Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-04 / 103. szám
103. szftm.__________________ Szerkesztei irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Melituus részét illetd minden közlemény a szerkesztőségiel intézendő. Bár mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök, május 4.1876.______ REGGELI KIADÁS. ______________27. évi folyam. Előfissetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 Hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti IS Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 11, legnagyobb ig és közgazdaság melléklet) Egész évre................................24 frt. Fél évre . ..... . 12 frt. Negyed évre ....... 6 frt. Egy hónapra...................... 2 frt. DSF" Az előfizetés Budapestre a »Festi Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó-hivatala. Budapest, május 3. Mekkora prestige környezte hazánkat Európában, midőn ezelőtt tiz évvel, egy szerencsétlen háború után, mely a monarchiát a végveszélybe döntő, decomponálta és financziális tönk elé állította : a magyar nemzet az ügyek vezetésének élére állott, fényes politikai győzelmet nyert Ausztria centralisatiója és absolutismusa felett, bölcs mérséklettel reconstruálta a monarchiát, alapját vetette a népek alkotmányos szabadságának s kedvező anyagi körülmények által támogatva a gazdasági felvirágzásnak és a pénzügyi rendezésnek is útját nyitotta. Mekkora hibák követtettek el, hogy a fényes siker, a kivívott alap, és a megszerzett hitel daczára egy évtized végén a mai állapotba jutottunk! Mily jövőnek nézünk elébe, midőn gazdasági válsággal, adófelemelésekkel és deficitekkel kezdünk egy új korszakot, melyre, tíz évre előre lemondottunk mindazon eszközökről, melyekkel mi is segíthetnénk magunkon, mint mások segítettek : a vámjövedelmekről, a fogyasztási adók jövedelmeiről és szabályozásáról, az önálló hitelforgalomról, és az önálló gazdasági politikáról, iparról, tőkéről, kereskedésről. Hogyan állítjuk immár helyre államháztartásunkban az egyensúlyt? A direct adókat még fölebb emelni teljes lehetetlen, és czéltalan is volna ; az indirect adókról úgyszólván lemondottunk, a gazdasági fejlődés eszközeit megszerezni elmulasztottuk. Itt van egy állam — Magyarországnak hívják — melynek tizenöt millió népe között számos millió lakos van, mely alig fizet adót s melynek teljes körű férfiai alig keresnek annyit, mennyit a család maga elfogyaszt. Ilyen az oláhság, a tótság nagy része, a horvátok. Ez országban nincs, mely vagyont producálna, sem gyáripar, sem kézműipar, a mi volt is tönkre ment; nincs kereskedés, mely élénk forgalommal a terményeknek értéket szerezne s a"pénzt gyorsan oda vezetné, ahol szükséges; nincs itten tőke, mely a földet, bányát, erdőt kiaknázná s kamatos jövedelmet hajtana gazdájának; nincs hitel, mely a vállalkozást táplálja s a munkát jutalmazóvá teszi; Magyarország egyetlen vagyona a föld s ez nagyon eladósodott, s egyetlen keresete a földmivelés, mely az időjárás szeszélyétől függ s a külföldi constellatióknak van alávetve. S ez ország roppant hadsereget tart, melyben egész fiatasága fegyver alatt áll s fogyaszt, nem keres; kamat fejében külföldre fizet hetven milliót, s vasutgarantiála tizenötöt; államháztartását berendezi 220 millióra s évenkint, évek óta 20 — 35 millió deficittel dolgozik. A roppant teher, melylyel ez állam a társadalmat nyomja, úgy hogy elnyomja, öt millió család vállára nemhezedik, s mert a családfőt sújtja leginkább direct követelésekkel s végrehajtással — mi az indirect adóknál nem történik — immár az ország népszámát apasztani kezdi