Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-06-03 / 23. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. IW“ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. DO kr. gJP“ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krha; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: tippelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. Rövid hetiszemle. Ezúttal harmadizben szólunk a poroszosztrák-magyar kereskedelmi szerződésben használt diplomácziai szólásformák ügyéről. A magyar hivatalos lap legfelsőbb kéziratot hozott, mely május 27-től kelt, és Andrássy grófhoz volt intézve. A miniszterelnök másnap a képviselőház előtt szóval is kijelentette, hogy a király beleegyezett, hogy a képviselőház bizottmányától indítványozott kitételek az okmány szövegébe felvétessenek, illetőleg a benne levő sérelmes kitételek helyébe igtattassanak. Egyszersmind Poroszországgal újabb alkudozások indultak meg, miknek folytán május 24-én Berlinben a felhatalmazottak jegyzőkönyvileg állapították meg az új szerkezetet. Tehát Magyarország jogos követelései nemcsak Bécsben, hanem a külföldön is elismerésre találtak, s mondhatni, Európa három század óta most hallja ismét hivatalosan, hogy az ausztriai császár, mint magyar király külön független államnak fejedelme, s hogy ezentúl Magyarország nem lesz oda értve az osztrák császárság területe alá, hanem mint önálló koronával bíró állam, külügyi tekintetben is egyik tagját képezi az európai nemzetek nagy családjának. Olvasóink országgyűlési tudósításaink rovatából értesülnek, minő új szólásformák vétettek fel a napirenden levő szerződési okmányba. Először csak arról volt szó, hogy az „Ő cs. kir. apostoli felsége“ czim ezzel cseréltessék fel „ő cs. és apostoli királyi felsége,“ miután az „apostoli“ czim majdnem 900 száz év óta csak a magyar királyt illeté, s csak 1849 után ragasztatott, egy absolut rendelet folytán, a császári czimhez. Most úgy lett e czimkérdés megoldva, hogy a szerződésekben igy legyen irva: ,,Ő felsége az ausztriai császár és Magyarország apostoli királya.“ Hasonlókép ezen kifejezés „ Ausztria“minden helyről kitöröltetik, s helyébe jó: „ő cs. és apostoli királyi felsége mindkét állam területe.11 Sajnos, hogy ez kezdetben is nem így ment papírra, de hiszen az életben és politikában folyvást küzdeni kell a különböző érdekeknek és felfogásoknak, s csak nehéz munkával lehet eredményre jutni. A jelen esetnél a győzelem nem abban fekszik, hogy az országgyűlés így határozott, mert ezt kötelessége parancsolta, s magának is nagy kedve volt hozzá, hanem hogy határozott föllépésével visszavonulásra kényszerítette a bécsi közös külügyminisztert hazánk önállósága ellen megkísérlett incselkedésében; annyira, hogy Berlinbe kellett folyamodnia, s kérni Bismark grófot a hiba kiigazítására. Intő példa ez, hogy még nincs teljesen lefegyverezve a bécsi reakczió. Még lépésről lépésre kell azt fészkéből kivernünk, s ha csak egy hibát vagy mulasztást követünk el, hamar megint a visszaesés jelei mutatkozhatnak. Az országgyűlés azonban egyszer mindenkorra elejét kívánja venni ezen meg-megújuló próbálgatásoknak, s törvényjavaslatot terjesztene fel, mely által úgy az országgyűlés elé terjesztendő diplomácziai okmányokban, mint minden más külügyi levelezésekben használandó kitételek kijelölve lesznek. — Bécsben a német parlament még mindig a pénzügyekkel vesződik. Nagy volt az öröm, hogy őfelsége a vallási teljes szabadságot, s a zsidók és keresztyének közötti házasságot megengedő szabadelvű törvényt megerősítette. Azonban a bécsiek e fölötti örömükben már másfél hónap előtt előre kivilágították a várost, s most csak csendes megelégedéssel fogadták a szép adományt, mint valami, őket már megillető követelés teljesítését. A német minisztérium veszedelmes módon meghasonlott a reichsrathtal. Skene (ugyanazon reichsrathi követ, kit régóta úgy ismerünk, mint a magyarok dühös ellenségét,) olyan valamit indítványozott, ami mód nélkül hasonlít a részletes bankrotthoz. Azt monta, húzzanak le az államhitelezőknek fizetendő kamatokból minden forintnál 28 krajczárt! A miniszteri párt mindenkép bizonyítá, hogy az rút lefőzése lenne a jóhiszemű hitelezőknek, de legújabban e párt is beleegyezett 20 perczentig terjedő levonásokba.Ebből következik, hogyha adós vagyok olyan embernek, aki engem hiába pörölne be, s lehúzok tőle minden kamatforintnál 28 krajczárt, akkor csúnyául rászedem kreditoromat, de ha csak 20 krajczárig főzöm le, az igen tisztességes és megengedhető dolog. Oda jutottak, hogy már a szent virtus értékét is proczentek szerint mérik! — Napóleon herczeg keleti utazásáról már többször volt szó e lapokban. Most Párisból jó forrásból vett tudósítások után azt írják, hogy Napóleon herczeg már a közelebbi napokban elindul, — ha már el nem indult, — s Németországon keresztül Bécsnek veszi útját. Június 23-ka táján fog Buda-Pestre érkezni, s körülbelül öt-hat napi itt mulatásával szerencséltetendi fővárosunkat. A herczeg inkognito, Meudon gróf név alatt utazik, s magánszemélyi minőségét szorosan meg akarván tartani, vendéglőben veend szállást. Utazásának czélja: tanulmányozni a viszonyokat Európának azon részeiben, amelyeket látni még eddig nem volt alkalma, Napóleon herczeg bizonynyal mindenütt várva várt és meleg rokonszenvvel fogadott vendég leend. Hivatalnokok visszaélései. Az elmúlt időkből maradt hivatalnokokra nem kevés oka volt panaszolni a közönségnek. Ez urak még most is a nép és ország urának vélik magukat és a közönséggel, hivatalos érintkezésükben, elriasztólag, gorombán bánnak. Eme méltó panasznak ad erélyes kifejezést a „Pesti Napló“, és még más tekintetben is keményen megrója a provisorista hivatalnokokat. Itt következnek a Napló igazságos szavai: „Egyes hivatalaiban a minisztériumnak, úgy halljuk, hogy a provisoriumból átvett tisztviselők lehetőleg elkülönzik magukat az újonnan kinevezettektől. Mintha ezek nem is tartoznának a tulajdonképi hivatalnoki karhoz, mintha igazságtalanul ebbek csempésztettek volna: a volt provisoristák zárt kottekát, formális kastot képeznek maguk közt, s ahelyett, hogy az újonnan kinevezetteknek az irodai szolgálatban elkerülhetlen tanácsokkal, felvilágosításokkal szolgálva, azokat az adminisztráczió mechanismusával megismertetnék: törekvésük feltűnőleg oda irányul, hogy „routine“-jük által, melynek kizáró birtoka felett oly félelmesen őrködnek, nélkülözhetlenekké tegyék magukat. Gondolják meg ez urak a különbséget a nem felelős kollegiális, és a felelős miniszteri kormányforma közt. Ebben a miniszter felelőssége a közönség szemében kiterjed mindazokra, kik nevében, megbízásából működnek, s így kétszeres figyelemmel kell kísérnie hivatalnokai magatartását. A parlamentáris kormány légköre, melyből életét meríti a bizalom, s mintden hivatalnok-