Postai és Hírkozlési Dolgozók Lapja, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
Az egységes távközlési szakszervezet program javaslata A.............(az egységes szakszervezet neve) a távközlési, illetve az ahhoz kapcsolódó tevékenységet végző munkavállalók önkéntes, demokratikus társulása. A........... önálló, nyitott, országos szakmai szakszervezet. Alapelv: A tagság érdekében az eddig elért szakszervezeti jogok megőrzése, új érdekvédelmi, érdekképviseleti jogok meghatározása, megszerzése és érvényesítése. A munkavállalók érdekeinek hatékonyabb egyéni és kollektív védelme és képviselete, érdekeinek minden szinten történő következetes érvényesítése. Célja: a szakszervezeti munka során • az események, döntések bekövetkezését megelőző érdekfeltáró tevékenység, • az érdekfeltárásban, érdekfelismerésben a tagság és a testületek közötti szoros együttműködés megvalósítása, • a tagsági véleményen alapuló testületi munka és érdekérvényesítés. Ezen célok elérése érdekében szükségesnek tartja: — az aktív, kezdeményező, önálló koncepciókkal bíró szakszervezeti magatartást, jogosítványai gyakorlásának valamennyi szintjén (kormányzati, tárcaágazati, vállalati, igazgatósági, üzemi, munkahelyi szinten egyaránt); — a távközlés területén dolgozó munkavállalók sorsát érintő törvényelőkészítői, törvényalkotó munka, valamint az ágazati irányító- és szervező tevékenység befolyásolását a kormányzati, illetve tárca ágazati szinteken működő érdekegyeztető fórumok munkájában való részvétellel; — a munkáltatók és a partner szakszervezeti szervek, testületek együttműködésének — mindkét oldal számára megnyugtató módon való — rendezését (vállalati szinttől a végrehajtó szervezeti egységekig); — az érdekazonosság alapján való részvételt a különböző szakszervezeti konföderációhoz tartozó, távközlési munkavállalókat is tömörítő érdekvédelmi szervezetek együttműködését segítő érdekegyeztető fórumok munkájában (pl. Hírközlési Szakszervezeti Kerekasztal). A fenti célokat rövid, ill. hosszú távú programban kívánja megvalósítani. Rövid távú programjában: — a szerzett jogok érvényesítését, növelését, — a munkahelyi és létbiztonság meghatározását, — az elő-, a rész- és a vállalati privatizációk során a dolgozók törvény által biztosított érdekvédelmi és tulajdonszerzési lehetőségének kihasználását. Hosszú távú programban kívánja meghatározni a gazdasági fellendülés során elérhető szociális védőháló és ellátás növelését. A rövid távú program része a hosszútávú programnak. A.........rövid távú programjában minden lehetséges fórumon és a rendelkezésre álló eszközökkel elősegíti az alábbiakat: ■ a szerzett jogok megtartását, illetve a mindenkori társadalmi, politikai környezethez történő igazítását a munkavállalói érdekek érvényesítése szempontjából, ■ a képzettségnek megfelelő munkához való jogot, ill. ilyen munkahely hiányában társadalmi létminimumnak megfelelő megélhetést, a család létbiztonságát, ■ a fentiekben megköveteli az állami felelősséget, ■ elutasítja a nemhez, vallási felekezethez, nemzetiséghez, érdekképviseleti szervhez tartozásból vagy politikai meggyőződés miatti hátrányos megkülönböztetést, ■ igényli az infláció mértékét elérő, vagy a vállalat lehetősége szerint az azt meghaladó béremelést, ■ kezdeményező szerepet és egyetértési jogot kíván fenntartani a vállalat szociálpolitikájának alakításában, ■ biztosítani kívánja munkakörök megszűnése esetén a munkaviszony alatt a szervezett átképzést, és ennek időtartamára a munkaidőkedvezményt, átlagkeresetet, továbbá az átképzési időszak figyelembevételét a felmondási idő megállapításánál, ■ el akarja érni a vállalat tevékenységével összefüggő felmondás esetén a létbiztonságot jelentő munkáltatói végkielégítés