Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)

1876-10-14 / 247. szám

247. szám. Budapest, Szombat October 14.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3hónapra 6frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különk­­rdéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a, Pesti TS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeum-épü­let, küldendők. Budapest, October 14. A politikai helyzet még mindig nem tisztul s a hatalmak jövendőbeli maga­tartásáról a legellentétesebb hírek keringe­nek. A »N. P. J.«-nak Bécsből azt jelen­tik, hogy az osztrák-maagyar-orosz szövet­ség már befejezett tény s Oroszország legközelebb megkezdi a háborút, míg Au­sztria-M­a­gyar­ország egye­lőre semleges magatartást követ s passiv nézője marad az iszonyú tragoediá­­nak. Azt is jelentik, hogy Livadiából tegnap este vártak Bécsbe egy orosz futárt, a ki a czártól újabb levelet hoz Ferencz József csá­szár-királynak. E levél kétségkívül viszon­válasz lesz királyunk azon feleletére, melyet Szamarokoff gróf vitt Bécsből Livadiába. Ez újabb levélváltást is azon jelenségek közé szá­mítják, melyekből a bécsi és pétervári udva­rok egyetértésére lehet következtetés vonni. Másrészt a félhivatalos »Pol. Corr.c mérvadó franczia részről egy párisi levelet közöl, mely hiteles felvilágosításokat ad Szamarokoff gróf küldetéséről. E levél sze­rint Anglia és Francziaország nem nyilatko­zott ugyan Szamarokoff úr bécsi missiójáról, de ha ez Bosnia, Herczegovina és Bulgária megszállása körül forgott volna, bizonyos, hogy a két kormány — mondja a levél — e tervet nem helyeselte volna. Az a hír pedig teljesen alaptalan, hogy Decazes herczeg azt mondotta volna, hogy a hatalmak a czárnak az osztrák császárhoz intézett leve­lére támaszkodjanak jövendőbeli elhatározá­saikban. Levelező szintén megerősíti, hogy a ha­jóraj tüntetésben az angol és franczia részt venni nem akart, s hogy e terv ezért ejtetett el. Sumarokoff gróf küldetése után Grorcsa­­koff herczeg oct. 3-án jegyzéket intézett a külhatalmakhoz, melynek az volt a czélja, hogy a hatalmak felhivassanak, hogy két havi fegyverszünetet rójanak (»imposer« mondá a jegyzék) a portára, s így időt nyer­jenek megegyezni a teendő lépésekre nézve. Értekezletről szó sem volt a jegyzékben. Pár órával ezen jegyzék megérkezte után s való­színűleg ennek következtében Derby gróf hasonló lépést ten, de némileg módosította az orosz jegyzék kifejezéseit. Egy táviratban élénk és erélyes lé­pések tételére hivta föl a kabineteket, hogy a porta legalább négy heti fegyverszünetet adjon, s így a hatalmaknak idejök legyen egymás közt megegyezni s értekezletet alakítani. A conferentia ügye egyébiránt csak a fegyverszünet létrejötte után fog eldöntetni. De az eddigi eszmecseréből is kitűnik, hogy szabályszerű conferentiáról nincs szó, hanem hogy a nagyhatalmak konstantinápolyi kö­vetei alakítanák azt oly czélból, hogy a re­formok és a garantia kérdéseiben szoros ösz­­hangzatban működjenek egymással s a portá­val. Ez ügyben az angol és franczia kormá­nyok már közléseket tettek a bécsi kabi­­netnek. Mint másrészről jelentik, a párisi diplo­­matia­ köreiben általános a nézet, hogy az orosz­török háború küszöbön áll. Mint a »Nat. Zig-­nak írják, ott egy előkelő diplomata a követ­kezőleg nyilatkozott a helyzetről: »Hiszem, hogy orosz-török háború lesz, de nem félek európai háború kitörésétől. E pillanatban senki sem akarja azt, s Oroszország a legkevésbé kívánja. Ha oroszok és törökök egy ideig el­­döngették egymást, a hatalmak közvetítése fog beállani és értekezlet vagy congressus fog összeülni, hogy végrehajtásra juttassa a ha­talmak mostani programmját.