Postás Dolgozó, 1957 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1957-05-01 / 1. szám

2 Milyen károkat okozott az ellenforradalom a postának? Az októberi ellenforradalom harcai postai eszközöket sem kíméltek. A pusztítások nyo­mai sok postai épületen és berendezésen még láthatók, hiszen a helyreállítási mun­kák még nem fejeződtek be. Milyen károsodás érte a postát az elmúlt év október— novemberében? A károk döntően két cso­portba oszthatók: a) a harcok következtében keletkezett tényleges rongáló­dások a postai berendezések­ben, b) az ellenforradalom által okozott sztrájkok és a gazda­sági visszaesés következté­ben előállott forgalomcsökke­nés, amelynek következtében lényegesen csökkentek a pos­tai bevételek. Nézzük először a harcok okozta rongálódásokat. A tényelegesen megsemmi­sült állóeszközök könyvi brut­tó értéke 6 425 000 Ft. A részlegesen keletkezett károk, amelyeknél az objek­tum nem semmisült meg tel­jesen, és amelyeknek helyre­­állítása még folyamatban van, összesen 12 031 000 Ft, amelyből épület 3 491 000 Ft távközlési hálózat és vez.­rád. 4 718 000 Ft jármű 1 755 000 Ft üzemi berendezés 2 067 000 Ft Az állóeszközökben (leltári tárgyak) keletkezett károk tel­jes könyvi értéke 18 465 000 Ft. Keletkeztek károk a forgó­eszközökben is. Megsemmisült anyag-és áru értéke 597 000 Ft Elveszett anyag- és áru értéke 1 297 000 Ft Dolgozók által elvitt fogyóeszközökért: 449 000 Ft Eltűnt pénz 2 122 000 Ft összesen: 4 447 000 Ft Az álló- és forgóeszközökben keletkezett károk teljes ösz­­szege 22 903 000 Ft. Jóval na­gyobb azonban ez az összeg, ha az állóeszközöket nem a könyvi értékükön, hanem az újraelőállítási értékükön vesz­­szük figyelembe. A károk fel­mérése nem fejeződött még teljesen be, az itt közölt ada­tok előzetesek. A teljes kár részletes felmérése ez év jú­nius 30-ig fog befejeződni. Mekkora károk keletkeztek a forgalomcsökkenés követ­keztében? Mielőtt ennek tárgyalására rátérnénk, a következőket szeretnénk előrebocsátani: A posta hírközlő hálózatá­nak kiépítése a népgazdaság és a lakosság egy meghatáro­zott, állandósult (inkább nö­vekvő) igényeihez méretezve került kiépítésre. Ennek fenn­tartási költsége­i kb. 80—90 százalékban állandóak. Ezt az apparátust akkor is fenn kell tartani, ha nincsen egé­szen kihasználva, hiszen a le­építése és újraszervezése még több kárral járnia. Az igények csökkenése csak átmeneti jellegű és a leépítésnél ezzel feltétlenül számolni kellene. Gyakorlatilag tehát a for­galom csökkenését rövid tá­von nem követheti a költsé­gek csökkentése, hiszen ilyen értelemben ezek bizonyos mér­­eteikig függetlenek egymástól. Ennek következtében minden lényeges­­ forgalomcsökkenés szükségszerűen gazdasági ered­mények romlását vonja maga után. Milyen bevételkiesést okoz­tak az októberi események? 1956. IV. negyedévében a postai bevételek 118 846 000 Ft-tal voltak alacsonyabbak, mint a várható normális for­galom következtében lettek volna. 1957. 7. negyedévében a for­galom 1956. I. negyedévéhez képest 19 millió Ft-tal alacso­nyabb. Ez világosan mutatja, hogy az I. negyedévben a pos­taforgalom nem érte el még a normális szintet. Mindent el­­kell követni a kihasználatlan kapacitás kitöltésére. Azt hiszem kevés szükség van az itt közölt számok kommentálására. Ezek önma­gukban is megdöbbentőek. Helyrehozásukhoz minden postás dolgozó aktív közremű­ködése szükséges,­­ az" egész népgazdaság, de saját érde­künkben is. Milyen illetmények és járandóságok számíthatók be a nyugdíjba? A nyugdíjba menő dolgo­­­­zóknál a rendes illetményen felül pénzbe átszámítva be lehet számítani az egyenruha­járandóságot