Postás Dolgozó, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1. szám

Társadalmi vita után Szakszervezetünk központi vezetősége fontos feladatának tartja, hogy — a kongresszus határozatának alapján — az egyes jellemző postásrétegek élet- és munkakörülményeit, munkahelyi gondjait, nehézsé­geit, szociális helyzetüket időn­ként felmérje, áttekintse, s ki­jelölje a további tennivalókat. Ennek tett eleget most, ami­kor a kézbesítőkre vonatkozó felmérést és helyzetük tárgya­lását tűzte ki célul, mivel a postának egyik legjellemzőbb és legnagyobb rétegét képvise­lik; számuk több mint 13 ezer. A vita során elhangzottak olyan felvetések, helyes gya­­korlat-e ez olyankor, amikor a lehetőségek közismerten erősen korlátozottak, s nem egy ilyen nagy létszámú, hanem még ki­sebb réteg gondjai sem oldha­tók meg egyik évről a másik­ra. Ez igaz. A központi vezető­ség mégis úgy foglalt állást, hogy ez helyes és szükséges. Helyes és szükséges egyik ol­dalról azért, mert szakszerve­zetünknek akkor is ki kell ala­kítania adott kérdésekben vagy rétegek esetében az önálló vé­leményét, ha azok megoldásá­hoz nincsenek meg az összes feltételek. Más szóval: fel kell készülni arra, ha lesz lehető­ség, tudjuk, mit akarunk tenni. Másik oldalról tisztában­­va­gyunk azzal, hogy nagyobb ré­tegek helyzete még kedvezőbb feltételek esetén is rendszerint csak több fázisban, fokozato­san fejleszthető. Amint a ké­sőbbiekben látni fogjuk, a köz­ponti vezetőség számolt ezzel a ténnyel állásfoglalásának és határozatának kialakításánál. A „ postás bácsi" A posta összlétszámának 20 százalékát a kézbesítők képvi­selik. Már részarányuknál fog­va is erősen befolyásolják a postai szolgáltatás színvonalát, a postás dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek átlagát, nem utolsósorban a lakosságnak a postáról alkotott véleményét. Ez az a réteg — a felvételi szolgálatot ellátó dolgozók mel­lett —, amelynek az igénybe­vevőkkel a legközvetlenebb kapcsolata van. Ezért emberi magatartásuk és szakszerű munkájuk nagymértékben hoz­zájárul ahhoz, hogy a társada­lom milyen képet alkot magá­nak a postáról, a postásokról. A központi vezetőség üléséig a kézbesítők helyzetének a fel­mérése, a kérdőívek feldolgo­zása, a tapasztalatok értékelé­se és a javaslatok kidolgozása csaknem háromnegyed évet igényelt. Erről a munkáról a lap októberi számában „Hol tart a kézbesítők helyzetének felmérése?” címmel már tájé­koztattuk olvasóinkat. Azóta a szakértőkkel kiegészített köz­­gazdasági bizottság a PSZSZI hathatós közreműködésével összesítette a tapasztalatokat, és elkészítette a javaslatokat. Az érintett hét postaigazgató­ság területén a területi szak­­szervezeti bizottságokkal közö­sen megszervezték és lebonyo­lították a társadalmi vitákat. Az ország 22 helyén kibővített ■szakszervezeti bizottsági ülésen vitatták meg a kézbesítők hely­zetéről készült előterjesztést. A társadalmi viták megszer­vezése hasznosnak bizonyult, mivel egyrészt erősítették a fel­mérés tapasztalatait, másrészt újabb észrevételeket és javas­latokat hoztak felszínre, egy­szersmind társadalmi kontrollt is gyakoroltak az előterjesztés felett. E viták után az átdolgo­zott előterjesztést november 25- én tárgyalta szakszervezetünk elnöksége, szintén kibővített ülésén. A tém­a jelentőségére mi sem jellemzőbb, mint hogy tizennégyen vettek részt a vi­tában,­­ mondtak véleményt és tettek újabb vagy módosító ja­vaslatokat. Ilyen előzmények után mint az elnökség előterjesztése ke­rült a kézbesítők helyzete a központi vezetőség elé. Érde­mes utalni