Postás Dolgozó, 1964 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

2 Hozzászólások A párt- és a szakszervezeti szervek harcának első vonala ■ a munka frontja HORN DEZSŐ, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese hozzászólásában többek között arról beszélt, hogy a bérrendezést követően milyen feladatok hárulnak a szakmai vezetőkre. ■ — A postás dolgozók egy része az alacsony bérek miatt eddig nem szívesen végezte munkáját — hangoztatta. Ez a tény a szakmai vezetők tevékenységét megnehezítette. Ha egy-egy üzem vagy hivatal munkájának fogyatékosságait bíráltuk, akkor a vezetők sok mindent az alacsony bérezésre vezettek vissza. Ez az érv azonban a bérrendezést követően talaját veszti, mert ezzel a bérrendezéssel a postás dolgozók a népgazdasági átlagszintre, egyes munkakörökben az átlagszint fölé kerülnek. Kétségtelen, hogy a bérrendezés után is lesznek problémáink és lesznek olyan postás dolgozók is, akik nem kellő odaadással fogják végezni munkájukat, de náluk az okot már nem az alacsony bérezésben kell keresni. Ezt a kedvetlenséget a szakmai vezetőknek már másképp kell értékelniük. — Sokan úgy gondolják — mondotta a továbbiakban —, hogy a mostani bérrendezés megoldja a posta munkaerő-helyzetét. Sajnos a helyzet előreláthatóan nem fog változni. Sőt, bérszínvonalunk emelkedése ellenére munkaerő-gazdálkodásunk még nehezebbé vált. Most abba a szakaszba lépünk, amikor a népgazdaság a postának annyi létszámot sem tud biztosítani, mint a korábbi években, ■mert az egész országban munkaerőhiány lépett fel. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a tervezésnél, a teljesítmények mutatói kialakításakor a szokásos munkamódszereknek megfelelő munkaerő-, illetve létszámnövekedést is figyelembe vettünk, amit általában biztosítottunk is. Ez a helyzet azonban most az általános munkaerőhiány következtében megváltozik. Ennek ellenére a postára háruló feladatokat mégis teljesíteni kell. Ahhoz, hogy a feladatoknak eleget tehessünk, más megoldást kell találnunk. Olyan forrásokat kell igénybe venni, amelyeket eddig nem aknáztunk ki kellően: a női munkaerő minél szélesebb körben való alkalmazásával, a jobb munkaszervezéssel, a szabályzatok és kezelési utasítások korszerűsítésével, a gépesítéssel kell a munkaerő-hiányt pótolni. Ennek megoldása elsősorban a szakmai vezetők feladata, de nem kevésbé fontos a szakszervezetek, a dolgozók szárnyra sem. Milsten ,segítséget várunk a szakszervezeti tisztségviselőktől? Elsősorban azt várjuk tőlük, hogy most már valóban a műszaki fejlesztésre, az üzemszervezési problémák megoldására helyezzék a nagyobb figyelmet. E feladatok megoldása ugyanis szorosan összefügg a szakszervezet érdekvédelmi tevékenységével. A fő törekvésünk az, hogy a munkakörülményeket olyanná alakítsuk, hogy kevesebb munkaerővel, könnyebben lehessen ellátni a feladatokat. Meg kell változtatni a tervezésre eddig jellemző helytelen szemléletet is. Körültekintőbben, sokoldalúbban kell tervezni. Mit értünk ezalatt? Ha például a következő ötéves tervben a távbeszélőközpontok kapacitását 230 000-rel akarjuk növelni, akkor a terveinket már most úgy kell kialakítanunk — elsősorban a beruházási tervekre gondolok —, hogy a kapacitásnöveléshez szükséges feltételeket előre biztosítsuk. Vagyis a kábelépítési részleget például úgy kell fejleszteni, hogy e hatalmas feladat végrehajtásához szükséges gépeket, munkásszállásokat és egyéb szociális létesítményeket előre, illetve időben teremtsük meg. Például egy új központ építésével egy időben néhány lakásról is kell gondoskodni, mert csak így tudjuk az új létesítmény üzemeléséhez a megfelelő törzsgárdát kialakítani. A sokoldalú tervezés elvét valljuk, és ezt a jövőben a gyakorlatban is megköveteljük. S hogy ez az elv következetesen