Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865-07-03 / 1. szám
. Megjelenik hétfőn reggel másfél—két nagy íven. Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár a vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne . j.gjr... évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj öthasábos petitsorért 6 kr. Bélyeg külön 30 kr. Pest, 1865. julius 2. Évek óta nem történt semmi, mi e hazában oly általános megelégedéssel fogadtatott volna, mint azon miniszteri válság, melynek egyes részletei az utolsó hétben tudomásunkra jutottak, és mi lapunkra nézve kedvező előjelnek tekintjük azt, hogy az először oly pillanatban jelenhetik meg, midőn az egész nemzet egy érzeményben egyesül. Legyen szabad hozzátennünk, hogy ezen megelégedésben nincsen semmi, mi egyes személyek iránti rokon, vagy ellenszenvből venné eredetét. Bár mik legyenek panaszaink azon férfiú ellen, ki Magyarország irányában a jogvesztés theóriását felállítá s most a kormányról lelép, mi tiszteljük az erélyt s szívósságot, melylyel saját nézeteihez ragaszkodik , és természetesnek fogjuk találni, ha azon férfiú, kinek kormánya alatt az alkotmányos élet a birodalom lajtántúli részében megkezdetett, a kegyelet tárgya marad, s neve, mely négy éven át az alkotmánynyal ugyanazonosittatott, azon népek között, kik benne szabadságuk egyik megalapítóját látják, ezentúl is tiszteletben adatik. Nem a személyeknek, hanem a rendszernek változása az, mit évek óta óhajtunk, s ha Schmerling lovagnak lelépése hazánkban megelégedéssel fogadtatott, ennek oka csak abban kereshető, mert azt a kormány által eddig követett irány elhagyásának biztos jeléül tekintjük, s mert úgy voltunk s vagyunk meggyőződve, hogy hazánk s a birodalom között támadt nehézségeknek békés kiegyenlítése, mely a birodalom s hazánk jólétének feltétele, mind addig lehetetlen, mig azon elvek, melyekhez ő annyira ragaszkodott, azon it, melyet oly következetesen követett, nem hagyatnak el. Nem bizonyosabb semmi, minthogy a népek s államok fejlődésében szakadatlan folytonosságot találunk. Nincsen senki, ki ezt az elméet mezején tagadná, s a tapasztalás mutatja, hogy népek legnagyobb szenvedéseinek kutforrása, ha ezen igazság nem ismertetett el. A közmondás szerint nincs nehezebb a kezdésnél. A politikában a kezdő nemcsak a legnehezebb, de lehetetlen. Mit a franczia forradalom elbizakodásában kimondott, hogy a világtörténetet most újra ő kezdi meg, azt előbb s utóbb megkisérték mások is. Hány nép, mely századokig viselt bilincseit lazázva, szabadságának első öntudatában mindenre képesnek érzé magát, s hány fejedelem, kit a néma hódolat, rmelylyel körözete minden parancsát fogadá, a mindenhatóság álmába ringatott, lelkesült a gondolatnál, hogy egy egészen új éset küszöbén áll, hogy lerontva a múltnak maradványait, a jövőnek számára egészen uj s czélszerűbb épületnek alapjai rakja le, de a tapasztalás mindig s mindenütt megmutatta hogy a népeknek ezerévű történetét újra megkezdeni nem lehet, s hogy a legnagyobb események, az eszméknek htszólag teljes átalakulása után is feladatunk csak a haladás marad, néha gyorsabb léptekkel, néha egészen megváltozott irányban, de anélkül, hogy a múlttal szakítanunk lehetne, mert végre is az határozza el minden újabb törekvsink kiindulási pontját, s ettől függ, kimerülve, vagy megedzett erővel folytatjuk e pályánkat. S ha az utolsó 15 évnek történetére visszatekintünk, nem kell-e elismernünk, hogy e mindennapi igazság talán soha ily mértékben nem ignoráltatott, hogy soha kormány ily hoszszú ideig oly czért nem tűzött ki magának, melyet, ha a történet tapasztalásait figyelembe vesszük, előre