is. Ez azonban nincs egységesen meghatároz­va. Az I., II. és III. szakcso­portban levő dolgozóknál, akik az egyenruha fele árát­­ megfizetik, az egy évi átlag-­­ keresethez 324,98 Ft-ot, a nők­nél 312,60 Ft-ot számolnak hozzá. Azoknak a dolgo­zók­­nak, akik illetményszerű egyenruhát kapnak 540,80 Ft-ot az egyévi járandóságuk­hoz számítanak. A 12 hónapban elért illet­ményből és a fentebb említett egyenruhák után beszámított összegből számítják ki az egy­havi átlagkeresetet, mely a nyugdíj alapjául szolgál. Felhívjuk a figyelmet azon­ban arra, hogy a járandósági egyenruha ellátásban része­sülő dolgozóknak függetlenül attól, hogy az egyenruhát megkapták-e vagy sem, az említett 540,80 Ft-os összeg mindenképpen beszámítható az átlagkeresetbe. A térítéses egyenruha ellá­tásban részesülő dolgozóknál azonban csak azokra a hóna­pokra lehet a ruha­ellátásért járó járandóságot beszámíta­ni, amely hónapokban (a nyugdíj alapját képező 12 ha­vi bér időszakában), az illet­ményből egyenruha-térítés címén levonás történt. Pl. ha a dolgozó egyenruha­térítése 1957. augusztus hó­napban lejárt és a nyugdíj alapján beszámítható 12 havi illetményt 1957. januártól de­cember hónapig állapítják meg, akkor az egyenruha-já­randóság címén beszámítható összeg a fentebb említett ösz­­szegek 3 hónapra eső része lesz. Többen kérdezték azt, hogy lehetséges-e a postások részé­re járó természetbeni juttatá­sok összegét nyugdíjba beszá­mítani. Sajnos erre lehetőség nincs, mivel a nyugdíj összegébe csak azok a járandóságok szá­molhatók be, melyek után a posta az előírt 10 százalékos SZTK-járulékot befizeti és a dolgozóktól is a 3 százalék­­os nyugdíj­járulékát levonj­ák. Így­ ehhez hasonlóan nem le­het figyelembe venni az üzemi étkeztetésben részesülő d­ol­­gozók étkezési hozzáj­árulá­sát sem. A nyugdíjazásnál figyele­­m­be vehető keresetek a köv­et­­kezők: alap és munkaköri bér, rendszeres prémiumok, forgalmi jutalom, túlóra vagy túlóra-átalán­­y. Nem lehet beszámítani a nyugdíj alapját képező illet­ménybe a különböző jutalm­a­­kat (jubileumi jutalom, he­­tenkénti jutalom), kiküldetési költségeket, családi pótlékot, kitüntetésekért járó jutal­makat stb. Orbán Sándor KRISZTINA központ NOVEMBER 4-10 Rövid riport hét hosszú napról Tra-ta-ta-ta-ta Tra-ta-ta­­ta-ta.. A lövöldözés lentről, a kapu felől hallatszott. A következő másodpercben megszólalt a te­lefon, a főporta jelentkezett: „Szétlőtték a kapu zárját... fegyveresek nyomulnak fölfe­lé. Hiába mondtam, hogy sen­kit sem engedhetek be, őrség nincs, nem tudtam visszatarta­ni őket.. A telefon kattant egyet. Pásztor István, a Krisz­­tina-központ karbantartó-cso­portjának vezetője egy pilla­natig riadtan nézett a telefon­ra, majd társai kérdő tekinte­tére csak ennyit válaszolt: — Fegyveresek, törték be az épületbe! Tovább nem foly­tathatta, a kivágódó ajtón hat állig felfegyverzett suhanc lépett be. — Maga volt az, aki nem engedett be bennünket? — szegezte a kérdést, s nyomaté­kul a géppisztolyt egy hóri­­horgas Pásztor Istvánnak. — Én — hangzott a határo­zott választ — Itt nincs sem­mi keresnivalótok. — Magyar ember maga? — kérdezte a hosszú, s a géppisz­toly csövét közelebb nyomta Pásztor gyomrához. — Magyar vagyok. S itt, eb­ben az épületben anyagiakban ki nem fejezhető nemzeti ér­tékek vannak. Ezt védeni kell, nem pedig elpusztítani. A be­rendezéseket, a gépeket soha nem lehet pótolni... Taknyo­­sok, menjetek az anyátok szoknyája mellé... — akarta még mondani, hiszen korra akármelyik a fia is lehetett volna. De várta, hogy mit fe­lelnek, m­eg tudja-e győzni, jobb belátásra tudja-e bírni azokat. A