nyomorúságával. Improductiv ország ez, túlságos és improductiv kiadásokkal. Az aránytalanság a nemzet termelése s az állam fogyasztása közt igen nagy, s a deficitekben, a pénztári kimutatásokban s az uzsorában nyilvánul. A számítás és a tapasztalás egyaránt kimutatja hanyatlásunkat. Ezen segíteni s fordítani, miután felismerte a baj nagyságát, küldötte fel a nemzet a jelen országgyűlést. S a kormány az egyensúly helyreállítását s a gazdasági tényezők fejlesztését, a közigazgatásban a rendet s az államháztartásban a takarékosságot tűzte feladatának. A bajokat orvosolni csak úgy lehet, ha külforrásaik orvosoltatnak. Tehát Magyarországot illetőleg , ha nemcsak a legnagyobb takarékosság gyakoroltatik úgy a közös, mint az országos budget megállapításánál, ami pedig a hadi költségekre nézve nem alkalmaztatott,de egyúttal megszüntettetik az aránytalanság direct és indirect adózás közt; az ország saját fogyasztási adóinak élvezetébe lép; ha adórendszerét igényeihez képest reformálhatja; ha oly vámpolitikát követhet, mint a saját termelési és fogyasztási viszonyainak megfelel; ha jó gazdasági politikával egy pusztán nyerstermelő ország primitív állapotaiból kibontakozni törekszik, s ipart és kereskedést nevel népének; ha a hitelt szervezi s olcsó és hozzáférhető pénzt szerez a gazdaságnak, amint azt már Széchenyi czélul kitűzte. Mindez mélyen beható, radical is gazdasági és pénzügyi politikát igényel, de a baj is nagy és mély, melyben Magyarország elsenyved ; tapaszszal azt gyógyítani nem lehet. A nemzettel egyetértve, ezért követeltük az önálló vámterületet és a független nemzeti bankot, mint az alapot, melyen Magyarországot államilag fenntartani és gazdaságilag kifejleszteni lehetett volna. Más politikát, mely kevesebbel beért, nem tartottunk elégségesnek. A kormány politikája más volt. Nem számította a nemzet vagyonát és productív erejét, s tehát nem látta a roppant űrt, mely e között s a modern katonai állam szükségletei közt tátong A nemzet joga a gazdasági önállóságra a kiegyezés szövege szerint teljes volt, de az irányadó politikusok a kormányon és a kormány körül azt semmibe se vették s azonnal az opportunitás álláspontjára helyezkedtek. Egyedüli czéljuk az egyensúly helyreállítása volt, de midőn erre törekedtek, a közgazdasági motívumokat majdnem teljesen kihagyták a számításból s mintegy mechanice jártak el, midőn egyfelől a direct adók felemelését eszközölték, másrészt dicséretre méltó, bár fájdalmas megtakarításokat eszközöltek és végre midőn a 67-ki pacurából, a termelési viszonyok megváltozása folytán kifejlett aránytalanságokat a fogyasztási adóknál és a vámrestitutióknál orvosolni törekedtek. Ez palliativ módszer volt bizonyára, s ime, mint olyan sem sikerült. Midőn a jelenleg döntő magyar politikusok a vámközösség és az osztrák nemzeti bankkal kötendő egyezség alapjára álltak s az önálló vámterület eszméjét s a külföldről jött bankalapítási ajánlatokat repudiálták, akkor oly lejtőre állottak, melyen nincs megállapodás, s melyen odáig buktak, a meddig az osztrák akarta. Magyarország gazdasági önállósága tehát kezdettől fel volt adva, Magyarország financziális talpra állítása pedig el nem éretett. Eléretett annak egyenes ellentéte: Magyarország gazdasági és hitelforgalmi függésének Ausztriától szerződésbe foglalása s financziális zavaraink,deficiteink állandósítása. Hogy ez tíz év alatt hová fog vezetni, a jó Isten tudja. Eléretett ezenfelül még valami, amit számokban kifejezni nem lehet, de minek következményeit nagyon meg fogjuk érezni: Magyarország prestigeje kárt szenvedett. Mint a legyőzött győztes