Pesti Napló, 1896. november (47. évfolyam, 301-330. szám)

1896-11-01 / 301. szám

2 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1896. november 1. 301. szám.­ Ezek a kitüntetések egyszersmind a ki­állítás kritikáját is jelentik. És hogy milyen szigorú kritikát gyakorolt a kitüntetések meg­osztásánál a zsűri, arról hadd szóljon az a nyilatkozat, amelyet Matlekovics Sándor, a zsűri elnöke tett lapunk egyik munkatársa előtt. Matlekovics a legszakavatottabb ismerője a ma­gyar nemzetgazdászati viszonyoknak és a leg­­illetékesebb­­ is, hogy a kiállítás tanúságai­ról kritikát mondhasson és ezért kijelentései a legnagyobb figyelmet érdemlik.­­ «Talán rossz helyre fordult, mondotta Matlekovics úr munkatársunknak, — midőn hozzám jött, hogy véleményt kérjen a kiállí­tási kitüntetésekre nézve, mert­­én, aki az 1885-iki kiállítást csináltam és vezettem, el­fogultsággal lennék vádolható, ha most össze­hasonlításokat tennék a mai és az akkori ki­állítás eredményei között. Annyi bizonyos és ez minden fentartás nélkül konstatálható, hogy a kiállítás ipari része kétségbevonhatatlanul jobb és fényesebb eredményeket is tüntet fel, mint a mezőgazda­­sági rész. Elhibázott dolog volt a kiállítás igazgatóságát felosztani; ez némi széthúzásokra, félreértésekre adhatott alkalmat és minden­esetre ártott a kiállítás teljességének. A mező­­gazdasági kiállítás mindenesetre gyenge volt. Az állami nagy uradalmakon kívül az or­szág nagybirtokosai alig vettek részt a a kiállításban. Sok tekintetben a politikai vi­szonyok is okozták ezt a távolmaradást. A Dessewffyek, Zichyek, Károlyi Sándor uradal­mai távollétükkel tündököltek, ami roppantul megnehezítette a zsűri feladatát, amelynek első­sorban igazi érdemeket kellett jutalmaznia. Az ipari csoportok legtöbbje az 1885-iki állapothoz képest nagy előrehaladást mutat fel. Magyarország iparosai minden téren sokat dol­goztak és nagy sikereket értek el. Különösen mondható ez a gépiparról és a tömegiparról. A gép-, cukor-, vegyészeti és szeszgyártás szinte erőszakosan tört előre, bámulatot keltve és el­ismerést hódítva világszerte. Nem csekélyebb az előrehaladás a közlekedési eszközök gyár­tásában, ami elvégre nem csoda, amikor nálunk a közlekedési ügy is olyan óriási mérvekben fejlődött. Visszaesés, hanyatlás, nem mutatkozott egy ágban sem. Némi pangás csak az agyag- és bőripar terén észlelhető. Az agyagiparban azért, mert ezen a téren a divat megváltozott. Tíz évvel ezelőtt még mindenki vett majolikát, fayencet, mert comme-il-faut volt a lakásokat ilyen csecsebecsékkel diszíteni. Ez a divat megváltozott és ennek hatása alatt áll az agyag­ipar. A vele foglalkozók új csapáson indulnak és az egész ipar valóságos átalakulási procesz­­szuson megy keresztül. Ebben az állapotban találta ezt az iparágat a kiállítás és azért nem láttunk benne nagyobb fejlődést. A bőriparosok pedig csak az állami szál­lítások után törik magukat. Nincs idejük gyárt­mányaik javítására, szépítésére gondot fordí­tani, mert elég munkát ad a nagy szükséglet. Ezért itt is csak a­­ régi állapotokkal talál­kozunk. Minden egyéb téren azonban nagy elő­rehaladást látunk. Ez az előrehaladás vissza­tükröződik a kiállítás minden tárgyában, min­den alkotásában, egész rendszerében. A zsűri igazságos munkát