vezérléle fölényesen, foghegyről válaszolt: • — Több is veszett a hazáért. Gyerünk föl, a tetőre! — ezt már társainak kiáltotta. — Vagy a pokolba jutunk, vagy a mennyországba! November negyedike volt, vasárnap. A nehezebbet vállalták! Heten voltak a szobában, eggyel többen, mint a tetőn. Csakhogy amíg azoknak láda­szám volt lőszerük, különbö­ző fegyverük, ezek fegyverte­lenek voltak. Mi mást vet­hettek volna harcba, mint sok­évtizedes szakmai tudásukat, a munkahelyük iránti forró ra­gaszkodásukat, a központ vé­delmében. S a hét ember — hadd írjuk le a nevüket: Pász­tor István csoportvezető, Be­reczki Mihály kábelrendező, Gulyás András, Sztrinkai György, Tóth József, Bodor Jenő és Várnai Ferenc techni­kusok —■, felvette a harcot. — A központban felügyelet, irányítás nincs — szólalt meg fojtottan Pásztor. — A kapuson és a házfelügyelőn kívül a posta dolgozói közül csak mi vagyunk az épületben. Nekünk a saját felelősségünkre kell el­dönteni: leálljunk-e a központ­tal, vagy sem. Ha leállunk, a fővárosban megbénul az élet, megszűnik a kapcsolat a hoz­zátartozók között, a kórháza­kat, a mentőket, a közműveket nem sd­.: értesíteni, igénybe venni. Ha nem állunk le, bent kell maradnunk, mert a köz­pont nem maradhat műszaki ellenőrzés nélkül. Nem kellett sokat beszélnie. A kis csoport minden egyes tagja tudta, mit jelentene le­állni, s mit: bentmaradni. S huszonnégy órai szolgálattal maguk mögött, vállalták a ki­­látástalanabbat, a nehezebbet. Bentmaradtak, megvédeni a sok milliós értékeket, megvé­deni munkahelyüket. •Ír El kell távolítani a fegyvere­seket­, segítséget kell kérni a honvédségtől, érpárokat kell áthajtatni más számmezőkre, hogy az ellenforradalmi gócok ne érintkezhessenek egymás­­sal, hogy a központ esetleges sérülése esetén is legyen vo­nal, a rádió megszervezésének intézkedésére, a Kádár-kor­mány rendelkezésére. Lehe­tetlenné kell tennni, hogy az épületben lévő ellenforradal­­márok a telefont használhas­sák. Ellenőrizni kell a gépek fogyasztását, fel kell venni a parlamenttel, a szovjet követ­séggel a kapcsolatot. A Lovas úti kórház telefonhálózata megsérült, el van zárva a kül­világtól, összeköttetést kell ve­lük létesíteni. Pásztor telefonért. A Petőfi Akadémia nem tudott segíteni. Bereczki Gábor kábelrendező átkötötte a vonalakat, Gulyás, Várnai, Sztrinkai és a többiek az alközpont beállításával le­hetetlenné tették az érintke­zést a házban levő ellenforra­dalmárok és csoportjuk között. Közben állandóan járták az épületet a gépháztól a nyolca­dik emeletig, vizsgálták az automatákat, a géptermeket, hogy a veszélyt azonnal elhá­ríthassák. Víz ellen tűz ellen Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka érték az első belövé­­­sek az épületet. Az emele­ti helyiségekben életveszélyess­é vált a tartózkodás. A gépház­­ba mentek. Újabb rövid ta­nácskozás. A helyzet egyr­e tarthatatlanabbá válik. Mit csináljunk? S az elhatározás most is, mint először, egyér­telmű és határozott volt: ma­radunk! Éjfél felé hatalmas detoná­­­ció rázta meg az épületet. Ta­lálat érte a géptermet. A lövés­ kidöntötte a falat, megbénítot­­ta a 156. és a 157. ezres szám­mezőt. A sötétben hason csúsz­va kúsztak a gépsorok felé Újukkal törölték le a port, e törmeléket, az érzékeny mű­szerekről. Bereczki kábeles tü­zérségi lövések közben vaksö­tétben kötötte át az érpárokat, hogy Budapesten ne szűnjék meg a telefonösszeköttetés. * — Elöntötte a víz a gépház folyosóját... Már bokáig ér! — hozta a vészes hírt a ház­felügyelőnő, aki szintén kö­zöttük tartózkodott. Dermed­­ten néztek egymásra. Mind­annyian tudták, mit jelent ez. Ha a víz eléri