Postás Dolgozó, 1987 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Egymagam sohasem értem volna el... M­ég több kapcsolat, a lehe­tő legtöbb őszinte szó. Nagyon tömören ennyi Péntek Petronellának, a Postások Szakszervezete központi veze­tősége titkárának ars poeticája. Dinamikus lénye, közvetlen modora, beszédstílusa, egya­ránt a minden és mindenki iránti élénk érdeklődést tükrözi. 1961-ben, érettségi után sze­gődött a postához, az Építési Üzemhez, ahol még gimnazista­ként, az iskolai nyári szünetek alatt szerzett némi szakmai gya­korlatot. Státusba vétele után pénztárosként, munkaügyi elő­adóként, belső ellenőrként, majd munkaügyi osztályvezető­ként dolgozott. Noha belépése percétől kezdve szakszervezeti tag, társadalmi funkciót mint KISZ-titkár vállalt 1970-ig. Éle­tében az 1971-es esztendő hozta a fordulatot: meghívottként szót kapott a Postások Szak­­szervezetének IX. kongresszu­sán. — Ma már nem is értem, honnan vettem a bátorságot, hogy szülés előtt két hónappal több száz ember elé pódiumra álljak, és a jegyzetet mellőzve szabadon beszéljek — emléke­zik vissza nevetve egykori ön­magára, s hozzáfűzi, hogy a ta­pasztalatlanok merészségével rögtönzött kiselőadást munka­helyének általános helyzetéről, s arról, hogy a generációs ellen­téteket náluk nem ismerik. — A fiatalok nem rosszab­bak, mint az idősek, csak má­sok — hangoztatta máig érvé­nyes meggyőződését. ■ Felszólalásával sikert aratott, s meglepetésére elnökségi tag­gá, az ifjúsági bizottság titkárá­vá választották. Öt év múltán pedig megkérdezték tőle: nem vállalná-e a jelenlegi funkció­ját? — Igent mondtam — meséli —, és a mai napig nem bántam meg. Engem valóban érdekel­nek az emberek, a postások ki­­sebb-nagyobb problémái. Órá­kig szívesen elhallgatom őket, akár hivatalos minőségben, akár nyaralás alatt egy postás üdülőben. A férjem szerint megszállott vagyok, s olykor a 15 esztendős lányommal szövet­kezve együtt kesergik el, mi­lyen nehéz is egy családnak, ha a munkát előtérbe helyező köz­ember az anya, a feleség. Ezt persze nem kell túl komolyan venni; mindketten megértők, segítőkészek, tudomásul veszik, ha néha hajnaltól késő estig nem látnak. Végső soron belát­ják, hogy a kapcsolatteremtés másokkal, a minél több infor­máció megszerzése részükről is némi áldozattal jár. A munkába lépése óta eltelt 25 esztendő alatt esti tagozaton diplomát szerzett a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetemen, s 1977 és 81 között elvégezte a politikai főiskolát. A kiváló dolgozó kitüntetés után 1974-ben Szakszervezeti Munkáért arany, 1981-ben Munka Érdemrend bronz foko­zatot kapott. — Számát sem tudom, hogy munkaköri kötelességből hány ünnepségen vettem részt, ahol a szaktársak gyakran könnyek­kel a szemükben vették át ki­tüntetésüket. Én ezt mindig kis­sé értetlenül néztem, arra gon­dolva: nyilván megérdemelték, miért hát ez a nagy megindult­­ság? De mit tesz a sors: amikor én kaptam m­eg a bronz és ezüst fokozatot, ugyanúgy meg­­illetődtem, mint mások. Nehéz az ilyen lelkiállapotot elemezni, de egy bizonyos: az ember na­gyon boldog, hiszen szívét-lel­­két igyekezett beleadni a mun­kájába, de egyben azt is jól tud­ja, csak saját maga, egyedül, so­ha nem érné el céljait. Gyakran hallani, hogy az egyes munka­­területeken elért sikerek a csa­patösszefogás produktumai. Úgy gondolom, hogy egy szak­szervezeti tisztségviselő tevé­kenységére ez különösképpen érvényes. Ezért szeretném az újságon keresztül is megkö­szönni a környezetemben dol­gozóknak, a tisztségviselőknek, a mindig őszinte véleményt nyilvánító partnereknek a se­gítségét. H­ogy az embernek nem csu­pán önmagáért, hanem másokért is élnie kell, már az elemi iskolában megtanulta. Hajdani tanítójának embersé­ge, példamutató élete gyermek­korában ösztönösen, később tu­datosan arra késztette Haran­gozó Istvánt, a Debreceni Pos­taigazgatóság tszb-titkárát, hogy a társadalmi problémákra érzékenyen reagálva szemlélje a világot. Elvi segítőtársat ka­pott ebben később felesége édesapjában is, aki ugyancsak elkötelezett közéleti ember. 