« Ugyancsak a »Nat. Ztg.« az OFOSZ hadi készülődésekről ezeket írja : »Oroszországban a legszélsőbb izgatottsággal készülnek a há­borúra, a­mennyiben a nép hangulatáról van szó. De a hivatalos világban mutatkozó moz­galom is készülődéseket sejtet. Nem tekintve a szárazföldi hadsereg dislocatióit épen most szereltetett föl a »Nagy Péter«, a legnagyobb pánczélos hajók egyike a középtengerre való indulásra. Livadiában 7-dikén megérkezett a trónörökös s ugyanaz­nap a fekete ten­geri hajóraj főparancsnoka is. Reutern pénz­ügyminiszter Pétervárról szintén oda uta­zott. A közönségben az izgatottság olyan mér­veket öltött, hogy a »Golos« azon panaszko­dik, hogy árulással vádolják őt, csak azért, mert nem miden áron sürgeti a háborút.« Az angol kormány egyik tagjának teg­napi esti lapunkban említett azon nyilvános nyilatkozata, hogy Angliának kötelessége szükség esetén anyagi segélylyel is támogat­ni a portát, joggal igen nagy feltűnést kelt mindenütt. Az a hír azonban, hogy az angol­török véd- és daczszövetség készülőben van vagy talán már létre is jött, még most ko­rainak látszik. A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Mario Uchard. (Francziából.) X. (Folyt.) — Csakugyan két éve volna, hogy egymást nem láttuk ? viszont a nagybátyám. — Nézze meg hajó­iratokat, hacsak el nem temették ezeket a barátja mellé. — Bocsásson meg, kedves Eudoxia, de temér­dek teendőm volt. — Igen, felelte nagynéném, ismerjük már azo­kat a nagy teendőket, szép dolgokat hallottam felő­lük. Tudja-e, hogy mit mondott nekem lord Clifden Szt-Pétervártt, három hónappal ezelőtt, midőn fekete gyászruhám miatt — mely mellékesen legyen mond­va, igen jól illett nekem — bókot mondott ? azt mon­dotta nekem, hogy önnek világ éltében két fele­sége volt. — Ez aztán ugyancsak valószínű! kiáltott fel nagybátyám. — Azt mondotta nekem, hogy Madrasban egy csinos fiatal spanyol nővel látta önt együtt, ki egész nyíltan seniora Barbassának nevezte magát. Ön na­gyon álnok! És bizony kár volt engem megszöktetni, ha így akart velem bánni. — Lord Clifden ezt csak úgy koholta, kelve­­resem, rosz tréfa volt tőle. Remélem nem hitt neki. — Ön igazán igen eredeti ember! felelte a néni nevetve. — Hát ön mit művelt ? kezdé nagybátyám, ki egy perezre se vesztette el hidegvérét. Hol járt? — De sokat kellene beszélnem, ha elválásunk napján kezdeném. Most egy éve krimi birtokomon va­­lók, hol öt hónapig unatkoztam; a telet Szt.-Péter­­várott, a tavaszt Corfuban töltöm; ez utóbbi helyen módomban volt önt kellőleg siratni. Végül két hóna­pot Bécsben töltök; itt ma egy hete jószágigazga­­­­tómtól megkapom az ön levelét, melyben arról érte­sít, hogy feltámadt és látni óhajt engem. Hamarjá­ban elbúcsúztam ismerőseimtől és most itt vagyok. Most pedig engedje meg, hogy levethessem utazóru­hámat és minden kívánságom teljesítve van. — Elvezetem majd lakosztályába, felelt nagy­bátyám. — Öcsém, folytatá nagynéném felém fordulva, legyen rá elkészülve, hogy sok mindenféle szeszélyem­nek kell majd szolgálnia. E szavak után kimentek és én csak most ocsúd­tam fel álmélkodásomból e viszontlátási jelenet fe­lett. Nagynéném fellépte nagy hatást gyakorolt reám az is szerfelett meglepett, hogy nagybátyám egészen új oldalról