a transzformá­torházat, a levegőbe repül az épület. Megállítani a vízbeöm­­lést minden áron! A főcsap az utcán van. Oda nem lehet ki­menni ebben a tűzharcban. A földszinten levő vízórát kell elzárni. Bodor Jenő technikus ment kifelé. A hatodik és he­tedik emeleten találat érte a főnyomócsövet, a lépcsőházból lefelé ekkor már lóderék vas­tagságban zuhogott a víz, hogy elsöpörjön maga előtt mindent, elnyelje az egész gépházat, az épületet, központostól, embe­restől együtt. * A brigád, már nem is tud­ják, hányadik éjszakán tör­tént, egyik ellenőrzés alkal­mával égett gumiszagot ér­zett. Mint a vadászkutyák, szimatuk után, úgy mentek ők is heten hétfelé a hatalmas gépteremben, hogy felleljék az égés gócpontját. Keretről ke­retre tenyérrel tapogatták vé­gig az áramköröket, míg rá­jöttek, mi ég. Egy úgynevezett cigaretta-ellenállás izzott. Csak perceken múlott, hogy az iz­zástól nem gyulladtak ki a ká­belek, hogy nem borult lángba az egész központ. Amikor si­került árammentesíteni a ke­retet, hangtalanul rogytak le egymás mellé. Néztek egy­másra kimerülten, az izgalom, a félelem még ott dörömbölt minden idegszálukban, ott vil­­lódzott szemükben, mégis va­lami kimondhatatlan ujjongás feszítette bensejüket. A tüzet sikerült elszigetelni. * Minden postás dolgozó megtette volna Szombattól szombatig több mint 175 órát voltak szolgálat­ban a karbantartó­ csoport dol­gozói. Ez idő alatt a cipő nem került le a lábukról, pihenni csak egy-két órára dűltek le a hordágyra, hogy friss erőt nyerjenek, a családjukról na­pokig nem tudtak. Golyószórók tüzében, életük kockáztatásá­val hozták be az udvaron levő autókról a ponyvákat, leta­karni a kereteket, hogy ne le­gyen rövidzárlat, hogy működ­hessen a központ. S a több­­száz milliós érték megmenté­sén kívül egy telefonértesítés­sel időben biztonságba helyez­ték a Déli­ pályaudvaron azt a vagont, amelyben több mint 12 millió forint érkezett a Ma­gyar Nemzeti Bank címére és amely vagonokat akkor már fosztogatta a csőcselék. — Csak azt tettük meg, ami minden becsületes magyarnak kötelessége, amit minden pos­tás dolgozó megtett volna — mondja szerényen Pásztor István, amikor a novemberi napokról beszélgettünk. — Jól­esett, hogy a szakszervezet megdicsért bennünket. A dicséret, amelyre célzott, a „Postás Dolgozók” november 15-i számában jelent meg, így hangzott: „Minden elismerést megérde­melnek azok a szaktársak, akik a harcok során biztosí­tották a távbeszélő- és távíró­­forgalmat, akik fizették a nyugdíjakat, kézbesítették a táviratokat. A szakszervezet javasolta a postavezérigazgató­ságnak, hogy a hősiesen helyt­állók anyagi és erkölcsi juta­lomban részesüljenek. Külön elismerést érdemelnek az olyan postások, mint Pásztor István, Várnai Ferenc, Gu­lyás András és a Krisztina távbeszélő központ többi mű­szerészei, akik életük kockáz­tatásával mentették meg a köz­pontot és az épületet a pusztu­lástól. Magatartásuk példa­ként áll előttünk, büszkék va­gyunk rájuk.” * E sorok írója úgy érzi, hogy az említett postás dolgozók helytállása nagyobb nyilvá­nosságot, elismerést és dicsé­retet érdemel. Az ellenforra­dalom telekürtölte a világot: „a szocializmus idegen a ma­gyar néptől", hogy „egysége­sen kelt fel a népre. Az idő nemcsak az o októberi hazugsá­gokat leplezte le, hanem fé­nyes tettek dokumentálják, hogy a nép, a Nagy Imre-cso­port árulása ellenére, helyt­állt és védte a szocialista rendjét. Katonák, államvédel­­misták, parasztok, munkások és értelmiségiek — védték a dolgoz­ók államát. És a sok hő­si küzdelem, dicső helytállás csokrában, úgy érezzük, he­lyet kaphat a Krisztina­ körút dolgozóinak 