Postás Dolgozó, 1966 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

­ Gondolatok az ér­es bérintézkedésekről Mi indokolja az árváltozásokat Marhahús helyett baromfi Hogyan él a parasztság? A február 1-ével életbe lé­pő ár- és bérintézkedésekről sokat beszélnek e napokban. Ez érthető is. Az elhatározott intézkedések valamilyen for­mában mindenkit érintenek, így ahány ember, szinte any­­nyiféle vélemény. A tisztánlá­­­­tást zavarja, hogy sokan nem ismerik az intézkedések való­di indítékait, az összefüggése­ket. Leggyakoribb téma a hús és a húskészítmények, valamint a tejtermékek termelői, illet­ve fogyasztói árának rendezé­se. Néhányan úgy vélekednek, hogy mindez a mezőgazdaság szocialista átszervezésének velejárója. Nem értik, hogy a nagyüzemi gazdaságok létre­jötte, fokozatos megszilárdu­lása megteremtette ugyan a mezőgazdasági termelés fel­lendülésének legfontosabb előfeltételét, ám a gazdálko­dás körülményeinek szerve­zeti és tartalmi változása ön­magában kevés. A nagyüzemi termelési módban rejlő lehetőségek ki­aknázásának legfőbb gátja, hogy a termelőszövetkezetek döntő többségében ma még hiányzanak az önálló gazdál­kodás anyagi, pénzügyi felté­telei. Ennek egyik alapvető oka, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási árszín­vonala nem fedezi az újrater­melés költségeit, a gyenge anyagi érdekeltség pedig nem ösztönöz. A napi sajtóban gyakran olvashatunk arról, hogy az utóbbi másfél évti­zedben — két évtől eltekint­ve — kisebb-na­gyobb mérték­ben gabonabehozatalra szoru­lunk. Rendszeresen nagyará­nyú takarmányimportra van szükségünk. E cikkeket főleg a tőkésországokból tudjuk csak beszerezni. Nem fejlődik kielégítően állatállományunk sem. Ezt példázza, hogy a szarvasmarha-állomány a fel­­szabadulás előtti, 1935. évi 1,9 millióval szemben 1965. szep­temberében csak 1 990 000 volt. Szemünk előtt játszódik le, hogy — az alacsony felvásár­lási árakból adódó előnytelen jövedelemviszonyok követ­keztében — tömegméretűvé vált a faluról való elvándor­lás. A tsz-tagság átlagos élet­kora napjainkban 54 év. A fiatalok na­gy része a városok­ban, az ipar, a közlekedés, a posta stb. munkaterületein helyezkedik el. Az átlagos életkor az utóbbi időben min­den egyes esztendőben két évvel növekszik a mezőgazda­ságban. A munkaképes korú lakosság további elvándorlása ilyképpen nem csupán a me­zőgazdaság fejlődését, de las­san már a városok, ipartele­pek kielégítő áruellátását, a jól fizető mezőgazdasági ex­port fenntartását és bővítését is akadályozza. A kormány a vázoltak alap­ján határozott úgy, hogy 1966. január 1-től felemeli több fon­tos mezőgazdasági termék fel­­vásárlási árát. A felvásárlási árak emelése ellenére továbbra sem válto­zik a kenyér, a lisztféleségek, a péksütemények, a rizs, a tej, a cukor és a baromfihús fogyasztói ára. Szükségessé vált viszont a hús, a húské­szítmények és a tejtermékek fogyasztói árának felemelése. A zsír és a szalonnafélék ára ugyanakkor csökken. A hús, elsősorban a marha­hús és a tejtermék fogyasztói árát — az eddigi alacsony fel­­vásárlási ár mellett is — álla­mi támogatással lehetett csak tartani. A marhahús fogyasz­tói árát például kilogram­­­monként hat forinttal egészí­tették ki. Ha nem változtat­nának a fogyasztói áron, ak­kor az idén egy kilogramm élő marha felvásárlási ára csaknem azonos lenne egy kilogramm csontos marhahús fogyasztói árával. Miután a vágómarhából körülbelül csak felerészben termelhető ki hús, a helyzet tartósítása súlyos terhet jelentene az államnak. Mindannyian érezzük, hogy az országban — elsősorban vidéken — évek óta húshiány van, mivel a termelés kevés­bé emelkedett, mint a fo­gyasztás, még kevésbé, mint az igények. Az 