mutatta be magát. Teljesen megváltozott. Többé nem káromkodott; magaviselete, kifejezési modora a lehető legválogatottabb ; cseppet se látszik rajta, hogy erőltetné magát; a legtermészetesebben mozog, mintha egész világéltében csak salonokban forgolódott volna. Egy pillanatra sem akadt meg. Nyílt udvariasságában semmi affectatio, és az is vi­lágos, hogy Eudoxia néném mindig ilyennek is­merte őt. — Nos, hogy tetszik neked a néni ? kérdé, mi­dőn öt percz múlva visszajött hozzám. — El vagyok ragadtatva, oly bájos! — Tán csak nem gondoltad, hogy valami maj­mot veszek el? kiáltott fel. — No, nem! felelem. De nagynéném lehetett volna nagyon szép, a­nélkül, hogy oly kiváló ész és jelemmel bírjon, a milyent nála sejtek. — Oh te még mit sem tudsz, mondá a bácsi hanyagul. Majd meglátod később, hogy milyen nő ez ! Nagynénémet csak a reggelinél láttam viszont. A­mint belépett, a terem, melyben eddig csak a bácsi és én voltunk, szinte kiderült. Nagybátyám is ilyet gondolhatott, mert felém hajolt és fülembe súgott: — L­átod, hogy mit tesz az, ha asszony van a háznál! Nagynéném leült és levetette keztjüit; közben végigjártatta szemeit az asztalon, pohárszekrényen és egyéb bútorokon. — Ferencz, mondá az öreg komornyiknak,­­ küldje el majd kérem a kertészt és a ház mindenesét, a­kit itt nem látok. — A mindenes, az én vagyok, felelt nagybá­tyám. — Ezt mindjárt gondoltam volna. Fogadja üd­vözletemet. — Azt hiszem elég jól végeztem a dolgomat. Vagy tán nem tetszik önnek ez az uj bútor? — De nagyon szép; látszik, hogy ön valaha műkereskedő volt, de a bútorzatban nincs élet. Kér­dem például, mit jelentsenek ezen nagy virágcserepek melyek oly óriási szájakat látnak a por után? — Ezek a mandarinok, mondá nagybátyám. A chinai császártól jönnek. — Hát azt meg mondhatná-e a kapitány úr, férjem uram, hogy minek az üvegházban a sok vi­rág, ha nem legeltetheti rajtok szemeit ? A reggelizés a legpompásabb rendben ment végbe. A néni egyre osztogatta parancsait és gondos­kodott a sok apróságról, mire csak egy nő figyelhet; a bácsi, mintha tündérek volnának körülötte, mindent kéznél talált, alig szólalt meg, hogy inni akar, már meg is volt töltve a pohara. A felszolgálás soha sem volt ilyen kitűnő. Ebéd után a néni azt ajánlotta, hogy menjünk sétálni a parkba. Elfogadta karomat és elindultunk. Nem fogom részletesen leírni e sétát, mely alatt jobban megismerkedtem a nénivel. Kitű­nő tapintattal tudott kikérdezni , alig vettem észre, már rávitt, hogy elmondtam neki min­dent, elejétől végig, mit tanulok, miféle szokásaim vannak, milyen gyermekcsineket követtem el. Ter­mészetes hogy a háremről egy kukkot se szóltam. Nagybátyám mellettünk ment, nyugodtan, közönyö­sen, mintha tegnap mi se történt volna. Végül odaértünk az ösvényhez, mely a török házba visz. — Ah! Itt van az El-Nouzba, menjünk be ! mondá a néni. Aggódó pillantást vetek nagybátyámra, de ő nem jött zavarba. — Nem lehet bemenni, mondá. — Kasre el Nonzha bérbe van adva. — Bérbe adva ? Kinek ? — Egy előkelő konstantinápolyi barátomnak, Mohamed Azisnak ; ön nem ismeri. — Hálátlan, mondá a néni ne­ve; hát így tisz­teli ön az én emlékeimet. Tovább nem kérdezősködött. Nagyot léleg­zettem. Egy óráig sétáltunk a parkban és ez elég volt arra, hogy Eudoxia néném teljesen meghódítson. Ki­váncsi voltam mindenre a­mi reá vonatkozott, de ke­veset kérdeztem tőle, nem akartam elárulni, hogy mit se tudtam eddig felőle, ami csakugyan furcsa is volt. Úgy