Pesti Napló, 1896. november (47. évfolyam, 301-330. szám)
1896-11-01 / 301. szám
2 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1896. november 1. 301. szám. Ezek a kitüntetések egyszersmind a kiállítás kritikáját is jelentik. És hogy milyen szigorú kritikát gyakorolt a kitüntetések megosztásánál a zsűri, arról hadd szóljon az a nyilatkozat, amelyet Matlekovics Sándor, a zsűri elnöke tett lapunk egyik munkatársa előtt. Matlekovics a legszakavatottabb ismerője a magyar nemzetgazdászati viszonyoknak és a legilletékesebb is, hogy a kiállítás tanúságairól kritikát mondhasson és ezért kijelentései a legnagyobb figyelmet érdemlik. «Talán rossz helyre fordult, mondotta Matlekovics úr munkatársunknak, — midőn hozzám jött, hogy véleményt kérjen a kiállítási kitüntetésekre nézve, mertén, aki az 1885-iki kiállítást csináltam és vezettem, elfogultsággal lennék vádolható, ha most összehasonlításokat tennék a mai és az akkori kiállítás eredményei között. Annyi bizonyos és ez minden fentartás nélkül konstatálható, hogy a kiállítás ipari része kétségbevonhatatlanul jobb és fényesebb eredményeket is tüntet fel, mint a mezőgazdasági rész. Elhibázott dolog volt a kiállítás igazgatóságát felosztani; ez némi széthúzásokra, félreértésekre adhatott alkalmat és mindenesetre ártott a kiállítás teljességének. A mezőgazdasági kiállítás mindenesetre gyenge volt. Az állami nagy uradalmakon kívül az ország nagybirtokosai alig vettek részt a a kiállításban. Sok tekintetben a politikai viszonyok is okozták ezt a távolmaradást. A Dessewffyek, Zichyek, Károlyi Sándor uradalmai távollétükkel tündököltek, ami roppantul megnehezítette a zsűri feladatát, amelynek elsősorban igazi érdemeket kellett jutalmaznia. Az ipari csoportok legtöbbje az 1885-iki állapothoz képest nagy előrehaladást mutat fel. Magyarország iparosai minden téren sokat dolgoztak és nagy sikereket értek el. Különösen mondható ez a gépiparról és a tömegiparról. A gép-, cukor-, vegyészeti és szeszgyártás szinte erőszakosan tört előre, bámulatot keltve és elismerést hódítva világszerte. Nem csekélyebb az előrehaladás a közlekedési eszközök gyártásában, ami elvégre nem csoda, amikor nálunk a közlekedési ügy is olyan óriási mérvekben fejlődött. Visszaesés, hanyatlás, nem mutatkozott egy ágban sem. Némi pangás csak az agyag- és bőripar terén észlelhető. Az agyagiparban azért, mert ezen a téren a divat megváltozott. Tíz évvel ezelőtt még mindenki vett majolikát, fayencet, mert comme-il-faut volt a lakásokat ilyen csecsebecsékkel diszíteni. Ez a divat megváltozott és ennek hatása alatt áll az agyagipar. A vele foglalkozók új csapáson indulnak és az egész ipar valóságos átalakulási proceszszuson megy keresztül. Ebben az állapotban találta ezt az iparágat a kiállítás és azért nem láttunk benne nagyobb fejlődést. A bőriparosok pedig csak az állami szállítások után törik magukat. Nincs idejük gyártmányaik javítására, szépítésére gondot fordítani, mert elég munkát ad a nagy szükséglet. Ezért itt is csak a régi állapotokkal találkozunk. Minden egyéb téren azonban nagy előrehaladást látunk. Ez az előrehaladás visszatükröződik a kiállítás minden tárgyában, minden alkotásában, egész rendszerében. A zsűri igazságos munkát