érvényesüljön, ahhoz a■ szakszervezeti szerveknek nemegyszer határozottan kell fellépniük. Amikor a szakszolgálatbővítését a szociális létesítmények, a munkakörülmények rosszabbá tételével kívánják végrehajtani, akkor bizony a szakszervezeti tisztségviselőknek a sarkukra kell állniuk. A szakmai és szakszervezeti vezetőknek egyaránt meg kell érteniük, hogy a posta fejlesztését csak a dolgozók munkakörülményeinek javításával párhuzamosan lehet végrehajtani. A párt politikájával szöges ellentétben áll az a felfogás — amelyet a gyakorlatban is még jó néhány helyen tapasztalunk —, hogy a hírközlés fejlesztését a postás dolgozók rovására, vagyis munkakörülményeik figyelembevétele nélkül kell megvalósítanunk. A vezető szervektől új és korszerű szemléletet követel meg az élet. Véleményem szerint nem jó szakvezető és szakember az, akinek csupán abból áll a tudománya, hogy az új helyzet céljait, feladatait segítő javaslatoknál szakismeretüket csak azért vetik latba, hogy bebizonyítsák, miért nem lehet azokat bevezetni. Ugyanilyen helytelen az a szemlélet is, amikor nem kellően kimunkált változtatást vezetünk be azon a címen, hogy majd az élet fogja bizonyítani annak helyes vagy helytelen voltát. A vezetőktől azt várjuk, hogy a szakismeret birtokában felelősséggel és bátran döntsenek a legmegfelelőbb, a posta fejlődését legcélszerűbben szolgáló újítás mellett vagy ellene. De lássuk világosan, szabad utat kell nyitni az útnak, mert már a ma feladatait sem tudjuk a hagyományos módszerekkel „klasszikus” szabályzatainkkal és szemléleteinkkel tökéletesen megoldani. A miniszterhelyettes elvtárs a továbbiakban a postára háruló feladatok és a mostani bérrendezés közötti összefüggést elemezte. Majd befejezésül így szólt a központi vezetőség tagjaihoz: — Arra kérem a szakszervezeti tisztségviselőket, hogy segítsérs a szakmai vezetőket a " közösen "felslakított "eliték érvényre jutása érdekében. Az egyes dolgozóknál, amikor a bérüket rendezik, ne csak azt nézzék, hogy a dolgozók általában becsületesen ellátják feladatukat — ez minden rendes embertől elvárható —, vegyék figyelembe azt is, hogy milyen az illető munkaeredménye, és itt már látni fognak lényeges különbségeket is. Számos esetben tapasztaltuk, hogy a szakmai vezető nem mindig mer a dolgozó elé állni és őszintén megindokolni, hogy miért tesz különbséget közte és a nálánál eredményesebb munkát végző között. Ha a szakmai vezetők maguk mögött érzik a párt és a szakszervezet támogatását, akkor inkább megteszik ezt. Ilyen segítséget kérek a szakszervezeti tisztségviselőktől, hogy közös erővel sikeresen, igazságosan, a posta és a dolgozók érdekeinek megfelelően hajtsuk végre a postás dolgozók bérrendezését. Nemüknek és képzettségüknek megfelelő bérezésben részesülnének.. Többek között azt is tapasztaltuk, hogy egyes postai vezetők igen könnyen belenyugszanak, ha egy-egy dolgozó a postától ki akar válni. Ha az elvtársak helyesen érvényesítik területükön a felemelt béralap elosztásának elvét, akkor a bérrendezés minden zökkenő nélkül fog lebonyolódni. Bátran kell a dolgozókkal beszélni, és a felvetett kérdéseikre — ha mód van rá — megoldást keresni. Az összeg elosztásánál azonban nemcsak a szakszervezeti bizottságok vezetőinek kell állást foglalniuk, hanem a szakmai vezetőknek is. Ha így végzik közösen munkájukat, akkor eredményes lesz a mostani bérrendezés — fejezte be hozzászólását Harangozó elvtárs. A vitában felszólalt még a központi vezetőség több tagja is. A felvetett kérdésekre Besenyei Miklós főtitkár válaszolt. Ezek után a központi vezetőség az ülésen beterjesztett módosításokkal a javaslatot egyhangúlag elfogadta. POSTAS DOTGETS Minden dolgozó érdeme szerint részesüljön béremelésben HARANGOZÓ EDE, A Szakszervezetek Országos Tanácsa bér- és munkaügyi