láttam, hogy néném igen hajlandó nekem nyíltan felelgetni és velem bizalmas lábra állni. Ha­nem legmeglepőbb volt nagybátyám magaviselete, ki mindig csak Cora néniről beszélt nekem. Úgy voltak egymással mint a legjobb házasok, beszélgettek a múltról és én úgy láttam, hogy összeköttetésük soha sem lazult meg nagybátyám polygamicus életmódja daczára sem; ez utóbbiról a néninek nyilván sejtelme se volt, férjét gyakran kisérte ennek tengeri útjaira, két évvel ezelőtt pedig a bácsi lakott nála hat hó­napig Corfuban. A bácsi egyébiránt a legártatlanabb arc­c­al beszélgetett; meg vagyok győződve, hogy többi nejeivel is egész rendben van és nem jött volna zavarba, ha Van­ Cloth néném talál ide vetődni. Midőn visszatértünk a kastélyba, a néni meg­kért, hogy vitessek néhány levelet a postára. Elmen­tem hozzá a levelekért. Már vagy egy féltuczatot irt mindenféle országba. Míg ő a leveleket lepecsételte, megnéztem a sok apróságot, melyekkel boudok­ját díszítette; a vázákban virágok, az asztalon könyvek, albumok, a kandallón néhány arczkép kis aranyozott állványokon; többi közt egy gyöngyörű miniature­­kép: egy szép fiatal embert ábrázolt aranynyal hím­zett török öltözetben, fején drága kövekkel ékí­tett fel. — Ismeri ezen urat ? kérdé nagy-Beném, midőn e mellkép felé hajoltam. — Hogyan ? kiáltok fel, tán a nagybátyám ? — Testestül, lelkestül, pasai öltözetben; nagy ritkaság, mert neki az a törökös felfogása van, nem akarja magát levétetni. — Az igaz, ez az első arczképe, melyet látok. — Okom van azt hinni, hogy ez az egyedüli, jegyzé meg a néni nevetve; ez a legnagyobb vívmány, melyet nála kieszközöltem. Aztán beszéltünk nagybátyám eredeti sajátsá­gairól és rendkívüli tehetségeiről. A néni elmondott a bácsi életéből egyes részleteket, melyek beillettek vol­na hősmondáknak. Többi közt elmondta egybekelé­sük történetét, melyet im itt röviden ismételek. Nagynéném a legelőkelőbb és leggazdagabb görög családok egyikéből való, édesatyjával egy thes­­saliai kastélyban lakott. A Bairam-ünnepek alatt a törökök mészárlást kezdtek a keresztények közt és folytatták három napon át. Néhány család egy tem­plomba menekült; itt eltorlaszolták magukat és két­ségbeesetten védekeztek. A támadók már feltörték az ajtót és mindenkit legyilkolni készültek, midőn egyszerre egy lovas férfi vágtatott a templom felé, csak egy pár katona követte. A templomhoz érve pallosával súlyos csapásokat mért a tömeg közé, el­jutott a bejárathoz, lova felágaskodott, rémületet, halált terjesztett. A keresztények megmenekültek. Ez a lovas férfi nagybátyám volt, ki akkor tartományi parancsnok volt. A halál torkából megmenekült sze­rencsétlenek hozzá sietnek, környezik; a leányok és az asszonyok megölelik térdeit. Nagynéném is a meg­mentettek közt állott; gyönyörű tizenötéves leány volt; a szép megmentő láttára képzelme egészen felhevült. De nagybátyám is olyan volt, mintha a villám súj­totta volna, midőn e gyönyörű leányt meglátta. A cornalisi kastélyban vett szállást, mert a kör­nyéken kellett maradni, hogy megbüntesse a láza­dókat. Húsz embert fejeztetett le, azután meg­kérte Eudoxia kezét, de atyja nem akarja leányát egy török tábornoknak adni. A szerelmesek kétség­be vannak esve, örök hűséget esküsznek egymásnak és elválnak. Elég az hozzá, három hónapi levelezések és titkos összejövetelek után Barbassa pasa meg­szöktette Cornalis Eudoxia kisasszonyt és nőül vette. A szerelem megtérítette ; a szultán kegyelmét