végzett. Melléktekintetek alig vétettek figyelembe és minden csoportban tényleg a legkiválóabbak kapták a jól kiérdemelt kitüntetéseket. A kiállítás eredményének tanúságait egyébként a kiállításról írandó főjelentésemben ismertetni fogom. Ebben a több kötetre terjedő munkálatban fel lesz dolgozva minden adat, amely igazolja, hogy Magyarország egészen azon az úton van, hogy nagyon lényeges tényező legyen az ipart űző államok sorában.» E nyilatkozat után közzéadjuk a kiállítás kitüntetettjeinek jegyzékét: ..tv ........................ Díszoklevelek. A kereskedelemügyi miniszter, mint az ezredéves kiállítás országos bizottságának elnöke által jóváhagyott zsűriszabályzat értelmében, a díszoklevél, mint legmagasabb kitüntetés a jelenkori csoportok ama legkiválóbb kiállítóinak ítélhető meg, akik a tudomány, művészet, irodalom, népnevelés, a közművelődés és az anyagi jólét emelése, a hazai ipar és fölművelés fejlesztése körül országos érdemeket szereztek. A díszoklevelek száma a százat meg nem haladhatja; azok odaítélése a csoport-zsűrik javaslatára a zsűri-tanácsot illeti meg. A zsűri-tanács a kereskedelemügyi miniszter elnöklete alatt tartott ülésén a díszokleveleket a következő kiállítóknak ítélte oda: Agnelli József plébános, Csár (Nyitra megye), gróf Apponyi Sándor Lengyel. Beocsini cementgyári unió (Redlich, Ahrenstein és Spitzer) Budapest, Benczúr Gyula festőművész Budapest, budapesti szalámi gyárosok kollektív kiállítása, Budapest székesfőváros, Budapesti Önkéntes Mentő- Egyesület Budapest. Gróf Chotek Rezső futtaki uradalma, gróf Csekonics Endre nagybirtokos Zsombolya. Danubius Soenichen-Hartmann Egyesült Hajó-és Gépgyár-Részvénytársaság Budapest, Dugarcsai királyi országos szabadalmazott pamutszövő- és fonógyára Dugarcsa, Dinamitnobel - Részvénytársaság Pozsony, Eisele József réz-, érc-, mű- és gőzkazán-gyár Budapest, Első Magyar Jutafonó- és Szövőgyár-Részvénytársaság Budapest, Első Magyar Papíripar-Részvénytársaság Budapest, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Emke) Kolozsvárott, Első Magyar Varrógép- és Kerékpár-Részvénytársaság Budapest, Első Osztrák Jutafonó- és Szövőgyár magyarországi fióktelepe Újpesten, Erdélyi Bortermelő Kereskedők Szövetkezete Weingau, gróf Esterházy Miklós József, Fegyver- és Gépgyár Részvénytársaság Budapesten, Fischer és Heidelberg kátránytermények és vegyészeti gyár Budapest, Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár-Részvénytársaság Fiume, Ganz és társa Vasöntöde és Gépgyár-Részvénytársaság Budapest, Geranich János József-féle Bánya- Egyesület Bélabánya, Gerbeaud Emil, a Kugler Henrikféle császári és királyi cukrászda tulajdonosa Budapest, Gronstein Henrik ékszerész Budapesten, Haussmann Sándor kőfaragó- és építőmester Budapest, Hedrich és Strauss Király-malom Budapest, Császári és királyi szabadalmazott hermaneci papírgyár Besztercebánya. Hermann János hordógyáros Budapesten, Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyszer-Részvénytársaság. Iparművészeti Társulat Budapest, Izabella császár és királyi főhercegnő ő fensége, mint a Poszony és vidéke hímző háziiparának támogatására alakult nőegylet védnöke, Jálics Géza gyári szőlőtelepe. Gróf Károlyi Alajos örökösei és