Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-06-10 / 24. szám

Előfizetési feltételek : a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. VAT* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. IUP“ Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9.—­Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 újkrajczár. Napóleon herczeg európai körútja. E pillanatban Európa minden valamire­való politikusa azon töri fejét, vajon mit keres Napóleon herczeg Bécsben. Néhány héttel ezelőtt a berlini udvar vendége volt, most az ausztriai uralkodó­házat látogatja meg, jelenleg még Bécsben mulat, de a­mire lapjaink a sajtó alól kikerülnek, megláthat­juk őt színről színre mi pestiek is. Napóleon herczeg igen érdekes férfi. Kissé elhízott ember, de azért élénk, elmés és igen szellemdús. Tudjuk, hogy korábbi időkben Magyarországon is sokat foglalkoz­tak ezen fejedelmi parj személyével, amidőn a haza megmentésére nézve a legkétségbe­­esettebb eszközök választásán kívül más mód nem mutatkozott a szabadulásra. Mai nap a híres szabadelvű franczia császári her­czeg mint kellemes vendég jelenik meg a bécsi burgban és a budai kir. palotában. De mit keres itt? Mert hiszen csak nem pusztán azért utazik, hogy országot-világot lásson, miután száműzetése idejében úgy sem tett mást, mint a helyszínen tanulmá­­nyozá a nemzetek jellemét s az államok al­kotmányát. Annyi sok hivatalos, félhivata­los, jól értesült vagy csak a saját esze után járó hírlapi levelező létezik a világon, de közülök egyetlenegy sem derítheti ki: mi dolga volt Napóleon herczegnek Berlinben? Annak felvilágosítására, hogy mért küldi híres politikus nagybátyja ezen öcscsét, kivel egy év alatt kétszer összevesz, kétszer kibé­kül, most már Bécsbe és Pestre is, még senki sem vállalkozott. Kivévén, ha elhinné valaki azt a hivatalos mendemondát, hogy a herczeg a török szultán múlt évi párisi látogatását akarja, bátyja nevében, viszonozni. Igaz, hogy elmegy ő Konstantinápolyba is, de bizonyára nem azért, hogy ott megmutassa a szultánnak, mint kom­premen­tiroznak a francziák Páris­­ban, s nem azért, hogy megtraktáltassa magát a szerálj konyhájából került sorbet­­tel és kövérfarkú juhhúsból készült pil­lánál. Az ily regényes dolgokon öreg Napóleon császár már rég túl van, s kezébe sem vesz oly követ, melylyel csak egyet dobhat. Ha a nagy mester mozgat valamit, méltán figyelmezhet rá az egész világ, mert rende­sen valami új meglepetés szokott abból származni a kiváncsi világ számára. Vannak, akik Napóleon herczeg útjában nem kevesebbet látnak, mint egy közelgő borzasztó nagy háború előjelét. A többi kö­zött suttogták, hogy a franczia kormány a fél világot szándékoznék felizgatni a muszka ellen, Lengyelország javára. Ez azonban oly szép és nemes eszme volna, a­minő a mai diplomáczia elúszott kertjében épen nem szokott megfogamzani. A mellett szó a mi szó, de Berlinnek sem lehetne nagy kedve Posent, Ausztriának pedig Galicziát odaadni menyasszonyi hozományul az újra feléledő Lengyelország számára. Mások csekélyebb fontosságú tervelődé­­seket gyanítanak. A kereskedelmi érdekeket támogató lapok czikkírói pedig azzal biztat­ják olvasóikat, hogy a herczeg egy átalános európai vámegyezmény létrehozásában fá­rad, melynek alapja és kiinduló pontja a lehetőségig korlátlan, szabad kereskedelmi rendszer volna. De ha az egész világ találgatja ezen ne­vezetes látogatás rejtélyeit, miért ne volna szabad e sorok írójának is elmondani egy­szerű