is el­vesztette, mert nagyon erélyesen bíráskodott a keresz­tények mellett; ezen okoknál fogva végleg elli­­n szultán szolgálatát. Ekkor a Cornalis-csall­l békült vele, a pápa a szent birodalmi adományozta neki. Budapest, October 14. (P­e­s­t-P­­­l­i­s-S­o­l­t-K­is-Kun megye) ma d. e. 10 órakor tartott közgyűlésén, melyen feltűnő­­leg kevés számú bizottsági tag, — mindössze körül­belül 15—18. — jelent meg, első­sorban a jövő évi költségvetés terjesztetett elő, mely változatlanul el­fogadtatott. A kiadások összege 249.755 frt, 200 frttal több, mint a jelen évben. A többletet Kis-Kun­­megye hozzácsatolása okozza. Rudnyánszky Fe­rencz indítványára 1000 frt szavaztatott meg a köz­­igazgatási bizottság dologi kiadásaira és ismét 1000 főt a tanácskoz­­si terem Átalalkít­otta. Ken­­­acai Sándor indítványa folytán a közgyűlés felterjesztést fog intézni a kormányhoz segédszolgabirói állomás rendszeresítése érdekében. Hosszabb vitát idézett elő az egyesült megye új czimerének megállapítása te­kintetében előterjesztett szakértői javaslat, mely a javaslatba hozott egyesített czimert heraldikai és aesthetikai szempontokból elvetendőnek tartja, s Pest megye régi czimerét kívánja új körirattal alkal­maztatni. A volt Ki­s-Kun megye bizottsági tag­jai, különösen Szivák és Balogh Imre felszó­laltak e javaslat ellen, s az új megye czimerébe Kis- Kunmegye czimerét is felvétetni kívánták. Ugyanily értelemben szólott Gulner. A közgyűlés a bizottságot felszólíttatni határozta, hogy az egyesítendő czi­­merre nézve terjeszszen elő javaslatot. (A legújabb f­öl­k­el­ő­ b­o­s­n­y­á­k skup­­stináról) ezeket írják a »Pol. Corr.«-nak October 10-ről : A bosnyákok legnagyobb része erősen sóvá­­rog a béke után, de a fő kolomposok, B­o­­­ub, Ba­bics, Staranovics stb. még mindig csörgetik a kardot. Legközelebb skupstinát hívtak össze, hogy elhatározzák : váljon a Bosnia javára hivatalosan bejelentett reformokat elfogadják-e vagy pedig foly­tassák a háborút tovább. A skupstinában Despo­­t­o­v­i­c­s szerb ezredes is részt vett. Sok szóbeszéd után kimondták, hogy a reformok helyett teljes politikai autonómiát kívánnak. A kisebbség tovább ment s azt erősítette, hogy török uralom alatt Bosnia egyáltalán nem élhet. Végre a követ­kező resolutiókban állapodott meg a híres skup­­stina : 1. Európa jelentse ki, hogy Bosniában török hivatalnokokat nem tűr! 2. Bosnia teljes autonómiát kér, a török csa­patok elkergetendők! 3. A fölkelők küzdeni fognak, míg czéljukat elérik. E határozatot megküldék a nagy­hatalmak­nak. Látszik, hogy Despotovics úr részt vett a gyű­lésen. (Bulgáriából) jelentik oct. 4-ről. A porta komolyan kezd gondolkozni arról, hogy Bulgária élére keresztény kormányzót tegyen. Valóban óhaj­tandó, hogy a porta ezúttal meg is tegye a mit gon­dol, még pedig haladéktalanul. Az újabb fölkelés csi­ráit csak így fojthatja el. A Balkán közepén már újra forrong valami, s idegen emissariusok csatan­golnak a nép közt. Álljon a porta radikális refor­mokkal a mozgalom elé, s minden elcsöndesül.