Pesti Napló, 1882. április (33. évfolyam, 90-118. szám)
1882-04-22 / 110. szám
110. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1882. szombat, April 22. 33. évi folyam, línafizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 Irt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként: 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »IPesti TSTaplo« kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, ápril 21. Kitört a lázadás! Most az egyszer nem Krivojcziában, sem Herczegovinában, hanem még sokkal veszedelmesebb helyen: a delegáczióban. S ennek bizony már a fele se tréfa. Andrássy Gyula gróf megtámadja a közös kormányt, mivel az rosszul kormányozza az okkupáti tartományokat. Olcsón szervezi a lázadást, és drágán fizeti meg. Hogy 1300 bosnyák katonát besorozhasson, 50 ezer katonát kénytelen leküldeni, és hogy rongyos pár ezer forintnyi adót behajthasson, 30—40 millió forintokat kénytelen kidobni. Bylandt gróf, a közös hadügyminiszter, erre nem is élő szóval, hanem hivatalos röpiratban azt feleli, hogy az okkupárt tartományokat nem ő kormányozza, hanem a közös pénzügyminiszter. Elég baj! Mert míg az okkupáti tartományok katonai kormányzat alatt állottak, addig semmi baj sem volt. Ott ült a szuronyos katona gyönyörűen a legyőzött bosnyák nyakán, aki moczczanni sem mert. És sem lázadásnak, sem elégületlenségnek hite sem volt. De mióta megszűnt a katonai kormányzat és kezdődött a polgári adminisztráció, azóta a rendet és a békét elvitte az ördög. És mindennek, ami azóta történt, a polgári igazgatás az oka. Ha tehát békét és rendet akarunk elérni Boszniában és Herczegovinában, vissza kell állítani a katonai kormányzatot. Ha már annyi rengeteg katona működik ott, legalább legyen valami haszna. Szlávy József közös pénzügyminiszter úr, egyébként pedig Bosznia és Herczegovina polgári kormányzója, bizonyosan megolvasta ezt az alkalomszerű röpiratot, mert nem késett arra megadni a választ, természetesen azonban ő sem kevésbbé leleményes formában, mint tette azt szeretetre méltó kollegája, a közös hadügyminiszter. S így történt, hogy Falk Miksa rögtön megtámadta a közös hadügyminisztert az albizottsági ülésen és vádolta azzal, hogy a közös hadügyminiszter nehézségeket gördít a polgári kormányzat útjába, és az okkupárt tartományokat a katonai igazgatás kezébe akarja visszahódítani. Egy szóval, hogy abszolutisztikus tendencziákra dolgozik. De már erre azután kitört a lázadás az egész vonalon. Az eddig oly hír, hallgatag és engedékeny majoritás a fejébe veszi, hogy két milliót lefarag a közös kormány követeléseiből, ha törik-szakad , s történetesen épen azt a két milliót faragja le, amelyre a közös kormánynak legnagyobb szüksége van. A legnagyobb szüksége van rá azért, mert hiszen csak ez a készpénz, miután a többi már úgyis el van költve, s abból, ha meg is szavaztatik, a közös kormány már egy garast se lát. A lázadást aztán nyomban követi a panique. A külügyminiszter ily kedélyes egyetértésben látva a hadügy és pénzügy képviselőit, minden diplomácziai ügyességét előveszi, hogy kedvező irányt adjona lázadásnak. Következik rögtön az, hogy az uralkodó kihallgatásra hivatja gróf Andrássy Gyulát, a ki megjelenvén a kihallgatáson, egy fél órát tölt el a Burgban. Ezután csakhamar kire terjed, hogy nagyon magas helyről történnek kísérletek arra, hogy a magyar delegáczió, a már benyújtott és elfogadott törlési indítványt elejtse. De hát hogyan történhessék meg az, holott Hegedűs Sándor nemes nevében már az osztrák delegácziót is leszidta a Honban, mivel az a megfelelő törlési indítványt nem tette meg? Hogyan történhessék az, mikor a hadügyminiszteri brochure oly világosan kimutatja, hogy akármennyi pénzt szavazzanak is meg, az mind kárba vész, ha a polgári kormányzat megmarad továbbra