Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-14 / 194. szám

8 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1914. augusztus 14.­­(194 szám.)" A németek első nagy sikere I. lüttchi ostrom — Olasz lapszemle — Párisi, londoni és belga hazugságok (Francia tudósítás) Lüttich a német csapatoké. Ez most már tagadhatatlan és elvi­athatlan tény. A rend­kívül fontos és minden oldalról megerősített város bevétele bizonyára nem ment simán, annál nagyobb dicsősége a nagynevű német hadseregnek, ha súlyos áldozatok árán is, s megszerezte magának ezt a rendkívül fontos stratégiai pozíciót. Közben mulatságos elolvasni azokat a Milánón keresztül hozzánk jutott párisi és belga értesítéseket, melyek kisebb-nagyobb belga győzelmekről zengenek,­­ hogy végül mégis csak fájdalmasan konstatálják a való­ságot, mely szerint Lüttich nem tartható. Az első távirat Párisból augusztus 6-án érkezett a Corriere della Sera-hoz. Így szól: „Egy hivatalos brüsszeli jelentés mondja: Le­man tábornok, Lüttich erőd parancsnoka, visszaveri f­z összes német támadásokat. A belga csapatok anélkül, hogy az erődben keresnének menedéket, nyilt mezőn csatáznak. Hatalmas vonalban rend­kívüli hévvel verekedtek. A német támadás na­gyon heves volt, főleg Veldre és Mosel közt, de a belga csapatok megkergették a németeket, akik hátrálva harcolnak. A­­­rit csapatok egy része holland területre vonultak vissza, a belgák ellen­ben a határvonalnál megállottak. „Lüttichnek elsőrendű stratégiai fontossága van. Hat nagy — és hat kisebb erőd négyszáz ágyúval őrzi a várost. A tizenkét­­erőd ellipszis alakban ötvenöt kilométer távolságot fog be. Namur erő­dítései trapéz-alakban ötven kilométer területen vonulnak végig. Namur rendkívüli stratégiai fon­tossággal bír Franciaországra, mert a Sambra és Mosel egyesülése pontján fekszik és nagy akadá­lya a németek inváziójának. Huy régi , de res­taurált erőd két híddal a Moser folyón." A Matin rendkívüli kiadása hivatalos hírt közöl arról, hogy két német ulánusez,a J Spa­nál teljesen megsemmisült. Ezt a hírt másnap a Matin maga megcáfolja, de hozzáteszi, hogy a belga csapatok ellentállása rendkívül heves. (Angol tudósítás) Augusztus 5-iki dátummal a következő lüttichi távirat érkezik a Daily Mail-hoz: „Kedden délután a németek erős támadást in­téztek a lüttichi erődök ellen. Ma reggel folytató­dott a heves támadás, mely végül a belga csapa­tok nagy győzelmével végződött. „A támadó oszlopot, vagyis a 7-ik német had­testet, huszonötezer belga visszaverte és a Veldre folyón át hollandi területre kergette. A belga lo­vasság nagy hősiséget tanusított. A második ezred egyik eszkadronja rárohant négy eszkadron né­met lovasságra és visszaverte azt nagy vesztesé­gekkel. „A belgák nagy lelkesedéssel várják a francia szövetséges csapatokat" A Daily Telegraph megírja, hogy Albert király augusztus 4-én a háború színhelybre utazott; előzőleg egy előkelő személyiségnek a következő szavakat mondta: „Személyesen akarom vezetni csapataimat és elvitatni minden csepp területemet az ellenségtől, bármily hatalmas is legyen az invázió ereje és bármily nagy áldozatot is követel ellentállásunk. Hasonló körülmények közt meghalni minden ha­zafias uralkodónak a joga." A Reuter-ügynökség jelenti Lüttíchből, hogy Visét és Argentant, két belga német határszéli vá­rost, a németek felgyújtottak, a polgárok lövöl­dözni ke­zdtak a csapatokra, megtizedelték őket és a várost lángba borították. (A brüsszeliek sírnak örömükben) A párisi Newyork Herald szerint a né­metek számos sebesültet és foglyot hagytak a belgák kezében, mielőtt Hollandia felé mene­kültek. A győzelem hírét nagy lelkesedéssel fo­gadták Brüsszelben. A nép sírt örömében. Attól féltek, hogy a nemzeti hadsereg csak néhány óráig fog ellentállni tudni az óriási és jóval nagyobb számú ellenségnek. Belgiumban két német kémet fogtak el, az egyik rendőrnek