­­ Az ide internált szerb foglyok állapota most már kedve­zőbb, mióta a szultán elrendelte, hogy minden fo­goly közkatonának naponkint 3 piaszter, tisztnek 2 frank adassék. Különben a török kincstárt nem igen fogja terhelni ez a rendszabály, minthogy a foglyok száma mind a két részen fölötte csekély. (Macedóniából) Írják a »Pol. Corr«-nak okt. 2-ról: Az itt lakó bolgár és görög keresztények, kik hosszú ideig ellenséges lábon állottak egymás­sal, újabban a legföltűnőbb módon közelednek egy­máshoz. A bolgár egyházkérdés fölmerülte óta — valami 15 évvel ez­előtt — a török kormány min­­dent elkövetett, hogy a bolgárok és görögök közt támadt viszálkodást teljes erejéből szítsa s a két ke­resztény népet távol tartsa egymástól. A politika bi­zonyos fokig sikerült; a két nép közt uralkodó köl­csönös elkeseredettség nagyon a porta malmára haj­totta a vizet. Ennek lehet tulajdonítani, hogy e vila­jet aránylag nyugodt maradt. De most a helyzet változni fog. A görögök és bolgárok közelednek egy­máshoz s nem sokára szent lesz a béke köztük. E változás az athéni kormány műve. Macedó­niában mindenfelé görög ügynökök és emissáriusok járnak, k­ik Athénből jönnek. Az orosz kormány is támogatja Athén ebbeli törekvését. A bolgár és görög kolomposok eddig már három conferentiát tartottak. A szegszárai ünnepélyek. (A gazdasági kiállítás. — A leányiskola.) (Saját tudósítónktól.) Cz.eg37.air. net. 11. Ma nyílt meg a »tolnamegyei gazda­sági egyesület« által 11—15 rendezett ter­mény, gyümölcs, virág, kézmü és háziipar kiállítás, és ugyancsak mai napon nyittatott meg a polgári s felsőbb leányiskola. Ezen a megyére s Szegszárdra nézve nevezetesen emlékezetes napok ilyeneknek jelezték már az utczák ünnepies földi­­szitésében, a nyüzsgő sokaság örömteljes hangula­tában. 8 óra után tolongott már a néptömeg a várme­gyeház felé, melynek udvarán emelt fasátorban, a nagy lépcsőházban és nagy melléktermében van­nak elhelyezve a nagy mennyiségben kiállított tárgyak. Pont 10 órakor jelent meg Dőry Dénes kir. tanácsos s alispán díszmagyarban, környezve a kiál­lítási bizottsági tagok által f­elmondá elnöki meg­nyitó beszédét, tömör vonásokban előadva a kiállítás eszméjének létrejöttét, czélját, tekintettel a megyei viszonyokra, hangsúlyozván, hogy népünk tétlenség­ben csüggetegséggel nem várhatja a jövő baleseseit, hanem a létfenntartás ösztönétől indíttatva a múlton okulva, kell hogy tanulva dolgozzon, takarékos le­gyen, mert a magyar állam fennmaradásának fölté­tele a nemzet értelmi tőkéjében s azon productív erő­ben fekszik, melylyel gazdasági,kereskedelmi s ipar­érdekek tekintetében önállósítjuk magunkat a kül­földtől. A nemzetgazdaság feladatainak helyes meg­oldásától függ úgy a magán, mint az általános jóllét. Széchenyi eszméje : »dolgozzunk s gazdagodjunk«’ vezérelte a gazdasági egyesületet, midőn e kiállítást létesítette, hogy kiválólag a megyei gazda s iparos e kiállítás eredményében önismeretre jusson. Ez nagy­jában a rendkívül sikerült tartalmas beszédnek esz­memenete , hatása a végén fölharsant tapsokban, él­jenzésekben nyilvánult. Általánosságban ime magának a kiállításnak leírása : A gályákkal, nemzeti s megyei szinü zászlókkal diszitett fasátor alatt helyezték el a gazdasági gé­pek, kádármunkák, kocsik. Az udvaron pedig báró B­é­l­á­n Jánosnak P.­Apátiból szeder-, akácz-, körte-, alma- és diófagyűjteménye, a czédulkákról olvassuk, hogy ezen faminőségekből külön-külön tíz­­tíz­ezer darab van készen eladásra. Ugyan e cso­portban föltűnik egy akáczfából készült szekér, ké­szítették ugyancsak P.