állunk ma Ausztriával szemben. A koczka megfordult, a bécsi centralisták nekünk visszaadták a kölcsönt, de míg a mi politikai diadalunk 1867 ben a népszabadság diadala volt, s jótékony hatással volt Bécsre nézve is, addig a győzelem, mit ők arattak, a jogtalanság erőszakos vívmánya, melyet Magyarország boszusan tűr, mint a római sereg, mely a caudinum jugum alá hajtja fejét s halomra dobott lándzsáit siratja, szívében a megtorlás érzetével. S ily egyezségben nem lesz köszönet, mert az a gazdasági és pénzügyi válság permanentiába nyilvánítása. Az egyezség nagyon rosz, senki ezt nem tagadja. Még a »Hon« sem, a jámbor! Mennyire rosz, az tökéletesen csak akkor fog kitűnni, ha a részletek köztudomásra jutnak. Amit ma nagyjából tudunk, elég, hogy képet alkossunk magunknak az egészről. A vámkérdésben a szabadkereskedelmi irány teljesen elejtetett, s a magyar kormánynak a házban tett nyilatkozataival ellentétben, az osztrák védvámok a fogyasztók kárára a prohibitióig magas tételekre felemeltettek. Az önálló vámterület védői ellen, elég helytelenül, az mondatott vádképen, hogy »védvámosok«, hogy a magyar ipart a magyar fogyasztók rovására akarják táplálni, s most ugyanazt teszi ez új kiegyezés az osztrák iparosok részére. A szövetek, a rövidáruk, a vasáruk nagyfontosságú és hazánkban száz milliókra rugó fogyasztást képviselő czikkek mind megdrágiítatnak, s ennek fejében, hogy a szerződésben a viszonosságnak legalább nyoma legyen , a magyar liszt és bor részesülnek védelemben, s a marhának vámja felemeltetik egy kissé; — de ennek kevés és kétes becse van ránk nézve, a gabnavám pedig Oroszország felé fenntartatik, miután Románia felé meg lön szüntetve. Ez annyit tesz, hogy a mi malmaink — nem a gabnatermelők — és a bortermelők hasznot húzhatnak az uj vámszövetségből, de az ország egészben véve sokkal többet fog ezentúl adózni az osztrák iparnak, mint eddig, s kereskedelmi bilanczunk még kedvezőtlenebbre változhatik. Ezen osztrák védvámos irány túlsúlya mellett ott szerepel a vámegyezségben a financzvámok felemelése a kávéra, petróleumra, gyarmatárukra. Ez »vívmánynak« mondatik, pedig csak adófelemelés a közös pénztár javára, mely mint praecipuum kezeltetik s félős, hogy a nép terheit szaporítani igen, de a quotalis összeg leszállítását nem fogja eredményezni, mert a közös minisztérium költségvetés csináláskor mindig legfölebb azt nézi, hogy a quota összeg ne legyen nagyobb ; ha a vámjövedelem nagyobb, annak könnyen tudja helyét találni. Tehát a vámszerződés eredménye : általános áremelkedés vagyis nagyobb drágaság, az osztrák ipar védelme, a magyar ipar védtelensége, a közös vámjövedelem szaporítása tíz millióval, melyből három millió minket illet, melyet magunk fizetünk meg, de félős, hogy nem mi veszszük hasznát, hanem a közös hadügyminiszter úr. Mondják, hogy a financziális vámok felemelésével azért járunk jól, mert Ausztria több, mint quptaarányban fogyaszt gyarmatárukat és petróleumot. Kevés vigasztalás annak, ki ezentúl drágább kávét iszik. De ez állítás is kérdéses, mert Ausztria 18 millió lakosa közt ott van Galliczia s más szegény vidékek, s Magyarország 15 millió lakosa talán mégis fogyaszt 31 százlélit a behozatalból. De ez mellékes s inkább ürügy a rosz vámszerződés védelmére, mint valóságos ok. És ezen rosz szerződést, mely gazdasági önállóságunkat tönkre teszi s a kincstárra kevés haszonnal, de a közre igen nagy financziális teherrel jár, nem öt évi felmondásra, de tíz évi tartamra kötötte meg a kormány! A vámrestitutiók kérdésében az eredeti magyar álláspont, hogy minden állam fizesse saját terménye