1934—38-as évek átlagában 33 kilogramm volt az egy főre eső húsfo­gyasztás hazánkban, 1964-ben több mint 50 kilogramm, így azután, mivel a kínálat növe­lésének lehetősége pillanat­nyilag meglehetősen korláto­zott, a marhahús ugyanakkor jól értékesíthető exportcikk a tőkéspiacokon, a húsárak mó­dosítása közgazdaságilag tel­jesen indokolt. A kormány­nak az a célja, hogy a húsfo­gyasztáson belül mérsékelje a marhahús fogyasztását és je­lentősen növelje a baromfi­­húsellátást, mivel az utóbbi kevésbé jól fizető exportcikk. Ennek érdekében már történ­tek intézkedések. Baromfiból csak a belső szükségletek ki­elégítésén felüli többletet sza­bad exportálni. A Postavezérigazgatóság a létszámfelmérések alapján elkészítette a postaforgalmi létszámnormákat, s alkalma­zásukat 1966. január 1-től kö­telezően elrendelte. Szakszer­vezetünk is szorgalmazta ezt, mivel a többszöri kísérleti felmérések után több-keve­sebb megértéssel a gyakor­latban az egyes igazgatósá­gok már alkalmazták. Az ér­dekelt dolgozók ugyanis már több esetben kifogásolták a létszámnormák hiányát, fő­leg amikor vitás ügyeik a munkaügyi döntőbizottságok elé kerültek. Szükség volt tehát a megfelelő jogalap megteremtésére, s arra, hogy a dolgozók megismerjék hiva­taluk, munkaterületük lét­számnorma adatait. A szakszervezeti szervek eddigi állásfoglalásukban bi­zonytalanok voltak, most vi­szont a létszámnormák hasz­nálatba vételével jogaik gya­korlásában, a szakvezetők segítésében, ellenőrzésében kell otthonosan tevékenyked­niük. Mindenesetre az eddigi tapasztalatok alapján a Posta­ügyi Értesítőben megjelölt te­rületekre megállapított lét­számnormák alkalmasak ar­ra, hogy a korszerűbb lét­számgazdálkodási követel­ményeknek érvényt szerez­zünk. Néhány fontos, ezzel kap­csolatos feladatra hívjuk fel a szakszervezeti szervek fi­gyelmét. Az 1966-os évet tü­relmi időnek állapították meg azért, hogy túlkapások ne for­duljanak elő, és ez idő alatt a hivataloknak, szakszervezeti tisztségviselőknek és dolgo­zóknak időt biztosítsanak a létszámnormák tanulmányo­zására, megértésére. Az utasítás intézkedik ar­ról, hogy azok a hivatalok, amelyek eddig nem vettek részt a létszámfelmérés el­készítésében, megismerjék hi­vataluk létszámfelmérési ada­tait (a I—III. osztályú posta­­hivatalok és fiókposták). A megyebizottságok szorgalmaz­zák az igazgatóságoknál en­nek mielőbbi végrehajtását. Az eddigi gyakorlattól a jö­vőben eltér a 10,8 százalékos tartalék megállapítása és kép­einek jó a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának, s néhány cikk fogyasztói árá­nak emelése? — kérdezik sokan. A városokban sok téves né­zet, irreális elképzelés kering a parasztság életszínvonalá­nak nagyságáról. Sokan a pia­cokon üzletelő „őstermelők" viselkedéséből vonnak le igazságtalanul általánosító kö­vetkeztetéseket. A postás dolgozók — akiket ezernyi szál köt össze a falu­val — jól tudják, hogy a Sta­tisztikai Hivatal felmérése, amely szerint a parasztság életszínvonala mintegy 20 százalékkal alacsonyabb a a munkásokénál és alkalma­zottakénál, megfelel a való­ságnak, a kulturális, művelő­dési és szórakozási lehetősé­geit jelentős különbözőségéről nem is beszélve. A tévhittel ellentétben a mostani intézkedések hasznát sem azonnal élvezi a paraszt­ság, hiszen a felvásárlási ár növelésének nagyobbik része — mintegy háromnegyede — nem a parasztság életszínvo­nalának közvetlen emelését szolgálja, hanem a termelő­­szövetkezetek, állami gazda­ságok tulajdonában levő gépi felszerelés saját erőből törté­­nő felújításához biztosít fede­zetet. Az új felvásárlási árak elő­reláthatóan csak a későbbi években növelik nagyobb mér­tékben a parasztság életszín­vonalát, amikor — a maga­sabb termelői árak ösztönző hatására — jelentősen emel­kedik majd a mezőgazdasági termelés színvonala. Ennek viszont hasznát látják a bér­zése is. Ugyanis eddig a IV. osztálynál magasabb osztályú hivatalok saját pontszámuk alapján képezték a 10,8 szá­zalékos tartalékot. Az új rendszer szerint a tartalékot kerületi arányban, igazgató­sági szinten állapítják meg. A tartaléklétszám nagyságát a forgalmi dolgozók összetéte­lének figyelembevételével, a férfi és nődolgozók más-más távolmaradási aránya alapján az igazgatóság hivatalonként határozza meg. Ez módot ad az igazságosabb és a tényle­ges szükségletnek megfelelő tartalékok biztosítására. A megyebizottságok készülje­nek erre a feladatra és a szakvezetőket is kérjék fel az előzetes adatgyűjtésre. A IV— VI. osztályú hivatalokhoz az így megállapított tartalékot a létszámtervben kell megad­ni, az alacsonyabb osztályú hivataloknál és fiókpostáknál az állandó helyettesek oldják meg a belső létszám helyette­sítését. A szakszervezeti szer­vek ügyeljenek arra, hogy a szükségessé váló létszám­rendezések esetében a szakve­zetés vegye figyelembe a he­lyi sajátosságokat, a szociá­lis körülményeket és az eset­leges átcsoportosításoknál ál­lapítsanak meg türelmi időt. A szakszervezeti bizottsá­gok feladata a végrehajtásban ből és fizetésből élő dolgozók is, hiszen a termékek bővü­lése esetén javul a városi la­kosság ellátása, a kínálat na­gyobbodása pedig előbb-utóbb jótékonyan érezteti hatását a piaci bevásárlásoknál is. A hús, a húskészítmények és a tejtermékek fogyasztói árának emelése, valamint a tüzelőárak és a városi közle­kedés tarifájának későbbi rendezése, a progresszív nyugdíj­járulék persze érzéke­nyen érinti a bérből és fize­tésből élők jövedelmét. A kor­mány ezt kívánja ellensúlyoz­ni a textiliák, ruházati cikkek, lábbelik egy részénél az árak 8—25 százalékos csökkentésé­vel, valamint a különböző bérintézkedésekkel, a családi pótlék és egyes nyugdíjak emelésével. Az intézkedések célja nem az állami bevételek növelése, hanem a helyesebb és ösztön­zőbb ár- és bérarányok kiala­kítása, az egyes jelenlegi bér­­feszültségek csökkentése. A jövedelemnövelő és csökkentő intézkedések hatása egyaránt mintegy 3—3 milliárd forint. A munkásokat és alkalmazot­takat érintő árváltozások egyenlege, valamin­t az 1800 forintnál magasabb kerese­tűek nyugdíjjárulékának progresszív emelése ugyanis mintegy 2,8 milliárd forint többletkiadással jár a dolgo­zók részéről. Ezt azonban ösz­­szességében visszakapják, hi­szen a bér- és nyugdíj­rende­zés mintegy 2 milliárd forint­tal, a családi pótlék emelése pedig mintegy 800 millió fo­rinttal növeli a bérből és fize­tésből élők jövedelmét, jelentkezik. A létszámnorma alkalmazása módot ad az egyes munkahelyek létszám­­igényének felmérésére, a hi­vatali tevékenység helyes megszervezésére. Ebben a munkában adjanak segítséget a szakvezetésnek és értessék meg a dolgozókkal az intézke­dések szükségszerűségét. A létszámnorma alkalma­zása a gyakorlati életben nagy segítség a létszámgaz­dálkodásban. Legközelebb 1966 végén lesz létszámfel­mérés. A szakvezetőknek és a szakszervezeti szerveknek erre már most fel kell készül­niük. Tanulmányozzák a lét­számnorma szerkezetét, va­lamint az adatszolgáltatások megbízhatóságát. Különösen felhívjuk a figyelmet a kéz­besítők járatjelző kimutatá­sának rendbehozására. A létszámnorma alkalmazá­sakor gondoskodni kell arról is, hogy az időközben szüksé­gessé váló módosítások (nor­makarbantartás) — a kezelés egyszerűsítésének, a gépesí­tésnek megfelelően — folya­matosak legyenek. A postaforgalmi létszámnor­mák bevezetése után azt sür­getjük, hogy a műszaki és ad­minisztratív