1958-tól dolgozik a postánál, de már ezt megelőzően mint KISZ-vezetőségi tag és titkár részt vállalt a társadalmi, politi­kai feladatokban. Gazdasági munkáját egyesített felvevő­ként kezdte a kunszentmártoni, majd a martfűi hivatalban. 1967-től Debrecen 2 postahiva­talában, később az igazgatósá­gon töltött be különböző elő­adói munkaköröket. 1971-ben a Postások Szakszervezete terüle­ti tanácsának munkatársa lett, s 1974-ben választották meg­iszt­­titkárnak. Noha a mozgalmi munkában ekkor már pártvezetőségi tag­ként is gyakorlatra tett szert, el­vi tudását KISZ és SZOT veze­tőképző tanfolyamain, majd a Marxista-Leninista Egyetemen bővítette. Az itt végigtanult 8 év folyamán szakosított okleve­let szerzett, amit szociológiai, speciális tanfolyammal is kiegé­szített. Napjainak jó része munkával telik el, hiszen a hivatalos időn túl is gyakran dolgozik. A Ha­rangozó család tagjai azonban megértők: az ugyancsak postás­feleség, az érettségi előtt álló nagylány, s a fiú, aki hol is ta­nulhatna másutt, mint postai szakközépiskolában. Eredményesen működik köz­re a SZOT, a Szakszervezetek Hajdú-Bihar Megyei Tanácsa elnökségének, valamint a Pos­tások Szakszervezete központi vezetőségének a munkájában. E sokrétű kötelezettségnek ele­get tenni önmagában sem ke­vés, a tszb-titkár azonban fá­radhatatlanul járja emellett a hozzá tartozó területet, sokat és szívesen időzik a szaktársak kö­zött. — Aki éppen erre nem tud magának elegendő időt szakíta­ni, ne vállaljon érdekvédelmi tevékenységet — vallja. Mert hogyan is lehetne csupán író­asztal mellől, előírásokból, ren­deletekből megérteni-megértet­­ni az egyes ember és a nagyobb közösség, az ország gondjait? De akármekkora igyekezettel sem lehetne eredményeket elér­ni segítőtársak nélkül. Sokan elmondták már, s én sem állít­hatok mást: ha nem támaszkod­hatnék jó munkatársakra, tér­dig koptathatnám a lábam, mégsem haladnék előre. A ré­gebben kapott elismerések és a november 7-én átvett Munka Érdemrend ezüst fokozatú ki­tüntetésem ezért mindazoknak a szorgalmát tükrözi, akik a „háttérből” egyengetik a mun­kámat. Feletteseinek véleménye sze­rint szerény, következetes, jó modorú, jól szervező tisztségvi­selő. S ha hibái, mint mindenki­nek, feltehetően neki is vannak, az a bizonyos egykori pedagó­gusa büszke lehet arra, hogy emberszeretetre, mások bajai­nak megértésére oktató szavai jó talajra hullottak. — Simon — Ismertessük meg mindenkivel a feladatát! Minden évben december 15. és 20. között tartja évenkénti utolsó ülését a központi vezető­ség, így volt ez 1986-ban is. A testület december 19-én ülé­sezett. A megbeszélésen részt vett Doros Béla, a Magyar Posta ál­talános elnökhelyettese, aki egyben két témának volt a szakmai előterjesztője: a Ma­gyar Posta emelt szintű VII. öt­éves vállalati tervjavaslatának (külön cikkünk az 1. oldalon) és az 1986. évi várható tervteljesí­tésnek, illetve az 1987. évi terv­­javaslatnak. Az 1986. évi tervről elmond­ta, hogy ez az év lényegében a VII. ötéves terv első éve volt. Ezt azért szükséges kiemelni, mert sokan úgy tekintik, hogy a VII. ötéves terv 1987-ben indul, és négy év alatt kell azt teljesí­teni. Igaz, az 1986-os év néhány eredménye több okból kevezőt­­lenebb a vártnál. Ennek van­nak olyan okai, amelyekről nem tehetünk, de van néhány olyan is, amelyek működésünk hatékonyságát minősítik. Az 1986-os év fő tapasztalata, hogy termelékenyebben, hatéko­nyabban kell végezni szolgálta­tásainkat, talán más felfogás­ban kell vezetni és dolgozni minden szinten. Gricserné Heszky Enikő fő­titkár szóbeli kiegészítőjében kifejtette, hogy minden tisztség­­viselőnek és gazdasági vezető­nek