is. És mindezen bajok mellett még a négy tagú ellenzék magatartása is aggasztó, merta négy tagú ellenzék, az albizottsági ülésen sem nem szavaz, sem nem beszél, hanem mind szavát, mind szavazatát a nyilvános ülésre tartja fenn. Már most hogyan készülhessenek a kormánypártiak az ellenzéki támadások ellen, mikor egyrészről nem ismerik azokat, másrészről pedig ők maguk is ellenzéki támadásokra kényszerülnek ? Íme, ez a helyzet képe. Ez az a dicsőséges állapot, melybe az okkupáczionális politika belelovagolt, maga után húzva az egész monarchiát. Eddig sem a kormány, sem a többség nem látta az okkupáczionális politikában a hibát, most pedig az is, ez is csak a hibákat látja benne. Bosznia és Herczegovina el van foglalva négy év óta, de nincs pacifikálva ma sem. A legutóbbi lázadás el van fojtva, de senki sem képes biztosítékot nyújtani az iránt, hogy már legközelebb nem fog-e kitörni megint ? A katonai kormányzat alkotmányos nehézségekbe ütközött, megpróbálták a polgári kormányzatot, ez pedig a legnagyobb katonai nehézségekbe ütközik, mert a szegény katonáknak a meredek hegyek tetejére kell fölmászni, s onnan hozni le a herczegóczot, hogy legyen belőle csöndes és békés polgári alattvaló. Eleinte azt beszélték, hogy azért nem lehet a bosnyákokat megpuhítani, mert ők ma sem tudják, hogy tehát a török szultán alattvalói-e ők, avagy az osztrák császáréi ? — Most pedig azt beszélik, hogy csak akkor lenne igazán hadd el hadd, ha a bosnyák alattvalók arra ébrednének, hogy be vannak kebelezve az osztrák-magyar monarchiába. Hajdanra, még az okkupáczió előtt, mi szöktettük a bosnyákokat, most pedig ők szöknek mi tőlünk. Évenként elköltöttünk Boszniára egy-két milliót, mielőtt okkupáltuk volna, de mióta elfoglaltuk, tízszer-húszszor annyit elköltünk rá minden esztendőben. Egy szóval nincs olyan, amit már meg ne cselekedtünk volna ezzel a szerencsétlen két tartománynyal, és mégis ott vagyunk, ahol a mádi zsidó. Sőt még annál is tovább vagyunk. Mert most már nemcsak az okkupáti tartományokban kísért a lázadás, hanem a delegáczióban, sőt magában a közös kormány kebelében is. És még a Szlávy József horribilis flegmája sem elég arra, hogy a fejleményeket türelmesen tudja nézni. Herkules rokkát pörget és a közös hadügyminiszter röpiratot ir. Andrássy Gyula opponál, Hegedűs Sándor mameluknak csúfolja az osztrák delegácziót és Falk Miksa kardot ránt a hadügyminiszter ellen. Mindez épen olyan, hogy csak az a kép hasonló hozzá, amikor a börzén megjön a hír, hogy beütött a krach. A kulissz és a parkett egymásra rohan, az értékpapírokat, melyekre még előbb drága üzleteket akartak kötni, egymás fejéhez vágják, és ezalatt folyvást zúg a halálharang, melynek neve: inszolvenczia! Ehhez hasonló az a kép is, amely mostani delegáczió eseményeiben elénk tárul. Ez a kezdete az okkupáczionális politika bankrottjának. S amit mi, akik az okkupáczionális politikát mindig kárhoztattuk, eleve megjósoltunk, immár teljesedni készül. Előbb jön a khaosz, a konfúzió, aztán jön a rekrimináczió, s bevégzi a krach. Hacsak még idejében észre nem térnek s végleg nem szakítanak azzal a szerencsétlen politikával, mely ide vezetett. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 22. — Darwin. A tudománynak nagy halottja van, kinek búvárkodása, működése a tudományos kutatások terén korunkban a legnagyobb forradalmat idézte elő. Az ő neve egész zászló egy igen elhatalmasodott s elterjedt iskola élén, mely a tudomány búvárainak legjelentékenyebb részét magában foglalja. Különösen elhatalmasodott ez iskola Németországon, s a mi akadémiánkat illeti, az majdnem kizárólag a Darwinizmus varázsa alatt áll. A nagy tudós életének külső körülményeiről csak néhány legfőbb vonást jegyzünk fel. Darwin Károly unokája volt Darwin Erazmusnak, természettudósnak