végzett. Mel­léktekintetek alig vétettek figyelembe és min­den csoportban tényleg a legkiválóabbak kap­ták a jól kiérdemelt kitüntetéseket. A kiállítás eredményének tanúságait egyébként a kiállításról írandó főjelentésemben ismertetni fogom. Ebben a több kötetre terjedő munkálatban fel lesz dolgozva minden adat, amely igazolja, hogy Magyarország egészen azon az úton van, hogy nagyon lényeges té­nyező legyen az ipart űző államok sorában.» E nyilatkozat után közzéadjuk a kiállítás kitüntetettjeinek jegyzékét: ..tv ........................ Díszoklevelek. A kereskedelemügyi miniszter, mint az ezredéves kiállítás országos bizottságának elnöke által jóváhagyott zsűri­szabályzat értelmében, a díszoklevél, mint legma­gasabb kitüntetés a jelenkori csoportok ama legkivá­lóbb kiállítóinak ítélhető meg, akik a tudomány, mű­vészet, irodalom, népnevelés, a közművelődés és az anyagi jólét emelése, a hazai ipar és fölművelés fejlesz­tése körül országos érdemeket szereztek. A díszoklevelek száma a százat meg nem halad­hatja; azok odaítélése a csoport-zsűrik javaslatára a zsűri-tanácsot illeti meg. A zsűri-tanács a kereskedelemügyi miniszter el­nöklete alatt tartott ülésén a díszokleveleket a követ­kező kiállítóknak ítélte oda: Agnelli József plébános, Csár (Nyitra megye), gróf Apponyi Sándor Lengyel. Beocsini cementgyári unió (Redlich, Ahrenstein és Spitzer) Budapest, Benczúr Gyula festőművész Buda­pest, budapesti szalámi gyárosok kollektív kiállítása, Budapest székes­főváros, Budapesti Önkéntes Mentő- Egyesület Budapest. Gróf Chotek Rezső futtaki uradalma, gróf Cseko­­nics Endre nagybirtokos Zsombolya. Danubius Soenichen-Hartmann Egyesült Hajó-és Gépgyár-Részvénytársaság Budapest, Dugarcsai ki­rályi országos szabadalmazott pamutszövő- és fonó­gyára Dugarcsa, Dinamit­nobel - Részvénytársaság Pozsony, Eisele József réz-, érc-, mű- és gőzkazán-gyár Budapest, Első Magyar Jutafonó- és Szövőgyár-Rész­vénytársaság Budapest, Első Magyar Papíripar-Rész­­vénytársaság Budapest, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Emke) Kolozsvárott, Első Magyar Varrógép- és Kerékpár-Részvénytársaság Budapest, Első Osztrák Jutafonó- és Szövőgyár magyarországi fióktelepe Új­pesten, Erdélyi Bortermelő Kereskedők Szövetkezete Weingau, gróf Esterházy Miklós József, Fegyver- és Gépgyár­ Részvénytársaság Budapes­ten, Fischer és Heidelberg kátránytermények és vegyé­szeti gyár Budapest, Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár-Részvénytársaság Fiume, Ganz és társa Vasöntöde és Gépgyár-Részvény­társaság Budapest, Geranich János József-féle Bánya- Egyesület Bélabánya, Gerbeaud Emil, a Kugler Henrik­­féle császári és királyi cukrászda tulajdonosa Budapest, Gronstein Henrik ékszerész Budapesten, Haussmann Sándor kőfaragó- és építőmester Budapest, Hedrich és Strauss Király-malom Budapest, Császári és királyi szabadalmazott hermaneci papírgyár Besztercebánya. Hermann János hordógyáros Budapesten, Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyszer-Részvény­­társaság. Iparművészeti Társulat Budapest, Izabella császár és királyi főhercegnő ő fensége, mint a Poszony és vidéke hímző háziiparának támogatására alakult nő­egylet védnöke, Jálics Géza gyári szőlőtelepe. Gróf Károlyi Alajos örökösei és gróf Károlyi István