területekre is dolgozzák ki a létszámnormá­kat. HORVÁTH KÁLMÁN A postaforgalmi létszámnormákról POSTAS DOLGOZO A szakszervezeti világ hírei RIO DE JANEIRO: A Táv­író Vállalatok Dolgozóinak Or­szágos Szövetsége nyilatkozott arról, hogy a katonai uralom politikája következtében az ország kétségbeejtő gazdasági helyzetbe került, a munkanél­küliek száma eléri az egymil­liót ☆ PERU: Cuzco városában a Déli Telefon Társaság munká­sai meghatározatlan időre szóló sztrájkjukkal azt köve­telik, hogy főtitkárukat, Pablo Catát bocsássák szabadon. A főtitkárt „lázadásban való részvétel” címén tartóztatták le. A munkások tiltakoznak több munkatársuk elbocsátása ellen is. ☆ A Postások Szakszervezeté­nek Központi Vezetősége újévi üdvözletet váltott Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Dá­nia, Franciaország, Jugoszlá­via, Kína, Koreai DK, Kuba, Lengyelország, NDK, NSZK, Olaszország, Szovjetunió, Viet­nami DK postás szakszerveze­teinek központi vezetőségeivel. Kölcsönös üdvözletváltásra ke­rült sor a Központi Vezetőség és a Közalkalmazottak és Ro­konszakmabeli Dolgozók Szak­­szervezetei Nemzetközi Szö­vetsége között is. ELNÖKSÉGI ÜLÉSÜNK Szakszervezetünk elnöksége 1965. december 30-án tartotta meg esedékes ülését. Első napirendi pontként megvitatta a Központi Vezetőség és az elnökség 1964- ben hozott határozatainak végrehajtását. Majd sor ke­rült a Baranya megyei, a Borsod megyei és a budapesti bizottság területén működő társadalmi bíróságok mun­kájáról szóló jelentések megvitatására. A továbbiakban elfogadták a szakszervezet vezető szervei 1966. I. félévi üléseinek napirendjét és megtár­gyalták a szakszervezet 1966. évi költtségvetésére vonat­kozó javaslatot. Az elnökség ezután jóváhagyta a KV január 18-ra történő összehívását, és elfogadta az előterjesztett napi­rendi pontokat. A sok jó határozat mellett akad olyan is, amely miatt egy kicsit szégyenkezni is le­het. Dr. R. L.-né ügye azért tart­hat érdeklődésre számot, mert kártérítési ügyében a munka­ügyi döntőbizottság figyelem­re méltó megállapításokat tesz. A dolgozót az igazgatóság havi fizetésének 50 százaléka erejéig kötelezte kártérítésre. Az alapja ennek az intézkedés­nek egy takarékkönyv elvesz­tésével kapcsolatban felmerült kártérítés volt. A munkaügyi döntőbizottság mentesítette a dolgozót a kár­térítés alól, azzal a lényegi in­dokolással, hogy a dolgozót nem terheli olyan mulasztás, amely kártérítési felelősségét okozhatta volna. A kötelezés alapja ugyanis az igazgatóság szerint az volt, hogy a dolgo­zó a betétkönyv elvesztését az írásbeli bejelentésen kívül táv­beszélőn nem közölte az OTP- vel. A határozat indokolása vi­szont megállapítja azt, hogy a K. 1. Szabályzat 21. paragrafu­sa nem tartalmaz előírást a hiányolt intézkedésre, tehát az a dolgozónak nem róható fel. Az elégtelen szabályzásból keletkezett kár alól a dolgozót az Mt. V. 186. paragrafusa el­ső mondata alapján kellett mentesíteni, mert" nyilvánvaló a kár létrejöttében a vállalat közrehatása. A kártérítési határozat egyébként abban is törvény­­sértő volt, hogy a havi fizetés 50 százalékáig marasztalta el a dolgozót, ilyen elmaraszta­lásnak azonban csak az előírá­sok súlyos megsértése esetén van helye. Erről pedig a jelen esetben szó sem lehet. ★ A karácsony előtti munka­napon egyes munkahelyek dolgozói a szombati munka­időnek megfelelően dolgoz­hattak. Az így megrövidített munka­időt 1966. január 15-ig kellett pótolni. Ez hat napon át napi félórai túlmunkát jelentett. Eddig minden rendben volt. A baj ott kezdődött, hogy egyes túlbuzgó munkaügyi elő­adók az engedélyezett kará­csonyi munkaidő-kedvezményt azokkal is le kívánták dolgoz­tatni, akik a karácsony előtti napon