­Apatin gazdasági faragó bé­res s kovács. Belépve a lépcsőházba, szemben diszlik B­e- S­z­é­d­e­s Géza tolnai tiszttartó által csínnal, s kel­lemmel kiállított virágszőnyeg — jobbra innen Kajmádról P­­­e­s­z­k­y Antalnak méhészeti kiállí­tása, balra Fördős Dezső uzdi gazdaságából ki­állított faragó béres munkák akáczfűzből. A virágokkal, s diszbokrokkal diszitett lépcső­kön följutunk az előcsarnokba, melynek közepén pom­pázik le. Bésántól virág obeliszk, Ízléses cso­portokban, Paradicsomból Dőry Frigyesnek és Szegszárdról b. A­u­g­u­s­z Antalnak virágkiállításai, e között említésre méltó egy »Dracaena Draco« dísznövény, melynek őse Humboldt szerint Tena­­riffa szigetén 6000 évet ért (a tulajdonos állítja). Belépve a nagyterembe, szemeink előtt föltá­rul a kiállítás ízléses képe. A falak mentében elhe­lyezett asztalok rakják megyénk nyers termény és ipar czikkeivel. Képviselve minden válfaj, kiváló em­lítést érdemelnek : gr. A­p­p­o­n­y­i Károly gabna kiállítása 80—83 kilogram, búzából, 70 kilogr. ár­pából, 75 kilogr. rozsból, 82 kgr. tengeriből, 52 kgr. zabból, 82 kgr. repetéből; a kerti ipar számtalan nemei, Garay Antalné inycsiklandozó befőttjei, b. B­é­s­á­n János gazdasági és kertipari, B­e­z­e­­r­é­d­y István özvegyének a gazdaság, háziipar, s selyem tenyésztés köréből nagy választékos kiállí­tásai elfoglalják a szemet. A hosszú asztalt elfoglalt borkiállítás megyénknek csak egyes vidékeire terjed, nevesebb bortermő hegyeink terményeikkel mind képviselve nincsenek. Képviselvék a kézművek min­den ágazatai, köztük csinos fegyencz munkák; a gyü­mölcs kiállítás tekintettel az előre haladt idényre s az idei fagyos évszakra is eléggé jól van képviselve. Az egész kiállítás összbenyomásáról számot adandó, az a kezdet nehézségeit számba véve, min­den tekintetben kielégítő, sikerültnek mondható, hogy ITl­nrlATl TuIpIt­Q­Q Ireamttvparoh Og^CEi UZlktGl tCr­ kön­nyeikben tartalmasabban nem képviselvék, az egye­sek közönyösségének tulajdonítható; mert meg kell említenem, hogy pl. a dombóvári járás alig van képviselve, a hg. Eszterházy féle jószágok bérlői, a szegszárdi s báttaszéki uradalom mit sem állítottak ki; ipar anyagfát csakis gr. Apponyi Sándor lengyeli uradalma állított ki, pedig megyénknek mekkora térfogatát foglalja el az erdő ? A szorosabb érte­lemben vett háziipar czikkek gyöngén képviselték, pl. tarhonyát is csak Fördős Dezsőné, Garay An­talné állítottak ki; a női munkák is inkább fényűzési czikkekre szoritvák, említendők Dőry Zsigmondné, Szeremley Lajosné díszes hímzéseik; átalános tetszést arat Engelhardt Ida vászon asztalkendő szövése; vászonnemüekből, házi szükségczikkekből kézi munkákban A.­Nyék földmives népének női neme van csak képviselve, a fehérnemű varrást 3 hímzett ing mutatja, annál több házi sipka, ágyterítő, vánkos hímzés, borgy­lás stb. van, melyek bátran elmaradhat­tak volna. De nem akarok részletek tömkelegébe té­vedni, átalános ismertetésemnek czélja ez nem lehet. Ismétlem, hogy a kiállítás az igényeket kielégíti, s némi tekintetben meglepőnek is mondható. Dicséret s üd­vözlet az eszme kivitelében fáradozóknak, kik testi lelki fáradságot nem kimélve, létrehozták az ered­ményt ; ilyenek a lelkes férfiak: Bernrieder József a tolna megyei gazdasági egyesület elnöke, Fördős Dezső a titkára, úgy Dőry Dénes a kiállítási bizott­ság elnöke, Boda Vilmos a végrehajtó bizottság elnö­ke, sokáig éljenek s élvezzék a kivívott siker ju­talmát. A gazdasági kiállítást első nap már­is 600-on fölül látogatták, így az erkölcsi eredménynek meg­felelő lesz az anyagi jutalom is, s az új életre ébredt gazdasági egyesület működésével a jövőben háttérben maradni nem fog. A gazdasági kiállítás után kezdődött a polgári és felsőbb leányiskola megnyitása a községi