Postás Dolgozó, 1973 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Belföldi Gabriellák Nincs szabad szombatjuk, karácsonyuk, szilveszterük, még vasárnapjuk se mindig. Akkor dolgoznak, amikor szükség van rájuk. Munkaidő­beosztásuk is eltér a szoká­sostól, nap mint nap más idő­pontban ülnek a kapcsolóasz­talhoz. Kenyerük a szó, a be­szélgetés. Naponta mintegy 120 kapcsolást bonyolítanak le személyenként. Egy év alatt körülbelül 40 ezret. S közben — ki tudná megmondani — hányszor ismétlik: „Halló, tes­sék beszélni!” Hivatalos megfogalmazás­ban telefonkezelők, nekünk azonban csak telefonos kisasz­­szonyok. Születésnek, halál­nak, örömnek, bánatnak „lát­hatatlan” közvetítői. Munka­helyükre, a Belföldi Távbeszé­lő Központba civilnek tilos a belépés, így soha sem tud­hatjuk meg, kié is volt való­jában a kedves hang, de be­mutatunk közülük két arcot, ezúttal — mégpedig Ravasz Sándornét és Szalai Gábor­­nét. Ravaszné — Éva — az „öre­gebb” postás. Pontosan tizenöt éve dolgozik itt, közvetlenül az érettségi után lett telefonke­zelő. Ha visszagondolok, nem is tudom elhinni, hogy akko­riban még protekció is kellett ehhez — mondja nevetve. — Pedig úgy volt. Ma örülünk, ha akad jelentkező, még job­ban, közöttünk marad. — Miért ^pm­.^ szépszerű ...e munka? — Mielőtt megpróbálnék er­re tárgyilagosan válaszolni, csak annyit: imádom a mun­kámat. Hogy miért nem nép­szerű? Csupa „talán”. Talán fárasztó, talán idegkimerítő, talán kevés a szabad idő. — Mennyi idő alatt tanult bele? — Viszonylag gyorsan. A nulla egyes bejelentőnél kezdtem, majd elvégeztem a segédtiszti tanfolyamot. Nem ördöngős. Albertfalváról jár be dol­gozni. Csak az utazással na­ponta több mint két órája megy el. Tizenkét éves fiát szinte hébe-hóba látja. Még­sem gondol arra, hogy munka­helyet cserél. — Sajnos, elég sok az inge­rült, goromba hang. Mintha kizárólag rajtunk múlna egy­­egy kapcsolás. Egyesek aztán vádaskodnak, s ez a legfájóbb. „Abbahagyta már végre a körömreszelést?”, „Meddig kávéznak még?” — ilyen és ehhez hasonló megjegyzések­kel „kedveskednek”. Gyakran sírni lenne kedvem. Persze a többség azért nem ilyen. A vállalatok központosaival jó a kapcsolatunk, rendszeresen ide is látogatnak. Szórakozásra nem sok ide­je jut. Néhanapján egy-egy mozi, s persze a tévé. Egyéb­ként a csendre áhítozik. Nem csoda, naponta hét órán ke­resztül szüntelenül „dobol­nak” a dobhártyáján. Több mint tíz éve tagja a szocialista brigádnak. A bri­gádmozgalmat azonban nem „papíron” értelmezi, hanem a magánéletre is. Kolleganőivel rendszeresen találkoznak, ösz­­szejárnak. A szakszervezetben ő az ifjúsági felelős ... Szalainé — Kati — tizenhá­rom évvel ezelőtt „jegyezte el” magát a postával. Sziget­­szentmiklóson az 1-es postán kezdett. A segédtiszti tanfo­lyamot is elvégezte. A tele­fonkapcsolásokat szerette meg... — Tíz éve kértem át ma­gam a belföldi központba — mondja. — Érdekel ez a mun­ka, izgalmasnak tartom. Ő is sok időt tölt el na­ponta az utazással, most Bu­dafokról jár be. Öt és fél éves kislányával nap mint nap együtt kelnek és utaznak a Horváth MihiSfb­féxre*~-«. .., — Nálunk nagyon humánu­sak a vezetők a kisgyermekes anyákkal. Kizárólag egy mű­szakban dolgozom, délelőtt. Azt hiszem, nem kell különö­sebben fejtegetnem, mit jelent ez, arról nem is beszélve, az első emeleten dolgozom, gye­rekem pedig a harmadikon­­ játszik. Szalainé a távhívócsoport­ban dolgozik. Mindennap más és más vidéki várossal tartja a kapcsolatot. Tapasztalata: a telefonálók többsége még min­dig idegenkedik a távhívás­tól, sokan akkor is a 01-et tárcsázzák, ha lehetőségük van azonnal feltárcsázni. — Milyen a kollektíva?