osztályának vezetője hozzászólásában kiemelte, hogy a népgazdaság területén évek óta nem volt a mostanihoz hasonló bérrendezés. Őszintén meg kell mondani — hangoztatta —, hogy az az összeg, amelyet a postás és vasutas dolgozók bérrendezésére biztosítottak, azt a népgazdaságon belül más területen is lehetett volna hasznosítani. Az, hogy pártunk és kormányunk ezt az összeget a közlekedés- és postaügyi tárca részére biztosította, mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a postás és vasutasdolgozók munkáját megbecsülik, nagyra értékelik. Harangozó elvtárs hozzászólásában felhívta a figyelmet: mind a szakmai, mind a szakszervezeti tisztségviselők ügyeljenek rá, hogy a felemelt béralapból a legnagyobb arányban elsősorban az arra érdemes dolgozók részesüljenek. Máris vannak és minden munkaterületen lesznek olyan dolgozók, akik hangoskodással akarják kiharcolni saját maguk számára a több bért. Az a cél vezesse munkájukat, hogy minden dolgozó érdeme szerint részesüljön béremelésben. Az elvtársak felszólalásaikban, már most felhívták a figyelmet arra, hogy a bérrendezés megvalósítása során a szakszervezeti tisztségviselők és a szakmai vezetők között a munka megosztását illetően sok lesz a probléma. A véleményem az, hogy ezt a munkát, ne osszuk ketté. A bérrendezés végrehajtását a szakszervezeti tisztségviselők a szakmai vezetőkkel közösen végezzék, és akkor a munkájuk biztosan sokkal eredményesebb lesz.* A bérrendezés lényege a személy szerinti igazságos elosztás megvalósításában rejlik. A rendelet a szakszervezeti bizottságok, a tisztségviselők egyetértési jogát biztosítja. Ha a szakmai vezetőkkel nem értenek egyet ebben vagy abbana kérdésben, akkor észrevételeiket bátran vessék fel. Emiatt egyetlen szakszervezeti tisztségviselőnek sem lesz hátránya. Azonban arra is gondoljanak, ha észrevételeik, illetve javaslataik alapján járnak el a szakmai vezetők, akkor azért a felelősséget nekik is vállalniuk kell. A munkaerő-hiányról és a munkaerő-hullámzásról szólva a következőket jegyezte meg: már most meg kell vizsgálni és számításba kell venni azokat a munkahelyeket, ahol a férfimunkaerőt nődolgozókkal lehet helyettesíteni, s a férfiakat onnan más munkaterületre tudják irányítani. A szakszervezeti tisztségviselőknek az elkövetkezendő időszakban sokkal nagyobb és hathatósabb segítséget kell nyújtaniuk a szakmai vezetőknek az ésszerűbb munkaszervezéshez, a munkaerő legcélszerűbb elosztásához. — A munkaerő-hullámzás az államnak sok-sok forintjába került — hangoztatta. Ugyanis, amikor a dolgozók egyik helyről a másikra vándorolnak, akkor az új helyen addig, amíg a munkakört alaposan meg nem ismerik, képtelenek teljes értékű munkát végezni. Ez pedig nagy veszteségeket okoz. A bérrendezéskor erre a jelenségre is figyelemmel kell lenni. Úgy kell elosztani a bért, hogy az a munkaerő-hullámzást megelőzze azáltal, hogy azok, akik egy munkaterületen huzamosabb időt eltöltenek és kifogástalan munkát végeznek, mindenféleképp megtalálják számításukat. Amikor a SZOT-ban a munkaerő-hullámzás felmérését végeztük, számos olyan, a postától kivált dolgozóval találkoztunk, akik újra szívesen visszatérnének a postához, ha ér a térítéses egyenruhát igénybevevők száma 50—60 százalékkal csökkent. Ennek az az oka, hogy az elmúlt 12 év alatt emelkedett a postásdolgozók életszínvonala, változtak a szociális és kulturális igények. Ma már állandóan csökken a térítéses egyenruhát igénybevevők száma, s azt egyre kevesebben viselik rendeltetésének megfelelően. Ez az állapot természetesen sem népgazdasági, sem postai, de a postásdolgozók egyéni érdekei szempontjából sem előnyös. Jelentős ruhaanyagot, raktározása férőhelyet, adminisztrá Bérrendszerünk kiállta a gyakorlat próbáját Szakszervezetünk VII. kongresszusának