Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-04 / 109. szám

109. szám. Budapest, szombat, május , 1878. 29. évi folyam. Szerkesztési iroda,­ Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 P­es­ti Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre............................................. frt Félévre........................................................12 * Egy hónapr­a............................................2 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­hivatala, Budapest, május 3. A delegációk harmadszori egybegyű­lé­­sének napja nincs még meghatározva, de va­lahányszor az egy behívásról tanácskoznak, mindannyiszor úgy hírlik, hogy később és ismét későbbre halasztják a terminust. Első ízben május első napjairól, később a jövő hétről, most meg e hó 13-káról van szó. Mi okozza e folytonos halogatást? Nincsenek-e tisztában a delegációk ez alkalommal köve­tendő eljárásának módozatairól? Vagy be­­végzett tényt akarnak talán a boszniai bevo­nulás tekintetében elérni, mielőtt a delegá­­ciók egybegyűlnének ? Az egybegyű­lés újbóli elhalasztása egyet minden esetre bizonyít, azt t. i., hogy a két kormány a közössel együtt nem tudott még határozott megállapodásra jutni, hogy mit és mily formában szavazzanak meg ezúttal a delegatiók. Azt óhajtják igenis, úgy itt, mint Bécsben, hogy az országos budget valahára szentesítés alá kerüljön; minthogy pedig ehhez megkívántatik a közös szükséglet be­­igtatása, azt várják a delegatióktól, hogy szavazzák meg ezúttal véglegesen az egész évre a közös budgetet. Ámde a magyar állami budgettörvényben a közös szükséglet nettó számmal van kifejezve, vagyis akként, hogy a közös kiadásokból az összes bevételek előbb levonattak. Tudni kellene tehát, mielőtt a közös nettó szükséglet kiszámítható volna, mennyi­re lehet az év hátralevő felére a vámbevételt és mennyire a Lloydtól járó fizetéseket elő­irányozni. E két jelentékeny tételt pedig le­hetetlen számbavenni nemcsak azért, mert senki sem tudhatja ma, hogy a július 1-éig meghosszabbított tarifaszerződéseket mi fogja az év második felében fölváltani, hanem, minthogy a második provisorium május vé­gével lejár, nem is tudhatni egyelőre, leg­alább a delegátiók nem tudhatják törvé­nyes alapon, várjon lesz-e általában jú­niustól fogva közös vámbevétel és a Lloydtól valami jövedelem. Nem a quótában rejlik tehát a nehézség, mert annak előbb-utóbb létre kell jönni, s ha ideiglenesen a két kincstár a mostani quóta szerint szolgáltatja be járulékát, keresztülvi­hető a kiegyenlítés utólag az új quota szerint, de a közös bevételek el is maradhatnak, ha a vámszövetség meg nem nyittatik. A vámjöve­delmet és a Lloydtól járó bevételeket csak úgy lehet tehát a közös szükségletnél számba venni, ha azon időre, melyre a közös budget megszavaztatik, előbb meghosszabbíttatik a provisorium. Azért a delegátiók május vé­gén nem szavazhatják meg a közös költsége­ket az év végéig, ha előbb a provisorium, mely május 31-én lejár, júniustól legalább dec­ember végéig meg nem hosszabbíttatik. A kormány nagyon fázik a hosszabb provisoriumtól, mert attól tart, hogy ez, ha határa túlterjed ez országgyűlés tartamán, emelt jó lehet arra, hogy a kiegyezési tár­gyalások kinyújtassanak a mostani mandá­tum lejártáig. De a kormánynak csak két baj közül lehet választása : vagy lemond ar­ról, hogy egyhamar véglegesen megszavaz­ható országos budgetje lesz és beéri újabban egy évnegyedes közös budgettel, egyúttal pedig megnyugszik abban, hogy a közelebbi alkalmon túl még negyedízben is összehivat­nak a delegátiók, vagy pedig akarva, nem akarva beletörődik abba, hogy további hat hóra terjedő provisorium szavaztassák