s didaktikai költőnek, ki 1731-ben született s 1802-ben halt meg. Számos természettudományi s filozófiai művet irt. Ő alapitója volt egy sajátságos fiziológiai iskolának. Az életműködés alapjául egy különös szellemet tételezett fel, mely a növényélet minden jelenségének is oka, s a növényben is érzékenység s az akarat tevékenysége által nyilvánul. Legérdemesb műve az elmebetegség körül tett megfigyeléseiről szól. Darwin Károly 1809-ben született. Korszakalkotó művét mindnyájan ismerjük. A mű eredetijének teljes czíme: »On the origin of species by means of natural selection, a the preservation of favoured races in the struggle of life.« A mű angol nyelven 1859-ben jelent meg, a következő évben kiadták német fordításban s jó formán minden más müveit nyelven. E müvét egyéb dogozatai s polemikus iratainak hosszú sora s legújabban naplója követé, s kezdeményezője, központja volt a legszenvedélyesb harcznak, mely maga ellen feltüzelé a vallást. Darwin müveiben az okszerűséget a formák fejlődésében is előtüntetés bírálatainak eredményéül az emberiség elé állítá az összekötő fonalat, mely a természet leglényegtelenebb lényei s annak csodás alkotása, az ember között létezik. A faj folyvást tökéletesedik, a teremtés szüntelenül megújul s működik, a haladás az általános törvény s csak a legjobb s legderekabb képes fennmaradni. Az ő elmélete áthatotta a tudomány legkülönfélébb ágait, egész könyvtárak írattak mellette és ellene, és a nagy vita korunk legjelesb szellemeit foglalkoztatja. Az ő theóriája ellen szólalnak fel a hitszónokok, mellette nem egy helyütt a tudomány tanszékei. Ahol nem is ismerik nevét, oda is legalább behatott elméleteiből annyi, hogy az ember a majomtól származik, mely tan ellen a népiskolai káté-magyarázatok is hallatnak egy-egy gúnyos megjegyzést. A világ kezdetben csodálta a tudós merész fölléptét, a hit nevében szervezkedett ellene a hadjárat, és a küzdelem, a kutatás, melyet ő megindított, bizonyára nem lankadó hévvel és buzgalommal fog folytattatni a következő nemzedékeken át. Korunk tudományos bitvárlatai két nagy eredményt mutatnak fel. Egyik az erő fenmaradása, jelentkezése minden változásaiban ; a másik a faj változása az organikus élet princzipiumának fenmaradásában. A teremtést, amint az végtelen változásaiban, szüntelen harczaiban, legbonyolultabb jelentkezéseiben mindig tovább és mindig magasbra tör, az alaktalan szervezetlenségtől az organizmusig, az álomszerűségtől az öntudatig és érzésig, a gondolatig és eszméig: a szüntelen megújuló és tökéletesülő teremtést Darwin a maga egységében ragadta meg s elméletével azt akarta kimutatni, hogy a folyvást előre törő teremtés minden küzdelme és minden szenvedése csak arra szolgál, hogy alkotásai hosszú lánczolatában a folytonos tökéletesedésnek adjon helyet. Egy kitűnő tudós, dr. Suess, így emlékszik meg Darwin elhunyta alkalmából a nagy kutató életéről és jelentőségéről. Darwint 22 éves korában fölszólították, vegyen részt a délamerikai nagy, tudományos expedícióban. Nagy volt a siker, s az idegenszerű élet benyomásai kitörülhetlenül vésődtek Darwin lelkébe. Később egy Hackelhez írt levelében maga mondja, hogy e délamerikai utazás volt a forrása minden további munkásságának. Szerencsétlenségére ez idő óta maradt gyomorbaja is állandó, s jórészt ez okozta, hogy annyi ideig oly visszavonultságban élt. Ez idő alatt az életet figyelte meg legkülönbözőbb nyilvánulásaiban. Galambokat tenyésztett, kúszónövényeket ültetett, s nemrég közölte kivonatát egy naplójának, melyben napról-napra följegyezte egyik gyermeke tehetségének fejlődését az első reflex-tüneményektől az ítélet és a beszélő tehetség kifejtéséig. Így merészkedett végre kimondani, amit Arisztotelész és Leibnitz, Herder és Lamarck sejtettek, amit Geoffroy St.