után az adórestitutiót, és úgy elejtetett, mint a vámkérdésben a szabadkereskedelmi irány s helyette azon »vívmány« éretett el, hogy a restitutiókra külön quota állapittatik meg. Ebből a czukor-, sör- és szesz kivitel kisebb-nagyobb mennyiségéhez képest Magyarországnak 1,200.000—1,600.00 haszna ígérkezik. Ez is valami. Nagyon megtanítottak bennünket szerénynek lenni. Ez hát, bár csekélység, de beérnek vele, s csak az a baj, hogy a vámon az osztrákok tízszeresen megveszik rajtunk, amit a restitutión visszanyerünk. Mert csak a magunkét kapjuk, ezt ne feledjük; az »engedmény« semmiféle ajándékot nem foglal magában. A fogyasztási adóknál, hol Magyarországnak igen nagy sérelme van, nemcsak hogy semmit sem nyertünk, de sőt a kérdés tíz esztendőre véglegesen elejtetett. Ez nagy dolog. Egy pillantás budgetünkbe megtanít arra, hogy ez mit jelent? Teszi azt, hogy tíz évig a magyar kincstár jövedelmei a fogyasztási adókból növekedni nem fognak, ellenben az osztrák fogyasztási adók igenis fognak emelkedni, mint ezt a múlt tíz év tanúsítja, és hogy az osztrák pénzügyminiszter felhatalmaztatik ezentúl is a mi zsebünkben kotorászni Azonkívül jelenti azt, hogy nekünk nem szabad indirect adóinkat tetszésünk szerint regulázni, hanem csak oly fogyasztási adót szabad kivetni, aminő az osztrákoknak is tetszik. Jelenti végre azt, hogy minden adófelemelés a fogyasztási adóknál, melyet a magyar alsóház elfogad, nem a magyar kincstár, hanem az osztrák pénztár javára vettetik ki, amennyiben a hasonló adórendszer folytán, ha az osztrák sör- vagy czukorgyáros több adót fizet, azt neki a behozatal után a magyar fogyasztó fizeti meg. E hátrányokat némi, a magyar szesz-, czukor- és sörtermelőknek nyújtott »engedmény« az adókivetésnél, megközelítni sem képes. Mindezen hátrányok el lettek volna kerülve, ha a kormánynak, — miután az önálló vámterület sehogy sem kellett neki — sikerül eredeti tervét — a zárvonalat keresztülvinni. De ettől, úgy látszik, csakhamar elállott s a recompensatió követelésével lépett elő, melyet az osztrák kormány könnyen visszautasíthatott: először azzal, hogy a kérdést a quotával hozta kapcsolatba, másodszor azzal, hogy tagadta, hogy a magyar kormánynak bármine jussa volna olyan pénzt követelni, mit a reichsrath szavaz meg a osztrák iparosoktól osztrák financzközegek hajtanak be. A hamis alap, melyre a kormány állott, és a hamis irány, melyet az alkudozásoknál kezdettől fogva követett, tehát itt is végzetesen megboszulta magát. A bankkérdésben hasonlót tapasztalunk. A cartellbankok se közös, se önálló terve az osztrákok ellenszegülésén megbukott, s ezen nincs mit búsulnunk, bár alakilag legalább a nemzet joga az önálló bankra meg volt általa óva. A kormánynak más terve, más ajánlata nem volt, a »pénzegységet« osztrák értelmezéssel és a »disagió« meg nem engedhető voltát mindjárt eleinte elfogadta, s ebből az következett, hogy később kénytelen volt az osztrákok tervét némi módosítással elfogadni. Mennyit ér, mennyibe kerül nekünk ezen bankterv ? Hogy az »önálló magyar bankról« lemondottunk, az kérdés tárgya sem lehet. Ezzel az önálló magyar hitel- és pénzforgalomról, a magyar pénzpiacznak Bécstől emancipatiójáról, Budapestnek váltópiaczcvá emeléséről mondottunk le. Lemondottunk nem csak tiz évre, lemondottunk mig a valuta helyreállittatik, mely innen-onnan 28 éve dolgozik kényszerforgalommal. A bankügyben megteremtettünk egy új közös ügyet, olyant, melytől a 67 ki kiegyezés alkotói visszariadtak. Az új bankszerződés bírálatánál tehát az önállóság fogalmától egészen el kell tekintenünk és a bankközösség