meg. Hiába mondják a félhivatalosak, hogy a delegátiók indemnityt fognak adni, nem — mint előbb jelentették — a kiadásokra, hanem a fedezetre. Épen ez az, a­mi törvény szerint lehetetlen. A szükségletre, legalább a bruttó kiadásokra, lehet a megelőző év szen­­sített határozatai alapján felhatalmazást adni, és lehet azokat természetesen végleg is meg­szavazni. Minthogy azonban a fedezetre nem áll fönn azon törvényes alap, mely fönnállott tavaly, a­mennyiben t. i. az év második felé­re sem a vámszövetség, sem a Lloydszerződés törvényesítve nincs , nem lehet a bevételekről szóló múlt évi szentesített határozatok alap­ján az idén felhatalmazást adni. Hisz ha ez az eljárás törvényesen lehető volna, akkor a magyar delegáció nem kény­szerülne most már harmad ízben Bécsbe menni, hanem tárgyalta volna mindjárt a múlt év dec­ember havában a közösügyi ki­adásokat, megszavazta volna ezeket az egész évre, a bevételekre pedig adott volna felha­talmazást ugyancsak a folyó év végéig. De a­mi két ízben nem volt törvény szerint lehet­séges, az harmad ízben még kevésbbé meg­engedhető. A kiegyezési javaslatokban fennálló kü­lönbözetek a két kormány közt most — úgy látszik — el fognak simíttatni, de annyi bi­zonyos, hogy a­mennyivel könnyebben jön létre Bécsben Tisza engedékenysége folytán a megegyezés, annál több nehézséggel fog járni itt az országgyűlésen az új concessiók helybenhagyatása. Ennél fogva ha csak jú­niusban jönnek is össze a delegációk, (mert a közösügyi felhatalmazás három hónapra szól) az országgyűlés pedig most szakadatlanul tárgyalná is a kiegyezés hátralevő részeit, akkor is meg kellene az e hóval lejáró pro­­visoriumot hosszabbítani. És ha a kormány rövid időre, nem pedig az év végéig hosszab­bítja meg, akkor egyedül az ő hibája, ha az országnak sem közös, sem állami budgetje nem lesz ez évre. A Pesti Napló tárczá­ja: Tisza Kálmán. (Politikai élet- és jellemzész, irta Il­ik Kákay Aranyos.) Tisza Kálmánt egy irodalmi csapás érte. Egy könyv róla és ellene, melyhez hasonló idáig soha Ma­gyarországon meg nem jelent. Olvasmány, mely poli­tikai eseménynyé vált, mert két nap óta mindenki róla beszél, kérdezi, veszi, hazaviszi, felüti és le nem teszi, míg végig nem futotta. Nagyon érdekes füzet, senki sem tagadhatja. Képzelhetetlen a telivér kormánypártiak ha­ragja. Mint méreg a testet, marja lelkeiket e könyv. Százkilenczvenkét lap Tisza Kálmánról, s mindenik lap egy villanyos battériának lemeze, mely szikrázik a tűztől és villámot gyűjt Tisza Kálmán szegény fejére. Hogy ily munka h­assék, ahoz , szükséges volt, hogy Tisza Kálmán kormányozzon. Óriás ellenszenv és felhalmozott bántalmak kellenek ahhoz, hogy az el­nyomott közérzület megtorlást keressen ily megtáma­dásban. Nem gyönge idegzetűek számára írattak e raj­zok, s nem higgadt érzés vezette a tollat, midőn annyi szellem és anyagi fáradsággal Tisza ellen indult, hogy a hatalmast kihívja: e rajzok a felingerült köz­vélemény számára és annak hatása alatt írattak, annyi közvetlenséggel, mennyi egy felizgatott nép­­gyűlésen a felbuzdult szónokot rögtönzésre ragadja úgy, hogy eszméit és érzelmeit a közönségből meríti s minden szava a hallgatóságban viszhangzik; de az anyag, az felgyüjtetett munkával és tanulmánynyal előre, merítve forrásokból, melyek az avatatlan előtt ismeretlenek, a szellem pedig, mely alakot teremt az anyagnak, az egyéni tulajdon és személyes érdem. Mi ez a könyv ? Politikai röpirat ? lehetne az is, mert tartalma csupa politika és czélja — Tisza Kálmánt megbuktatni — szintén politika. De tárgya, noha folyton a politikai problémákról beszél, melyek a nemzetet foglalkoztatták, nem politikai fejtegetések, mert ilyenek