175 órás küzdel­me. Mert hogy a Krisztina­­központ nem repült a levegő­be, hogy nem égett le, hogy nem lett a földdel egyenlő, mint 1945-ben, az ostrom után, az a karbantartó­ csoportnak köszönhető. S hogy a köszönet s az adomány egyenértékű-e hősi napjaikkal, azon talán ér­demes gondolkoznunk. Mezei Erzsébet ­/IS dolgozó Igaz-e az, hogy a posta jövedelméből fedezik a vasút hiányát? A postás dolgozók — külö­nösen a régi postások — kö­zött él az a téves felfogás hogy a posta nyereségéből fedezik a vasút ráfizetését. Úgy tünte­tik fel legtöbbször, mintha eb­ből valami hátrány származ­na a postára és a postásokra általában. Legutóbb egy szak­­szervezeti értekezleten az egyik hozzászólásban vetődött fel ez a téma és ezért tartjuk szükségesnek, hogy e helyen is foglalkozzunk vele. Mi a forrása e téves felfo­gásnak? A posta és a vasút általában egy tárca irányítása alatt mű­ködött, mint a közelekedés egy-egy ága a felszabadulás előtt, a felszabadulás után és működik jelenleg is egy kis időszakot kivéve, amikor ön­álló minisztérium volt. Itt azonban lényeges kü­lönbség van a felszabadulás előtti és a jelenlegi viszonyok között. A felszabadulás előtt a köz­lekedési tárca egy fejezet volt az állami költségvetésben, amelyben a vasút, a közleke­dés többi ága és a posta ered­ményei együttesen, összesítve jelentkeztek. Ebben az idő­szakban megvolt a lehetősége annak, hogy az egyik közleke­dési ág eredményei elfedjék, megszépítsék a másik közleke­dési ág esetleges rossz ered­ményeit. Mi a helyzet jelenleg? A szocialista gazdaság szer­vezeti kiépítésével a hírközlés (posta) fejlesztésének és gaz­dasági ere­dményei elemzésé­nek meg kellett teremteni szervezeti előfeltételeit. Ezt a célt szolgálta az önálló Pos­taügyi Minisztérium felállí­tása. Ezzel a szervezeti intéz­kedéssel a posta önálló fejezet lett az állami költségvetésben, ami a gyakorlatban annyit je­lent, hogy a nyereséget köz­vetlenül — a többi közlekedési ágtól elkülönítve — fizeti be az állami költségvetésbe és a fejlesztésére szánt összeget is közvetlenül az állami költ­ségvetésből kapja. Ez a helyzet a Postaügyi Mi­nisztérium megszűnése után is változatlan maradt. A pos­ta helyzete ugyanis a népgaz­daság szerkezetében nem vál­tozott meg. Megmaradt önálló tervhatóságnak, amely annyit jelent, hogy a fejlesztését és üzemeltetését szolgáló tervszá­mokat az M.­T. közvetlenül a postának címezve hagyja jó­vá. Megmaradt továbbra is önálló fejezet az állami költ­ségvetésben, amely eleve ki­zárja, technikailag lehetetlen­né teszi, hogy a nyereségből a vasút, vagy esetleg más közle­kedési ág veszteségeit finan­szírozzák. A postás dolgozók munkájá­nak eredményét tehát nem be­folyásolhatják, nem ronthatják le más közlekedési ágak, eset­leges veszteségei. Munkánk eredménye az egész posta gaz­dasági eredményét javítja. Ahol az új postás nemzedék nevelkedik A Posta Forgalmi Techni­­kumban közel 350 fiatal 14-— 18 éves leány és fiú tanul. A­z iskolában az általános közép­iskolai anyagon kívül postai szakmai tantárgyak is vanna­k. A posta szakvezetése és a­z iskola tanári kara mindent megtesz, hogy a fiatalok meg­felelő körülmények között ta­nulhassák meg a posta soko­­(Tornyai József felvétele­) dalú, nagy figyelmet és gya­korlatot kívánó munkáját. Az iskolában teljesen felsze­relt kis minta postahivatal, távíróterem, távbeszélő köz­pont áll a tanulók rendelke­zésére. A feltételek tehát biz­tosítva vannak, csupán a fia­talok szorgalmán múlik, hogy a postának jól képzett dolgozói legyenek. A minta postahivatalban a „felek" és a „kiszolgálók’’ is az iskola tanulói. 1951 MÁJUS HÓ

Next