volt öltözve, a másik apácának. A belgák teljesen szétrombolták a határ­széli Visé várost, hogy a Lüttichhez vezető utat teljesen járatlanná tegyék. Belga, német és francia aeroplánok a le­vegőben a harctér fölött megvalósították Wells angol regényíró ismert leírását. (Mi történt augusztus 6-ikán?) Párisból táviratozzák a Corriere della Sera-nak augusztus 6-iki dátummal: „Lüttich előtt rettenetes csata dúl. Hatalmas német csapatok támadják reggeli egy óra óta a belga vonalakat. A csata, mely délben még folyik, rettenetes és grandiózus. Eddig a halottak ezrei bo­rítják a csatateret. Azt mesélik, hogy ulánusok rohammal akartak behatolni a városba, hogy megöljék a kormányzót Valamennyi ulánus halálát lelte. Hivatalos kommüniké jelenti, hogy a németek ma két régi erődöt elfoglaltak. Ugyanaz a kommü­niké szomorúan bejelenti, hogy lehet, hogy a minden percben újabb és újabb csapatokkal meg­erősített német seregek legyőzik a belgák ellentállá­sát, de Namurban még akadályokra lelnek és ez idő alatt a belgák idejében segélycsapatokkal erő­síthetik meg magukat. (Lüttich elveszett) Már­mint a belgák­­számára. A győzelm­es hírek után Páris is kénytelen volt megtudni a józan valót és bevallani, hogy a híres belga csapatok mégis csak csúfosan megverettek Lüttich alatt. Ez az utolsó távirat a franciákkal rokon­szenvező Corriere della Sera-hoz így szól: „Lüttich előtt folytatódnak a heves harcok. A német tüzérség két erőd tüzelését már elfojtotta, de a belgák még tovább ellent állnak. A németek köny­nyen legyőzték az ellenállást s ez előrelátható volt, mert Lüttich erődítményeit harminc év előtt építet­ték. Biztos volt, hogy Lüttich nem fogja megállítani útjában a német sereget, legfeljebb késleltetni fogja azt. És ez harminc órán át sikerült is. De most Namur következik, ahol a belgák újból heves el­lentállásra készülnek. Az egész belga nép felkelt a támadó ellenség ellen. Rendkívül érdekes újabb jelentések kö­vetkeztek egy nappal később a párisi lapok­ban. Kiderül ezekből mindenekelőtt, hogy nagyszámú francia katona is volt a lüttichi erődökben, amelyek ellen szerdán este indult meg az első nagy támadás. A továbbiakról ez a jelentés számol be: Miután a németek óriási bátorsággal ál­landó tüzelés közepett két erőd környékét megtisz­tították a dró­tsö­vények­től s így ott szabaddá tet­­­ték az utat. — megjelent a városban egy német parlamentaire is, akinek az volt a feladata, hogy a város és az erődítmények átadásáról tárgyal­jom A belgák hívására érkezett, mert abból a tárgya­lásból, amelyet a városban folytattak és abból a hangból, amelyet ott használt, másra nem is lehet következtetni. Leman tábornok ugyanis a hivatalos jelentések szerint Klever polgármester társaságá­ban fogadta a német tisztet, aki előtt Klever elő­­adta mindazokat a humanitárius szempontokat, amelyek szerinte a mellett szóltak, hogy a németek hagyjanak békét a városnak. „A német tiszt azon­­ban — mint a hivatalos jelentés mondja — kije­lentette, hogy ha az összes erődítményeket és a várost át nem ad­ják a németeknek, este hat órak­­or a német serea tovább folytatja a harcot." A londoni lapok, főleg a Daily Mail, me­lyet maguk az angolok Daily Liar-nak (Min­dennapi hazug) neveznek, követik a párisi példát, szlavjanofilabb a legreakciósabb fajorosz bü­rokratánál is. Ezeknek, valamint egyes gaz­dag gyárosoknak és kereskedőknek nincs mit panaszolniok, csak a szegény, legalsó osztály az, amely érdemes az egész világ könyörü­le­tére. — Mondhatom önnek, hogy ebben az or­szágban, ahol jóformán mindenki nyomorog, a legnagyobb nyomor a déli és délnyugati kor­mányzóságok hitsorsosai közt található ... Ha erről a kérdésről akarok beszélni, mindenek­előtt azt az Európaszerte elterjedt véleményt kell megcáfolnom, hogy a zsidók kitiltása a falvakból és internálása azért volt szükséges, mert a szegény orosz népet