gróf Károlyi István nagybirtokosok Budapest, Kegyes tanitó-rend Dötgicse. Az 1896-iki ezredéves országos kiállítás kereskedelmi pénz- és hitelügyi csoportja, Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, Nemeskéri Kiss Miklós Véghles. Kiinger Henrik, első magyar vitorlavászon-, len- és jutaáru-gyár Pozsony, «Klotild» Első Magyar Vegyipar Részvény-Társaság Nagy-Bocskó, Kőolajfinomító-Gyár Részvénytársaság Budapest, Kühmager Ferenc és Társa, arany-ezüst sodrony- és paszomány-gyár Pozsony, Lechner Ödön műépítész Budapest, Lédeczy Sándor zongoragyáros Budapest, Lord és társa fakereskedők Budapest, Lotz Károly festőművész Budapest, Machlup A. és É. első magyar stearingyertya- és szappangyár «Flóra» Budapest, Magyar Aszfalt-Társulat Budapest, Magyar cukorgyárosok gyűjteményes kiállítása, Magyar Fém- és Lámpaáru-Gyár-Részvénytársaság Budapest, Magyar Kerámias Gyár-Részvénytársaság Budapest, Magyar szesziparosok együttes kiállítása, Magyar szent korona országainak Vöröskereszt Egyesülete Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Budapesten, Munkácsy Mihály festőművész Budapesten, A liszt egyenlő minőségi számozására egyezmény alapján kötelezett malmok közös kiállítása, Neuschloss Károly és fiai építési vállalat, ácsüzlet Budapesten, Országos Erdészeti Egyesület Budapesten, Országos Magyar Gazdasági Egyesület Budapesten, Osztrák- Magyar Szabadalmazott Államvasut-Társaság Resica, Paget János örökösei Aranyos-Gyéres, Pasteurintézet, Polgári Serfőzde Részvénytársaság Kőbánya, Reichel és Heiszler, gép-, réz- és éreműgyár Budapest, Rimamurányi Vasmű Részvénytársaság, Róth György lőszergyáros Pozsony, Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Részvénytársaság Budapest, Schreiber J. és unokaöcscsei, üveggyár Te Misi, nagyon bolond tanulság ez, szólt komoran, és hihetetlen, de igaz: Cseres Márton, a szelid, a gyermeklelkű Cseres Márton nagyot ütött az öklével az asztalra. Azt mondja ez a bolond mese, szólt, mindjobban elborulva, — hogy az az istentelen, magánakkapart hangya szivének könyörtelenségét még azzal is tetézte, hogy kifigurázta azt a szegény, könnyűvérű tücsköt! Azt mondta neki, ha énekelt nyáron át, hát táncoljon a télen. Soha ilyen gyalázatos tanítást! Ne kövessétek, gyerekek, ne utánozzátok, gyűlöljétek meg azt a hangyát, vessétek meg! És csodák csodája, az a csendes, galambepéjű ember fogta a könyvet és magasra emelt kézzel hangos csattanással dobta a padlóra. A felesége egészen megijedt. Szelid szemrehányással borult az ura vállára, úgy súgta a fülébe: — Márton! Márton! Az a könyv a legnagyobbé volt, aki ott nyugszik a temetőben: a Dezsőé. Annak is lámpát kellene gyújtani, koszorút kelleni tenni a sírjára. Tudod, holnap este lesz a halottak estéje. Cseres Márton már az első szóra kiengesztelődött. Felemelte a könyvet, lapjait végigsimogatta, végig cirógatta, akár azt a szőke fürtös fejet, a hetedikét, amelyik két esztendeje már, hogy ott künn nyugszik az esőáztatta hideg, idegen földben. Maga köré szólította mind a hatot, az asszonyt is; végig nézett rajtuk szeretettel és mondta: — Igen, igen, a Dezső sírja. Szép színes lámpákat gyújtunk majd és nagy-nagy koszorút teszünk rá örökzöldből, szomorú őszi rózsákból. Pénzünk