kifizetését, ■ lehetőséget kíván adni a gyermekét egyedül nevelő szülőnek az éjszakai munka alól való mentesítéséhez. Meg kell valósítani: — a bérrendszer egyszerűsítésével, a pótlékok szűkítésével, a bérliberalizáció megvalósításával egyidőben a munkaköri bér bevezetését az átlagjövedelmek csökkenése nélkül, azaz a vállalati bér- és prémiumrendszert, — hogy a főmunkaidőben végzett munkáért fizetett munkaköri bér tisztességes megélhetést biztosítson; —■ a kialakítandó bérmegállapodásos rendszeren belül az önálló szakszervezeti koncepció érvényesíthetőségének teret adó szabad béralkut; — a személyre szóló bérmegállapodás (bizalmi jogkör) megszüntetése miatt a munkaköri bérrendszer létrehozásáig a foglalkoztatási rétegekre, csoportokra vonatkozó közép-, illetve munkahelyi szintű egyeztetéseknél körültekintőbb, következetesebb bérmegállapodások születését; a béralkufolyamatban kialakított olyan bérfejlesztést, amely a versenyhelyzetben piaci viszonyok közé kerülő hírközlés területén garantálja — a vállalat eredményeinek megfelelő — a távközlési munkavállalók megbecsülését, és amely megakadályozza a távközlési dolgozók bérlemaradásának újratermelődését; — mielőbb szülessen előzetes megállapodás a munkáltató, az ÁVÜ és a szakszervezet között a munkáltató átalakulási, és privatizációs folyamatának mindazon kérdéskörében, amelyek munkavállalói érdekeket érintenek; — a munkavállalói tulajdonszerzés jogszabály adta lehetőségeinek az érdekvédelmi szervekkel egyetértésben való biztosítását; — a felügyelő bizottság egyharmadának a dolgozók által történő megválasztását; — az átalakulás során kisvállalkozások létesítésének anyagi, erkölcsi elősegítését; — a munkavállalók által vállalt áthelyezést egyéves foglalkoztatási terv alapján; — új munkakörök létesítésének vizsgálatát a privatizáció során felszabaduló munkaerő elhelyezésére; — munkavállalói jogon a 13. havi fizetést; — nem a dolgozó hibájából történő felmondás esetén a legalább 12 hónapi végkielégítést; — a jelenlegi juttatások értékálló biztosítását; — a ksz szükséges módosításait a vállalat gazdasági környezetének változásait követve; — a törzsgárdatagság értékálló megbecsülését; — a Hűség Alapítvány értékállóságának megőrzését. Hosszú távú programjában kívánja elérni: — a személyi jövedelemadó progresszív jellegének jelentős mérséklésével az átlagadószint csökkentését; — az ügyrendileg nem a dolgozó munkakörébe tartozó pályamunkák, szabadalmak, vállalati elismerések — vezérigazgatói elismerés, kiváló dolgozó, igazgatói dicséret stb. — díjazását terhelő adórész munkaadó által történő átvállalását; — az adórendszer további átalakításában a családi jövedelemadó bevezetését; — rendkívüli esetben a beteg hozzátartozó ápolására egy év táppénz igénybevételét; — a gazdasági fellendülés folyamatában a társadalmi felemelkedéssel arányosan a kötelező munkaidő európai normáknak megfelelő csökkentését keresetcsökkenés nélkül; — értékálló nyugdíjrendszert — akár vállalati támogatással is — a jelenlegi nyugdíjkorhatár emelése nélkül; — a szociális társadalmi juttatások fokozatos kiterjesztését, kibővítve a vállalat saját társadalombiztosítási rendszerével; — a munkakörülmények, munkafeltételek fokozatos javítását; — a liberalizált munkaköri bér bevezetését; — a privatizáció során a munkavállalók érdekképviseletét országos hatáskörű szerveken, valamint az Érdekegyeztető Tanácson keresztül; — az egyetértési, véleményezési jog kiterjesztését. Feladatok a programok végrehajtása céljából: — képviseli a dolgozói közösség egészének vagy nagyobb csoportjának érdekeit a partner munkaadónál, és más, arra illetékes szervnél a feladatkörébe utalt témákban; — minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítja tagsága részére az érdekvédelmi tevékenységet a feladatkörébe utalt területeken; — minden olyan szervezettel közösen lép fel, melynek célja egybeesik tagságának érdekével; — fellép a sérelmes döntések ellen, és a rendelkezésre álló eszközökkel érvényesíti a tagság érdekeit, álláspontjának minden lehetséges fórumon hangot ad; — képviseli tagságát a kongresszus által meghatározott szervezetekben, valamint országos hatáskörű fórumokon; — működteti a szervezet információs és tájékoztatási rendszerét; — érdekelt az ország gazdasági helyzetének stabilizálásában, a kibontakozásban, a demokratikus jogok érvényesítésében; — ezen érdekeltsége alapján a folyamatban garantáltatni kívánja a szociális juttatások emelését, a létbiztonság növelését; — minden eszközzel védi a szervezett dolgozók érdekeit, munkahelyi biztonságát, fellép a munkakörülmények folyamatos javításáért, a munkahelyek felszámolása ellen; — garantálni kívánja a munkavállalók védelmét abban a tekintetben is, hogy gazdasági formaváltáskor a munkavállalói érdekek, a szerzett jogok, juttatások sérelmet ne szenvedjenek; — a vállalati vállalkozások körének módosítása, bővítése csak az érintett dolgozói réteg véleményének, ill. az illetékes szakszervezeti szerv véleményének kikérésével történjen; — támogatja — mint a Postások Szakszervezetének egyik jogutóda — a szakszervezeti ingatlanvagyon egybentartását és hatékony működtetését; — működtetni kívánja a jogelődje által kiépített nemzetközi kapcsolatokat — a kölcsönösség elvét figyelembe véve — és törekszik ezek fejlesztésére. Ezen túlmenően aktívan közreműködik a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének, valamint az MSZOSZ nemzetközi munkájában, a szakszervezeti munka nemzetközi tapasztalatokkal történő megerősítése érdekében. Távközlési Dolgozók Szakszervezete Távközlési Dolgozók Szabad Szakszervezete Titkárok Országos Tanácsa Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja 2 Dohogó Egyes vélekedések szerint a nyugdíjasok egyre hangosabban követelőznek. Már tüntetnek is — halljuk a roszszalló megjegyzéseket. Olyan törekvéseknek is tanúi lehetünk, amelyek megpróbálják a nyugdíjasokat szembeállítani más rétegekkel. Érdemes ezért ismételten leszögezni, hogy az idős nemzedék képviselői nem más rétegek rovására fogalmazzák meg igényeiket, csupán azt az ellenértéket akarják megkapni, amire évtizedeken át végzett munkájukkal és befizetett (nem kis összegű) járulékaikkal jogot formálhatnak. S még valamit. A nyugdíjasok problémái az egész társadalmat érintik. A fiatalokat, a jelen munkavállalóit is. E két és félmilliós réteg sorsa a családi kapcsolatok révén legalább 6-7 millió ember hangulatára hat; befolyásolja a közérzeti apály alakulását az a tapasztalat, hogy a társadalom miként bánik az idősebb korosztállyal. * Szegény ember vízzel főz — idézzük mostanában mind gyakrabban az ismert közmondást. Ám a megemelt víz- és csatornadíjak után egyes családokban lassan már hideg vízre sem telik. Sűrűsödik a panaszrefrén, ha ehhez hozzávesszük a közelmúlt és a közeljövő aggasztó intézkedéseit: a tej-, a gyógyszer- és benzináremelést, a televízió előfizetési díjának emelését, a városi és a vasúti közlekedés fölfelé kúszó tarifáit, az adók növekedését. * Olvasom az újságban az „Infláció és alkalmazkodás" című nemzetközi konferenciáról szóló tudósítást, amelyben a szakember döntnökök kifejtik, hogyan alkalmazkodjunk a felgyorsulással fenyegető inflációhoz. A jó tanácsok kétségkívül segíthetnek. Már az is valami, ha tudjuk, mire számíthatunk, mekkora lesz az infláció mértéke. Még jobb lenne azonban, ha az inflációhoz nem alkalmazkodni kellene, hanem — közgazdasági eszközökkel — megállítanák növekedését, visszaszorítanák mindannyiunk