csak elvétve és az elbeb­e­szélésbe beszéve fordulnak elő, hanem politikai sze-­­­mélyek, kikről szól az egész munka, mindig von­­­natkozással a hősre, ki nem más, mint Magyaror­­­­szág mindenható miniszterelnöke. A könyv tehát nem röpirat. Lehetne essay, pamphlet, vagy pasquill. Essay nem, mert nem theoreticus becsű történelmi tanul­mány, hanem actuális jelentőségű vádirat. Pasquill nem, mert bár kegyetlenül kíméletlen, s néhol az igazságtalanságig pártos, gyűlölete Tisza ellen szer­zővel nem feledteti el az irodalmi illemet, melylyel tartozik önmagának és olvasóinak. Nevezzük hát a munkát pamphletnek a szó magasabb és helyes értel­mében, azaz oly politikai iratnak, mely szereplő po­litikusok ellen van intézve, a végből, hogy tettei­ket bírálja, őket sértse, s nekik a közönség előtt ártson. Könnyű styl, játszi szellem, metsző gúny, el­més humor, gazdag adatok, érdekes leleplezések, találó idézetek, mulatságos anecdoták és merész for­dulatok jellemzik kiválólag az előttünk fekvő mun­kát s ezek kölcsönöznek neki irodalmi jogosultságot, miglen a pamphlet természete s a benne rejlő h­e­­ves indulat inkább a politikai ellen- és rokonszen­­vek ítéletére appellálnak. Tartalmát vázolni nem feladatunk. Közkézen forog; olvasóink közül kik még nem olvasták, ol­vasni fogják. Lehetetlen egy gazdag könyv tartal­mát egy rövid bírálatban úgy kivonatolni, hogy a fogalom, melyet a kivonat nyújt, ne legyen hiányos és ne vezessen tévútra. Inkább az író eszmemenetét akarjuk visszatükröztetni. Egy tervszerű munkával van dolgunk, olyannal, mely componálva van. Bár egyes fejezetei (tsz) összefüggést nem mutatnak, s legfölebb egy ke­vés és gyakran félbeszakított chronológiai rend mu­tatkozik, és bár minden fejezet ismét el van osztva, és minden osztály apró szakaszokra van tépve, mint egy adomás könyvben, s a rövid mondatok, a sok kikezdés, a számtalan kitérés a munkát első bepillan­tásra olybá tüntetik fel, hogy nincs benne rendszer, átolvasva az egészet belátjuk, hogy az systematice van construálva, s a végeredmény, Tisza erkölcsi és politikai elitéltetése és visszalépésének vagy bukásá­nak követelése oly resultatum, mely az első laptól az utolsóig öntudatosan indokoltatik. A könyvben tehát csapodár könnyelműsége és az írót és olvasót egyaránt elragadó szenvedélyessége daczára, erős szándékosság, kiszámított czélirányos­­ság és következetes logica van. Honnan van ? Hogy történt ? Mint van, hogy Tisza Kálmán Magyarország önkényuralomi kor­mányelnöke jön ? Mit miveit, hogyan mivelte és mi­csoda erkölcsi beszámítás alá esik, ezekre felel szerző csupa illustratióval, idézetekkel, ötletekkel, hogy levonhassa az előzményekből a legkeményebb ítéletet, melyet kormányzó államférfiúra mondani lehet, azt, hogy Tisza Kálmán nem egyéb, mint »egy szeren­csés Schwindler«, ki miután hazáját tönkre tette, meneküljön a magánéletbe vissza, vagy a nemezis erejével fog megbuktattatni. És ha Tisza személyiségének és hatalmának genezisét kutatja szerző, mint korának hű gyermeke, mindenekelőtt a psysiologiai okot, a származást vonja kérdőre. »Tisza Kálmán az apja fia« mondja s ezzel eltalálta egyénisége és szereplése magyarázatához a kulcsot. És szerző kezdi a családon és elbeszéli a viszonyt az öreg Tisza Lajos és fiai között s a ter­mészettel bebizonyitja, hogy Tisza természete nem lehet más, mint a minő. Jogosult - e feltevés és jogosult-e ezen kutatás a családi viszonyokban ? E kérdés kényes, de azonos azzal, alkalmazható-e a de mortuis nil nisi bene his­tóriai személyiségekre ? A meghalt bihari adminis­trator históriai személy s élő fia szintén. Macaulay, noha a lord Dalrymple-k ma is virágoznak, az Ash­ton család eredetét