is elérhetetlenelismernünk ? Indékom a magyar alkotmány apológiáját írni, áradásnak okát, melyet hazánkban az anyagi jóllét, a financziális kifejlődés, sőt a tudomány s művészet körében találnak, ennek tulajdonítják, holott én, s bizonyosan sokan úgy vagyunk meggyőződve, hogy miután nemzetünk annyi századon át, míg a török járom alatt görnyedett és Európa nagy részében absolutismus uralkodott, alkotmányával emberi méltóságának érzetét tartotta fel mi alkotmányunknak sokat köszönnénk még akkor is, ha az anyagi érdekeinknek csakugyan ártott volna. — De ez egyszer nem vitatkozunk erről. Azon vádak taglalásába sem ereszkedünk, melyek az osztrák birodalom ellen emeltetnek. Tudjuk, a birodalomnak is vannak sok s mindenféle ellenségei, kik annak alakulásában csak az anyagi erőszak s véletlen szerencse eredményét látják s fenállását a szabadság s haladás egyik főakadályának tekintik ; mig mások azt hiszik, hogy e birodalom alakulása a civilisatiónak Európa ezen részében nagy szolgálatokat tett, s hogy hatalmának fentartása, ha az czélszerű alapokra állittatik, Európa e részében a szabadságnak legjobb garantiája lehet. — De mellőzzük ezen kérdést is. Egyet azonban, mind alkotmányunkról, mind az osztrák birodalomról, úgy hiszem, mindenki el fog ismerni: hogy mindkettő régen áll már fen, s hogy mindkettő a történetnek s pedig egy hosszú történetnek eredménye. Mint az erős cserfa, melynek sudara fölött az évszakok sokszor változtak, olyan alkotmányunk. Százszor veszté s százszor újra kihajtó lombjait, a sebhely körül, melyet nemzedékek előtt a vihar villámcsapása törzsén ejtett, erős ágak nőttek ki, egyes száraz gályák közelében, melyeket az első erősebb szél le fog törni, fris hajtásokat találunk, melyeknek csak idő kell, hogy erős ágakká váljanak, s így áll ez alkotmány. Nem tudjuk a napot, melyen kezdődött, nem jelölhetjük ki az időszakot, mely bevégzé; ugyan az mindig s mindig megíajuló; nemzetünk egész múltjának műve, s mégis mindig bevégezetlen. Csaknem ugyan ezt mondhatjuk az osztrák birodalomról, mely szintén nemegy bizonyos korszaknak, vagy nagy egyéniségnek műve; de a kor szükségei s körülményei szerint terjedve s ismét megszorítva, szüntelen átalakulások között lett végre azzá, minek azt jelenleg látjuk. Bármi nagyok voltak az 1848-diki események, bizonyos, hogy azok sem állami létünk alapjait nem rendítették meg, sem azon összeköttetést nem bontották fel, melyben hazánk a történelmi jog folytán az osztrák birodalommal áll, és milliók erkölcsei és jogfogalmai rögtön nem változhatván, a nemzet azon intézményekhez most is ragaszkodik, melyek alatt századokig fejlődött; miután tehát kétségtelen, hogy a jogegyenlőség elve, mely 1848-ban a régi privilégiumok helyébe lépett, intézményeinkre, s az új alkotmányosság a birodalom lajtántúli felében azon összeköttetésre, melyben a birodalommal állunk, tetemes befolyást gyakoroltak; s miután kétségtelen, hogy noha helyzetünk lényegében meg nem változott, a formák, melyekben alkotmányos szabadságunk biztosítékát kerestük, s azok, melyek szerint a birodalom közös ügyeinek kormányzása eszközöltetett, e feladásnak jelenleg többé nem felelnek meg, minden törekvéseknek oda kellett volna irányulnia, hogy azon formák találtassanak fel, melyek alatt régi közigazgatási szerkezetünk, melyhez a nemzet ragaszkodik, a jogegyenlőség elvével megegyeztessék s összeköttetésünk a birodalommal oly módon alapíttassék meg, hogy annak hatalmi állása, nemzeti önállásunk veszélyeztetése nélkül biztosítva legyen. Bámulhatjuk-e, ha midőn e helyett százados alkotmányunkat gyökerestül kitépni s az osztrák birodalmat egészen