közellenségét. * Egy televíziós beszélgetésben hallottam a tisztviselői szárazsággal közölt véleményt: ha másodszorra, harmadszorra leszünk munkanélküliek, azt már könnyebben viseljük el. Nyilván abból indult ki a nyilatkozó, hogy mindent meg lehet szokni. De nemcsak ezzel nyugtatgatta hallgatóságát a minisztériumi főember. Hanem azzal, hogy a munkanélküliség különben is elkerülhetetlen (a postánál és a hírközlésben is). Szavaiból az derült ki, hogy a munkanélküliség európaiságunk egyik alapfeltétele. Sokan vagyunk azonban, akik másként gondoljuk, mint a szociális kultúra rossz tanulói. Úgy véljük, a munkanélküliség nem valami kikerülhetetlen végzet, hanem a gazdaság teljesítőképességének, mindenkori állapotának függvénye. A privatizácóó ésszerűsítésével, új munkahelyek teremtésével csökkenthető, enyhíthető. A munkanélküliség elfogadhatatlan állapot, életérzés. Ezért aki rideg számvetéssel azt állítja, hogy másodszorra és harmadszorra már reflexiók könnyebb lehet megélni, annak azt kívánjuk, legyen benne része, s utána majd számoljon be az emberi lét legnagyobb hiánybetegségéről. Mondja el, mit válaszolt a gyermekeinek azon kérdéseire, hogy miért nem dolgozik, mit érzett akkor, amikor tudatosult benne a keserű tény: a társadalom nem tart igényt munkájára, fölöslegessé vált. * A szabadságnak — amit most módunk van átérezni — nagy irodalma van. Hosszan értekezhetnénk róla, ám itt és most csak a lényeget érintjük. Mi is a szabadság? Annak a ténynek az érzése, hogy nem vagyunk korlátozva. És ez jó dolog. Még akkor is pezsdítő, ha tudjuk, nincs és nem is lesz abszolút értelemben vett szabadságunk, hiszen mégiscsak korlátozva vannak vágyaink, lehetőségeink, anyagi erőink, szellemi képességeink. És beleszólásunk a dolgokba, a valóság formálódásába. Az igazi szabadság ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy szabad vagyok valamitől. Az is benne foglaltatik, hogy szabadságom van valamihez. Telefonhoz, lakáshoz, gyermekeim taníttatásához, utazáshoz, környezetem, élet- és munkakörülményeim alakításához. * A szolidaritás a szakszervezeti mozgalom egyik kulcsszava. Belőle sarjadt ki, s több mint egy évszázada ez az eszme élteti. Mégis napjainkban — közvélemény-kutatások felmérései szerint is — mintha olyan lyukacsos lenne, mint a szociális háló, holott éppen most kellene erősnek lennie. És nemcsak sztrájk idején csökken a szolidaritás életfenntartó ereje, hanem a mindennapok érdekvédő harcaiban is. Figyelemre méltó ezért a Vatikáni Szinódus záróközleménye, amelyben a püspökök hangsúlyozzák a szolidaritás kultúráját, amely igazságos megoldást kínálhat a terjeszkedő szegénység leküzdésére. * A klasszikus szakszervezeti magatartásnak kétféle változatát ismerjük. Az egyik a szociális partnerség tárgyalásos formája, a másik az, amikor a szakszervezet a munkaharc keményebb eszközeivel szerez érvényt követeléseinek. Hogy ne kövesedjenek egymásra a gondok. Az előbbi változat a kívánatosabb, a szerencsés módszer, az utóbbi a kényszermegoldás, ha már kimerültek a tárgyalásos lehetőségek. Ám egyik sem problémamentes. A szakszervezeti tagság harcosabb, következetesebb érdekvédelmet kíván vezetőitől. Ha azonban a vezetőtestületek az érdekérvényesítés keményebb eszközeihez nyúlnak, a tagság egy része megtorpan, leáll (mert fél a következményektől), a hatalom pedig azzal vádolja a szakszervezeteket, hogy felfordulást akarnak, veszélyeztetik a társadalmi békét. Ezen azonban nem kell meglepődni, nincs mit csodálkozni. A konfliktusok megoldása mindig ütközésekkel jár. S akik ütközőpontokon állnak, innen is kapnak, meg onnan is. Ha az ütések elkerülhetetlenek, akkor már csak az edzettség véd. És az a tudat, hogy enyhíthetünk az érdeksérelmeken. K. S.