és alapítójának jellemét három generatión keresztül ép úgy kimagyarázta a szárma­zásból, mint teszi N­­ik Kákay Aranyos a Tisza­­családdal. De szerző merészen tovább megy s átcsap az anyai ágra, a Teleky-családra. Bajos dolog volna ata-­­­vismust constatálni Tisza Kálmán és a két századdal­­ előbb élt Teleky Mihály között, de a párhuzam e két ember között oly meglepő, hogy a fejezet, mely e két végzetes politikust egymás mellé állítja, megdöb­­bentőleg hat. Tisza Kálmán nem született nagy embernek. Ha sem lángész, sem nemes érzés, csak akaraterő, önzés, ambitió, makacsság és szívósság születtek vele, hogyan lehetett mégis első ember az országban ? E kérdésre adnak feleletet a következő fejeze­tek. Tisza emelkedett, mert felhasználta a protestan­­tismust mint politikai pártot, mert Teleky László végzete neki vak szerencséje volt, mert a balközép­nek vezére jen s mert ezen állásában a leglelkiisme­retlenebb politikát követte a Deák-párt ellen és mert gr. Andrássy féltékenysége megbontotta a Deákpár­tot és kezére játszotta a hatalmat. Ezen egyszerű igazságok csupa érdekes epizó­­dokká oszlanak szét szerző elbeszélése folyamában. Pikáns történetek a politikai coulissák mögötti élet­ből sűrűn váltják fel egymást. Mindegyik többé­­kevésbbé igaz, mert szerzőnek úgy látszik nem hiány­zott az inspiratio több beavatott részéről. Sok régi igazság a Deákpárt és a balközép életéből, melyet sokan tudtak, de a nagy közönség nem ismert és senki megmondani nem akart, s melyek bővebb felderítése a történetírásnak marad fenntartva,kimondatik meré­szen és gyorsan, majdnem azt mondtuk, meggondo­latlanul, de a legtöbbször elmésen. Számos olvasó, csak mikor e könyv derekát elolvasta, fogja megérteni a közelmúlt évek esemé­nyeit, s ezek egyszerre új, változott színben fognak előtte állni. S a Deák-párti emberek elszomorodva és elkeseredéssel fogják e könyvecskét félretenni. A személyes motívumok tükre az, a párthar­­czok lélektani ismeretének kézi könyve. Ez teszi be­csessé. Ez az, mi új benne: a világítás. És jön a fusio. Annak történetét szerző »Árny- és fényképeiben« írta meg, mikor Ghyczy Kálmánról értekezett, itt is visszatér rá, de nem ismétli magát. Wenckheim és Bittóról mond egy pár adomát, me­lyek hitelesek és nagyon jellemzők. A Deákpárt ül­döztetését mutatja ki a választásoknál és a válasz­tások után. Lefesti az új majoritást és megmagya­rázza honnan van, hogy Tiszának ekkora és ily ma­­meluk többsége van. És mit mivelt Tisza e többséggel és e hata­lommal ? Kell-e ezt felsorolnunk. Utaljuk az olvasót a könyvre, megtalálhatja benne. De nem ám a száraz adatokat,hanem az erkölcsi beszámítást.A Tisza-kor­­mány viselt dolgairól értekezve a szerző nem azt kérdi, mi hatással lesznek azok Magyarország jövő­jére, hanem várjon »Tisza Kálmán egy szerencsét­len politikus, vagy egy szerencsés Schwindler?« Ha első, úgy mihelyt belátta, hogy ellenzéki múltja bű­neit nem képes sikeres kormányzással jóvá tenni, le kell vóla mondania, hogy ezt nem tette s ragaszko­dik a hatalomhoz, bátor maradása a hazának csak kárára lehet, Tisza elvesztette a jogot a kíméletre, s kihívja maga ellen az elitéltetést. Ez pedig a »Tisza Kálmán« czimü könyvben igy szól: »Megérdemelné, hogy gróf Teleky László mellé temetnék el. És felírnák Teleky sírjára: meg­halt, mert hazudni nem tudott. S a Tisza Kálmánéra: nem hazudik, mert — meghalt.