arra, hogy az előter­jesztés és a mellékletek módo­sítás nélkül, míg a határozati javaslat és a függelék átdol­gozva, pontosabbá téve. A ha­tározattervezet tartalmazza azokat a javaslatokat és fel­adatokat, amelyeket a kézbesí­tők helyzetének fejlesztésére végre kell hajtani. A függelék az előterjesztés tárgyához szo­rosan nem kapcsolódó, kiegé­szítő észrevételeket rögzíti, amelyek rendezésének szüksé­gességét a központi vezetőség szintén megtárgyalta és elfo­gadta. Itt jegyezzük meg, hogy a kézbesítők helyzetének tár­gyalására meghívták az érin­tett igazgatóságok forgalmi ve­zetőhelyetteseit is. A központi vezetőség széles körű és sokoldalú vitában érté­kelte és alakította ki álláspont­ját. Nem általánosságban, ha­nem nagyon is konkrétan és komplexen ítélte meg a kézbe­sítők helyzetét mindazokban a kérdésekben, amelyekben még tudatosabb munkára van szük­ség. Hangsúlyozta, hogy nem állhatunk meg a vizsgálódás­nál, megállapításoknál, hanem a szakmával közösen cseleked­ni kell. Ugyanakkor kitért ar­ra, hogy a­ kézbesítők rétege sem egységes, s ezt a tényt nem lehet a további tennivalók meghatározásánál figyelmen kívül hagyni. Ezt bizonyítja például a kézbesítők munkakö­rönkénti megoszlása. Megjegyezzük, hogy az összes kézbesítők 33 százaléka (4460 fő) vett részt a kérdőíves fel­mérésben, így ez már minden­képpen alkalmas következteté­sek levonására. Tovább rétegződnek a kézbe­sítők aszerint, hogy hol dolgoz­nak (városi—falusi, belterületi —külterületi stt­.). Eltérő sajá­tosságuknál fogva külön fi­gyelmet igényelnek a nyugdíj előtt állók, továbbá a fiatalok s a nők. Ez utóbbiak részará­nya növekszik. Egyre több nő A központi vezetőség jellem­ző megállapításokat tett, és számos feladatot határozott meg.­­ Az egyesített kézbesítést egyelőre zömmel férfiak vállal­ják. Fokozatosan növekszik azonban a nők aránya, jelenleg 38 százalék körül van. A nők növekvő aránya arra figyel­meztet, hogy e munkakört mindinkább alkalmassá kell tenni részükre is. Életkor szempontjából a kö­zépkorúak eléggé állandó mun­kaerőgárdát képviselnek. Te­rületenként azonban nagy el­térések tapasztalhatók. Vi­szonylag kis létszámú a 25 éven aluliak és különösen az 56 éven felüliek korosztálya. Ez utóbbi­nak több oka is van, például: fokozottan jelentkeznek a mun­kaköri egészségi ártalmak; a nyugdíj alapját képező kereset nagymértékben eltér a jövede­lemtől stb. Bér­­­jövedelem A kézbesítők alapbérének nagysága nem tükrözi nehéz munkafeltételeiket és munka­­körülményeiket, mivel alapbér­­beállási százalékuk a postán a legalacsonyabbak közé tartozik (17—22 százalék). Igaz viszont, hogy jövedelmük az alapbérnél lényegesen több. Itt azonban az a gond, hogy az alapbér és a jövedelem közötti különbség (például a borravaló) eddig sem és a jövőben sem képezhet táppénz-, illetőleg nyugdíjala­pot. Ezért indokolt az alapbé­rek viszonylag gyorsabb ütemű növelése. A központi vezetőség többek között ezért is kéri a posta vezetőit, tegyék lehetővé, hogy a kézbesítők alapbére a VI. ötéves terv időszakában kö­zelítse meg, majd a VII. ötéves terv első éveiben érje el a ha­sonló fizikai megterhelésű és kedvezőtlen munkakörülmé­nyek között foglalkoztatottak alapbérbeállási szintjét. Szakszervezetünkkel közösen indokolt olyan intézkedések kezdeményezése, hogy a külön­böző munkafeladatok után já­ró díjazások (például totó-, lot­tójutalék stb.) képezzenek nyugdíjalapot. A csomagkézbe­sítők mozgóbérénél országosan vissza kell állítani a kézbesí­tett csomagonkénti díjazást. Képzettség A kézbesítők iskolai végzett­sége