nagybirtokosok Budapest, Kegyes tanitó-rend Dötgicse. Az 1896-iki ezredéves országos kiállítás ke­reskedelmi pénz- és hitelügyi csoportja, Királyi Magyar Természettudományi Társulat Budapest, Nemeskéri Kiss Miklós Véghles. Kiinger Henrik, első magyar vitorla­­vászon-, len- és jutaáru-gyár Pozsony, «Klotild» Első Magyar Vegyipar Részvény-Társaság Nagy-Bocskó, Kőolajfinomító-Gyár Részvénytársaság Budapest, Küh­­m­ager Ferenc és Társa, arany-ezüst sodrony- és paszo­mány-gyár Pozsony, Lechner Ödön műépítész Budapest, Lédeczy Sán­dor zongoragyáros Budapest, Lord és társa fakereske­dők Budapest, Lotz Károly festőművész Budapest, Machlup A. és É. első magyar stearingyertya- és szappangyár «Flóra» Budapest, Magyar Aszfalt-Társulat Budapest, Magyar cukorgyárosok gyűjteményes kiállí­tása, Magyar Fém- és Lámpaáru-Gyár-Részvénytársaság Budapest, Magyar Kerámias Gyár-Részvénytársaság Budapest, Magyar szesziparosok együttes kiállítása, Ma­gyar szent korona országainak Vöröskereszt­ Egyesülete Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Budapesten, Munkács­y Mihály festőművész Budapesten, A liszt egyenlő minőségi számozására egyezmény alapján kö­telezett malmok közös kiállítása, Neuschloss Károly és fiai építési vállalat, ács­üzlet Budapesten, Országos Erdészeti Egyesület Budapesten, Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület Budapesten, Osztrák- Magyar Szabadalmazott Államvasut-Társaság Resica, Paget János örökösei Aranyos-Gyéres, Pasteur­­intézet, Polgári Serfőzde Részvénytársaság Kőbánya, Reichel és Heiszler, gép-, réz- és éreműgyár Budapest, Rimamurányi Vasmű Részvénytársaság, Róth­ György lőszergyáros Pozsony, Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár­ Részvénytársa­ság Budapest, Schreiber J. és unokaöcscsei, üveggyá­r Te Misi, nagyon bolond tanulság ez, szólt komoran, és hihetetlen, de igaz: Cseres Márton, a szelid, a gyermeklelkű­ Cseres Már­ton nagyot ütött az öklével az asztalra. Azt mondja ez a bolond mese,­ szólt, mindjobban elborulva, — hogy az az istentelen, magának­­kapart hangya szivének könyörtelenségét még azzal is tetézte, hogy kifigurázta azt a sze­gény, könnyűvérű tücsköt! Azt mondta neki, ha énekelt nyáron át, hát táncoljon a télen. Soha ilyen gyalázatos tanítást! Ne kövessétek, gyerekek, ne utánozzátok, gyűlöljétek meg azt a hangyát, vessétek meg! És csodák csodája, az a csendes, galamb­­epéjű ember fogta a könyvet és magasra emelt kézzel hangos csattanással dobta a padlóra. A felesége egészen megijedt. Szelid szemrehányással borult az ura vállára, úgy súgta a fülébe: — Márton! Márton! Az a könyv a leg­nagyobbé volt, aki ott nyugszik a temetőben: a Dezsőé. Annak is lámpát kellene gyújtani, koszorút kelleni tenni a sírjára. Tudod, holnap este lesz a halottak estéje. Cseres Márton már az első szóra kiengesz­­telődött. Felemelte a könyvet, lapjait végig­simogatta, végig cirógatta, akár azt a szőke fürtös fejet, a hetedikét, amelyik két esz­tendeje már, hogy ott künn nyugszik az eső­áztatta hideg, idegen földben. Maga köré szólította mind a hatot, az asszonyt is; végig nézett rajtuk szeretettel és mondta: — Igen, igen, a Dezső sírja. Szép színes lámpákat gyújtunk majd és nagy-nagy koszo­rút teszünk rá örökzöldből, szomorú őszi ró­zsákból. Pénzünk