Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

Az egységes távközlési szakszervezet program javaslata A.............(az egységes szakszervezet neve) a táv­közlési, illetve az ahhoz kapcsolódó tevékenységet végző munkavállalók önkéntes, demokratikus társulá­sa. A........... önálló, nyitott, országos szakmai szak­szervezet. Alapelv: A tagság érdekében az eddig elért szak­­szervezeti jogok megőrzése, új érdekvédelmi, érdek­­képviseleti jogok meghatározása, megszerzése és ér­vényesítése. A munkavállalók érdekeinek hatéko­nyabb egyéni és kollektív védelme és képviselete, ér­dekeinek minden szinten történő következetes érvé­nyesítése. Célja: a szakszervezeti munka során • az események, döntések bekövetkezését meg­előző érdekfeltáró tevékenység, • az érdekfeltárásban, érdekfelismerésben a tag­ság és a testületek közötti szoros együttműködés megvalósítása, • a tagsági véleményen alapuló testületi munka és érdekérvényesítés. Ezen célok elérése érdekében szükségesnek tartja: — az aktív, kezdeményező, önálló koncepciókkal bíró szakszervezeti magatartást, jogosítványai gya­korlásának valamennyi szintjén (kormányzati, tárca­ágazati, vállalati, igazgatósági, üzemi, munkahelyi szinten egyaránt); — a távközlés területén dolgozó munkavállalók sorsát érintő törvényelőkészítői, törvényalkotó mun­ka, valamint az ágazati irányító- és szervező tevékeny­ség befolyásolását a kormányzati, illetve tárca­ ágaza­ti szinteken működő érdekegyeztető fórumok munká­jában való részvétellel; — a munkáltatók és a partner szakszervezeti szer­vek, testületek együttműködésének — mindkét oldal számára megnyugtató módon való — rendezését (vállalati szinttől a végrehajtó szervezeti egységekig); — az érdekazonosság alapján való részvételt a kü­lönböző szakszervezeti konföderációhoz tartozó, táv­közlési munkavállalókat is tömörítő érdekvédelmi szervezetek együttműködését segítő érdekegyeztető fórumok munkájában (pl. Hírközlési Szakszervezeti Kerekasztal). A fenti célokat rövid, ill. hosszú távú programban kívánja megvalósítani. Rövid távú programjában: — a szerzett jogok érvényesítését, növelését, — a munkahelyi és létbiztonság meghatározását, — az elő-, a rész- és a vállalati privatizációk során a dolgozók törvény által biztosított érdekvédelmi és tu­lajdonszerzési lehetőségének kihasználását. Hosszú távú programban kívánja meghatározni a gazdasági fellendülés során elérhető szociális védő­háló és ellátás növelését. A rövid távú program része a hosszútávú program­nak. A.........rövid távú programjában minden lehet­séges fórumon és a rendelkezésre álló eszközökkel elősegíti az alábbiakat: ■ a szerzett jogok megtartását, illetve a minden­kori társadalmi, politikai környezethez történő igazítá­sát a munkavállalói érdekek érvényesítése szempont­jából, ■ a képzettségnek megfelelő munkához való jo­got, ill. ilyen munkahely hiányában társadalmi létmini­mumnak megfelelő megélhetést, a család létbizton­ságát, ■ a fentiekben megköveteli az állami felelősséget, ■ elutasítja a nemhez, vallási felekezethez, nem­zetiséghez, érdekképviseleti szervhez tartozásból vagy politikai meggyőződés miatti hátrányos megkü­lönböztetést, ■ igényli az infláció mértékét elérő, vagy a vállalat lehetősége szerint az azt meghaladó béremelést, ■ kezdeményező szerepet és egyetértési jogot kí­ván fenntartani a vállalat szociálpolitikájának alakítá­sában, ■ biztosítani kívánja munkakörök megszűnése esetén a munkaviszony alatt a szervezett átképzést, és ennek időtartamára a munkaidőkedvezményt, át­lagkeresetet, továbbá az átképzési időszak figyelem­­bevételét a felmondási idő megállapításánál, ■ el akarja érni a vállalat tevékenységével össze­függő felmondás esetén a létbiztonságot jelentő munkáltatói végkielégítés kifizetését, ■ lehetőséget kíván