álláspontjára kell helyezkednünk. E szempontból tekintve, az új terv a status quohoz hasonítva némi előnyöket nyújt. A budapesti fiók önállósíthatik, külön directiót kap, a magyar vidéki fiókok ide központosíttatnak. A „Pesti Napló“ tárczája. Philadelphiában. — Ezelőtt száz évvel és most. — Páriának megvan a maga Louvre-je, London büszke Towerére, Moszkva Kremlinjével dicsekszik, — mind nagyszerű, hatalmas épületek, melyek daczoltak az idővel, és hazájuk múltját oly találóan jelképezik külsőleg is. Dicsvágy, vér és háború ; diadal és zsarnoki fény — erről beszél minden darab kő, minden szoba; és az egésznek festői, titokszerü s komor despota physiognomiája a világesemények bolygó csillagának maradandó utófénye. Mennyire más itt minden, a történet e legfiatalabb sarjadékánál, az új világrész e roppant birodalmában! Nem bíboros köpenyben járt itt Clio, nem mesés fényű paloták falaira akasztotta czimerét. Egyszerű fekete kabátos polgárok hősei és igénytelen házikó volt temploma. És mégis, mennyi nagyságot és dicsőséget takart az egyszerű épület, mely az Uniónak több vala,mint Francziaországnak a Louvre, Angliának a Tower és Oroszországnak a Kremlin ! Ott impozáns síremlékek, itt igénytelen bölcső; azok átok és rémület, ez a nemzet áldása, büszkesége.Tiszteletre méltó egyszerűségében, hatalmas kicsiségében, halhatatlan fiatalságában. A nagy múltból átmagaslik a jelenbe s régi vonásai harmonizálnak Philadelphia új aerájával, s együttesen hirdetik az amerikai történet legnagyobbszerű momentumát, mely sziklaszilárd alapokra rakta le az új világ államépületét. Carpenter-Hall és Independance-Hall, a szigorkodó puritanismusnak és quakerségnek e két igénytelen és primitív építészeti stylben épült téglaháza az, melynek belsejében zendült meg a jövő zenéjének viharos nyitánya, s mely végén diadalmi indulóval fejeztetett be. Ki ne ismerné az amerikai függetlenségi harcz Independance Hallját, de hányan hallottak a Carpenter-Hallról, a philadelphiai ácsmesterek székházáról, mely a köztársaság atyáit legelőször látta falai között. Legyen rajta áldás örökön örökké! Hagyjuk zúgni körülöttünk a világ bús tengerét, mi mélyedjünk magunkba, és helyezzük vissza képzeletben Philadelphiát úgy, mint azt az emberiség ezelőtt száz évvel látta. A milyen igénytelen e két épület, olyanok a többi szórványos házcsoportok, és az igen könnyen áttekinthető városi terület, mely az itt egybeömlő Delaware és Shuylkill közt két angol mértföldnyi hosszúságban nyúlik el. Itt sziklás dombok, melyek meredélyesen néznek a folyóba legtávolabb csatornázott legelők, hol a gazdag földmivelők nyájai és csordái láthatók, még távolabb őserdőnyelvek, csodaszép fasorok, melyek az egyenetlen utczákat szegélyezik s mind e mai napig fönntarták nevüket. — A »gesztenye« »szeder«-»czédrus« és »fényű«utczákon túl urasági lakok és templomok. Az esti szellő ott ringatózik a történeti nevezetességű szilfa széles koronája között, melynek árnyékában táborozott az indián törzs, midőn Penn potom pénzért szerezte meg tőlük e roppant földet. Itt gyülekeznek e fa titok teljes zászlója alá az öregek és ifjak, komoly beszédre és vidám játékra. A meszszire elnyúló lombok és ágak mintegy áldólag borulnak a csöndes, már akkor régi divat szerint öltözködő s özönvíz előtti széles karimájú kalapot viselő férfiakra, és a tetőtől talpig szürke selyemben járó nőkre és leányokra. A qyökerek ezek, kik Penn emlékének szoktak-e helyen áldozni. Nem messze innét Pennnek, e gyarmat első kormányzójának lakháza áll, mely csakhamar oly kitűnőségeket látott falai között, mint Washington , Adams és