van hozzá elég, többet kértem, akkor is ő reá gondoltam. Szegény, szegény Dezsőm! Miért is kellett meghalnia, hiszen jutott volna neki is bőven. — Igaza! Hallom, a tekintetes urnák gyönyörű kanári jércéje van ? — Valódi harzi, tavaly vettem a gyerekeknek, felelte a tekintetes ur nagy szégyenkezve. (Ez most a lelkembe lát, gondolta, és kiolvassa, milyen könnyelmű ember vagyok.) — Drága mulatság, költséges passzió, mormogta az elnök úr elnéző rosszalással, — de hát kérem, magam is olyan pazarló ember vagyok. Van nekem is egy gyönyörű hímem — tömérdek kendermagot fogyaszt, egész olajgyárra valót — hát ezt szeretném valami tisztességes mércével összepárosítani. Tudja, kérem, áthozhatná egy-két napra, közös költségen tartjuk majd és a tojásokat is megfelezzük. Azt hiszem, jó drágán kelnek el a fiókok. Cseres Mártonnak mégis csak volt annyi fifikája, hogy kiérezze az ajándékba kérést a beszédből. Sajnálta is a madarat, de még jobban szerette a gyerekeit, egyetlen pajtásuk, egyetlen örömük volt. Megkeményítette hát a szívét és kiszólt nagy hősiesen: — Kölcsönbe nagyon szívesen, elnök úr. Át is hozta a madarat rögtön és nagy óvatosan el is helyezte a Csábrág Kajetán madár-takarékpénztárában. — Hát estére átjöhet a pénzéért, bocsájtotta útnak nagy kegyesen az emberek és madarak barátja. Úgy jött haza nagy boldogan a pénzzel és éppen a hájlige stricli dispután fogta a feleségét meg a gyerekeket. — Nem lehet, nem lehet, mondta bús elhatározással az asszony, amikor az ura hangos nevetéssel betoppant. — Soha ilyet Matild, soha ilyet, hajtogatta kacagva. — Apám, apám, hát csakugyan odaadta a nálunkat? — kérdezte aggodalmas hangon ad a hat gyerek. — Dehogy adtam, már hogy is adtam volna! De képzeljétek! Peti te, vidd ezt a hat darab cukrot az elnökökhez, de gyorsan ám! — Talán ez is a kamatba jár, kérdezte az asszony, és pakkolta gyorsan a cukrot . . . — Hagyjatok pihenni egy kicsinység — így, most már eleget nevettem! Képzeljétek! Hogy este átmentem — hiszen tudod miért, Matild, — hát ott találom a kalit előtt, amint a cukrot húzza ki a drótok közül! Az ő madarának a cukra volt, nem akarta, hogy a mienknek is jusson. Látjátok, gyerekek, ez az igazi takarékosság!’ ’ A szelíd, jó Matild asszony mintha az öklét szorította volna össze, de azért ő sem akarta elszalasztani a pedagógiai momentumot — és komoly hangon szólt.: — Lássátok, gyerekek, ez a gazdag ember! és ti mégis hájlige stricht akartok enni. — Azt, az, mama, kiáltott a gyerekek kórusa! Ugye, apa, lehet, ugye apa, hogy meg kell tisztelnünk az ünnepet azokkal a kis fonatosokkal ? Cseres Márton arra gondolt, hogy ő csakugyan az ünnepre való tekintettel kért öt forinttal többet kölcsön Csábrág Kajetántól. Jut is, marad is, miért szegné hát a gyerekek kedvét ? — Lesz, lesz hájlige stricli, mondta jó indulattal, — ha ugyan elkészültetek a leckétekkel. Hogy is állsz Misi, a francia fordításokkal ? — A mama már átnézte, csak a végét nem értjük meg, az utolsó két sort, amit a szorgalmas és erkölcsös hangya felelt a könynyelmű tücsöknek, amikor ez kölcsönt kért tőle. — No hát mutasd azt a két sort. Cseres Márton szeme elborult, amint olvasta: Vous chantiez! j’eu suis fort aise: Eh bien ! dansez- maintenant.