-Hilaire Cuvier ellenében merészen vitatott, t. i. a szerves forma változékonyságát, s a magasabb, s a czélnak folyvást inkább megfelelő szervezet forrásául minden élőlénynek a létért folytatott küzdelmét jelölte ki. Az ő nagy czélja az igazság volt, s ha hosszú fáradozás után kifejezést adott valamely meggyőződésének, mindig szükségét érezte annak, hogy az eredményt ellenfelei kifogásainak kitegye. Az ember eredetéről szóló könyvének zárszavai így hangzanak: »Bennünket itt nem remények és aggodalmak foglalkoztatnak, hanem csupán az igazság, amennyire értelmünk megengedi, hogy azt fölleljük. Én kimutattam a tényállást, ahogy tudtam, s úgy hiszem, el kell ismernünk, hogy az ember minden jeles tulajdonaival együtt, azon jóakaratával, mely nemcsak embertársaira terjed ki, hanem a legnyomorultabb élőlényre is, isteni értelmével, mely behatolt a mozgás s a naprendszer összeállításának titkába — hogy az ember mindezen fönséges tehetségei daczára testi hüvelyén elpusztíthatatlan bélyegét viseli alacsony származásának.« Azonban e nézet ellen nem lehetett elfogadható kifogásokat emelni, az az idő pedig már rég elmúlt, mikor az ily tanokat eltiltották. Azonban e tanoknak mély szellemi értékéről mindinkább meggyőződünk. A világ csak lassan kint látja be, miként származik épen e tanokból az egyes kötelezettsége az iránt, hogy folyvást fokozottabb tökéletesítésére és megnemesítésére törekedjék önmagának és kortársainak, s hogy épen a már megtett útra való visszatekintés szilárdítja meg a tökélyesbülés magasabb fokainak elérésébe vetett hitet. Oly nagy ez a kor s az ember annyira urává lett a természet erőinek, fejezi be Suess czikkét a N. Pr. Pr.-ben, hogy ma, Darwin halála napján, máris gyászolják a merész gondolkozót az összes világrészekben. Azonban épen ez a gyász a jele a társadadalom megmérhetetlen előhaladásának, mely előtt a nap aggodalmai elenyésznek, mint a reggeli köd. Nem lehet e futólagos sorok czélja, hogy a nagy búvár elméletébe akár behatoljunk, hogy azt ellenezzük, vagy méltassuk. Egy lángeszű tudóssal, korszakot alkotó búvárral, új nyomokon járó kutatóval lett Darwin halála által szegényebb a föld, s mindenütt, ahol a tudományos kutatást becsülni tudják, barát és ellenfél egyaránt megdobbanó szívvel fog gondolni a férfiúra, ki mint a tudományos buvárlat első hérosza örök időkre eltörölhetetlenül írta be a történelembe fényes nevét. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, ápril 21. A hadsereg újjászervezése. A közös hadügyminiszter által említett hadügyi reformról, mely lehetővé tenné önálló okkupáló hadtest alakítását Herczegovina, Bosznia számára, a bécsi lapokban sok mindenféle terv merül fel. Az egyik szerint a hadkiegészítő kerületek számát szaporítani akarják s egy kerületből két ezred fog ujonczoztatni. Minden gyalogezrednél lenne egy zászlóalj, melynek létszáma nagyobb mint a másik két zászlóaljé, s mely tervszerűen az okkupáti tartományokban, a tengermelléken, Tirolban s a nagyobb helyőrségekben alkalmaztatnék, míg ellenben az ezred másik két zászlóalja egészen a területi rendszerhez mérten maradna elhelyezve. Egy másik terv ugyanez alapon az 1—13 századok létszámának emelését ajánlja. Ez emelt századok Boszniában működnének, mig a többiek kiegészítő kerületeikben maradnának. Mind a tervek végrehajtása egyrészt igen költséges, másrészt az osztrák nemzetiségi viszonyok folytán sem igen ajánlatos. Másfelől a hadügyminiszter tervéről ezeket írják : Hirtelen beálló szükség, vagy lázadás esetén a 80 gyalogezredek mindegyike egy-egy kombinált zászlóaljat állít ki. Egy zászlóalj hadi létszáma 900 ember. Minthogy minden gyalogezred öt zászlóaljból, kerek számban 1800 embernyi békeállománynyal áll, minden ezred állománya mintegy felét, mégpedig a szolgálati