kötelessége, hogy a terv­ben megfogalmazottakat köz­érthetővé tegye valamennyi postás dolgozó részére. Konkre­tizálja a feladatokat egy-egy postai munkaterületre avégett, hogy az 1987. évi, illetve az emelt szintű VII. ötéves terv teljesítése kapcsán minden pos­tás dolgozó egyértelműen tudja, hogy mi a munkájával szembe­ni igény. Meg kell tenni ezt azért is, mert — amiben akkor ugyan még csak titkon reményked­tünk — a XII. kongresszus ha­tározatában megfogalmazottnál is nagyobb távközlés-fejlesztési lehetőség áll a posta rendelke­zésére. Az ország, a közvéle­mény figyelmének középpont­jába került a posta, ez pedig mindannyiunknak óriási fel­adat és felelősség. Felhívta a figyelmet a továb­biakban arra, hogy a központi elképzelések kialakításánál erő­teljesebben vegyék figyelembe a postaszervek javaslatait, mert ezáltal a gyakorlat realitásai jobban érvényre jutnak. A főtitkár ezt követően szólt a szocialista brigádmozgalom fel­adatairól. Közös feladatunk, mondta, hogy a postán széle­sebb körben bonatakoztassák ki a munkaversenyt. A szocia­lista brigádoknak vállalásaikkal sokkal jobban kell szolgálniuk a tervfeladatok elvégzését, azaz: váljanak a brigádvállala­­lások a terv szerves részévé. Megerősítette a továbbiak­ban, hogy a brigádmozgalom­­ban a szakszervezetek támogat­ják a vállalkozást, a teljesít­ménnyel arányos anyagi elis­merést, amely a vállalás teljesí­tése után rögtön realizálódik. A vitában tizenketten szólal­tak fel. Valamennyi felszólalás­ra — még ha esetenkét az igen kritikus is volt — a jobbító szándék, a feladatok minél jobb teljesítésére való törekvés volt jellemző. A javaslatokat, illetve a beszámolót a központi vezető­ség kiegészítésekkel elfogadta. A tagdíjrendszer módosításá­ra vonatkozó javaslatban a köz­ponti vezetőségnek abban kel­lett döntenie, hogy lehetőséget ad-e arra az alapszervezetek­nek, hogy, tagságuk döntésétől függően — a tagdíjbélyeg meg­tartása mellett —, bérjegyzék útján lehessen a tagdíjat levon­ni. A központi vezetőség az alap­szervezeteknek a választási le­hetőséget megadta. A tagdíj­­rendszer módosítására vonatko­zó előterjesztést vitaanyagként elfogadta. Ezt követően a testület jóvá­hagyta a Postások Szakszerve­zete vezető szerveinek 1987. I. félévi munkatervét. Végezetül a központi vezető­ség nevében Kóczián András alelnök megköszönte a szak­­szervezeti tisztségviselők 1986. évi munkáját, és 1987-re jó egészséget, munkasikereket és boldog új évet kívánt vala­mennyi szakszervezeti aktívá­nak és postás dolgozónak. Barabás Györgyi Postás Dolgozó 2 Bánsági István 1922-1986 Mély megrendüléssel búcsúzunk a Postások Szakszervezete Központi Vezetőségének tagjától, a Somogy Megyei Távközlési Üzem nyugalma­zott üzemvezetőjétől, aki 64 éves ko­rában távozott közülünk. 1940-től volt a posta dolgozója. Elő­ször a postaforgalom területén dolgo­zott Marcali, majd Kaposvár­­ posta­­hivatalban. . A megfelelő szakképzettség meg­szerzése után műszaki területre ke­rült, építésvezető, építési és fenntar­tási osztályvezető, majd nyugdíjba vonulásáig a Somogy Megyei Táv­közlési Üzem vezetője volt. Munkáját mindig nagy szaktudással, becsülettel végezte. Munkatársai szerették, tisztelték, becsülték. Rendkívül sokoldalú társadalmi munkát is végzett. A Postá­sok Szakszervezetének 1948-tól volt tagja. A központi vezetőség­nek 1965-től aktív résztvevője, igazi színfoltja, aki tömör, lé­nyegre törő hozzászólásait egy-egy szellemes megjegyzéssel fű­szerezve ügyesen oldotta. 1980-tól elnöke volt a központi vezetőség mellett működő munkavédelmi bizottságnak. Komolyan kivette részét a Pécsi Postaigazgatóság Területi Szakszervezeti Bizottságának és a he­lyi alapszervezetnek a munkájából is. Segítségére, előremutató, jobbító szándékú tanácsaira mindig építettek. 