen, Újvidék, Versecz stb. nem megyei székhelyek, de nagy törvényhatóságok, mégsem lehetett elvenni a főispánokat, a municipális törvényemlített szakaszát csak akként akarnák módosítani, hogy a megyei főispánok jövőre azon szabad királyi városok főispánjai is lehessenek, melyek az illető megye területén vannak. E törvény a belügyminisztert azon helyzetbe hozná, hogy azon szabadjkir. városokat,melyek valamely megye területén vannak, az illető megye főispánjának felügyelete alá helyezze — Budapest kivételével, — más szabad kir. városokra nézve, melyektől a külön törvényhatóságot nem akarják elvenni, a viszonyokhoz képest, úgy mint eddig, önálló főispánok neveztetnének ki, illetőleg hagyatnának meg.« A házi ipar. Előbbi czikkeim kiegészítéséül el kell mondanom még azt, hogy mint vélem én a házi ipar terjesztését hazánkban a legczélszerűbben eszközölhetni. Szászországban, hol a házi ipar talán legnagyobb virágjában van, vándor tanárok alkalmaztattak. Ausztriában, hol néhány évvel ezelőtt a csipke veréssel kezdték meg a Cseh érezhhegyekben a házi ipart, az állam nagy költséggel műhelyeket állított fel, idegen tanerőket hozatott be s úgy tanította ezen ipart. De csak hamar reájöttek arra, hogy a tanítás localizálvan van, s ekkor a műhelyekbe az egész környékből oly egyéneket hoztak be, kik tanítónőkül képeztettek ki. Azonban ez is hiányosan történt, mert az igy nevelt tanítónők rajzolni nem tanultak, s ennek az jön a következése, hogy ízlésük nem fejlődött, új mintákat fogalmazni nem tudtak. Ehhez járult az is, hogy arról, miszerint a termelvény piacára hozassák, nem gondoskodott senki. A termelők maguk vették a vándorbotot, s vesztegették idejöket. A kereskedők pedig lélektelenül lenyomták az árakat annyira, hogy a munkás díja alig volt több egy napra 10, 12, legfeljebb 20 krajczárnál. És a nyomorral küzdő nép ezzel is megelégedett, míg a kereskedő gyakran külföldi készítmény gyanánt árulta a nép verejtékét. Banhans minisztert illeti a dicsőség, ki e téren gyökeres reformot alkotott az által, hogy a műhelyt regenerálván, a községeket bevonta az érdekeltségbe. Az államsegélyt ugyan nem vonta meg, de rendszeresítette, és gondoskodott a felől, mi Szászországban oly nagy eredménynyel eszközöltetett, t. i., hogy piacza legyen a termelvénynek, mi ma már a világtárlat után biztosítva is van. Ám a példa előttünk, melyből okulni nem nehéz. - /. Alkottunk mindenfelé, hol csak a viszonyok engedik, és természeti anyagok feltalálhatók, vagy könynyen termelhetők, műhelyeket. Ezekbe vigyük be azokat, kikből magunknak tanerőket akarunk nevelni. Itt szeretném, ha félre nem értetném. Én nem oly tanerőt értek, ki földrajzt, történelmet s Isten tudja még mit fog tanulni, hanem olyant, ki a kérdéses iparkészítmény előállításában tökéletesen kimiveltetik, írni, olvasni, számolni és mindenekfelett rajzolni megtanul, s oktatást nyer a természettudományok azon ágában, mely mesterségére befolyással van. A felállított műhelyekbe szerezzünk egyelőre értelmes és becsületes tanerőket onnan, hol ezeket találjuk, és igyekezzünk őket meghonosítani. A műhelyeket azonban őrizkedjünk oly helyeken felállítani, hol azok először a művelt közönség szemeitől el vannak zárva; másodszor hol az első tanerőket meghonosítani nem lehet, és hol a kiképezendő anyag a családi vagy rokoni befolyás alatt, a jobb és nemesebb utáni törekvésre nem szoktatható. Ha azután vannak kiképzett erőink, akkor önállósítsuk, ezeket észfejlesztessük általuk az egyik vagy másik vidékre szánt házi ipart. Szerezzünk a termelvényeknek piaczot, azaz : hozzuk össze a kereskedelmet az iparral, illetőleg a termelővel, s ahelyett hogy rösteljük bevallani azt, miszerint hölgyeink a Kárpátaljába vert csipkével ékesítik ruháikat, termeinkben a műfaragványok tótjaink munkája, szalmakalapjaink a legszegényebb népnek fáradságos munkája, pipere- és varróasztalainkra elhelyezett kosárkáink a Vágh, Garam, Ipoly és más folyamok szélein termett veszszőből a nép készítménye, hirdessük fennhangon mindenfelé, hogy arra, mire a cseh,morva és német nép képes, képes a magyar haza földjén élő nép is, s legyünk büszkék hazai termelvényeinkre, mert valóban, ha a természet által gazdagon ajándékozott vidékeink nyersanyagát, könnyen művelhető népünk által a divat követelményei szerint feldolgoztatjuk s piaczra viszszük, büszkék lehetünk hazafiai legszentebb kötelességeink