határozata leszögezte, hogy az 1957-ben bevezetett és jelenleg is érvényben levő rangbérrendszerünk bevált, határozottan elősegítette a posta munkája minőségének javulását, az általános és postai szakképzettség megszerzésére serkentett, csökkentette a postai munkaerővándorlást. Ezek a helyes célok és elvek a postán kívül más népgazdasági ágak bérrendszereiben is kifejezésre jutnak. Pl. a közalkalmazottaknál a bérpótlék formájában stb. A szakszervezet és a posta által hét évvel ezelőtt kezdeményezett, a postásdolgozók szolgálati idejét, képzettségét, szakmai tapasztalatait figyelembe vevő bérrendszer a posta gazdasági feladatait tekintve, hatékony ösztönzőnek bizonyult. Ezen túlmenőleg a postás dolgozók többségének megelégedését is elnyerte. Az elmúlt hét esztendő eredményei igazolják tehát azoknak a bérpolitikai elveknek helyességét, amelyek bérrendszerünk útján — a posta sajátos jellegének megfelelően —, a szocializmus építésének céljait szolgálják. A szakszervezet VII. kongresszusának határozata azonban — a túlnyomórészt pozitív tapasztalatok mellett —, megállapítja azt is, hogy bérrendszerünk jelenlegi formájában — a rang- és munkaköri bér mostani arányaival —, már nem eléggé hatékony ahhoz, hogy minden munkakörben vonzza és lekösse a dolgozókat. Vonatkozik ez elsősorban az általában magasabb szakképzettséget igénylő, jórészt műszaki munkakörökre. Nyilvánvalóan következik ebből, hogy éppen azért, mert jelenlegi bérrendszerünket általában megfelelőnek és jónak tartjuk, és annak pozitív hatásait a jövőre nézve is biztosítani akarjuk, — a gyakorlati alkalmazás során tapasztalt fogyatékosságait, hibáit korrigálni kell. A VII. kongresszus határozata éppen ezért azt javasolja, hogy a bérpolitikai intézkedések révén juttatott összegeket a jövőben — a rangbérek változatlanul hagyása mellett — elsősorban és többségükben a munkaköri bérek megemelésére fordítsák. A VII. kongresszus határozata és a posta vezetőinek álláspontja jutott érvényre tehát abban a rendelkezésben, hogy a postásdolgozók 1964. január 1-től életbelépő béremelését szolgáló keretösszeg túlnyomórészt a munkaköri bérek megemelésére lesz felhasználva. Az emelési keretösszeg megfelelő felhasználásával el kell érni, hogy mind a népgazdaság, mind a posta között, de a postán belül az egyes munkakörök között is hélyet, bérarányokat alakítsunk ki, s tárrendszerünket még egyszerűbbé és ösztönzőbbé tegyük. Jelenlegi bérrendszerünk tehát a munkaköri bérrész arányának megemelésével a jövőben már legkevésbé sem lesz akadálya annak, hogy a magasabb szakképzettséggel vagy felelősséggel járó munkát fokozottan megbecsüljék és elismerjék. A munkaköri bérrész arányának megemelése lehetővé teszi, hogy szükség esetén a posta szakmai vezetői fokozott különbséget tegyenek az egyes dolgozók között, s bátran éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a munkaköri bérrendszer számukra biztosít. 1957-ben bevezetett új bérrendszerünk kiállta a gyakorlat próbáját, célszerűnek és hasznosnak bizonyult. Bérrendszerünk a jelenleg szükséges kisebb változtatások után a jövőben még alkalmasabb lesz arra, hogy egyrészt jobban kifejezésre juttassa a postásdolgozók munkájának elismerését, másrészt még hatékonyabb eszköze legyen a postára bízott egyre növekvő feladatok elvégzésének. am január Az egyenruha-ellátás új rendszere A postásdolgozók egyenruha-ellátásáról szóló új rendelet az egyenruha-ellátás eddigi rendszerét sok vonatkozásban — a dolgozók érdekének megfelelően is — megváltoztatta. A felszabadulás előtti időszakban kizárólag az úgynevezett „kincstári” személyzet egy része részesült természetbeni egyenruha-ellátásiban. Az egyenruha-juttatás, bár bérjellegű javadalmazás volt, de a nyugdíjba nem volt beszámítható. Eltérés volta viselési idő