adni a gyermekét egyedül ne­velő szülőnek az éjszakai munka alól való mentesíté­séhez. Meg kell valósítani: — a bérrendszer egyszerűsítésével, a pótlékok szű­kítésével, a bérliberalizáció megvalósításával egyidő­­ben a munkaköri bér bevezetését az átlagjövedelmek csökkenése nélkül, azaz a vállalati bér- és prémium­­rendszert, — hogy a főmunkaidőben végzett munkáért fize­tett munkaköri bér tisztességes megélhetést biztosít­son; —■ a kialakítandó bérmegállapodásos rendszeren belül az önálló szakszervezeti koncepció érvényesít­hetőségének teret adó szabad béralkut; — a személyre szóló bérmegállapodás (bizalmi jogkör) megszüntetése miatt a munkaköri bérrend­szer létrehozásáig a foglalkoztatási rétegekre, cso­portokra vonatkozó közép-, illetve munkahelyi szintű egyeztetéseknél körültekintőbb, következetesebb bér­megállapodások születését; a béralkufolyamatban kialakított olyan bérfejlesz­tést, amely a versenyhelyzetben piaci viszonyok közé kerülő hírközlés területén garantálja — a vállalat ered­ményeinek megfelelő — a távközlési munkavállalók megbecsülését, és amely megakadályozza a távközlé­si dolgozók bérlemaradásának újratermelődését; — mielőbb szülessen előzetes megállapodás a munkáltató, az ÁVÜ és a szakszervezet között a mun­káltató átalakulási, és privatizációs folyamatának mindazon kérdéskörében, amelyek munkavállalói ér­dekeket érintenek; — a munkavállalói tulajdonszerzés jogszabály adta lehetőségeinek az érdekvédelmi szervekkel egyetér­tésben való biztosítását; — a felügyelő bizottság egyharmadának a dolgo­zók által történő megválasztását; — az átalakulás során kisvállalkozások létesítésé­nek anyagi, erkölcsi elősegítését; — a munkavállalók által vállalt áthelyezést egyéves foglalkoztatási terv alapján; — új munkakörök létesítésének vizsgálatát a priva­tizáció során felszabaduló munkaerő elhelyezésére; — munkavállalói jogon a 13. havi fizetést; — nem a dolgozó hibájából történő felmondás esetén a legalább 12 hónapi végkielégítést; — a jelenlegi juttatások értékálló biztosítását; — a ksz szükséges módosításait a vállalat gazda­sági környezetének változásait követve; — a törzsgárdatagság értékálló megbecsülését; — a Hűség Alapítvány értékállóságának megőrzé­sét. Hosszú távú programjában kívánja elérni: — a személyi jövedelemadó progresszív jellegének jelentős mérséklésével az átlagadószint csökkenté­sét; — az ügyrendileg nem a dolgozó munkakörébe tar­tozó pályamunkák, szabadalmak, vállalati elismerések — vezérigazgatói elismerés, kiváló dolgozó, igazgatói dicséret stb. — díjazását terhelő adórész munkaadó által történő átvállalását; — az adórendszer további átalakításában a családi jövedelemadó bevezetését; — rendkívüli esetben a beteg hozzátartozó ápolá­sára egy év táppénz igénybevételét; — a gazdasági fellendülés folyamatában a társa­dalmi felemelkedéssel arányosan a kötelező munka­idő európai normáknak megfelelő csökkentését kere­setcsökkenés nélkül; — értékálló nyugdíjrendszert — akár vállalati tá­mogatással is — a jelenlegi nyugdíjkorhatár emelése nélkül; — a szociális társadalmi juttatások fokozatos kiter­jesztését, kibővítve a vállalat saját társadalombiztosí­tási rendszerével; — a munkakörülmények, munkafeltételek fokoza­tos javítását; — a liberalizált munkaköri bér bevezetését; — a privatizáció során a munkavállalók érdekképvi­seletét országos hatáskörű szerveken, valamint az Ér­dekegyeztető Tanácson keresztül; — az egyetértési, véleményezési jog kiterjesztését. Feladatok a programok végrehajtása céljából: — képviseli a dolgozói közösség egészének vagy nagyobb csoportjának érdekeit a partner munkaadó­nál, és más, arra illetékes szervnél a feladatkörébe utalt témákban; — minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítja tagsága részére az érdekvédelmi