­­ — Nagyszerű! Kérdezhet­nék, hogy tud összeférni egy­mással annyi nő? Nos, kijö­vünk egymással, kisebb ösz­­szezördülések ugyan előadód­nak. De melyik munkahelyen nem? Én is tagja vagyok egy szocialista brigádnak. Részt veszünk a szakmai tovább­képzésben, a politikai okta­tásban és rendszeresen támo­gatunk, látogatunk egy idős, nyugdíjas postás nénit. Nem­csak kollégák, hanem barát­nők is vagyunk, ha kell segí­tünk egymáson. Még nem volt olyan lakásszentelő, ahol ne ünnepeltünk volna együtt. — Szabad idő? — Férjem a TRIÁL-nál dolgozik, beosztásánál fogva sokat tartózkodik vidéken. Boldog vagyok, ha együtt le­hetünk. — A munkahelyi körülmé­nyek? — A gépek miatt nálunk nagyon száraz a levegő, ezért néha teljesen'' kiszárad a tor­kunk. Bizon­y jó lenne olyan modern teremben dolgozni, mint a nemzetköziek. Talán egyszer ránk is sor kerül. Pethes Sándor Három vendégünk megegye­zett abban, hogy az iskolából a munkaasztal, vagy a munka­pad mellé kerülő fiatal sok­szor csalódik. Ugyanis az isko­lában — legyen az a postás technikum, vagy a műszaki egyetem, főiskola — arról hall, olvas, hogy milyen nagy­szerű a posta műszaki szín­vonala, hogy a legmodernebb technika segíti a munkát. Az­tán találkozik technikai fél­megoldásokkal, nehéz fizikai munkával, szervezetlenséggel, és „kisipari”, a kort egyálta­lán nem reprezentáló módsze­rekkel. Jócskán akad arra is példa, hogy az idősebbek ezen szavakkal fogadják a munka­kedvtől dagadó kebellel érke­ző újoncot: — „Megbolondul­tál fiacskám, hogy éppen a postát választottad?” — Az ilyesmi is megtörté­nik, de nem ez a jellemző! — figyelmeztetett Sós László. — Mert az utóbbi évtized robbanásszerű fejlődést ered­ményezett nemcsak a techni­kában, de a gondolkodásmód­ban is. Igenis nagyarányú már az automatizáció, a kor­szerű technika és a társadal­mi szervek — a párt­, a szak­­szervezet és a KISZ — nem­különben a törzsgárda öntu­datos része felkarolja a fiata­lokat. — De azért háború előtti berendezés is található még itt-ott, ami nehezíti, nemcsak a fiatalok, de a nők számára is a munkát. Sok helyen na­gyobb a zajszint a megenge­dettnél, vagy nem jó a szige­telés. Darazsakat érez az em­ber a fejében duruzsolni, ami­kor abbahagyja­ a munkát, öl­töző- és mosdóproblémák is akadnak, kevés helyen van klimatizáló berendezés — mondja Halász Mária, majd némi szünet után hozzáteszi: — Nem én vagyok különleges igényű, hanem az előbb emlí­tett iskolai tankönyvek. Per­sze egyetértek az ugrásszerű fejlődéssel: össze sem lehet hasonlítani munkakörülmé­nyeinket, akár a két évvel ezelőttivel. A Távíró Hivatal­ban már el sérti merem mon­dani, hiszen elegendő fridzsi­­der áll rendelkezésre nem­csak a munkahelyen elfo­gyasztandó élelmiszerhez, de a bevásárláshoz is. Kényel­mesebben ülünk, megfelelő ideig lazíthatunk, emberi kö­rülmények között mosakod­hatunk és öltözködhetünk. Az idősebbek? Nálunk alig van­nak, de ők mindannyian sze­retettel és féltékenykedés nél­kül beavattak engem és min­denkit a szakmába. — S mi a helyzet a Csekk­­leszben? Vince Istvánna nyomban válaszol: — A társadalmi szervek igencsak foglalkoznak a nők és fiatalok helyzetével. A szakszervezet