Hancok s honnan a két hős tábornokot, Lee-t és Forbes-t kisérték örök nyugalomra. És oda át a régi »londoni kávéház« ban, vagyis inkább annak erkélyes szobájában együtt ülnek a hazafi párt kiválóbbjai és vezérei s egy csésze illatos mocca mellett — ez az egyetlen ital, melyet a mértékletesség e házában mérnek, — megbeszélik a politikai helyzetet, mely mindig fenyegetőbb alakot ölt s mindig szélesebb körben izgatja a kedélyeket. A hevesen folyó vitába néha beleolvad vigasztalóan, csillapitólag és bátorítólag a a közeli Krisztus-templom harangjátéka, mely a város egyik büszkesége. Egy uj dallamot zengnek ez ércznyelvek, vagy ha a régi »God save the king«-re gyújtanak, úgy a szöveg új, »My country ties in Thee, Sweet Land of liberty«, amely sokkal mozgalmasabb, lángolóbb és viharosabb hanghullámokban látszik tova keringeni. De ma, 1774. június 1-én, tompa, siralmas hangon kesereg és szomorúan integetnek fel a fátyolba vont és félig rúdra bocsátott lobogói a delawarei kikötőben álló hajóknak. Városszerte roppant az izgatottság. A lakosok arczán ijedtség és rémület, egy része a templom felé tart, más része sűrű tömegekben álldogál a sarkokon. Az üzlethelyiségek zárva, a városi épületek gyászban. Az elbizakodott anyaország ma léptette életbe az úgynevezett bostoni kikötői törvényt,mely elrendelte a bostoni kikötő zár alá vételét, s ezzel az erőszakos rendszabályok politikájának ösvényére tért. Azonban a minden ki- és beviteltől megfosztott, nélkülöző és éhséget szenvedő testvérváros nem csak fájdalmas részvétet költött Philadelphiában, hanem emberbaráti segélyezésre is ösztönző, lelkesstő. A városház valóságos raktárrá változik. Mindenfelől élelmiszerekkel és ruhákkal megrakott szekerek érkeznek a bostoniak javára. Eközben Philadelphia whigjei buzgón üléseznek a kávéházban; egyik határozat a másikat éri, s hírnököket küldenek a szomszédos államokhoz. A lovagias és hazafias Virginia volt az első a tizenhárom gyarmat között, mely tettre szóbta a többit. Nem csoda, tartomány gyűlése oly férfiakból állott, mint Washington, Jefferson, Patrick Henry, Madison! Dél felől nekieresztett kantárszárral gyorsan, verejtékes arczcal egy hírnök száguldott a városba, megállt a kávéház előtt, s az ott egybegyűlt választmánynak átadja a sürgönyt. Virginia hivatalosan felszólította ebben, hogy lehető gyorsan hívják egybe az évek óta előkészített általános congressust és ragadjanak fegyvert Anglia túlkapásai ellen. Három hét múlt el, Bostonban a helyzet gyötrelmei fokozódtak, mozdulatlanul állanak kikötőjében a hajók. Massachusett tartományi gyűlése Salemben Boston mellett egybegyűlt, és tiltakozott a kormány eljárása ellen, és ebből közte és a ház között szakadás áll be. Az angolok csapatokat concentrálnak Bostonban, míg a többi colonne várakozó tekintettel lesi a parancsot. Pennsylvania államférfiai ismét Philadelphiában üléseznek. Ekkor egy fontos posta érkezik északról, melyet a jelenlevők örömtől kigyúlt arczcal olvasnak. Adams Samuel Massachusett gyűléséből kirekeszti a kormányzót, s egy titkos ülésben elhatároztatott, hogy az általános congressus szeptember 5-ére összehívandó Philadelphiába. Nagy az öröm városszerte, mindenfelé nagyszerű előkészületek történnek, hogy a küldöttek fogadtatása minél nagyobbszerű legyen. Ezerkétszáz mértföldnyi tengerparti vidék egyszerre lángba borult — a koczka elvettetett! A nyár szorongó várakozás közepett folyt le. A vulkán még mindig füstölög, még mindig nem került kitörésre a dolog. A gyarmatok békés egyezkedést reménylenek, a congressus, kívánalmaik tolmácsa, beszéljen az Anglia