város­háznak csínnal diszitett termében melyet T­r­e f­o­r t Á. miniszter úr babérkoszoruzott arczképe ékített s melyet Szegszárd minden rendű s rangú lakosa a zsúfolásig megtöltött. V­a­r­a­s­d­i tanfelügyelő olvasta föl megnyitó be­szédét, alkalmilag igen helyesen hangsúlyozván a pol­gári s felsőbb leányiskola fontosságát s hasznát, ki­emelvén előnyeit szemben a reálgymnáziumokkal; kü­lönben meg kell jegyeznem, hogy méltó visszatetszést keltett az olvasott beszédnek azon kitétele, midőn foly­tonosan némberekről volt szó a megszólításoknál, egy ízben meg némberek,hölgy­ek is szerepeltek,kár volt meg nem magyarázni a különbséget; a csinosan szerkesz­tett beszédből pedig kiríttak az olyatén frázisok, hogy a polgári iskolák az alkotmányos szabadság védbás­­tyái; s a leányiskolák fontosságát hangsúlyozva meg igen kitért a megnyitó a világtörténelemben szerepelt nőkre, köztük szerepelt a Nílus vizére bocsátott Mó­zesi nő, az orleansi szűz, a magyar történelemből meg csak Rozgonyi Czeczilia. A megnyitás után Elman Miklós tartott hatásos szónoklatot, vázolva ezen tanintézet megnyithatására vonatkozó előzményeket. Holnap Trefort miniszter úr érkezik meg. BELFÖLD. N-V­árad, oct. 12-én. (Hangverseny, okt. 8-ka, egy derék polgár kitünte­tése, — szüret, Időjárás.) Alig távoztak el körünkből a színészek, már megnyíltak a hangversenyterem ajtai. October else­jén nagyszámú és díszes közönség gyűlt a »fekete sas« nagy termébe, hol egy idevaló születésű fiatal­ember, Rosenthal Henrik, a Nagyváradon épí­tendő izr. templom számára, egy oltárfüggöny beszer­zésére rendezett hangversenyt. A közreműködők között Grosz Jenny és Berkovics Irén kisasszonyok voltak a legkivá­lóbbak ; az első jeles műkedvelő Berlioztól játszott szép kettőst a hangversenyzővel; az utóbbi Czuczor G. »Falusi kis leány Pesten« czimű költeményét sza­valta kiváló sikerrel. Rosenthal Henrik fiatal em­ber, ki hegedüjátékával reményekre jogosít ugyan, de ez idő szerint nem áll meg a művészet oly fokán, hol a hallgató közönség tetszését, avagy a bírálat el­ismerését kivívhatná. Városunkban nem egy műkedvelő van, ki sokkal több gyakorlottsággal és előadási képességgel bir, mint ő. A hangverseny szép összeget jövedelmezett a jótékony czélra s e tekintetből nem is esett oly szigo­rú bírálat alá, mintha a hangversenyt saját javára rendezte volna. Közreműködtek még: Lederer Dezső, Burger Zsigmond (zongorán), Heppes Kálmán és a »független dalkör.« Oct. 6-át városunkban is kegyelettel ünnepeltük meg. A premontreiek templomában tartatott a gyász isteni tisztelet, a lakosság minden rendű s rangú osz­tályainak számos részvéte mellett. Főt, Palotay plé­bános végezte a szertartást. A templom főhajójában felállított s virágokkal borított gyászravatal lélek­emelő benyomást tett. Városunkban minden évben megünneplik a haza vértanúinak e gyászos emlék­napját ; jele, hogy a szabadság és kegyelet érzelmei lakosságunk szívében folyton élnek. Ugyan e­só 8-án egy ritka ünnepélynek voltunk tanúi. Egy érdemekben gazdag, közszeretet- és becsü­lésben álló polgártársunk, Steiner Lipót e napon vette át a főispán úr kezeiből a Ferenc­z-J­ó­z­e­f rend lovagkeresztjét, melylyel ő Felsége őt kitüntet­te. Ez alkalommal nagyszámú közönség gyűlt a vá­rosház nagy termébe. B. D­ő­r­y József kitűnő be­szédben emlékezett meg azon polgári erényekről, melyeket a kitüntetés ért s melyek sajnosan nap­jainkban, midőn mindenki nagy részt csak az élvek

Next