szabadságon voltak. En­nek a törvénysértő törekvés­nek jogalapja nincs. A szabad­ságot ugyanis a havidíjasok­nál napi 8 órával kell elszá­molni. Ez arra a napra is vo­natkozik, amikor a szabadsá­gon nem levők 8 óránál ke­vesebbet teljesítenek. A szabadságnapra elszámolt 8 óra munkaidőn felül azoknak a dolgozóknak, akik szabadsá­gon voltak, semmiféle utóla­gos törleszteni valójuk nincs. Hasonló másik jogi „babo­náról’’ is szólni kell. Közis­mert, hogy a 14/1962. (XII. 16.) Mü. M. sz. rendelet szerint bi­zonyos dolgozó kategóriákban (ide tartoznak például a postai adminisztratív dolgozók is) a túlmunkáért a túlmunkával azonos tartamú szabad időt kell adni. A szabad idő termé­szetesen egész munkanap, vagy több munkanap is lehet. Nincs olyan jogszabály, amely arról rendelkeznék, hogy a szabad időben legalább 4 órát dolgoz­ni kell. Ez a téves felfogás valószí­nűleg abból ered, hogy az Mt. V. 60. § (1) bekezdés a) pontja szerint az egyenlőtlen munka­időben dolgozó napi munka­ideje azokon a napokon, ami­kor dolgozik, négy óránál ke­vesebb és 12 óránál több nem lehet. De ez a szabály sem tartal­maz olyan rendelkezést, mely szerint egész munkanapra ter­jedő szabad idő nem engedé­lyezhető. Ha ez így van, az egyenlőtlen munkaidőben dol­gozóknál, még inkább így van azoknál, akik nem egyenlőtlen munkaidőben dolgoznak, mert az egész munkajogban erről a 4 órai minimumról máshol említés sincs. J. L. Egy jó kezdeményezés - hasznosítsuk! Hajlamosak vagyunk arra, hogy sokszor olyan probléma megoldásával és kísérletezésével foglalkozzunk, amelyet vala­hol, valamikor már régebben megoldottak, vagy kikísérletez­tek. E megoldások és kísérleti eredmények a műszaki doku­mentációs szolgálaton keresztül általában hozzáférhetők. Közismert, hogy nincs elegendő műszaki szakember, mér­nök. Törekvésünk ezért az, hogy ésszerűen gazdálkodjunk a műszaki dolgozók munkaidejével. Mind a forgalmi, közgazda­­sági, mind a műszaki tevékenység alapvető segédeszköze és segítője a dokumentációs szolgálat. Ez az elgondolás vezette a Posta vezérigazgatóságot, amikor közrebocsátja a negyedévenként megjelenő postai dokumentá­ciós kiadványokat, a Postai Dokumentációs Közleményeket és a Postai Műszaki Dokumentációs Közleményeket. A Postai Dokumentációs Közlemények a legjelentősebb külföldi szaklapokban a postát érintő forgalmi, gazdasági és igazgatási cikkismertetéseket, címfordításokat és tartalomjegy­zék-fordításokat tartalmazza kb. 10 ív terjedelemben. A Köz­leményeket a Postavezérigazgatóság valamennyi illetékes szer­ve, továbbá az igazgatóságok, központi postaszervek is meg­kapják a szükséges példányszámban. A cikkismertetések akár kész fordításként is felhasználhatók. Az 1966-ban megjelenő Postai Műszaki Dokumentációs Közleményeket ugyancsak megkapják a fentebb megjelölt postaszervek. Ez az új szakirodalmi tájékoztató egyrészt kül­földi műszaki folyóiratszemlét, másrészt már elkészült fordítá­sok összefoglaló ismertetéseit adja közre. E kiadványban meg­található továbbá a külföldi prospektusok és katalógusok fi­gyelője is. A közölt folyóiratcikkekről vagy a katalógusokról részletes fordítás, az elkészült fordításokról pedig a másolat a Posta Dokumentációs Központnál (Budapest 114) rendelhető meg. A megrendelésben a közlemények folyó- és oldalszámát, a le­fordítandó cikk, vagy másolandó fordítás címadatait — cím, szerző neve, folyóirat címe, száma és oldalszáma, valamint a raktári számot — kell megadni. (pl. R 37) A Posta Dokumen­tációs Központ a fordításokhoz tartozó ábrákról fotókópiát egyelőre nem készít. Az ábrák a folyóiratokban találhatók meg, amelyek a Posta Központi Szakkönyvtárától kölcsönöz­hetők ki. Dr. Vajda Endre

Next