1963 óta volt a párt tagja, propagandista feladatokat látott el. Mind szakmai, mind közéleti tevékenységében fáradhatatlan, nagy munkabírású ember volt. Ezt segítette soha nem múló jó kedélye. Ismerte a dolgozókat foglalkoztató gondokat, messze­menően törekedett érdekeik képviseletére. Több évtizedes szakmai és szakszervezeti tevékenységének el­ismeréseként Vezérigazgatói Elismerésben, többször Kiváló Dol­gozó és Posta Kiváló Dolgozója kitüntetésben, a Haza Szolgála­táért Érdemérem arany fokozatú kitüntetésben, a Munka Ér­demrend bronz és arany fokozatú kitüntetésben részesült. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fiatalok a fiatalokén A SZOT-plénum 1985. októ­beri határozata alapján szak­­szervezetünk áttekintette saját ifjúsági munkáját, és a központi vezetőség múlt év szeptemberi ülésén határozatot hozott az if­júsági munka korszerűsítésére. A határozat értelmében alap­szervezeti szinten ifjúsági tago­zatot, tszb-szinten ifjúsági taná­csot alakítottak. A tagozat- és tanácsválasztások tapasztalatai­nak első rövid összegzését ad­juk közre most. A november közepén indult választásokhoz a tszb-k intézke­dési tervet dolgoztak ki. A vá­lasztások során hamar kiderült, hogy a tagozatok létrehozását nem lehet rutinfeladatnak te­kinteni. A választások előkészí­tésénél esetenként előfordult, hogy félreértelmezésből vagy kényelemből a jelölőbizottságot nem a fiatalok közül választot­ták, hanem az alapszervezeti választásokon működő jelölőbi­zottságot bízták meg. A választásokon a fiatalok vé­leménynyilvánítása a szótlan passzivitástól az egyetértésen át az elutasításig terjed. • Számos választás úgy zaj­lott le, hogy a hivatalos hozzá­szólások után a fiatalok részéről nem vagy kevés volt az észre­vétel, a tanácstalanság volt a jellemző. Volt, ahol úgy vélekedtek, hogy nincs szükség a rétegkép­viseletre, mert az alapszerveze­ten belül érdekeik érvényesül­nek. Azzal viszont egyetértet­tek, hogy a fiatalok körében a munkát lehet és kell is jobban végezni. • Több helyütt élesen felve­tették, hogy miért nem igényel­ték a fiatalok széles körének vé­leményét az elképzeléseknél, az előkészítési szakaszban. Miért nem mondhatták ők el, miképp képzelik el a velük kapcsolatos szakszervezeti munka fejleszté­sét. Megfogalmazásuk szerint így el lehetett volna kerülni, hogy az egész íróasztalszagú le­gyen. • A tagozatvezetőségek ki­alakításánál sarkalatos kérdés volt a KISZ-szel való kapcsolat. Voltak olyan kezdeményezé­sek, hogy a KISZ-re akarták építeni a vezetőségeket, és oda KISZ-aktivistákat akartak be­választani. Ezeken a helyeken a tagság az alkalmasságot vette figyelembe, nem az előzőleg be­töltött funkciót, és élt a többes jelölés lehetőségével. • Felvetődött a fiatalok kö­rében, hogy az érdekvédelem­ből melyik szervezet, hogyan, milyen mélységig veszi ki ré­szét. • A megválasztott tagozat­vezetőségek igénylik a segítsé­get a helyi kérdésekben való el­igazodáshoz, jog- és hatáskö­rük, valamint munkaprogram­juk kialakításához. • Megfogalmazódott az az igény, hogy a tagozatvezetők­nek a vezetőségi tagokkal való együttműködésük mellett a fia­tal szakszervezeti tagok között végzett munka és a közvetlen kapcsolat tartása legyen az alapfeladatuk. Az eddigi tapasztalatokat ösz­­szefoglalva a fiatalok döntő ré­sze nem marad érdektelen, ha helyzetén, sorsán jobbítani aka­runk, de mint ahogy a kritikai vélemények is jelzik, ma már róluk, sorsukról nélkülük, véle­ményük meghallgatása nélkül dönteni nem szabad, de nem is lehet. .Az előzőekből következően ma még a fiatalok kisebb­ része ismeri fel, hogy a mozgalmon belül lehetőséget kapott érde­keinek hatékonyabb képvisele­tére, érvényesítésére. A tszb-k, a szakszervezeti bi­zottságok, az aktivisták segít­sék, hogy a választások után az ifjúsági tanácsok, tagozatok mi­nél előbb érdemi munkát tudja­nak végezni. Ez — életkortól függetlenül — minden felelő­sen gondolkodó ember érdeke. M. F.

Next