van hozzá elég, többet kér­tem, akkor is ő reá gondoltam. Szegény, sze­gény Dezsőm! Miért is kellett meghalnia, hi­szen jutott volna neki is bőven. — Igaz­a! Hallom, a tekintetes urnák gyö­nyörű kanári jércéje van ? — Valódi harzi, tavaly vettem a gyere­keknek, felelte a tekintetes ur nagy szégyen­kezve. (Ez most a lelkembe lát, gondolta, és kiolvassa, milyen könnyelmű ember vagyok.) — Drága mulatság, költséges passzió, mormogta az elnök úr elnéző rosszalással, — de hát kérem, magam is olyan pazarló ember vagyok. Van nekem is egy gyönyörű hímem — tömérdek kendermagot fogyaszt, egész olaj­gyárra valót — hát ezt szeretném valami tisz­tességes mércével összepárosítani. Tudja, kérem, áthozhatná egy-két napra, közös költségen tart­juk majd és a tojásokat is megfelezzük. Azt hiszem, jó drágán kelnek el a fiókok. Cseres Mártonnak mégis csak volt annyi fifikája, hogy kiérezze az ajándékba kérést a beszédből. Sajnálta is a madarat, de még jobban szerette a gyerekeit, egyetlen pajtásuk, egyet­len örömük volt. Megkeményítette hát a szí­vét és kiszólt nagy hősiesen: — Kölcsönbe nagyon szívesen, elnök úr. Át is hozta a madarat rögtön és nagy óvatosan el is helyezte a Csábrág Kajetán madár-takarékpénztárában. — Hát estére átjöhet a pénzéért, bocsáj­­totta útnak nagy kegyesen az emberek és ma­darak barátja. Úgy jött haza nagy boldogan a pénzzel és éppen a hájlige stricli dispután fogta a fe­leségét meg a gyerekeket. — Nem lehet, nem lehet, mondta bús el­határozással az asszony, amikor az ura han­gos nevetéssel betoppant. — Soha ilyet Matild, soha ilyet, hajto­gatta kacagva. —­ Apám, apám, hát csakugyan odaadta a nálunkat? — kérdezte aggodalmas hangon ad a hat gyerek. — Dehogy adtam, már hogy is adtam volna! De képzeljétek! Peti te, vidd ezt a hat darab cukrot az elnökökhez, de gyorsan ám! — Talán ez is a kamatba jár, kérdezte az asszony, és pakkolta gyorsan a cukrot . . . — Hagyjatok pihenni egy kicsinység — így, most már eleget nevettem! Képzeljétek! Hogy este átmentem — hiszen tudod miért, Matild, — hát ott találom a kalit előtt, amint a cukrot húzza ki a drótok közül! Az ő mada­rának a cukra volt, nem akarta, hogy a mienk­nek is jusson. Látjátok, gyerekek, ez az igazi takarékosság!­­’ ’ A szelíd, jó Matild asszony mintha az ök­lét szorította volna össze, de azért ő sem akarta elszalasztani a pedagógiai momentumot — és komoly hangon szólt.: — Lássátok, gyerekek, ez a gazdag em­ber! és ti mégis hájlige stricht akartok enni. — Azt, az­, ma­ma, kiáltott a gyerekek kórusa! Ugy­e, apa, lehet, ugy­e apa, hogy meg kell tisztelnünk az ünnepet azokkal a kis fona­­tosokkal ? Cseres Márton arra gondolt, hogy ő csak­ugyan az ünnepre való tekintettel kért öt fo­rinttal többet kölcsön Csábrág Kajetántól. Jut is, marad is, miért szegné hát a gyerekek kedvét ? — Lesz, lesz hájlige stricli, mondta jó indulattal, — ha ugyan elkészültetek a leckétek­kel. Hogy is állsz Misi, a francia fordításokkal ? — A mama már átnézte, csak a végét nem értjük meg, az utolsó két sort, amit a szorgalmas és erkölcsös­ hangya felelt a köny­­nyelmű tücsöknek, amikor ez kölcsönt kért tőle. — No hát mutasd azt a két sort. Cseres Márton szeme elborult, amint ol­vasta: Vous chantiez! j’eu suis fort aise: Eh bien ! dansez- maintenant.

Next