átlagosan csaknem kielé­gítő, de igazgatóságonként na­gyon eltérő. Például Budapes­ten jó, sőt meglepően nagy a középiskolát végzettek aránya. Vidéken, főleg falun, azonban nem kielégítő. A vidéki kézbe­sítők körülbelül 15 százaléká­nak nincs meg a nyolc általá­nos iskolai végzettsége. Célunk tehát annak segítése, hogy 45 éves korig ezt minél többen szerezzék meg. Az új felvéte­leknél arra kell törekedni, hogy a dolgozóknak meglegyen ez a végzettségük. A szakképzettek aránya még az egyesített kézbesítőknél sem megfelelő. Nincs szakképzett­sége körülbelül egyharmaduk­­nak, s ez több, mint a kezdők (három év alatti munkaviszo­­nyúak) száma. A helyzet javí­tására a központi vezetőség azt javasolja, hogy a képzést te­gyék lehetővé levelező formá­ban is. Ennek keretében a szak­képzett kézbesítők vállalnák a fiatalok és szakképzetlenek fel­készítését némi anyagi juttatá­sért. Ez a postának is előnyös lenne, mert utazási költségben és munkaidő-kiesésben egy­aránt megtakarítást lehetne el­érni. A néhány éve elfogadott szakmunkásképzés a kézbesí­tők munkájának nagyobb meg­becsülést ad, hiszen elismerik szakmának.­E képzés tapaszta­latai kedvezőek, mivel a kéz­besítők csaknem 23 százaléka tett szakmunkásvizsgát. A kép­zés gyorsítása végett itt is in­dokolt megvizsgálni a nagyhi­vatalokhoz és a járási hivata­lokhoz kihelyezett képzés lehe­tőségét. Elő kell segítenünk, hogy a szakmunkás-képesítést a VI. ötéves terv végére minél többen megszerezzék. Jogos a kézbesítők olyan felvetése, hogy bérbesorolási rendsze­rünk ismerje el a postaforgal­mi szakközépiskolai végzettsé­get a szakmunkás-bizonyít­vánnyal egyenértékűnek. Ezt a kollektív szerződés idei módo­sításánál már tervezzük. A hírlapkézbesítőkre és a távirat-kézbesítőkre a lényege­sen fiatalabb életkor, a keve­sebb szolgálati idő és a megle­hetősen nagy arányú ingado­zás jellemző. A hírlapkézbesí­tők döntő hányada nő, család­anya. A vidékiek kötődése a postához erősebb, mint a bu­dapestieké. Ezek nagy része a kézbesítést csak átmeneti fog­lalkozásnak választja. Bérük karbantartását napirenden kell tartani. A távirat-kézbesítők­nek perspektívát jelenthet, hogy előbb-utóbb mint szak­munkások egyesített kézbesítők lehetnek. Életmód A szabad idő egy részét a kézbesítők jelentős hányada kereső tevékenységgel tölti el. Mind az egyesített, mind a hír­lapkézbesítőknél kiterjedt gya­korlat a szabadnap terhére ön­kéntes alkalmi munkaként vég­zett hét végi hírlapkézbesítés. Támogatjuk a kézbesítőknek azt a kérését, hogy az ezért a munkáért kapott díjazás is szá­mítson be az átlagkeresetbe, és képezzen táppénz-, illetőleg nyugdíjalapot. A kézbesítők másik része — s ezek száma sem csekély — foglalkozik ház­táji gazdálkodással. Az országos átlagon belül a fővárosi és a vidéki kézbesítők életmódja között jelentős a kü­lönbség. Míg a fővárosi kézbe­sítőknek csaknem 60 százaléka szabad idejében pihen, addig a vidékieknek mintegy 50 szá­zaléka szabad idejének felét munkával tölti el. Feltűnő, hogy a kézbesítők kétharmada nem vesz részt a szervezett üdültetésben. Tény, hogy az üdülési igény nagyobb, mint az üdültetésben részesü­lők aránya. Ezt a beutalók mennyiségén kívül befolyásol­ja az üdülés időpontja és helye is. A szakszervezeti szervek a jövőben fokozottabban része­sítsék elsősorban gyógyüdülte­­tésben a kézbesítőket! Az egyesített kézbesítők la­káshelyzete viszonylag kedve­ző. Nagy többségüknek saját háza vagy lakása van. Buda­pest után a miskolci területen van arányaiban legtöbbjüknek bérlakásuk. Saját házuk, laká­suk elsősorban a