kihasználták. «» Merem állítani, hogy az ő működésük hasznos volt a falvakban. Évekig foglalkoztam ezzel a kérdéssel és igen érdekes adatokat ál­lítottam össze III. Sándor cár halála után, mi­kor a reakció egyéb tettei közt a rettenetes zsidóüldözések is megkezdődtek, amikor vá­ratlanul kikergették a kereskedőket falvaikból és még a gazdagoknak is el kellett hagyni lakó­helyeiket : éhínség és drágaság ütött ki, még­pedig éppen a belső kormányzóságokban, ahonnan a zsidókat elűzték. — Annál csodálatosabb volt ez, mert a termés abban az évben egészen normális volt. Oka ennek a hirtelen támadt nyomornak az volt, hogy nem akadt zsidó, aki a gabonát ösz­szevásárolja, aki a parasztnak előleget adha­tott volna a termésre. Szóval hiányzott a gaz­dasági életnek az a szabályozója, amelynek elmaradhatatlan szükségességét csak a korlá­tolt emberek nem lát­ják be. Később jött né­hány orosz nagykereskedő, akik a parasztok szorultságát kihasználva, a piac urai lettek és aljasan olcsó árakkal vásárolták össze a ga­bonát, majd pedig rettentő magasra verték föl az árakat.­­ Hogy a tömegnyomor kitörését a zsi­dók elkergetése kezdte, azt kétségtelenül bizo­nyítja, hogy éhínség csak a zsidóktól elvont területeken keletkezett. Olyan kormányzósá­gokban, ahol szabad volt letelepedni, mint pél­dául Chersonban, nem volt éhínség, pedig ott rosszabb volt a termés, mint egyebütt. III. Sándor uralkodásától kezdve, amikor a zsidó­kat elkergették, az egyenes adók is rohamosan csökkentek, amit egyébként az ismét lábra­kapott szélső reakciós rendszer is okozott. — A zsidót elvben és általánosságban nem szereti és lenézi Oroszországban mindenki, még a paraszt is. Ennek a természetes oka az, hogy a zsidó hitelezője, ügynöke az orosznak. Ebből az ösztönné vált igazságtalanságból ma­gyarázható az is, hogy a duma parasztképvi­selői — a dumának körülbelül a fele — akik egyébként olyan szépen és önzetlenül szálltak síkra minden szabadságért, húzódoztak a fele­kezeti emancipációtól. Pedig rajtuk csak a tel­jes felszabadítás, teljes egyenjogúsítás segít. Annyira el vannak nyomorítva és a rendeletek annyira zavarosak, oly sok van és annyira ellentmondók, hogy újabb rendszabályok csak rontottak a helyzetükön. — A legutóbbi nagy népszámlálás idején — Kievben tartózkodtam. Már akkor is foglal­koztam a zsidó kérdéssel és elvállaltam né­hány városban a zsidónegyedek számlálásá­nak vezetését. Amit akkor láttam, az még most is sokszor mint egy rémes, kísérteties álom merült fel a lelkemben. — Ezrekre, tízezrekre menő népesség , csupa koldus, csupa állandó foglal­kozásnélküli, sápadt arcok, amelyeken rajt van a tüdővész bélyege. Az újab genráció csaknem mind tüdővé­szes. Ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy egy pinceszobában tíz-tizenöt ember, három-négy család lakik együtt. Egy öttagú családnak napi élelme kevés kenyér és egy-egy hering vagy retek. Rémes állapotban élnek itt az emberek. Elfásultak már és szinte érzéket­lenek a nyomorúság miatt, amelyben az éle­tüket tengetik­. De csak az öregek. Az öregek, akik­nek egyetlen szellemi működése a vallásuk" előírásainak, hagyományos babonáinak betar­tása. A fiatalok, akik nagyrészt nem kapnak bigott vallási nevelést, mert nyilvános vallás­oktatásuk nincs, rajongva dobják magukat a megváltó forradalmi mozgalom karjába. A re­akción boszúl áll a saját műve : az elvadított, megnyomorított, fiatal zsidók elsőrangú sze­repet visznek a legutolsó évek forradalmi ese­ményeiben. Tíz bombavető közül nyolc zsidó, és minden forradalmi egyesület vezetőjének a jó részét zsidó diákok alkotják. A kormány,­ ezért tervezte, hogy a zsidókat megint eltiltja az egyetemek látogatásától. De arról, hogy a nyomorból, szenvedésből, amibe belekergette, kiszabadítsa a zsidókat,­­ arról sohasem volt szó komolyan. És most ezért várták a mi katonaságunkat, mint a Messiást. Tábori Kornél:

Next