« A könyv nem szerzőé többé, hanem a közön­ségé. Kapkodják, olvassák, szidják, dicsérik min­denfelé. A könyv elérte czélját, — hatott. Szerzője nem ismeretlen. Az álnév alatt ifj. Ábrányi Kornél rejlik. Munkája által szylben meg­közelítette, tartalomban meghaladta, hatásban túl­szárnyalta a magyar pamphletirodalomban elődét, Kecskeméthy Aurélt. Ennek finomabb tolla, metszőbb élete, simább izmodora és csiszoltabb dolgozatai voltak, de kevesebb anyaga, kevesebb gondolata, el­­méssége és élénksége s mindenekfelett alig volt meg­győződése és nem volt semmi szenvedélye. Ezért Áb­rányi Kornél hatásosabb. Két nevezetes siker egymásután fiatal h­ót el- Budapest, május 3. (Az »egyesült ellenzék«) mai értekez­letén megválasztotta gazdasági bizottságát, mely a köz alapszabályainak kidolgozásával s egy közelebb tartandó értekezlet előterjesztésével is megbizatott. A bizottság tagjaivá gr. Berchtold László elnök­lete alatt Fórián, Kovácsy, Bujanovics, Desewffy Kálmán, Farkas Elek (körösi), Pulszky, Pogonyi és Sztupa választottak. Ezután az értekezlet részletesen tárgyalta a pénzügyi tárc­a költségvetését, melynek egyes czímeinél a párt tagjai részéről több felszólalás fog történni. A rendőri codex­ előadójává az igazság­ügyi bizottságnak legközelebb tartandó ülésén, mint halluk, dr. Paul­er Tivadar fog megválasztatni. (Zágrábból) Írják a Bud. Oorr-nek: Egy itteni horvát lap ma azon hírrel lép fel, hogy F­i-­l i­p p­o v i­c h tábornok Bécsből azon utasítást kapta, hogy a parancsnoksága alatti csapatokból Liszeknél 25.000 embert stratégiai felállításban összpontosít­son és hogy horvát honvédcsapatok helyeztetnek Filippovich parancsnoksága alá. Horvát kormánykö­rökben erről mit sem tudnak. A főparancsnokságnál arról biztosítanak, hogy Filippovich tűszernagy csak vizsgálati körúton van és hogy közvetlen parancsnok­sága alatt nem is állnak nagyobb csapattestek. A törvény értelmében honvédcsapatok tudvalevőleg nem is alkalmazhatók a magyar törvényhozás egyenes engedélye nélkül az ország határain túl. A horvát kormány megkísértette a boszniai menekülteket a tartományból legalább az őrvidékre átvitetni. De ez is csak részben sikerült. Kérdést in­téztek Bécsbe várjon kiosztható-e a segélyezés május elsején túl is és azon távirati utasítás érkezett le, hogy a segélypénzek szigorú ellenőrzés mellett t­o­­vábbi intézkedésig osztassanak ki. (A tüntetések Angolországban­ nyo­mon követik egymást. Hétfőn Hardy, az indiai ügyek államtitkára erőteljes, nagy hatású beszédben tolmácsolta Anglia kormányának, uralkodó pártjá­nak hangulatát. Kedden pedig az észak-angolországi liberális egyletek 1800 küldötte adott szenvedélyes kifejezést a békepárt nézeteinek. Hardy váddal illeti Oroszországot, a­miért az 1856-iki szerződéstől, melyet maga is aláírt, a többi szerződő felek beleegyezése nélkül eltért. Anglia tehát a nyilvános jóhiszeműség és becsületesség ne­vében fel van jogosítva tiltakozni az ellen, ha a szer­ződéseket, melyeket Oroszország is aláírt, Európa beleegyezése nélkül meg akarják szegni. Azzal vádol­ták a kabinetet, hogy nincs érzéke a törökországi ke­resztények sorsa iránt. E vád, ha való, szól a liberális kormányra is, mely 1871-ben nem emelt szót a rásuk­­ért. Igaz, hogy a bolgárországi mészárlások foltot ve­tettek a török kormányra, de az nem áll,hogy egy nagy szerződést, milyen az 1856-iki, olyan elvet, mint az, melyet 1871-ben elismertek, halomra dönthessen egy incidens, bármily iszonyú is az. A konstantinápolyi értekezlet nem volt illetéktelen beavatkozás Török­ország belügyeibe, mert arra a porta hívta meg Angliát. Az orosz feltételek múlt nyáron közöltettek az angol kormánynyal, de ez nem szólalt fel ellenük, mert a czár kijelentette, hogy európai értekezlet elé fogja azokat terjeszteni. Az angol kormány nem akar a »világ gladiáto­ra« lenni, nem fog keresztes háborút kezdeni vala­mely nemzetiség mellett vagy ellen; elismeri azon elvet, hogy más nemzetek belügyeibe beavatkozni jogtalan cselekedet; »ha csatlakoztunk volna Orosz­országhoz — mondja Hardy — ez oly utálatos igazságtalanság lett volna, mely örök időkre terhelné az ország lelkiismeretét.