tevékenységet a fel­adatkörébe utalt területeken; — minden olyan szervezettel közösen lép fel, mely­nek célja egybeesik tagságának érdekével; — fellép a sérelmes döntések ellen, és a rendelke­zésre álló eszközökkel érvényesíti a tagság érdekeit, álláspontjának minden lehetséges fórumon hangot ad; — képviseli tagságát a kongresszus által meghatá­rozott szervezetekben, valamint országos hatáskörű fórumokon; — működteti a szervezet információs és tájékozta­tási rendszerét; — érdekelt az ország gazdasági helyzetének stabi­lizálásában, a kibontakozásban, a demokratikus jogok érvényesítésében; — ezen érdekeltsége alapján a folyamatban garan­táltatni kívánja a szociális juttatások emelését, a lét­­biztonság növelését; — minden eszközzel védi a szervezett dolgozók ér­dekeit, munkahelyi biztonságát, fellép a munkakörül­mények folyamatos javításáért, a munkahelyek felszá­molása ellen; — garantálni kívánja a munkavállalók védelmét ab­ban a tekintetben is, hogy gazdasági formaváltáskor a munkavállalói érdekek, a szerzett jogok, juttatások sé­relmet ne szenvedjenek; — a vállalati vállalkozások körének módosítása, bővítése csak az érintett dolgozói réteg véleményé­nek, ill. az illetékes szakszervezeti szerv véleményé­nek kikérésével történjen; — támogatja — mint a Postások Szakszervezeté­nek egyik jogutóda — a szakszervezeti ingatlanva­gyon egybentartását és hatékony működtetését; — működtetni kívánja a jogelődje által kiépített nemzetközi kapcsolatokat — a kölcsönösség elvét fi­gyelembe véve — és törekszik ezek fejlesztésére. Ezen túlmenően aktívan közreműködik a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének, valamint az MSZOSZ nemzetközi munkájában, a szak­­szervezeti munka nemzetközi tapasztalatokkal törté­nő megerősítése érdekében. Távközlési Dolgozók Szakszervezete Távközlési Dolgozók Szabad Szakszervezete Titkárok Országos Tanácsa Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja 2 Dohogó Egyes vélekedések szerint a nyugdíjasok egyre hango­sabban követelőznek. Már tüntetnek is — halljuk a rosz­­szalló megjegyzéseket. Olyan törekvéseknek is tanúi lehe­tünk, amelyek megpróbálják a nyugdíjasokat szembeállítani más rétegekkel. Érdemes ezért ismételten leszögezni, hogy az idős nem­zedék képviselői nem más ré­tegek rovására fogalmazzák meg igényeiket, csupán azt az ellenértéket akarják meg­kapni, amire évtizedeken át végzett munkájukkal és befi­zetett (nem kis összegű) járu­lékaikkal jogot formálhatnak. S még valamit. A nyugdíja­sok problémái az egész társa­dalmat érintik. A fiatalokat, a jelen munkavállalóit is. E két és félmilliós réteg sorsa a családi kapcsolatok révén legalább 6-7 millió ember hangulatára hat; befolyásolja a közérzeti apály alakulását az a tapasztalat, hogy a társa­dalom miként bánik az idő­sebb korosztállyal. * Szegény ember vízzel főz — idézzük mostanában mind gyakrabban az ismert köz­mondást. Ám a megemelt víz- és csatornadíjak után egyes családokban lassan már hideg vízre sem telik. Sű­rűsödik a panaszrefrén, ha ehhez hozzávesszük a közel­múlt és a közeljövő aggasztó intézkedéseit: a tej-, a gyógy­szer- és benzináremelést, a televízió előfizetési díjának emelését, a városi és a vasúti közlekedés fölfelé kúszó tari­fáit, az adók növekedését. * Olvasom az újságban az „Infláció és alkalmazkodás" című nemzetközi konferenciá­ról szóló tudósítást, amelyben a szakember döntnökök kifej­tik, hogyan alkalmazkodjunk a felgyorsulással fenyegető inflációhoz. A jó tanácsok kétségkívül segíthetnek. Már az is valami, ha tudjuk, mire számíthatunk, mekkora lesz az infláció mértéke. Még jobb lenne azonban, ha az infláció­hoz nem alkalmazkodni kelle­ne, hanem — közgazdasági eszközökkel — megállítanák növekedését, visszaszoríta­nák mindannyiunk közellensé­gét. * Egy