harminc év felettieknek van. Ennek elle­nére minden igazgatóság terü­letén vannak megoldatlan gon­dok, hiszen a kézbesítők több mint 10 százalékának nincs ön­álló lakása, s ebben még 50 éven felülieket is találunk. A gépkocsival, hétvégi telek­kel és házzal rendelkezőkről nem kapott valós helyzetképet a központi vezetőség, mivel e kérdéscsoportot a kézbesítők többsége a borravalóhoz hason­lóan magánügynek minősítette. Munkakörülmények A kézbesítők munkakörülmé­nyei, munkahelyük szociális el­látottsága a hivatalok többsé­génél meglehetősen rossz. Mindez összefüggésben van a postahivatalok ismert állapotá­val, az épületek rossz állagával és elhanyagolt környezetével. A szociális létesítményeket a nagyhivatali kézbesítőknek mintegy 16 százaléka tartja jó­nak, míg a kishivatali kézbe­sítőknek csupán 8 százaléka. Közepesnek ítéli meg a nagy­hivataliak 58 és a kishivataliak 44 százaléka, a többi kifejezet­ten rossznak minősíti. A tár­sadalmi vitákon nem egy he­lyen tapasztaltuk, hogy még egy szék vagy fogas sem áll a rendelkezésükre. Az igazgató­ságok az éves tervek készítése­kor nagyobb figyelmet fordít­sanak a munkakörülmények javítására! Tervezéskor a sor­rend kialakításában, majd a végrehajtás ellenőrzésében a szakszervezeti szervek az eddi­gieknél hatékonyabban vegye­nek részt! A munkahely rend­jének és tisztaságának meg­óvása az ott dolgozóknak is kö­zös érdekük, ezért e tekintet­ben is fokozzák a szakszerveze­ti bizottságok nevelő tevékeny­ségüket! A szociális ellátás­­részterü­lete az üzemi étkeztetés, ame­lyet a kézbesítőknek mintegy fele vesz igénybe. A lehetősé­gek keretein belül kívánatos a részvétel növelése. Egészségi ártalomra vonatko­zó panaszokat munkakörével összefüggésben a kézbesítők csaknem 30 százaléka jelzett. Noha ez orvosilag nincs alátá­masztva, mégis figyelmeztető, hogy a kézbesítők egészségével többet kell törődni. A szakmá­val közösen e réteg ötévenkén­ti egészségügyi ellenőrzését meg kell szervezni. Egészség­­romlás esetén a kézbesítő lehe­tőleg olyan munkakörbe (pél­dául hírlapárus) kerüljön, amelyben hasonló jövedelem­hez juthat. A munkához szükséges se­gédeszközök milyensége segíti vagy gátolja a jó munkát. Nem véletlen, hogy ebben a témában rendkívül szenvedélyes és bírá­ló vélemények hangzottak el, sürgetve a mielőbbi megoldást. A központi vezetőség idevonat­kozó állásfoglalása szerint a kerékpár kétharmad részben legyen munkaeszköz, s csak egyharmad részben közlekedési eszköz. A norma megállapítá­sánál már így vegyék figye­lembe a kerékpárt. A központi vezetőség egyetért a karbantar­tási átalányoknak 1983. I. I-től való felemelésével, és szorgal­mazza azt. Közölhetjük, hogy az utasítás kidolgozása folya­matban van. Ugyanakkor lehe­tővé kell tenni, hogy a férfi kézbesítők is kaphassanak női kerékpárt. Az igazgatóságok többsége ma még elzárkózik ez elől. A kerékpárok használati idejét is mielőbb indokolt fe­lülvizsgálni, mert a jelenlegi kerékpárok minőségileg nem felelnek meg a követelmények­nek. Szorgalmazzuk a kerékpá­rok, a hírlapkézbesítő-kocsik és táskák korszerűsítésének gyor­sítását, mert jogosak az észre­vételek. A testület köszönettel vette tudomásul a posta vezetőinek az új egyenruha, formaruha, a munka- és védőruha korszerű­sítésére tett intézkedéseit, ugyanakkor kéri is: vizsgálják meg, és tegyenek intézkedése­ket a visszatérő hibák okainak megszüntetésére, az esedékes ruhadarabok idejében való ki­osztására. A szakszervezeti szervek hassanak oda, hogy külső megjelenésükkel, maga­tartásukkal is képviseljék a postát a