megállapításánál is, mert azt nem az igényjogosultság kezdetétől, hanem a kiosztás napjától számították. Ez a helyzet 1945 után a postamesterségek államosítával megváltozott. Ettől az időponttól a jelenleg IV. szakcsoportba besorolt és kinevezett valamennyi dolgozó illetményszerű egyenruha-ellátásban részesült. Ezáltal a természetbeni egyenruha-ellátás a postásdolgozók körében jelentős mértékben kiszélesedett. Az egyenruha-ellátás további kiterjesztését jelentette a Népgazdasági Tanács 386/20195 (XI. 9.) sz. határozata. Ennek alapján az I—II—III. és az V. szakcsoportba tartozó dolgozók 50 százalékos térítés ellenében — 24 hónapi törlesztésre — részesültek egyenruha-ellátásban. A természetbeni (illetményszerű és térítéses) egyenruhaellátásra jogosult postásdolgozók száma ezzel 42 000-re emelkedett. Ha ehhez hozzászámítjuk még azt is, hogy 268 munkakörben különféle munka- és védőruha-juttatásban is részesültek a dolgozók, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a természetbeni ruhaellátási számszerűségében és mértékében is minden eddigit felülmúlt. Kezdetben az igényjogosult dolgozók csaknem teljes mértékben igénybe vették a térítéses egyenruhát. Az utóbbi években azonban cőt és munkaerőt köt le az egyenruha-ellátás jelenlegi rendszere. A megváltozott körülményeket figyelembe véve időszerűvé vált az egyenruha-ellátás jelenlegi rendszerének felülvizsgálása és módosítása. Olyan rendezés vált szükségessé, amely a dolgozók,, a posta és a népgazdaság érdekének is megfelel. Az egyenruha-ellátásban nem részesülő dolgozókat sem éri károsodás Ilyen előzmények után került sor az egyenruha-ellátás új rendszerének bevezetésére, melynél az alábbi főbb alapelvek érvényesülnek: O Természetbeni egyenruha-ellátásban csak azok a postásdolgozók részesüljenek, akiknél azt a szolgálat érdeke megkívánja; O a természetbeni egyenruha-ellátás ne szakcsoportonként, hanem munkakörönként történjék; O a térítéses egyenruhaellátást — a felsorolt okok miatt — meg kellett szüntetni, az egyenruha-ellátásban nem részesülő dolgozók megfelelő összegű megváltási átalányban részesüljenek. Megítélésünk szerint mindenki számára előnyösen sikerült érvényre juttatni ezeket az alapelveket. .(Új . Egyenruhaszabályzatban és annak végrehajtási utasításában. Az egyenruha-ellátás munkakörönként való újra megállapítása azzal jár, hogy több olyan munkakörben, ahol, a dolgozók eddig illetményszerű egyenruhát kaptak, de az új rendelkezés szerint ez megszűnik, az egyenruha helyett 1160 Ft térítést fognak kapni. Pl. a szakiparosok, a levélirányító szolgálatban foglalkoztatott IV. szakcsoportbeli kezelők, belszolgálatosok, fűtők stb., E munkakörökben az egyenruha viselése a szolgálat ellátásához nem szükséges. E dolgozók túlnyomó része azt eddig sem viselte. Éppen ezért semmi hátrányt nem jelent a dolgozókra nézve, hogy a jövőben az egyenruha helyett az évi 1160 Ft. megváltási átalányt fogják kapni, ami megfelel az egyenruha évi értékének. A szakszervezet igazságosnak tartja, hogy a megváltási átalányt mindenki kapja meg, aki egyenruha-ellátásra jogosult volt,, függetlenül attól, hogy a kedvezményt igénybe vette-e vagy sem. Méltányosnak tartjuk viszont azt, hogy a térítéses egyenruha megváltási öszszege az általános középérték szerint legyen megállapítva, ami évi 530 Ft-nak felel meg. Jóllehet, ez az összeg a férfi egyenruha értékénél némileg kevesebb, a női egyenruha értékénél valamivel több. Végső soron az a cél vehette a szakszervezetet és a posta vezetőit, hogy az egyenruha-ellátásra szolgáló keret maradék nélkül felhasználásra kerüljön. Az új egyenruha-ellátási rendszer egységesebb, igazságosabb, mint az eddigi volt. Ezzel a dolgozók nagy többsége is egyetért. Az új ellátási rendszerrel számos jogos kívánságot sikerül teljesíteni.