televíziós beszélgetés­ben hallottam a tisztviselői szárazsággal közölt véle­ményt: ha másodszorra, har­madszorra leszünk munkanél­küliek, azt már könnyebben viseljük el. Nyilván abból in­dult ki a nyilatkozó, hogy min­dent meg lehet szokni. De nemcsak ezzel nyugtatgatta hallgatóságát a minisztériumi főember. Hanem azzal, hogy a munkanélküliség különben is elkerülhetetlen (a postánál és a hírközlésben is). Szavai­ból az derült ki, hogy a mun­kanélküliség európaiságunk egyik alapfeltétele. Sokan vagyunk azonban, akik másként gondoljuk, mint a szociális kultúra rossz tanu­lói. Úgy véljük, a munkanélkü­liség nem valami kikerülhetet­len végzet, hanem a gazda­ság teljesítőképességének, mindenkori állapotának függ­vénye. A privatizácóó ésszerű­sítésével, új munkahelyek te­remtésével csökkenthető, enyhíthető. A munkanélküliség elfo­gadhatatlan állapot, életér­zés. Ezért aki rideg számve­téssel azt állítja, hogy másod­szorra és harmadszorra már reflexiók könnyebb lehet megélni, an­nak azt kívánjuk, legyen ben­ne része, s utána majd szá­moljon be az emberi lét leg­nagyobb hiánybetegségéről. Mondja el, mit válaszolt a gyermekeinek azon kérdései­re, hogy miért nem dolgozik, mit érzett akkor, amikor tuda­tosult benne a keserű tény: a társadalom nem tart igényt munkájára, fölöslegessé vált. * A szabadságnak — amit most módunk van átérezni — nagy irodalma van. Hosszan értekezhetnénk róla, ám itt és most csak a lényeget érintjük. Mi is a szabadság? Annak a ténynek az érzése, hogy nem vagyunk korlátozva. És ez jó dolog. Még akkor is pezsdítő, ha tudjuk, nincs és nem is lesz abszolút értelemben vett szabadságunk, hiszen mégis­csak korlátozva vannak vá­gyaink, lehetőségeink, anyagi erőink, szellemi képessége­ink. És beleszólásunk a dol­gokba, a valóság formálódá­sába. Az igazi szabadság ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy szabad vagyok valami­től. Az is benne foglaltatik, hogy szabadságom van vala­mihez. Telefonhoz, lakáshoz, gyermekeim taníttatásához, utazáshoz, környezetem, élet- és munkakörülményeim alakí­tásához. * A szolidaritás a szakszerve­zeti mozgalom egyik kulcs­szava. Belőle sarjadt ki, s több mint egy évszázada ez az eszme élteti. Mégis napja­inkban — közvélemény-kuta­tások felmérései szerint is — mintha olyan lyukacsos lenne, mint a szociális háló, holott éppen most kellene erősnek lennie. És nemcsak sztrájk idején csökken a szolidaritás életfenntartó ereje, hanem a mindennapok érdekvédő har­caiban is. Figyelemre méltó ezért a Vatikáni Szinódus zá­róközleménye, amelyben a püspökök hangsúlyozzák a szolidaritás kultúráját, amely igazságos megoldást kínálhat a terjeszkedő szegénység le­küzdésére. * A klasszikus szakszervezeti magatartásnak kétféle válto­zatát ismerjük. Az egyik a szociális partnerség tárgyalá­sos formája, a másik az, ami­kor a szakszervezet a munka­harc keményebb eszközeivel szerez érvényt követelései­nek. Hogy ne kövesedjenek egymásra a gondok. Az előb­bi változat a kívánatosabb, a szerencsés módszer, az utób­bi a kényszermegoldás, ha már kimerültek a tárgyalásos lehetőségek. Ám egyik sem problémamentes. A szakszervezeti tagság harcosabb, következetesebb érdekvédelmet kíván vezetői­től. Ha azonban a vezetőtes­tületek az érdekérvényesítés keményebb eszközeihez nyúl­nak, a tagság egy része meg­torpan, leáll (mert fél a követ­kezményektől), a hatalom pe­dig azzal vádolja a szakszer­vezeteket, hogy felfordulást akarnak, veszélyeztetik a tár­sadalmi békét. Ezen azonban nem kell meglepődni, nincs mit cso­dálkozni. A konfliktusok meg­oldása mindig ütközésekkel jár. S akik ütközőpontokon állnak, innen is kapnak, meg onnan is. Ha az ütések elke­rülhetetlenek, akkor már csak az edzettség véd. És az a tudat, hogy enyhít­hetünk az érdeksérelmeken. K. S.

Next