királyával. Szeptember első napjaiban Philadelphia fölébred nyári nyugalmából, a függetlenség barátjai ragyogó arccal jártak-keltek. A küldöttek minden oldalról gyülekeznek. John Dickinson nehézkes szekere gyorsabban pörög tova az egyenetlen utczákon, a virginiaiak üdvözlésére siet, kik épen most jönnek. És a város északi részén, a király utcza hosszában, Adams Sámuel és Massachusett küldöttei elé bandériumok sietnek. A congressus megnyitását egy vasárnapi nap előzi meg. A megváltó templomának harangjai isteni tiszteletre hívják a hívőket; az egyszerű ház zsúfolásig megtelik, de azért az istentisztelet szokásos könyörgése a királyért és családjáért zavartalanul foly le. Másnap reggel a tizenkét gyarmat 55 képviselője — Georgia még ekkor nem volt képviselve — összegyűlt a kávéházban, s onnét gyalog átmentek a Carpenter Hallba, melyet az ács czéh egész készséggel rendelkezésükre bocsátott. Sűrü néptömeg kisérte őket ez emlékezetes utón. Az ifjúság rajongással csüggött rajtuk, elkövetkező küzdelmük választott vezéreit látván bennök. A nők fehér kendőket lobogtattak az alacsonytetejű házak íves ablakaiból. Csakhamar befordulnak a »gesztenyefa-utczába« (Chesnutstreet) és a szűk udvaron át a keskeny, tornáczos épület széles lépcsőjén fölhaladva, ott az ácsczéh mesterével találkoztak, ki a ház előnyös oldalaira figyelmeztette őket. — Itt van uram egy tágas tanácsterem, az emeleten választékos könyvtár, bizottsági szoba, s egy hosszú corridor. A négyszögletű terem berendezése egyszerű. Faszékek, bőrrel bevont padok, néhány asztal, s egy emelvény az elnök számára. A gyülekezet azonnal elnökévé választotta Peyton Randolphot, Virginiából. Izmos, erőteljes férfiú, hajporos parókával, választékos öltözetben, kurta szűk nadrágban, magas selyem harisnyában és csatos czipőben. Vegyük e hallhatatlan férfiakat közelebb is szemügyre. Mind népszerű, befolyásos, jól ismert és nagyrabecsült, csaknem kivétel nélkül nagy vagyonú polgárok, nagyobbrészt földbirtokosok. És mily bő ismeret, mily gazdag tapasztalat, a nagy elvek mily rendkívüli átérzése volt meg e gyűlés tagjaiban. Soha Amerika többé ily népképviseletet nem látott. Az önzés, haszonvágy ismeretlen előttük; hazafiság, bölcseség s józan megfontolás vezérlé mindenben őket. — Bevallom őszintén, — mondotta később a hírneves Pitt e férfiakról, hogy eszes tanulmányaimban — pedig Thucydidest is olvastam — nem találtam oly nemzetet és népképviseletet, mely az ítélet soliditása, az éles elméjűség ereje, s a határozatok bölcsesége tekintetében Philadelphia első congressusával mérkőzhetnek. Ott látjuk Richard Henry Leet, Virginiából. Lángoló tekintete, római arczele bárhol is magára vonta volna a figyelmet. Jobb keze megsebesült és fölkötve hordja, de ha beszél, azért minden mozdulata gráciös, s hangja oly zengzetes, hogy elfeledjük testi hibáját, mert szónok ő, talán a legnagyobb szónok Amerikában, egynek kivételével. És ez egy Patrick Henry, a congressus leglángolóbb szónoka, s legradikálisabb valamennyi közt. Ha fölszólal e gyűlésben, az dönt a tárgyalás menetén. Mert mihelyt a congressus szervezkedett és munkához fogni készült, egyszerre mély csönd állott be. Az újság első izgalma lecsillapult, mindenki érzi, hogy egész Amerika szeme rajta nyugszik és a roppant felelősség tudata meglátszik minden arczon. Ki az, ki e szorongó néma csöndet megtörni első merészli. Az éj utolsó órája ez, mielőtt virradni készül, a vihart megelőző temetői csend. Ekkor hirtelen fölemelkedik egy éles, széles vállú alak. Kurta parókájáról, hosszú fekete kabátjáról az ember papnak hinné. Napbarnított arcza.