véleményét. Lehet, hogy csalódunk; lehet, hogy már a közel­jövő világos c­áfolatot hoz mai téve­désünkre, de a ki, mint csekély magunk, régóta szemlélgetjük a világ hatalmas urai­nak folytonos incselkedéseit és figyelemmel követjük kifogyhatlan cselszövényeiket, utol­jára is azon gondolatban kell megállapod­nunk, hogy Napóleon császár megint csak valami új, de ártatlan spektákulumot talált fel a párisiak mulattatására, kikről tudja, hogy soha sem veszedelmesebbek, mint mi­kor nagyon elunatkoznak. Avagy nem láttuk-e, hogy Napóleon csá­szár az egyik háborútól a másikig terjedő időközt mindig igen sokat ígérő, de rende­sen önmagában szétoszló érdekes látványok­kal szokta kitölteni? Egyszer a római kér­dést rántja elé; máskor Luxemburg háta mögött látszik háborút kezdeményezni. Ilyen volt a gondolat Mexikóban, a respublikából császárságot alakítani, mely nagyúri időtöl­tés tömérdek vér és pénzáldozatba került, s a választott fejedelem életével lakott válla­lata miatt, melyet itthon valami nagyszerű­nek, dicsőségesnek és az ottani népet bol­doggá tevő kísérletnek tartott. A merész dráma gyászos véget ért, de azalatt elmúlt egy pár év, s a kiváncsi fran­cziák figyelme át volt játszva tengeren túli mesés távolságú világrészekbe. A lapok minden érkező postahajóval bő leírásokat hoztak a mexikói vállalat további fejlődésé­ről ; a párisi képes újságok tömegestől hozták a csinos rajzokat: hogy fogadták Miksa csá­szárt a fővárosban? milyen szép palotában lakik, minő tündérkertjei vannak tropikus égöve alatt, s a franczia jó darabig elfeledte, hogy tulajdonkép nem az a kérdés: mi tör­ténik Mexikóban, hanem hogy, mint sinylik az óriás nagy Francziaország, az ő értel­mes polgárosodott, vagyonos, sőt dúsgazdag népével, még most is valóságos politikai szolgaságban, a­hol egyetlen egy embernek tetszésétől függ a roppant ország összes anyagi és szellemi erejének olyan irányt­­ adni, a­minőt épen akar. A múltkor a párisi félhivatalos buzgol­­kodók a „mainczi kérdést“ találták fel, azon­ban a „luxemburgi kérdés“ szegényes meg­oldása után a nagy­közönség épen nem sok érdekest látott az új találmányban. De most Napóleon császár arra van utasítva sorsától, hogy folyvást port hintsen francziáinak sze­mébe, miután minden más látványosság rendezéséből kifogyott: valami jobb gondo­lat hiányában útnak indítja kedvelt unoka­öcsét, s ezzel kész anyagot vet a sok újság­író tolla alá, s a közönség legalább egy pár hétig naponta kérdeni fogja: ugyan mi sül ki végre az egészből? Egy pár hét kevés idő, de mégis csak egy része az az ember életének. Aztán olyan tünemény egy ily fejedelmi találkozás, mely­ből sok mindenféle nevezetes esemény szár­­mazhatik, de másfelől nem kötelezi a lát­vány rendezőit arra, hogy csakugyan nagy dolgoknak legyen kezdete és kiinduló pontja. Lehet, hogy Napóleon herczeg megköti az állítólag rábízott fegyveres szövetségeket, de még valószínűbb, hogy útja bevégzése után lassanként minden feledésbe megy, a­minek ma szemtanúi valánk. A fődolog, hogy a változást szerető fran­­cziának legyen mivel foglalkoznia. Vélje, hogy császárja megint világrázó eseménye­ket forgat elméjében; lássa, hogy a­kinek egymillió katonát s majdnem kétezer millió frankot bocsátott szabad rendelkezésére, azon ember, nem azért bírja e szörnyű hatal­mat, hogy otthon csak pompázhassék fényes kastélyaiban, s hívei között osztogassa kegyeit, hanem bátor tenni is oly dol­gokat, miket kívüle, Európában senki sem

Next