állomány legidősebb katonáit s a szükséges 18 tisztet adja át a kombinált zászlóaljnak. Ez tehát hivatásszerű tisztekből s nagyon jól iskolázott fiatal és erős katonákból áll. Hogy azonban a hadsereg ordre de batailleja és harczképessége nagy bábom esetére is fenntartassék, a tartalékosok és tartaléktisztek legifjabb korosztályából annyit kell behívni, amennyi szükséges, hogy a 80 gyalogezredben támadt hiányokat fedezzék. Zendülés esetén tehát csak a tényleg szolgálatban levő csapatok küldetnének harczba s az egész monarchiában csak a legifjabb tartalékos osztályok hivatnának be, mely utóbbiak különben is csak békeszolgálatot végeznének. Ha általános mozgósítás szüksége állana be, úgy az összes tartalékosoknak a törvény értelmében harczmezőre kellene vonulniok. Az említett 80 kombinált zászlóalj 72,000 főnyi gyalog hadsereget adna s ez zendülés esetére mindig elég lenne. A tüzér és műszaki csapatokbeli szükséglet hasonlókép szerveztetnék. A lovasság, mely a megszállt tartományokban különben is csak fölötte csekély mértékben alkalmazható, tudvalevőleg békében is ama teljes létszámon van, melylyel háborúba indul. ködnek, ma hirtelen, talán a tavasz áramlatát követve, délkeletről egy kósza vészmadárka tör magának utat, mely a keleti kérdés uj változatát hozza nekünk s a Nowoje Wremjában vendégszerető fogadtatásra talált. Egy konstantinápolyi két hasábos tudósításban, melyet a vezérczikk különösen kiemel, nagyon feltűnő, a Balkán szorosoknak török részről való megszállása légből kapott híréhez fűzött tudósításokat találunk. E szerint e megszállás prologja lesz a Halil és Edhem pasa, a mostani bécsi török nagykövet által tervezett s már bevezetett politikai drámának, melynek egyes felvonásai következőkből állanának: Bosznia és Herczegovina teljes átadása Ausztriának, Albánia autonómiája egy keresztény s egy muzulmán fejedelem alatt, kik egészen osztrák befolyás alatt állanának. Bulgária és Kelet-Rumélia visszaszerzése a törökök által s a nyolcz millió osztrák német átadása a német birodalomnak, kárpótlásul a teljes akcziószabadságért, melyet Ausztria-Magyarországnak engedélyezett. Mindez azért történik, hogy a szlávok a muzulmán világ érdekében vezettessenek s a pánszlávizmus czéljai megtöressenek.« Az Europ. B., az orosz társadalomban nagy tekintélyű havi folyóirat, az 1863-diki egyetemi szabályzat elleni pánszláv támadásokat taglalva, megemlíti a nemzetiségi kérdést, melyet a moszkovitizmus oly szívesen kever össze az egyetemi kérdéssel. — »Az orosz népnek az idegenek általi kizsákmányolása feletti panaszok — írja a tekintélyes lap — mindig rossz jel, mert maga a kiszívás, melylyel a külföldieket vádolják, egyáltalán nincs egyedül a vérszopók óhajaitól és képességeitől feltételezve; ez egyedül nem lenne elég, ha maga a szervezet nem kínálna a kizsákmányolásra kedvező feltételeket. Erős és szilárdan összeillesztett organizmusoknál a külföldiek jövetele új erő feltétele, másoknál új gyöngeség oka lesz. Ezért a külföldiek általi kizsákmányolás ellen a legjobb eszköz nem represszív intézkedésekben van, melyeket ellenük alkalmazunk, hanem azon okok megszüntetésében, melyek a külföldiektől függetlenül akadályozzák a társadalom saját belső erejének kifejlődését. A leghatalmasabb eszköz a külföldiek általi kiszívás ellen mindenütt és mindig az, ami a belső nemzeti és közerők szabad fejlődésének szolgál. Megjegyzendő e mellett, hogy nem létezik második nép, mely, mint az orosz, annyira bírna a képességgel, hogy a külföldiekkel kitűnően meg tud férni; mondhatni tehát, hogy az orosz sajtó ama része, mely a külföldiek iránt ellenséges hangulatot kelt, nem annyira az orosz nép jellemző vonását veszi számba, mint inkább az orosz értelmiség ama részének hangulatát tükrözi vissza, mely a külföldiekben csak versenytársakat lát a kizsákmányolás terén.