« De már az az elv, hogy Európa ügyeibe sem szabad avatkoznunk, arra vezetne bennünket, hogy »tuskó király legyünk alárendeltjeink közt«, vagy egy kis bolt a világ ke­­reskedelmének. A san­ stefanói szerződés, folytatja Hardy, ma­gában tartalmazza mindazon elemeket, melyek elé­gedetlenséget, bomlást, nagyravágyó érzelmeket szül­nének és oly háborút idéznének elő, mely vagy Tö­­rkországot zúzza szét, vagy a szerződés által létre­hozott államokat. De még a humanitás szempontjából is arra emlékezteti Hardy az angolokat, hogy »a mozlimek feleségei és gyermekei ellen elkövetett igazságtalan­­ságok és bántalmak ép oly keservesek, mint azok, miket a keresztények nejein és gyermekein követ­nek el.« Mondanunk sem kell, hogy a bradfordi conser­­vativek nagy lelkesedéssel bizalmat szavaztak Har­­dynak. Kedden a liberálisok tüntettek és erős kifeje­zésekben egyhangúlag elítélték a kormány politikáját. Bright igen ékesen beszélt a háború iszo­nyairól és csapásairól és bebizonyította, hogy nem képzelhet oly okot, a­melyért érdemes volna háborút kezdeni. Egy másik szónok, Chamberlain nem ment oly messzire, de követeli, fejtsék ki tisztára, miért akarnak voltakép háborút kezdeni. Beszédeiken az az alapeszme vonul végig, hogy szakítani kell Anglia hagyományos keleti politi­kájával. Lawson azon kezdi, hogy a krimi háború a legnyomorultabb, legesztelenebb vállalat, melyben valaha az angol nép részt vett, kijelenti : »bár soha se csináltuk volna a párisi szerződést« ; konokság a kormánytól, hogy ahhoz ragaszkodik. »A kormány — mondja egy másik szónok — végtelen gondosko­dást tanúsít egy holt szerződés iránt, de végtelen gondatlanságot az élő emberekért.« Az európai jo­got hangoztatja az angol kormány, pedig egész Eu­rópa megtagadta azt. A keleti kérdésben nincsenek involválva oly angol érdekek, melyekért érdemes volna háborút kezdeni. íme a kérdések, melyekről az angol nemzetnek határoznia kell. Nem arról van már szó, helyes volt-e a kabinet eljárása vagy sem, hanem arról, vannak-e Angliának keleten oly érdekei, melyekért érdemes volna háborút kezdeni. Nem az a kérdés, mikép kell a fennálló szerződéseket a meglevő tényekkel megegyez­tetni, hanem annak kimondásáról van szó, hogy a nemzetközi szerződések megkötése nem volt-e nagy laklövés. Nagy kérdések, tisztán felvetve. A válasz nem ehet kétes. Arra, hogy Anglia egyedül fog-e állni az európai jogok megvédésében, a Times megjegyzi, hogy Anglia már nem egyszer állott helyt egymagában oly ügyekért, melyek a civilizált világnak drágák. (Az angol hajóhad és Németor­szág.) Azon távirati hírhez, hogy Anglia a keleti tengerre is nagy hajóhadat készül küldeni, a berlini Nordd. Alig. mrg azon megjegyzést tette, hogy e rendszabály sok, eddig semleges érdeket érinthetne, mi a helyzetet összehasonlíthatlanul bonyolultabbá tenné. E nyilatkozatot úgy magyarázták, mintha a német kormány akadályozni akarná Angliát abban, hogy hajóhadat küldjön a keleti tengerre. A Post azonban már tegnapelőtt alaptalannak nyilvánította a felfogást, mely legkevésbbé »sem felel meg azon tényleges viszonyoknak, melyek jelenleg Német- és Angolország közt fenforognak«. A Nat. org ugyane tárgyban ezeket írja: »Vett informatióink szerint, melyeket van okunk föltétlenül hiteleseknek tartani, itt egyáltalán semmit sem tudnak arról, hogy angol hajóraj fogna a keleti tengerre küldetni, s ama bízt pedig, hogy e tekintetben complicatióktól lehet­­ne tartani, értesüléseink egyenesen képtelenségnek mondják«. Bécs, május 2. A minap