e napokban ellenőrzi az ifjúsági törvény végrehajtását. Konzultál, sőt, vitatkozott is a hivatalveze­téssel egy-két, lényeges­­kér­désben. _s.r» “ » — A hivatalvezetés és a fel­sőbb irányító szervek isme­rik-e a nők és fiatalok prob­lémáit? — Jól ismerik! — válaszol a kérdésre Sós László. — Ez derül ki a hozott intézkedé­sekből. Nálunk a Lipót Táv­beszélő Központban informá­ciós hálózat működik e célból. A gazdasági vezetés, a párt­os szakszervezet, nemkülön­ben a KISZ egymás segítségé­re siet, ha probléma adódik. Minden igyekezetükkel azon munkálkodnak, hogy fórumot, szabad beleszólást, vélemény­alkotó jogot teremtsenek min­denki számára. — Igen! Ez a jellemző! — helyeselik a többiek. — Milyen feladatok várnak megoldásra a nő- és ifjúságpo­litika, valamint a munkafelté­telek javítása terén? Halász Mária válaszol: — Semmi esetre sem szabad megváltoztatni a tankönyvek szellemét. Emeljék csak to­vábbra is magasra a mércét. Adjanak koncepciót technikai és társadalmi téren egyaránt. Elgondolásokkal és tervekkel felvértezve álljanak munkába, ha itt-ott maradiságot, kö­zönyt találnak, változtassanak rajta! — Azon az úton kell halad­ni, ami nagyobb rangot és megbecsülést ad a postai munkának — mondja Sós László. — Eszményeket kell adni a fiataloknak. Persze nem a valóságtól elszakadt eszményedet,, hanem keresz­tül viharcercet, reálisakat. — A lehetőségek szerint to­vább kell javítani a munka­körülményeket — zárja a be­szélgetést Vince Istvánná. (MT­I) (Fotók: Révész Tamás) iiiiiiiiiiiiniiiiniiiimiiii; ....................... Lehet eredményesebben, jobban is... ppen a karácso­nyi csúcsforga­lom lázában ta­láltunk szinte mindenkit Zala megyében. Per­sze az évközbeni csúcsok, így a húsvéti, a név­napi forgalmait hasonló nagy munkát jelente­nek. A lakosság rokonok, testvé­rek, szülők és gyerekek ilyenkor mindenekelőtt a posta útján tart kapcsolatot egymással. SZÉPE LŐRINC, a Pécsi Területi Szak­­szervezeti Tanács mb-titkára vál­lalta a kalauzolást.­­ A legnagyobb csúcsot mégis a karácsony jelenti, ráadásul a január 1-én életbelépő irányító­­szám-rendszer sikere is elsősorban rajtunk, kézbesítőkön múlik. Egy­szóval — mondja határozottan KUHÁR JÓZSEF, Nagykanizsa 1. hivatal ezüstérmes „Ady Endre” kézbesítőbrigádjának vezetője — vállunkon a szokottnál nehe­zebb táskával többet beszélgetünk a lakossággal. Szívesen tesszük, mert tudjuk, munkánk könnyíté­séről van szó, ,Ezüstösök“ névsora ’ E kézbesítőbrigád egyébként az 1971. évi eredménye alapján kapta meg az ezüstérmet, s ami­kor 1972. áprilisában a termelési tanácskozáson átvették a kitünte­tést, régi vállalásaikat újabbakkal tetézték. A többi között felaján­lották: 300 000-ről 500 000 fo­rintra emelik az 1972-ben taka­rékbetét-gyűjtésüket. Ezen kívül 146 000 forint értékű hírlapot adnak el, betanítanak egy táv­irat-kézbesítőt, s betegség esetén vállalják a másik munkáját is. Ami figyelmet érdemel: kapcso­latot tartanak fenn a nyugdíjas kézbesítő szaktársakkal, s ahol le­het, segítenek. Nagyon szép ez a magatartás. Éppen ezért megér­demlik, hogy felsoroljuk a bri­gádtagokat: KUN­ÁR JÓZSEF, DO­­ROSI ISTVÁN, HERCEGH LA­JOS, KAHOTEK FERENC, MIK­LÓSI JÓZSEF, RÁKOS JÓZSEF, VINKÓ LAJOS. A hivatal vezetője Bedő Ist­vánné, szb-titkára Balogh László és a nagykanizsai járás szb-tit­kára pedig Polay József. A csúcs­forgalomról beszéltünk. — A levélforgalom mintegy 15, a távbeszélőforgalom 10 száza­lékkal növekedett. 