« Parisból írják ápril 18-ról: Grévy azon kivül, ki a ma délelőtt tartott minisztertanácsban elnökölt, még csak Freycinet, Say, Tirard, de Maby és Jauréguiberry urak voltak jelen. A miniszterelnök jelentést tett a községtanácsosi választások eredményéről, melyeknél, mint már tegnap közöltük, a köztársaságiak számos széket nyertek. De az ide vágó jelentések csak nagyon lassan érkeznek s alig lesznek előbb teljesek a hét végénél. A szükséges pótválasztások száma váratlanul nagy s épen úgy megerősítik a szokatlanul erős tartózkodást a választásoktól. Az igazságügyminiszter jelentést tett azon tárgyalásokról, melyeket az igazságügyi személyzet számos kiváló tagjával folytatott, hogy a meghalt Bertauld részére méltó utódot találjon. Barbier-t, jelenleg a semmitőszék elnökét, a kormány leginkább alkalmasnak találta ez állásra s kinevezése jóváhagyatott. A minisztertanács továbbá Rondaireur tervével foglalkozott, melyet Lesseps Ferdinánd támogat, s mely szerint Algír belsejében sósvizté alakíttatnék. Az összes miniszterek abban a nézetben voltak, hogy a terv megérdemli az alapos tanulmányozást, mely czélra bizottság fog kiküldetni. Végül Maby földmivelési miniszter közölte a jelentéseket a termés állásáról, illetve annak kilátásairól a legtöbb megyében. E szerint Francziaország a legjobb reményekre van jogosítva s valószínűleg az idei termés a tavalyit messze meg fogja haladni. A megyei bizottságok tegnap megnyitott ülésszakáról egyelőre kevés érdekeset jelentenek. Pétervárról írják ápril 15-ről: A panszlávisták úgy látszik azon dolgoznak, hogy hanyatló csillagukat új, hallatlan rémhírekkel a középeurópai szövetség terveiről éleszszék fel. A német pétervári hírlap írja: »A békegalambok röpködése közepett, melyek ma körülbelől egész Európában oly kellemesen röpSaint-Loban a jobboldal egy tagja azt indítványozta, hogy szólítsák fel a megyei bizottság elnökét, Savaryt, adja be lemondását. Savary ugyanis egyike azoknak, kik a megbukott Banque de Lyon et de la Loire perében kompromittálvák. De az indítvány 20 szóval 19 ellen elvettetett. Több más gyűlésben oda irányuló óhajok fejeztettek ki, hogy az ő területöket ne érje a törvényszékeknek az igazságügyi reform alkalmából kilátásba vett redukciója. A hivatalos lap ma közli a kimutatást a f. évi első negyedben az indirekt adók jövedelméről, összehasonlítva a költségvetési előirányzattal s a múlt év hasonló negyedével; az első összehasonlítás 33.232.000 frank jövedelmi többletet, a második 9,523.000 frank emelkedést mutat. Egy levélből, melyet Rousseau igazságügyi államtitkár Morlaixban választóihoz intézett, kitűnik, hogy a köztársaság elnöke az ottani községtanács meghívását egy látogatásra elfogadta ugyan, de egyszersmind kifejezte azon szándékát, hogy előbb Marseillebe és Toulonba utazik. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt Perreire Izsák bankár Dumas Sándor elnöklete alatt juryt alakított, melynek hivatása volt jelentékeny díjakkal jutalmazni a különböző országok írói által beküldött munkákat a társadalmi kérdésekről. A négy tárgy volt 1. A pauperizmus enyhítése, 2. Az adóreform, 3. A közoktatás fejlesztése és 4. A hitel kiterjesztése. A kitűzött díjak együtt véve százezer frankot tettek. Csaknem hatszáz munka érkezett be, melyek közül 420 az első kérdést taglalta. Ez utóbbiak közül egy a 10.000 frankos első díjat kapta, 4 az 5000 frankos díjat és kettő a mention honorablet 2500 frankkal kapta. A második kérdésnél első díj nem adatott ki, hanem két második díj, 3 mention honorable és hat »bátorítás« (szintén 2500 frank) adatott ki. A hitelkérdésnél csak egy munka kapott második dijat és egy a mention honorablet. Az összes jutalmazottak francziák, kivéve bizonyos Strave urat