tartott közös miniszteri érte­kezletek egyik tárgyát képezte a boszniai menekültek élelmezési ügye. A delegációk csak május 1-ig szavazták meg ezen kedves vendégek eltartására a pénzt. De a menekül­tek még mindig nem mennek vissza Boszniá­ba — s éhen lenni csak nem hagyhatjuk őket! Gr. Andrássy habozó politikájának szük­sége volt »indokokra« úgy az orosz mint a törökök ellen. Ezen ürügyek egyikére tarto­gatta ő a boszniai menekülteket, még pedig a törökök ellen. Az oroszokra rá lehetne rontani száz ok miatt, mert ők úgy szólván egyebet sem tesz­nek, mint okokat szolgáltatnak maguk ellen. De a­mi a törököt illeti, a bosnyák menekül­teket tartani kellett, hogy valahogy vissza !—»111111111 || !!■!!!■■ IMWI ■■III Mu­llimiHIHHIII« Ilin......... ne menjenek hazájukba. Adtak nekik eleinte 40 krt, majd­­később, midőn sokan lettek, 30-at, míg végre most, midőn már túlságos sokan is vannak, 20 krt kapnak naponkint s fejenkint. Ez ugyan belekerült a monarchiá­nak eddig már egy millióba, de még nem az ürügy. Gr. Andrássy, ki a delegátiókban tagadta beavatkozási szándékát, ma ismét az elsü­­lyedésig hajókáz ezen veszedelmes vízben. A diplomatiai campagnet már megemlítette Kon­stantinápolyban, s ez a következőkből áll. A monarchia megunta fizetni a menekültek tartási költségeit, ezeknek tehát vissza kell vándorolni Boszniába, — ugy de ők nem akarnak, mi­ért — mert félnek a törökök boszniától. A porta tehát nyújtson garantiát arra, hogy a menekültekkel jól fognak bánni, s mivel ily garantiát nyújtani nincs hatalmában,nyújtsuk ezt mi magunk, adván katonai kíséretet a me­nekülteknek, s átvévén a tartomány adminis­­tratióját — természetesen csak a menekültek érdekében. — Ez lesz azon motivatió, melyet Andrássy a világnak adni fog. Az igazi motí­vum pedig az, hogy a bécsi katonai párt an­­nectálni akar, s ezen pártnak ellenállani Andrássy vagy nem tud, vagy nem akar. Tény az, hogy a külügyi kormány soha sem kérte eddig a portától az eltartási költ­ségek megtérítését. Tény szintén, hogy a tö­rök kormány visszautasított a részünkről tett minden ajánlatot, mely a menekültek haza­­szállítására vonatkozott. Kállay Béni az egyik designált kor­mánybiztos Boszniában. Az ő legújabb kon­stantinápolyi missiójának azon czélja van, hogy a portát reá vegye, miszerint ő maga kérje az occupatiót, de a török kormányban azonban még mindig van annyi erély, hogy ezt határozottan visszautasította, sőt kinyi­latkoztatta, hogy esetleg fegyveresen is ellen­áll. Bosznia megszállását e hó vége felé ter­vezik. A keleti válság. — május 3. A hatvan milliomos hitel fedezetét és hovafordítását ma tárgyalta Bécsben a közös minisztertanács. A czélok, melyekre ez összeg fordíttatni fog, mind világosabban lépnek elő­térbe. Egyre valószínűbb, hogy Andrássy gr. csakis azért nyúl ismét oly mélyen bele az adófizetők zsebébe, hogy Boszniát és Her­­czegovinát megszállja, s Erdélyben azon ürügy alatt, hogy ez a román hadsereg neta­­láni lefegyverzésére szükséges, egy figyelő hadtestet állítson föl. Pedig egyelőre legke­vésbbé sem kell attól tartanunk, hogy a román hadsereg Magyarország vendégszeretetét akar­ná igénybe venni. A román sereg Kis-Oláhország hegy­völgyeiben egyelőre teljes biztonságban van az orosz hadak ellen. Nem kell azt figyelő hadtest által szemmel tartani s ily hadtest felállítása azt jelentené, hogy Andrássy gróf, midőn a román sereg háta mögött fegyveres erőt összpontosít, azt angol-orosz háború ese­tén minden körülmények közt semlegességre akarja kényszeríteni. A románok elég védel­met találnak a Kárpátok megerősített had­állásaiban, azokat orosz támadás ellen telje­sen biztosítani képesek. Hogy azonban eset-

Next