12 szocialista brigádunk van. Hálás vagyok az szb szervezőmunkájáért — jelen­ti ki a hivatalvezető. — Meny­nyire elégedettek velem a dol­gozók? Azt kérdezzék meg tőlük. Hét éve vagyok itt, s mint nő­nek, sokszor voltak nehézségeim feletteseimmel, de beosztottjaim­mal is. Volt úgy, hogy még egy­szer annyit kellett produkálnom, mint egy férfi vezetőnek — bizo­nyításként. No, de ez már a múlté, habár nem egyszer tapasz­talom az itt dolgozóknál, hogy egy-egy problémát jószívűségem­re appellálva vetnek fel. A SAM és az szb . December 17-én, vasárnap tartottunk szb-ülést. Arról tár­gyaltunk, hogyan segíthetjük a csúcsforgalom lebonyolítását és az irányítószámok zökkenőmen­tes bevezetését. Hogy hasznos volt e témákkal foglalkozni, azt bizonyítja: a brigádok kérés nél­kül már hajnalban itt vannak, hogy a küldemények időben el­jussanak a címzettekhez. A Nép­­szava-terjesztés? Ez évben 420- ról 600-ra növekedett a példány­szám — veti közbe Balogh László szb-titkár. Majd újabb figyelmet érdemlő tényt tudunk meg a Posta Kivá­ló Dolgozója címmel kitüntetett hivatalvezetőnőtől: Nagyon nép­szerű a SZIM-mozgalom. Ta­valy Kötő Tibor, Sántha István­ná, Antal Magdolna, Borbély Lászlóné, Mátés Hana, Németh Edit, Matasits Mária és Szalai Magda kaptak különböző fokoza­tú kitüntetéseket. Jelenleg hatan vesznek részt a mozgalomban. Több segítséget a kishivataloknak — Nemrégiben — mondja az szb-titkár — meglátogattuk a já­rás kishivatalait. Ellenőriztük a­­munkakörülményeket, beszéltünk a csúcsforgalomról, úgy éreztük, mindenkinek jólesett a látogatás. Kerecseny kisposta vezetője pél­dául kisméretű olajkályhát kért, mivel a jelenlegi széntüzelésű rossz. A területi biztos is java­solta: adjanak a hivatalnak szek­rényt — nem kaptak! Nagyrada községben a posta k­ívül-belül el­hanyagolt állapotban. Úgy hír­lik, ez ügyben intézkednek. Rá­férne a korszerűsítés! Kiskomá­­romban a tüzelőmennyiséget ke­­veselték, Nagyrécsén pedig a padlózat balesetveszélyes. Eze­ket a problémákat továbbítottuk a területi szakszervezeti tanács­nak, reméljük, hogy közbenjárá­suk eredménnyel jár az igazga­tóságnál. Benyitottunk a távbeszélőköz­pontba, ahol megismerkedtünk Nyerky Mária rendezővel és Kul­csár Judittal, a Tyereskova szo­cialista brigád vezetőjével. Elé­gedetten konstatáltuk: kitűnő a hangszigetelés, ragyogó tisztaság a pihenőhelyiségben, a mosdóban, öltözőben. Ez a brigád, illetve központ októberben és novem­berben csaknem 40 ezer induló beszélgetést produkált. Decem­berben sokkal nagyobb volt a forgalom. „Nem kapunk feladatot" Ugyanazon a folyosón talál­ható a Nagykanizsai Távközlési Üzem, illetve a Puskás Tivadar szocialista brigád. Az 1971. évi eredmények alapján „Élüzem” lettek, a dolgozók kérésére munkahelyi bizottságot választot­tak, amelynek titkára Takács Fe­renc. Érdeklődtünk a szakszerve­zeti munkáról, hiszen, mintegy 70 szakszervezeti tag érdekeit képviseli e bizottság. — A Zala megyei Távközlési Üzem szakszervee -teti bizottságá­tól nem kapunk feladatot. Meg aztán sajátos helyzetben va­gyunk. Beindítottuk a politikai oktatást, beszedjük a tagdíjat, to­vábbítunk segélykérelmet. Munka­­körülményeink? Nem valami ró­zsásak. Magyar István műsze­rész 33 éve járja a hatalmas te­rületet motorkerékpárral. Gép­kocsit kértünk részére, ígéretet többször is kaptunk — mondja Takács Ferenc. — Hogyan él­nek, dolgoznak