kézbesítők. Fizikai munka A központi vezetőség elisme­rését nyilvánítja azokért az in­tézkedésekért (például a keze­lés egyszerűsítése, levélszekré­­nyesítés, támpontosítás, előre­­szállítás stb.), amelyeket a pos­ta a kézbesítési feladatok ellá­tásának könnyítésére időről időre tett. E szervezési­­és mun­kaeszköz-korszerűsítések nél­kül a kézbesítés intenzitását nem lehetett volna mérsékelni, mert harminc év alatt a külde­ményforgalom két-háromszoro­­sára emelkedett, ugyanakkor a kézbesítők létszáma ennél jó­val kisebb mértékben (70 szá­zalékkal) nőtt. (Igaz az is, hogy 1964-ben megszűnt a napi két­szeri kézbesítés.) A munkakö­rülmények és az eszközök fej­lesztése nem mellőzhető a jö­vőben sem. A kézbesítők többsége nem­csak becsülettel tett eleget kö­telességének, nemcsak hivatá­sának érzi a kézbesítést, hanem magasabb szintre emelte álta­lános és politikai műveltségét, gyarapította szakismereteit, ja­vította felkészültségét, amiért a központi vezetőség elismerését fejezi ki. A központi vezetőség a hatá­rozat és a függelék elfogadása­kor két olyan elvi kérdésben is állást foglalt, amely évek óta sok vitát váltott ki. Az egyik ilyen a hosszú szolgálati idő fogalma. Ezt 15 évben állapí­totta meg. A másik fontos kér­dés, hogy milyen (nehéz, nem nehéz fizikai) munkának kell minősíteni a kézbesítést. E kér­désben az az álláspontja, hogy a kézbesítés fizikai munka, kedvezőtlen körülmények kö­zött. E fogalmak tisztázása többek között azért is szükségessé vált, hogy az igazgatóságok sorolják szakmunkás (4-es) fokozatba azokat, akik már nem kötelez­hetők a szakmunkás-bizonyít­vány megszerzésére, de hosszú szolgálati idejük van, és ki­emelkedő munkát végeznek. Az igazgatóságok és a területi szakszervezeti szervek ne fe­ledkezzenek meg a részmunka­­idősök bérének évenkénti kar­bantartásáról sem! E rétegre ugyanis nem készül központi intézkedés, mert bérük fejlesz­tése nem terheli a bérszínvo­nalat. Feladatok A központi vezetőség a kéz­besítők helyzetét nem tértől és időtől elvonatkoztatva akarja megoldani, következésképpen élet- és munkakörülményeiket nem a többi dolgozó rovására, hanem a postásság egészébe szervesen beillesztve kívánja javítani. Éppen ezért tartalmaz a határozat közelebbi és távo­labbi feladatokat a szakszerve­zeti szervek számára. Ugyan­ezeket az elveket követi azok­ban a témákban, amelyekben a vezérigazgatóságot kéri fel az intézkedések megtételére. Itt jegyezzük meg, hogy a posta vezetői már ez év második fe­lében tájékoztatják az elnöksé­get az addig tett és tervezett intézkedésekről. A területi szakszervezeti szer­vek a felmérés kérdőíveit visz­­szakapják azzal, hogy azokat nemcsak öt évig kötelesek meg­őrizni, hanem ki kell alakíta­niuk saját tennivalóikat is. Er­re elkerülhetetlenül szükség van, mert a területek sajátos­ságai eltérők, ugyanakkor a megoldásra váró feladatoknak mintegy 40 százaléka igazgató­­sági vagy helyi intézkedéseket igényel. 1985-ben a határozat­ban foglaltak megvalósításáról és az elért eredményekről a te­rületi szervek jelentésben szá­molnak be szakszervezetünk el­nökségének. Az elnökség a most elfoga­dott határozat végrehajtásáról és a függelékben foglalt kérdé­sek helyzetéről a jelenlegi fel­mérés megismétlésével szintén 1985-ben számol be a központi vezetőségnek. Kovács József egyesített kézbesítő 9 103 távirat-kézbesítő 888 hírlapkézbesítő 3 266 csomagkézbesítő 147 összesen: 13 404 Velkei István központi vezetőségi tag (Budapest 70 postahivatal) saját tapasztalatai­val támasztotta alá mondanivalóját Postás Dolgozó 3

Next