Amsterdamból, kinek munkáját az adóügyről »bátorították«, továbbá Baron nevű genfi ügyvédet, ki az első kérdés első diját nyerte s egy névtelenül maradt amerikait, aki a közoktatásügyi munkával kapott második dijat. Wibb képviselő azt indítványozza, hogy a három évi hadkötelezettség a gyarmatokra is kiterjesztessék. Jules Ferry ma Epinalba utazott, hogy ott részt vegyen végése megye bizottsági ülésén. A pánszláv mozgalom ellen. Még folynak az ország számos vidékén ama hazafias mozgalmak, melyeket a haza német ajtó és származású, de érzelemre és szívre igaz magyarjai a magyar állameszme, a megtámadott magyar nemzeti becsület érdekében megindítottak. Gyorsan, mint a vihar terjedt el a mozgalom az ország egyik szélétől a másikig s impozáns nagyszerűsége meglepte, megrémítette az ország ellenségeit. A hazafiság nagy diadalává s egyúttal a pángermán törekvések és agitácziók teljes vereségévé nőtte ki magát ez a mozgalom. A magyar haza német ajkú és származású fiai a külföld részéről kiindult csábítgatásokra kétséget nem tűrő módon kijelentették, hogy minden fajrokonság mellett hallani sem akarnak a pángermán törekvésekről s hogy mint atyáik, úgy ők is a magyar államban keresik és találják boldogulásukat s annak sorsával elválaszthatlanul egybeforrasztják a magokét. A nagyszerű hazafias nyilatkozatok hatása már is érezhető. Habár a felbérelt rágalmazók, a toll orgyilkosai ma is folytatják otromba üzelmeiket, magára a nagy német népre kiábrándítókig, csendesitőleg hatott a német eredetű magyarság e hatalmas nyilatkozata s a magyar gyűlölet mesterséges szitei most végre beláthatják, hogy hazánkban pángermán üzelmekre tért és támogatást senkinél sem találnak. A pánszláv üzelmek is hadd nyerjenek ugyanilyen visszautasítást szláv származású magyar polgár- Párisi színházi levél. — ápril 20. Hector Crémieux és Maurice Pernety új vígjátékát, a »Carte forée«-t, a múlt héten adták először a Théatre du Gymnaseban. A darab két felvonásból áll és nagyon hasonlít Seribe régibb vaudevillejeihez, azon időből, midőn a Théatre de Madame volt még divatban. A cselekmény Monte Carloban játszik, Baranoff orosz gróf villájában, melyből látni a Földközi tenger kék hullámait. De Baranoff nagyon keveset gondol a Földközi tenger szépségével. Minden idejét a montecarlói játéktermekben tölti. Egészben véve igen kedves és tréfás ember, csak egy kissé babonás és szeszélyes, mint a játékosok legnagyobb része. Nyugodtan él családja körében. Neje rendkívül kedves aszszony, nővére, Baranoff Zsófia és unokahuga Olga, igen jól megférnek bátyjukkal. Zsófia azonban ép oly szenvedélyes játékos, mint bátyja, de különböző módon kísérlik meg a szerencsét. A gróf series szerint játszik, míg Zsófiának egész terve van, melyet tételeiben követ. A gróf neje, Diana, és a fiatal Olga regényeket olvasnak. Baranoff pedig azon időt, midőn a játéktermekben nincs elfoglalva, titkárával, Agathoklessel arra fordítja, hogy próbára játszanak s a golyó forgását iparkodnak tanulmányozni. Baranoff sokat gúnyolja nejét és Olgát a regény olvasás miatt. E pillanatban a két nő nagyon el van foglalva egy regény olvasásával, mely épen most jelent meg a Revue des deux Mondes-ban Georges Bertau aláírásával. A grófné annál nagyobb érdeklődéssel olvassa e regényt, minthogy abban saját élettörténetét látja elbeszélve. Huszonöt éves korában özvegygyé lett s tetemes vagyonnal rendelkezett. Ő is vonzalommal viseltetett Georges Aubert, egy fiatal ember iránt, ki szerette őt. De Georges egyszerre tönkre ment bankárának bukása által és ez akadályozta meg a két szerető szív egyesülését. Georges attól tartott, hogy azzal fogják vádolni, hogy érdekből akarja elvenni a szép özvegyet s eltűnt. Visszavonult egy távol fekvő vidéki birtokára és ott igyekezett elrejteni fájdalmát.