a kinti távirda­­munkások? Sokat nem tudok ró­luk. Hát igen, jó lenne velük is többet foglalkozni. — Tessék megnézni, hogy mi­lyen a mi fürdőnk, zuhanyo­zónk és öltözőnk — invitál az egyik műszerész. Megnéztük! Piszkos, rendetlen! Ki ezért a fe­lelős? Talán a zalaegerszegiek? Szó sincs róla! A helybéliek! Bi­zony, jó lenne, ha a munkahelyi bizottság ilyen problémákkal is foglalkozna . .. Tájékozatlan bizalmiak Becsehely hivatala előtt éppen indulásra készen kerékpárjával Korcsmáros József kézbesítő. Úgy meg volt rakva a kétkerekű jár­mű, hogy ő szinte ki sem lát­szott a csomagok közül. — Bizony, ilyenkor nehéz a munka, de megszoktam. 18 éve vagyok kézbesítő. A hivatal vezetője egy szim­patikus asszony, Magasi Gyulá­­né. Szépe Lőrinctől tudtam, hogy a SZIM-mozgalomban háromszor nyert aranyat és egyszer ezüs­töt. Bocskor Róza gyakornok, most járja a középfokú segéd­tiszti tanfolyamot. Jó kezekben van! — Édesanyám — aki kézbesítő — a szakszervezeti bizalmi. Magunk között sokszor beszélgetünk e felelősségteljes funkció lehetősé­geiről, a bizalmi jog- és hatás­köréről. De úgy tudom, nem is­meri az elnökség erre vonatkozó határozatát. Bútoraink? Amint látják, eléggé elavultak. Régebben összeírták az igényeket, aztán minden maradt a régiben. Cso­magraktárunk egyébként kicsi, hát még ilyenkor! LB-telefon­­központunk csapnivalóan rossz. Szeretnek bennünket a község­ben, s ebben talán az is közre­játszik, hogy hárman tagjai va­gyunk a helyi tanácsnak. A letenyei postánál 20-an dol­goznak. Van két brigádjuk, egy a forgalomnál, a vezető Andró­­czi Károlyné, s egy a távközlés­nél, a vezető Tirpák Endréné. A hivatalvezető Tóth Imre, a TSZT közgazdasági bizottságának tag­ja. Megismerkedtünk Barbalics Ferencné szakszervezeti bizalmi­val. Tőle is jog- és hatásköré­ről érdeklődtünk. — Nem ismerem. Pedig jó lenne, ha megkapnám írásban . .. — A tszb. közgazdasági fele­lőse is vagyok. Legutóbb három termelési tanácskozáson vettem részt, s 14 szocialista brigáddal konzultáltam a munkáról, az 1973-as tennivalókról. Nagyon mostoha körülmények között dolgoznak, s úgy tudják, hogy ez évben elkezdik az új posta építését. .. Csörnyeföld „faluvégén” sem kedvezőbbek a körülmények a hivatalban. Kovács Margit de­cember 9-én került oda vezető­nek. Ez volt az álma, mert oda­valósi. A bútorok nagyon el­avultak. Nő létére a kézbesítő­nővel együtt a csúcsforgalomban naponta 18—20 csomagot cipel ki az utcára a gépkocsihoz. Igaz, besegít a kocsikísérő, de azért mégiscsak cipekednie kell... Lovásziban talán a legcsúnyább épületben működik a posta. Bor­sos Józsefné vezető 25 éve pos­tás. A kézbesítőszoba és az egész hivatal padlózata régi, elhanya­golt, balesetveszélyes. Borsosné egyben szakszervezeti bizalmi, ő sem tud sokat jogairól, hatáskö­réről. — örültünk, hogy októberben megérkeztek az új íróasztalok. Azóta is ott vannak az előtér­ben. Hogy miért? Nem férnek be az ajtón! Most aztán — mivel nincs a községben olyan kis­iparos, aki vállalná a munkát — tárgyaltak az Olaj üzem műhelyé­nek vezetőjével, hogy bontsák le az ablakrácsot, véssék ki a nagy ablakot, hogy azon keresztül he­lyére kerüljenek az új bútorok. A csúcsforgalom? Bizony nagy! Apropó, voltam Pécsett egy két­hetes bizalmi tanfolyamon. Sok ér­dekes dolgot tudtam meg, csu­pán egy a baj, az ott hallott ta­nácsokat, útmutatásokat a kis­­hivatalokban lehetetlenség al­kalmazni .. • Beleszól a szakszervezet Lenti község járási székhely, s 1967-ben adták át az új postát. Mintha tegnap történt volna ez az aktus. Ragyogóan tiszta kí­vül is, belül is. • Vigyázunk rá, mint a sze­münk fényére — mondja Orosz Józsefné fszb-titkár. — a levél­­forgalom 15 százalékkal nagyobb a tavalyinál. Naponta 300 cso­mag megy, illetve jön. Büszkék­ vagyunk négy szocialista brigá­dunkra, a kézbesítőknél kettő is van. A vezetők: Balaicz Árpád, illetve Farkas Gyuláné. A forga­lomnál Mester Józsefné, a távbe­szélő-forgalomban Hári Józsefné. Szeptemberben volt szb-ülésünk, októberben taggyűlésünk. Beszél­tünk a munkakörülmények javí­tásának szükségességéről, s ott is szóba került: Csömödér postáján áldatlanok a körülmények — szin­te egy kamrában dolgoznak. — Minden zokszó nélkül haj­naltól késő estig benn vagyunk a csúcsidőben. Úgy érezzük, hogy ez közös érdek. Nincs ilyenkor rang, meg beosztás, egymásnak segítünk — jegyzi meg Zsiga Mária helyi ellenőr. — Itt Zalaegerszegen is na­­gyobb a levélforgalom, mint ta­valy — fogad bennünket a zalai főváros nagyhivatalának vezető­je, Németh István. Rövid­­ kerek­­asztalbeszélgetés ' jött' össze, ame­lyen ott volt Jencsevics Endre­ iiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiim­ né, a tszt megyei összekötője, és Paizs Pál, az stb. munkavédelmi felelőse. Tény, hogy a városban szeretik a postásokat, ezt bizo­nyítja: sokan kaptak közülük la­kást, s mi több, a tanács a jö­vőben bővülő posta részére tel­ket biztosított. Azt nem tudjuk viszont, hogy mikor kerül sor az új posta építésére ... „Felesleges önérzeteskedés“ *— 1972-ben nem volt balese­tünk — jelenti ki büszkén a munkavédelmi felelős. Megje­gyezzük : okkal büszkék erre! Érdeklődtünk a szakszerveze­ti bizottság munkájáról. Nagyon vontatottan idézték az ott el­hangzottakat. — Hát először is foglalkoztak a szervezettség növelésével, a po­litikai oktatással, a nyugdíjas­­találkozók szervezésével, a csúcs­­forgalommal, az irányítószám­rendszer tudatosításával, no meg azzal, hogy a CSÉB-kirándulást 1973-ban is megismételjük, ta­valy ugyanis 10 napig Hévizen voltunk ilyen módon. Hogy kitől hallottuk mindezt? A hivatalvezetőtől! Elismerésre méltó, hogy egy szakvezető eny­­nyire érdeklődik a szakszervezeti munka iránt. — Nincs ebben semmi külö­nös. Az a vezető, aki reálisan nézi a dolgokat, tudja, hogy a szakszervezeti tevékenység, a kri­tika segíti a szakmai munkát. Fe­lesleges ebben az esetben „önér­­zeteskedni”, a szakszervezet nél­kül például nem tudtuk volna elérni, hogy két arany- egy ezüstjelvényes és két okleveles brigádunk legyen, de azt sem, hogy kilencszer megkaphassuk az Élüzem, négyszer a Szocialista Munka Hivatala címet. Munka­­körülményeink ez évben tovább javultak, s az emberek tudják: bérhelyzetünk is javul. .. Szó sincs arról, hogy „prob­lémamentes” tapasztalatokról ír­tunk Zala megyei látogatásunk során. A fény- és árnyék ellené­re az összkép, az áldozatos, lel­kes munka, de sokkal kevesebb lenne az árnyék, ha a választott szakszervezeti tisztségviselők több biztatást kapnának, és eljutna hozzájuk — például a bizalmiak­hoz a jog- és hatáskörről szóló elnökségi döntés — az őket érin­tő legfontosabb, mozgalmi mun­kát elősegítő határozat. A mun­kakörülmények megjavítása zö­mében a Pécsi Postaigazgatóság vezetőin múlik. Bizonyos, hogy nem marad el az intézkedés. POSTÁS DOLGOZÓ 3 Bérces György

Next